Keleti Ujság, 1943. július (26. évfolyam, 145-171. szám)

1943-07-18 / 160. szám

1943. J V C I V S lg Szicíliái hadjárat Irta i Gesdelyi Nagy Zoltán V y,r a riport kissé idős mér. Hatéves. Hat évvel ezelőtt, ilyen forró júliusi napon száll­tam partra, Szicíliában. Reggio felöl érkeztem. Kalábna eme pezsgöéletü piacvárosából, ahonnan a legrö­videbb átjáró vezet a narancsillatu sziget felé. Itt vezet Itália föiltöere: a Nápoly— jreggiöi vonal, Délolaszország főútvonala. Vonatunk már délben megérkezett, de a komp csak délután indult Volt időm körül­nézni Reggio del Calabriában. Felmásztam a hegyoldalra és onnan néztem végig a messzinal szoroson, mely innen úgy hatott, mint egy széles folyó. Láttam szemben Messzina cukorfehér kikötőjét, a pipázó Et- nát és végigjártam a szicíliai háromszög két oldalán egészen a ködös messzeségekig. .Két ágra szakadt itt a „föütőér“, egyik délnek Visz Szirakuzáig, a másik nyugatra, Faler- móig. E kétágú villán belül megint csak sziklás hegyek és ritkán lakott búzamezők száradnak az örök napon. így áll előttem Szicília, inig a komp du­dája nem figyelmeztetett a beszállásra. Vo­natunkat mindenestül behúzták a három- emeletes pályaudvarrá épített nagy alkot­mányba, ahol már másik három vonat várta az átkelést: a délutáni gyors és az e pilla­natban érkézéit „Rapido", meg egy teher­vonat. A harmadosztályú utasoknak ki kel­lett szállniok es a komphajó oldalában el­helyezett teraszokon h elyet foglalnak cso­magjaikkal együtt, a hajógép nemsokára dohogni kezdett, a különös emeletre felka­nyargó sinéket elválasztották a hajótól és a lomha alkotmány lassan elfordult a szem­közti part felé, ahová szintén farral kell majd érkeznie, hogy Itircsa, guruló rakomá­nyát partra rakhassa. Úgy éreztük magun­kat, mint valami bevándorlók, annál is in­kább, mert kis detektivcsoportok szigorúan igazoltattak mindenkit. Nem csodáltuk: nagy események színhelye most a három­szögletű sziget. Ha partraszállunk, elkerül­hetetlenül látni fogjuk a fasiszta Olaszor­szág tizenöt éve legnagyobb hadgyakorlatát. Messzina ünnepi díszben fogadott. Gyönyö­rű kikötője sötétkék vízzel csillogott elénk, pálmasorainak hajában színes villanykörték emlékeztetnek a forró lelkesedésre, amivel ma délután fogadhatták a városbeliek Mus­solinit. Csak egy váratlan érzésünk van: hogy ez már nem is Olaszország, csak át­menet Afrika és Itália között. Két gyönyörű nap után partra széliünk Taörmina felé, ahová Európa világcsavargói márciusban a tavasz elé érkeznek. Az Etna hűvös fején fehér hósipkával benéz az ab­lakon. A tenger dalol odalent és utitársaink kézében hemzsegve zizegnek a képes újsá­gok. Mussolini első szicíliai látogatásával van tele valamennyi. Megnézzük a Képeket. Egy vicclap lerajzolta Szicíliát és bele egy hatalmas M betűt. Emitt a hadgyakorlat első képei látszanak. Útközben Giarre kikö­tőjében közvetlenül az Etna lábánál tenger­alattjárókat látunk s a képeslapban mind­járt Mussolinit, amint kedves közvetlenség­gel fürdik egy ilyen karcsú alkotmányon, vizbelógatja lábait. Fürdöruhás alakja a sportoló és Íróasztalnál dolgozó emberre egy­szerre emlékeztet. Acirrealéban éppen az o kocsija^ hagyjuk el a vonattal, a falvak íel- virágozva, a kikötőben üdvlövések. Catániában minden a fejetetején áll. A vá­ros tele egyenruhával. A szállodák hemzseg nek az újságíróktól. A főhadiszállás nyitott ablakain át egyetlen irógépkopogás. Motor­biciklis futárok száguldanak észvesztő vak­merőséggel kerülgetve a nemtörődöm gya­logosokat. Tankok, gépfegyveres alakulatok és gyalogoscsapatok vonulnak kemény lép­tékkel, lesülve, izzadtan és borotválatlanul. Marconák, de a járásuk játékos. Beszélgetünk katonákkal. Mondják, hogy itt van a király is a városban. A vörös zászlók az ablakokban öt ünnepük és a hadi­hajók is az ö tiszteletére adtak üdvlö késeket. Megtudjuk a hadgyakorlat