Keleti Ujság, 1944. február (27. évfolyam, 25-48. szám)
1944-02-15 / 36. szám
1944. FEBRUÁR 15. 3 KiimUjsm Bornemisza iparügyi miniszter a kormány messzemenő támogatását ígérte meg Erdély ipari életének Vasárnap véget ért a miniszter háromnapos erdélyi seregszemléié Kolozsvár, febr. 14. Bornemisza Géza dr. Iparügyi miniszter három napos látogatását befejezte s vasárnap délután kíséretének tagjaival a „Hargita" expresszel elutazott Kolozsvárról. A miniszter háromnapos kolozsvári látogatása alatt közvetlen meggyőződést szerzett Erdély gazdasági életében olyan fontos szerepet játszó rétegek helyzetéről és gondjairól s azoknak ismeretében intézkedhetik az orvoslásról. Ezen túlmenően azonban a miniszter tapasztalatai alapján könnyebben megvalósíthatja Erdély iparfejlesztésére vonatkozó elgondolásaik A Kereskedelmi és Iparkamara diszülésén A miniszter kolozsvári látogatásának utolsó napján, vasárnap délelőtt 9 orakor Inczédy-Joksman Ödön dr. főispán társaságában misét hallgatott az egyetemi templomban, majd délelőtt 10 órakor a Kereskedelmi és Iparkamara véleményező bizottságának diszülésén vett részt. Az ünnepi ülésen megjelentek a katonai, egyházi és polgári hatóságok vezetői is. A Kereskedelmi és Iparkamara dísztermében nagy tapssal és lelkes éljenzéssel fogadta a diszülés közönsége a minisztert. A Hiszekegy elmondása után Bereczky Ernő dr. miniszteri biztos, a Kereskede'mi és Iparkamara főtitkára meleg szavakkal üdvözölte a diszülésre egybegyült előkelőségeket, elsősorban Bornemisza Géza dr. iparügyi minisztert, valamint munkatársait, akik nagy elfoglaltságok közepeit is időt szakítottak arra, hogy közelről megismerjék Kolozsvár és általában Erdély ipari és gazdasági kérdéseit. Hitelellátást kér a gyáripar A miniszteri biztos üdvözlőszavai után Kimanóczy Kálmán dr., az Erdélyi Gyáriparosok Szövetségének elnöke ismertette az erdélyi gyáripar időszerű kérdéseit. Hangoztatta az ipari decentralizáció szükségességét. A meglévő ipari üzemeket erősíteni és fejleszteni kell, ezt kívánja Erdély gazdasági érdeke. Kérte a minisztert, szorgalmazza a decentralizáció kérdését olyan módon, hogy legalább a már meglévő helyi iparközigazgatási szerveknek nagyobb hatáskört biztosítson. Kimanóczy dr. ezután hosszasan foglalkozott a gyáripar hitelellátásának kérdésével. Hangoztatta, hogy Erdély Iparosodása a legfontosabb megoldásra váró kérdés. Amíg a hitelellátás kérdését nem oldják meg, nem lehet szó Erdélyben ipari fejlődésről. Kolozsváron 1940 ősze óta csak néhány üzem mutat nagyarányú fejlődést. Ezek közül is csak azok, amelyek â fővárosi pénzintézetek érdekköréhez tartoznak s így a beruházásokat ezeknek támogatásával tudták végrehajtani. A középvállalatok közül 1940 óta csak azok tudták termelési kapacitásuk kereteit jobban kihasználni, amelyeknek a háborús konjunktúra segítségére jött. A többi vál'a- latok hitel hiányában nem tudtak beruházásokat végezni. Éppen ennek érdekében kérte a minisztert, a legmesszebbmenöen támogassa a gyáripar hitelellátásának kérdését. Kimanóczy dr. végül a nyersanyagok szétosztásának nehézségeiről tájékoztatta a minisztert. tentkszerre Tan szultség a Lrzm iiipar anyatfefoffzfásálian A gyáripar nagyfontosságu kérdéseinek Ismertetése után Bereczky Ernő dr. miniszteri biztos tárta fel a miniszter előtt a kézműipar időszerű problémáit. Elsősorban a kézmüiparosok helyzetéről es a* utánpótlás kérdéséről adott tájékoztatást. A kézmüiparosság helyzetét az anyagellátás szabja meg. Az anyaghivatal a mesterek, illetőleg a segédek és tanoncok számaránya alapján osztja ki a nyersanyagokat. Ez a rendszer nem helyes, mert nem Igazodik a lakosság számarányához. A kolozsvári Kereskedelmi és Iparkamara területén például egy mesterre 114 lélek jut s ez az arány azt bizonyítja, hogy a mesterek és segédek száma utáni igazodás nem helytálló. Az anyagelosztásnál feltétlenül figyelembe kel] venni a lakosság lélek számát is, mert csak akkor lehet a fogj asztok igényeit