Keleti Ujság, 1943. július (26. évfolyam, 145-171. szám)
1943-07-27 / 167. szám
1943. J V £ 1 V S 27 ÜTOgygBsssflaa 3 Feladták hiábavalő áttörési kísérleteiket a bolsevisták a keleti front déli szakaszán Berlin, julius 26. (MTI) A hétfői hadi jelentés kiegészítéseképpen közli a Német Távirati Iroda: A helett front nagy felörlö csatája ujaíbb szakaszába lépett, amit a Szovjet támadó tevékenységének az Azovi-tenger és Bjelgorod között való erős hanyatlása jellemez. A bolsevisták súlyos veszteségeik hatása alatt lényegében feladták hiábavaló áttörési kísérleteiket a keleti front déli szakaszán, miközben az oreli térségben régi tömegtaktikájuk alkalmazásával még mindig áttörést kísérelnek meg. Bár a Ladoga-tó déli részén még erős tehermentesítő támadásokat intéznek, ezek azonban éppen olyan kevéssé befolyásolhatják támadásaik súlypontját, mint elhárító támadásaik a keleti hadszíntér déli szakaszán. sem szabad elfeledni — hangoztatják az angol lapok, hogy a szovjet egyenesen kegyetlenül súlyos ember- és anyagveszteséget szenvedett. Ezenkívül nagyon sok termékeny talajt is vesztett a szovjet és ennek a területnek most minden kincse hiányzik a szovjet gazdasági Setéből. szovjet hatóságok bánnak azokkal, akik a csapatokkal együtt több hónapon át egyetértésben éltek. Ezenkívül az éhség is készteti az itt élő törzseket, hogy lázadással igyekezzenek helyzetükön segíteni. A lázadó csapatok száma a katonaszökevények csoportjával napról-napra növekszik. támogatásával végrehajtott támadásait. Az északi szárnyon tart az ellenség heves nyomása. Szirakuza kikötőjében német harcirepülö- gépek három, összesen 20.000 tonnát kitevő gőzöst süllyesztettek el és összesen 61.000 tonnát kitevő 14 gőzöst megrongáltak. A tengelyhatalmak légihadereje három repülőgépet lőtt le és a földi elhárítás két ellenséges gépet pusztított el a sziget felett. Az elmúlt napokban hajókaravánt kisérő haditengerészeti jármüvek a karavánok elleni támadásuk során 10 ellenséges repülőgépet lőttek le. A Giuglio Pelli sorhajóhadnagy parancsnoksága alatt álló három buvárhajóvadász elsüllyesztett egy ellenséges buvárhajót a Tirreni-tenger északi vizein. Hollandiában 68.000 kártérítési igényt jelentettek be a háborús károk miatt Hágában még mindig működik az a kár- megállapitó bizottság, melynek az a feladata, hogy megvizsgálja azokat a veszteségeket, amelyeket a volt holland hadsereg tagjai az 1940. évi négynapos háborúban elszenvedtek. A bizottsághoz eddig több, mint 68.000 kártérítési kérvény érkezett. Érdekes, hogy a háború következtében veszendőbe ment tárgyak között az első helyeket gyakoriság szempontjából a jegygyűrűk, müfogsorok és kerékpárok foglalják el. Ami a kerékpárokat illeti, a vizsgálóbizottság nem győz eleget csodálkozni, hogy mennyi vadonatúj kerékpár volt akkor a holland katonák birtokában. A csodálkozásnak természetesen az a következménye, hogy a vizsgálat kerékpárelvesztési ügyekben különösen szigorú. A müfogak pótlását igénylő kérvények számára egyelőre nem sikerült teljesen kielégítő magyarázatot találni. A rossz nyelvek szerint még az a legvalószínűbb, hogy a holland katonák a harctérre való kivonulás Izgalmaiban müfogsoraikat a kaszárnyában felejtették. A legkülönösebb azonban mégis csak az elveszett jegygyűrűk rendkívül nagy száma. A bizottság, mely kárpótlásként már tekintélyes összegeket fizetett ki, legújabban kénytelen volt arra az álláspontra helyezkedni, hogy csak a gazdasági szempontból fontos tárgyakért fizet kárpótlást és a luxustárgynak minősített jegygyűrűk elvesztéséből származó károk kiegyenlítését beszüntette. A legutolsó bumótgyár Hollandiában, ahol száz évvel ezelőtt még csak magában Rotterdamban is nem