elgondolását is. Nem titok, katonai szaklapok is ismertetik, békg van, katonatiszt ismerősünk a ten- gerrenéző terasz kéklö világosságában egy pohár Chianti mellett szabadon és nagy él­vezettel cseveg róla. — A Duce elgondolása ezzel a nagy fegy­vergyakorlattal az, hogy próbáljuk ki, mi­lyen eshetősége lenne egy esetleges szicíliai partraszállásnak, — meséli. Mozgatható és a hadgyakorlaton résztvevő hadseregünket két részre osztottuk ezért. Az egyik rész ha­jóról szállt partra, a másik készenlétben válla és igyekszik elbánni vele. Ebbî.o a pillanatban még dúl a harc cs a csapatok életrevalóságától eltekintve, még eldöntet­len, hogy a viz felöl lehet-e elfoglalni a mi kedves szigetünket. —■■ Megkérdezzük tőle, hol szálltak partra az „ellenséges erők". Mosolyogva feleli, hogy természetesen nem az északi oldalon, \ >*.hoi meredek sziklapartok, cellákra osztott, egy­mástól elkülönüli folyóvölgyek vannak és mindenütt a tengerpart közvetlen közelében a vasúti töltés, ez az- előre elkészített lö­vészárok. Hanem a déli részeken, közel Ca- tániához, ahol nagy gabonatermö lapályokon egész nagy hadsereg is felvonulhatna és ahonnan egy ugrás a messzinai szoros, ahol sikeres tengeri harc esetén el lehet vágni a szigetet, vagy mindenesetre nehezíteni az utánpótlást, Látta a messzina! szorost? Nahát, hiába olyan keskeny az, mégis csak egyet­len komp tartja fenn az összeköttetést a kontinenssel. A támadónak nincs könnyű dolga ebben a harcban, de a védekezőnek sem. Este, alkonyat után sokáig gondolkoztam a mozgalmas előadáson, a szállóbeli erké­lyen pipázva, egy heverőágyban A tenger sós szagával csípős füstillatok keveredtek, valahonnan az Etna fújta őszi szagait. Tá­volról tompa dörrenések és halvány villaná­sok jelezték, hogy történik valami. Éjfélfélé, amikor felriadva kimentem szétnézni, még láttam a hosszú, kanyargó sorokat, mint távoli cíkk-cakkos hegyi utakon vonultak megrakott málhás állatokkal, kezükben a hideg fegyverekkel, szájukban a háború ka­landjának az elöizével. lobogó fáklyákkal a kezükben, melynek fénye addig imbolygóit, mint egy guruló kígyózó gyöngysor csillo­gása. Másnap vége volt a hadgyakorlatnak. Hire jött, hogy egy régi templomtoronyról nagy beszédet mondott Mussolini a rivatag- ban összegyűlt csapatóknak. Délután a vá­ros főterén beszél. Izgatottan várjuk. Fehér ruhában érkezétt, állva az autójá­ban. Integetett. Húsos, lesült arcával zavar­talanul mosolygott, kipirultam vidáman, ön­tudatosan. jFeketeingesek sorfala közt lépett a szószékre. Csak egy pár szót jegyeztem meg beszédéből. — Szicíliaiak! A ti földetek nemsokára országunk legfontosabb pontja lehet, a biro­dalom központja. Sokat kell még dolgoznunk rajta. Viz kell, házak és földek. Itt egetverö éljenzés szakította félbe. A zsúfolásig telt tér tombolt. Ide ért el leg­Hankiss táltos ár. vallás- és közoktatásügyi államtitkár •nem­rég körutat tett Erdélyben. Kör- uijának élményét az alábbi meleg sorokban irta meg a „Debrecen ‘ c. napilap julius 16-i számában: Uj feladatomra azzal kellett elökészülnöm, hogy bejártam az országot és személyes kapcsolatba léptem a népművelés irányítói; val. Voltam keleten és délen, észákon és nyugaton. Lehajtott fejjel léptem be meg­hatóan küszködő népfőiskolák alacsony ajlaján és elgondolkodva szemléltem a nagy építész félbenmaradt, befejezés után kiáltó kulturházát. Reszţvettem Hetényi Rezső pompás falubemutatóján és a türjei műkedvelők megrázó drámaelöadásán. Re­megő kézzel futottam végig a soksipu orgo­na klaviatúráján a legmélyebb hangoktól a legég iebbekig. Szinte minden nap utaztam. Fáradságos, de gyönyörűséges ut volt ez. És közben föl­fedeztem a dajkámat. Jutalom volt-e ez vagy jelképes intés? Édesanyám Dunántúlról származott. Ab­ban az időben . mindenki „csúnyának“ tar­totta a dunántúli száj konţrasztos kiejtését. Ennek ellensúlyozására hozott székely daj­kát. De ez csak egyik ok volt. A másik: utoljára, íz olasz földreform, a lelkesedés érthető. Még tovább beszélt, összegezve a hadgyakorlat eredményeit, a kinti vizen hor­gonyzó öt cirkáló mé'gint üdvlövéseket adott, repülőgépek surrantak el felettünk, bele­legyezve az izzadó tömeg arcába. Egész Szi­cília lelke itt lüktetett ezekben a percekben, a fehér korlátos téren, melyen a habzó nyár tündöklőit és ahová ma is meghatottam gon­dolok vissza. Ezerkilencr.zázharminchét júliusa volt, bé- kepyár. Eseményszámba ment egy-egy Abesszíniából hazaérkező katona Catániá­ban, a bárokban szólt a zene, ismerős ka­tonatiszt házaspárom női fele, Franciska, nevetve legyintette arcul hadgyakorlatról ér­kező, nekipirultan magyarázó férjét: — Ugyan, az ellenség partraszáll. Már megint micsoda játék. És hogy enyhítse, ami a szavaiban bántó lehetett egy katonának, mindjárt utána szo­rosan hozzásimult táncközben, míg valahol ünnepélyesen pukkant egy pezsgösdugö. A hadgyakorlatnak pedig vége volt, meg­szűnt az irógépkopácsolás a főhadiszálláson, elutaztak az újságírók, kiijrült a város a ka­tonáktól, a beszállásolásban résztvett csalá­dok otthonai elcsendesedtek. Nem kanyarog­tak esténként fáklyás csapatok a szerpén- tinutakon és végre lehetett helyet kapni a szórakozóhelyeken. Itália négyezeréves kul­túrájának épületei fehéren álltak a holdfény­ben, épen és sértetlenül, az emberek az esti sör mellett fejüket csóválták a spanyol pol­gárháború olyasértelmü híreire, hogy a jövő háborújának föjellemvonása a polgári lakos­ság bombázása lesz repülőgépekről. Szicília pedig, a kedves, langyoséletü föld, lihegő narancserdöivel, illatosán lélegzett s ártatlanul szunnyadt tovább égnekmérédö templomai tövénél, míg a közömbös és ve­szélyes tenger három oldalról nyaldosta nap­égette parti köveit. Néha hűvös szél seperte végig már a Via Libertát és száraz levél is akadt már elég, Szicília felett lassan már ősz felé fordult az idő. A lapokban pedig olyan fantasztikus hírek álltak, hogy Ausztria nemsokára csatlakozik a Német Birodalomhoz. a székely lányok testi-lelki tisztasága, csön­des, póznélküli hűsége, természetes beleol- vadása a családba. így került hozzánk Jula. — Csöndes, sze­líd, anyai lelkű lány. Okos, de nem okos­kodó. Tele fantáziával, de nem képzelődő, ügyes, de nem bűvészkedő. Méltó segítsége édesanyámnak, akiből áradt a nevelői lélek. így nevelkedtem székely dajká meséin, székely ész jól kövezett, bár nem egyszer kanyargó utain. Nagyon szerettem Julát és szerette mindenki. Amikor később Benedek Elek meséi végkép rászoktattak, hogy Szé­kelyül szágban kell keresni tündérországot, de a magyar föld tökéletes mintáját is, mindezt természetesnek találtam. Zokszó és sértődés nélkül fogadtam el, hogy Jula földje a magyar világ közepe. Csak azért ment el tölünk, mert férjhez ment. Aztán jött az első háború, az összeomlás és irtózatos szakadék hasadt a jelen s mult közé. Jula komoly, szép arca messziről né­zett ránk, véghetetlen messziről. Amikor a rádiót feltalálták, talán azért is örültem olyan nagyon, mert vágyam át- szálihátott a határokon. Beszélhettem szé­kelyekhez, köztük — ki tudja — talán Ju- lához is... De édesanyám meghalt és nem volt kitol megkérdezni, pontosan merre Irá­nyuljon gondolatom­Az idei nagy utón mindenütt gyermekko­romat is kerestem. Az udvarhelyi tanfolyam megnyitásakor arra kértem a mindenniinnea összesereglett tanítókat, tanítónőket, segítse- nek letörleszteni adósságomat Jula iránt. Adjanak valamit a székely népnek abból, amit én tőle kaptam... Biztos vagyok, hogy segítenek is. De közben történt valami. — Míg én a légkörben és a tömegben kerestem őt, Jula ott volt Udvarhelyen férjével és hat gyer­mekével. És mire hazaértem, az Íróasztalo­mon ott feküdt K. Margit levele, szép, ka- Ugrafikus Írással, okos és meleget