Keleti Ujság, 1943. október (26. évfolyam, 222-247. szám)
1943-10-10 / 229. szám
3 tCtlETlUjSXG 1943. OKTÓBER 10. Minden egyetemi városban paras zf kollégiumot kell szervezni Láíogotás a budapesti Győrffy-Kollégiumban Szerénykedő papírszalag jelzi egy Királyi Pál-utcai sötét kapualjban: „Győrjfy István Kollégium.“ Olyanforma a kis bérház, mint más mellékutcai kis bérházak: szürke, kopott és hallgatag. Az apró konyhában nagy a sürgésforgás. ínycsiklandó illatoktól gőzölög a levegő. A gáztűzhelyen paprikáskrumpli rotyog, mellette pirított hagyma gyöngyöző levébe kolbászt szeletel egy felgyürt ingujju fiú. % — Kész van-e már? — nyit be valaki az ajtón. — Te, vigyázz, nehogy sok paprikát tegyél bele, mert megint úgy járunk, mint tegnap este!... Az egyik sarokban szintén nagy munka folyik. Szilvásgombócot gyúrnak a fiuk. Katonásan sorakoznak már a szépen kigömbölyitett gombócok. Gyakorlottságra vall, ahogy gyúrják, töltik s hömpölygetik a barnára pirított morzsában. — Mellettük, kis széken gubbasztva krumplit hámoz egy fehérköpenyes, hetyke bajuszu „kukta“. Nagyokat pislog néha szeme sarkából a sorakozó gombócokra. — Holnap mi meg palacsintát sütünk — vigasztalja magát félhangosan. — Beleuntam már a krumplihámozásba. Nem árt néhanapján egy kis ünnepi vacsora .., Egy évvel ezelőtt bizony még egészen más volt a konyha képe. Nagy fazék héjjában főtt krumpli állott a tűzhelyen nap-nap után, s akiknek nem jutott vacsorajegy a menzán, vagy nem volt idejük elmenni, bizony azok meglehetősen egyhangú „menüt“ vacsoráztak esténként. Hogyan sikerült megoldani a közellátást? -— Talán több csomag jön otthonról?.Vagy a pénz több és az idő?... Amint a fiuk mondják, — nem a körülmények javultak. Nem kapnak több csomagot, mint tavaly — 3—4 hetenként egyeí-egyet. Idejük sincs több és a pénzzel, is igen csínján kell bánni. De... Szövetkezetek alakultak. A Kollégium, ez a miniatűr társadalom is kitermelte a maga normáit. Meg volt eddig is a szövetkezés előfeltétele: megkínálták egymást, ha csomag jött, összeálltak ketten-hárman főzni,, ha. volt anyag a főzéshez. Egy akarattal végezték, ha alkalom adódott a közös munkára. így jöhettek azután létre az idei kollégiumi év elején a szobaszövetkezetek. Hiszen nyilvánvalóan észszerűbb, ha bizonyos ügyeket egy ember intéz hat helyett. Egy ember gondoskodik az élelmiszer jegyek kiváltásáról. Egy vagy kettő a napi vacsora elkészítéséről. Közös szekrényben tartják a hazait: — senkire sem szárad rá a kenyér, nem penészedik a tészta, nem avasodik meg a szalonna- Mindig van friss ennivaló, hiszen egy szövetkezetnek minden harmadik, negyedik nap friss csomag jön. Minden tag egy bizonyos összeget — két-három pengőt — lefizet hetenként, s meg van oldva a vacsora anyagi része is. így aztán lehetőség van rá, hogy a soványka menzaebéd után legalább egyszer napjában megteljenek a kiéhezett diákgyomrok. Persze egyéb feladata is van a „bélügyeken“ kívül egy ilyen szövetkezetnek. Minden szoba szinte egy családi közösség. Létrejöttek a szövetkezeti könyvtárak, szövetkezeti kirándulások, séták, megbeszélések. Van szövetkezeti vasaló, lábas, könyvszekrény, villanyforraló, pengefenőkészülék. A Szövetkezet gondoskodik a szoba rendjéről, csendjéről s az egyes tagok anyagi és egyéb gondjait is igyekszik a minimumra csökkenteni. Az cvi munkatervről érdeklődünk dr. Kardos Lászlónál, a Kollégium fiatal igazgatójánál. Célunk részben az, — mondja, — hogy az egyetemi tanulmányok sikeres végzéséhez szükséges előfeltételeket biztosítsuk. Meglehetősen sok akadálya van ennek is, hiszen a fiuk nagyrésze anyagi gondokkal küzd s a szükséges pénz előteremtése 'bizony sok időt elvon tőlük. Ez egyébként mindenkinek magánügye, bár a kollégium minden tőle telhető támogatást megad, s könyvtára és szövetkezetei révén is igyekszik mindenben a fiuk segítségére lenni. Ez azonban nem elsődleges feladat.