Keleti Ujság, 1943. október (26. évfolyam, 222-247. szám)
1943-10-22 / 239. szám
IMS. OKTÓBER 22. 3 Kumtjjsm Kormányzói kézirattal megnyílt a parlament ülésszaka Budapest, október 21. A képviselőház öt és felhőn api szünet után, csütörtökön délelőtt újból összeült. Az ülés iránt rendkívül nagy érdeklődés nyilvánult meg. Az ünnepi feketébe öltözött képviselők már 10 óra előtt nagy számban megtöltötték a Ház folyosóit. Tiz óra előtt néhány perccel megjelent a folyosón Kállay Miklós miniszterelnök és megérkeztek egymásután a kormány tagjai is. A miniszterelnök a folyosón a miniszterekkel és a képviselőkkel beszélgetett. Élénken ' beszélgető csoportok alakultak a kormány többi tagja körül is. Kcményi-Schneller Lajos pénzügyminiszternél igen sokan érdeklődtek a költségvetés benyújtásával összefüggő kérdések iránt. Amikor 10 óra után megszólaltak a folyosó csengői, pillanatok alatt megnépesedett az ülésterem. A Ház tagjai a belépő Kállay Miklós miniszterelnököt élénk tapssal fogadták. Megtapsolták Csatay Lajos vezérezredes honvédelmi minisztert és Ghyczy Jenő külügyminisztert is, akik miniszteri minőségükben először jelentek meg a képviselőházban. Ugyancsak taps fogadta Szász Lajos közellátásügyi minisztert, akit a Kormányzó Ur őföméltósága a napokban tüntetett ki a Magyar Érdemrend nagy keresztjével. A kormány tagjai feketében voltak öltözve, Csatay Lajos honvédelmi miniszter diszegyenruhában volt. 10 óra 10 perekor nyitotta meg az ülést Tasnádi Nagy András elnök. Bejelentette, hogy a miniszterelnök kivan szólani. Kállay Miklós miniszterelnök feszült érdeklődés közepette emelkedett szólásra és bejelentette, hogy a Kormányzó Ur öföméltöságátói) legfelsőbb üzenet érktezett és kérte annak felolvasását. A legfelsőbb üzenet, amelyet a Ház tagjai állva hallgattak végig, így hangzik: A magyar országgyűlésnek kormányzói üdvözletemet! Tisztelt országgyűlés! A m. kir. miniszterelnök előterjesztésére a folyó évi május hó 4-én kelt kézirattal elnapolt országgyűlést folyó évi október hó 21. napjára összehivottnak nyilvánítom. Kelt Budapesten, 1943. évi október hó 18. napján. HORTHY, s. k. KALLAY, s. k. A nagy tapssal fogadott kormányzói üzenet felolvasása után az elnök bejelentette, hogy a legfelsőbb üzenetet hasonló eljárás céljából átteszi a Felsöházhoz. A legutóbbi jegyzőkönyv hitelesítése után az elnök kegyeletes szavakkal emlékezett meg az időközben elhunyt Széchenyi Bertalan gróf felsőházi elnökről, valamint az ózdi kerület országgyűlési képviselőjének, Quirin Lajosnak elhunytéról. Emléküket jegyzőkönyvben megörökítik. Közölte továbbá az elnök, hogy III. Boris bolgár király elhunyta alkalmából a képviselöház táviratilag kifejezte részvétét a Szobranje elnökének, aki ugyancsak táviratilag válaszolt. A két táviratot felolvasták. Bemutatta az elnök a miniszterelnök kétrendbeli átiratát, amely szerint a Kormányzó Ur öföméíltósága Csatay Lajos vezérezredest honvédelmi miniszterré, Ghyczy Jenőt pedig külügyminiszterré nevezte ki. Több adminisztratív természetű elnöki jelentés után Szabó Imre, a Ház gazdasági ügyosztályának előadója beterjesztette a gazdasági bizottság jelentését. Ezután Tasnádi Nagy András elnök közölte, hogy