Keleti Ujság, 1943. július (26. évfolyam, 145-171. szám)

1943-07-16 / 158. szám

lÜSZMMlírSJXG • Ságtól függő' bolsevista eszmékért és az an­golszász plutokráciáért harcol. A valóság azonban az, hogy az orosz nép érdekei azo­nosak a német nép és az egész Európa ér­dekeivel. Ez magyarázza meg azt, hogy fel­hívásom, Írja Vlaszov, nemcsak a szovjet hadifoglyok tömegeiben, hanem a megszál­lott és meg nem szállott területen élő orosz nép között is a legnagyobb visszhangot Idézte fel. Tételének bizonyítására vázolja sajátmaga katonai pályafutását és ennek során szerzett tapasztalatait. 1938—39-ben Csang-Káj-Sek bolsevista katonai tanács­adója volt. A mostani háború elején a ne­gyedik gépesitett hadseregcsoportot vezette s Lembergnél harcolt. Később Kievnél küz­dött s már ekkor megállapította; hogy az orosz nép alapjában véve nem hajlandó a 2 szovjet uralmat védelmezni és a politikai biztosok egyre jobban beleszólnak a katonai vezetés ügyeibe. Kiev eleste után a Moszkva védelmére felvonult 20. hadsereget vezette, majd a Volchov arcvonalon a második ro­hamhadsereget. Akkor a tisztek és a le­génység naponta csak 100, néha csak 50 gram kenyeret kaptak és sokan éhenhaltak közülük. Haderejének felmorzsolása után egy hónapig az erdőkben rejtőzködött s amint Írja, ez alatt hányta-vetette meg ma­gában alaposan azt a kérdést, hogy vég­eredményben miért is ontja vérét az orosz nép. Belátta, hogy Sztálin az orosz néptől ide­gen érdekekért ontja a vért s tulajdonkép­pen egyéni vlláguralmi terveit akarja meg­valósítani. Szicíliában a tengelycsapatok szilárdan ellenállának az ellenséges nyomásnak Róma, julius 15. (MTI.) A Ştefani Iroda közli az olasz főhadiszállás 1140. számú alábbi jelentését: . Szicíliában az ellenségnek a tengelycsa­patokra gyakorolt nyomása tovább tart. A tengelycsapatok a nyomásnak ellenállnak és az ellenség makacs támadásait, amelye­ket páncélosok támogatásával hajtott’vég­re, visszaverték. A katániai síkságon le­szállt ejtőernyős csoportokat azonnal meg­semmisítették. A legutóbbi napok ütközetei során külö­nösen kitüntette magát a lő. bersaglieri ez­red, a 207. parti hadosztály és a Hermann Göring német hadosztály. A tengelyrepülők és különösen a torpe­dóvető repülőgépeink bátor pilótái, akik szerdán négy, összesen 27.000 tonnatartal- mu gőzöst süllyesztettek el és egy nehéz­cirkálót, valamint két közepes nagyságú kereskedelmi hajót rongáltak meg, hatáso­san résztvesznek az eredményesen folyó üt­közetben. Az olasz-német bombázók tengé- részeti és szárazföldi célpontokat Is hatá­sosan támadnak. A német vadászgépek a sziget felett 5 repülőgépet löftek le. két másik ellenséges repülőgép a német kkna- rakó hajók lövedékétől eltalálva, a ten­gerbe esett. Ellenséges légialakulatok Palermo, Mes­sina, valamint Nápoly és annak környéke fölé repültek és érzékeny károkat okoztak a polgári épületekben. A lakosság soraiban áldozatai vannak a támadásnak. Messina felett hat négymotoros repülőgépet lőttek le. Nápoly felett a légvédelem egy gépet pusztított el. A Földközi-tengeren egy torpedónaszádot elsüllyesztett az egyik motoros torpedóha­jónk. A tegnapi hadijelentésben említett Turin elleni légitámadás alkalmával meghaltak száma 402-re emelkedett, a sebesültek szá­ma pedig 601-re. A német véderő főparancsnoksága jelenti: A déisziciliai harcok változatlan heves­séggel folynak. Az ellenséges páncélosok támadásait több helyen visszavertük és a német-olasz vonalak mögött leszállt ellen­séges ejtőernyős vadászegységeket meg­semmisítettük. A német-olasz légierők az ellenségnek érzékeny veszteségeket okoztak hajókban. Több hadi- és szállitóhajót elsül­lyesztettünk, vagy megrongáltunk. Zürich, julius 15. (Búd. Tud.) A sziciliai harcokkal kapcsolatban a svájci lapok köz­ük, hogy a szövetséges csapatok tegnap páncélosokat raktak ki Szicília szigetén. A 8. brit hadsereg csapatai Catania irányá­ban fejtenek ki nagy erőfeszítéseket és egyes csapatok, hír szerint, Catania köze­lébe törtek előre. Egy páncélos egység 18 kilométernyire áll Cataniától. A Patton tá­bornok parancsnoksága alatt álló amerikai csapatok egyik csoportja a Misceni mellett lévő repülőteret támadja, amely 25 km.