Keleti Ujság, 1943. október (26. évfolyam, 222-247. szám)
1943-10-17 / 235. szám
IMS. imtOBFF. If. ttiimEme Mat cigány Mere® egy Hat cigány vonult rajvonalszerü libasorban az imomájl erdő felső sarkához kanyargó ösvényen. Volt közöttük sánta, nyomorék, púpos, Aranyosan elosztva a menetben. Az élen félkarú férfi haladt, csonka karját mint valami zászlórudat emelve időnként magasra. Egyenként valamennyien szánalomraméltóak lettek volna, még ezen a boldog és derűs nyári domboldalon is, nem csak benn a város civilizált aszfaltján, valamelyik utcasarkon. De igy tömegben, ismeretlen célú rajivonalban, ahogy csendesen vitték rongyaikat és szörnyű testi fogyatkozásaikat, hála a képeslapok fotöriportjainak, abesszin börtönök udvarának impresszióját vázolta fel magának a csendes és távoli szemlélő képzelete, a rabok délelőtti sétája idején. Ennyire idegenek, egzotikusak lettek igy, a hatos rajvonal tömeghangulatában. Mentek, vánszorogtak az unomáji domboldalon felkigyózó ösvényen, amelynek két oldalán helyenként suttogó kukoricatáblák terülnek el, szegélyükön végtelen aranyvonaliba olvadó napraforgókkal. Mentek, haton, némán, egy árva szó nélkül. Nyilván nem a természet csendes, mosolygós varázsa ihlette ezt a hat torz természetjárót a mély hallgatásra, hanem inkább az a tudat, hogy úgyis tudják, merre és miért menetelnek együtt ők, akik benn a városban s általában emberlakta helyeken, posztjukra telepedve, elszigetelt magányosságban gajdolják a sziveket irgalomra, a zsebeket adakozásra nyitó litániákat. Hassan, de biztosan kiértek a kukoricatáblák közül, elvánszorogtak az erdő fái között elvesző ösvényen az erdő széléig. Sőt néhány lépésre még az erdőbe is bementek s a két vakot, aki az ösvényen megdöbbentő biztonsággal haladt a rajvonalban, kézenfogva vezették le a gyalogúiról, be a fák közé s ott aztán mindnyájan letelepedtek egy csokorba. Mindenik benyúlt az inge és a bőre közé, tempósan, ahitatosan előkotorva rongyaik rejtelmes zugaiból egy-egy vászonzacsköt. Ezekben a zacskókban pénz csörgött. Egymásra sunyitva bontogatták ki a zacskókat s ölükbe öntve azoknak tartalmát, kino3 gondossággal visszaszámlálták az aprópénzgarmadákat az ősi Wertheimszekrénybe. Aztán bólogattak, azzal az elégedettséggel és büszkeséggel, amellyel a pénzkirályok bólogatnak a tőzsdejelentések áttanulmányozásakor s megállapítják, hogy minden rendben van, mert az árfolyamok egyetlen pontot sem estek. Közölték egymással a pénzszámlálás eredményét, a hat különböző összeget ngybeszámlálták s végül is megállapodtak ábban, hogy minden rendben van. A csonkahezü féltápászkoUott s a pénzeszacskót ismét -yisszasüUyesztetie rongyainak biztos rejtekhelyére. Példáját követték a többiek is. ' A különös menet most keresztülvágott az ösvényen, kievickélt az erdő fái közül s megállt a lejtő szélén, amely az unomáji tanya határát jelezte. A szelíd lejtő oldalában, jó száz lépésnyire légvonalban van a tanya. Jobbról a lakóház, balról az Istálló, a csűrrel egybeépítve A tanyán nyaraló városi urak még nem látják a hat cigányt, de a hét kutya: a Bokrász, a Bubi, a Tisza, a Morzsa, a Bolha, a Pufi és a Róka Misi mar szimatot vett a közeledő idegenekről shogy jelezzék, megérdemlik az ellátást, rettenetes csaholással csörtettek