a Ház legközelebbi ülését pénteken délelőtt 10 órakor tartja, amelynek napirendjén a Pozsonyban kelt magyar-szlovák társadalombiztosítási szerződés becikkelyezéséről szóló törvényjavaslat egyes szakaszai feletti döntés és a gazdasági bizottság 1944. évi költségvetési előirányzatáról szóló jelentése szerepel. kitette meg. Bejelentette továbbá, hogy a Felsőház Herczeg Ferencnek, a Felsőház tagjának 80-ik születésnapja alkalmából szerencsekivánatait fejezte ki. Ezután a Felsőház tudomására hozta, hogy raliéiviehmi György őrgróf 22-én interpellációt mond el a miniszterelnökhöz a sajtó irányításáról. Az országgyűlés Felsőháza ma, pénteken tartja legközelebbi ülését. Ülést tart a képviselőház véderő bizottsága Budapest, okjóber 21. A Magyar Távirati Iroda jelenti: A képviselöház véderő bizottsága Tafeach- Tolvay József gróf elnöklésével csütörtökön délelőtt 11 órakor ülést tartott. Csatay Lajos honvédelmi miniszter tájékoztatóját Budapest, ökt. 21. (MTI) A nyári szünidő meghosszabbítása folytán megrövidített tanév kapcsán felmerült a közönség körében a kérdés, hogy a tanév későbbi kezdése miatt van-e helye a tandij elengedésének, vagy mérséklésének. A vallás- és közoktatásügyi miniszter elvi döntése szerint a tandij és az ezzel kapcsolatos beiratkozási és egyéb dijak fizetésének kötelezettsége független attól, hogy a tanuló mennyi ideig jár iskolába. A tandij egész iskolai évre egységesen és egy összegben van megállapítva még akkor is, ha azt részletekben lehet fizetni. Meg kell fizetni az egész tandij ősz-Budapest, október 21. (MOT) A Magyar Államvasutak igazgatósága a szénnel való takarékosság miatt a miUt évhez hasonlóan ez évben is korlátozza a személyszállító vonatok fűtését olyan módon, hogy a gyors, több felszólalás után a bizottság egyhangúan tudomásul vette. A Felsőház véderőbizottsága október 25-ón, hétfőn ülésezik. A tárgysoron Csatay Lajos honvédelmi miniszter tájékoztatója szerepel. A képviselöház állandó összeférhetetlenségi bizottsága csütörtökön értekezletre ült össze. A bizottság Peesornik Lajos országgyűlési képviselő ellen bejelentett összeférhetetlenségi ügyben előadóul Boér Ágoston bizottsági tagot választotta meg és az ügy érdemi tárgyalását november 11-én délelőtt 11 órára tűzte ki. A képviselöház állandó igazoló bizottsága október 22-én ülésezik. A tárgysorozaton a bizottság elnökének megválasztása, valamint Horváth Sándor és Nagybákay Antal országgyűlési képviselő megbízó levelének megvizsgálása szerepel. szegét, akkor is, ha a tanuló betegsége, vagy más ok miatt ideiglenesen nem jár iskolába, de meg kell fizetni akkor is, ha az iskola ideiglenesen, például tüzelőhiány, járványos betegség, vagy egyéb ok miatt nem működhetik. A tandij fizetése alól a szülő, vagy a tanuló gondviselője csak abban az esetben mentesül, ha az iskola az egész iskolai év alatt nem működött. Más elbírálás alá esnek a rendkívüli tárgyak tanításáért fizetett különdijak. Ezeket a dijakat csak arra a hónapra kell fizetni, amelyben a különszolgáltatást a tanuló igénybevette. a sebes és a távolsági személyvonatokat a tél folyamán csak mérsékelten, míg a helyiérdekű vonatokat egyáltalán nem fogja fűteni. Ezért felhívják