árasztó sorokkal. Olyan boldogság Is volt megtudni, hogy nem felejtettek el. hogy hallgattak a rádióban, hogy vonzza őket az irodalom Ta­nítanak és ipart űznek, hatnak és haladnak Jula gyermekei. És most előttem a levél és kihullanak belőle a fényképek. Csinos és lelkes arcok: munka és fiatalság néz reám. És ott van Jula fényképe is, látom okos és mégis meleg szemét, ami nem öregedett, nem öregedhetett meg. Nekem ma is benne csillog minden székely tengerszem, minden székely mese aranyszála. Ajkam megérinti a képet. Édesanyámra gondolok. Jutalmat kaptam. És tanulságot Is. Hat gyermeket nevelt Jula rajtam kívül és olyan hitet beléjük, amit nem rendíthetett meg húsz év kísértő kínja. Könnyen fonódik kezük a mienkbe. Az emlékezés meghat. De ez a tanulság könnyes boldogsággal tölt él. Amilyet sem­miféle siker, -még a legnagyobb reform sem adhatna meg. A székely anyák legyőzhetet­len magyar nemzedéket nevelnek. Gálkor Imre Így leit első... Megcsodált tó volt a balsas Gödör, páros, kétmedrü; toronyból nézve égbölpottyant szemüvegnek látszott: kivillant alóla a buggyanó iszdp tekintete, s partján elhullt a bozontos fűz. Bürök Péter ennél a tónál pihent meg, va­lahányszor ujjasa zsíros hajtókáján fehérre csorbult a holdsugár. Kerülő volt az öreg. Morcos, szigorú ör. Senkisem közelíthette meg egykönnyen, csak mi: pendelycsek. Ha szavam esik, most csak tisztelettel essék Bürök Péterről, a nincsenpárja kerülőről, aki minket éppenugy szeretett, mint az ellösbivalyt, meg az igazságot. ‘Ha elmonda­nám, kikre haragudott: rosszul járnék, mert hírességek nevét kellene emlegetnem. Hát csak azt mondom, amit lehet. Balladák keltek a kerülőből, hirt, dicső­séget emlegetett; múld a miénk volt az a dicsőség, ujraserdült magyaroké. Én, meg Mohos András hallgattuk a kerülőt, csodá­latos ragaszkodással, közben dörzsöltük a vereskövön a palavesszöt; tudtuk, hogy az öreg, ha szava szűnik, Írni is fog. Gádor Imre, aki egyivásu volt velünk, oda sem hederitett, hanem csapkodta a fái a görbe­bottal, rugdosta is, hogy reszketett ásón minden levél s a madarak kirepültek tere- oélye álól, fel, a nap iránt. — Tik elsők lesztek, neves, nagy magya­rok — mondta Bürök Péter és felénk hajolt. ■— Te még az ország utolsója leszel, az bizony, Gábor Imre, mert elfordultál a fák­tól... Imre meghalványodott, szeméből elindult a könny, de meg sem móccant, ottmaradt a közelünkben mindvégig. És nézte, hogy a kerülő betyárpuskát faragott nekem, még Möhos Andrásnak. Még akkor is szenvedett, mikor az öreg lekattintotta a resesvégü bicskát és /elballag ott a dombra, hogy az­nap végleg a tájba temetkezzék. — Nincs puskád, utolsó vagy, az is le­szel, — hetykélkedett hazafelé mentünkben András Imre homlokára pirosság szaladt, láttam, hogy ütni készül: hát inkább ijedtemben, mint jószivből kézébe nyomtam a puskámat: — Nesze! De már szaladtunk Is. Imre elörerogyott, mintha roppant teher szakadt volna a hátára, azután mégiscsak . kiegyenesedett, s felrántott, meztelen térdére két végéivel fogva lecsapta a kerülő faragta betyárpuskát. Láttam. Nem kellett neki. összetörte. * Balsán még találgatják, hová tűnhetett Mohos András. Mindegy, akárhová. Nyoma veszett. Hiába jósolt nekünk fényes jövőt a kerülő: rólunk már Balsa sem tud, nemhogy a süket Vencsellö tudna. De Gábor Imre nevét feljegyzi az ország. Gábor Imre három medáliával a mellén, hősi halott. így lett első. 4 mi nevünk szürkül, az övé ragyog. ÉS él. Éljen is, mindörökké. CSERHÁT JÓZSET BUDAPEST, RAKÓCZI-UT 5 SZÁM. Központi fekvés. * Korszerű kényelem SZÁLLÓ Eqjjáqjjas szobák 6*— F-től 12* P-tg Kétánijos szobák <9*— P-től 18*— P-iq Éttermében Veres Károly és cigány­zenekara muzsikál Elismertén kiváló konyha. Polgári árak. Székely tengerszemek csillognak Jula szemében... Irta: HANKiSS JÁNOS

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents