Keleti Ujság, 1944. január (27. évfolyam, 1-24. szám)
1944-01-09 / 6. szám
SCmrittjsXG 14 1?>44. JAVüÄR ft. GycfiyöiM gyermekkor Irlat Bíró János Egy emlék most megint előbukkant a messzi múltból s nem lehet elbújni előle, bárhogyan akarom. — Mondj már el engem is, — biztat, — mos* éppen Szilveszter van s ez az idd elvan alkalmas rá. Máskülönben is kell a hely szivedben egy másik emlékezésnek, besszélj hát ki engem . . . így biztat annak a régi, gyermekkori Szilveszternek az emléke az uj Szilveszter közeledtével s nem lehet neki ellenállanl. Azon a szilveszteri esten édesapám, meg bátyám is ,.szilveszterezni“ mentek. Édesapám, — Isten nyugosztalja, -— a szomszédba ment csak, de bátyám még azt se mondta, hova. Nem maradtunk otthon, csak édesanyám s mi, a három kisebb gyermek, meg a nagyapám. Szegény édesanyám még kesergett is amiatt, hogy vélünk kell otthon maradnia, mert rosszak voltunk, mint a bűn, nagyapám pedig mindig veszekedett. Éppen nálunk voit a keresztanyám azon az óesztendö délutánon s azt mondta: •— Hadd el, Trézsi lelkem, ne busulj! Majd eljövök én is s eldiskur&lgatunk. Szerezz egy kicsi itókát, azt majd elszopogatjuk s ha elalszik a vénember, János lop egy kis dohányt a párnája alól a így aztán lesz szippantani való is. ' Hát, igy valahogyan aztán belenyugodott sorsába édesanyánk is. Roppant nagy izgalommal vártam az estét. Szerettem, amikor keresztanyára hozzánk jött fonni. Csak rátelepedett a guzsalyára s már gyökintett is. Olyan békésen bóbiskolt a széken, hogy fel nem költöttük volna egy világért. Volt nekünk abban az időben egy öreg kandúr macskánk s annak olyan nagy farka volt, mint egy zászló. Ha mégis meg akartam tréfálni keresztanyámat, amint ott bóbiskolt a széken, hát ölembevettem a kandúrt s a farkát egyszer-kétszer véglghuztam az orra alatt. De ilyenkor koppant is ám a gúzsaly nyele a fejemen. — Ne mindig aludjék már keresztanyám — biztattam. — Fonjon inkább. — Fontunk mi már anyáddal fiam, any- nyit, hogy ha a fonalat egyvégbe kötnük, akkor körül lehetne véle kötni ezt a bus világot. Annyit fontunk mi már életünkben, fiam. De máskülönben is, ne bosszants többet azzal a dög macskával. Mert egyszer úgy hozzádvágom, hogy hétbe hasadtok mindaketten. — De ha keresztanyám, akkor mért nem ad nekem soha semmit? — kérdeztem. — Jakab Jancsi is kapott a keresztapjától már egy bárányt, csak maga nem ad soha semmit. Akkor mért keresztanyám ? — Hadd el fiam, majd adok én is neked valamit. Majd, amikor megházasodol, akkor adok neked egy macskát... Egyéb se kellett nekem. Mert ezzel aztán igazán fel lehetett engem is bosszantani. Még sírtam is a méregtől s csak akkor bekértem meg, amikor keresztanyáin azt mondotta: I — Na, ne idétlenkedj már. Nagyapád elaludt. Vedd a kicsi széket, állj fel rá s lopj a párnája a’ól egy kis dohányt. Papírt már szereztem. Itt van, ni. Most jött aztán az az izgalmas művelet, amelyet ha száz esztendeig élek, még akkor sem felejtem ei. Földsüket nagyapám; amikor esténként lefeküdt, dohányos zacskóját mindig a párnája alá rejtette. Innen ke'lett keresztanyámnak egy-egy szivarra való szüzdohányt kilopni. Úgy őrizte nagyapám a dohányát még álmában is, mint a gazdag az ő kincsét. Igaz, már csak ez is volt az övé. A pipa, meg a szilvórium egy kicsi hordóba, amely ott állott az ágya alatt. A kicsi hordóból a derelcaly mellett egy bodzafacső vezetett ki, aminek a végén meg egy hajlékony gumicső volt s ha gondolt egyet nagyapám, hát csak féloldali a fordult ágyában s megszivta a „Geskát“. Mert igy hívta a kicsi hordót, amelyben a szilvóriu- mát tartotta: „a Geska“... Ivott, pipázott s veszekedett az én jó öreg nagyapám, akit mi úgy, de úgy szerettünk, mert volt neki egy almárium fiókja is, ahol meg jó száraz diót őrzött s valahányszor kizárta az almárium fiókját, mi gyermekek mindjárt ott teremtünk s diót kaptunk tőle. De most dohányt kell csenni keresztanyámnak a nagyapám párnája ától, lássunk hát hozzá. A kicsi szék már előkerült az ágy alól s már ott is állok rajta. Most nyúlok a nagyapám párnája alá ... Milyen jó, hogy álszik .. . Dehogyis alszik. Csak teszi