Keleti Ujság, 1943. október (26. évfolyam, 222-247. szám)
1943-10-30 / 246. szám
KultiUjsXG 2 1948. OKTÓBER 80, Az Adriai parton erős brit-északamerikai erők az éjszaka folyamán és október 28-án a kora reggeli órákban megkísérelték a Termeli—Istonio-ut mentén, hogy áttörjenek a Trigno folyón. A támadások az ellenség súlyos veszteségei mellett megakadtak. A Földközi-tenger keleti részén a légifegyvernem megsemmisített két ellenséges, öszszesen 4500 tonna térfogatú szállitóhajót és több találattal érte Castel Rosso ellenséges szigettámaszpont berendezéseit. Az angol sajtó tiltakozik Churchill njabb amerikai útja ellen Genf, október 29. (MTI.) A Német Távirati Iroda jelenti: Londonból je.léntik, hogy azok a támadások, amelyeket az Egyesült-Államokban Churchill és az angol kormány elten intéztek, a Daily Mailt arra indították, hogy szembeforduljon azzal az indítvánnyal, hogy Churchill ismét az Egyesült-AHamokba repüljön. A lap kijelentette, hogy Churchill már ötször volt Amerikában és ezért már ideje volna, hogy Roosevelt, viszonozza ezeket a látogatásokat, A lap azt is kifogásolja, hogy az angolokat kigunyolják kiejtésük miatt. Az angolok beszélik az igazi angol nyelvet és az amerikaiak ejtik ki hibásan a szavakat. A fasizmust nem lehet kitörölni a történelemből — mondotta Pavolini rádióbeszédében Eszakolaszország. okt. 29. (MTI) Mint a Német Távirati Iroda jelenti, Pavolini párttitkár csütörtökön este a Marcia su Roma 21-lk évfordulóján a rádióban beszélt. Emlékeztetett arra, hogy az 1922. októberi forradalomból nagy, virágzó és hatalmas Olaszország támadt. Megemlékezett a fasizmus teljesítményeiről a gyarmatosításban, a szociális és kulturális téren elért eredményekről megállapította, hogy mindezt nem lehet megszüntetni. Badoglio levésethette ugyan a vesszön.valábot a középületekről, de nem tudta megsemmisíteni a fasiszta alkotásokat és magát a fasizmust sem tudta kitörölni a történelemből. A köztársasági szellemben Uj életre kelt fasizmus eltemeti a monarchiát és Olaszországot a jólétbe és a végső győzelemre vezeti. A köztársasági fasiszta Olaszország fegyverbe szólit a plutokrata ellenség ellen, amely városainkat elpusztlja és országunkat szét akarja darabolni. Fegyverbe szólit, hogy a vitéz német katona, aki szintén egyedül száll szembe az országutat fenyegető ellenséggel, mielőbb ismét bajtársait lássa visszatérni az olasz katonákban. Mussolini fogadta Grazziani tábornagyot Zürich, okt. 29. (MTI) Mussolini főhadiszállásán fogadta Richthofen tábornagyot, Grazziani tábornagyot és Pavolini párttitkárt. Rómát „szent városnak“ Ismerik el a hadviselők? Zürich, okt. 29. (MTI) Római jelentés szerint megbízható forrásból hire jár, hogy Rómának a hadviselők által való tiszteletbentartására a kezdeményezés nem a Vatikán, hanem magasrangu római személyiségek részéről indult ki. A nyílt város státusának tervezetét külön bizottság állította re; Bogglano ismert jogász vezetésével. Bogglano azt indítványozta, hogy 20 km. átmérővel „szent várost“ alakítsanak és a nyílt város hatóságai teljes sértetlenséget biztosítsanak az olasz kormánynak, a szentszék és a hadviselő hatalmak irányában. Hire jár, hogy Plus pápa a javaslatokat kedvezően fogadta. A moszkvai értekez'et csak előkészíti a három hatalom jövőbeli együttműködését Stockholm, október 29. (MTI) Az már világos, — Írja csütörtökön a ,J)aily Herald“ —, hogy a moszkvai értekezlet nem, vezethet valamennyi kérdés megoldására. Az értekezletnek csupán az a célja, hogy