Keleti Ujság, 1943. december (26. évfolyam, 272-295. szám)

1943-12-05 / 276. szám

fCnETlttJSXG 4 1943. DECEMBER 3. Kormányé Urunk hitvese menye társaságában megtekintette a Margitszigeten ápolt, sebesült honvédek kiállítását Budapest, dec. 4. (MOT) Vitéz nagybá­nyai Horthy Miklósné, a Kormányzó Ur öfö- méltósága hitvese ps a Kormányzóhelyettes özvegye, vitéz nagybányai Horthy Istvánná szombaton reggel megtekintették a Margit­szigeti ortopéd sebészeti kórházban ápolt honvédek karácsonyi kiállítását és vásárát a Baross Női Tábor helyiségeiben. A Fömél- tóságu Asszonyok hosszú ideig tartózkodtak a kiállító termekben. Mindegyik kiállító honvédnél megálltak és több helyen vásárol­tak. A kiállítás december 6-ig lesz nyitva minden nap 9 órától az esti órákig. Bonczss államtitkár mond beszédet a mai kolozsvári „Szézat“-ünnepségen Kolozsvár, dec. 4. Megírtuk már, hogy a „Szózat“ megzenésítésének századik évfordulóján a kolozsvári Társadalmi Együttműködés és az Tskolánkivilii Nép­művelési Bizottság ünnepséget rendez a Nemzeti Színházban. A kegyelete« űn- neoség délelőtt 11 órakor kezdődik s an­nak külön jelentőséget ad az, hogy az ünnepi beszédei Bonezos Miklós dr. bel­ügyi államtitkár mondja. ..Mit jelent a Szózat Erdély magyarságának?* Cilii­méi Császár Károly dr. tanügyi főtaná­csos tart előad'wt. A MAV-Osszbnng dalárda Rozik Károly vezényletével a „Szózat“-ot adja elő. György Dénes ta­nár a. „Szózat“-ot szavalja, Szatyady Ist­ván operaházi tag énekszámok*'t énekel magyar operákból Endre Béla karnagy zongorakiséretével, Senkálszky "ndre. a Nemzeti Színház tagja Vörösmarty Mi­hály „A vén cigány“ c. versét zavalja, Horváth István „Kiáltás“ cimii költe­ményét adja elő. Szerepelnek -z ünnep­ségen a népiskolák növendékeiből alakí­tott szavalókórusok is. majd a „Szózat“ c. film bemutatója, következik. \z ün népség végén a „Hiniiiusz“-t énekli e az ünneplő közönség. Kolozsvár, dec. 4. Mozgalom meg alig ért el olyan csodálatos eredményi, mint a téli segélyakció, amelyet néhány hét­tel ezelőtt indított meg a város közön­sége körében Inezédy-Joksmaii Ödön dr. főispán és Keledy Tibor dr. polgár­mester, azzal a nemes elgondolással, hogy meleg, téli ruhával lássák el a szegény, rászorult kolozsvári magyarokat. A fel­hívás nem tévesztette el hatását a közön­ség körében és még ma, a háború ötödik esztendejében is olyan esal.it nyer, a sze­relőt itt, Kolozsváron, amilyenre még nem volt példa. A kolozsvári közönség egy emberként tett hitet arról, hogy a legrongyosabb, a lcgelhagyatottabb ma­gyart is testvérének vallja. Ezt példáz­za ennek beszédes bizonyítéka az a tö­mérdek ruhanemű, fehérnemű, Lább*dí, télikábát és egyéb ruházati cikk, amely ma a táros nyolc különböző pontján áll számbavétel és osztályozás alatt. A gyűj­tés nag.V munkáját, mint ismeretes/ a tizedesek vállalták magukra. Ök végzik a számbavételt és az osztályozást is. Inezédy .loksman Ödön dr. főispán, Keledy Tibor dr. polgármester és Csiz­madia Andor dr. tanácsnok szombaton délután felkeresték a város különböző pontjain felállított gyűjtő-raktárakat, hogy megtekintsék az összegyűjtött ru­haneműket s legnagyobb elismerésüket