Keleti Ujság, 1943. augusztus (26. évfolyam, 172-196. szám)
1943-08-04 / 174. szám
1943. AUGUSZTUS 4 yportMracß Nelie»en q^őiöll a KAC SkéLeL^földi portyája első mérkőzésén Marosvásárhely, aug. 3i A KAC székely- földi portyájának első mérkőzését Marosvásárhelyen a Székelyföldi MÁV ellen játszotta. A kolozsvári csapatban ezúttal még nem szerepelt a, két uj szerzemény: Farkas és Beke s megszokott összeállitásábah állt ki az eltávozott Bonyhádi helyén Oroázival. A KAC nehéz küzdelem után 4:3 (3:1) arányban győzött a kitünően játszó vásárhelyi vasutasok ellen. A gólokat Csákány, Oroszi és Tolnai (2)_ lőtték. SZEPTEMBER 8-AN IND LT». STOCKHOLMBA A VÁLOGATOTT CSAPAT Budapest, aug. 3. Vághy Kálmán, az MLSz szövetségi kapitánya már minden előkészületet megtett á szeptember 12-1 stockholmi Magyarország—Svédország találkozóra. Atígusztus 20-a után kijelöli azokat a játékosokat, akik a szükebb keretbe kerülnek s ezek augusztus 25-én és szeptember 1-én mérkőzést játszanak. A csapat egyébként szeptember 8-án indul Berlinen keresztül Stockholmba. A német fővárosból repülőgéppel teszik meg az utat. Asbóth könnyen yerle (Jr a manót B a as t a d, aug. 3. A nemzetközi tenisz- verseny döntőjét most játszották le Asbóth és a többszörös világbajnok német Cramm. Asbóth 6:4, 6(2, 5:7, 6(0 arányban könnyen győzött nagynevű ellenfelével szemben. A vegyespárös is magyar győzelmet hozott: Asbóth, Flórián a döntőben 7:5, 6:4 arányban verték a román Rurao—Buracné kettőst. ZÁSZLÓRA KERÜLT TOLDI NEVE Toldi Gésa, a legnagyobb szivii magyar labdarugó■ válogatott vasárnap jutalomjátékét játszotta a Ferencvárosban, mert ősztől edző }esz. A mérkőzésen különösen a B. közép ünnepelte elérzékenyülten kedvencét. A mérkőzés után a Közép küldöttsége vonult be az öltözőbe. Ott rövid beszéd után mélyen meghajtották a zászlót Toldi előtt cs felkérték, írja rá a nevét a zászlóra. „Toldi Géza neve lesz az egyetlen, amely ezen a zászlón helyet kap" — mondották a küldöttség tágjai megindultan. BUDAPEST—-VIDÉK 11.8 (8:0). A pali- csi uszókongresszust ezzel a vízilabda mérkőzéssel zárták be. Csepel—Váci SE 8:0 (5:0). A bajnokcsapat hírverő mérkőzést játszott Vácon. AZ EKE KIRÁNDULÁSA Az Erdélyi Kárpát Egyesület folyó hó 8» án Hajtásvölgy — Szentpál-tető — Bongárd- völgy—Csigadomb-fenesigát útiránnyal rendez fürdéssel egybekötött kirándulást- Ta’ál- kozás reggel 7 órakor az Egyesület helyiségében. (Jókai-utca 2. sz.) Vezető Székely József. Vendégeket szívesen lát az egyesület. mozi-műsorok ÁRPÁD filmszínház: 5 óra 40... Fősz.: Tasnády Mária, Kiss Ferenc, Uray. Előadások kezdete minden nap: 4, 6 és 8 órakor. CORVIN: Dilemma. Fősz.: Leopold Rlbevtl, Marina Rainer. Csak 16 éven felülieknek! Kezdés hétköznap: 145, 1/^7, i/49. Szombaton és vasárnap 143, t/45, 147 és 149 órakor. Vasárnap d. e. 11 órakor matiné. EGYETEM: Illúzió. (Egy nagy színésznő izgalmas élete. Csak 16 éven felülieknek engedélyezve! Főszereplők: Brigitte Hor- ney és Johannes Heesters.) ÉRDÉL Y-mózgó: Ai)g. 2-től aug. 6-ig nyári szünet! MÁTYÁS mozgó: Külvárosi szálloda. Főszereplők: Annabella, J. P. Aumont és Louis Jouvét, Csak 16 éven felülieknek. A film előtt: Magyar és Ufa világhiradók. Előadások: 4, 6 és 8 órakor.. RÁKÓCZI mozgó: A néma kolostor. Főszerepben: Tűlnay Klári, Lukács Margit. Jávor Pál, Ajtai Andor. Előtte uj híradók. Előadások: 4, 6, 8 órakor. Mkz&?r-lEiwSM& Fél évszázados külföldi összeköttetéseim leheiővé teszik, hogy finom solingeni acélárukban és szemüvegekben még mindig a legjobbat és viszonylag olcsón tudom nagyrabecsült vevőimnek nyújtani. A világhírű J. A. Henkels solingeni lker-J?gyii zsebkések, ollók, borotvák, ke.tieszközökt velam.nt önborotváló-pengék gyári lerakom Kun Mátyás Fia uiő«,.”4,ri ^cnddiaaíQot Miniszteri rendelet a betanított nömunkások óradijának megállapításáról Kolozsvár, augusztus 3. A vas- és fémipari, illetőleg a gépgyártó- és Vzlekedési eszközöket gyártó ipari villambsmü és hangipari műszereket, tudományos eszközöket és tanszereket gyártó ipari munkabérek rendezésének, az 1943. évi junius hó 2-án 29.154/1943. szám alatt kelt iparügyi miniszteri leiratban a betanított nőmunkások óra- keresetéről külön rendelkezés nem történt. A tárgyalások befejezésével most a minisztérium 33.664/1943. szám alatt a Baross Szövetség Gyáripari Csoportját arra hívta fel, szólítsa fel a fentebb megjelölt Iparcsoportba tartozó azokat a tagválalatait, amelyekben a betanított nőmunkások átlagos őrakere- sete az 50 fillért nem éri el, hogy az üzemeikben foglalkoztatott betanított nömunká- sok bérét a legközelebbi bérfizetéstől kezdődően akként rendezzék, hogy azoknak eddig alacsonyabb átlagos órakeresete 50 fillér legyen. Ezen felül a 29.152/1943. számú leirat negyedik és ötödik bekezdésében foglaltakat (a bérpótlék hozzászámitása és a visszacsatolt területen való alkalmazás) a betanított munkások tekintetében is megfelelően alka’- mazni keli. A Itenderfonalak szőnyegfonásra nem adhatók el Kolozsvár, augusztus 3. Az Ipari Anyaghivatal Textilipari Osztálya az alábbiakról értesítette a Baross Szövetséget: Az 1220/1943. M. E. számú rendelet mind a vizes eljárással, mind a száraz eljárással készült kenderfonalakat 10 kg. határnál zárolta, azonban azzal a megjegyzéssel, hogy ez a zárolás nem vonatkozik a kisforgalom számára kiszerelt kenderfonalakra. A kenderfonóipar azt úgy értelmezte, hogy minden fonal, amely kisforgalom számára nyer kiszerelést, egyúttal zár alól mentes is, holott az eredeti cél az volt, hogy az Anyaghivatal a kisforgalom számára kiszerelt és békés időkben kis mennyiséget kitevő gombolyag, matring stb. kiszerelésű fonalak felszámításával járó munkatöbblettől megszabaduljon. A legutóbbi időben az volt tapasztalható, hogy a honvédségi, vagy más közszáílitási, illetőleg polgári célokra szolgáló, különben minden esetben zárolt, vizes és r-záraz előállítású fonal, nagyobb és nagyobb mértékben a fonóipar szerinti értelmezésben került feldolgozásra. Ennek megszüntetésé céljából az Anyaghivatal közli, hogy a vizes és száraz előállítású kenderfonalak kisforgalom számára való kiszerelése elvileg tilos. A fonal- és zsinegszétosztásí rendszerbe bekapcsolt fonalfeldolgozó és továbbadó kereskedők szö- nyegipart űzök részére sem kiszereletlenül, sem kiszerelve semmiféle fona’at vagy zsineget nem adhatnak el. Egyelőre nem adnak ki nagykereskedői iparjogosiivány Kolozsvár, augusztus 3. A nagykereskedői iparjogositványok felülvizsgálata egyes szakmákban már befejeződött és több szakmában még folyik. Tekintettel arra, hogy :— illetékesek véleménye szerint — némely szakmában igen sok a nagykereskedő, ezért» az iparhatóságok jelenleg nem adnak ki uj nagykereskedői iparengedélyeket. Lehetséges, hogy a revízió befejezése után egyes szakmákban ismét megkezdik az iparjogositványok kiadását. Felfüggesztették az uj iparjogositvány iránti kérelmek véleményezését Kolozsvár, augusztus 3. A 33.800/1943. Ip. M. sz. rendelet úgy rendelkezik, hogy az iparjogositványok elnyerése iránti kérelmeket az iparhatóságok kötelesek véleményezés végett az illetékes kamarának megküldeni. A rendelet megjelenésével az iparügyi miniszter arról értesítette a kereskedelmi és‘ iparkamarákat, hogy a 33.800/1943. Ip. M. sz. rendelet végrehajtására vonatkozólag a kereskedelem- és közlekedésügyi miniszterrel egyetértve, rövid időn belül részletes végrehajtási utasítást fog kiadni. Addig, amíg ezt a végrehajtási utasítást a kamarák meg nem kapják, az iparjogositványok kiadását, illetőleg a megkívánt egyéb engedélyek megadását ne véleményezzék, hanem az eléjük kerülő ilyen ügyeket tartsák függőben. Ez alól kivételnek csak egészen rendkívüli méltánylást érdemlő esetekben van helye, például a mostani háborúban megrokkant folyamodók részére kiadandó iparjogositvány oknál. Ilyen esetekben is azonban a kamarai véleménynek az iparhatósággal való közlése előtt az illetékes miniszter hozzájárulását meg kell szerezni. ülUiyoruan ellenőreik n cscplésl Az uj terménybeszolgáltatási rendszerrel kapcsolatosan gondoskodás történt arról ic, hogy az országszerte megindult cséplési munkálatokat szigorúan ellenőrizzék. Ä cséplés ellenőrzését nem cséplési ellenőrök végzik, mint tavaly, hanem a közellátás- ügyi miniszter nyílt rendeletével ellátott közegek. Az egész országban a csendörség is fokozott mértékben bekapcsolódott annak ellenőrzésébe, vájjon a gazdák és cseplö- géptulajdonosok mindenben eleget tesznek-e a rendeletben előirt kötelességeknek. Ahol nem tartották be a rendszabályokat, a csendörség azonnal közbelépett és az eljárás máris megindult azok ellen, akik a mai időkben ki akarják játszani a törvényes rendelkezéseket. öcsény községben a csendőrség a cséplés ellenőrzése alkalmával megfigyelte, hogy Szépl István gazdálkodó a cséplőgéptől úgy szállította el a kenyérgabonát, hogy az elcsépelt mennyiséget sem a mázsakönyvbe, sem a gazdakönyvbé nem Íratta be. A nyomozás során kiderült, hogy Szépl István megállapodott Cselenkó János cséplögéptu- lajdonossal, hogy mig a tulajdonos a géptől eltávozik, addig az elcsépelt búzát a már előzőleg lemázsált és a mázsakönyvbe bevezetett búzás-zsákok közé teszi, hogy ilyenmódon fölös gabonakészletet biztosit: sou magának. Az eljárás megindult Szép! István gazdálkodó, Cselenkó János cséplő: géptulajdonos és segítőtársuk, Csesznék János földmives ellen. A csendörség a mázsakönyvbe be nem vezetett gabonát lefoglalta. Csurgó községben Vörös József cséplö- géptulajdonos ellen indult meg eljárás, mert egy gazdának anélkül csépelte el gabonáját, hogy azt a gazdakönyvbe beírta volna. A fegyverneki határban üzemben lévő cséplőgépek munkáját ellenőrző csendőr- járőr megállapította, hogy Kis Jenő, egy cséplőgép fögépésze az ellenőrzés idején a fogadalom letételét bizonyító igazolványt nem tartotta magánál, bár a cséplőgép tizemben volt. Megállapították, hogy Kis Jenő 47 mázsa búzát a mázsakönyvbe nem vezetett be. Elmulasztotta Kis Jenő gépész a cséplési naplóba a rendkívüli cséplési szünetet is bevezetni. A cséplési naplóban az aznapi cséplés eredményét nem vezette be. Az eljárás megindult ellene. A gerebenezett kender és a mosott gyapjú nem esik a textilrendelet hatálya alá. Adott esetben felmerült az a kérdés, vájjon 3 ge- rebenezett kender, illetőleg a mosott gyapjú félkész árunak tekintendö-e, íhát a 607.100/1943. K. M. számú rendelet alkalmazása szempontjából textilárunak kell-e tekinteni. A közellátási miniszter 37.115/1943. szám alatt közölte a kamarákkal, hogy a textllrendelet alkalmazása szempontjából fé’kész áru alaţt azt az árut kell érteni, amely a munkagépekről (szövő, kötszövö, illetőleg hurkológépekröl) már lekerült, lie nem esett át azokon a kikészítés! műveleteken, áme’yek azt mint készárut kereskede.