Keleti Ujság, 1943. július (26. évfolyam, 145-171. szám)
1943-07-22 / 163. szám
MjesjewETrsMa 4 1943. J V L 1 U S 22 i papirost. Néha a körömhöz tartozó bőrt is elszabja a kelleténél, de ez inkább csak akkor van, ha a manikűrös kisasszony ügyetlen, vagy randevúra siet. A szemeink eíött munkálkodó kisasszonynál láthatólag egyik eset sem forog fenn. ügyesen és serényen ollózza a hölgy körmeit és szerényen mosolyog, mikor a hölgy elismeréssel adózik bravúros ollókezelésének: A fodrászüzem férfiosztályán m'nden csendes. A borotváltató kövér ur billiárd- golyó simaságu fején néha egy légy telepszik meg zümmögve, majt végigltorzózva a tarkóig, tovább repül. A másik fiatalabb kuncsaft nyiratkozik. A segéd ollója csattogva szabja a fürtöket. Ezeken kívül alig hallható más zaj. Az ollózó segéd szólal meg egyizben, mikor a fülek körül munkálkodik: — Spiccben parancsolja, vagy oldalszakált hagyjak ? — Spiccben. Az egyetlen légy erős berregéssel tesz megismételt kísérletet, hogy landoljon a bil- liárdgolyó fejjel rendelkező kövér ur kobakján, de az ingerült mozdulattal elhárítja a légitámadást. A légy erre az ablaknak veszi irányát és megtelepszik a rézkilincsen. Onnan fixirozza vágyakozva a vonzó kobakot. — Szemtelenek ezek a legyek — mondja az ur. — Ne tessék mozogni —• szól a borotváló segéd mogorván és megvillantja az ölnyi borotvakést a kuncsaft szeme előtt. A férfiosztályon újra csend lesz ... De nem úgy a hölgyek birodalmában. Fogasoktól díszes, tükrös deszkafal választja el mindössze a két osztályt egymástól. A beléje vágott keskeny ajtón át mégis, mintha egy másik világba jutna az ember. Ami legelőször feltűnik, az a bábeli hangzavar, mely a belépőt fogadja. A hölgyek természetüktől kényszerítve és azt meg nem tagadva, körömnyirás, ondulálás és hajfestés közben is fesztelenül és bőségesen csacsognak egymással, szomszédjaikkal és egymás fején keresztül a terem túlsó sarkában ülőkkel is. A kiszolgáló kisasszonyok kétségbeesetten próbálnak szóhoz jutni. — Szőkítést parancsol ? — Végül is milyenre alakitattad át a kalapodat, édesem ? -- trillázza a kérdezett hölgy egy harmadiktól, akinek feje a száritó bura alatt rejtőzködik. — Maradtam az eredetinél. — Szőkítést parancsol? — erösködik a kisasszony. — Hogy? Dehogy szőkítést, onduláltatni akarok. A kisasszony lemondóan kezd babrálni az onduláló készülékkel, készenlétbe helyezi, majd sóhajtva hozzáfog a hajmosáshoz. — Kapnak sampont? — érdeklődik a hölgy, majd feleletet sem várva, az előbbi hölgyhöz fordul: — Apropo, hogy állsz a mosószappannal, drágám ? — Két egész darabom van — visítja a másik a bura alól. — Megtakarítottam a multhónapi adagot. A szappanhab elborítja a hölgy fejét. Az, orrára is jut kevés. De ez láthatólag nem zavarja. — Egész vagyon. És cipőd van? — Két párat vettem, fatalput. Az egész város abban kopog. A kisasszony most a hölgybe fojtja a továbbiakat, mert nagy törülközőt borit a fejére, felitatandó a haj nedvességét. Fgy pillanatra csend van, de csak addig, amig a hölgy újra levegőhöz nem jut: — Képzeld, hogy jártam tegnap a piacon ... A kisasszony a bevásárlás körül forgó piaci történet közben csillogó csavarokra tekeri fel a hölgy haját. Fürtönként végzi az aprólékos műveletet. Mikor uafejezte, olyan a hölgy feje, mint egy sündisznó bandája, amikor meghempergözött az avarban. Ezután eltünteti a teletűzdelt fejet egy szá- ritóburában, mely olyan, mint egy csillag- vizsgáló torony kupakja s akkora, mint egy sajtbura. Alja egészen a hölgy válláig ér le. A társalgás most már nehézségekbe ütszünik, egyrészt az nem ismeri a nők természetrajzát, mára észt sajnálatosan téved. Legfeljebb annyi történik, hogy a hölgyek felemelik a hangjukat. A bura Riói úgy hangzik, mintha