Keleti Ujság, 1944. január (27. évfolyam, 1-24. szám)
1944-01-09 / 6. szám
1944. JANUAR 9. KeIETiUjSKG 17 §<abó Lajos í Színházi Itonţunlcfnra Kétségbevonhatatlan tény, hogy színházi konjunktúrában élünk. A háborús időknek a színházi konjunktúra éppen olyan velejárója, mint a nyersanyagok általános hiánya, vagy az egyetemes drágulás. A kimerült idegek pihenésre vágynak, szórakozást keresnek. A színházak pedig nyitott kapukkal kínálják a rövid megnyugvási lehetőséget. De nem is kell, hogy nagyon kínálják. A közönség maga keresi a lehetőséget. Érthető, hisz még mindig a színházak nyújtják a leg- >1 esőbb szórakozást. Nem is beszélve a mozikról, hol már rrvíjdnem beteges tünetnek mutatkozik a filmkultusz. A közönség nem válogat. Mindent megvesz, ahogy a fekete piac kínált áruját is mohón vásárolja össze. Különösen a fővárosi színházi és filmvilágban észlelhető a nagy rajongás. Kétségtelen dolog, hogy tömeglélektani állapot ez a tü- . net. Menekülés és élménykeresés. Menekülés a háborús hírek és gondok világából. Menekülés a lapok, a rádió hírei elől. Menekülés a jövő elől. Es é'ménykeresése a. mának, a múló pillanatnak, a lelkíélet szálmaszálka- paszkodása. A lelkiélet tej, vagy cukorhiány pótlása. Az ember keres valamit, ami hami- sitat’an, ami igaz, mint a békében. A hétköznapi életben, az anyagiakban nehezen kaphatja meg. Hova forduljon tehát egye- büvé, mint a művészethez. Hite azt tartja, hogy a művészet csalhatatlan, igaz s mint örök valami, minden időkben ugyanaz. Még a háborús időkben is. Borzalmas dolog a csalódás, de a háború a hitet sem kíméli. Megalkuszik a művészet is. Bár egészen soha nem adja meg magát. Küzd, harcol függetlenségéért, tisztaságáért, igazáért: védi törvényeit, Ideáljait, még akkor is, ha engedményeket tesz, vagy éppen a háborús széliem szolgálatába áll. De ez az engedmény már elég arra, hogy az élménykeresö megérezze. De mit tehet? Legfennebb drágábban fizeti meg élvezetét és gondolkozás * nélkül, amig lehetőség kínálkozik. A közönség keresi az élményt, sőt követeli az Irodalomtól és a művészettől. De, ha mélyebben a kívánságok mögé nézünk, azt kell megállapítanunk, hogy a közönség nagyobb része nem la élményt, hanem csak szórakozást vár és kíván akár az irodalomtól, akár a színháztól. így maga a közönség teremti meg a konjunktúráját a háborús irodalomnak. és művészetnek, ami minden esetben nivőbeli csökkenést, tartalombeli hlgulást jelent. Bizonyos mértékig minden színház üzleti válla’kozás. Kivételt csak az állami színházak képeznek. De ezek sem zárkózhatnak el a bevételi lehetőségek kihasználásától. A magánszínházak a töke törvényei szerint működnek. S csak abban különböznek más üzleti vállalkozásoktól, hogy művészi produkcióval szolgálják a tökét. Természetes, hogy minél Jobb a produkció, annál biztosabb a haszonlehetöség. A színház anyagi ügyvitele azonban nem feltét'enül befolyásolja művészi te'jesttményét. Művészi teljesítményt színpadon csak komoly anyagi befektetéssel lehet elérni, viszont üzletet is csak komoly művészi produkcióval lehet biztosítani. Amint a színház művészi eredményének alapja a pénz, úgy a pénzszerzés lehetőségének is fa’tétele a művészi produkció. Erre kitűnő példákkal szo'gálnak fővárosi magánszínházaink. Sajnos, olyan esetekre is kapunk példát, amikor a színház tisztán üzleti vállalkozás és az irodalommal, a művészettel, a közönséggel szemben semmiféle fe’adatot nem érez és nem a saját hivatása betöltése iránt sem. Vidéki városaink színjátszásának válságáról kötetnyi cikk jelent meg a közelmúltban és napjainkban. Viták, próbálkozások, kísérletezések folytak eredménytelenül. Mindenki elégedetlen vidéki színházi kultúránkkal. Társadalmi közületék, hivatalos hatóságok igyekeznek segiteni a bajokon. Az orvoslás azonban még mindig késik. A nagyobb, a százezer lakosságú városok színházi kérdései rendezésben vannak s a jelenlegi konjunktúra meg is oldotta egyelőre a kérdést. A nagyobb bajok a kisebb vidéki városaink színházi életében mutatkoznak, az olyan társulatoknál, amelyek, minden támogatás nélkül saját erejükből, ll'etve nézőtéri bevételükből tartják fenn magukat. Ha a háború, illetve a háborús idők közönsége megteremti a. konjunktúrát, megélénkíti a jegypénztár forgalmát, kereseti lehetőséget kínál a színháznak, természetes, hogy a színház művészi törekvéseivel szemben az üzleti rése kerül előtérbe, ami rugalmasan alkalmazkodik a közönség kívánalmaihoz s ahhoz mérten állapítja meg műsorát. Ez elsősorban vidéki színházainkra áll, de nem mentesek egyes fővárosi színházak sem. Ha pedig maga a közönség diktálja a színház műsorát s amint láttuk, nem az élmény