- nyire északkeletre van Gelátóí. Egy másik csoport ettől nyugati irányban Caltagirone felé támad. Francia csapatok is résztvesznek a sziciliai harcokban ii ii I I ■ I - t .. Bern, Julius 15. (Bud. Tud.) Az északaf­rikai francia főhadiszállásról közli egy al-. giri jelentés, hogy Szicílián francia csapa­tok szálltak partra és résztvesznek a szö­vetségesek harcaiban. Brit szálEifógépeket zsákmányoltak a németek Ealániában Berlin, jul. 15. (NTI) A Nemzetközi Tá­jékoztató Iroda jelenti Szicíliából: Brit ejtőernyős vadászok Szicília keleti részén a cataniai síkságon két szomszédos ponton hajtották végre vállalkozásaikat. Ezek teljesen meghiúsultak. A ieugrott és partraszállott csoportot azonnal körülzárták és rövid harc után megsemmisítették. így a helyzet már a kora reggeli órákban tisztá­zódott. A brit kudarc méreteire jellemző, hogy sok különleges ejtőernyős vállalkozás­ra alkalmas felszereléssel ellátott foglyokon kívül brit anyagszállitó vitorlázórepülőgépek jutottak német kézre. Az angolszászok sok fogoly elvesztésével és több sebesülttel fizet­tek rá e kísérletre, amellyel a tengelycsapa­tok vonala mögötti területet igyekeztek nyugtalanítani. Szlrakuza vidékének előre­tolt hegyi állásaiban a német és olasz csa­patok továbbra is elzárják az utat az elő- nyomulni szándékozó partraszálló brit csa­patrészeli elől, amelyek szerdán is hiában kísérelték meg a tengelycsapatok elzáró vo­nalának áttörését. A kilátástalan he yzetbe került ellenséges csoport közül néhányán feltartott kézzel fehér kendőt lobogtatva in­dultak a német csapatok felé. Amikor a né­metek gyanútlanul eléjük mentek, a harci­csoport kézigránátot dobott reájuk. Ezt a pillanatot használták fel a látszólag meg­adásra felsorakozó ejtőernyősök gyors kitörő kísérletre. A németek hidegvérrel meghiúsí­tották azonban ezt a tervet is, mert villám­gyorsan a földre vetették magukat és is­métlő pisztolyok tüzével tartották féken az ejtőernyősöket mindaddig, mig az utolsó szálig nem végeztek velük. mmmm 2943. JU Cl US 10 Eltemették a furini lámadás áldozatait Torino, julius 15. (MTI) A Ştefani Iroda jelenti: A Torino ellen intézett legutóbbi légitá­madás során hét templom pusztult el az el­lenség romboló és gyujtQbombái következ­tében, köztük a hires Szent Domokos tem­plom. A Chiablese-palota is rombadőlt. Az iskolák közül elpusztult a De Amicis, a Gaspari, a Gozzi, a Torquato Tasso és a Ludovico Muratori intézet. A Piemontl her­ceg-intézetet és a Salezieo Rebadengo inté­zetét szintén bombatalálat érte. A Tre Gen- raio nyaralótábort, amely messze a város­tól egy minden katonai célponttól távol lévő dombon fekszik, szintén bombázták. A Nar- chese di Barolö kávéházat és az aggok menbelyét, amely szintén kiviilesik a varos területén, félig lerombolták. Támadták az ei'enséges repülök a hires Cottolengo intéze­tet és az Isteni Gondviselés Kis Háza tem- p'omát. A hadirokkantak házát is elpuszitot- ta egy bomba. Egy másik rombadöntötte a Mater épületet, ebbe sokan menekültek ab­ban a hitben, hogy ott biztonságban lesznek. Az ellenséges repülők több bombát dobtak a város temetőjére is. A légitámadás áldozatait szerdán délután temették él az ellenséges bombákkal részben feldúlt központi temetőben. A (eloldozást