a közönséget, hogy utazásai alkalmával melegen öltözködjék. Befejezték Kolozs főtérért az ásatási Munkálatokat D vallás- és közoktatásügyi miniszter elvi döntése szerint: Â fanév megrövidítés© miatt nincs helye iaittíijmérsékléssiek I EGYETEM-MOZGÓBAN I ma utoljára; LÁNGOLÓ FIATALSÁG Holnaptól JÓKAI-SOROZAT Iső darabja: fekete üuemántok (Szeleczky Zita, Jávor Pál, Csortos, Rózsahegyi, Málv Gerő, Törzs Jenő) Jövő héten a Jókai-sorozat második és harmadik darabja: Aranyember Ul földesúri ■mm— a—MBsaeii iiiiiiim miiiiihiimhii iiiiuiiiiii bb—bbmbi Az idén is korlátozzák á személyszállító vonatok fűtését A FdsolüP* cilése A Felsöház báró Radvánszky Albert alelnök elnöklésével csütörtökön délelőtt fél 11 órakor ült össze. Az ülésen megjelentek a kormány tagjai teljes létszámban, valamint a Felsöház tagjai igen nagy számban. Báró Radvánszky AlbeU elnök közölte, hogy a képviselöház elnökétől átirat és ezzel együtt kormányzói legfelsőbb kézirat érkezett. Vitái Görgey László ezután felolvasta a kormányzói kéziratot a parlament összehívásáról - és ezt a Felsőház tagjai állva hallgatták végig. Az elnök ezután kegyeletes szavakkal emlékezett meg Széchenyi Bertalan grófról, a Felsöház időközben elhunyt elnökéről. Ezután Széchenyi Bertalan gróf emlékére öt percre felfüggesztette az ülést. Szünet után közölte továbbá, hogy III. Boris cár elhunyta alkalmából a Felsöház mélységes együttérzését fejezte ki a Szobranje előtt. Megemlékezett továbbá a Felsöház időközben elhunyt tagjairól, akiknek emlékét indítványára a Felsöház jegyzőkönyvben örö-9 Kolozsvár, október 21. Az Erdélyi Tudományos Intézet a város támogatása mellett végzett ásatásait Kolozsvár főterén befejezte. A hónapokig tartó ásatási munkálatok olyan eredményeket mutattak fel, amelyek történelmi és tudományos szempontból felbecsülhetetlen értékűek. Különösen igen értékes és a magyarság történelmi igazolására az árpádkorabeli leletek, amelyek megdönthetetlen adatokat szolgáltatnak arra, hogy Kolozsvár öslakói magyarok. Az ásatási munkálatokat László Gyula dr. egyetemi magántanár irányítása mellett végezték. A Mátyás király-tér északi oldalán 4 méter széles és 8 méter hosszúságban vágták fel a burkolatot, hogy a tudományos ellenőrzés mellett megkezdjék a feltárási munkálatokat. Már az első napokban értékes leletek bukkantak elő. A munkálatokat irányító tudósok megállapítása szerint közvetlenül az aszfaltburkolat alatt középkorból származó macskaköves térburkolat húzódik el. Az Útburkolat kövei között előkerült egy Zsigmond -korabeli pénzdarab, amely a tatéig Szent Mihály-templom építésének idejét igazolta. Az évszázados útburkolat alatt, körülbelül kétméternyire az úttest felszínétől azután emberi csontokra akadtak. Kiderült, hogy a városnak ezen a részén árpádkori temető volt. A munkások egymásután tárták fel a sirokat. A kővel körülrakott, köboltozatos sírokról és az azokban lévő csontvázakról csalhatatlanul megállapították, hogy a xtemetö árpádkorabeli volt. Összesen sirt tártak fel s ezek közül három sírban jellegzetes árpádkorabeli hajkarikákat is találtak. Az egyik sirból egy, a másik két sírból pedig öt-öt hajkarika került elő. Mélyebbre hatolva, az egykori