Keleti Ujság, 1944. február (27. évfolyam, 25-48. szám)
1944-02-13 / 35. szám
KjeletiUjsXg M 1944. FEBRUÁR 13. Ítélt társadalmi réteg volna. A magyar kormány a trianoni megcsonkitott'ságból kivezető utón mindig szem előtt tartotta a magyar kézműipar jelentőségét és mindent elkövetett, liogy tagjait tisztességes munkához, megélhetéshez juttassa. A magyar iparosság méltányolta is ezt a támogatást és nem kért mást, mint munkát. A miniszter ezután kitért a háborúval előállott helyzetre, amelyben minden vonalon anyaghiánnyal küzdünk. Azért jött Kolozsvárra, hogy szemtől-szembe meghallgassa a panaszokat és kívánságokat. Elismeri, hogy az anyagelosztás tekintetében nagy nehézségek vannak. Nem lehet pontosan ellenőrizni azt az utat, amelyen a gyáriparból kikerült áru a közvetítő kereskedelmen át a kisiparosig, vagy a fogyasztóig eljut. Sajnos, az utóbbi időben az áruhalmozás olyan nagy mértékben ka|H>tt lábra, hogy a normális anyagellátás biztosítása a legnagyobb nehé/jtégekbe ütközik. Fegyelemre van szükség, amely biztosítja, hogy mindenki egyenlő juttatásban részesüljön és megértse azt, hogy, ha nincs, akkor nincs éá ha pedig valamiből kevés van, akkor abból a legjobban rászorulóknak kell juttatni. Lemondásra van szükség. Az, akinek van, mondjon le az ellátatlanok javára. A továbbiakban behatóan ismertette a miniszter az egyes ipari cikkek biztosításának kérdését és rámutatott a vasipari áruellátás, valamint a bőripari ellátás vár-ható javulására. Kitért a létesítendő iparos nyugdíjintézetre, amely a becsületes munkában megöregedett iparosok számára biztosítja majd a nyugodt megélhetést. Beszéde, végén a kormány legmesszebbmenő támogatásáról biztosította az iparosságot és kérte, maradjanak meg a helytállásnak n/nn a vonalán, amelyen a megpróbáltatás ueh' 7. időit mindig átvészelték. tei' érdekes nyilatkozatot tett Kolozsváron szerzett benyomásairól, a földgáz bevezetésének kérdéséről, valamint a Székelyföld villamosításának probléma- : járói. A fogadások után a miniszter áz l Erdélyi Párt iparos1- és munkásszak- osztálvainak közös értekezletén vett részt. Délután pedig az' Erdélyrészi Gazdasági Tanács ülésén vett részt a Kereskedelmi és Iparkamarában. Látogatás a koiozsvári ipari üzemekben és fanoncotthonokban A miniszter és kíséretének tagjai Ke- ledy Tibor dr. polgármester, valamint Rimánóczy Kálmán dr., EG-yOSz elnök és Berec-zky Eryő dr. miniszteri biztos kíséretében a koradélelőtti órákban folytatta a jelentősebb kolozsvári ipari üzemek pénteken megkezdett meglátogatását. Elsőnek a kolozsvári asztalosiparosok Fadrusz-János-utca 2. szám alatti közös műhelyét tekintette meg. Demeter Fereue ipartestületi elnök. Kiss Kálmán szakosztályi elnök, Kiss Ödön .dr. ipar- felügyelő és Bennik Ferenc ipartestületi jegyző fogadták a miniszter. Bornemisza Géza miniszter látható érdeklődéssel nézte végig a korszerűen berendezett műhelyt. Ezután a Dani Gergely-féie fonógép- üzembe látogatott el a miniszter. Itt Túrák Kálmán, a lakatosipari szakosztály elnöke fogadta a minisztert. Népviseletbe öltözött fonóasszonyok Ízletes kürtöskalácsot szolgáltak fel a miniszternek és kíséretének. Innen