Keleti Ujság, 1943. október (26. évfolyam, 222-247. szám)
1943-10-17 / 235. szám
KuitiUjsxg 1943- OKTÓBER 17. A nagyasszony visszanéz A régi Hagyenyedről beszél özv, Berde Sándorné ■— Enyedről az a közmondás járja, hogy ott az emberek kétszer sírnak. Először, mikor odakerülnek örömükben s másodszor, amikor el kell jönniök onnan, bánatukban. Ezzel a mondással kezdi emlékezését özv. Berde Sándorné, nagybányai ónodi Veress Mária, Erdély kiváló Írónőjének: Berde Máriának és Berde Árnál festőm iivésznönek. Nagyeayeden élő édesanyja, aki időnkint Kolozsvárra látogat, örömmel jön, hiszen itt gyermekei, unokái és dédunokái várják és boldogan tér vissza, mert ott élte le eddigi hosszú munkával és eseményekkel gazdag életét és mert mégis csak az az otthona'. ' Itt ülünk a lélekkel, kellenimel, tiszta derűvel áldott erdélyi nagyasszony előtt s Igyekszünk mondatokba kötni sok komoly történelemálló szavát. Nagyenyed az áldozatvállalások, I1 a komoly munka s a dalok városa s— Öreg krónikás vagyok én — mosolyog a nagyasszony, — kortársaim közül a'lg él máx valaki. Sók mindenről mesélhetek. Talán azzal az idővel kezdem, amikor Kovács Ödön dr. professzor, a hetvenes években megalapította a Minerva Társaságot. Közművelődési egyesület volt a Minerva. Ml műkedvelő 15—16 éves leányok s az akkori református teológusok voltunk tagjai. Kovács Ödön úgy gondolta: nem árt, ha a teológusok szereptanulások, meg énekleckék között jó társaságba járnak s forgolódnak egy kicsit az urikisasszonyok körül. A Minerva működött is szépen. Amikor megszűnt, akkor is csak azért, hogy helyet adjon egy másik egyesületnek, a Műkedvelő Társaságnak. Ennek a társaságnak alapitói 8 egyben rendezői Bóoz József és Magyart Károly voltak; utóbbi akkoriban már hires orvos. Néha maguk is szerepeket is vállaltak. Nagyenyed akkori közművelődési életében jelentős szerepet vitt a Műkedvelő Társaság. Hogy műkedvelők voltunk, nem jelentette azt, mintha gyengék, vagy pláne tehetségtelenek lettünk volna. Komolyan fogtuk fel a vállalt munkát s komolyan készültünk minden egyes előadásra. Müvészhajlandóság volt a mi családunkban is elég. Én magam is szívesen elmentem volna színésznőnek Is, ha nem lett volna ezzel a pá'yával szemben olyan nagy az előítélet. Annak bizonyítására, hogy művészi munkát végeztünk, megemlítem, hogy bemutatóelőadásunk, Kisfaludy Károly „Csalódások" cimü darabja volt. Előadásainkat állandó erkölcsi s anyagi siker jegyében tartottuk meg. Szombatonkint — noha belépőjegyet is kellett váltaniok, tódultak az előadásra az enyediek, sőt a környékbeliek is. Kevés volt soraikban a valódi tehetős, de áldozatkészségben a kicsipénzüek se maradtak el. Ez a közönség, ha kellett, aggmenházat épitett, ha színészek jöttek városunkba, a színházat támogatta s ha kellett készséggel sietett a jótékony egyesületekbe. Szive volt minden ]ónoz, minden széphez, minden nemeshez. S ami külön is felemlitésre méltó, felekezeti különbség nélkül jótékonykodott. A litániák és zsoltárok itt mindig egybefonódva szállottak az ég felé. A katolikus és református felekezeti iskolák minden évben karöltve rendezték meg az u. n. tarisznyás ünnepélyt. Mi enyediek mindnyájan ezt a szellemet •szolgáltuk. Szü’eim, amikor református leányként a szász iskolába Írattak he, lelkemre kötötték, hogy tiszteljek mindent, ami másnak jelentős szép és szent. — A nöszövetségek segítő élete különben századokra nyúlik vissza. Én magam is 25 éven keresztül munkálkodtam a református nöszövetség alelnökeként s mondhatom eredménnyel. De ez az eredmény Enyed belátó, áldozatos közönségét dicséri, nem engem. Ennek a közönségnek lelkiszükséglete volt, hogy a rászorultakon segítsen. Aldozatosságának köszönhetjük azt is, hogy elszegényedett urinöket segélyezhettünk évtizedeken keresztül. Volt például két vénkisasszonyunk, akiket igy segítettünk, sőt amikor meghaltak, annak rendje és módja szerint el is temettük őket. Azután — újra kerestünk e'tartandó alanyokat. Pillanatnyi csönd. Ezt használjuk fel arra. hogy megkérdezzük: igaz-e, hogy volt olyan Idő, amikor Enyednek tizenegy dalárdája volt? Enyed tulénekelte Budapestet ■— Igaz — feleli. — Elmondhattuk, hogy Enyed tulénekeli még Budapestet is. Különben már az ötvenes években volt Nagyenyednek da’árdája. Nagy, komoly szervezete volt. Vezetője Mester Károly, a Bethlen kollégium filozófiai tanára volt. Hires volt ez a dalárda. Tagjai többnyire ismert zeneszerzők s általában komoly, értékes emberek. Mihályi Károly, a Tudományos Akadémia levelező tagja, szintén soraiba tartozott. Azután meg ,,Bedö bacei", akinek jóformán keresztnevét se tudtuk, csak így ismerte öt mindenki. A Csombordon élő Kemény János báró gazdatisztje volt. Nők is énekeltek ebben a. dalárdában s a későbben alakultakban is. Tagnak lenni kitüntetéssziámba ment. Komoly, színvonalas előadás, vagy pláne temetés elképzelhetetlen volt dalárda nélkül. Érdekességként emlitem meg itt, hogy Mester Károly, aki nagybátyám volt s dalárdatag, a Szózatot szintén megzenésítette. Munkáját a bírálóbizottság komoly értéknek minősítette s csak azért részesítették előnyben Erkel Ferenc pá'yamuhkáját, mert ő egy szakaszt zenésltett meg s a többi szakaszokat ugyanerre a dallamra énekelte. Nagybátyám ellenben a Szózat egész, szövegét megzenésítette. Családi bútorok, hímzett párnák, háziszőttesek a szinielőadásokon — Abban az jeleiben állandó színtársulatunk nem volt, s ezért Időnként vándortársulatok jöttek városunkba. Amikor a társulat megérkezett, szinlapokkal végigjárták a várost. Díszleteket nem hoztak magukkal, (nem volt mit hozmok) hanem — kölcsön-' kérték. Mi, a műkedvelő társaság, némi pénzért szívesen kölcsönadtuk a mi díszleteinket. Ez a pénz Is jótékonycélra inent.) Bútorokat pedig mnen-onnan, családoktól szedtek össze. Pátriárkális dolog volt ez, a nagyon összemelegltctte a színészeket velünk, civilekkel. Mulatságos esetek adódtak ezekből a kölcsönkérésekből. Egy alkalommal például díszes, selyem diványpámáimat adtam kölcsön a társulatnak azzal, hogy kíméljék s vigyázzanak rájuk. Egyik este, előadás alatt, amikor egész családommal felvonultunk, olyan jelenet következett, amiben a szereplők egymás fejéhez vagdosnak minden kézügybe eső tárgyat. Nem akarom hosszúra fogni__az én féltett kincseim is ott röpdöstek a színpadon. Két leányom, akik mellettem ültek, könnycsordultáig kacagtak; mit tehettem mást? — kacagtam magam is. — Ezek a társulatok rendszerint akkor jöttek, amikor a madarak költöztek: szeptemberben, Kisasszonynapja körül. (ök tudták, miért.) Az ifjúság ilyenkor gyűlt be Enyedre, pénze még bőven volt s ha volt, hát nem sajnálta kiadni. Hat-nyolc hétig maradtak, s amikor kezdett apadni a . pénzeszacskók mélye, Isten hirével továbbállottak. Ennyi ideig ők is kibírták egyh^ lyen s Enyed is kibírta őket. Amíg nálunk voltak, a műkedvelő társaság félrevonult, nem játszott. Ez a félrevonul tiszteletadás volt, művészetük megbecsülése s anyagi hozzásegités egyben. Tarlafánban, páncélderékben, uszályban végig az enyedi St. Germainen — A színészek elbúcsúztak s következett