Keleti Ujság, 1943. augusztus (26. évfolyam, 172-196. szám)
1943-08-06 / 176. szám
J943, AUGVSX1VS 6 MAGYAR ARCVONAL „IIMbe tekints préfécla"? Az erdélyi magyarság szélesebb rétegei bizonyára nem vesznek tudomást arról a nemes párviadalról, amelyet- Parragi György és Fiala Ferenc fővárosi közírók vívnak meg a rendelkezésükre álló lapok hasábjain. Ez a párviadal rendkívül érdekes és érdekességén túl, magyar szempontból semmiképpen sem közömbös számunkra. Nem személyek harcát látjuk ugyanis a két neves fővárosi köziró hanem eszmei és azon túl hatalmi csoportok egyelőre szellemi sikon megvívott elöőrsharcát s ha egyelőre az úgynevezett elvi sik is áll most a harc előterében, bizonyosak lehetünk abban, hogy a szóharc egy adott pillanatban, amelytől mentse meg Isten a magyarságot, más fegyverekkel is folytatódhatik. Augusztus 3-án, ugyanezen a helyen már foglalkoztunk a két fővárosi köziró nyilüevél-esatájával. Szükségesnek látjuk újra visszatérni az ügyre, mert a szóharc fejleményei újra indokolttá és jogossá teszik azt az aggodalmunkat, hogy az egymással ellentétes világnézeti szempontok mérkőzése mögött nagy veszedelmek rejtőznek a magyar sors alakulását illetőleg. A harc abból indult ki, hogy Parragi György nyilt levélben közölte a szélsőjobb- oldalon elkötelezett barátjával: nem tudja és nem is akarja annak útját egyengetni a szélsőjobboldaltól a „polgári együttműködés frontja“ felé. Ott nem bocsátják meg azt, hogy a szélső jobboldaliak — Parragi szerint — eltávolodtak az „igazi evangéliumi szellemtől: az emberszeretettől és irgalmasságtól“ ás kegyetlenek, keményszivüek voltak. Fiala Ferenc válaszolt a nyilt levélre s most Parragi György újabb elvi kiállással replikázott. Mielőtt tovább mennénk, mégegyszer állapítsuk meg: a mérkőző felek közül az egyik a szélsőjobboldal embere, a másik pedig a „polgári együttműködés frontjának“ szószólója. A K. U. augusztus 3-i számának Magyar Arcvonala nyíltan megkérdezte Parragi Györgyöt: „kit és mit ért „polgári együtt-'' működés frontja“ alatt“. Nos, egyenes választ ugyan nem kaptunk s még nem is kaphattunk a kérdésre és valószínűleg egyhamar nem is kapunk. P. Gy. „2. számú levele Fiala Ferenchez“ azonban tartalmaz egy-két- elszólást s azokból mintha választ is olvashatnánk ki a félreérthetetlen világossággal feltett. kérdésre. P. Gy. azt Írja a szélsőjobboldalról ismert ellenfelének, hogy kettejük „politikai felfogása, világnézete pontosan 180 fokkal tér el“ egymástól. Tegyünk magunk elé egy politikai és világnézeti szögmérőt s azonnal rájövünk arra, hogy ha az egyik „szélsőjobboldali“, akkor a másik csak „szélsőbaloldali“ lehet. Az erdélyi magyarnak, aki nemcsak kijárta a történelmi megpróbáltatások iskoláját, de abban a leckét meg is tanulta és azt nem is hajlandó elfelejteni, a világ semmiféle bölcsessége és érve nem lesz elég arra, hogy a magyar sors jobbraforduiását akár az egyik, akár a másik szélsőségtől remélhesse. Amikor a magyar sors helyes útját keresztény és európai magyarság ön- céluságában jelölik meg a magyar sors felelős tényezői, itt Erdélyben, a megpróbáltatások és az ösztönné vált megfontoltság földjén a kérdés részletesebb taglalása nélkül is tudjuk, hogy csak a magunk adottságainak törvényszerűségei lehetnek irányt meghatározók s nem a más népek s nemzetek talaján született világnézeti rendszerek, politikai keretek. Azok között vannak világnézeti és politikai formák, amelyeket megalkotóik sem tekintenek exportárunak, de van olyan is, amely az egész világot a maga eszmei és hatalmi vazallusává akarja tiporni. A magyar öncéluság már az első világháborút befejező erkölcsi és