magát. Tökéletlenkedik. Bekap az ágyba, maga mellé, és olyan barackokat nyom a fejemre büntetésből, hogy majd belepusztulok. De ez még semmi. Most jön a kínszenvedés „java“. A patkolás. Ez meg abból áll, hogy addig vakargatja nagy körmeivel a lábam talpát, meg ütögeti jelképesen hatalmas ők ével a sarkamba.a patkószegeket, hogy azt már nem Is lehet tovább bírni... — Most pedig menj n feküdj lé — tesz le az ágyból — és főként azt tanuld meg, hogy ne lopj. Most már kell egy jó óra, amig nagyapám újból ela’szik, addig nem lehet lopni ... Mert ker esztanyám nem nyugodott ám be'e olyan könnyen, hogy ne szippantson egy jó füstöt. Máskülönben mindegyre ejtette le a fejét s készülgetett haza, amit nem szerettünk volna, mert olyan jóízűen tudott mesélni arról a szerencsétlen Genovéváról. De azon a szilveszteri estén nemcsak egy szivarra való dohányt kellett volna elcsenni nagyapámtól, hanem a Geskát is meg kellett volna „fejnem“. A kicsi hordóból egy kis jó erős papramorgót is kellett volna lojK nőm, mert másként mit ér a szilveszter? Szárazon — Én megpróbá'om, — mondtam keresztanyámnak, — de ha táti megébred, agyonüt a botjával. Agyon bizony. Nézze meg, ott van mellette a botja is. —Na, ha ilyen gyámoltalan vagy, akkor még macskát sem kapsz majd tőlem ajándékba — diflamált keresztanyám. Ezt pedig már igazán nem tűrhettem eh Édesanyám nem szólt belé a dplogba. Keresztanyám máskülönben is nénje volt s megszokta, hogy amikor ö nálunk voK, 6 vigye és ö szaporítsa a szót. — Hol egy edény, édesanyám? — kérdeztem. — Mindjárt szerzek én szilvóriumot a táti Geskájából. _ — Ott van, fiam, a sajtár, amibe a tehenet fejem, de vigyázz, nehogy megébredjen. Már kaptál egyszer ma este, elég lehetett volna, te léhütő. De én csak bebújtam az ágy alá, hogy .megcsapoljam a Geska nevű kicsi hordót. Azt már láttam én a boltban, hogyan csinálják s gumicső nálunk is volt, még pedig a bodzafaoső végén, ami a Geska szájától a nagyapám szájáig vezetett. Leszedem a gumicsövet, kihúzom a kicsi hordó dugóját s már ügy látszik, hogy minden sikerül, amikor mit ad Isten — megébred újból nagyapám s egyenesen inni akar a Geská- ból. De ahogyan nem találja sehol á gumicsövet, keresztanyámék nagy megrökönyödésére bekukkant az ágy alá, ahoi éppen nagyban működöm s fejem a Geskát. Már volt is a sajtálban úgy féldecinyi szilvórium s bizonnyal lett volna több is, ha meg nem ébred táti... — Hát, ez már aztán több a soknM — kiáltotta. —• Nem elég, hogy a dohányom dézsmálja, hanem most még a pálinkámtól, áz életemtől is meg akar fosztani a kötélre való... — Tegyék el a táti botját, tegyék el hamar! — kiáltom ki az ágy alól kétségbeesve, de akkor már késő volt. A horgas bot a nyakamon volt s azzal húzott ki nagyapám az ágy alól. Azt gondoltam, hogy úgy szétveri a fejemet, mint ahogyan a kígyó fejét szokták szétverni, de nem tette, hanem édesanyám felé, meg keresztanyám felé fordult s azt mondta nekik: — Ne is tagadjátok, mert ód úgy' is tudom, hogy ti biztattátok fel a semmirevalót, de nem baj. Titeket verlek tehát agyon » nem öt. Itt helyben agyonverlek, mint a kutyákat. Menjetek, pusztuljatok a házamtól, mert már holnap uj asszonyt hozok, aki megbecsüljön... Szerencsére pont ebben a pillanatban lépett be édesapám, mert már befejezte a. szilveszterezést á szomszédban s neki mondta nagyapám: — Te Pista, ha nem csinálsz itt rendet, holnap már mehettek a házamból. Csak azt akartam mondani, hogy tudd te is. Tőlem aztán kezdhetitek az uj esztendőt akár a hó hátán is. — Na, mars az ágyba — mutatott az ágy felé édesapám. Nektek pedig lehetne több eszetek is — fordult édesanyám, meg keresztanyám felé. Tudjátok, hogy nem szokott tréfálni. Minek hergelitek?... Bizony nem szokott táti tréfálni. Bika nagy ereje volt. Mondják róla, hogy mikor fiatal volt, két fegyveres pandúrt addig veregetett „tréfából" egymáshoz, amig mind a kettő kezet nem csókolt neki. JÓ ÁRU *S JŐ HIRDETÉS ALAPJA A Jő ÜZLETMENETNEK Minden bank és takarékpénztári ügyletet a legelőnyösebben lebonyolít. KOIOZSVÄR Fiókjai: Bánffyhanyad. Dés, Marosvásárhely, Nagybánya, Szamosujvár. Áruraktárai a yasntállo- Toás mellett.