előkészítse az utat a három állam közötti tartós kapcsolat megteremtésére és meghatározza azokat az elveket, amelyeken lövendő együttműködésük felépül. Amint az „Allehanda“ londoni tudósítója jelenti, azok a londoni jói értesült körök, amelyek bizonyos nyugtalansággal tekintettek az értekezlet elé, most már jóval derűlátóbban várják a megbeszélések eredményét. Stockholm, október 29. (MTI) A Német Távirati Iroda közli: A moszkvai rádió jelentése szerint Donald Nelson, az Egyesült Államok fegyverkezési termelésének vezetője csütörtökön elutazott a Szovjet-Unióból. A moszkvai értekezlet . üdvözlő távirata Beneshez London, október 29. (Búd. Tud.) Eden, Sztálin és Molotov üdvözlő táviratot “intézett B?.neshez, a csehszlovák közti ~s ’tág alapításának 25. évfordulója alkalmiból. Délangliában nagy katonai előkészületeket tesznek az angolszászok Berlin, október 29. (MTI) A Nemzetközi Tájékoztató Iroda jelenti: Nyilvánvalóan a moszkvai hármas külügyminiszteri értekezlettel összefüggésben a legutóbbi időben olyan katonai intézkedések történtek Dél-Angliában, amelyeket német részről figyelemmel kisérnek. A brit szigetek déli partjainak kikötőiben a kereskedelmi hajótér tetemes megnövelése volt megfigyelhető. Megállapították még, hogy ujabö angol csapatkötelékqhet vontuk össze Dél- Anglia helyőrségeiben. Ugyanezen a vidéken jelentősen megerősítették a légierőket. Az eddigi brit gyakorlat alapján elsősorban arra következtetni, hogy mindezeknek a rendszabályoknak tisztán tüntetésszerü jellegük van, hogy a bolsevista szövetséges előtt úgy tüntessék fel a dolgot, mintha az angolok fokozottabb tevékenységre készülnének fel, de az is elképzelhető, hogy az angol főparancsnokság a moszkvai megbeszélések eredményeképpen esetleg kénytelen lesz katonai, jobb megefijöződése ellenére politikai okból korábbra tenni a bolsevistáknak 191/4. tavaszára megígért időpontját, Nyugateurópa elözönlésének. A partraszállás szempontjából tekintetbe jövő európai tengerparti szakaszok ismeretesek. Elsősorban a következőkről lehet szó: a francia, belga tengerpart Bretagnetól a Rajna torkolatáig, a délnyugati partok, valamint Dél- és Középnon-égia mélyen tagozott parti övezetei. A partszakaszok védelmi állapotáról természetesen nem lehet közelebbi felvilágosításokhoz jutni. Tengeri ütközet volt a Csatornában Berlin, október 29. (MTI) A Nemzetközi Tájékoztató Iroda jelenti: Az északbreton partvidékről arról érkezett hír, hogy csütörtökön este 20 és 22 óra között tengeri ütközet zajlott le. Brit kötelékek lőttek egymásra annak következtében, hogy az egész nyugatfranciaországi part mentén rendkívül erős ködképződés tapasztalható. Közel két órán át lehetett megfigj/elnl az ágyuk torkolattfizrt és hallani az ágyudörejt. A lioloár hadserea készen áll a hal árok vYieqrédelmezésére Szófia, október 29. (MTI.) A Német Távirati Iroda je'enti: A bolgár képviselőház 5. ülésszakát ma trónbeszéddel megnyitották, A trónbeszéd, amelyet Cyrill herceg olvasott fel a többi között azt mondja, hogy Bulgária a liaikanhéke fenntartásának óhajától áthatva külpolitikáját az eddigi irányvonalak szerint folytatja tovább. E politika célja Bulgária érdekeinek biztosítása és a bolgár nép egységének erősítése, miután ezeket a célokat — a Nagy Német Birodalom és szövetségeseinek támogatásával, valamint azzal a sok áldozattal, amelyeket a bo’gár néj> eddig a nemzeti eszményeinek kivivására folytatott harcban hozott — sikerült elérni. A trónbeszéd azután a kővetkezőket