Keleti Ujság, 1943. július (26. évfolyam, 145-171. szám)

1943-07-14 / 156. szám

1S43. J U C i V S 14 Megérkezel!! a Megérkezett! GAZDAG CIRKUSZ (Posta hátamügötti téren.) Ma, 14-én szerdán este Vs 8 órai kezdettel nagy díszelőadás 20 atrakció, világvárosi műsorral. Helyárak: 1 P.-től 5 Pen­gőig. Jegyek elővételben d. e. 10 órától egész nap a cirkusz pénztáránál válthatók. egy ezret használtak fel az angolszászok a jelenlegi hadműveletek során. Gayda kiérleli, hogy a szicíliai hadihelyzet még mindig a kezdet állapotában van. Ezt nemcsak az a tény mutatja, hogy az ellenség nem tudott előretörni a sziget belseje felé, hanem azt is, hogy az angolszász csapatok eddig csak abban a körzetben tudtak működni, amely körzetben a hadihajók tüze és a repülőgépek védik őket. Amikor az olasz lapok a nagy döntő küzdelmekről Írnak, amelyek még jönni fognak, feltétlenül hatalmas méretű közelharcokra kell gondolni, ami az ellen­ségre azzal a hátránnyal jár, hogy ezek so­rán repülőgépeit csak bizonyos mértékig, hadihajóit pedig egyáltalán nem használ­hatja fel. Arra Is lehet gondolni, hogy a tengely hadvezetőség’e éppen ezeknek a harcoknak a folyamán szándékozik a döntést kivívni, amikor a szigeten lévő tartalékokat teljes mértékben latba vethetik. Azzal, hogy a dön­tő harcok még hátra vannak, a tengely el­érte azt, hogy a harcok megindításának idő­pontját ö határozza meg. Hogy ez a.pillanat mikor jön el, azt természetesen nem lehet tudni, mert mind a hivatalos jelentések, mind a mértékadó olasz körök érthetően a legteljesebb tartózkodást tanúsítják a hadi­eseményekkel kapcsolatban, de hogy bekö­vetkezik, az bizonyos, mert mint Gayda Is irja, nagyon kemény küzdelmek és váltakozó fordulatok várnak a tengely erőkre és az ellenségre is a szicíliai események során. Ismét megsértették Svájc semlegességét az angolszász repülők Eisenhower szemlét tartott a szicíliai partokon Bern, július 13. (Búd. Tud.) Angolszász jelentések közük Eisenhower főhadiszállá­sáról, hogy Eisenhower brit rombolón a szi­cíliai partok közelébe ment és onnan egy úgynevezett kétlaki „Jeepen“ partraszálit. Pachino közelében ütötte fel tábori főhadi­szállását, majd a csapatok megszemlélése után elhagyta Szicíliát. Montgomery Szicilia-szigetén ütötte fel főhadiszállását és mellette tartózkodnak azok a vezérkari tisztek, akikkel a 8. had­sereg északafrikai hadműveleteit vezette. A 8. hadsereg partraszálit egységeinek hadműveleteit Montgomery irányítja. Olaszország né^e lelkesen tüntet az ellenállás és a győzelem érdekében Róma, julius 13. (MTI) Olaszország vala­mennyi nagyobb városának lakossága a te- keteingesekkel együtt lelkes tüntetést ren­dezett az ellenállás és a győzelem érdekében. A lapok beszámolnak e hazafias megnyilat­kozásokról. amelyek Milánóban, Torinóban, Firenzében, Bolognában, Nápolyban, Geno­vában és más városokban hangzottak el. A „Gazetta del Popolo“ irja: A szicíliai lakosságnak heves ellenállása világosan mu­tatja, mennyire félreismerte az ellenség az olasz népet. Olaszországban injmár csak egyetlen harctér van, amelyen mindenki har­col. Ezen sem megfélemlítés, sem pedig hí­zelgés nem változtat. A Szicília ellen inté­zett támadást ezután a lap összehasonlítja azzal, amely Athénre végzetesen alakult, amikor Spártát megtámadta, majd hozzáte­szi, az olasz nép örül annak, hogy ütött áz óra. Jobb cselekedni, mint várakozni. London és Gremsby katonai céFponffolíf bombázfa a német légierő Berlin, julius 13. A vezéri főhadiszállás jelenti: Nyugaton nehéz német harcirepülőgépek egyik köteléke a julius 13-ra