valamilyen befalazott helyről társalognának egymással. Meglehetős erőkifejtést igényel a beszélgetés. Ezt elősegítendő, célszerű v rína az egyes kupakokat összekötni házitelefonnal. Annak segítségével a hölgy kényelmesen feltárcsázná annak a kupaknak a számát amellyel beszélni óhajt és a kagy'óba fuvolúzná a legfrissebb pletykákat, nem kellene mindent át- orditani az egész üzemen, mint ezt is: — Hallottad, szivem, hogy a Gyuri nősül ? , A szélső száritó kupak foglya élesen felsikolt: — Jéééééé ... ne mondd, angyalom ... és kit vesz el? Az onduláló kisasszony erélyesen közbeszól: — Tessék szólni, nagyságos asszony kérem, ha már nagyon meleg! A figyelmeztetésre azért van szükség, mert vigyázatlanság következtében az elektromos száritógép esetleg kétsZersültet pirít a hölgyből. — Volt már ilyen eset, — mondja a kisasszony. — Az egyik üzemben leégetlék az onduláltató hölgy hidrogénszöke tincseit is s azzal együtt a fejbőr egy részét is. A hölgy beperelte az üzemtulajdonost és annak fizetnie kellett. Tincsenként száz pengőt. — Miről tudják meg, hogy már elég a szárításból ? — Megismerjük a haj jellegzetes pörkö- lödö illatáról. A bura is serceg, ha már száraz a haj... Mi már oda sem figyelünk, kérem, mert akinek gyakorlata van, az álmában is tudja, hogy mikor kell levenni a burát. Átlagosan annyi ideig kell a fejen hagyni, amig egy keresztrejtvényt megfejt az ember. A kisasszony elneveti magát. — Na, meg a hölgy úgyis kiabálni kezd, ha nagyon süti már a fejét. Senki sem akar pecsenye lenni. Némelyik nagyon megijed, amikor meleg kezd lenni. A férfiak a íeg- ijedősebbek. — Hogy-hogy?... Férfiak is onduláltat- nak ? — De mennyire! Még kényesebbek- a lok- nijaikra, mint a nők. Vannak állandó férfikuncsaftjaink, akik ép oly gondosa bodorít- tatják hajukat, mint a hölgyek. Ki hitte volna, hogy a teremtés koronája ilyen hiú? A tükrösfalu helyiség egyik ablak mellett levő sarkában most frissen érkezett hölgy telepszik le otthonosan egy kis asztalkához. — Manikürt kérek! Az egyik kisasszony készségesen letelepszik a hölggyel szemben, kezében apró körömolló. Vágás előtt azonban a hölgy ujjait először belemártogatja egy kis tálkába, amelyben rózsaszínű folyadék van. Ez az áztató, ebben puhítják meg a bőrt és a körmöt, melyet ezután úgy szab az olló, mint Lombi tető, julius 21. A nap még visszakacsint a messzességböl s az ég mély kékségébe beleolvadnak köröskörül a láthatáron Erdély legszebb bérceinek havas és kopár csúcsai. A nyár boldog öröme harsog a sötét lombu erdők, a végtelenségbe terjedő mezők felett. A Lombi-tetöröl a mélybe néző szemek mintha óriások mesekönyvébe festett illusztrációkat nézegetnének, ámulva csodálják a táj felséges szépségét. A Szamos kanyargó medre mellett Hollós Mátyás ősi varosa az aranysugarak tüzétől átizzott párák alatt olyan, mintha gyémántszemekkel tűzdelt fátyollal volna letakarva. Körül a hegyoldalakon dús és bőséges termés mindenütt. Érett kalászok hajtják súlyos fejüket a föld felé. S a dűlő utakon válravett szerszámmal ballagnak hazafelé a tájhoz hozzá- nött emberek. A sűrű lombu fák közül felsir a tárogató hangja. Száz és száz torokból utána száll az ének. Dal, amilyen sehol a világon másutt fel nem hangzik... Valaki idézi a költő egy verssorát: — Akt nem volt magyar, nem tudja, mi a fájdalom... ♦ Az est leszállt. . . Az erdő mélyén, a tisztás körül, mint egy amfiteátrum lépcsözetén körös-körül tömött *— Nahát! Maga aztán érti a mesterségét. — Hát igen... Most már megy, de kezdetben nehéz volt. — Sokszor belevágott? — Itt az üzletben nem, mert addig nem engedik manikűrözni az embert, amig nem tud, különben elfutnának a kuncsaftok. — Hát hol tanula meg? — Az unokaöcsémet, meg a barátnőimet manikűröztem