Keleti Ujság, 1943. október (26. évfolyam, 222-247. szám)
1943-10-10 / 229. szám
I 1943. OKTÓBER 10. miíTiajsm J? pán-porlwgál [es%üllség ? Lisszabon, okt. 9. (MTI) A lişszabopi japán nagykövet október 6-án kihallgatásra jelent meg Salazar portugál külügyminiszternél. Az az izgalom, amelyet az a hir keltett, hogy Salazar miniszterelnök fogadta a japán nagykövetet a portugál fővárosban, még tovább fokozódott, amikor hire terjedt, hogy a nemzetgyűlést rendkívüli fontosságú kormánynyilatkozat meghallgatására egybehívták. Politikai körökben elterjedt annak a hire, hogy Portugália három hadosztállyal akar résztvenni a csendestengeri portugál szigeteknek japán uralom alól való felszabadításában. Japán körökből származó értesülés szerint Japánban biztosak abban, hogy a japán—portugál háború kitöréséről szóló hirek nem felelnek meg a valóságnak. Lisszabon, okt. 9. (MTI). A kikötőbe több hajó érkezett a portugál hadsereg számára szánt hadianyaggal. A parancsnokság elrendelte a gépkocsik besorozását. A laktanyák előtt hosszú sorokban állnak a gépjármüvek. Nagy erővel kezdték meg a légvédelem megszervezését is. Algírban nagy kommunista központ működik Lisszabon, okt. 9. (MTI) A londoni Daily Skatsch Írja: Ap elmúlt két hét eseményei következtében az algíri francia hivatalos politikai körökben a legnagyobb tájékozatlanság uralkodik, amit az idézett elő, hogy Thorez, a francia kommunista párt főtitkára és a volt komintem tagja, váratlanul Algírba érkezett vezérkarával együtt. Rövid egy hét alatt Algír kommunista központtá vált. Az uj kommunista központban megtalálhatók a legszámottevőbb kommunista vezetők is. Már nem elégednek meg azzal, hogy helyet biztosítottak számukra, hanem De Gaulle és Glraud távozását követelik. Teljesen át akarják venni a hatalmat. Lisszabonba érkezett értesülések szerint Algírban teljes politikai zűrzavar van. Öncélú magyar politika Németországgal való szoros és őszinte együttműködésben — mondotta Kállai/ miniszterelnök egy török újságírónak adott ni/ilatkozatában ü románokkal való viszonyunk nem olyan, mint ahogy az kívánatos volna II magunk részéről mindent megteszünk, hogy javítsunk ezen a helyzeten ISZTANBUL, okt. 9. (MTI) A „Tasviri Lsquiar“ cimü lap közli az európai körúton lévő kiilöntudősitójának Selaleddin Ezíne neves török Író és publicisztának Kállay Miklós magyar királyi miniszterelnökkel folytatott beszélgetését. Az első kérdés Így hangzott: •— Nagyméltóságod májusban elmondott beszédében a Szovjetunióval való háborúval foglalkozva, ismételten hangsúlyozta, hogy a kommunizmus elleni harc Magyarország számára a keresztény civilizáció védelmével egyértelmű. A „keresztény civilizáció“ kifejezés számomra kevéssé világosnak tűnt fel. Vájjon Nagyméltóságod hogyan értelmezi ezeket a kijelentéseit? Kállay Miklós miniszterelnök a kérdésre Így válaszolt: — A kereszténységen, vagy inkább a keresztény civilizáción, mint ahogy azt májusban mondottam, nem kell csak a vallást érten, hanem az egész európai kultúrát. Hogy mire gondolok, azt egyébként egyetlen rövid mondatban Is ki tudnám fejezni. Arról a ci\ilizációról van itt szó, amelyet a nagy Alatbrk Törökországban is bevezetett. A miniszterelnök világos válasza, — állapítja meg a tudósitó — minden lehető félreértést eloszlatott. A második kérdés igy hangzott: — Híresztelések vannak forgalomban arról, mint azt különösen svájci átutazásom alatt tapasztaltam, hogy Magyarország elszakad a német szövetségestől. Van valami igazság ezekben? — Ml a magyar