kielégíteni. Bereczky dr. a továbbiakban az ipartes- ttiletek nehéz helyzetét Ismertette. Kérte a minisztert, terjessze ki az Ipartestületekre vonatkozó jogszabályokat a hazatért területekre is és azokon a helyeken, ahol kevés az iparos, engedélyezze a vegyes társulati rendszer bevezetését, amely a felvidéken nagyszerűen bevált. A közszállitásokről szólva a miniszteri biztos kiemelte, hogy az erdélyi kézmüípárosság nagy kedvvel és becsületes munkával vállalkozik a közszá Ilit ásókra, szükséges azonban a kiutalások leegyszerűsítése, hogy a kisiparosoknak ne kelljen várakozniok a munkák ellenértékének kifizetésére. A 22 éves megszállás alatt a magyar kisiparosok minden tőkéjüket elvesztették és emiatt nincsenek abban a helyzetben, hogy tökéjük egy részét közmunkákba fektessék. A miniszteri biztos ezután részletesen foglalkozott az erdélyi kis- és középipar hitel- ellátásának, kérdésével. Nemcsak a nagy vállalatokat, hanem a kis- és küzépipari vállalatoknak is megfelelő hiteleket kell nyújtani, hogy fejlődésüket biztosítani lehessen. Szükséges egy erdélyi iparfejlesztési alap megteremtése, amelyből az arra érdemes kis- és középipari vállalatokat részesítenék juttatásokban. Bereczky dr. végül hangoztatta, hogy Kolozsvár városát ipari központtá kell fej’esz- teni. Faipari, agyagipari, bányászati és erdészeti közép- és alsó fokú iskolák felállítására van szükség, hogy Kolozsvár ipari jellege ezzel is kidomborodjék. Kolozsvár Ipari központtá való fejlesztése kihatással lehetne Erdély iparosodására is. A miniszteri biztos előterjesztései után nagy érdeklődés és általános figyelem közben emelkedett szólásra Bornemisza Géza iparügyi miniszter és egyórás beszédben válaszolt az előterjesztésekre és körvonalazta Erdélyre vonatkozó iparpolitikájának elgondolásait. borneimsza mmiszfer wagrv beszéde — Immár harmadik napja járom Kolozsvár város üzemeit, ipari vállalatait, egyes gazdasági érdekképviseleteit és ez alatt a három nap alatt alkalmam volt behatóan, a helyszínen tanul.nányozni mindazokat a problémákat, amelyek ennek a városnak és általában a visszacsatolt Erdélynek ipari kérdései. Minden egyes alkalommal a kívánságoknak, kéréseknek, észrevételeknek egész tömegével álltak elő az illetékes érdekképviseleti vezetők, vállalati igazgatók. Azért jöttem, ide, hogy meghallgassam ezeket a kívánságokat és meghallgassam a panaszokat, mert mindnyájan tisztában vagyunk azzal, hogy a háború ötödik évében gazdasági helyzetünkben nagyon 'sok jogos és igazságos kívánság és panasz merülhet fel. De bevallom őszintén, nem volt nehéz a helyzetem, mert minden egyes alkalommal, amikor valami kívánság, panasz merült fel, egyúttal az előterjesztésben azok a mentököriilmények is benne foglaltattak, amelyek a panasznak indokoltságát bizonyos mértékig enyhítették. Hálás vagyok az erdélyi gazdasági élet vezetőinek, hogy mindazokat a kérdéseket, amelyeket elém- tártak, megértéssel, a viszonyok tökéletes áttekintésével és mell dny lás óval adták elő és legyenek meggyőződve arról, hogy az ilyen módon előadott kívánságokat, ameny- nyiben csak lehet, igyekszünk orvosolni. Az ipar decentralizálása u munka decentralizálását jelenti — Röviden reflektálni kívánok azokra a témákra, amelyeket a jelen közgyűlésen méltőztattak előadni. — Erdély gyáriparának kívánsága tulajdonképpen három pontban csúcsosodott ki. Az egyik az ipari közigazgatás decentralizációja, a másik a hitelellátás, a harmadik az anyagellátás biztosítása. A két utóbbi általános probléma, vonatkozik a kisiparra, a kézműves iparra. Az első probléma Is általános, az egész országot érintő probléma. Meggyőződésem szerint az ország jövő gazdasági fejlődése feltétlenül megkívánja az ipar decentralizációját. A decentralizáció nem a közigazgatás decentralizációját, hanem a munka decentralizálását kell, hogy jelentse. A leghatározottabban foglalkozom az ipari közigazgatásnak komoly reformjával, mégpedig olyan értelemben, hogy megszabadítsam az