a mulatságok, bálok ideje. Akkoriban a fiatalság gyorsabban élt, de nem a mai modern értelemben. Nem járt bárokba, koktélt sem ivott és nem strandolt fügefalevél dressdben, hanem sokat tanult, sokat dolgozott, sokat elmélkedett. Hamar lett belőle ember és hamar lett belőle anya. A férfiak korán kezdték az udvarlást s a leányok korán mentek férjhez. Legtöbben mar a konfirmációnál párt választottak. Ezzel ellentétben szigorú elv volt: táncos összejövetelekre 12 éves koráig nem Igen vitték a leányt. Sokan meghaltak régebben a táncoló fiatalok közül s erre kimondották: aki Ilyen fiatalon táncol, meghal. Meglepetésszámba ment hát, hogy egy szép napon otthonuk előtt üveges batár állott meg, inas szállott ki belőle, bejött hozzánk s megkérdezte, vájjon itthon vagyunk-e. Az igenlő válaszra azután kinyitotta a hintó ajtaját s kisegítve belőle Kendeffynét, báró Kemény Bertát. A báróné azzal a kéréssel jött: „engedjék el a kicsi leányt“ táncot tanulni hozzájuk a „Burgba“. A „kicsi leány" a másik szobából hallgatóztam s majd kiesett a szivem örömömben, hogy engem már táncolni hivnak. Hiszen akkor én már nagyleány vagyok! Hogy a korántáncolók mind meghalnak, az egy cseppet sem izgatott. — A báróné ezen a napon sors1 vette Enyed úri családjait, összeszedte a fiatalokat, egykettőre „megalakultunk“ és azuüán nap mint nap szorgalmasan járlunk a Burgba- Nem voltunk olyan módosak, hogy határon mehettünk volna, így hát tarlatánban, páncélderékban, uszáiyosan, de az apostolok lován kaptattunk a sáros őszi s a havas téli utakon. Akkoriban járda még nem volt, az utcákat csak egy-egy olajlámpa gyér fénye világította meg. Sárcipőjük ugyancsak a legmódosabbaknak volt. Mi rr kevésbé módosak, hogy cipőinket megóvjuk, fehé.r, házilag kötött „strimflil“ huztunk reá, majd erre bátyáink kiadós fiucipőit. Ezeket a kellékeket persze a tornácon hagytuk, hiába biztatott a báróné, hogy hozzuk be mi is a ,,sárcipőinket“, mint a többiek. Volt eszünkben! De ez r> körülmény cseppet sem csökkentette a jókedvünket, se méltóságunkat, a Burg tornáca pedig mélyen hallgatott. — Igen, a Burg. Mi csak igy hívtuk Kendeffyék otthonát- S nem ok nélkül, mert rondcllás, rácsoskeriléses nagy, széles udvarával várszerüen hatotJ. Zárkózottság, előkelőség uralta s kupui csak választottak elől# nyíltak meg. Ezeket a választottakat bőven ontotta a .idék s a Bethlen-ulca, a nagyenyedi St. Germaine- A környéken lakó Zeykek. Telekiek mindennapos vendégek voltak itt. Tánc végeztével egy-egv tanárcsemete kisérettében indultunk hazafelé. Szolgálónk, darabontunk értünk jött- A szolgáló hosszú uszályunkat cipelte utánunk, a darabont istállólámpással világította az utat- (Flóra, Majsza. végi jh5 cselédeink voltak, ök még nem tudták mi a különbség magyar és román között). Boldogan szolgállak a magyar házakat, ahol megbecsülték őket. s a leányok, ha férjhezmentek, jelentékeny „zeslrát" hozományt kaptak. — Fiatalok, voltunk, egyszerűek és boldogak- A táncórákat később bálok, eslélyek követlek. A Városháza ajtószárnyait kitárlak, benn a kivilágítod nagyteremben már dél- , ulántól fogva szőkíti a zene. Mintegy jelezve, I hogy itt ms bál lesz- Egy ilyen bál alkalmi- 1 vál történt Herepei Árpádnak, a kolozsvári egyetemi könyvtár jelenlegi igazgatójának édesanyjával a bájos, derűs eset. Édesapjának, Vájná Istlvánnak négy gazdasága, számos jármos jwszága volt. Így, bivalya is. Nagynagy őszi sár, setétség — István bátyánk gondolt egyet, befogatott négy szép bivalyát s úgy küldötte bálba a leányát, a szépséges