függetlenségért folytatjuk ezt a háborút, a magyar haza integritásának megőrzéséért, szociális életünkért és becsületünkért. Egy szóval, Magyarországért. Mint ahogy önök törökök kizárólagosan nemzeti és török érdekektől vezetett politikát folytatnak, úgy mi is kizárólagosan öncélú magyar politikát folytatunk. A magyar politika azonban nem lehetséges másként, mint Németországgal való szoros és őszinte együttműködésben. A mi harcunk tehát a kommunizmus és az oroszok ellen, nemzeti harc. A török tudósitó következő kérdése igy szólt: — • Miniszterelnök ur, hírek vannak forgalomban arról, hogy Magyarország és Románia között rossz a viszony. Igaz ez ? Káliay Miklós miniszterelnök ezekkel a szavakkal válaszolt: — Igaz az, hogy a románokkal való viszonyunk .iem olyan, mint ahogy az kívánatos volna. A magunk részéről mindent megteszünk, hogy javítsunk ezen a helyzeten, de higyje el nekem, hogy ez Igazán nehéz dolog, főként, mert Erdélyben a lakosság olyan keverten él. A török tudósító végül felkérte a miniszterelnököt, hogy nyilatkozzék a török—magyar kapcsolatokról, Kállay Miklós miniszterelnök ezeket mondotta: — Külügyminisztériumunkban már régi szállóige: „Európa legjobb diplomatái a törökök. Nagy hírnevüket a jelenlegi háború fejleményei ugyancsak igazolták. Törökország zseniális köztársasági elnökének, Izmet Inonünek nagy államférfiak, mint Saradzsoglu és Menemenzsoglu segítségével sikerült megőrizni a török politika ama szilárdságát, amely valamennyi európai kormány bámulatára válik. Ami a török nertizetet Illeti, csak egyet mondhatok: A török —magyar testvériség számunkra nemzeti program. Ennek megfelelően Törökország Barátainak Egyesületét és Törők—Magyar Társaságot alakítottunk. Az utolsó budapesti török követ, Rousen Serei személyes jóbarátom volt, Selaleddin Ezine török publicista a miniszterelnökkel folytatott beszélgetéséről szóló tudósítást a következőképpen zárta le: — Azzal a benyomással távoztam Magyarország miniszterelnökétől, hogy egy igaz magyar nacionalistát és a magyar nemzetnek igazi képviselőjét ismertem meg benne. Orosz politika Sztálin Nagy Péter cár végrendeletét akarja végrehajtani Mindenki tisztában van azzal, hogy a közel jövőben sorra kerülő moszkvai megbeszélésen, ahol az angolszász hatalmak és a Szovjetunió, meglehetősen ellentétes és egymást keresztező érdekeiket igyekeznek összeegyeztetni a német birodalom ellen folytatandó háború érdekében, igen nehezen megoldható kérdéseket fognak felvetni. Ezen a megbeszélésen csak úgy születhetik eredmény, ha a felek erősen engedékeny hangulatban lesznek s csak ilyenformán remélhetik áz egyesült nemzetek, hogy az a szövetség, ami pusztán a háborús helyzet folytán alakult ki, valódi időálló érdekszövetséggé változhatik. Amennyiben azonban a két fél kitart eddigi álláspontja mellett és kizárólag saját érdekeit tartja szem előtt, ahelyett, hogy nagyobb vonalakban igyekezne gondolkodni, szinte bizonyosnak látszik, hogy további elhidegülés következik be, bár az angolszász-orosz viszony már a legutóbbi időben sem volt túlzottan barátságosnak nevezhető. A Kreml magatartását Londonban általában a „titokzatos" szóval szokták megjelölni. S amint a „Neue Zürcher Zeitung“ írja: „Egyelőre Moszkva és London között észrevehetően nyers hang uralkodik, amelyet Eden legutóbbi beszédében nyíltságnak jelölt meg.