Keleti Ujság, 1944. január (27. évfolyam, 1-24. szám)
1944-01-09 / 6. szám
1944. *7ANUAR 9. 15 tÍElETlÜJSJÍG t Babits Mihály Erdélyről beszél Eabits Mihály magában álló jelenség ujább irodalmunkban. Egyszerre jelenti a költői szellem legnagyobb magaslatát és a legmélyebb kultúrát, egyedüli méltó kép* viselője a legmagasabb rendű humanitásnak. Példaadó és irányitó szellem, útbaigazító és vigasztaló a mai élet minden zűrzavarában •— mondja róla Schöpflin Aladár. Tájgyökere a Dunántu', a hagyományok és a magyar harmónia földje, Pannónia, ahol időnként antik Diana-szobrokat vet fel a föld. A dunántúli magyar nyelv külön egyéniségét és hangját, ezt a több mint fé>- század óta hallgató hangszert Babits szólaltatta meg újra, olyan művészettel, melyhez csak a Vörösmartyé fogható. A Dunántúl a papi nevelésen át formálja Babitsot hagyománytisztelövé és az antik szellem magányos megértőjévé egy antihumaníszti- kus korban. Tudatos költő» aki csak akkor jelent meg a nyilvánosság előtt, amikor már teljes vér- tezetben állt versmüvészete. Szellemének világitó tornya, bár két évvel ezelőtti meghalt, ma is világit. Volt közöttünk is, Erdélyben, egyfolytában három évig (1908—1911). Huszonhat éves volt, amikor mint fogarasi tanár Levelek írisz koszorújából cimü verses kötetével belépett az irodalomba (1909). Nagymagyarország összeomlása után is vágyott Erdélybe, szeretett volna lejutni ide mégegyszer életében. Sajnos, a sors megtagadta ezt tőle. Feleségének akarta volna megmutatni Fogarast, ifjúsága városát, ha úgy lehetett volna, hogy közben felolvasó stációkat tartsanak Kolozsvárt, Marosvásárhelyen és talán Brassóban. Sényi László, a Kemény Zsigmond Társaság lelkes főtitkára hiába tett lépéseket egy erdélyi felolvasó körút engedélyezése érdekében, a bukaresti sajtó rosszindulatú kórusa elnémít minden nemes szándékot. ö pedig azelőtt is, azután is minden Erdély felöl érkező Írást, folyóiratot, könyvet komoly figye’emmel olvasott el. Pontosan tudta, ki milyen folyóiratban dolgozik s kitől mit lehet várni. Erdély visszatérésének mámora még frissen pezsgett a novemberi Budapesten és a nagybeteg Babits, erőinek utolsó megfeszítésével kilihcgte magából örömének lelkendező sorait: Rólad álmodtam, Erdély, kamasz koromban, Erdély, messziről süvegeitek hegyek és fejedelmek. S ki voltál könyvem, Erdély, ezeregyéjem, Erdély, lettél ifjonti házam és tanuló lakásom. Öreg pilóta, Erdély, így ül gépébe, Erdély, mégegyszer ifjúságom tájain ■ szállni vágyva ... Lássuk, mit mond egyik halála előtti karácsonyon (1937) Fogarasról, ahol úgy érezte magát, mint Ovidius Tomiban, a Feketetenger partján. (Keresztülkasul az életemen, Nyugat, 1939.) Fogaras messze volt. Mikor először utazott oda, meg kellett állapítania, hogy Velencébe hamarabb elért volna. Brassóig, vagy Szebenig kellett menni, onnan aztán kínos vicinális vitte még, hosszú órákon át. Fogaras a világ végén volt. Tulnan már a Balkán kezdődött, az idegenség. Sőt ez is már egy kicsit Balkán volt. Már Balkán, de egyúttal még Erdély, tündérkert. A Jókai, « Jósika-, a Kemény Zsigmond, a Cserei Mihály Erdélye. Létezik-e vájjon valami külön „transzilván“ jelleg a tájakban, van-e igazán egységes hangulata ennek a tartománynak? Az