Keleti Ujság, 1943. november (26. évfolyam, 248-271. szám)

1943-11-06 / 251. szám

1943. NOVEMBER 6. 7 KeietiUjsxg Vidékenként keli megszervezni a gyantagyyíijtést Budapest, november 5. Ismételt rendele- ■ tekben kötelezték ae erdőbirtokosokat arra, hogy tegyék lehetővé a fenyőgyanta össze­gyűjtését. A gyűjtőhálózat kiépítése és a gyantafeldolgozás modernizálása már csak­nem két esztendeje folyik, de az eredmények még mindig alatta maradnak a várakozás­nak. Legutóbb szakértőbizottság utazott ki újból Németországba, hogy á gyantagyüjtés bevált módszereit tinulmányózzák. Tudvalevő, hogy a gyantagazdálkodás megszervezését anankidején a Magyar Gyan­ta és Vegyitermék rt.-re bízták. Most azon­ban két esztendei próbálkozás után úgy lát­ják a szakértők és főleg a távolabbi, erdé­lyi és kárpátaljai erdészeti érdekeltek, hogy sokkal nagyobb eredményeket lehetne biz­tosítani a decentralizálás utján. Az a véle­mény alakult ki, hogy a monopólium helyett inkább helyi gyüjtövállalatokat kellene egy- egy országrész számára felállítani, amelyek­ben azután érvényesülnének a helyi isme­retek és közvetlen irányítás előnyei. Különösen a Székelyföld számára volna rendkívüli jelentősége annak, ha a rendsze­res gyantagyüjtés végre kibontakozhatna. Évente minimálisan 5—6 millió pengős jö­vedelmet jelentene ez a székelység számára, de természetesen csak akkor, ha a szak­szerű gyantagyüjtés mielőbb teljes erővel megindulhatna. A fákon található gyanta lekaparásával ugyanis csak aránylag kisebb mennyiségeket lehet összegyűjteni, viszont a szakszerűtlen csapolás súlyos károkat okoz­hat a faállományban, ezért a csapolást leg­utóbb el kellett tiltani. A legsürgősebben gyantacsapolást tanfolyamokat kellene szer­vezni, hogy mikor a tavaszi nedvkerlngés megindul, azonnal megkezdődhessen az egész vonalon a gyantagyüjtés. Természetesen nemcsak a gyűjtést, hanem a feldolgozást is decentralizálni kellene és ebben az irányban értesülésünk szerint máris van komoly tökeérdeklődés. Annál sürgősebb volna ez az átszervezés, mert a hazai gyantaszükségletet a jelenlegi terme­lés nem fedezi és a mügyantagyártás is megakadt, mert a müiparnak fontos, német- országi eredetű vegyi anyagainak beszerzése is egyre nagyobb nehézségekbe ütközik. lilább inléclcedéselt az erdélyi gyűmőfcslermés feldolgozására Kolozsvár, novetnber 5. A felszabadulás óta az erdélyi gyümölcsértékesítés fejleszté­se érdekében a földmivelésügyi miniszté­rium erdélyi kirendeltsége megtette mind­azokat az intézkedéseket, amelyek az erdé­lyi gyümölcsvidékek termésének kedvező ér­tékesítését szolgálják és az erdélyi gyü­mölcs jó hírnevét fokozni hivatottak. A minisztérium már â hazatérést követő esztendőben, 1941-ben gyümölcsaszalókat építtetett Nagyváradon, Avasujvároson, Szinérváralján és Székelyhidon. Ezek a lé­tesítmények minden tekintetben megfelelte« hivatásuknak s a gazdaközönség az asza­lók és tárolók nyújtotta előnyöket a legna­gyobb mértékbeli Igénybe is vette. A két­éves gyakorlat azonban megmutatta azt is, hogy ezeket az üzemeket sokkal jobban és tökéletesebben ki lehetne használni akkor, ha azok nemcsak a gyümölcsféleségek tá­rolására és aszalására lennének alkalma­sak, hanem megfelelő felszerelés beépítésé­vel azokban gyümölcslekvárt és úgyneve­zett almapulpot is lehetne készíteni. A