a hercegérsek végezte, majd megáldotta a n< mzeüszioü lobogóval betakart koporsókat. A temetésen a hivatalos személyiségeken kívül hatalmas tömeg jelent meg. Turin egész lakossága megőrizte büszke és sztoikus magatartását a legutóbbi ter­rortámadás étiemére. Az áldozatok nagy száma, a sok tűzvész és a lerombolt köz- és magánépületek, amelyek között van a te­mető, sok templom, az egyetem és néhány történelmi palota, a lakosságot gyors cse­lekvésre ösztökéli. Mihelyt lehetséges volt, ez üzleteket újból kinyitották és serényen megindult a munka. Az Őreinél megindított német ellentámadás eredményesen halad előre Berlin, julius 15. (MTI) A Führer főhadi­szállásáról jelentik a Német Távirati Iro­dának: A véderő főparancsnoksága közli: Az időjárási viszonyok rosszabbodása el­lenére a súlyos harcok a keleti arcvonalon továbbtartanak. Bjelgorod térségében egy ellenséges harcicsoport összpontosított táma­dását vertük vissza. Más szakaszokon is az ellenség újból nagy erőkkel megindított tá- n adásait, mint az előző napokban, súlyos veszteségeket okozva, visszautasítottuk. Őreitől keletre és északra az ellenség szer­dán is továbbfolytatta páncélosokkal és csatarepülögépekkel intézett támadásait. A Szovjetnek azokat a kísérleteit, hogy át­törje a német állásokat, véres veszteségeket okozva meghiúsítottuk. Az azonnal megin­dított ellentámadások eredményesen halad­nak élőre. A nagy csata valamennyi arcvonalain szerdán 336 szovjet páncélost semmisítet­tünk meg, a légi erő pedig 70 ellenséges repülőgépet lőtt le. I francia nemzeti ünnepen Párist bombázták a régi „szövetséges“ repülői Berlin, julius 15. A német véderő főpa­rancsnoksága jelenti: Nagy ellenséges kötelékek szerdán dél­előtt Párist támadták és ftszaknyugat-Fran- ciaország egyes helységeit. A lakosságnak veszteségei voltak. Heves légiharcokban és a légvédelem közreműködésével 22 ellensé­ges repülőgépet lőttünk le, köztük 14 nehéz északamerikai bombázót, öt német repülő­gép elveszett. A csütörtökre virradó éjjel egyes brit re­pülőgépek zavarótámadást intéztek északné­met terület ellen. Bombáikat tervszerütlenül dobálták le. Boriin, jul. 13. (MTI) A Német Távirati Iroda jelenti: A ju’ius 14-én a kora délelőtti órákban Páris ellen intézett támadás idején az ame­rikai hombavető repülőgépek a kedvező tá­jékozódási viszonyok ellenére 8000 méter magasságból dobálták le bombáikat a város lakónegyedeire. Az. angolszász repülök támadása a leg­utóbbi megállapítás szerint 63 francia áldo­zat életét követelte. A páris lapok részletes beszámolókat közölnek a támadásról és fényképfelvételeket az elpusztult lakóházak­ról. Megállapítják, hogy katonai célpontot egy találat sem ért, csak békés lakott riészek pusztulták el. A „Matin" hangoztatja, hogy ismét asszonyok, gyermekek és öregek estek áldozatul. A „Petit Párisién" megemlíti, hogy a franciák nemzeti ünnepén az angol­szászok Ismét őszinte barátságukét bizonyí­tották. A Párisra dobott bombák nyomort, halált és pusztulást zúdítottak a békés fran­cia népre. Francia repülőraj — Franciaország ellen London, julius 15. (Búd. Tud.) Hivatalos londoni jelentés szerint a julius 14-1 francia nemzeti ünnep napján élsöizben vett részt a Lorraine nevű angliai francia bombázó raj francia terület elleni nappali támadásban a francia repülőgépek Abbeville repülőterét támadták. Angisát a hajótérhiány miatt már kétszer fenyegette a vereség veszélye Stockholm, julius 15. (MTI.) A Német Távirati Iroda közli: A „Svenska Dagbladed" londoni jelen­tése szerint, Arthur Salter parlamenti tit­kár a brit alsóházban feltünéstkelt-ő beis­merést tett. Kijelentette, hogy az angol ha­jótér válságos állapota miatt Angliát már kétizben fenyegette a háború elvesztésének veszélye. Az első időszak 1941 tavasza volt, amikor Nagybritánniát éhinség fenyegette. A súlyos anyaghiány miatt számos üzemet kellett leállítani és középkeleti hadseregét sem tudta utánpótlással ellátni. A másik időszak 1942 tavasza volt, amikor a szövet­ségesek több hajót vesztettek, mint ameny- nylt pótolni tudtak. A válság 1942 nyarán érte el tetőfokát. Angliának azonban még újabb súlyos veszteségekkel kell számol­nia, — mondotta Salter — mert a búvár- hajóveszély még nincs elhárítva. 