-t'Az a tény ugyanis, hogy tagjai kivétel nélkül magyar paraszti rétegek bői kerülnek ki, meghatározza ennek a közösségnek a célját is. Az itt élő egyetemi hallgatók és főiskolások sQrsukpól fakadó lelkiismeretük szavára, jövőjük tudatában, éietűk egyetlen becsületes megoldásának azt a szolidaritást tartják, amely összeköti őket népükkel, úgyis mint parasztokat, úgyis, mint értelmiségi munkásokat. Ennek a vállalásnak azonban nem szabad csupán szavakban és alkaiomszerü megnyilvánulásokban kimerülni, hanem magatartásunkba, cselekedeteinkbe és szellemi felkészültségünkbe is bele kell vinni ezt a céltudatot. A Kollégium önkormányzata lehetővé teszi, hogy dolgainkat mi magunk intézzük, s igy minden külső kényszer nélkül, csupán lelkiismeretűnkre és szellemi hiányérzeteinkre hallgatva, közös elhatározásból bizonyos munkák elvégzésére kötelezzük magunkat. így pl. vállaljuk az általunk megalakított Parasztfőiskolások Közösségének adminisztratív munkáját. Hasonlónevü népfőiskolánk ügyeit intézzük s ott a különböző tárgyak előadását vál lalj.uk. Hetenként programszerűen előadókat hívunk meg. Rendszeresen nyelvórákat tartunk; mindenki egy nyugateurópai és egy kisebbségi nyelvet tanul s ezekből év végén vizsgát is tesz. Kollégiumunk az első anyaországi intézmény, ahol a kisebbségi nyelvek oktatását rendszeresen bevezették. Hetenként szemináriumot tartunk. Ez évben pl. a magyar mezőgazdaság problémáival akarunk részletesen és alaposan megismerkedni. Ezenkívül igyekezünk megteremteni a megfelelő családias közösséget. A társadalmi együttélés alapelemeit akarjuk elsajátítani, hogy kikerülve az életbe, kellő gyakorlattal és tapasztalattal rendelkezzünk majd. Megcsendül a telefon. A Diákkaptár Szövetségtől jön az értesítés, hogy egy vidéki Diákkaptár tagjai jövedelmük néhány százalékát a Kollégium céljaira ajánlották fel. Uj Kollégium épül Budán. A kollégisták maguk döntötték el, milyen legyen, s annakidején ezek szerint a szempontok szerint Írták ki a pályázatot. A Kollégium pártfogótestület, melyben minisztertől kezdve a kispénzű parasztig a magyar társadalom sorsával törődő és a magyar parasztságért felelősséget érző emberek vállalták az anyagi támogatást, orosz-Budapest, október 9. (MTI) A Györffykolléglum október 6-án tette le otthonának alapkövét. Az ünnepségen megjelent Zsindely Ferenc kereskedelem és közlekedésügyi miniszter, Bárdossy László nyugalmazott miniszterelnök, özv. Győrffy Istvánná, Juhász István, a Gamma vezérigazgatója és sokan mások. Horváth Lajos kollégiumi tag ünnepi beszédében rámutatott arra, hogy Györffy István egyetemi tanár egyik leglelkesebb törekvése volt, hogy a parasztszármazású egyetemi Ifjak kollégiumának felépítését megvalósítsa, mert csak igy lehet őket magyarságunknak megtartani. Ma. halálának negyedik évfordulóján érkeztünk oda, hogy Györffy István álma megvalósuljon. Ezután Zsindely Ferenc miniszter beszélt. A kollégium alapkőletételének kettős jelen-Útközben dohányos bolt élé. érek. Mert aki odaér, mindenki nyomban meg is áll, én is megállók. Kezemben égő cigaretta van s éppen szippantani akarok belőle, amikor valaki rámnéz s azt mondja: — Ha van az urnák cigarettája, jobb lesz, ha tovább megy innen. Itt most azok kapnak cigarettát s dohányt, akiknek nincs. — Úgy van, igaza van! — zug rá kórusban a tömeg. Itt azok kapnak cigarettát, akiknek nincs cigarettájuk s nem azok, akik úgy pöfékelnek, mint maga. Persze, biztosan volt is cigarettája egész végig, azokon a napokon s éjszakákon is, amikor mi a fogunkat szívtuk. De most is kéne neki. Ne, ne engedjétek előbb, itt nincs protekció! — kiabálják, amikor meglátják, hogy a kiszolgáló asztal félé törekszem. A trafikost régen ismerem. Előzékenyen megkérdi, hogy mire volna szükségem. — Kérek két levelezőlapot s egy levélre bélyeget ■— mondom. A tömeg pedig morogva néz végig rajtam. Sehogyan sem tud beletörődni abba, hogy nem cigarettáért vagy dohányért ostlánrészt vállait a szükséges pénz előteremtésében. Az épülő kollégium a tervek szerint száz szermélyes lesz és a fiuk remélik, hogy a jövő eegyetemi évre már beköltözhetnek. — Szükség van uj parasztkollégiumokra; minden egyetemi székhelyen jó volna látni egy-egy ilyen szépen megszervezett Győrffy Kollégiumot. Ha a magyar parasztság megérzi, hogy az ö érdekeinek, vágyainak és törekvéseinek igazi képviselői ebben a kollégiumban nevelődnek az életre, arra, hogy felkészülten és öntudatosan, minden időben, helyen és miniden körülmények között kellő súllyal vállalni tudják a néppel való szolidaritást, ha a magyar falu megérzi, hogy itt nevelődnek azok az értelmiségi emberek, akik nem fogják a magyar parasztság ügyét egyéni, vagy pártérdekeknek alárendelni, nem fognak elkallódni és nem lesznek érdekcsoportok janicsárjai, akkor bizonyára egymásután jönnek majd az apró, de lelkes megajánlások, s nem lesz probléma sokkal több, sokkal nagyobb létszámú kollégium fenntartása sem ... * Szinte minden nap uj terv, uj ötlet születik a közös erővel végzett munkából. Maga a kollégium is egy nagy szövetkezet. Ilyen irányú ügyeit a szobaszövetkezetek kiküldött tagjai intézik. Ha nagyobb erőre van szükség, összeül a Szövetkezeti Tanács s meghányj a-veti a dolgokat. Azért is szükség van erre, hogy a Kollégium egész közössége egységes és töretlen maradjon. — így mesélték el a fiuk a szövetkezetek megalakulását és értelmét. Nem is hinné az ember, ha nem látná az eredményeket. A szobák megelehetősen zsúfoltak, de tiszták és rendesek. Semmi egzotikum, semmi fémjelzett „népiesség“. Meglepődik az ember az egyszerű és ízléses díszítéseken. A falon művészi felvételek a parasztélet egy-egy mozzanatát ábrázolják. A képek mindig tükrözik az alattuk élő emberek lelkivilágát és problémakörét... Mennyivel más hangulatot ad egy ilyen kép a szobának, mintha mondjuk néhány kikészített művésznő kacérkodna le a falról. A tanulószobában Győrffy István arca néz a hosszú asztalokra. Szembe vele Illyés Gyula epigrammája, a Kollégium jelmondata: „Azt, hogy a nép fia vagy, igazolnod, sej, ma nem azzal kellene, honnan jössz! — Azzal ecsém: hova mész!...“ FEKETE GYULA tősége van — mondotta. Egyrészt befejeztük eddigi törekvésünket, másrészt megalapoztunk uj törekvéseket és elindultunk uj munka felé. Egyedül ti vagytok a biztosítékai annak, hogy az eddigi munka eredménye nem marad el a többi mögött. Bárdossy László fordult ezután a megjelentekhez. Sokan — mondotta — furcsának tartják, hogy ez az alapkőletétel nemzeti gyászünnepünkre esik. Egy székely népballada jut az eszembe, amelynek tanulsága szerint épiteni csak vérrel lehet. A kollégium kórusa énekelt ezután, majd elhelyezték az alapkövet az alapítólevéllel, amelyen ez a felirás van: „1943. októberében nagy pusztulások és háborúságok idején tette le ezt az alapkövet az az ifjúság, amely építeni akar és hisz népe szabad jövőjében.“ romlom a szegény trafikost. Hogy nem vállalok közösséget vélük. Igen, innen csakugyan jó lesz minél hamarább odább állani.,. * Két suhanc halad előttem az estéli szürkületben. Háborúról beszélgetnek. A háborúról és fegyvereiről. Nem tudom honnan tudják annak a rengeteg fegyvernemnek a nevét, amellyel a mostani háborúkat viuják, de legalább tiz különböző fegyver nevét sorolják fel. Megtudom tőlük, hogy egyik félelmetesebb erejű, mint a másik, de o legfélelmetesebb még hátra van . .. Ha majd azzal kezdik el a harcot — mondja az egyik----az ellen nem tud az ellenség védekezni. — Ss akkor mi lesz? — kérdi a másik. — Mt lesz? — Én nem tudom — feleli — de abból nagy baj lesz. Az egész biztos, hogy nagy baj lesz. Mert képzeld csak el, hogy nekem van egy fegyverem. Azzal támadlak Neked is van s azzal te támadsz vagy i édekezel. De te közben nem is tudsz í<Ha, hogy