erdélyi ember nem érzi már az erdé’yiséget, mint ahogy nem érezzük a levegő izét, amelyet beszivunk. Babits, aki messziről jött Erdélybe, haláláig őrzi magában az erdélyi táj félreismerhetetlen és semmihez sem hasonlítható hangú'at át, mely úgy különbözik az ő Dunántúljától, mint a barna a kéktől. Mit csináltak? Hogyan verték el az időt és a pénzt? Fogarason még a kevés pénz is sok volt s az idő végtelen volt. Ittak és kártyáztak. A szászok turistaegyletet alakítottak s kirándulásokat szerveztek. A költő is csak úgy láthatta meg kissé közelebbről a Negoj rengetegeit és a Királykö szikláit, — melyek vadabbak s hitelesebbek Tátránál s Mont Elánénál, — hogy egy-egy ilyen szász expedícióhoz csatlakozott. (Ami kissé különcségszámba ment.) Korcsolyázóknak Fogaras eszményi hely; volt tél, hogy novembertől márciusig mindennap lehetett korcsolyázni. A silécet viszont, csodálatoskép, jóformán csak hírből ismerték. Babits is korcsolyázott, nem művészettel, de gyönyörűséggel. Ez volt az egyetlen társas gyönyörűség. Otthon könyvekbe temetkezett, s mint valóságos Idő- milliomos, megtanult görögül. Korán alko- nyodott; az asztalán kitárt Homéroszra lila árnyat vetett a Balkán havasainak vitsz- fénye. Amikor künn a Nemere tomb üt, a küküllei még sűrűbben ürült, a vaskályha vérvörösre izzott, a gyertyák .oocgtak és füstöltek. A kaszinó kártyaszobájában vén s dúsgazdag örmény kereskedők vitáztak filléreken. De tavasszal egyszerre kinyílt minden * a levegő csodálatosan édes és szabad lett. firett a málna, a havasok egész közeire jöttek, a gyerekek kalapjukban gyűjtötték a cserebogarat. Az utcán hosszuszaká.lu pópák jártak, lila cingulussal, és sápadt parasztok, kilógó, piszkos inggel. Nagy, magános sétákat tett a környékbeli román faivak barbárul kékre festett házai közé. Sokszor beszélgetett tanítványaival, a fogarasi gimnázium vézna növendékeivel, akik ezekben a házakban születtek. Meglátogatta szállásaikat, ahol hármával-négyével aludtak egy vackon s egész hétig éltek az ablakközben dugdosott hideg puliszkán, amit apjuk a hetivásárkor behozott számukra; soha húsféle, soha meleg étel! Mikor először megjelentek a városban, még az üngök is kilógott s alig értettek valamit magyarul. Volt tanár, aki erővel gyürette be nadrágjukba az üngöt. Szerette ezeket a fiukat, noha volt bennük valami idegenszerü; szerette különös csinosságukat, ~ s< kedvességüket s az elhasználatlan népi energiát, amit bennük érzett. Volt bennük va'ami idegenszerü s mégis volt bennük valami mélyen ismerős is. Mozdulataikban, szemük csillogásában ugyanaz az ősi varázs babo- názott, ami a székely balladákban, az erdélyi ételek izében, tájszavakban, folyók és falvak nevében s az öreg székely iskolaszolga által használt félmultakban, melyeket oly különös szenzáció volt eleven ajkakról hallani. Megilletödve pillantott a gyermekszemeken át olyan mélységbe, ahol a kultúra még nem választja el egymástól a népeket, inkább összeköti; közös dalokkal, közös mesékkel, közös emlékekkel; s hol székely és román szomszédul és testvériesen örizmk valamit, havasaik félhomályában, amit mi már régen elvesztettünk. Szóval szerette tanítványait s örült, hogy segítheti őket művelődni s kiemelkedni