iparfelügyeleti hatóságokat azoktól a tennivalóktól, amelyek idejét múlták, amelyeikre a mat Ipari berendezések mellett szükség nincsen és ezt a szervezetet jobban összevonva egyes ipari és gazdasági centrumokban erősebben kiépítve az Ipari, elsősorban az iparfejlesztési és ipari szociálpolitikának szolgálatába állítsam. — Ami a decentralizációt illeti, itt nem bizonyos iparvállalatoknak más vidékekre való áthelyezéséről, hanem Inkább uj üzemek létesítéséről van szót Ma már az Ipar letelepítése szempontjából ugyanolyan rangú tényező a nyersanyag mellett a rendelkezésre álló munkaerő, a rendelkezésre álló piac, s azonkívül az általános gazdasági szempontokat is szem előtt tartó Iparpolitika hathatósan tudja saolgálni a népesedési és foglalkoztatási érdekeket Is. — A háború után távoli országokban is, de közeli szomszédságunkban is hatalmás területek fognak feltárulni a világgazdaság számára, ahol a földárak, a munkabérek lényegesen alacsonyabb nivón állanak, amelyek majd garmadával fogják a piacra dobni azokat az élelmicikkeket, amelyekből Magyarország éveken keresztül, mint exportőr állam be tudta szerezni az ipari nyersanyagokat. Ebben az esetben írt* csak a mezőgazdaság észszerű racionalizálásával, gépesítésével, s az ipar hatalmas fejlesztéDeutsches Wissenschaftliches Institut Lektorat der Deutschen Akademie Kolozsvár, iókai-utca 2. I. em. Telefon: 27-48 DALEST febr. 16-án este 7-kor. Közreműködnek: Erich Jörgensen (bariton) és Werner Dommes (zongoraművész , mindketten a müncheni állami zenei főiskola tanár"''. BBWff HSflSBflBUBMSHDNHRHPfflPPH sével tudjuk magunkat fenntartani. A mezőgazdaság racionalizálása bizonyos mértékig birtokminimumot is jelent. Ha európai kulturnivón élő nemzet akarunk maradni, akkor meg kell akadályoznunk a termőföld tökéletes elaprózódását, de egyben a mezőgazdaságból élők száma is kell, hogy csökkenjen, hogy az abból élők nívóját megfelelően emelhessük. A népesedési politika és az életnívó biztosítása szempontjából is elkerülhetetlenül szükséges az ipar fejlesztése. Az iparfejlődés iránya a nagy centrumokból kifelé vezet. Nem Is olyan fontos egy vidéki városnak, mint Kolozsvár, hogy tele legyen gyárral. Az a fontos, hogy Kolozsvár környékén — ha a földgázt bev zetjük — a községekben létesüljenek ipari üzemek, amelyeknek a munkássága Ide gravitál. Ez a város tesz ennek a környéknek a szellemi, kereskedelmi középpontja és ezen keresztül még hatalmasabb fejlődés- ben less része. Egyéni kezdeményezésből indulhat ki az egészséges iparfejlesztés A miniszter ezután a hiteiellátás kérdésével foglalkozott. Ipart fejleszteni csak tökével lehet. Az ipari üzemek létesítése tőkeellátást kiván. Ma az a helyzet, hogy pénzből van elég, talán több is, mint kellene, annál kevesebb azonban a töke. Mert tökén tulajdonképpen nem pénzt értünk, hanem, mint jelen esetben, termelő eszközöket. (Taps.) Az ipari decentralizációhoz is tőke kell. A gazdasági életet segélyakciókra felépíteni nem szabad. Szükség van ugya *> nemzeti, népesedési, szociális szempontból "bizonyos segélyakciókra, de egészséges ipar- fejlesztés csak az egyéni kezdeményezésoől indulhat ki. Semmiféle. állami támogatás nem pótolhatja és nem is fogja pótolni az egyéni kezdeményezést, az egyéni kockázatvállalást. Ez legyen a jövő gazdasigi élet alapja, mert ezáltal erősödik a nemzetnek produktiv eveje és teherbíró képessége. — Az erdélyi Iparvállalatok hitelellátására több intézmény áll rendelkezésre. Meg kell említenem itt az Erdélyi Ipari Munkaszervező Intézetet, amely éppen azí.t alakult külön Intézménnyé, hogy Itt. a hitelnyújtás tekintetében ne szigorúan a magyarországi ipari munkaszervező intézetnek a szabályait tartsuk be, amely csak Invesztíciós kölcsönöket folyósít. Itt megadtuk a lehetőséget, hogy minden egészsége ten dolgozó erdélyi iparvállalat meahzer zhesse a működéshez szükséges hitelt. A beruháza- sokra való hitelszükséglet nyújtásának nem ez az akadálya, hanem az, hogy ma a töke