virradó éjjel jó eredménnyel támadta Gremsbyt város ki­kötő- és hajójavító berendezéseit. További légitámadások irányultak London és Délke­let-Anglia partvidékének egyes célpontjai ellen. Egy német repülőgép ezekből a vál­lalkozásokból nein tért vissza. Hosszujáratu repülőgépeink újból táma­dást intéztek az Atlanti-oceánon julius 11-én már felgyújtott nagy ellenséges hajók ellen. Ezek közül a szálütóhajók közül egyet már elsüllyesztettünk, egy másik pedig bombata­lálat következtében süllyedt el. Az ellenség ezzel újabb két hajót vesztett, összesen 30.000 tonna tartalommal. Négy amerikai cirkálót süllyesztettek el a japán torpedók Tokió, julius 13. (MTI.) A Német Táv­irati Iroda jelenti: A japán főhadiszállás kedden délelőtt kö­zölte, hogy japán tengerészeti repülőgépek julius 11-én ellenséges hajóegységeket tá­madtak meg, amelyek IJj-Gcorgia-sziget északnyugati partvidékén partraszállást kí­séreltek meg. Heves légiharc fejlődött ki, amelyben az ellenség összesén 24 repülőgé­pet vesztett. Egy másik légiütközetben Ju­lius 9-én, Rendova kikötője felett, japán vadászgépek 5 ellenséges repülőgépet lőt­tek le, ezenkívül 6 ellenséges partraszállási csónakot elsüllyesztettek. A főhadiszállás egy másik jelentése azt mondja, hogy az ellenség, amely julius 5. óta partraszállott Uj-Georgiában, Munda felé tör előre. Itt szemmel láthatólag heves harcok folynak. Japán torpedóvető hajóegységek a julius 12-re virradó éjszaka a Colombangarától északra lévő vizeken legalább 4 ellenséges cirkálót süllyesztettek el, egy másikat pe­dig felgyújtottak. Japán részről egy hajó súlyosan megrongálódott. A japán főhadiszállás kedd déli jelentése szerint a japán haditengerészét légikötelé­kei julius 11-én támadták azokat az ellen­séges flottaegységeket, amelyek TJj-Geor- gia-szigetének északnyugati partjánál kísé­reltek meg partraszállást. Heves légihar­cok fejlődtek ki, amelyek során az ellenség összesen 24 repülőgépet vesztett. Julius 9-én Rendova kikötője ellen intézett további légitámadás során a japán vadászok öt el­lenséges repülőgépet lőttek le. Ezenkívül hat, partraszállásra szolgáló ellenséges na­szádot süllyesztettek el. MaeArtliur főhadiszállásáról jelentik, hogy az a cirkálókból és rombolókból álló japán flottaraj, amelyet az előző nap a Sa- lamon-szigetek irányába láttak haladni, Utóbbi jelentések szerint északi irányba visszafelé tartott. Ilymódon nem tudják, vájjon a japán hadihajóknak sikerült-e Colombangara-szigetet elérniök és erősíté­seket partratenniök, vagy pedig egyáltalán nem szándékoznak a blokádon áttörni, mi­után Liberator-bombázók támadást intéz­tek ellenük. Bern, julius 13. (MTI) A Német Távirati Iroda jelenti: Brit-amerikai repülők ismét megsértették Svájc semlegességét. Több városban, igy például Bernben és Genfben is röviddel éjfél után légiriadó volt, amely körülbelül három óra hosszat tartott. A Bernben kiadott hivatalos közlemény szerint a gépek mintegy 3000 méter magas­Tiencsinben minden külföldi engedmény megszűnt az niasz és francia területek visszaadásával Nanking, julius 13. (MTI.) A Német Távirati Iroda közli: A nankingi olasz nagykövet és a kínai külügyminiszter között — mint a Central Trés* jelenti -— vasárnap délután megbe­szélés yoltj amelynek során elvi megegye­zés jött létre a tlencslni olasz területi en­gedmények visszaadására. A tiencsini olasz és a sanghaji francia engedmények, visszaadásával minden kül­földi kínai engedmény megszűnik. Ságban szálltak el Svájc felett. Bouverettnél, a genfi tó partján az egyik gép lezuhant és öttagú legénysége életét