“ Londonban azonban úgy érzik, hogy a moszkvaiak az utóbbi időben kissé már túlságosan is nyíltak, sőt mondjuk ki nyíltan — gorombák. Ha Londonban titokzatosnak jelölik meg Moszkva magatartását, ebben kétségtelenül van valamelyes igazuk. Az oroszok ugyanis mindeddig nem nyilvánították ki kétséget kizáró módon állásfoglalásukat jövendő európai terveikkel kapcsolatosan s ma valóban nem lehet tudni, hogy egy esetleges szövetséges győzelem esetén, milyen határokat követelnének. Ha azonban megvizsgáljuk az orosz politika néhány utóbbi időben történt megnyilvánulását, talán nagy általánosságban körvonalazhatjuk az orosz törekvéseket. Hivatkozhatunk Sergej Gloor-ra, az orosz kérdés kiváló szakértőjére, aki a „LTllustré" cimü svájci hetilap legújabb számában az orosz politika törekvéseivel és vágyaival foglalkozva megállapítja, hogy Sztálin lényegében Nagy Péter politikai végrendeletét akarja végrehajtani és ebben egyenes utóda a cároknak. Ez a politika mindig a meleg tengerek felé irányította az oroszok figyelmét, s lehetetlen észre nem venni azt, hogy Sztálin törekvései sem térnek el ettől a vonaltól. Az orosz politika, ha nem is sokat hangoztatott célja, elveszett területeinek visszaszerzése volt. Természetesen a mai helyzetben nem tudhatjuk, hogy ez végcél, vagy pedig csak közbeeső állomás további expanziók felé. Annyi bizonyos, hogy Oroszország immár közel két évtizede a kikerülhetetlen háború szellemében élt és dolgozott■ Minden építő munka (uráli nehézipar, távolkeleti szovjet hadsereg szervezése) a jövendő házoru céljait szolgálta. S hogy Oroszország mennyire komolyan gondolt a világháborúban elvesztett területeinek visszaszerzésére, bizonyítja 1939—40-ben végrehajtott terjeszkedése, amikor Lengyelország és Finnország egy részének, Be sszar ábiának, Északbukovinának és a Balti-államoknak birtokbavételével igyekezett újra valósággá váltani a cári birodalmi határokat. A meleg tengerek felé való törekvés örök jellemzője marad az orosz politikának. Annak ellenére, hogy Japánnal barátsági szerződés köti össze a Szovjetet, Vladivosztok közelében uj tengerészeti támaszpontok kiépítését szorgalmazzák, ugyanakkor nyugaton pedig a finn-öböl kulcspontjain levő szigetek megszállására törekszenek. Az sem ismeretlen, hogy a Dana-delta, tehát Európa legfontosabb belhajózási útvonala is egészen rendkívüli módon érdekli az oroszokat. Irán felé irányuló politikája pedig a Perzsa-öböl és ezzel az Indiai óceán felé való törekvésre mutat. Az a vasútvonal, ami a déli orosz határt a Perzsa-öböllel köti össze, egyenesen az ilyen irányú orosz törekvések sikerére mutat. Az orosz sajtó mindegyre igyekszik hangoztatni a Szovjet barátságos magatartását Törökország iránt. Természetesen ennek ellenére sem lehet bizonyosra venni, hogy lemondtak volna az ősi orosz imperiálista álomról, Kontantinápoly elfoglalásáról. De még abban az esetben is, ha ez esetleg igy volna, sem jelentené azt, hogy Oroszország nem akar kijárót a Földközi-tengerre• A szerb megmozdulások erőteljes támogatása arra mutat, hogy az oroszok esetleg Szerbián keresztül szeretnének kijutni a Földközi-tengerre. Kétségtelennek látszik az is, hogy az oroszoknak nemcsak dél és kelet felé vannak szándékai, hanem nyugati irányban, mindenekelőtt Németország felé is. Már a julius 20-án alapított „Szabad Németország“ -bizottság mV nyíltan arra mutatott, hogy Oroszország nem ért egyet az angolszász hatalmak feltétel nélküli megadást követelő casablancai formulájával, hanem hajlandó egyezkedni, természetesen csak abban az esetben, ha a német hadsereg visszatér a birodalom határai közé. Azóta az oroszok újabb lépést tettek Ja óra és jó hird^téssfiss alapja m Jó