csak pénztőke, és a mai gazdasági viszonyok mellett e mögé nem tudjuk felsori- koztatni azoknak az éDltőanyagoknak, vágy- különleges áruknak a sokaságát, ama.vek a beruházások megvalósításához szükségesek. Javulást várunk az ipar anyagellátásában — A harmadik kérdés a* anyagellátás kérdése. Ma, amikor a hadsereg szükséglete hatalmas méretekben megnövekedett, mindéit magyar embernek természetes kötelességé, hogy elsősorban érte küzdi fiait ruházza fel és adja kezükbe azokat a fegyvereket, amelyek képessé teszk őket hazánk megvédésére. Ennek következtében természetes, hogy a polgári fogyasztás rendelkezésére álló anyag napról-napra csökken — Mégis merem állítani, hogy javulást várunk a termelés fenntartásához minden szükséges anyagok ellátása terén. A hadsereg szempontjából sem lenne célszerű, ha a termelés folytatásához és fenntartásához szükséges anyagokat nem adnánk meg a mezőgazdaságnak és az iparnak. Sok jogos panasz ellenére Is meg kell állapítanunk, hogy mind mezőgazdasági, mind ipari termelésünk. hála Istennek, beváltotta, a hozzá fűzött reményeket. Az anyagellátás kérdése természetesen a kézmüí párosságot is érinti. Ezután a miniszter ismertette az anyagelosztás jelenlegi rendszerét, majd az Iparosutánpótlás kérdésével foglalkozott, ami a magyar kézmüiparosság egyik legégetőbb problémája. A kézműipar és az utánpótlás kérdései — Az iparosnevelés és utánpótlás kérdése elsősorban szakkérdés — mondotta a miniszter. — Az iparospálya ma azért nem vonzó, mert az iparosság egyrészt az elavult szervezési módszereivel, elavult gyártási módszereivel nem tudott versenyt tartani a nagyipar fejlődésével, másrészt az ipartestületi hálózat nem volt valóságos érdekképviseleti testület. Nem is lehetett, mert olyan ipartestületek Is voltak, ahol az évi tagdij 2—3 pengő volt. Azon az állásponton vagyok, hogy a kézmüiparosság érdekképviseleteit ki kell fejlesztenünk. Nem mellékfoglalkozásként kell űzni az ipartestületi szolgálat ellátását. Szükséges' azonban ehhez, hogy az Ipartestületi hálózat olyan módon épüljön ki, hogy az képes legyen elviselni a reá háruló terheket. Meg vagyok győződve, — mondotta a miniszter — hogy az Iparosság ezeket a terheket szívesen fogja vállalni, ha ebben saját érdekeinek támogatóját látja. Szükséges az ipartestületi vezetők rendszeres iskolázása, nevelése, amely már tanfolyamokon folyamatosam történik, szükséges az ipartestületi alkalmazottak megélhetésének biztosítása, a nyugdijkérdés megoldása. Ecélból meg kell alapítani az iparos nyugdíjintézetei. Mindez azonban csak előfeltétele annak, hogy az iparos pálya megint vonzó legyen. Gondolni kell azután a■ Ipar különleges problémáira is. Szükség txm arra, hogy egyréawt a tanoncképzést fokozzuk. Több jólvezetett tanonciskolákra, mintaiskolákra, mlntamü- helyekre van szükség, de szükség van ta- noncotthouokra is. Nemcsak azért van szükség tanoncotthonokra, hogy a vidékről a városba beköltöző gyermekeknek megfelelő otthont adjunk, hanem nézetem szerint szükség van a tanoncok nevelése szempontjából is. Elgondolásom az. hogy ne legyen kézmüiparos tanonc az, aki legalább pár hónapot egy ilyen mintatanonciskolával kapcsolatos tanoncotthonban nem töltött el. hogy ezáltal a gyermeket legfogékonyabb korában tudjuk nemzeti és erkölcsi szempontból nevelni. E téren elsősorban azoknak az intézményeknek, testületeknek, egyházaknak a működését igyekezzünk alátámasztani. amelyek már eredményeket mutattak fel. örömmel jelenthetem, hogy a kormány a legnagyobb készséggel hajlandó ennek a programnak a megvalósitsához hozzájárulni. Ebben az évben és a jövő évben is számottevő összeg áll a tanoncott- honok fejlesztésére rendelkezésre. Ezután a közszállitási panaszokkal foglalkozott a miniszter s kérte, hogy a felmerülő panaszokkal forduljanak miniszté- rtuma közszállitási osztályához. Részletesen foglalkozott az iparügyi miniszter a nem zárolt áruk elosztásának kérdésével, s az eeárányv panaszok terén mr- aoéktat fit&U