Keleti Ujság, 1943. augusztus (26. évfolyam, 172-196. szám)

1943-08-29 / 195. szám

IO 1943.ALGÜSZTVS 29 izibói pillanatfelvételek Gépfegyvertűz a forgó légcsavar szárnyai között Visszapillantás Franz Schneider, a fáradhatatlan német repülő-mérnök korszakalkotó munkásságára ZfUBö, augusztus 28. A Szamos völgyé­ben, vadregényes erdők s hegyek ölében, a Meszes kapuja előtt fekszik a Wesselényiek ősi féhzke: Zsibó. A térkép nagyközségnek tünteti fel, dm lakói szívesen nevezik és nagyon találóan „mezővárosnak", mert eb­ben benne érzik községük egész jellegét: gazdagon termő gabona-földjeit és a szom­szédos megyei főváros, Zitákéval vetekedő kereskedelmét, sőt az utóbbi években virág­zásnak indult iparát is. Egyike a Szilágyság nagy jövőjű községeinek és amellett fontos vasutforgalmi gócpont is. Lakossága szín­tiszta magyar, csak nagyon kevés számban találunk román anyanyélvüeket is. Meleg augusztusi vasárnap délelőtt lako­dalmas menet vonult végig az egyik zsibói utcán. A klánéta friss, magyaros dallamot krujongatott. A Zsibóra tévedő idegen nagy meglepetés­sel állapítja meg, hogy a násznép résztvevői nem magyarok, hanem — románok. —- Idevalók, a Felszegtél valók __magya­rázzák a zsibói ismerősök. Emberemlékezet óta igy csinálják a lakodalmat. Román trt- seletben, magyar muzsika mellett... A nap szikrázva süt, az élet megy a maga utján. Erdély földjén vagyunk, ahol a népek — ha hagyják őket! — szép békességben, megértésben tudnak élni egymás mellett.-* A háború a község megszokott képét alig- alig változtatta meg. A munka a régi buz­galommal és lelkesedéssel folyik. Az éjszaka leszálltával lehet esetleg észrevenni, hogy „mégis" háború van... Az elsötétítés és a korai záróra jelzi a történelmet. Mindkét rendelkezést szigorúan betartják. Megtörtént, hogy Zsibó egyik közismert polgára, aki tulrövidnek találta a rendelet által mulatozásra megengedett időt és igen eredeti módon oldotta meg a zárórgkérdést. Tovább mulatott záróra után is, mégsem követett el kihágást. Kis társaságával ivogatott az egyik ven­déglőben Zsibó legbohémebb embere. Min­denki szereti, mindenki ismeri. Amolyan negyvenes korabeli, világot látott örök-ifju. Napbarnított arcán csintalan derű sugárzik és apró szemei örökké ravaszul hunyorog. Valahol Csikországban látta meg egykor Isten áldott napját és onnan vetődött ide. ö mindenkinek, legyen az akár hátulgombolós kölyök, akár az <5 korának dupláját elért aggastyán, egyszerűen csak Péter-bácsi. Mindenkinek csak Péter-bácsi. Nem is lehet öt másként szólítani.., Nos, Zsibó Péter-bácsija azon a bizonyos estén- rövidnek találta a zárórát. Törvény­tisztelő ember lévén, zárórakor azonnal le­intette a cigányt. Majd megkérdezte a kocs- márost, hogy elviheti-e az asztalán levő ki­fizetett, de még el nem fogyasztott borokat. A kocsmárosnak természetesen semmi kifo­gása nem lehetett ellene. Péter-bácsi felállt, majd felszántotta ba­rátait is, hogy mindenik fogjon egy üveget. A cigányokat pedig igy vezényelte: Ácsi! Záróra van, gyerünk! Csendben kiléptek a kocsmából. Kint csak annyit mondott a társaságnak, hogy utá­nam! Azok csodálkoztak, de követték. Szép lassan kiértek a község végére. Aztán to- váibb, a mező irányába vették utjokat. It Péter-bácsi, aki legelöl haladt, határozott léptekkel egy domboldal felé indult. Holdvi­lágos nyári este lévén, nem okozott nagyobb bajt a sötétség. A dombost kalapját a fűre dobta s felszólította barátait, hogy üljenek te mindnyájan. Mindenki az ö vendége, itt nincs záróra. Előbb összenézett a társaság, aztán a cigány már mindent tudott, amikor halkan rázendített a nótára: Ki tanyája ez a nyárfás... * . Ünnepnap délelőttjc volt. Ezt a délelőttöt Zsibó sokáig nem felejti cl. A fenti Péter-bácsi jóvoltából a zsibóiak ezen az ünnep délelöttön annyit