ttzleUuenetaeü aáSci BtneJc I .Aiúuüti Áá/iÓA: »ASPIRIN ezen az utón. Ez év szeptember 11-én megalkották az úgynevezett , „Német Tiszti Bizottságot“ Ez természetesen mindenekelőtt válasz óhajtott lenni a németek Vlasszou-hadseregére, bár semleges források megállapítják, hogy a német hadifoglyok ma is törhetetlenül hűek a nemzetiszocialista rendszerhez. Észre lehet venni, hogy az oroszok újabban kizárólag a keleten küzdő német kötelékekre összpontosítják propagandaháb or ujukat, miután forradalmi felhívásaik az osztályszolidaritásiról, proletárok egyesüléséről a német mun-[ kásság körében semmiféle visszhangra nem találtak. A német hadsereg ellen irányuló szovjetpropaganda főleg két érvet igyekszik kiaknázni. Mindenekelőtt hivatkoznak a két arcvonalon folyó háború kilátástalanságára, majd a moszkvai német katonai bizottságot tolva előtérbe, a német hadsereg évszázados orosz orientációjára hivatkoznak, hangoztatva, hogy az egyetlen helyes európai politika, amit természetes adottságok is indokolnak, a német-orosz szövetség volna. Mindez eléggé nyomós bizonyítéka annak, hogy az U. R. S. S. igen határozottan bele óhajt szólni, győzelem esetén, Európa belügyeibe s nem hajlandó még esetleg kitágított határai között sem, közömbösen szemlélni az európai helyzet alakulását. Ugyanakkor az is világos, hogy a szovjet igyekszik kihasználni a jelenleg eléggé kedvező katonai helyzetét. Amikor a németek a Volgánál állottak s Moszkvát fenyegették, szorultabb helyzetben lévén, aligha számíthattak arra, hogy kedvező feltételeket vívhatnak ki szövetségeseiktől. Most azonban egészen más hangon tárgyalhatnak. Az is közismert, hogy Oroszország óhajtotta ezt a megbeszélést, még pedig lehetőleg még olyan időpontra, amikor szövetségeseivel, nagy nyári offenzivájának hatása alatt tárgyalhat. Nem lehetetlen, hogy a moszkvai megbeszélés célja a zsákmány biztosítása, hiszen ki tudja, képes lesz-e folytatni a szovjet hadsereg ilyen iramban az előretörést. A támaszpontokhoz való közelség előnye ma a németek oldalán van s az ő elgondolásaiknak felel meg a rövidebb arcvonal is. Azt sem lehet elfelejteni, hogy a németek a feladott területeken mindent megsemmisítettek s ott közlekedési vonalakkal s erőforrásokkal számolni nem lehet. A szovjetpropaganda arról bszél, hogy kétszáz hadosztály készült fel a téli háborúra. S ha még valaki hajlandó is elhinni a kétszáz pihent hadosztály létét, még mindig kérdés maígd, módjukban áll-e majd a harctérre juttatni ezt az embertömeget, biztosítva számukra az utánpótlást is. Emellett a Moszkvában tárgyaló angolszászoknak arról sem szabad megfeledkezniük, hogy a Szovjet mindig előszeretettel játszotta ki utoljára aduit. Nem lehetetlen, hogy a tárgyalások során utalni fog egy esetleges német-orosz megegyezésre is. A világsajtóban, a legerőteljesebb cáfolatok ellenére is, mindegyre felbukkan a? a hir, hogy a németek és oroszok között egyezkedési tárgyalások folynak. S ha ez ilyen formában talán nem is felel meg az igazságnak, azt aligha lehetne letagadni, hogy a moszkvai japán nagykövet, Sato igyekszik olyan plattformot létrehozni, ami a német szövetségese és az oroszok számára is elfogadható lenne. Állítólag az utóbbi időben élénk diplomáciai munka folyik a semleges fővárosokban s ha netalán nem is egyéb próbálkozásnál, mégis tagadhatatlanul befolyásolhatja a moszkvai tárgyalások menetét, mert azzal mindenki tisztában van, hogy egy esetleges német-orosz megegyezés gyökeresen megváltoztatná a háborús helyzetet. (n. e.)