fizikai összeomlás romjain felismerte a nemzeti fejlődés olyan útjait, amelyeket a történelem kezdeményező jellegüeknek fog elkönyvelni az eurqpai fejlődés szempontjából. A szélsőségek azonban könnyen gyökeret eresztenek minden nép talajában. Sajnos, itt Erdélyben még mindig nem elegen és még mindig nem eléggé alaposan tájékozódtunk abban az irányban, hogy mit jelent nekünk, magyaroknak az egész világot hatalma alá tiporni akaró „baloldali“ szélsőség uralma. A magyarországi kommiin, Kun Béla és Szamuelli „elvtársak“ néhány vörös (magyar vértől valóban vörös) söpredékuralma elég nyomatékos figyelmeztetés és lecke arra, hogy mit hozhat a magyar öncéluság világnézeti és politikai feladása. P. Gy. második nyilt levelében úgy beszél, mintha a terrort, a vért és kegyetlenséget hajszoló rémuralom kizárólag a „szélsőjobboldal találmánya volna. — Amikor gyilokról Írsz, — mondja 2. síz. levelében P. Gy. — akkor más nevekkel, csoportokkal kellene a gyilkolás, a fizikái terror eszközeit kapcsolatba hozni. Igg többek között a Grpber-féle eszmevédelmi csoporttal, amely szentesítette a terrort, a Wirth, Kovarc, Sütö-féle összeesküvő bandával, amely vérfürdőt akart rendezni Budapest utcáin, amely egy vagy több Szent Bertalan éjszaka beiktatásával akarta meggyalázni a magyar történelem lapjait. A gyilok szót, kedves Barátom, a kézigránátokat rejtegető, ezekkel gyakorlatozó volt nyilas elvbarátaiddal összefüggésben kellett volna annakidején leimod. — Engem épp ezektől az eszközöktől, a fizikai és atmoszférikus terrortól való irtózásom, az embertelenség, az állatias indulatok, a lélektiprás, a szadizmus iránti mélységes megvetésem állított arra a frontra, amelyet Te baloldalinak nevezel, amelyet én és barátaim azonban az emberhez, keresztényhez egyedül méltó útnak tekintünk. Mit is mond P. Gy.? Azt, hogy a „terror“, az „összeesküvés“, a „vérfürdő“, a „Szent Bertalan éjszaka“, a „gyilok“, a „kézigránát“, az „embertelenség“, az „állatias indulat“, a „lélektiprás“, a „szadizmus“ csak a szélsőjobboldalt jellemzi s mert jellemzi, hát P. Gy. a baloldal frontjára állt, amelyet ö és barátai „az emberhez, keresztényhez egyedül méltó útnak“ tekintenek. A magyar öntudat arevonalán senki sem akadhat, aki a terrorral kacérkodó egyes szélső jobboldali eszmetársak védelmére szót emeljen. De vájjon akad-e olyan magyar lélek, amely P. Gy. megolajozott stílusának és körmönfont dialektikájának beugrik és elhiszi, hogy valóban a „baloldal“ az Budapest, aug. 5. A Központi Katolikus Kör elnöksége táviratot intézett Angelo Kotta pápai nunciushoz, tolmácsolva a kör ragjainak hódolatát a Szentséges Atya iránt. Mint a távirat mondja, az ország valameny- nyi katolikus körében összegyülekezett magyar katolikus férfiak imájukkal kérik a Zágráb, aug. 5. (MTI) Az eszéki rendőrség hirdetményben tette közhírré, hogy a város közelében lévő Bielo Brudoban julius 29-röl 30-ra virradó éjszaka ismeretlenek elhurcolták, majd később megölték Rizsnar és Kolozsvár, augusztus 5. A város népjóléti ügyosztálya most , összegezte júliusi munkásságát. A jelentésből kiderül, hogy a népjóléti ügyosztály gondozó irodáiban a mult hónapban 1233 személy fordult meg. A szociális gondozók 122 környezettanulmányt végeztek, 304 családot kerestek fel és hadisegély ügyben 585 esetben végeztek vizsgálatot. A népjóléti ügyosztály a mult hónapban 2462 családot tartott nyilván és részesített támogatásban 9239 családtaggal. Ezek közül felekezeti gondozásban részesült a Magyar Norma alapból 417 család, 678 lélekszámmal. A városi szeretetotthonban 91 személy részesült gondozásban, mig az egyházak részéről fenntartott szeretetotthonokban 69 személy kapott ellátást. Az ügyosztály a hadbavonultak hozzátartozói részére júliusban 2985 pengő pótsegélyt utalt ki az állam által folyósított ha- diségélyen kívül. A sebesült honvédeknek és a harctéri szolgálatot teljesítő honvédek hozzátartozói között 248 darab színházjeaz arcvonal, amely az emberhez és keresztényhez egyedül méltó utat jelenti? Itt megint az a dialektika, az érvelésnek az a formája hint port a túlságosan jóhiszemű és túlságosan türelmes magyar közvélemény szemébe, amelyet jól ismerünk, sajnos, nem elegen ismerünk ahhoz, hogy fogásait azonnal felismerjük. Gruber, Wirth, Kovarc és Sütő urak machinációit ismerjük és el Is Ítéljük s azokkal soha, egy pillanatra sem azonosítjuk az egészséges, tiszta magyar ösztönöket. De amiért ezek az urak a terror útjára léptek, vájjon jelenti-e azt, hogy „az emberhez és keresztényhez egyedül méltó“ baloldal keze tiszta a gyiloktól, terrortól és vértől? P. Gy. utálkozva és felháborodva fordul el a terrortól, ha azt a „szélsőjobboldal“ iktatja harci módszerei közé. De letagadja, sőt glorifikálja azt a baloldalt, amelynek véres üzelmeit semmiféle érv, semmiféle dialektikai mesterfogás nem törli ki a magyar nép tudatából. Nyomatékosan utalunk arra, hogy történelmi idők küszöbére léptünk. Nemcsak a fegyverek, a szavak mérkőzése is sorsdöntő fontosságú. Minden nemzet a végső erőfeszítéseket hozza meg azért, hogy fegyveres arcvonala megállja a helyét. Nekünk, magyaroknak, élet és halál kérdése a magyar fegyver ütőképességének megőrzése. De épp ily fontos és lényeges, hogy a magyar lélek és a magyar szellem arvonalán rést ne vághassanak Idegen érdekek jól álcázott partizánjai. Már pedig a Fiala—Parragi szópárbaj egy- egy asszója félelmetesen alkalmas arra, hogy a szélsőségektől irtózó magyar közvélemény tudatában kiemelje az egyik szélsőség terrorszándékainak hitvány voltát s ezen az áron kitörülje az ellentétes szélsőMindenhatót, hogy terjessze ki áldó és védő kezét a dicsőségesen uralkodó Szentséges Atyára és a kereszténység központja, Róma felé, hogy mihamarabb eljöjjön a várvavárt pillanat, amikor a magyar katolikus férfiak személyesen mutathatják be áldozatukat Szent Péter utódjának. Szvoboda törvényszéki bírákat, akik a csép- Iést ellenőrizték. A közléstől számított három nap alatt,.ha a tettesek nem kerülnek meg, a kommunisták közül húszat kivégeznek. gyet osztottak ki. A jegenyei gyermeknya- ralő telepen júliusban 240 szegény gyermeket. nyaraltatott az ügyosztály. A nyaralta- tási akció augusztusban is folytatódik. A szegény gyermekek étkeztetési akciója az iskolák nyári szünete miatt a mult hónapban szünetelt. Julius végéig 103 házassági kölcsön iránti kérés érkezett az ügyosztályhoz. A beérkezett kérvények közül Julius végéig hatvankettőt' intéztek el. ötven kérelmezőnek 43.900 pengő kölcsönt folyósítottak, fejenként átlag 860 pengőt. A többi kérvények elintézése okmányok hiánya miatt függőben van. A hadisegély irodában júliusban 870 kérvényt bíráltak felül és 549 esetben megállapították a hadisegély jogosultságát. A menekült otthonba érkezett menekültek közül 6 orvosi kezelésben részesült, 8 pedig kórházi ápolásra szorult. 163 menekült ingyen utazásra jogosító igazolványt kapott. ség már történelemmé vált sötét terrorcselekményeit. Ez — dialektika. Ahogy P. Gy. Írja 2. sz, nyilt levelében: — Nekünk (már mint a bal- és szélsőbaloldalnak! Szerk.) a mult nagy elhárító ■ harcaiban hűséges, megbízható és elégsé- ' ges fegyverünknek bizonyult a Toll, ki fog ez szolgálni bennünket a jövőben is. Az őszirózsás forradalom szellemi atmoszférájából tudjuk, hogy a Toll valóban hűséges és megbizható fegyvere a közelgő terrornak. Parragi György finom dialektikájára azonban a tények is válaszolnak. A Toll csak egy ideig „elégséges“ fegyver. Azután „kiszolgál“ és kvietál, hogy átadja a helyét, aminthogy 1919-ben át is adta, a gyiloknak, kézigránátnak és a gajdesznek. A magyarság irtózatos áldozatot hozott és hoz azért, hogy a bolsevizmus, a terror és a nyomor arzenáljai el ne érjék az ezeréves magyar földet. A kulturbolsevlzmus azonban itt járkál a belső arcvonalon és báránybőrbe öltözött farkasként készíti elő a maga óráját. P. Gy. levele egyik mondatában azt. is írja ellenfelének, hogy az ő megállapításai nem fenyegetés, hanem — „jövőbe tekintő prófécia“. Nem kételkedünk abban, amit beismer: tudjuk, hogy prófécia mindaz, amit a sorok közé rejtett el. S éppen ez az, amit a legsúlyosabb fenyegetésnek kell tekintenünk a magyar sors mai helyzetében. •* Ennyi a Fiala—Parragi levélpárbaj tanulsága és figyelmeztetése azoknak a magyaroknak megítélésében, akik szélsőséges elvek és módszerek nélkül, a magyar öncéluság törvényszerűségei szerint járják a magyar sors útját e világtörténelmi Ítél étid 5A városi közjóléti szövetkezet a sokgyermekes magy ar családok részére S tehenet 5230 pengő értékben, 2 lovat 2300 pengő értékben és 1 kecskét juttatott 245 pengő értékben. Kiosztott még a közjóléti szövetkezet 3 pár cipőt és 10 rend fehérneműt, ösz- szesen 600 pengő értékben. A szövetkezet asztalosmiihelye 3898 köbméter anyagot dolgozott fel. Az asztalosüzem öt munkást foglalkoztatott, akiknek 2668 pengőt fizetett ki munkabér címén. A kertészetben 20 napszámost foglalkoztatott a szövetkezet, akiknek munkabére 1426 pengőt tett ki. A téglagyártásnál foglalkoztatott 22 munkás részére 2742 pengőt fizetett ki munkabér címén. Meglelem az anyaggazdálkodási Tanács feladaikörét és szervezetét szabályozó rendelet Budapest, augusztus 5. Az Iparügyi kormányzat az elmúlt esztendőben ipari anyaggazdálkodási tanácsot állított fel abból a célból, hogy a tanács az anyaggazdálkodást figyelemmel kisérje, az anyaggazdálkodás terén szükséges rendelkezések és intézkedések tekintetében javaslatot tegyen. Az ipari anyaggazdálkodási tanács feladatkörének és szervezetének szabályozásáról szóló fenti kérdéseket tárgyaló 41.700/ 1943. Ip. M. sz. rendelet a Budapesti Közlöny pénteki számában jelenik meg. A rendelet szerint a tanács tárgyalja az ipari anyaggazdálkodásra vonatkozó azokat a kérdéseket, amelyeket az iparügyi miniszter véleménynyilvánítás céljából megküld a tanácsnak. Javaslatot tesz az anyaggazdálkodás terén szükséges jogszabályok előkészítése tekintetében és figyelemmel kiséri az anyaggazdálkodási szervek működését, foglalkozik az ipari gyártmányok és gyártási eljárások tekintetében a háború nyersanyaghelyzet miatt szükségesnek látszó szabványok kérdésével, végül vizsgálja az ipari anyaggazdálkodás és az áralakulás összefüggéseit. A tanács tagjait részben az iparügyi miniszter nevezi ki a gyakorlatban működő szakférfiak sorából, részben pedig az iparügyi miniszter által felszólított érdekképviseletek küldik be. (MTI.) Jó ÁRU ÉS Jó HIRDETÉS I ALAPJA A JÓ ÜZLETMENETNEK ben. EGY ETEM-MOZGOBAN mai kezdettel: PÁRBAJ SEMMIÉRT Iria: Hunyady Sándor és Vaszary János. Zene: Losonczy Dezső. — Főszereplők: Csortos Gyula, Somlay Artur, Berky Lili, Tompa Pufi, Vaszary Piri, Pethes F., és Pethes S. Vasárnap délelőtt 11 óiakor is: Párbaj semmiért. I magyar Központi Katolikus Kör hódoló üdvözletét intézett XII. Plus pápához Egy horvát városban meggyilkoltak két törvényszéki birót Hatvankét fiatal pár kapott júliusban házassági kölcsönt Kolozsváron