Napoca ' romjainak egy része került felszínre. Római korabeli oszlopot és épületrészt, valamint egy udvar kövezését tárták fel. Ezalatt kőkori telep maradványai kei ültek elő. Edénycserepek', pattintott köszerszámok kerültek napfényre. A gazdag anyagot részint az egyetem antropológiai intézetébe, részint az östégészeti intézetbe szállították tudományos / ■PZO' megbecsüli a rég bevált Pyramidont. Megszünteti a fájdalmait és így megóvja a korai öregedéstől. Fejfájás, rossz közérzet ellen segít a vizsgálat céljából. A főtéri ásatások befejeződtek s megállapítható, hogy a munkálatok nem voltak hiábavalóak. A tudományos világ értékes anyaggal gazdagodott. Az Erdélyi Tudományos Intézetnél érdeklődtünk aziránt, hogy folytatják-e közeljövőben az ásatási munkálatokat. Azt a választ kaptuk, hogy valószínűleg a jóvá évben a Zápolya-utcában újabb ásatásokat végeznek. A Zápolya-utcában, mint ismeretes, szintén értékes, honfoglaláskor! sirokat tártak fel. Remélni lehet, hogy újabb leletekkel a tudományos és történelmi kutatás számára újabb anyagot szolgáltatnak. B Radiiai-havasokban jelölik ki a magyarországi magassági vitorlázó repülés telepét Budapest, október 21. A Magyar Távirati Iroda jelenti: A magyar vitorlázó repülés vezetői, Kertész László dr., a Magyar Aero Szövetség vitorlázó osztályának főfelügyelője, egy hónapos tanulmányúton volt Németországban. Három hetet töltött a világhírű wapperkuppei vitorlázó telepen, azután Hombergben tanulmányozták a legújabb német vitorlázó gépeket, végül megtekintették a zeellamsel magassági vitorlázó telepet. A magyar vitorlázó repülők hosszabb kirándulást tettek a magas hegyek fölött. Magyarország területén a Radnai-havasokban van a zeeUamsei telephez hasonlítható igen alkalmas magassági vitorlázó telep, amelynek kijelölésére rövidesen sor kerül. Csíkszeredára őssiehirlát a székely kongresszusi előkészítő érlekezletel SepsiszentgyÖrgy, október 21. (MTI) A székelység vezetői nagy érdeklődés mellett megkezdték a második székely kongresszus előkészítő munkálata!t. A kongresszus öszszehivását megelőzően a székely megyékben értekezleteket hívnak- össze a sajátos székely kérdések megvitatására és ezeken az értekezleteken felmerült problémákat központi egyeztető bizottság elé terjesztik, amely döntésre a kongresszus elé viszi az egyes kérdéseket. A székely kongresszust előkészítő első értekezletet Csíkszeredába hívták össze október 27-re. Hyakcsigolyájái törte Magasházy Dénes huszárfőhadnagy, a kiváló magyar urlovas Nagyvárad, október 21. (MTI) Magasházy Dénes huszárfőhadnagyot, a kiváló urlovast tegnap lovasvadászaton súlyos baleset érte. Lova az egyik akadálynál felbukott és lovasát maga alá temette. Magasházynak segítségére siettek és azonnal kórházba szállították. Megállapították, hogy nyake.sigolyaAörése van. A szerecsétlenül járt urlovas gerincét gipszbe kötötték. Állapota súlyos, de orvosai reménykednek, hogy a fiatal tisztet erős fizikuma tulsegiti a veszélyen. Magasházy főhadnagy apját, vitéz Magasházy László nyugalmazott vezérőrnagy, országgyűlési képviselőt telefonon értesítették a balesetről. Azonnal Nagyváradra utazott. JŐ ARII ÉS Jő HIRDETÉS ALiAPJA A Jó ÜZEETMEHETHEK