fel a domboldalon. A félkarú intett is, szólt is társainak. A raj vonal megindult a tanya felé, szemközt a harsányan csaholó kuvaszfalkával. Félúton találkoztak. A hét kutya kaffogott, vicsorogva mutogatta gyönyörű fogsorát^ de azért öt lépésnél közelebb nem tolakodott a cigányokhoz. A hat nyomorult szinte adott jelre leült a földre. Szabályos kört formáltak, mint valami fura kerekasztalkonferencia meghívott résztvevői, fis a csaholó, vonitó s körülöttük oldalgó kuvaszok lülrepesztő hangversenyében ültek konokul, megátalkodottan ş olyan nyugodtan, mint akik tudják, hogy ezek a cseppet sem barátságos ebek csak ugatnak, de harapni nem mernek. Nekik volt igazuk. A Róka Misi névre hallgató fehérbundás hirt ellen beszüntette a csaholást és sunyi kis pofáját megáztatva a szelíd napfényben, otthagyta a cigányokat. Neki mindig külön utjai vojtak s ha rejtelmes kóborlásairól előkerült, egész magatartása elárulta, hogy csinált valamit, amiről másnak nem szükséges tudnia. A hat cigány keleti nyugalommal ült a körben, a hat kuvasz pedig elunta a csaholást és illő távolságban a titokzatos vendégektől, lekushadt a fűbe, olykor-olykor egyet-kettöt vakkantva. A felesgazda., aki a tanya ügyelnek mezőgazdasági ügyeit évek óta intézi, kikerül az istállóból s bozontos szemöldökei alól kikémlel a lejtőre. Hajlottan, nehézkesen in dui a cigányok felé. í— Na, — mordul rájuk ő is. A csonkakezü a kucorgó kerekasztalkonferenoía vezérszónoka: — A tekintetes gazda úrral akarunk beszélni, — mondja behizelgő alázatossággal.-— Kivel ? — tájékozódik a felesgazda bizalmatlanul és gyanakodva. — Hát, csak magával, — árulja él a hat nyomorult titkának egy részét a csohkakezü. — Fuvarba akarjuk megfogadni ... — Azt nem lehet. Hát hova, no? — Csak egy kicsi ut az egész, bizonyisten semmi az a tekintetes gazda ur hires lovainak. Csak ide kéne Udvarhelyre, osztán Besztercére s onnét Kolozsvárra. Búcsú van, vásár van, minden esztendőben megjárjuk az utat. — Mondtam, hogy azt nem lehet. Nagy ut az, hé! Szekérrel, lóval... — De három porcióban, tekintetes gazda ur! S ml, — kanyarintott a másik öt cigány felé a szónok csonka karjával — nem u g y gondoljuk. Mi fizetünk mindent. Az utért kétszázat, külön a tekintetes gazda ur ellátását s a lovaknak szénát, zabot. — Mondtam, hogy azt nem lehet. Azért a pénzért ezt az utat! Hát még mit nem. S mért kéne ez a fuvar — Csak úgy koldulgatni mégyünk, — moDdja a félkarú. — Bort la fizetnénk a tekintetes gazda urnák. — Butéliást? — kérdezi a felesgazda, de a szemén látszik, hogy már csak mókázik. — Azt is, azt is. — szavazza meg egyhangúan a gyepen kuporgó rongyosok kerékasztal-konferenciája. — Mondtam már, hogy azt nem lehet. Nincs az a pénz, amiért én ebbe a dologidőbe fuvart vállalok. Még a városbá sem! Vas* nekem egyéb dolgom is, mint hogy tetves kódisokat ceeenkéztessek vároeról-yárosra, keresztül a fél országon, — Előre fizetünk, tekintetes gazda ur, csábítgatta a caonkakani a felesgazdát. — Akár most is. Két óra hosszat tartott az alkudozás. A hat torz emberroncs két teljes óra hosszat érvelt, beszélt, alkudott, Ígért. Kihúzták bőrük mellől a koszos, de degesz zacskókat, foorgatták, csörgették, de semmit sem használt. A felesgazda két hires lovának más utjai voltak