egészségtelen, puliszkás életükből, melyben ha megmaradnak, elbutulnak s harmincéves korukra elasznak, akár nővéreik, a bársony- szemű, himzettpártáju, körülkötényes fáták, akiknek festői viseletét s nosztalgikus szépHOHNES, SEILER stb. képviselet ségét annyiszor bámulta. Mégis nem egyszer eltűnődött, szétnézve a fürtös, fiatal fejeken. Mi hozza e gyermekeket ide? S mi lesz belőlük, ha elhagyják az iskolát? Magyarokat nevel, vagy ellenséget? Kultúrát oszt-e, vagy fegyvert? Babits a magyarságban kultúrát látott; de lehetetlen volt nem éreznie, hogy más nézőpontok is vannak. Az idő végzetes volt, valami készülődött, amit mi még nem sejtettünk. Fogaras elsüllyedt Babits számára, talán már nem is létezik az a Fogaras, amit Babits ismert. Mégis az élete alkonyához közeledő költő szeretett volna visszamenni régvolt helyére ş szembenézni a havasokkal. Azok most is a régiek. Velük még el tudott volna beszélgetni, ők még emlékeztek emlékeire s mindenkihez a maga nyelvén szólnak. Dr. VEfiGH SÁNDOR GONDOLATOK A legszomorübb pillanat a szerelemben, amikor rádöbbenünk, hogy már nem a .személyt, csak a szerelmet szeretjük.-* Amíg azzal dicsekszel, hogy nagyon tudsz szeretni, mert mindenkit szeretsz: nem szerettél és nem szeretsz igazán. * Az emberek sokszor csak azért vonzódnak valakihez, mert megszerették benne saját személyiségüknek azt a, változatát, amilyennek az illető látja őket. * A férfi egy módon bizonyíthatja hitelesen szerelmét: 'ha elveszi feleségül, akit szeret. A férj már csak szerelmével tehet bizonyságot és azzal, hogy lemond minden más szerelemről.-* Szerencsétlen, az a házasság, amelyben a férfi több, vagy többre értékeli magát, mint amekkorának a felesége látja. * Nem szeretsz, ha azért szeretsz, hogy szeressenek és nem azért, hogy szeress. * Nem foglak sohasem szeretni, ha a hallgatást is nem tudom megszeretni veled. FLÓRIAN TIBOR Össi irtás kinta Zoltánnak — Irtottak itt: szikrázva mart a rút fürészék ezre, csípős, őszi szag csavarta orrunk s túl mint sárga füstök bokrok lobogtak; lent pedig ezüstös völgybe szakadt a domb. Vagy vert sisak volt az talán, mely messzire gurult? A gödrök torka hirtelen kiszáradt. Most pernye hull, néhány beteg fa rettei, s ahol az erdő véres szárnya dongott: az apró kék taüak talán a gombok, melyek a harc hevében elperegtek, húzván a sást mint égő cérnaszálat. Őszről beszél a vérfoltos sövény, füvek remegnek tizedelt sorokban, csak a töke szilárd, m.elyet megedzett a fejsze, akkor, hogy az égre szegzett kór ók hegyén a szürke köd kirobbant, mint füstvirág a fegyverek csövén. Viharvert bükkfa áll egyetlen ággal a sik felett, már lombruhája hitvány, ága olyan, mint egy mohos, repedt kürt, amelyet szájához szőrit a megtört vezér, ki szétszórt ezredét siratván még farkasszemet néz a holdvilággal. CSERHÁT JÓZSEF Eladunk és veszünk « Lóhere, Lucerna, Bibarhere, Fehérhere, Nyúlszapuka, Somkoro, Szarvaskerep, Baltacin magvakat, bükkönyféléket, hüvelyeseket. Különlegességünk: A zslzsikmentes erdélyi lencse. Erdélyi Gazdák Magértékesitő Szövetkezete Sürgönyeim: Erdélyimag. Kolozsvár, Majális-utca 10. szám. Telefon: 31-83, 32-01, este: 35-52. Saját magtisztító telep Szeptembertkenegy-utca 1—3 szám. — Telefonszám: 18-52. I