160.C00 tonnát süllyesztettek el Szicília előtt a német bombázók Berlin, jul. 15. (MTI) A Német Távirati Iroda értesülése szerint a német légihaderő Augusta területének vizein ellenséges szálli- tóhajók ellen intézett támadásai során egy lőszerszállitó hajót több találat után a leve­gőbe röpített. Ugyanakkor több partraszál­lásra szolgáló naszádot és egy nagy révha­jót rongált meg súlyosan. Augusta kikötő­berendezéseit Is lángbaboritották a német repülők. A német harcirepülök számos tehergép­járművet és több ellenséges állást is meg­semmisítettek. , lenti, az angolszászok sziciliai partraszállása során egyedül a német légierők gyakran igen súlyos légiharcok során és erős légi és vadász elhárítással szemben julius I3-án estig 34 szállitóhajót, Illetve tehergőzöst ösz- szesen 160.000 tonna tartalommal süllyesz­tett el, illetve súlyosan megrongált, úgyhogy elvesztésükkel számolni lehet. Az inváziós csapatok végül elvesztettek több, csapatok­kal és hadianyaggal megrakott partraszál­lási csónakot. A hadihajók közül egy rombo­lót Olyan sulyoá találat ért, hogy elvesztése biztos. Mint a Nemzetközi Tájékoztató Iroda je­Szicilia lakossága ellenséges magafartásu — állapítják meg Amerikában Bamos Ayres, julius 15. (MTI) A Ştefani- I tó; kiemelik, hogy Szicília lakossága hatá- Ircda közli: | jczettan ellenséges magatartást' tanúsít a Mint Washingtonból jelentik, az ésfcak-'-l bevonulókkal szemben: amerikai lapok Szicíliában lévő különtudósi-1 ---------­Amerikában erős légvédelmi intézkedéseket foganatosítottak Buenos Ayres, julius 15. (MTI.) A Ste­fan! Iroda jelenti: Szigorú légvédelmi intézkedéseket tettek az Egyesült-Államok ipari városai, köztük Newyork is az esetleges légitámadásokkal szemben. A belső repülőterek megerősíté­sére különösen nagy súlyt fektetnek, mert úgy vélik, hogy esetleges légitámadások után repülőgépek leszállhatnak és romboló cselekményeket hajthatnak végre. Elégtelen az amerikai hadiipari termelés Amszterdam, julius 15. (MTI.) A Német Távirati Iroda közli: Donald Nelson, az amerikai termelésügyi miniszter a londoni rádió jelentése szerint bejelentette, hogy Amerika hadiipari ter­melése nem kielégítő. Az amerikai Ipar munkájával a saját csapatok legszüksége­sebb ellátását Is alig tudja biztosítani. Má­jus hónapban nagyon gyenge volt & terme­lés és júniusban sem javult sokat. Ilyen lenne az „amerikai béke“! Bueno« Ayres, julius 15. (MTI.) A Şte­fani Iroda jelenti: Sayre államtitkár a felszabadított orszá­gok élelmezési és segítési hivatalának veze­tője baltimoorel beszédében elszólta magát, kijelentvén, hogy az Egyesült-Államok nem tudnak gondoskodni a felszabadult orszá­gok élelmezéséről, különösen az el*5 idők­ben, amely időszak azonban nagyon sokáig elhuzódhatlk. Valamilyen segítséget mégis fognak nyújtani, különösen, ha rendkívüli politikai okok ezt megkövetelik. Éhinség Bihar indiai tartományban Bangkok, jul. 15. (MTI) A Német Táv­irati Iroda jelenti: Bihar indiai tartomány iparos negyedeiben komoly éhinség dúl. Madrasz főpolgármeste­re felszólította a kormányt, hogy Madrasz városában a rizsfejadagot sürgősen emeljék fel, miyel ott a lakosság közel van az éhha­lálhoz,

Next

/
Thumbnails
Contents