vesztette. Brit kötelékek három helyen dobtak le bombákat. Riklsbergnél, a Bem környéki hegyek kö­zött és Fiamattnál, Bern és Freiburg között. Riklsbergben egy ház rombadőlt, egyet fel­gyújtottak. Halálesetet eddig nem jelentet­tek. Bányászélet az Egyesült Államokban miért fenyegeti Amerikát állandóan a szénbányász-s2frá]k veszedelme Rekordbérek, autón járó munkások — az európai közvélemény általában még ma Is valóságos munkásparadicsomnak képzeli azt az Amerikát, amely az európai történelem egyik sötét korszakában egyetlen reménye volt a falu és város nincstelen, munkanél­küli millióinak. Rekordbérek, autótulajdonos munkások bőven vannak Amerikában, ezek az elképzelések tehát bizonyos mértékben csakugyan jogosultak, azonban korántsem annyira, hogy kizárólagos alapját szolgáltat­hatnák az amerikai munkássors megítélé­sének. Az egykori amerikai korlátlan sza­badság árnyoldalakat is termelt ki és ezek világítják meg a legmélyebben a legutóbbi amerikai bányászsztrájkok végső okait is. Az amerikai bányászatban uralkodó Való­ságos viszonyok legújabb állomását leg- öszintébben a londoni „Daily Mail“ newyorki tudósítója, Don ládán világította' meg egy részletes tudósításban, melyet még májusban küldött lapjának. Don Iddon többek között megállapítja, hogy az amerikai, bányászok legnagyobb része a bányatársaságok tulajdonában lévő házakban kénytelenek lakni, ezek a lakások azonban alig érdemlik meg a ház nevet. A tudósító kunyhóknak nevezi ezeket a háza­kat és különösen azt nehezményezi, hogy . glöbb esetben a legelemibb mellékhelyisé­gekkel sincsenek ellátva. Nem jobbak a bérviszonyok sem. Arra rézve, hogy itt milyen a helyzet, jellemző, hogy az összes amerikai ipari munkások közül az amerikai bányászság egyhatodré- szét foglalkoztató pennsylvaniai antracit- bányászoknak kell a legcsekélyebb munka­bérekért dolgozniok. Mielőtt az Egyesült Államok a háborúba beléftek volna, Pennsylvania állam népjó­léti hatóságai ezeknek a bányamunkásoknak támogatására majdnem kétszer akkora se-, gélyósszeget fordítottak, mint bármely más ipart csoport segélyezésére. A helyzet tarthatatlanságát az utóbbi 20 év alatt nem kevesebb, mint 19 hivatalosan kiküldött bizottság állapította meg, ennek ellenére azonban semmi sem történt, legfel­jebb csak annyi, hogy \ leg szókimondóbb bizottsági jelentések a bürokrácia"útvesztő­jében kideríthetetlen módon eltűntek. Ez a nemtörődömség annál inkább' érthe­tetlen, mivel nemcsak a bányászság szociális problémái követelnek sürgős megoldást, hanem maguknak a bányavállalatoknak gaz­dasági helyzete is rendkívül kedvezőtlen. Bár az antracitbányák az egész amerikai ipar energiaszükségletének kereken a felét szolgáltatják, legnagyobb részük a legutóbbi tizennégy év alatt általában veszteséggel volt kénytelen mérlegét lezárni. Ilyen kö­rülmények között érthető, hogy Don Iddon megjegyzése szerint nemcsak a munkások, hanem a bányavállalkozók sem találnak örömet munkájukban és a bányatársaságok államosítására vonatkozó tervek mind ke­vesebb ellenállásra találnak. Mindazonáltal arra sem lehet számítani, hogy ezeknek a szándékoknak a megvalósítása, melyeknek Ickes szénkormánybiztos a legfőbb szószóló­ja, komolyan segíthetne a bányászság mos­toha sorsán, mivel az államositási tervek hivei nem annyira szociális, mint inkább politikai szempontokból indulnak ki. .Mi most már részletesen egy amerikai szénbányász jövedelme és hogyan tud ebből megélni? Erre az angol tudósító a következő választ adja: Abból a 90 dollárból, amelyet, két hét alatt megkeres, a -bányásznak B0 dollárt