fejezték ki a látottak fölött. A gyűjtés eredménye — ha nem is százszázalék­ban — lehetővé teszi, hogy ezen a télen Kolozsvár utcáin nem lesznek rongyos Ültözetii emberek. És ezt elsősorban a közönség megértő megmozdulás'pnk és .iószivü adakozásának lehet köszönni. Különösen férfiruhancniüt és cipőt si­kerülj annyit összehozni, hogy nagyjá­„Tudaios és eszmei alapon álló nemzet nevelésére van s&uhsém nragryar létünk egrész vonalán íu “ hcncioíloüo a t uIíusíim nisiler e közoktatásügyi fences uí időszakénak megnyitásán Budapest, dec. 4. (MTI) Szín j ei-Merse Jenő vallás- és közoktatásügyi miniszter szombatón megjelent az országos közokta­tásügyi tanács uj időszakának ünnepélyes megnyitásán a Magyar Tudományos Akadé­mián és beszédében a többi között a követ­kezőket mondotta:- A második világhaboi ut éljük át sok megpróbáltatással és szenvedéssel. Ezek a megpróbáltatások azonban nem csak sújtot­tak. de edzettek is. A szabadság, független­ség és a nemzeti .egység olyan eszményeink, amelyek történelmi hagyományainkban és magyar lelkűnkben mindig éltek, és amelyek megtartására és megvalósítására állandóan törekszünk. Mi, nemzeti jövőnk hivatalos munkaerői, az ifjúság nevelői, világosan lát­fitczédy-Joksman Ödön dr. főispán és Keiedy Tiber tir. polgármester megiátegalta a kolozsvári téiisegéiv-inozgalom gyüllőralclárait ß mozgalom vezetői legnagyobb eJismerésübet fejezték ki a laténak íaíSij juk át azt a feladatunkat, hogy a sajátos magyar életet össze kell fognunk es annak fejlődését nemzett eszményeink szerint kell irányítanunk. Tudatos és eszmei alapon átló nemzet nevelésére van szükség magyar lé- tiink egész vonalán. Művelődési, politikai tö­rekvéseink programjává tettem nevelési rendszerünknek magyarságtudományra való átállítását és ebben a szellemben történő formálását. Ehhez a munkához kérem az országos központi tanács tagjainak szak­szerű és lelkes támogatását. — Áttérve a gyakorlati kérdésekre, felhí­vom a t. Tanács figyelmét a túlterhelés problémájára. Ezt a nehéz és régóta kísértő * kérdést meg kell oldanunk. További felada­tunk a magyar gyermek sajátos lélektanát Ma vasárnap d. u. fél 4-kor és este egynegyed 7-kor a Mátyás Király Diákházban nagy Marnitz zenei parádé Jegyek nMHRHHeaBBBaKZ hí whmiíw a Diákházban. Barabás Sári, stb. felléptével. minél élőbb és minél tökéletesebben megis­mernünk és nevelési rendszerünkben alkal­maznunk, mert ezzel is az örök magyarság korszerű továbbképzését munkáljuk. Nemze­tiségeink értékét becsüljük, kulturális igé­nyeiket tiszteletben tartsuk és ök is nagyobb biztonságban gyarapodnak, ha itt egy kohé­ziós erővel rendelkező magyarság áll őrt es az biztosítja szirmukra Is a jövőt, a rendet és a nyugalmat. Ehhez kívánom kapcsolni a nyelvi oktatás kérdését. Szükségesnek tar­tom, hogy tanuljuk meg nemzetiségeink nyelvét. Készítsen a tanács javaslatot, mi­ként tehetnénk lehetővé egy nyugati és egy nemzetiségi nyelv megtanulását a tanulók számára. A tankönyvkérdést meg kell ol­dani. Legyet} a tankönyv világos, jó és olcsó, segítőtársa a tanárnak és a tanulónak egy­aránt. A Vallás- és közoktatásügyi miniszter ez­után felsorolta az egyes iskolatípusokat, amelyekben mindenütt komoly nevelőm un­kát végeznek a jövendő magyar élet érde­kében. Ál ügyvédek kari sérelmeit vitatták meg a kolozsvári • n Ue?