kevesebb, mint tizenkét gyár foglalkozott bumót előállításával, a tubákolás már annyira visz- szafejlódött, hogy az egész országban már csak egy wageningeni gyár foglalkozik bur- nót előállításával. A kereslet továbbra is állandóan csökken. Mig a gyár egykor a konstantinápolyi török szultán háremének udvari szállítója volt és a világháború alatt is jó piacokkal dicsekedhetett, vásárlóközönsége már csak az északitengeri partok ha- ’ászfalvaibó! kerül ki, ahol még mindig akadnak idősebb évjáratú hölgyek is, akik szántén nem vetik meg a dohánypor gyönyörűségét. Ezért fia&ínáKeifájás, fosztó zétzet. laidalmak. eüe» Fügetermelés Hollandiában Kevésbbé ismeretes, hogy a szubtrópikus égöv gyümölcse, a füge Hollandiában is tenyészik, egyébként természetesen nem a szabadban, hanem mesterségesen fütött melegházakban. A holland füge a déli fügétől csak abban különbözik, hogy a megtermékenyítés hiánya miatt nincsen magja. A füge megtermékenyítését végző darázsfaj Hollandiában ugyanis ismeretlen. A holland füge egyébként éppen magnélkülisége folytán a közönséges fügénél levesebb és édesebb. Szüretelése évente háromszor, júliusban, szeptemberben és októberben történik. A leggyakoribb családnév Nemrég járta be a sajtót a hír, hogy Dániában a Jenssen családnév a legelterjedtebb, melyből csupán a kopenhágai telefonkönyv is nem kevesebbet, mint 80.000-et tart számon. Nos, ami Dániában a Jenssen, az Hollandiában a Janssen név. Különböző változataiban (Janssens, Jansens, Jansse, Jan- se) olyan nagy számban fordul elő, hogy viselőik megkülönböztetésül kénytelenek két, három, sőt gyakran négy keresztnevet használni. adóemelés és újabb kölcsönök nélkül teremtik efő Bulgária rendkívüli kiadásait Szófia, julius 26. (MTI) Bozsüov bolgár pénzügyminiszter a parlament pénteki ülésén hosszabb beszédben vázolta az ország pénzügyi helyzetét. Az eddig megszavazott rendkívüli kiadásokat rendes költségvetéssel, tehát adóemelés és uj kölcsönök kibocsátása nélkül teremtik elő. A parlament ötödik rendkívüli ülésszakát királyi kézirattal berekesztették. Az angol sajtó is elismeri, hogy a bolsevista . támadások nem jártak eredménnyel Genf, julius 26. (MTI) A Német Távirati Iroda jelenti: A Szovjet Orel elleni támadássorozata eddig még nem járt a várt eredménnyel — Írja a Times. A németek „nagyon erősek“ függetlenül attól, hogy harcukat defenzív keretek között folytatják-e, mert még akkor is eredményesen küzdenek, ha például rohamcsapatai elszakadnak az ellenségtől. Azt Szovjetellenes lázadás a Kaukázusban Bérűn, jul. 26. (MTI) A Nemzetközi Tájékoztató Iroda jelenti: A legújabb hírek szerint még mindig tart, sőt komolyan terjed az a lázadás, amely a kaukázusi hegyek törzsei közt február óta a szovjet biztosok visszatérésekor tört ki. A kaukázusi törzsek elégedetlenségének legfőbb oka az a kegyetlen terror, amellyel a Szicíliában a tengelycsapatok visszaverték az újabb angolszász támadásokat Berlin, julius 26. A német véderő főparancsnoksága jelenti: Szicilia-szigetén a német-olasz csapatok visszavertek több, az arevonal északi és középső szakasza elleni páncélosok támogatásával Intézett támadást. A Szirakuza előtti vizeken a német harcirepülőgépek összesen 20.000 bruttó regiszter tonnát kitevő három ellenséges kereskedelmi hajót süllyesztettek el és súlyosan megrongáltak további 14 száHitóhajót. Róma, julius 26. (MTI.) A Német Távirati Iroda julius 26-án az olasz véderő főhadiszállásáról a kővetkező hadijelentést közű: Szácűia-szigetén az arevonal középső szakaszán visszavertük az ellenség páncélos EGY ETEM-MOZGOBAN ma, holnap és holnapután . I- 4 órakor: IL Csizmás kandúr Béka király 6 órakor és 8 órakor: (Tasnády Mária, Titkos Ilona, Somlay