kell kiadnia azokért az élelmiszerek­ért. melyeket az átlagosnál magasabb árak­kal dolgozó üzemi kantinokban kénytelen beszerezni. A lakbér heti 7 dollár. További kiadások: f dollár adó, 10 dollár hadikölcsön, 8 dollár fűtésre, 2 dollár világításra és ezen­kívül h dollár hányalámpákra és a munká­nál használt robbanóanyagokra. Nem is szólva tehát arról, hogy a bányatársaság magukkal a munkásokkal veteti meg a szerszámok és az üzemanyag egy részét, az üzemi kantinokon keresztül azzal, hogy a ofaci áraknál drágábban való vásárlásra kényszeríti őket, bérükön még nyerészkedik is. Ilyen körülmények között a bányászok­nak ruházkodásra és más szükségletek fede­zésére kéthetetkint csupán öt dollárjuk ma­rad, amelyből természetesen még szakszer­vezeti járulékokat is kell fizetniük. Don Iddon azzal a jellemző megállapítással végzi beszámolóját, hogy nincsen bérfizetési nap, amikor a bányász keresetét nem lenne kény- etlen teljes összegében kiadni. Természetes, hogy amig ebben a helyzet­ben nem áll be változás, az amerikai bá­nyászsztrájk állandóan fenyegető veszedel­mét sohasem lehet végleg megszűntnek te­kinteni. Ili rendelet az ipari növények kötelező termeléséről fi felütés iránti kérvényeket legkésőbb december 31-ig keli benyújtani Budapest, jul. 13. A kormány már most kiadta az ipari növények 1943—44. gazda­sági év kötelező terme'éséröl szóló rendele­tet. Az uj rendelet alig jelent változást a most érvényes hasonló tárgyú rendelettel szemben. A rendelet függeléke megállapítja, hogy melyik megyei járás (város) területén milyen ipari növényt kell termelni a jövő év­ben Is. A 15 katasztrális holdnál nagyobb szántóterülettel rendelkező gazdák kötele­sek szántóterületük 7 száza’ékán ipari növé­nyeket termelni. A termelési kötelezettség­be beszámító növények azonosak az eddi­giekkel, sőt kibővült a lellemanciával fcfe- kete szézám) és a gumipitypanggal. A cu­korrépára és a dohányra vonatkozó rendel­kezések szerint, a 300 katasztrális holdon fe­lüli olyan birtokosok, akik eddig nem ter­mesztettek cukorrépát, kötelesek ezután a megfelelő előfeltételek fennforgása esetén szántóföldjük 2 százalékán cukorrépát ter­melni. A" dohánytermelés terén a rendelet csak az 1000 katasztrális hold szántóföldön felüli birtokosokra nézve állapit meg újabb termelési kötelezettséget. A vetömagellátás terén meghagyja azt a bevált kedvezményt, hogy a szerződés alapján termelő gazdák kö'csönt, illetőleg kedvezményes áru vető­magot kapnak. Azok a kedvezmények, amelyekhez az ipari növények termelésénél a gazdák már hozzászoktak, igy kölcsönvetömag, műtrá­gya, termelési előleg, erőtakarmányjuttatás, megilletik a gazdákat a jövő termelési évben is. A termelési előleget azonban változatlan feltételek mellett háromszorosra 50 pengő­ről katasztrális holdanként 150 pengőre emelte fel a kormány. Az uj rendelet egyéb rendelkezései azonosak a jelenleg érvényben lévő 4730—1942. M. E. számú rendelet ren­delkezéseivel, kivéve azt, hogy áz ipart nö­vények termelése alól felmentése iránti kér­vényeket legkésőbb december SÍ. napjáig kell előterjeszteni. (MTI) Papírosból kótzitenek munkásruhákat Dániában Helsinki, jtuiius 13. (MTI.) Az egyik dá­niai kötöttárugyár munkásruhákat készit papirosból. Az uj eljárással feldolgozott nyersanyag, szakértők véleménye szerint, alig különbözik a pamutvászontól és — ami legfontosabb — legalább tizenkétszer mosható, tartósságára nézve pedig sokkal mogbizhatóbbnak bizonyult, mint más pót- anyagokból készült vásznak. Az uj anyagot Strong-nak nevezték el, .

Next

/
Thumbnails
Contents