- mi fogalomképes állapotba hozzák. A gerebenezett kender és a mosott gyapjú ehhez képest nem esik a textllrendelet hatálya alá. Olaszországban megszüntették a fasiszta köszöntést Milánó, aug. 3. (Búd. Tud.) A fasiszta miliői ának a hadseregbe való beosztása után á hadügyminiszter rendeletet adott ki, mely- Iyel megszünteti a fasiszta köszöntést, a jelvényeknek és szokásoknak a hadseregben való alkalmazását. APROHIRDETESEK Szavanként hétköznap 10 fillér, vasárnap 12 fillér. Legkisebb hirdetés hétköznap 1.—, vasárnap 1.20. „Cim a kiadóban“ jelzésű és „jeligés“ hirdetések külön kezelési dija hirdetésfeladásonként 30 fillér. Állást keresőknek szavanként hétköznap 8 fillér, vasárnap 10 fillér. Házasság, levelezés rovatban szavanként hétköznap 14 fillér, vasárnap 16 fillér. É Iiapunk részére hirdetések feladhatók az aldbbi helyeken: „Ursus“ sörcsar* nők melletti újságárus, Mátyás király tér Vashld melletti újságárus Horthy-ut Elveszett ELVESZETT Pál Gábor névre szélé kenyér pótjegy. Kérem a kereskedőket, erre a jegyre ne szolgáljanak ki. A becsületes megtaláló a Zápolya-utca él. szám alá küldje el. Alkalmaiét IRODAI gyakorlattal rendelkező gépirónőt keresünk azonnali belépésre. Méhkas Diákszövetkezet. 15—20 ÉVES ügyes fiút lapárusiténak felveszek, aki kerékpárral falura is kijárna. Havi fix fizetés 40 pengő és koszt, lakás. Csak keresztények jelentkezzenek. Lázár Márton hiriapbizo- mányos, Székclykeresztur. GYAKORLOTT szemsze- dőnőket felveszünk, esetleg arra alkalmasakat betanítunk. Ady harisnyagyár, Csertörö-u. 26. —1096 Állást keres FŐKÖNYVELŐ bevonuló- kat helyettesit és felelősség mellett tanit könyvein!. Bástya-utca 7. ajtó 1. Délután 1—3-ig. —1076 Világtalan fiatal leány kéri a jószivü közönséget, hogy őt, mint gépirónőt, KÉNY ÉRKERESET HEZ segítse. Diktálásra teljesen hibátlanul 140-es gyorsasággal ir, Cime megtudható Wesselényi M.-utca 4. sz. II. emelet. Gártli műterem. GAZDASSZONYI állásra, nagyobb háztartás, intézet vezetésére vagy gazdaságba ajánlkozik őskercsztény magányos nő. Címeket „Mindenben perfekţ“ jeligére a kiadóba kér. —1100 GÉPÉSZNEK ajánlkozom gőzhajtású cséplőgéphez cséplési időre. Ferencz József, Battyányi-ut 18. —K lakás DISZKRÉT bejáratú fürdőszobás bútorozott lakást keresek „Magas bérösszeg“ jeligére a kiadóba. —2267 Adás-vétel PRECÍZIÓS pantográfot keresek azonnalra megvételre, vagy rövid időre bérbe. Ajánlatokat „Pantográf“ jeligére a kiadóba kérek. —1076 CSÚCSÁN és Királyhágón üzemben levő kőbánya eladó vagy bérbevehetö. Felvilágosítást ad Bem-u. 18. Telefon 40-45. —1079 ELADŐ egy 1938-as gyártmányú széphangu Phi- lips-rádió elköltözés miatt. Megtekinthető d. u. 2—1-ig Hegedűs Sándor-utca }5. —1083 HALÓSZOBABUTOR eladó. Balogh niüasztalos, Postakert-utca 1. sz. EBÉDLÖBERENDEZÉS, sötétbarna diófurnéros és kombinált szobaberendezés eladó. Berkovics asztalos, Pap-u. 41. — 10C7 SZALON GARNITURA piros plüsshuzattal eladó. Dohány-utca 23. ELADŐ két darab finom gyapjupokroc. Megtekinthető Andrássy-ut 2. sz. alatti Dohánytőzsdében. PIANÍNÓ Lanbergér bécsi gyártmány, majdnem uj állapotban eladó. Teleky Mihály-utca 6., földszint 2.