nevettek, hogy az elég volna hét szükebb esztendőre. A község egyik utcáján feltűnt ugyanis Péter-bácsi. Ez még nem lett volna ok a derültségre. Csakhogy Péter-bácsi egy tehén hátán ült és úgy nyargalt végig az utcán, majd fordult be a másik utcába. Rövidesen sorfalat állt Zsibó és élvezte a nem minden­napi futtatást. Péter-bácsi fején fekete kc- ménykálap, kezében nyitott napernyő. Úgy ült a megriadt tehén hátán, mint a négus a trónján. Persze, fogadásból tette-, ötven liter bort nyert a felejthetetlen müsovszámmal. A. G. Az 1909. év egy verőfényes koraöszi nap­jának derekán Páris utcáinak lármáját a rikkancsok százai igyekeztek egyszerre tul- harsogni. A lapoknak a még meg nem szá­radt nyomdafestéktől maszatos különkiadá­sait valósággal egymást taposva kapkodták az emberek. Az Újságárusoknak rapszódikus lelkesedéssel kiabált mondókájából két egy­mást kergető szó hallatszott ki érthetően... Schneider ... repülőgép ... Akkor még cso­dának számított, ha egy uj építésű repülő­gép nehézség nélkül felemelkedett és simán folytatta ptját. fis Franc Schneidernek si­került a „csoda"! AMIKOR MÉG A GYORSASÁG HIBÁNAK SZÁMÍTOTT A fiatal konstanzi mérnök a párisi Nieu- port cég meghívására érkezett Párisba. Itt konstruálta első repülőgépét, amely a vi­lágszenzáció sikerével hatott, A Schneider-féle kétfedelű először akkor bizonyította be teljesítőképességét, amikor Cárgánico hadnagy 1913. évi október 15. napján Strassburgból távolsági körútra in­dult vele. A „Karnál", ahogyan óriási tör­zse és az arra kétoldalt felszerelt hatalmas benzintartályok miatt nevezték, Berlin felé vette útját. A gyönyörű holdfényben Gotha városáig minden a legtökéletesebben ment, rövidesen ezután vihar tört ki. A benzin is fogytán volt, úgyhogy Braunschweig előtt, kényszerleszállást kellett végrehajtani. Na­gyobb hiba nem történt, és az utat már három nap múlva folytatni lenetett, Berlin __Königsberg—Breslau—Wien, innen Stutt­garton át vissza Strassburgba. óriási telje­sítmény abban az időben! Az LVG kétfedelű meghódította a vilá­Franz Schneidernek még 1913 Julius 15-röl volt egy szabadalma egy olyan készülékre, amely „lehetővé teszi a lövést a légcsavar­szárnyakon keresztül, anélkül, hogy azokat megsértené“. Hogyan jutott Schneider erre a gondolatra? Párisban töltött munkássága idején megfigyelte, hogy a „Gnome“ rotá­ciós motor főtengelye át volt fúrva. Hiszen akkor ezen keresztül lőni is lehet — vető­dött fel villámgyorsan a gondolat Schneider- ben. A dolog nem ment olyan Egyszerűen, mint ahogyan az első pillanátban azt elgon­dolta. Először is a kérdéses tengely végét, ahol a légcsavar volt rászerelve, egy anya­csavar zárta el. Azonkívül a tüzelés által keletkező nagy hő, az erre vezetett gázokat könnyen meggyujthatta és igy veszélyes robbanások keletkezhettek. A gondolat jó volt, a kivitel útjában azonban egyelőre legyőzhetetlennek látszó nehézségek állót tak. Schneider azután Németországba visz- szatérve fáradhatatlanul dolgozott tovább ennek a gondolatnak megvalósítása irányá­ban is. Az anyacsavart egy különálló ten­gely beiktatásának segítségével sikerült el­távolítani az^ útból. Később a légcsavar is erre a tengelyre került. Végre nem akadá­lyozta semmi többé a gépfegyver lövedéké­nek útját. Az elgondolás kivitele annyira jónak bizonyult, hogy ettől kezdve többen „újra“ feltalálták. Schneider még mindig nem nyugodott meg. Félt ugyanis attól, hogy a lövés által keletkező forró gázok túl­ságosan áttüzesitik a tengelyt, fis egyszerre csak megszületett a motor által irányított gépfegyver gondolata! A ma szinkronizált gépfegyvernek neve­zett készülék első formájában úgy műkö­dött, hogy a forgó tengely által hajtott úgynevezett bügyköskorong a gépfegyver tüzét zárta akkor, amikor annak csöve elé éppen valamely légcsavarszárny