a Magyar Acélárugyárba vezetett a miniszter útja, ahol Dunkel Károly vezérigazgató, Szolnoki Gyula és Berenezi Béla igazgatók, valamint Bai- dócz István főmérnök fogadták. A miniszter több mint egy félóráig időzött a gyártelepen a ezalatt végignézett egy acélöntést, majd közvetlen hangnemben elbeszélgetett az üzem munkásaival, akiktől melegen érdeklődött helyzetük és kívánságaik iránt Az üzemlátogatások után a felekezeti tanoucottbonokat kereste fel a miniszter. A Kőkert-utcai római katolikus tauoneotthonban vitéz Boga Alajos Hr. preláfus-kanonok, felsőházi tag bensőséges, meleg szavakkal üdvözölte a minisztert, majd ismertette a tanoueotl- hon helyzetét. Hangoztatta, hogy a nyolc év óta fennálló tanonept1 hont az élet kényszere hozta létre. Az iparost-inon- coknak nem volt rendes otthonuk, hányódtak, ki voltak téve erkölcsi züllésnek, amikor a katolikus egyház minden anyagi alap nélkül .megteremtette a ta- noncotthont a ki dikus iparosítják szamára. A tanoncotthonbaü a fiuk nemcsak testi, hanem lelki és szellemi táplálékban is részesülnek. Kérte a minisztert, támogassa az egyházat nemes törekvéseiben: utaltasson ki államsegélyt a tanoucotthon szükségleteinek kielégítésére. A miniszter a legmesszebbmenő támogatást helyezte kilátásba a tanoncotthoa érdekében. Ezután a miniszter kíséretével együtt a Kossuth Lajos-utcái, unitárius tan one* otthonba látogatott el. Az unitárius kollégium előcsarnokában Józan Miklós dr. püspökkel az élükön az egyház vezető személyisegei, valamint a kollégium tanári kara fogadták a minisztert. Józan püspök üdvözlőbeszédében a miniszter ,támogatását kérte, hogy a ta- noneottkon mindenben megfelelhessen hivatásának. Idézte az unitáriusak halhatatlan férfiújának, Berde Mózesnek példáját, aki élete folyamán egymillió aranyforintot! gyűjtött, hogy ezzel az összeggel szolgálja az ifjúság nevelését Az üdvözlés után a miniszter megtekintette a tunoncotthon termeit és barátságosan elbeszélgetett a jobbára székely- származású tanoncokkal. Iuuen a miniszter a Király-utcai református tanoneotthont kereste fel. Itt László Dezső esperes és Deák Ferenc lelkipásztor fogadták, majd László Dezső terjesztette elő a ţanoncotthonra vonatkozó kívánságait. fogadós a <\eieskedelmi es I Dor b a m « ró bem A tanoeotthonok meglátogatása után a miniszter Fnczédy-Jf’k nau Ödön dr. főispán, Keledy TjbOr dr. polgármester, Rimánóczy Kálmán dr. EGyOSz elnök, Bercezky Ernő dr, miniszteri biztos jelenlétében küldöttségeket fogadott. A Magántisztviselők és Kereskedelmi Alkalmazottak Egyesületének küldöttségét Biasiui Sándor elnök vezette. Ezután a “Nemzeti Munkaközpont; küldöttsége járult a miniszter elé. A küldöttséget Wenczel Antal országgyűlési képviselő vezette, aki terjedelmes emlékiratot nyújtott át a miniszternek. Az eurék- iratban a munkásság alapbérének rendezését. olcsó ruházati akció inVginditá- sát, valamiut a szociáldemokrata párt erőszakos szervezkedésének megakadályozását kérte. A Hivatásszervezet küldöttségét- Pálffy Tibor titkár vezette, aki szintén emlékiratot nyújtott át a miniszternek a felszínen lévő munkás- kérdések sürgős megoldására. Ezután a jj szamosujvári kézműiparosság küldött- g ségét fogadta a miniszter. A kiildöttsé- I gél Győrffy Lajos dr. polgármester ve- " zette, , aki emlékiratban 40—50 férőhelyes, mi.ntamühellyel felszerelt tanoucotthon felépítéséhez kérte a miniszter erkölcsi és anyagi támogatását. ... .'’T'-'tfT T 1 'i ) 'l fi* j' , i ■ ' I I ’ i 1 ' 1' ' 4L * / íf 1.1 í g . i A I » i£L.v~ í’-.y .‘..Lengyel Albert, az Ipar- testület sokszorositóipari szakosztályának elnöke nyújtott át emlékiratot a miniszternek a nyomdaipar papirellátá- tásónak ügyében. Végül a kolozsvári sajtó képviselőit fogadta a miniszter. A kolozsvári napilapok munkatársai a legidőszerűbb ipari kérdések ügyében tettek fel kérdéseket s a miniszter a legnagyobb közvetlenséggel válaszolt. A Loiiiíuiiy etcondoíásairól nyilatkozik Porn«*niisza miniszter — Mit látott Miniszter ur kétnapi kolozsvári látogatása alatt és mi a véleménye a kézműipar és gyáripar jövőjéről! — Kolozsvári programom zsúfolt volt. Végignéztem Kolozsvár legfontosabb üzemeit és alkalmam volt a kézműiparosság szervezeteivel is a közvetlen kapcsolatot felvenni. A kézműiparosság a lehető legjobb benyomást gyakorolta reám. A gyáriparral kapcsolatban megállapítottam, hogy minden nehézség ellenére komoly munka folyik. A gyáripar nagyon szépen fejlődött, így például á Dermata. a Magyar Acélárugyár, a Fernieta s ezek változatlanul nagy jövőnek néznek elébe, különösen, ha sikerülni fog a gázvezetékét is behozni Kolozsvárra. — Felejthetetlen volt tegnapi látogatásom az ipartestületnél. A legteljesebb mértékben támogatni fogjuk a kolozsvári ipartcstületnck közuiiiheljek létesítésére irányuló kívánságát és nemcsak az asztalosipari üzemben, hanem mindenütt másutt is igyekezni fogunk ezt a rendszert fejleszteni, mert a kézműiparosság jöVője szempontjából ez elengedhetetlenül szükséges. — Láttam, hogy mindenütt odaadó, szorgalmas munka folyik és azt tapasztaltam, hogy a munkásság és a gyárak vezetői között is szép az égj üttmüködés. A gyárak vezetői mindent elkövetnek, hogy a nehéz viszonyok között a munkások helyzetén — amennyire lehet — javítsanak. — Mikorra várható a földgáznak Ko-■ lozsvárra való bevezetése? — A földgáz Kolozsvárra való bevezetését valószíniileg a jövő év folyamán meg tudjuk valósítani. Most a gázvezeték építésével Szó szrégen közelébe érkeztek, s ebben az évben reméljük, hogy sikerül Nagybányáig felvinni a vezetéket úgy, hogy a jövő évben be tudjuk hozni Kolozsvárra is- A gázvezeték létesítéséhez rendkívül nagy- csőmennyiségre van szükség és az az érzésem, hogy a külföldi tárgyalásokkal sikerülni fog a folyó évi esőszükségletet biztosítani. — Erdély iparosítása terén milyen elgondolásai vannak a kormánynak? — A kormány legelsőrendü feladata a közlekedés megoldása volt. A következő feladata pedig az energiaellátás kérdésének megoldása. Ipar energiaellátás nélkül nincsen. A Székelyföldön komoly szénbányák nincsenek, csak egy pár lignit-előfordulás van. Villamosítás sem volt a Székelyföldön. Most a Székely- földi Villamossági Rt. vette kezébe a Székelyföld egyöntetű teljes villamosítását. A cél az, hogy ebben az élben megél)üljenek a fővezetékek s remélem, hogy