Vájná Katicát-Egy fiatal enyedi leány íérjhezmegy A nagyasszony jóizüen nevet a régi emléken. Mi pedig megkérdezzük, hogy ha olyan korán kezdte a nagy leány Ságot, férjhez is olyan korán ment-e. — Hát az úgy volt — veszi át a szót —, hogy első vőlegényem, akivel 19 évesen jártam jegyben s akit mindenki csak úgy emlegetett: a szép Biró Ferenc — rövid jegyesség után tífuszban meghalt. Sokáig gyászoltam lélekben s hosszú évek múltán sem gondoltam arra, hogy férjhezmenjek. Ám egy napon bátyám, aki református pap volt, barnaarcu, értelmesszemü teológust mutatott be nekem. A fiatalember rövidesen állandó lovagunkká szegődött s húgommal: Bertával együtt mindenhová elkísért. Mondom, egyszer egy ismerős fiatalembernek: Ezt a Berdét én Bertának szántam. Már bocsásson meg Mari kisasszony — mondotta —, de Berde nem oda aspirál. — Miért, tán van már valakije ?... Csak szeretné, ha lenne... S elmondotta, hogy amikor Berde lustrált s meghatotta: betegen fekszem, alig tudták társai lecsillapítani. Engem kezdett érdekelni a dolog és többet foglalkoztam Berdével, mint azelőtt. Gyakorlás céljából sokat beszélgettünk németül, s addig-addig beszélgettünk, mig egyszer éléiül, hogy Mari kisasszony mit tanácsol, melyik eklézsiát válasszam, mert kettő közül választhatok. Eklézsiák vizsgálatával én nem foglalkozom — feleltem. Jó, dehát a jövőnk szemponjából. . . — erösködött. — Nekünk nincs jövőnk, szigorítottam szavamat, hiszen még anyámnak se szólt. Erre felugrik, ki a konyhára: Mama kérem, adja nekem ezt a rossz leányt. Anyám egész életén át emlegette ezt a furcsa leánykérést. Igent mondott s igy menyasszony lettem másodszor is, 25 évesen. 'Vőlegényem 2 évre Bázelbe, Jénába ment, hogy tanulmányait befejezze, én meg itthon szorgalmasan varrtam ezalatt a kelengyémet. Azután — egyszerűen és csendben férjhezmentem. — S most az elszakított Enyeden hogyan él a nagyasszony ? — Én lelkem, jól. Az „udvartartásom" erősen román. Az az én öreg Mariskám, aki 40 évvel ezelőtt tőlem ment férjhez s mikor özvegyen maradt, hozzám jött vissza. Azután a lakóm, aki magyar leányt vett el. 6, a román, udvaromon magyar nótát énekel, úgy fűrészeli a fát, mig a felesége dojnákkal altatja gyermekét. Megférünk mi jól egymás mellett. Igaz, hogy legszívesebben énekelt templomi énekeinket, a 37-ik zsoltárt s a „Szárnyat ölte fel szivem gondolatjá"-t, eltiltották, de helyettük: „Erős várunk nekünk az Isten“-nel imádkozunk. Aztán csak eljárogatunk egymáshoz régi jóbarátnéimmal. Enyeden is korán kezdődik az elsötétités, elemlámpát meg nem lehet kapni, igy hát az ósdi szokáshoz folyamodig» 1 szaígüémkkal kísértetjük haza- mór gunkat. Az én öreg: román szolgálóm a sarca alá tartja a viharlámpát s annak világánál baktatunk haza, .mint leánykorombatn, a Burgban tartott táncórák idején. Most azonban hiányzik a tárlatán, az uszály, meg a páncélderék, mert erősen megfiatalodtunk azóta, lelkem... , JeKEY VILMA Utcát neveznek el SzavnosiAjvéfon Bzongott Kristóftól Szamosujvár, október 16. Szamosujvár sz, kir. megyei város képviselőtestülete dr, Győrffy Lajos polgármester elnökletével a városháza tanácstermében rendkívüli közgyűlést tartott, melyen P. Modeszt római katolikus plébános és Nits Gyula gyógyszerész személyében betöltötték a P. Hegyi Péter plébános és Rácz József gimnáziumi igazgató eltávozásával megürült képviselőtestű" éti tagságokat. Majd Lengyel Zoltán örmény szertartásu római katolikus apostoli kormányzó emlékbeszédet mondott Szongott Kristófról, Szamosujvár nagynevű fiáról, aki