a hervadó nyárban. A kerekasztal-kooferencia végül is felcíhelődött s libasorba fejlődve elindult visszafelé. A hat kutya mozgósított. Kattogva, csaholva kisérték a cigányokat az erdő széléig s onnan lógó nyelvvel ténferegtek vissza a tanyaépületek árnyékába. A felesgazda összevont szemöldökkel, sokáig nézett a cigányok után. Akkor is nézett, amikor eltűntek a fák között a az erdő fáinak sötét szegélye ismét csendes és néma lett, mint valami gyászkeret. Róka Misi, az imposztor, sunyin sompolygott elő valahonnan. A felesgazda hirtelen lenyúlt göröngyért s feléje vágta: — Csiba nye, te tróger, te panamista. Mit nyalod a szájadszélét, hadd lám!? Tojást ebédeltél megint, te, te, hogy a farkasok foga törjék a csontodba. Neked van jó dolgod, te piszok, meg ezeknek, ezeknek a tetves kódisoknak. Kétszázat Ígértek, de hármat is adtak volna azért a fuvarért. Mi a nyavalyának legyék az ember dógos is, meg becsületes Is, amikor csak ezek a semmi revalók é'hetnek ebbe a világba?... Az Unomáj felett békés, boldog, gyümölcsérlelő napfény sugárzik enyhén az egyhetes szakadó eső után. \ Derű ... Csend .., Erdözsogás ,,, v A felesgazdának senki sem felel . FINTA ZOLTÁN 1 Széchenyi—Kossuth elleniét Megemlékeztünk már a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem nemrégen lefolyt tanácsmegnyitó ünnepi közgyűléséről, melyen Buza László dr. az 1943/44-i tanév rector magnificusa hitet tett Erdély magyarsága mellett és hangoztatta nagyértékü megnyitó beszéde során, hogy ő Erdély magyar egyetemének rectora, mely egyetemnek különleges hivatása van nemzetünk és egész Európa történetében, — hogy a kolozsvári egyetem feladata az, hogy — miként maga a város — „záró eró'd“ legyen, mely lezárja az utat Kelet bomlasztó lelkisége előtt és kisugározza azt a szellemet, melyet minden igazi érték megbecsülése és a közönség önzetlen szolgálata jellemez. Hogy a dúló háború közepette sem áll meg a kulturális intézmények és ezek között a kolozsvári tudományegyetem munkássága sem, azt felsöbbrendü tudományos működésűkkel éppen ez egyetem tanárai bizonyítják legjobban. Felismerték, milyen fontos nemzetünk távolabbi jövőjének biztosítása szempontjából múltúnknak és különösen Erdély egyetemes és jogtörténetének felkutatása és nyilvánosságra hozatala, mely kétségtelen bizonyítéka egyrészt a hazai földhöz való történelmi jussunknak — másrészt sokszor felemlített, de a küTöfld előtt még mindig nem eléggé ismeretes kulturfölényünknek is. *Ennek a nemzetépitö tudományos munkának egyik legújabb megnyilvánulása Balás P. Elemér dr. professzornak a kolozsvári egyetem 1941/42. tanévi működéséről szóló „Beszámoló“-hoz mellékelt nagyértékü tanulmánya a Széchenyi—Kossuth ellentétről, melyben nemcsak egészen újszerű megvilágításban tárul elébünk a már sokak által feldolgozott Széchenyi- -Kossuth-probléma, de mellyel szerző az évforduló a1 kaiméból valóban méltó emléket állított a „legnagyobb magyar" dicsőséges szellemének és mely nagyszabású történelmi és sajtó-jogi tanulmány a legszélesebb müveit rétegek érdeklődésére méltán számot tarthat, mert a fentemlitett problémával kapcsolatban a sajtó belső lényegét s az emberi műveltségre és haladásra rendkívüli hatását az eddigieknél jobban megvilágítja; bőven idézvén