földmivelésügyi minisztérium erdélyi kirendeltsége, hogy ezzel is segítségére le­gyen a gyümölcstermelő gazdáknak, nemré­giben mind a négy gyümölesaszalöt felsze­relte lekvár és almapulp készítéséhez szük­séges berendezésekkel. Az üzemek felszere­lését és a kereskedők részére történő bérbe­adását az Erdélyi Magyar Gazdasági Egye­sület végezte és a bérlőknek kötelességévé tette, hogy a hozzájuk forduló gyümöl'.s- termelök termését önköltségi áron dóig rz- zák fel. Nagy érdeklődés az Erdélyi Nyereménykölcsőn kötvényei iránt Budapest, november 5. Az értéktőzsde ér­dekes eseménye, hogy mig a részvényekben inkább kínálat van, addig az állampapírok állandó szilárdulást mutatnak. Ez annál ér­dekesebb és fontosabb, mert ugyanakkor a magánkiboesátásu záloglevelek és kötvények a jelentős kinálat miatt ellanyhultak. A leg­nagyobb érdeklődés mutatkozik az Erdélyi Nyereménykölcsőn kötvénye iránt, amely­nek novemoer l-én volt esedékes a 4%-os szelvénye, amelyet egy összegoen egyszerre fizetnek. Szelvénylevonással kedden 96.50-el jegyezték az Erdélyi Nyereményköicsont, igy tehát ez ' tulajdonképpen 100.b0-es ár folyamnak felel meg. Az Erdélyi Nyeré- ménykölcsön ismét a kibocsátási árfolyama fölé emelkedett, ami az állampenzügyek iránti növekedő érdeklődést igazolja. Ugyan­ekkor az 1942. évi kötvény 55 i e emelke dett. A kényszerkölcsön 86—87 volt. A Tal­bot 40.000 pengő körül hullámzón, a Kk- schild-kötvény 39.000 pengő volt. Speyerben 290 körül kötöttek. Keresték az Ipari Jel­zálogintézet kötvényeit .s, azúrban nem volt benne áru. Magánzólevelekben, Kötvé­nyekben, mint már említettük, kir.álat volt, néhány kötés jött létre a Földhitelintézet, a Hitelbank, Kerbank, Belvárosi Takarék, Moktár kibocsátványaiban. JŐ ÁRU ÉS JŐ HIRDETÉS ALAPJA A. JŐ ÜZLETMENETNEK ©9 KÜLÖNLEGES HAJÓKAT ÉPÍTŐ KFT. címmel a napokban uj vállalat jegyeztette be magát a budapesti törvényszék céglü- vatalában. A vállalat külföldi szabadalom alapján összerakható hajókat, csónakokat, betonhajókat és gyorshajókat épit. A vál­lalat igazgatóságának tagjai Bornemisza Sándor és Galgőczy Géza budapesti, vala­mint Gotthard Sachsenberg berlini és Georg Lob dessaui lakosok. A társaság 10.000 pengő törzstőkével kezdte meg mű­ködését. A LÁBBELI KÖZPONT eddig a Juhász An- dor-utca S0. sz. alatt volt. Most, mint ér­tesültünk a Lábbeli Központ a Közellátási Hivatal Arlnvatalának épületébe VI., Ér­sek-utca 4. szám alá költözött. A költöz­ködéssel kapcsolatban megváltozott a te­lefonszáma is és az uj száma: 420-930. GYÖGYNÖVÉNYSZARITó ÉS GYÜMÖLCS- ASZALö üzeme, volt valamikor a szilágy- megyei Sülelmed községnek. Az üzem a román megszállás éveiben leégett. A földművelésügyi minisztérium kirendelt­sége most újjáépítteti ezt a fontos üzemet. AZ ALBINA Közraktár és Kereskedelmi Bt. Kolozsvár, november 20-án rendkívüli köz­gyűlést tart, amelyen elhatározzák a vál­lalat alaptőkéjének 200.000 pengőről 100.000 pengőre való leszállítását az egyes részvények névértékének 500 pengőről 250 pengőre való leszállítása által. Ezzel kí­vánja törleszteni ugyanis a vállalat 1942 december 31-1 mérlegében kimutatott kö­zel 100.000 pengőnyi veszteséget. A rend­kívüli közgyűlés ugyanakkor azt Is el fogja határozni, hogy a leszállított alap­tőkét 100.000 pengőről 400.000 pengőre felemeljék 