nekem vm egy másik fegyver Megtörtént az alapkő efétel Üíltf Világhírű zongorák és pianinók erdélyrészi egyedárusitója: DIVIO Hangszerház k.k.t. Kolozsvár, Unió* *irtca 12, sz. Kérjen prospektust! rem is s holnap én már azzal foglak támadni. Mivel védekezel akkor te?... Mivel védekezel, hogy legyőzhessél engem?... — Már engedj meg, barátom, én azt neked nem mondhatom meg, mert akkor esetleg te is könnyebben védekezhetnél ellenem s még le is győzhetnél. Ez olyan titok az én számomra, mint a te számodra is titok a te fegyvered. Mert ez a háború, barátom, ha nem tudnád. * Útközben összetalálkozom Jóska bácsival. Amikor utoljára láttam, olyan rongyos volt szegényen a gúnya, hogy száz macska se tudóit volna benne megfogni egy árva egere’. Most egész rendes ruha van rajta. Nézem a cipőjét, az is egész rendes. Sőt majdnecii fényűző ebben a pótcipőtalpas világban. Csak most látom, hogy Jóska bácsinak nyakkendője is van. Bizony. Szép szabályosan megkötött nyakkendője a vakítóan fehér gallér alatt. És ott szorongatja a kalapjai is a kezében s jóleső biztonsággal tűr,, amint tetötől-talpig végignézem. — Mi történt magával, Jóska bácsi? Úgy ki van öltözve, mint egy vőlegény... — Hát, kért in, ha, már ennyire közéi jár az igazsághoz, elárulom, hogy a tegnap csakugyan az voltam. Vőlegény voltam. Ma ■már férj vagyok, kérem szépen, férj. Megházasodtam. — Kit vett el? — Túlzás kérem, túlzás. Engem vett el valaki, ügy, ahogy mondom. Tudja, volt nekem még romám világban egy csomó pártfogóm. Hetenként eljártam hozzájuk a adott, ki amit tudott. Hát volt közöttük egy jóságos özvegy naccsága is. A pártfogóim mind jobban elhanyagoltak. Aki a mult héten még egy pengőt adott, az a másik héten már csak ötven fillérrel szúrta ki a szememet, holott a drágaság naprólnapra nőtt. A naccsága szegény ö mindig jólelkü volt hozzám. Egyformán jólelkü. S azt mondja a múltkor: — Maga Jóska napról-napra rongyosabb, napról-napra soványabb, ha igy megy ez tovább, a lábán pusztul el. Hát mi van magával?. .. — Mit mondhattam volna neki? Mert azt nem akartam mondani, hogy milyen kutya sorsom van, hát csak hallgattam szó nélkül a sajnálkozását. A naccsága aJckor azt mondta, hogy várjak csak egy kicsit. Hát előhozta ezt a ruhát, hogy még a szegény megboldogult uráról maradt. Magamra hagyott, hogy öltsem magamra a ruhát, cipőt, mindent. De előbb pénzt is adott, hogy menjek el a borbélyhoz s borotválkozzam meg. Felöltöztem s odaállottam elébe. Hát csak elkezd sírni, ríni az az áldott szívü naccsága, hogy szakasztott olyan vagyok, mint a megboldogult ura. És még azt is megkérdezte, hogy csakugyan nincs nekem senkim?. .. Nincs, nincs, a jó Istenen kívül senkim sincs — mondtam . .. De a jósága úgy meghatott, hogy nem tudtam tovább megállani én se, hogy ne mondjam meg még ezt is: A jó Istenen s a naccságán kivid immár nincs nekem senkim. .. Hát erre még jobban sírni kezdett s rámnézett jóságosán s igy folytatta: — Ha nincs senkije, Jóska fiam, maradjon is itt. Én is olyan egyedül vagyok. Hát igy volt — mondja Jóska bácsi, — igy volt s azóta már meg is esküdtünk ... Mi tagadás, néhányszor én is csúsztattam a Jóska bácsi markába néhány fillért s önkénytelenül most is a zsebembe nyúltam, hogy adjak valami aprópénzt neki. De aztán eszembejutott, hogy mégse sértem meg. Valószínűleg nincs is szüksége rá. Azért igy szóltam hozzá: — Jöjjön bé ebbe a vendéglőbe s igyunk meg egy pohárka italt annak örömére, hogy a jó Isten igy rendbehozta a dolgát. De ö tiltakozva emelte fel a kezét s azt ■mondta: — Isten őrizzen meg, hát mit szólna hozzá az a drága naccsága, ha megérezné rajtam. — Hiszen maga mondta, hogy már a felesége. Hogy megesküdtek. — Éppen azért, — érvelt Jóska belesi, — éppen azért. ,Az ember becsülje meg a szerencséjét s magát. Nekem ez az elvem, kérem — tette hozzá még ezt is — s aztán tovább ment. bíró János t