került. Franz Schneidernek ezzel a találmányával a légierőt olyan tökéletes fegyverzettel sike­rült ellátnia, amely csekély tökéletesítések­től eltekintve — mind a mai napig haszná­latban van. Ugyancsak Schneider nevéhez fűződik az úgynevezett forgatható gépfegy- ver-gyürü! Azáltal, hogy a gépfegyvert a megfigyelő ülés körül forgatható gyűrűre helyezte, lehetővé tette a gépfegyvernek mind a támadásban, mint pedig az elhárí­tásban való sikeres használatát. A szinkro­nizált gépfegyvert a vezető használta, a gépfegyver-gyürüt pedig, amely napjainkig gépfegyver-toronnyá fejlődött, a megfigyelő. Schneider a haditengerészet kívánságára még a világháború alatt megépítette az első torpedóvetö repülőgépet is. A legnagyobb nehézséget az okozta, hogy a torpedó köz­ponti felfüggesztését az akkori repülőgép­got. A Bernben kiirt versenyen az első di­jat vitte el. Svájc azonnal hat darabot ren­delt az uj gépből. A gyár kettőt szállított le a megrendelésből, amikor kitört a világ­háború. Németországnak természetesen minden repülőgépre szüksége volt. „Krab- be“-jával együtt, amelyet annyi szerető gondossággal és kinos pontossággal épitett, neve is egyszerre szárnyra kelt. De Schnei­der azok közé tartozott, akiket a siker nem szédített el, a pénz nem hódított meg. 1911- ben, két év múlva a fiatal mérnököt Jo- hannisthal-ba találjuk, ahol a „Deutsche Luftverkehr Geselschaft“ főkonstruktőre­ként folytatja munkásságát. Ez a társaság- eddig csak Farman-féle kétfedelű gépeket gyártott. Le Schneider munkájának ered­ményeként már 1912-ben uj tipusu géppel jöhetett ki. Az uj gép egyfedelű, keskeny- metszésü volt, száz lóerős Mercedes-motor hajtotta és 130 kilométeres sebességgel metszette a levegőt. 130? Igen! Ez a gép akkor megdöntötte a világrekordot. Sőt, az akkori német katonai hatóságoknak a gép­pel szemben egyetlen kifogásuk az volt, hogy — tulgyors 70—80 kilométer volt az az elképzelt sebességi határ, amely mellett az akkori felfogás szerint a megfigyelő nyugodtan áttekinthette feladatának ob­jektumát. Schneider állhatatossága mégis győzött. Uj gépet tervezett, amelyen az ösz- szes eddigi repülőgépek előnyeit egyesi­tette. Az uj gép kéttősfedelü, gyors, biztos és könnyen kormányozható volt, és még egy, ami Schneider jövőbelátó tekintetét már akkor megfogta: a gépet csekély át­alakításokkal szállítási célokra is használ­hatták! konstrukció akadályozta. Schneider ezt a kérdést is megoldotta. Torpedó-repülőgépeit a világháborúban igen sok kereskedelmi hajó ellen alkalmazták sikerrel. PUSZTULÁS, — FELTÁMADÁS 1917-ben Franz Schneider önállósította magát és Berlin mellett Seegefeld-ben meg­alapította a „Franz Schneider Repülőgép- gyárat“. Mindenek előtt a hadsereg gépei­nek a kijavításával foglalkozott. Kutató szelleme egy pillanatig sem nyugodott. 1918-ban a háború végefelé ismét uj kon­strukcióval lépett elő. Az uj együléses va­dászgép kétfedelű volt és egy 220 lóerős Goebel-motor hajtotta. A gép sebessége óránként 260 kilométer! Akkor messze a világ leggyorsabb repülőgépe. Az örökké alkotó embernek a rombolás szellemével kellett szembenéznie. 1919-ben, a békediktátumok parancsszavára élete büsz­keségét, a világ akkori leggyorsabb repülő­gépét, a többi nemet repülőgépek ezreivel együtt el kellett pusztítani! A német légierő pusztulásával együtt Schneider vállalkozása is tönkrement. Egy- ideig vagonok és vasúti alkatrészek gyártá­sával kísérletezett, hogy gyárát valamikép­pen fenntartsa, szívügye azonban a repülő­gép volt, úgy, hogy anyagilag elvérzett a harcban. Szelleme most sem maradt nyu­godtan és amikor a német sportrepülés alig kezdi észrevehetően bontogatni szárnyait, Schneider azonnal megjelenik a porondon, óriási tervekkel állott elő. Különösen a könnyen kezelhető, egyszerű, mindenki által hozzáférhető, kétüléses néprepülögép gon­dolata foglalkoztatta. A tervek készen vol­tak, a pénz, az azonban hiányzott. 