1200 darab, egyenként 250 pen­gő n. é. uj részvény kibocsátásával. A vál­lalat, miként az Ismeretes, az Albina Ta­karék és Hitelintézet érdekeltsége. Levente gépjárművezetői torfoíyom Folyó évi november hó közepén a jelen kiképzési év második gépjárművezetői tan­folyama nyilik meg. Minden gépkedvelö, egészséget és fegyel­mezett levente (még az 192b. évfolyambe iex közül is) saját érdekében minél előbb je­lentkezzék Arpád-ut 26. szám alatt. Egy ImloxsvárS férfi Lé* nőt sölicsírptl meg SrarvosLend balárában Dés, november 5. A magyarszarvaskendi esendőrörs jelentése szerint Bán Mihály kolozsvári lakos a községben pisztolyával rálött Havas Teréz és Lórenc Ferencné ko­lozsvári nőkre. Lórenc Ferencnét a golyó kezén érte, Havas Teréznek a golyó alsó- testébe fúródott, úgy hogy a mentők beszál­lították egyik kolozsvári szanatóriumba. Nyomozás indult annak megállapítására, hogy a három kolozsvári lakos mit keresett Szarvaskenden és Bán Mihály miért sebesi- tette meg a két asszonyt. Fél évszázados külföldi összeköttetéseim lehetővé teszik, hogy finom solingeni acélárukban és szemüvegekben még mindig a legjobbat és viszonylag olcsón tudom nagyrabecsült vevőimnek nyújtani. A világhírű J. A- Henkels solingeni lker-j?gyii zsebkések, ollók, borotvák, kettleszközök, valamint Bnborotvélé-pengék gxdn lerakató Ka ozsvár, Kossuth Lajos-utc* 1. st^. Kun Mátyás Fia APRÓHIRPETES EK Szavanként hétköznap fillér, vasárnap 12 fillér. Legkisebb hirdetés hétköznap 1.—i vasárnap 1.20. „dm a kiadóban“ jelzésű és .Jeligés" hir­detések külön kezelési dija hirdetésfeladá­sonként 30 fillér. Állást keresőknek szavan­ként hétköznap 8 fillér, vasárnap 10 fillér. Házasság, levelezés rovatban szavanként hétköznap 14 fillér, vasárnap 16 fillér. FELÜGYELET, NÉMET jeUgékre levél van, kérjük átvenni. Elveszett ELVESZETT egy fél pár női gumitalpas drapp bőr­cipőnek a fele a Kötő-utcá­tól egész a vágóhidtérig, vagy az ott levő piacon. Kérem a becsületes megta­lálót a reá nézve értéktelen félcipőt e lap kiadóhivata­lába hozza be, ahol jutalom­ba részesül. FIGYELEM! Szerda este elveszett egy fél bélelt fér­fi bőrkesztyű. Becsületes megtalálója kellő Jutalom­ban részesül, ha leadja La- pusán János Árpád u. 39. címre . —2104 KÖZTUDOMASKA ho­zom, hogy a Városi Tégla­ipar által 1943 szept. 27-én kiállított 330 számú tégla­utalványt elvesztettem s igy ezen utalványra senki­nek sincs joga téglát a gyárból elszállítani. Vitéz Szabó András. Alkalmazás IRODAI gyakornok >fc, férfit vagy nőt fölvesz Le­page, Kolozsvár. JÓ megjelenésű keresz­tény fiatal hölgyek expres- so bllfffiben kiszolgáláshoz alkalmazást nyerhetnek. Cím a kiadóba. SZAKACST vagy sza­kácsnőt felvesz azonnalra. Farkas étterem. Kossuth Lajos utca 4. KIFUTÖFIUT azonnali belépésre keresünk. Cim a kiadóban. A HADTROKKANTAK Országos Szövetsége ko­lozsvári csoportja, erdélyi családvédelmi akciója ke­retében, családok látogatá­sára férfiakat és nőket al­kalmaz napi 20—80 pengő kereseti lehetőséggel. Je­lentkezni a „Honsz" Hon­véd u. 46. sz. alatti irodá­jában d. e. 9—12-ig. —2109 KIFUTÖFIUT (leányt) felvesz Sz. Jakab Jenő könyvesboltja, Mátyás ki- rálv-tér 7. Állást keres TÖBB évi szanatóriumi gyakorlattal rendelkező á- polónő orvosi rendelőben keres elhelyezkedést. Cím a kiadóban. Lakás BÚTOROZOTT tiszta szobát, fürdőszoba haszná­lattal, különbcjárattal kere­sek. „Pontos fizető férfi“. SZUTERIN helyiség üz­letnek vagy raktárnak azonnal kiadó. Bocskay u. lí sz. Adásvétel ZONGORA, rövid, ke- reszthuros eladó. Cim a ki­adóban. —2074 PIANÍNÓ kereszthuros angolmechanikás, keveset használt eladó. Simon ki­rály-utca 24. ELADÓ egy 37 típusí 3 tonnás teher gépkocsi Fvr.t gyártmányú, Mateosz jog­gal együtt ára 25 ezer Pen­gő. Érdeklődni lehet Bakit Antalnál Székelyker’.sztur Udvarhely megye. NATIONAL eUenőrző pénztár kasszát Jet állapot­ban megvételre keresünk. Magyar Bolt. Telefon 37-09. BÉL YEGG Y ü JTEMÉ- NYEKET, tömegbélyeget legelőnyösebben vásárolok. Herczegné bélyegkereske­dés, Dávid Ferenc-utca 12. JÓKARBAN levő 26— 28-as gyermek hócipőt ke­resek megvételre. A el­met kérem a kiadóba lead­ni. HÁLÓSZOBÁK, konyha­berendezések, mindenféle bútorok olcsón eladók. Bu- torraktár. Dézsma n. 19. udvarban. HASZNÁLT bútorokat legmagasabb árban veszek, levelezőlap hívásra házhoz megyek. Dézsma u. 19. ud­varban. Butorraktár. BÉKEBELI gumml has­kötő állapotos nőnek eladó. Tass-vezér utca 6-8. —2097 Ingatlan SZOVATAN, a legszebb részen ELADÓ VILLA 55.000 pengőért. Megbízott Páiffy, Horthy-ut 9. 6 SZOBÁS KOMFORTOS NAGYON SZÉP URILAK ARPAD-UT ELEJÉN EL­ADÓ. Páiffy ingatlaniroda, Horthy-ut 9. ELADÓ VILLANEGYE­DEKBEN MODERN VIL­LÁK LEGTELJESEBB KOMFORTTAL. Páiffy in­gatlaniroda, Horthy-ut 9. TÖBBLAKÁSOS ELSŐ­RANGÚ URIHAZ, TŐKE­BEFEKTETÉSBE IS AL­KALMAS 220.000 pengőéit KÍTUER-TÉKEN ELADÓ. Páiffy ingatlaniroda, Hor­thy-ut 9. TŐKEBEFEKTETÉSRE is kiválóan alkalmas, több lakásból álló, páratlan szép fekvésű modern villa sür­gősen eladó. Értekezhetni tulajdonosnál Bercsényi nt 13—14 ez. AZONNAL BEKÖLTÖZ­HETŐ modern, egyszobás, konyhás, előszobás, csempé­vel kirakott fürdőszobás öröklakás, belvárosban, sür­gősen, jutányosán eladó. — Kizárólagos megbízott: LATZINGER INGATLAN- FORGALMI iroda, Bariba Miklós ucca 5. Telefon: 17-38. KLINIKÁK MELLETT hatszobás, összkomfortos, uj villaépület nagy gyü­mölcsöskerttel, eltávozás miatt sürgősen eladó. — MIKÓ UCCABAN félhol- das telken két összkomfor­tos lakásból álló ház, MA­GYAR UCCABAN nagy bérház nagy kerttel, Dó- NAT UTÓN ezer négyszög­öl területen szép villaépü­let, VASÚT ÁLLOMÁS kör­nyékén több családi ház, TISZTVISELŐTELEPEN emeletes ház, több össz­komfortos lakással, nagy gyümölcsöskerttel, vala­mint egy másik családi ház sürgőse« eladó. DEB­RECENBEN a íö útvona­lon emeletes házak, a Nagyerdő környékén szép, kertes családi házak jutá­nyosán, DEBRECEN ÉS SZOLNOK környékén, KARCAGON és KARCAG KÖRNYÉKÉN 25—800 ka tasztrálás holdas birtokok olcsón eladók. — Ki­zárólagos megbízott LAT­ZINGER miniszterikeg meghatalmazott INGAT­LANFORGALMI IROD Á­JA, Kolozsvár, Bart ha Miklós ucca 5. Telefon 17-38. Oktatás MEGÉLHETÉSÉT bizto- sitja, ha megtanul könyvel­ni. Felelősség mellett 6 hét alatt tani tóm. Uj tanfo­lyamra jelentkezés Fürdő utca 7. Délután 1—3-ig. —2105 Ellátás EGY-két iskolás fiút, vagy leányt, teljes ellátás­ra felveszünk. Külön szo­bába. Cim a kiadóban. ZEPHIR kályha takarí­tást vállalok. Értekezni: Burkhárdt vasüzlet Széche­nyi tér. —2066 GERGETLYFI BOR- BÉLY PÁL bornagykeres- kedő és bizományos utján a jó és zamatos Jászberényi bor megrendelhető kis és nagy tételben.

Next

/
Thumbnails
Contents