Arthur, Kiss Ferenc, Táray Ferenc, Petites, Mály Gerő.) Az angolszászok újabb terrortámadást intéztek német városok ellen Rendkívüli diplomáciai tevékenység a Vatikánban A német véderő főparancsnoksága jelenti: Ellenséges repülőkötelékek újabb súlyos terrortámadásokat intéztek német városok ellen. A tegnapi napon Hamburgot és Kielt, valamint az északnémet partvidék és a megszánt nyugati területek néhány helységét támadták és az elmúlt éjszaka ismét bombázták Essen városát. A támadások során a lakosság ismét súlyos veszteségeket szenvedett és komoly pusztítást idéztek elő a megtámadott városok lakónegyedeiben. A légvédelmi erők 61 gépet lőttek le a támadó északamerikai kötelékekből, öt vadászrepülőgépünk elveszett. Egy nehéz német harcirepiilőgépkötelék támadta a julius 26-ra virrad éjszaka minden méretű bombákkal Hull városát és kikötőjét. Három repülőgép nem tért vissza. Német biztositó jármüvek és brit gyorsnaszádok között vívott ütközetben, melyről már tegnap beszámoltunk, kötelékeink az eddig jelentett eredménynél nagyobb sikert értek el. Az ellenség összesen két gyorsnaszádot vesztett, két másik jármüve kigyulladt. Az amerikai légile ma»zponlokal bombázlak Kínában a japánok Tokió, julius 26. (MTI) A Német Távirati Iroda jelenti: A japán főhadiszállás hétfőn délután a japán légierő újabb súlyos támadásairól számol be, amelyeket a Kínában lévő amerikai légikikötők ellen intéztek. JuUus 23. és 25. között légiharcban 28 ellenséges gépet lőttek le. Közben 8 japán gép veszett el. Nyomorúságos állapotban van a csungkingi hadsereg Tokió, jul. 26. (MTI) A Német Távirati Iroda jelenti: Egy amerikai tudósitő a csungkingkinai hadsereg állapotáról Írva megállapítja, hogy a nyomorúság az egyetlen helyes kifejezés, amelyben a csungkingkinai katasztrófák állapotát jellemezni lehet. A rossz ellátáson kívül öltözetük sem megfelelő. Sok katonártak nincs bakancsa és lábbeli helyett rongyokba burkolják lábukat- Ezzel szemben az amerikai katonák Csungkingban fényűző élete' **r>r*r. Róma, julius 26. (MTI) A nemzetközi tájékoztató iroda jelenti: A Vatikánban minden a megszokott mederben folyik, csak rendkívüli diplomáciai tevékenység figyelhető meg. A pápa sok magánkihallgatást tartott és a többi között fogadta Borgoneini Dúcát, Olaszország apostoli nunciusát. Vasárnap este éjfél felé a Szent Péter-téren tüntetés volt, amely körülbelül 30 percig tartott és amelynek során a tömeg kifejezte rokonszenvét XII. Pius pápa iránt. Kormányzó Urunkró! irt méltató cikket az egyik portugál lap Lisszabon, julius 26. (MTI.) „Horthy Miklós Magyarország Kormányzója lelkes barátja a sportnak“ cim alatt a „Dorte Desportivo“ c. portugál lap első oldalán cikket közöl a Kormányzó Urat vadászat közben ábrázoló képpel. A lap kiemeli, hogy a magyar sportolók a berlini olim- piászon nagy meglepetést szereztek és Magyarország a harmadik helyen végzett. A magyarok azért érték el ezt az eredményt, mert Magyarországon a sport vezetői különleges támogatást élveznek. Ez nem is lehet másképpen egy olyan országban, amelynek 75 éves vezetője még ma is egyike a leglelkesebb sportolóknak. Horthy Miklósnak a vadászat a legkedvencebb sportja, annyira, hogy Magyarország Kormányzója a legjobb lövészek közé tartozik. Horthy Miklós Kormányzó legfiatalabb korától kezdve nagy érdeklődést mutatott a sport iránt és több sportág úttörői közé tartozik, ő vezette be a sportot a tengerészeinél egyik keleti útja alkalmával. A fiatal tengerésztiszt nagy meglepetést szerzett Indiában lovagflóképességével. Ettől eltekintve számításba kell vennj^azt, hogy Horthy Miklós családjában, amely egyike a legrégibb családoknak, a sport a családi hagyományok közé tartozik.