mondja: • — A kormány minden lehetőt meg fog tenni, hogy a belső rendet biztosítsa. Nem fog visszariadni attól, hogy a legélesebb intézkedéseket tegye minden kísérlet ellen, amely az ország nyugalmának megzavarására irányul, bárhonnan jöjjön is. A trónbeszéd ezután megállapítja, hogy a bolgár hadsereg készen áll helyén, hogy az egyesült Bulgária határait megvédelmezze. A dán fővárosban újból kivételes intézkedéseket rendeltek el Berlin, október 29. (MTI.) Illetékes német hely közli: A Wilhelmstrassen egy kérdésre válaszolva kijelentették, hogy a dán fővárosban kivétele« intézkedéseket rendeltek el, minthogy az egyik kopenhágai nyilvános helyen szándékos rombolás történt. Kifejezést adtak annak a reménynek, hogy csak átmeneti intézkedésről van szó. Bezárlak a japán törvényhozás rendkívüli ülésszakát Tokió, okt. 29. (MTI) A Német Távirati Iroda jelenti: A képviselőhöz 83-ik ülésszakának ünnepélyes bezárása alkalmából a japán minlsztereliiök kifejezte a japán nép törhetetlen elhatározását, hogy megteremti a nagykeletázsiai élettér jólétét. Egy milliárd keletázstal áll elszántan készen arra, hogy Japán szellemi és anyagi erejének latbavetcsével megsemmisíti az angolokat és az amerikaiakat és létrehozza a keletázsiai népek Nagy-Keletázsiáját. A német kormány elismert* * a szabad indiai kormányt Berlin, okt. 29. (MTI) A Német Távirati Iroda jelenti: Bőse, a hindu szabadságmozgalom vezetője közölte a német birodalmi kormánnyal, hogy „Szabad-India“ ideiglenes kormány alakult. Ribbentrop német külügyminiszter táviratban értesítette Bősét, hogy a német kormány az ideiglenes kormányt elismeri, egyúttal a német kormány és a német nép nevében boldog jövőt kívánt az ideiglenes szabad-indiai kormánynak. Mac Artur nyugdíjba vonul Washington, okt. 29. (Búd. Tud.) A tegnapi sajtóértekezleten feltünéstkeltő nyilatkozatot tett Stimson hadügyminiszter azokkal a híresztelésekkel összefüggésben, amelyek szerint Mac Arthur tábornok rövidesen lemond. A hadügyminiszter ugyanis kijelentette, hogy ami a délcsendestengeri haderők főparancsnokságának esetleges lemondását illeti, azt hiszi, hogy nála a korhatár elérésekor nem tesznek kivételt. Sehol sem lehet felfedezni a Német Birodalom összeroppanásának jeleit — írja Göbbels dr. a „Reich“ legújabb számában Berlin, okt. 29. (MTI) A „Reich" legutóbbi száma közli Göbbels dr. birodalmi miniszternek „A határnap"“ cimü cikkét. A miniszter a cikkben emlékeztet arra, hogy az ellenséges hírverés immár csaknem egy éve november 9-re, illetőleg 11-re jósolta a német összeomlást. E jóslással szembe állítja a miniszter azt a tényt, hogy most e ha- 1 tárnap közeledtekor akárhova is tekintenek, bár Németország az arcvonalakon súlyos és igen súlyos ütközeteket viv, sőt az arcvonalak egy jelentékeny részén német csapatok visszavonulása is megállapítható, sehol sem lehet felfedezni még a közeli, vagy távolabbi jövő szempontjából sem a Birodalom várható katonai, vagy erkölcsi összeomlásának jeleit. A német nép — hangsúlyozza a miniszter — idehaza és az arcvonalakon egyaránt kiállta a szörnyű teherpróbát. Ebben a pontban látja Göbbels dr. az alapvető különbséget Németország mai és 1915-1 helyzete között. Az ellenség azt reméli, hogy megismétlődik a német összeomlása. Ennek egyáltalán nincsenek meg az előfeltételei. Népünk ábrázata— Írja cikkében — négy évi háború után vágásokkal, vérző sebekkel és mély redökkel van tele, azonban az elkeseredett és könyörtelen harcok e tiszteletre méltó jelei között tisztelettel, vad elszántsággal izzik szeme s mint szikla az idők zugó óceánján, úgy áll a Führer előttünk, sohasem Ingadozva, sohasem kételkedve, mint az erőnek és szívósságnak, a megrendithetetlen elszántságnak és a fanatikus hitnek a mintaképe. Példát ad nekünk arra, hogy mit kell tennünk, ha á vad háború viharai fejünk felett zugnak. 