díjtalanul. Kezdetben mind a tíz ujjuk vérzett, de aztán lassanként megtanultam. . • A maniküröztetö hölgyeknek és uraknak eszükbe sem jutna, hogy hányán adóztak vérük hullásával névtelen unokaöccsök és önfeláldozó barátnők — a szakma mártírjai — amig teljes biztonságban maniküröztet- hetnek. * — Négy és óta manikűrözök, — mondja a kisasszony — és csak akkor vágtam be, ha a kuncsaft ideges volt. Az idegeseket nem jó manikűrözni. A kisasszony tehát négy év óta szabja már a körmöket és a környező börfelülete- ket, közpegelégedésre. El lehet gondolkozni azon, hogy mennyi körömnek kellett porba hullania ezen idő alatt. Hiszen, ha csak naponta tíz páciense van, tízszer tíz ujjról kell levágnia a körmöket. Négy év alatt egész kis körömhegyet faraghatott össze és jónéhány körömcipőt vehetett a munkájáért kapott béren magának. Távozóban látom, hogy az utolső mozzanat következik. A kisasszony lakkot ken fel a hölgy körmeire. Pirosat. Olyan Illat tölti meg a helyiséget, mintha ánizsos likőrt inna valaki. Éppen jókor ér véget a rövid szemlélődés, mert a terem két végében eegyszerre szabadítanak ki a kupakok alól két onduláltató megbodorltott és „tartósított“ hölgyet és azok a szabadulás felett érzett örömükben harsogó hévvel kiabálnak át egymásnak tücsköt-bogarat. Sokáig kellett szótlanul el- mélkedniök a keresztrejtvény felett szegényeknek. Az utca zűrzavara megnyugtató csendként zsongja körül a női szakasz hangorkánjából kimenekülő dobhártyáját, amint kilép a fodrászüzem ajtaján. Irta és rajzolta DOBRY LAJOS kulatainak egyenruhás tagjai. A tábor leventecsapat parancsnokainak tanfolyamát bezáró tábortűz megkezdésére várakoznak. A bejárat előtt áll vitéz Borsiczky Imre őrnagy táborparancsnok, Kovách Zsigmond főhadnagy helyettes parancsnok és Atzél Ede báró, fölövészmester. A tábortűzre érkező előkelőségeket és meghívott vendégeket várják. Kürtszó jelzi érkezésüket. Vitéz Borsiczky őrnagy szives szavakkal köszönti Inczédy-Joksman Ödön főispánt, Veres Ernő dr. római katolikus püspöki helytartót, Vásárhelyi János református püspököt, Kádár Géza föesperest és a vitéz Vattay Ferenc csendörezredes vezetésével megjelent magasrangu honvéd tisztikart, valamint Kolozsvár társadalmi életének több vezető személyiségét. A vendégek elhelyezkedése után fellobban a tér közepén a tűz lángja s a mély csendben felhangzik ezer magyar ajkáról a Magyar Hiszekegy. A hegyek felöl visszaverődnek a hangok s a lobogó lángok fénye áhítattal eltelt, napbarnított magyar arcokra verődik. A csendben, a háttér sötétjéből kiemelkedő s a táncoló fényben megfürdö gyülekezet tagjai egymás kezét fogják, a szivek dobbanása egybeolvad s a lelkekbe ősi mult emléke támad életre) közik, de ha valaki aat hinné, Jiogji meg Is § lombi levente-tábor alaTábortűz a Lombl-letőn Véget ért a leventevezetők táborzása — Egyek vagyunk. Testvérek! Vér a vérbői, — hangzik föl vitéz Borsiczky Imre őrnagy érces hangja. — Honszerző apáink, vitéz hőseink, Rákóczi kurucal, a Doberdő hőseinek lelke van közöttünk. Lobog a láng, a magyar életre és magyar sorsra világító szent fényesség és megvilágítja lelkünk előtt az utat. Látnunk kell, hogy merre megyünk s tudnunk kell, hogy csak egymás kezét fogva mehetünk előre. Nincsen külön sors, csak egy van: magyar sors. Soha nagyobb figyelmeztetést még nép nem kapott, mint mi. Az Isten ujja reánk mutatott: magyarok, fogjatok össze, tartsatok össze. A világ ég körülöttetek és a pokol minden réme elszabadult. Magyarok vigyázzatok, legyetek egyek! Kétszáznegyven erdélyi magyar: papok, tanítók és birtokosok gyűltek össze a lombi határban, hogy a magyar honvédtől lelki és testi felkészültséget kapva, Erdély minden kis falujában vessék el a magokat, amelyeket a magyar honvéd