nemcsak Szamosujvár monográfiáját irta meg, hanem Petöfl-verseket fordított örmény nyelvre, 30 évig szerkesztette az „Arménia" c. folyóiratot lelkes magyar szellemben és sok írásával világította meg a hazai örménység múltját. Az apostoli kormányzó javas'atára elhatározták, hogy születésének századik évfordulója alkalmából az Apáca-utcát róla fogják elnevezni. Ezután Szkik István tanácsos, számvevőségi főnők bejelentette, hogy a kereskedelmi és közlekedésügyi minisztérium 7500 pengő vámkártalanitári előleget és 2500 pengő államsegélyt utalt ki a városnak. Ez utóbbi összeget az Apáca-, Simái Salámon- és Bethlen-utcákban megkezdett utkövezési munkálatok befejezésére fordítják. A rendkívüli közgyűlés a város tényleges alkalmazottainak 2 heti, a nyugdijaiknak 1 heti karácsonyi segélyt és családi pótlékot, a kegydijasoknak pedig fejenként 30 pengőt szavazott meg. Ezután a jövő évi költségvetést szavazták meg. A költségvetési előirányzat 757.408 pengő, a fedezet 700.653 pengő, mutatkozó hiány 56.777 pe.ngő, melyet 27 százalékos pótadóval és 7 százalékos kereseti adóval igyekeznek kiegyenlíteni. A megszavazott költségvetés szerint a pótadó a tavalyival szemben 12 százalékos emelkedést mutat. Egyébként a jövő évben a gyalogjárók építésére 69.445, a szegényház áthelyezésére 10 ezer, a vásártér áthelyezésére 10 ezer, a Verzár püspök-utcai városi ház áthelyezésére 12 ezer, közkutak fenntartására 4360 és két hadiárva neveltetésére 1200 pengőt fordítanak. Ui ügyviteli beosztás a kolozsvári kereskedelmi és iparkamarában Kolozsvár, október 16. A kolozsvári kerületi kereskedelmi és iparkamara ügyvitelében — mint ismeretes —- október elején személyi változások következtek be, amenynyiben a kereskedelmi miniszter Torda Balázs dr.-t, a kamara ügyvezető titkárát a inarosvásárhelyi székely kerületi kereskedelmi és iparkamara főtitkárává nevezte ki, ahol már el is foglalta helyét. Vele együtt távozott a kolozsvári kamarától Bálint Dezső dr. kamarai- fogalmazó is. A szeméiyi változásokat követőleg a kolozsvári kamara miniszteri biztosa, Bereczky Ernő dr. főtitkár a szükségletnek megfelelöleg átszervezte a kolozsvári kamara ügyvitelét, amelynek a közönséget érdeklő uj rendjét az alábbiakban ismertetjük: Miniszter biztos: Bereczky Ernő dr. kamarai főtitkár, fogad délelőtt 11 órától kezdve 1 óráig. (Bejárat az 5. számú szobán át.) Általános kereskedelmi, védjegy, tisztességtelen verseny, szinleges iparűzés, záróra ügyek: Tatay Ferenc dr. titkár. (Bejárat a 8. számú szobán át.) önállósitási, közszállitási, gépsegély, üzlethelyiségek és tanonc-ügyek: Reinhart Kálmán dr. s. titkár (6. sz. szoba). Általános iparügyek, vásárügyek: Tatay Sándor ny. titkár. (Bejárat a 12. sz. gzobán át.) Anyagelosztási, textilbizottsági ügyek: Nevelits István dr. s. titkár. (Bejárat az 1. sz. szobán át.) Mestervizsga ügyek: Kiss Zoltán dr. fogalmazó (13. sz. szoba). Kisipari kölcsönügyek: Sinlcó Ferenc dr. fogalmazó (12. számú szoba). Arak, munkabér, sajtóügyek, sz&mlaláttamozás: Sz. Jakab Géza előadó (5. sz. szoba). Vasúti ügyek, fuvarlevél-felülvizsgálat: Meslcó Andor ny. MAV-föfelügyelö, előadó (2. sz. szoba). Számvevőség, pénz' tár, adó- és illetékügyek: Weber János ny. föszámtanácsos (11. sz. szoba). A tudakosódó-hivatalt, valamint az iktatót és a kiadót a kamarai székház első emeletének 9. sz. szobájába helyezték el, ahol az ügyesbajos érdeklődök részére a kamarai ügyvitelt illető mindennemű felvilágosítást megadnak. A kamara uj ügyviteli rendje folyó -hó-16-an lépett életbe,