>'védi Kamera évi közgyűlésén Kolozsvár, december 4- A kolozsvári Ügy­védi Kamara a testületi tagok élénk érdeklő­désével tartotta meg évi rendes közgyűlését december 4-én, szombaton ‘délután í> órai kezdettel a Deák Ferenc-utca» 6—8. szánt alatti emeleti helyiségében. A bírói kart Farkas Béla dr. táblai tanácselnök képviselte. A közgyűlést, annak határozatképessége megállapiilisa lilán, Kitay István dr. elnök nyitotta meg. Ezuián Dániel Elemér dr.; a Kamara ellenőre meleghangú ünnepi beszéd­ben köszön lőtte Polcz Kadó dr- kamarai ta­got ligyvédkedcse negyvenedik évfordulója alkalmából. A közgyűlés lelkes éljenzésevei fogadon beszédre Polcz Radó dr. megindult szavakkal válaszull. Pánid Elemér dr. eZuitán az erdélyi ügy­védi kamarák önkéntes hozzájárulásából ke­letkezeit vagyoniélolek ügyéi cs, azok kifejlő­désének adalait isinertetle. Hangsúlyozta, hogy a kari tagok nyugdíjalapjának biztosí­tására szolgáló vagyontárgyakra, vagy azok ellenértékére feltétlenül jogot formál a Kamara, annál is inkább, meri a ma inkább társadalmi térre szorítkozó tagjai éppenugy nemzeti munkát végeztek a kisebbségi évek­ben, mint a magyar társadalom azon tagjai, akik már elismerésben részesültek­Silay István dr. elnök a vagyontárgyak visszaszerzésére eddig megtett tépésekről szá­molt be- Indítványára a közgyűlés jegyző- könyvi köszöneltel szavazóit Dániel Elemér dr.-nak a kifejteti oknyomozó munkáért s haiározaiilag a választmányt' bizla meg a jö­vőben szükséges intézkedések megtételére­Baróthy Isttván dr., Polez Radó dr., János Gáspár dr. és Müller Hermann dr. ügyvédek hozzászólása után Gyenge László dr- Indít” váuyozta, hogy a közgyűlés mondja ki tilta­kozását a szóbanforgó vagyonlárgyak elvita- tása miatt. Ennek elfogadása után Sínké 1 Silvan dr- pénztárnok a jövő évi költség- előirányzott és annak fedezési tervezetét is ismertette. Közölte, hogy a nvugdijDrulék- összeg lényeges felemelése mellett a kövei” Uező évi tagdijak felemelése is szükségessé vált. Az ügyvédeket ebből a szempontból teher­bírásuk szerint öt csoportba osztották. A tagdíjak megállapítását végző bizottságba » közgyűlés Erszényes Samu dr-, Pásztai Géza dr-, Váczy Kálmán dr. és Sinkő Is.tván dr- ügy­védeket küldötte ki- A költségvetést a köz­gyűlés hozzászólás nélkül elfogadta. Élénk vita támadt az 1941- évre szóló forgalmi adóáta­lány és a kereseti adóösszeg megállapítását taglaló napirendi pontnál- A vita eredménye­ként, számos hozzászólás után, a megállapí­tásra tervezett külön bizotlkág kiküldését mellőzték és a kivitelezéssel a választmányt bízták meg- E munkánál Gyenge László dr. ügyvéd kérte az ügyvédi kar gazdasági hely­zetének komoly mérlegelését. Végül a folyó évi zárszámadások felül­vizsgálására Tlernád -Ágoston dr., Darőezy Ferenc dr. és Mondok dr. ügyvédekből álló háromtagú bizottságot küldöttek ki, majd a közgyűlés — minden további indítvány nél­kül — végei ért­Időzifelf bonillák robbantak §zópa kél ponifán Szófia, dec. 4. (MTI) Sismanov bolgár külügyminiszter képviselőházi beszámolója' szófiai politikai és diplomáciai körökben nagy érdeklődést keltett. Beszédét általában úgy értékelik, mint a bolgár külpolitika és az egyes államokhoz való kapcsolat részle­tekbe menő megfogalmazását. Szófiai diplo­máciai körök szerint az a meleghangú nyi­latkozat, amelyet ,a Német Birodalom mel­lett mondott, őszinte hála érzéséről tanúsko­dik és bizonyság Bulgária, hűségéről. Nagy érdeklődést keltettek Magyarországról el­hangzott kijelentései. Fokozott figyelemmel kísérték a magyar -bolgár kulturális kap­csolatokról szóló beszámoló szívélyes hang­ját. A képviselők általában a legjobb hangu­latban távoztak az ülésről. Szombaton reggel három erős robbsnJs rázkódtatla meg Szófiát. A robbanások 15 jjerces időközökben kö\ették egymást. Meg” bízható magánérlesülé-sek szerion az első kéf robbanást a legutóbbi bombázásoknál ledobott két rögzített bomba idézte elő, míg a harma­dik robbanásnál egy benzintartáty repült a levegőbe. A robbanások már részben kiiiri- lett városrészben történtek, úgyhogy ember­életben nem esett kár- A bolgár szakértők véleménye szerűi) a Szófiára ledobott időzí­tett bombák ahhoz a csoporthoz tartoznak, amelyek becsapódásuk illán még Hz nappal is robbanhatnak. A földbefuródott és fel nem robbant bombák közül robbannak szombaton két esetben. Óvintézkedésből a veszélyeztetett városrészt kiürítették és katonai záróláncca! zárták el. Keresünk I I perfekt német gép és gyorsírót (őskeresztény lériit vagy nőt) m Ford Motor R. T. Kolozsvár, Honvéd-utca 30—36. saiám. ............"»»'»UH" 'PUB baji fedezi a szükségleteket. Bőven ada­koztak női ruhaneműket is, csupán gycr- mekruha és lábbeli nem került, el» any nyi, amennyire szükség volna, Kintiek ugyanis az a titka, hogy a gyermek job. bari elszaggatja ruháit, lábbelijeit, mint a felnőtt. A felnőttek azonban jobban megkímélik ruházatukat — s amint a nemes példa mutatja*— ejjészen jó, hasz­nálható állapotban bocsátották a ruhát­lanok felsegélyezésére. IIt Írjuk meg, hogy a ruhák szelő**, fása nem hétfőu kezdődik meg, mint ahogyan annak már városszerte hire ment. hanem csak egy későbbi ülópont- ban. Ezer és ezer darab ruhanemű vár még számbavételre és osztályozásra s természetes, hogy csak azután kezdőd­hetik meg a szétosztás is, ami ugyan­csak nagy és körültekintő munkát igé­ny)'!. Mint a gyűjtés, a szétosztás mun­káját is a tizedesek végzik. Gyakorlat szerint ugyanis ők tudják legjobban, hogy körzetükben kiknek van valóban szüksége a nemes adakozók által rendel­kezésre bocsátott ruhanemüekre? Min­denekelőtt pontosan ellenőrzik, hogy a jelentkezők mennyiben érdemlik meg a juttatást s ezeket a juttatás után is számon tartják, nehogy egy is közülük könnyelműen elherdálja azokat, az iga­zán értékes dolgokat, amelyekről az «da. kozó csak azért mondott le, mert az ötödik háborús tél küszöbén magyar és emberi kötelességének tartotta. A szétosztás munkája előreláthatólag másfél hónapot is igénybevesz. Azokat, akik a kapott holmikat rém becsülik meg és elprédálják. örök időkre Kizárják minden további juttatásból s a szokásos népjóléti hivatali segélyezésekből is.

Next

/
Thumbnails
Contents