idevonatkozóan a bel- és külföldi államférfiak és tudósok^véleményeit is. Balás professzor 230 lapra terjedő tanulmányában abból indul ki, hogy Széchenyi felfogása szerint az Újság hivatása elsősorban nem a publicisztika és nem a. politikai propaganda, tehát nem az olvasókra való lelki hatás, hanem az események regisztrálása: tehát hírközlés és az olvasók tájékoztatása és ezért fordult a „Kelet népé“-ben Kossuth „Pesti Hirlap“-jának „modora“ ellen. Ezzel szemben Kossuth az időszaki sajtó és Így különösen a Hirlap feladatát abbán jelölte meg, hogy az az olvasókat necsak tájékoztassa, hanem irányítsa, sót agitáljon is. Ekként az akkori időszaki sajtó demokratizáló funkciója szükségképpen összeütközésbe jutott Széchenyi arisztokratikus lényével és felfogásával, mely körülmény szerző szerint „szükségszerű fázisa volt a sajtó történeti fejlődésének“, mert itt ütközött az újság a politikai röpirattal, illetőleg a könyvvel, mely ütközetből az újság került ki győztesen. Szerző fejtegetései azonban messze túlhaladják eme probléma kereteit és nagyszabású sajtótörténeti és sajtójogi tanulmánnyá szélesülnek, midőn az időszaki sajtó is és a napi sajtó hivatásáról szól, s á publicista és zsúmaliszta külön-külön feladatát, sót hivatását a nemzet életében széleskörű tudással és tárgyismerettel fejtegetéseinek tárgyává teszi: „a zsurnaliszta a szkepszis embere — a publicista etikus“ — írja többek között és Vörösmartyt is idézi, aki szerint „a sajtó az alkotmánynak úgyszólván tüdeje“. És vájjon mik a hirlap fenti győzelmének tényezői és okai? Ezek szerző szerint elsősorban dologi és nem személyi tényezők, mert az előbbiek túlnyomók a sajtóban. Az Időszaki sajtó hatásának ugyanis, két do’ogi elem nem csak túlsúlyban van az emberi tényezők felett, hanem a sajtó a posta és a gépi technika fejlődése során még foko-PAHHONIA BUDAPEST, RAKÓCZI-UT 5 SZÁM. Központi fekvés. * Korszerű ^édve’etn { SZÁLLÓ Eajfátuias szobai '■6'—P-tőI 12* P-i'T Kétá gas szobái? <?•— P-től 181—P-iq Éttermében Veres Káro'y és cigányzenekara muzsikál Elismerten kiváló konyha. Polgárt árak. zócük is. A sajtó, mtíyrrtt: tényeg'&s ta&jfdoesj sága. az anonimi tán & sz impresszionizmus, hoaza át a jelenbe a rég elmúlt világ székiemét f Madáchii s a szellemiségnek ez az átmentése az embert környező külső világ dologi erőinek nagymértékű felhasználásésával megy végbe. Hogy pedig a sajtó ekként kifejlődhetett és nagy hatalommá nőhette ki magát: ezt az uj-kor általános szellemi iránya magyarázza meg. Viszont azonban az anonimitás és az arisztokratizmus egymást kizáró ellentétek lévén: ez magyarázza meg az arisztokratikus érzelmű Széchenyi állásfoglalását az időszaki sajtó „modora“ ellen, mert Széchenyit egész pályafutása során az arisztokratikus felsőbbségtudat ée felelősségérzet, minden jelenségnek saját arisztokratikus önmagára vonatkoztatása jellemezte: ö maga egyedül akarta hazáját megmenteni a pusztulástól! „Csak a gyenge szereti önmagát — az erős egész nemzeteket hordoz szivében“ — Írja a „Hitel“-ben és valóban, ő Volt az, ki által a magyarság a klasszikus tökéletesség fokára jutott el (Arany!), mert ő nem csak a természeti, hanem a magasabbrendü, is-' teni törvényeket is szem előtt tartotta. Emellett azonban nem álmodozó, nem