a következő évben sikerül kiépi- ieni azokat a kisebb vezetékeket is, amelyek a villamoscnergiát minden számottevő székely faluba eljuttatják. — A Székelyföldön elsősorban középipari vállalatok letelepítéséről lehet szó, ez pedig csak villamos energiaellátás formájában valósítható meg. Ha ez megvan. akkor a Székelyföld iparosításának az alapfeltételei teljesülnek és a kormány gondoskodni fog arról, hogy különleges kedvezményekkel ezen a vidéken az ipart megfelelően erpsitse. A nagyipari vállalatok helye főképpen Közép-Erdóly. A nagyipari vállalatoknál az euergiaellátás alapja vagy ászén, vagy a gáz- Ezeknek a vállalatoknak igen nagy energiaszükségletük vaj). Ha a gázt oda tudjuk vinni, akkor mechanikai erőt is könnyen tudunk termelni. Az energiaellátást azonban nein annyira » villamosítással, mint inkább a gáz odavezetésével oldhatjuk meg. Ennek a problémának a megoldásával Erdély az iparosítás szempontjából hallatlan perspektíváknak néz elébe. Az ország érdeke megköveteli, hogy Erdélyben főképpen a vegyészeti és a kohászati ipart fejlesszük ki. A miniszter befejezésül hangoztatta, kolozsvári látogatása során meggyőződött arról, hogy az erdélyi munkások mindenütt szorgalmasan, becsületesen dolgoznak és a nemzeti érzésük kifogástalan. A sajtófogadás után Bornemisza Géza dr. iparügyi miniszter résztvett az Erdélyi Párt iparos- és munkásszakosztályainak közös értekezletén. A párttagozat dísztermét zsúfolásig megtöltő -közönség előtt Teleki Béla gróf elnök üdvözölte a minisztert. Az üdvözlés után Demeter Ferenc ipartestületi elnök a menekült iparosok részére az iparengedélyek kiadásának megkönnyítését kérte, maid átnyújtotta a miniszternek a délerdélyi iparosok ajándékát, egy hatalmas, nemzeti szalagokkal ékesített tordai pogácsát. A miniszter a kedves ajándékot meghatottan köszönte meg. Ezután Pálffy Tibor a nemzeti és keresztény alapon álló munkásszervezetek kívánságát tolmácsolta a miniszternek. Kérte: minősítse Kolozsvár városát első lakbérosztályu városnak, mert itt a megélhetés a szerencsétlenül megvont határ miatt nehezebb, mint bárhol az országban. Pálffy titkár végül a gyermeknevelési járulékok felemelését kérte a minisztertől. Az előterjesztésekre Bornemisza Géza dr. iparügyi miniszter részletesen válaszolt. Hangoztatta, hogy kolozsvári látogatása tulajdonképpen azt a eélt szolgálta, hogy személyesen meggyőződést szerezzen a gyáripar, kisipar és a munkásság időszerű kérdéseiről. Ezeknek ismeretében mindent elkövet a kérdések rendezésére. A miniszter megnyugtató szavait Géléi József dr. egyetemi tanár köszönte meg. Az Erdé'yfé*2’ Gazdasági Tanács ütésén Bornemisza Géza dr. iparügyi miniszter szombaton délután 4 órakor résztvett az Erdélyrészi Gazdasági Tanács ülésén. Az ülésen Béidi Kálmán gróf eV* nökölt s Erdély összes időszerű gazdasági kérdését megvitatták. Az ülés befejezése után a mérnök és építész egyesületben tett látogatást a miniszter. vH-------------Borzalmas családi dráma a budapesti Valéria-téren Agyonlőtte feleségét, leányát és szállásadónőjét, majd főbelőtte magát egy nyugalmazott esendőrtörzsőrmesterSzeged, február 12. (MTI) Varga Károly 54 