keresésével, hanem szórakozni akarásával, ml más következhetlk, mint a könnyű műfajok térfogla'ása, mint a művészi színvonal csökkenése, a színházi műsorok egyetemes higulása. Az állami színházak mentesíteni tudják magukat a háborús konjunktúra befolyása alól. Mint legkevésbé üzleti vállalkozásu intézmények, repertoár műsorukkal még attól a kevés üzleti szemponttól is eltekinthetnek, amelyek békés időkben mégis szem előtt tartandók. Nem kénytelen műsorát a tömegizlés szerint á’litani össze, mert nem keresni akar s hivatásánál fogva nem is csak szórakoztatni, hanem élményt, színházi kultúrát kíván adni közönségének. A nézőtér megtöltése pedig nem je’ent gondot, mert a színházi konjunktúra a nehezebb fajsúlyú daraboknál is meg van, s igy szinte azt mondhatnék, hogy az állami színházak szempontjából nyereség korunk nagy szinházrajongása. Az Is volna, ha valóban színházi rajongás volna. De amint láttuk, csak menekülés, csak a közönség szórakozási lehetőségkeresése tölti meg a színházakat. Nem a lélek kívánja a színházat; a narkotikum utáni vágy tölti meg a nézőtereket. Ha pedig a lélek nem készült elő, hogy tényleg az élmény otthona legyen, a legmüvészlbb produció la csali puszta szórakozás. Már fokozottabb mértékben hat a háborús konjunktúra a magánszínházak műsorára. A töke nem szívesen szalanetja el a kereseti lehetőségek kihasználását. Sőt egyenesen arra állítja be a színházat, aminek következménye a művészi kóvete’mé- nyek feladása és a színpadnak tisztán a szórakoztatás szolgálatába való állítása. Ebből ajkán természetesen következik, hogy forgalmas lese a jegypénztár, zsúfolt a nézőtér, csak éppen a műsor válik mUrostossá. Ha végignézzük fővárosi magánszínházaink szin'apjait, Jóleső érzéssel ál'apithatjuk meg, hogy általában eddig a háborús konjunktúra csak abban mutatkozik színházainknál, hogy „táblás házakkal“ játszanak irodalmi értékű komoly darabokat, legfea- nebb több a vígjáték, mint békés Idők szín- évadjaiban. Ha nem is vesszük tekintetbe az egészen könnyű fajtájú darabokat játszó színházakat, már ez a tény Is bizonyitéka annak, hogy háborús Igényeknek megfelelően meg a nagy magánszínházak Is hígítják bizonyos mértékbon műsorukat. Érthető tehát, ha a vidéki, várost támogatást nem élvező s á'tálában komoly anyagi gondokkal küzdő kisebb színházak teljes mértékben háborús műsort játszanak. A viI »0# H rdeiések, sp, ^hirdetések felsdSiafók Deák Fsrenc-utca 42 szám alatti irod e helyiségben I .............Ilim...Ifi if IIHWIIMMIIW—ie déki színházaknak létalapja a nézőtéri bevétel. Még békés Időkben Is úgy állitják össze műsorukat, hogy az üzletet jelentsen. Kénytelenek erre az álláspontra helyezkedni, mert fennmaradásuk függ attól, hogy ne ’egyen üres a nézőtér. De maga a közönség is azt kívánja, hogy kedve szerinti darabokat játszanak, vagyis nagy többségben operettet. Az igazgatók te’Jes mértékben ki vannak szolgáltatva a közönség kívánalmainak s ha meg akarnak élni, teljesíteniük kell azokat, mind békében, mind konjunktúra Idején. Ez ellentmondásnak látszik, mert ha meg van a színházi rajongás, azt lehetne mondani, hogy mindegy, hogy mis játszik a színház, a közönség úgy is megtör:» a nézőteret. Igen, a fővárosban, ahol valő- E ban nem jelent gondot ma a közönségszer* zés. De vidéki városaink színházi ku'túráját Ismerve, szomorúan kell megállapítana k, hogy még a konjunktúra sem tud közönséget biztosítani komoly produkciók számára, ha egyáltalán tudnak a kisebb vidéki társulatok művészi követelményeknek megfelelő előadásokat tartani. Az egyes Igazgatóknak üzleti vállalkozást jelent a koncesszió elnyerése. A kis tőke Is növekedni szeret s Így érthető az a szomorú va’óság, hogy vidéki színházaink 80—90 százalékban operettekkel szolgálják a magyar vidék színházi kultúráját. A fellendüléseket visszaesések követik, a konjunktúrát dekonjunktúra. Nem valószínű, hogy te a törvényszerűség nem következik be a színházi vi’ ágban Is. Ellenkezőleg, amint as első világháború tapasztalata mutatja, biztosra vehető, hogy a háború bsfejése után megszűnik a mai színházi konjunktúra. Nem válság, de mindenképen visszaesés fog mutatkozni, nem Is annyira a közönség számszerűdéi ">en, mint inkább az elferdült tömeglzlésből kifolyólag. A konjunktúra könnyű ével után komoly fe’adat vár majd minden színházra, ha közönségét biztosítani akarja s hivatása betömésével szolgálni kívánja a magyar színházi kultúrát. Takarékpénztár R Kolozsvár érdekközösségben a Magyar Bank és Kereskedelmi R.-T.-gal, Budapest Alapítási év. 1894. Sürgönyeim: Coloniale. Fiókok; Ssatmár németi, Ssilágycseff, Zilaß, Zsibó. Foglalkozik a banküzlet minden ágával.