1918-ban ellankadásunkkal és bukásunlckal leptük meg ellenségeinket, ezúttal viszont azzal fogjuk meglepni őket, hogy mi s az egész nép egy emberként állunk mindenre készen és mindenre elszántan. A 100 éve született báró Bánffy Dezső emlékének hódolt Dés város képviselőtestülete Dés, október 29. Dés képviselőtestülete nagy érdeklődés mellett tartotta meg rendes őszi közgyűlését, melynek ünnepi jelleget adott az a körülmény, hogy a közgyűlés napja egybe esett Bánffy Dezső volt miniszterelnök, a vármegye országos nevű . egykori főispánja születésének századik évfordulójával. K. Weress Jenő polgármester megnyitójában a hazafias cselekvő magyar szellem követésére hívta fel az egybegyűltek figyelmét, majd megemlékezett Herczeg Ferenc 80. születésnapjáról, aki nagyhatású cikkeivel és tántoríthatatlan nemzeti érzésével nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy a két Szamos egyesülésénél fekvő ősi város visszatérhetett az anyaországhoz. A képviselőtestület elhatározta, hogy jegyzőkönyvben örökíti még Herczeg Ferenc munkásságát. Ezután a polgármester a száz esztendeje született báró Bánffy Dezsőről mondott emlékbeszédet. — 1843 október 28-án, tehát 100 évvel ezelőtt született az, akire ma emlékezünk s aki a város, vármegye és az ország érdekében izzó fajszeretettel munkálkodott. A nemzeti gondolatért küzdött minden hatalmában lévő eszközzel, ezt a célt szolgálta mint főispán, mint képviselő, mint miniszterelnök. Magas ivelésü pályáját mint Szolnok- Doboka-vármegye főispánja kezdte, itt tevékenykedett 15 esztendeig. Már akkor észrevette, hogy egyes vidékeken az ősiakó magyarság pusztulásnak indul és észrevette a sötétben folyó országbomlasztő aknamunkákat. Ezért a telepítés megindítását sürgette és támogatta. 1886-ban megvalósította a szamosvölgyi vasutat és ezzel a Szamosmentét az országgal összekötötte, ö alapította Erdély második kőszinházát, a dési Nemzeti Színházat, a könyvnyomdát, a gazdasági egyletet, s minden téren a magyarság szellemi megerősítésén küzdött. A közgyűlés ezután egy perces csöndes felállásssal áldozott az egykori miniszterelnök és főispán emlékére és báró Bánffy Dániel földművelésügyi miniszternek üdvözlő távirat elküldését határozta el. Ezután K. Weress Jenő polgármester megtette évi jelentését. A MÉP a ítéli pártnapon megvitatta az időszerű kérdéseket Budapest, október 29. (MOT.) A Magyar Élet Pártja csütörtökön is megrendezte szokásos heti pártnapját, amelyen igen sokan vettek részt. Megjelent Kállay Miklós miniszterelnök is. A kormány tagjai közül ott volt vitéz Lukács Béla tárcanélküli miniszter, a párt országos elnöke és Antial István dr. nemzetvédelmi propagandaminiszter. A pártnap résztvevői közvetlen eszmecserékben beszélték meg az időszerű kérdéseket. \ Ifitvész a lámába zárt neqyyen munkást Stockholm, okt. 29. (MTI) A Német Távirati Iroda közli u A Svéd Távirati Iroda értesülése szerint csütörtök este óta hatalmas tűzvész pusztít egy közeli bányában 200 méternyi mélységben a föld alatt, ahol 40 munkás tartózkodik. Ezek csak az oltás befejezése után hagyhatják el a tárnát. A tűzkár eddig közel egymillió svéd koronára tehető.