fantaszta lélek, hanem a reáütás talaján álló alkotó géniusz és a realitás tiszteletére oktató nemzetnevelő, aki arra tanit, hogy a nemzeti hitei az, amivel a nemzet anyagi és szellemi tőkéjét a kellő pillanatban koncentrálni lehet a nemzet érdekében. Széchenyi a sztatikus javak dinamikussá alakítását® s az emberi fők kiművelésétől várja a nemzet felemelkedését s nála a gazdasági liberali zmus nem ideál, hanem csak cél és módszer. Ez a dinamikus dologi szemlélet jellemzi Széchenyi összes müveit és célkitűzéseit s ez jellemzi öt a sajtó tekintetében, elfoglalt álláspontját'illetően is. *■ Már Horváth Mihály megállapította s ez* Szekfü Gyula is helybenhagyja, hogy hazánkban a demokratikus áramlat a nemességtől indult ki. De Széchenyi tisztába» volt azzal is, hogy a történelmi események lassan érlelődnek s már azért sem érthetett égyet azzal a forradalmi szellemmel, mely Kossuth Írásaiból és beszédeiből kiáradt. Éppen ezért a nemzetiségi kérdés terén is az egyesifő és keresztény elveken nyugvó politikának volt a híve. Széchenyi arisztokratikus gondolkodása abban különbözött a demokratikus felfogástól, hogy ö a nemzet javára történő változást csak a harmónia megbontása és a realitások sérelme nélkül tartotta megengedhetőnek, vagyis evolutio és nem revolutio utján. ő úgy képzelte, hogy a felsőbb társa« dalmi rétegek magukhoz emelik az alsóbbakat, mig Kossuth Inkább a népre és ennek érzelmeire kívánt támaszkodni s igy összeütközésük szükségszerűnek tűnik fel. Éppen ilyen szükségszerű volt köztük az ellentét a sajtót Illetően is, mert ő elsősorban nem az érzelmekre) hanem az értelemre akart hatni és jól háttá, hogy a sajtó és különösen az időszaki sajtó demokratikus intézmény, hatása demokratizáló, sőt forradalmasító, tehát az organikus közösséget felforgató és uj, anorganikus kötelékeket létesítő, társadalmasitó, múltat, hagyományt, meglevő intézményeket nem tisztelő és nem ldmélö alap jellegű, a nevelés szempontjaival sokszor szöges ellentétben álló.' Mindebből pedig szerző azt a konklúziót vonja le, hogy újabb történelmünknek: ez a rendkívül érdekes és kimagasló szakasza nem személyeskedés és egyéni ellenszenv szüleménye volt, hanem mindkét fél mélyen átérzett meggyőződés hevében, szellemi egyéniségének teljes harcba vetésével küzdött magas Ideálokért s ezzel előbbre vitte a ne"”“ '" ’ét. DB. BÓN1S FAL MOZI-MŰSOROK ÁRPÁD filmszínház: Az éjszaka lánya. Fősz.: Muráti, Ajtay, Perényi, Greguss, Rácz Va4i. Vasárnap d, e. %12-kor matiné. Előadások kezdete mindennap 3, 5, 7 órakor. CORVIN: Szerelmi láz. Főszerepben: Dajka Margit, Csortos Gyula, Tímár József, Romváry Gertrud, Makiári Zoltán, Újvári ■ţf/i :sCspţ ţsapzaîi Cn jţosypepia sofs-j ló 6, i/,8 óra. Vasárnap és ünnepnap d. e. 11 és d. u. 1^2-től is. EGYETEM: Lángoló fiatalság. Főszereplők: Nagy Kató, Jules Berry, ERDfiLY-mozgó: Halálos csók. Fősz.: Karády Katalin, Nagy István, Somlay Artur, Greguss Zo’tán, Perényi László. Előadások kezdete 3, 5, 7. Vasárnap 11-kor matiné. MÁTYÁS király mozgó: Münchhausen. Előadások kezdete mindennap 3, 5 és 7 órakor. Vasárnap d. e. 11 órakor matiné. RÁKÓCZI mozgó: Mária nővér. Főszerepben: Syéd Sándor, Jávor Pál és Szörényi Éva. Előadások keaedete: 3, 5, 7 órakor. Vasárnap d. e. 11-kor matiné.