éves nyugalmazott csendőrtörzsőrmester szombaton délelőtt szóváltás közben Zrínyi-utcai üzletében hasbalőtte Horváth István diszmüárukereskedőt, majd menekülése közben rálőtt Popicsi Margit 16 éves kiszolgáló leányra, de a golyó célt tévesztett és a leánynak csak a lábát horzsolta. Varga tette elkövetése után agyonlőtte magát. A rendőrség még | folytatta ebben az ügyben a nyomozást, I amikor értesítést kapott, hogy Varga | Károly Valéria-tér 6. szám alatti lakásá- ® ban borzalmas dráma nyomára jöttek. A f rendőrség kiszállt a helyszínre és ott I holtan találta Varga Károly elvált feleségét és özv. Czira Sándornét, Varga Ká. roly lakásadónőjét és eszméletlen ál la- potban Varga Károly 8 éves Ibolya nevii leányát, akit szintén lövés ért. A kisleányt kórházba szállították, de kihallgatni nem lehetett, mert állapota élet- veszélyes. A tanúvallomások nyomán az a vélemény alakult ki, hogy Varga Károly elvált feleségét és kisleányát, akik Debrecenből érkeztek, valamint lakásadónőjét családi természetű okokból lőtte le, mig a Zrinyi-utcában történt lövöldözésnek anyagi háttere van. A rendőrség folytatja a vizsgálatot. Tizennégy betörést követett el Kolozsváron a Kassán elfogott Kolozsvár, február 12. Hirt adtunk már arról, hogy a kolozsvári rendőrkapitányság bűnügyi osztálya a kassai törvényszék fogházából vezettette Kolozsvárra Varga Mária kísbácsi illetőségű 23 éves eigányleányt, aki az elmúlt nyár folyamán betört Cserna Zoltán detektív Majális-utcai lakására s onnan 5000 pengő értékű ruha és fehérneműt lopott el. A helyszíni nyomozás lefolytatása és a további kihallgatások alkalmával Varga Mária beismerte, hogy ezenkívül még tiz álkulcsos betörést követett el Kolozsváron. Az ellopott ingóságok értéke — saját becslése Szerint is, — körülbelül 24 ezer"pengőt tesz ki. A veszedelmes tolvaj cigányleány megnevezte azt a tiz orgazdát is, akiknél az ellopott holmikat annak idején értékesítette. A csekélyebb értékű bűnjeleket csakugyan megtalálták az orgazdáknál, akik eilen most nyegindtrl az eljárás. kisbácsi cigánylány Varga Mária egyébként Kassa környékén és Kassán is számos álkulcsos betörést követett el s ezért került éppen a kassai törvényszék fogházába. Tekintettel arra, hogy Kolozsváron nem egy, de 11 betörést követett el, egyelőre nem szállítják vissza Kassára a veszedelmes cigány betörőnőt, hanem átadják a kolozsvári királyi ügyészségnek s gyorsított eljárással ítélkeznek felette. Büntetése kitöltése után újból visszaviszik a kassai törvényszék fogházába, ahol majd a már előbb kiszabott büntetését üli le. — Kolumbán József dr. a Csíki Mu* gán.javak elnöke. A Csíki Magánjavak igazgatótanácsa a napokban tartott ülésén Kolumbán József dr. ügyvédet választotta meg elnökévé. \ inásoíl»*t nap zsufoif programja Bornemisza Géza dr. iparügyi minis?, tér kolozsvári látogatásának másodil napján, szombaton több ipari üzemet-á a felekezetek által fenntartóit iparos fauóncotthonokat tekintette meg, maj< délben küldöttségeket fogad.tt a Ke reskedelmi és Iparkamara miniszter biztosának dolgozószobájában a énnel során fogadta a kolozsvári sajtó képvi selőit is. A sajtófogadás után a niinisz