1938. A japán kormányzat azzal a meg­bízással fordult Franz Schneiderhez, hogy egy újfajta repülőgépbe épitett gépfegyvert vizsgáljon ki, és annak megfelelő gyártásá­ra szükséges előkészületeket tegye meg. A hatvannégy éves, testileg megöregedett, szel­lemileg azonban friss, örökké a jövőt kém­lelő feltaláló hosszas megfontolás‘után el­fogadta a megbízást, azzal a feltétellel azon­ban, hogy első uj találmányát német szaba­dalomnak nyilvánítsák. így érkezett Tókióba. Sajnos, nem foly­tathatta sokáig munkásságát. Szélhüdés szó-" ritotta görcsbe azt a fáradhatatlan szivet, amely egész életében, messze a Távolkeleten is mindig hazájáért dolgozott. Jé ára és ió hirdcíés^^^í l alapja a Jo bzleUuenetnek Megszületik a szinkronizált gépfegyver, a gépfegyvergyürü, a gépfegyvertorony és a légi torpedó A honvéd imája Don-partí éjben, idegen éjben gránáttépte, fagyos erdőszélen egy csillag volt ismerős az égen. És az a csillag úgy ragyogott, mint otthon, a bözödi égen. Ragyogott, magyarok őrzője, székelyek csillaga, h Isten (lámpása volt. Nagy, orosz síkságon, idegen föld fölött ez a kis csillag haza láthatott... Don-parti éjben, idegen éjben, gránáttépte, orosz erdőszélen Kis István haza nézett a csillag szemével, haza nézett és letérdelt halottak között az éjben. Csillagom, jó székely csillagom — igy fohászkodott — te Isten szeme vagy, mindent láthatsz, láthatsz engem és láthatod hazámat. Magyarok őrzője, székelyek csillaga hiszek Tebenned, mindent tudsz, tudod sorsomat, tudod a jövendőt, s ha akarod: nevemnél nagyobb lesz az erőm, gyilkos golyó, fagy s ártó borzalom nem győzhet szivem fölött • s nem győz le semmi hatalom. Mig hazám alszik mélyen. Don-parti éjben, idegen éjben, gránáttépte, orosz erdőszélen hős karommal, szivemmel őrt állok én. Sorsom csillaga, magyarok csillaga őrt állok én, s a sok, sok sir fölött halottakon át, vöröslő végemből nő a dicsőség s a jövő! , FLÓRIAN TIBOR __ Farkascsordák pusztítanak Turnu-Sft* i ' 1 I*' '/ verin köryékén. Bukarestből jelenti a MTI: Turnu-Szeverinből jelentik, hogy Monedintz- ben farkascsordák pusztítanak. A lakosság háziállatait már nem meri kihajtani a mezőre, mert fényes nappal eddig is már többször elragadtak belőle a farkasok nagyszámú állatot. SAKK 175. SZÁMÚ FELADVÁNY Lazard F.-től (Páris) abcdefgh 8 7 6 5 4 3 2 l Világos: Ke5, Vb2, Be2 (3 darab)'. Sötét: Kd3, Fbl, He4. gy: C4. (4 darab). Matt 2 lépésben. Az augusztus 1-én közölt 171. sz. felad­vány (Bata) megfejtése: 1. Vb2—h2. (Kolozsvári Mátyás király emlékverseny, 1943 augusztus.) Világos: _ Sötét: Sz. Tóth Vince. Füstér Géza 1. d4, d5. 2. c4, c6. 3. e3. (Nem a leg­erélyesebb. Jobb: 3. Hf3.) 3.... e6. 4. Hc3, Hf6. 5. Fd3, Hd7. ü. HÍ3,. a6. 7. 0—0.'(He­lyesebb a csere d5-ön, amivel a c8 futár szárnyfejlődése akadályozva van.) 7.... dxc4. 8. Fxc4, b5. 9. Fb3. (Számításba jött Fd3.) 9-----Fb7. 10. Ve2, c5. 11. dxc, Fxc5. (Világos kissé sablonosán kezelte a megnyitást éssötétnek már nincsenek ne­hézségei, sőt tisztjei jobban vannak fejlőd­ve.) 12. Bdl, Vc7. 13. Fd2, 0—0. 14. Ba—cl. He5! (E kihivó lépéssel Füstér magához ra­gadja a kezdeményezést és a továbbiakban már nem engedi szóhoz ellenfelét.) 15. Hbl. (Szomorú, de a hibás felépítés következ­ménye.) 15-----Hxf3 + . 16. gxf3, Ve5. 17. f4, Vf5. 18. f3, Fb6. 19. Khl, Ba—c8. 20. B x c8, B x c8. 21. Bgl, Vh5! (Világosnak már nehéz állása van és bajos lenne ment­séget találni.) 22. Fdl. (Fx<3 fenyegetett.) 22-----Bd8. 23. Fc3 (?) (Erős elnézés, ue vg2, g6 után FXé3 éj5 utána Bxdl is fenyegetett.) 23.... Bxdl! és világos fel­adta, mert a bástya Fxf3+ miatt nem üthető. Füstér kitünően játszott.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents