Keleti Ujság, 1944. január (27. évfolyam, 1-24. szám)
1944-01-09 / 6. szám
KzitTlUjSXG 18 1944. JANXÂR 9. . Vakmerő lázadás minden ellen, ami van Körülbelül másfél évtizeddel ezelőtt irta meg I. Stoddard amerikai biológus „Lázadás a civilizáció elleti" cimü nagy miivét. Könyvében a forradalmi jelenségeket az élettan tudományának eredményei alapján elemzi s megállapításai egészen uj megvilágításba helyezik a mai társadalmi rend ellen irányuló forradalmakat. .4 másfél évtizeddel ezelőtt megirt könyvekben lefektetett eiméle- tet az idő ma igazolja. Addig is, amíg a könyvet részletesen ismertetjük, adjuk egyik fejezetét kóstolóul: Ha 03. 1914. év előtti orosz huliganizmusra gondolunk, joggal hihetjük, hogy az a „büii- tetthullám", amely Nyugat-Európát és Amerikát a háború óta sújtja, hasonló termék szetü. Legutóbb neves amerikai detektív nyilatkozott úgy, hogy azok a „fegyveres bűntettesek", akik ma Amerika városait terrorizálják, a~társadalmi forradalom mérgével vannak beoltva s azért többé-kevésbbé ösztönösen éizik, hogy a társadalmi rond ellen harcolnak. Mr. James M. Beck, az Egyesült Államok koronaügyésze, nemrégen ugyanerre figyelmeztetett, amit úgy fejezett ki: „különleges lázadás a törvény ellen, ami ma történik". Ezt nem csak a büntettek óriási megszaporodásában, hanem abban a szakadatlan erkölcsi süllyedésben is látja, amit a zene, a művészet, a költészet és a társadalmi élet szivonala mutat. Ugyanezt, amit Beck mond, több élessze- mü kritikus már évekkel ezelőtt hirdette bizonyos irodalmi és művészi jelenségek láttán: Semmi sem különösebb (és kárhozato- sabb), mint az a lázas s lényegében tervnél- küll nyugtalanság, ami az utóbbi két évtized óta a művészet és irodalom minden terén tombol. Ez a nyugtalanság sok alakot öltött: futurizmus, kubizmus, vorticizmus, expresszionizmus és Isten tudja, milyen neveken szerepel. Szelleme azonban mindig ugyanaz: vakmerő lázadás minden ellen, ami van és bomlasztó degenerált visszatérés a primitiv káosz felé. Irodalmi és művészi elégedetlenkedőknek nincsen alkotó gondolatuk, anrit az általuk elitéltek helyébe adhatnának. Amit keresnek, az a tökéletes szabadság. Ennélfogva, mindazt, ami akadályozza anarchikus szabadságukat, tehát a formát, a stílust, a hagyományt s magát a valóságot gyűlölik és megvetik. Mindezeket tehát „mint elkopott, elavult arisztokratikus, polgárias, vagy ostoba jelenségeket" orrflatolgatással és megvetéssel félredobják s az így felszabadított lélek pedig határta- lan képzeletének bilincselt levetve röpköd. Ez a röpködés azonban, minden jel szerint, visszafelé vezet, az elmúlt idők őserdeje felé. Az uj művészet bizonyos termékei a degenerált vadak idomtalan erőlködéséhez mutatnak hasonlóságot. Az expresszionista szobrászatnak eltorzított és kinlódó formái például, ha egyálta'án hasonlítanak valamihez, úgy Nyugat-Afrika négerjeinek bál- ványaival mutatnak feltűnő rokonságot. Ami az expresszionista festészetet illeti, ügylét- szik ennek egyáltalán semmihez sincsen normális vonatkozása. Rikító színeinek ösz- szeviaszasága között az elnyomoritott, megcsonkított formákat alig' lehet megkülönböztetni. Nem szenved kétséget, hogy mindez nem reális, csak abban az esetben, ha az őiültek háza jelenti a realitást. A legkülönösebb festészetnek mindenesetre azt az ultramodern isko’át kel] tekinteni, amely jórészt elhagyja a festést, hogy helyette tárgyakat, például ujságpapiros-szeléteket. gombokat és halcsontokat ragasszon, varr- jon, vagy szegezzen vásznára. Ugyanilyen szertelen az uj költészet is. Szerkezet, nyelvtan, mérték, rim —: mindez megvetés tárgya. Az élteimet gondosan ke- rüU. Mindenütt a szavak értelmetlen vegvü- lékét keresi, ami önmagában cél. Itt a forma ellen irányuló lázadás szemmellátható. majdnem tökéletes. Az egyetlen lépés, arriit még tehetnének, az, hogy eltör ik a nyelvet és szavak nélkül müveinek költészetet. Mit jelent mindez? Eggyel több változatát annak a lázadásnak, mely az egész világon a civilizáció e'len folyik. Alkalmazkodni nem tudó, értéktelen és degenerált elemek arra törekednek, hogy összetörjék a modern társadalom fennálló építményét és átváltoztassák, úgy, hogy az az öröklött tulajdonságaikhoz hasonlítson. A kaotikus barbárság s a vadság keverékévé. A normális emberek szívesen nevetnek a művészet és irodalöm rebelliseinek furcsaságain. Az a divatos népszerűség azonban, amit ezek az irányzatok élveznek, amellett szól, hogy mindez a valóságban nem olyan jelenség, amin nevetni lehet. Nemrégiben Noyes Alfréd angol költő a legkomolyabban figyelmeztette a világot arra a kárra, amit a „bolsevista irodalom“ okoz. Legalább tízezer rebellis irodalmárral állunk ma szemben, mondja többek között, mindegyik á maga kizárólagos és egyéni magasságában lebeg s mindegyik a gyűlöletnek ugyanazt az örök dalát zengi minden ellen, amit a mult nemzedékek alkottak. A legrosszabb pedig az, hogy a világ tapsol nekik. Valósággal lázadónak számit, aki megmarad a népszerűtlen igazság mellett, ezt az igazságot azonban most máskép hivják: közhelynek nevezik. Az elmúlt harminc esztendő bolsevjzmusa sokkal nagyobb mértékben felelős a civilizációt fenyegető veszedelmek miatt, mint azt általában gondolják. Nem lehet az ösz- srés törvényeket úgy kezelni, mintha azok puszta papinongyok volnának. Minden előrelátás nélkül. Ezt már kezdjük belátni. „Az egész vonalon a nívó leszállása kö- vetkazett be. A modern írók egy része, akik legkivá'óbb régi Íróinknak még az emlékét is ki akarják törölni, nyelvtanilag sem tud helyesen imi. Művészetünk ás irodalmunk egyre nagyobb mértékben bolsevista jellegű. Ha mai lapok hasábjait figyeljük, világosan látjuk a kiadó küszködését, hogy a lap művészi ás irodalmi egyensúlyát fenntartsa. A realitás nevében számos író visz- szataszitó formákba menekül s minden realitás hamuvá tesz.“ (Mi*. Noyes feloivasásá- ‘ból a londoni Royal Institutionban. „Some Aspects of Modern Poetry. Í920. február.) Hasonló hangon tette szóvá legújabban az expresszionista művészet és irodalom romboló hatását Johannes Volkelt, a jólismert német kritikus. „Magám az életre irányuló viselkedésünknek és érzésünknek demorali- zálása" Írja többek között, „még sokkal szörnyűbb mint az, hogy nem vagyunk haj- '»ndök azt művészi formának elismerni. Megcsonkított, deformált, nyomorék emberiség mereszti ránk szemét az expresszionista festészeten keresztül és tajtékzik dühében. Mindaz, amit sugall, súlyos betegség. Kéjenc, egészségtelen kedélyüket csak a képtelenségek állítják talpra. Ahol ezek a világosságnak csak egyetlen sugarát megcsillogtatják csenevéaz alkotásukban, az is leverő és örömtelen. Ahogyan az újabb iskolák legvisszataszitóbb jelensége, hogy a múltat fitymálják és megbélyegzik, anélkül hogy valami pozitivet tudnának helyette adni, ezek sem tesznek másként. Egész működésük nem egyéb, mint zavaró és nyomorék kutatás valami ismeretlen, erős ideál után. A lélek azonban kimerült az örökös hajszában a semmi után. Mi hát az élet? Csak üres tréfa ? örült álom ? Félelmetes káosz? Nincs többé értelme, hogy eszményekről beszéljünk? Minden eszmény csak önámitás lenne ? Ezek a küldések dobálják ma céltalanul ide-oda a lelkeket. Az a veszély fenyeget, hogy az erőnek és az uralomnak nyugodt tudatát, az egészségnek őszinte érzékét nem tudják már érzékelni. A túlságosan szemfüles öntudatosság szövetkezik az atavisztikus állatiassággal, annak misztikus újraéledésével: ilyen tünetek jellemzik azt a hangzavart, ami korunk művészi értelmét jellemzi.“ A lázadásnak ez a szelleme, mely egyformán támadja az intézményeket, a szokásokat, a művészetet, az irodalmat és a civilizáció egyéb mozzanatait, nem kiméli azt sem, ami, mögöttük van. Nevezetesen: az egészséget. A társadalmi forradalom nivelláló locsogása az afféléket eleve tüzreveti. Szemében a tömeg, nem pedig az egyén a fontos: a mennyiség számit, nem a minőség, A magas értékű eszesség, az igazi felsőbbrendűség már éppen e tulajdonsága miatt gyanús: ez öröklött arisztokratikus vonás és éppen, mint ilyennel, alaposan el kell bánni. A legutóbbi évtizedek forradalmi elméleteinek egész irányzata éppen az volt, hogy az izmot az agy fölé. a kezet a fej fölé, az indulatot pedig az értelem fölé kell emelni. Ez az irányzat te'jesen összefonódott a forradalmi elmélettel és a gyakorlat fejlődésével, amint azt nx erről szóló fejezetekben látni fogjuk. A proletái filozófiának ez a szakasza semmi egyébre nem irányul, csak arra, hogy a modern civilizációt tökéletesen lerombolja és helyébe a magacsinálta proletár kultúrát tegye. Mindenekelőtt pedig a mai civilizáció továbbhaladását akarja megállítani. Ebben a pontban a szélsőséges proletárok és a mérsékeltek minden jel szerint egy véleményen vannak. A men- sevild Zilboorg például így kiált fel: „A nyugateurópai civilizáció haladása kétségtelenül elviselhetetlenné tette már az életet. A megváltást ma már csak a haladás megállításával érhetjük el." Igen, igen: „A civilizáció elviselhetetlen.** „A haladást meg kell állítani." „Az egyenlőség alapjait meg kell vetni" és Így tovább. Világosam látjuk az érzelmi nyomást, mely fi forradalom ügyét előbbre igyekszik vinna. Meg kell tehát alaposan vizsgálnunk: ml voltaképpen ez a forradalom, mit jelent és hogyan akarják megvalósitáni. . . ERDÉLYI KERESKEDELMI BANK Kolozsvár, Mátyás király-tér 3 3. szám. fi Pest: Magyar Kereskedelmi Bank ieányintézete Foglalkozik a banküzlet minden ágával.