szivéből adott. Kunyhók és paloták lakói mind egyekké kel! váljanak, igaz magyar hitben, becsületben a nemzet és haza megmentésének akaratában. Egymásratalálásunk nem véletlen, mert Isten akarta, Isten csinálta, azzal, hogy a poklok szenvedéseit zúdította reánk a múltban. Értsük meg Isten szavát s kövessük parancsát. ♦ Vitéz Borsiczky őrnagy gyűjtő s lelkeket megrázó beszéde után megkezdődött a tábortűz alkalmából a parancsnoki tanfolyam hallgatói által összeállított müsorszámok előadása. Ferenczy József tanár, a tanfolyam egyik hallgatója lelkes szavakkal s magyarázatokkal vezette az egyes számokat. Ka- kasy J. tárogatószámai és ősi magyar énekei után Atzél Ede báró állott a tér közepére és a Szent Istváni-gondolatról mondott rendkívül nagyhatású beszédet. — A sors megoldandó feladatok elé állitja a nemzeteket — mondotta beszédében. — Nekünk most vetette föl a legnagyobb problémánkat. Ezeket nem lehet ideológiai tanításokkal, csak cselekedetekkel megoldani. Az ideológia nem mondja meg, hogy hogyan kell hozzáfogni a megoldásokhoz. A cselekedeteket a körülmények s adottságok szabják meg és azokra fel kell készülni. Nekünk csak egyetlen irányban lehet és kell felkészülni: katonailag. E szempontból pedig az ellenségeinktől is tanulhatunk. Szent Istvánnak csak egy emberöltőre terjedő tapasztalata volt, nekünk pedig ezeréves. A legfőbb tapasztalatunk az, hogy mindig becsaptak és ha gyengék voltunk, akkor eltiportak. E tábor is csak akkor szolgálja a magyar jövendőt, ha az itt tanultak cselekedetekhez vezetik a tanulókat és azok tovább a maguk körükben cselekedetekre bírják testvéreiket. A vihar zug és minden pillanat véráldozatot követel. A magyar vér drága. Minden áldozatunk azoké kell legyen, akik a védelmet vállalják. Tehát a magyar honvédé. A leg- jebb felszerelés, a legjobb tudás és a legtisztább becsületesség, ez kell a magyar honvédnek. Az ideológiai tanítások elválasztják a magyart a magyartól, de a harctéren az ellenség nem különböztet meg senkit pártállás szerint. Felkészültségünk legfőbb feltétele a nevelés. Példaadással nevelhetjük csak ifjúságunkat, mint ahogy csak példaadással tisztulhatunk meg régi életszemléletünk és hibáink bűneitől, amelyek Trianonhoz juttattak. A bukás szörnyű szenvedésének tisztítótűzként kell minden becsületes magyarra hatnia. Meg kell értenünk, hogy a mostani küzdelemben könyörületről szó sem lehet. Atzél báró szavai mély hatást gyakoroltak a hallgatóságra. * Két vidám müsorszám után, amelyeket Sánta Antal és Kádár Imre hallgatók adtak elő, énekszámok következtek, majd Sebő János és Varró József hallgatók székely csürdöngölö tánca után a tábortűz minds*» résztvevője felállva hallgatta meg a magyar zsoltárnak a magyar édesanyákat dicsőítő énekét. Azután megható jelenet következett: a, tanfolyam hallgatói díszes zászlót adtak át vitéz Borsiczky őrnagynak: köszönetük jeléül a tanfolyam megrendezéséért. Vlté* Borsiczky őrnagy mély meghatottsággal fogadta a kedves ajándékot, majd felkérte a jelenlevő egyházak föpásztorait, hogy| a magyar összefogásnak e megható jelképét áldják meg. Veress Ernő dr. a római katolikus és Vásárhelyi János püspök a református egy-" ház nevében áldották meg a lobogót. A tábor összes résztvevői most újra egymás kezét fogva énekelték el a Himnuszt. A tábortűz már hunyni készült, amikor fölzengett a kürtszó és a tábor résztvevői fáklyafénynél a parancsnoksági épület előtt álló árborcrudhoz vonultak, amelyről Kovách Zsigmond főhadnagy, helyettes táborparancsnok „Imához!“ vezényszava után a lobogót leeresztették, annak jeléül, hogy a táborban a munkát befejezték. A megjelent vendégek serege a parancsnokság által adott tehergépkocsikon tért vissza Kolozsvárra, , V TURAN LAJOS
