Keleti Ujság, 1943. május (26. évfolyam, 97-122. szám)

1943-05-08 / 103. szám

1943. H A J V S 8 Ş Linkomies finn miniszferelnök beszámolt a bel- és külpolitikai helyzetről Helsinki, május 7. (MTI) A finn nemzeti koalíciós párt központi szövetségének csü­törtöki értekezletén Linkomies miniszterel­nök beszámolót tartott a bei- és külpolitikai kérdésekről. A beszámoló tartalmáról a nyilvánossággal semmitsem közöltek, de hangsúlyozták az értekezlet szigora pártjel­legét. Az egyiptomi nacionalisták Faruk király mellett Róma, május 7. (MTI) Taib el 'Naar dr., az egyiptomi nacionalisták európai szerve­zetének vezetője a bari! rádióban honfitár­saihoz intézett beszédében Faruk király szü­letésnapja alkalmából felszólította az egyip. tomiakat, hogy újítsák meg az uralkodónak tett esküjüket és haladjanak tovább azon az utón, amely Egyiptom függetlenségének kivívásához vezet, hangoztatta, hogy a ten­gelyhatalmak és szövetségeseik felszabadít­ják majd a mohamedán népeket, amelyek most még amerikai és angol igában síny­lődnek és amelyeket már a foolsevizmus ve­szedelme is fenyeget. Rámutatott arra, hogy a bolsevízir.ns már mohamedán vért Is on­tott Egyiptom szomszédságában. A japánok folytatják a csungkingfi haderő elleni megsemmisítő csatájukat Tokió, május 7. (MTI.) A Német Táv­irati Iroda jelenti: A császári főhadiszállás közlése szerint a Saaszi és Honan kínai tartományokban hadműveleteket végző japán haderők foly­tatták a 24. kínai hadseregcsoport elleni megsemmisítő csatájukat. Május 6-án a 18.000 főnyi 18. kommunista hadosztály megsemmisítése kezdődött meg. Április 29. és május 3. között a japánok a következő eredményeket érték el: az ellenség veszte­sége 7300 halott, 2500 fogoly. Ezenkívül a japánok 41 löveget és 150 géppuskát, vala­mint 3000 darab gyalogsági fegyvert zsák­mányoltak. Saját veszteségük 169 halott. Japán lenfjeralaitjárőlc Ausztrália előtt Stockholm, május 7. (MTI.), A Német Távirati Iroda közli: A szövetségesek Csendes-óceáni főhadi­szállásának közleménye szerint ellenséges tengeralattjárók az ausztráliai partvidék közelében 5 szövetséges hajót süllyesztet­tek el. Buenos Ayres, május 7. (MTI.) A Şte­fani Iroda közli: Az északamerikai sajtó jelentése szerint Ausztráliában rohamosan súlyosbodik az élelmezési helyzet és szigoru adagolást ve­zetnek be. A válság oka a hosszantartó ja­pán ostromzár. Az Egyesült-Államok zsarolása miatt lemondott a chilei pénzügyminiszter Buenos Ayres, május 7. (MTI) A chilei pénzügyminisztérium vezetését Hivero radi­kálispárti politikus vette át. Az eddigi pénz ügyminiszter ismeretlen okból mondott le. Állítólag nem értett egyet Rios elnök kül­politikai irányával, mert nem váltak be azok a reménykedések, amelyeket az Egyesült Államok gyors gazdasági támogatásához fűztek. Sigemicu japán külügyminiszter nagy diplomáciai tanácskozásokat folytat Tokió, május 7. (MTI) A Német Távirati Iroda jelenti: Sigemicu külügyminiszter csütörtökön folytatta tanácskozásait a Tokióban működő diplomatákkal. Ezúttal a svéd, a spanyol, a svájci, a dán és az afgán követtel tanács­kozott. Pénteken a, magyar, a portugál és a bolgár követet fogadja, szombaton pedig a kínai, a török, az argentin és a román ügyvivőt. Japán tsiVakozolf a perui japánok bántalmazása ellen Tokió, május 7. (MTI) A Német Távirati Iroda jelenti: A kormány sajtótájékoztatója a külföldi sajtó értekezletén bejelentette, hogy Japán éles tiltakozást juttatott el a perui kormány­hoz az ott élő japánok ellen foganatosított elnyomó gazdasági intézkedések miatt. A japán kormány a jegyzékben Peru tudomá­sára hozza, hogy kénytelen felelőssé tenni az ebből származó minden következményért. A japán sajtótájékoztató megállapította, hogy Peruban kereken 20.000 ja/pán él. Ezek­nek nagyrésze kénytelen volt elhagyni ott­honát, mert éppen úgy, mint az Egyesült Államokban gyűjt ötáborokba szállították őket. A japánokat megfosztották gazdasági tevékenységüktől és életlehetőségüktől. A Vitézi Rend Zrínyi-cső port ja ünnepi előadás keretében osztotta ki a „Zrínyi“ jutal­makat. Képünk az ünnepi előadáson készült. Jobbról balra« Vitéz Nagy Vilmos vezér- ezredes, honvédelmi miniszter, vitéz Szombathelyi Ferenc vezérezredes, a honvédvezér- kar főnöke, vitéz Nagy Vilmosné és Tasn ádi-Nagy András, a képviselőház elnöke. MunfcaVaborba berüSnelc azoic a paraziffób9 alciic vefonolc az idők komolysáfia ellen BUDAPEST, május 7. (MTI) Vitéz Ke- resztes-Fischer Ferenc belügyminiszter a Magyar Távirati Iroda munkatársával a kö­vetkezőket közölte a nyilvánosság számára: — Az ország lakosságának szine-java és számbelileg túlnyomó nagyrésze a katonai szolgálatban és a polgári munka frontján egyaránt elismerésre méltóan teljesíti köte­lességét és viseli azokat a nehézségeket és korlátozásokat, amelyeket a nemzeti erőfe­szítés rárótt. Annál feltűnőbb és visszata- szitóbb, hogy különösen a fővárosban külön­böző társadalmi rétegek egyes csoportjai léha életmódjukkal súlyosan vétenek az idők komolyságához mért magatartás köve­telményei ellen. — Kávéházakban, szállodák halijaiban, mulatókban, egyéb nyilvános helyiségekben és helyeken fel-felbukkannak a háborús élet parazitái, hogy szórják joggal, vagy jogta­lanul szerzett jövedelmüket. Hangoskodá- sukkal és viselkedésükkel nemcsak kihívják minden jóérzésü ember bírálatát, de súlyo­san károsítják a mindenekfelett szükséges és komoly közszellemet. — Ennek a megbotránkoztató állapotnak immár erélyes kézzel véget kell vetni. El­rendeltem, hogy a m. kir. rendőrség az emlí­tett helyeken és helyiségeken sorozatos raz­ziákon igazoltasson mindenkit, nőt és férfit Egyetem-mozgó jegyhez jutni a jelenti: Azok számára, akik semmi módon nem tudtak LEGÉNY A. GÁTON valamelyik előadásához, vasárnap cfélután féí 2-kor egy rendkívüli előadást tartunk. Legény a gáton. egyaránt, alti viselkedésével nem kívánatos feltűnést kelt. A munkatáborok és internáló- táborok alkalmas eszközök lesznek annak a célnak elérésére, hogs' ezek az elemek be­lekapcsolódhassanak a közös munkába és ráébredjenek a vészterhes idők mindenkivel szemben támasztott követelményére. Egy­ben utasítást kapott a rendőrség arra is, hogy a magánházakban itt-ott előforduld megbotránkoztató mulatozásokat és dorbé­zolásokat méltassa kellő figyelemre. I Május 23-án és 30* án oltják be difteria elfen a kolozsvári gyermeLeltet Kolozsvár, május 7. Grucza Lipót városi tanácsnok felhívást tett közzé az évenként szokásos diftéria elleni védőoltásokról. A hirdetmény szerint mindazokat a gyerme­keket, akik 1941 március 1. és 1942 már­cius 1. között születtek diftéria elleni védő­oltással keU ellátni. A védőoltást a ható­sági orvosok ingyenesen végzik a következő helyeken: a Berde Mózes-utca 4. szám alatti állami óvodában, a Méhes-utca 81. szám alatti állami elemi iskolában, az Apafi-utca 22. szám alatti állami óvodában, a Szent István-ut 41. szám alatti állami óvodában, a Nagyboldogasszony-utja 2. szám alatti ál­lami óvodában és a Bem-utca 1. szám alatti „Auguszteum“ óvodában. A védőoltásokat a fennti helyeken május 23-án és május 30-án délelőtt 8—10 óráig végzik a hatósági orvosok. Minden szülő a lakásához legközelebbeső oltóhelyet vá­laszthatja gyermeke beoltására. Az oltást magánorvos Is elvégezheti, de ebben az eset­ben a beoltásra kötelezett gyermek hozzá­tartozója köteles a bizottság előtt megje­lenni és az oltás megtörténtét igazolni. Azo­kat a szülőket, akik gyermeküket nem ol- tatják be, 200 pengő birsaggal sújtják. A Felsőházban Is kihirdették az országgyűlés elnapolásáról szőlő kormányzói kéziratot Budapest, május 7. A felsőház pénteken dél­ben ülést tartott. Az ülés iránt a felsőházi tagok körében rendkívül nagy érdeklődés nyilvánult meg. Az ülésen megjelent Kállay Miklós miniszterelnökkel az élén a kormány­nak úgyszólván valamennyi tagja. Az ülés kezdetét jelző csengők néhány perccel 12 óra után szólaJtak meg, mire a folyosókon népes csoportokban beszélgető felsőházi tagok az ülésterembe vonultak. Az ülésterembe tépő vitéz Nagy Vilmos honvé­delmi minisztert a felsőház tagjai igen meleg . fogadtatásban részesítették. 1 Kereskedelmi kérdéseket tárgyalt Rámában a magvar-oiasz vegyesbizottság Ráma, május 7. (MTI) Az elmúlt napok­ban Rómában összeült a kereskedelmi áru­csere lebonyolítására alakult magyar— olasz vegyesbizottság. A tárgyalások ered­ményeként elfogadták az 1943/1944. évben A pénteki üdést 12 óra 07 perckor nyitotta meg Radvánszky Albert báró. A napirend egyetlen pontja a képviselöház elnöke átiratá­nak és az országgyűlés elnapolásáról szóló magas kormányzói kézirat kihirdetése volt. A felsőház tagjai a magas kormányzói kéziratot állva hallgatták végig és elhangása után hosszasan és rendkívül melegen éltették Magyarország Kormányzóját. Az elnök a magas kormányzói kézirat felolvasása után enunciálta, hogy azzal kapcsolatban tanács­kozásnak helye nincs. Ezzed az ülés 12 óra 10 perckor véget ért. lebonyolítandó árucsere tervezetet. Csütörtö­kön Nicki Alfréd rendkívüli követ, meghatal­mazott miniszter, a magyar bizottság elnöke s Ghianini nagykövet, az olasz bizottság el­nöke aláírták a bizottság munkájáról készült zárójegyzökönyvet. Jó ÁRU ÉS Jó HIRDETÉS ALAPJA A JÓ ÜZLETMENETNEK Többrendbeli politikai gyilkosság miatt halálraítélt három embert a brüsszeli hadbíróság Brüsszel, május 7. (MTI.) A Német Táv­irati Iroda jelenti: A brüsszeli tábori főparancsnokság tábori hadbírósága kétnapos tárgyalás után André Bertulot 23 éves munkanélküli péket, Mau­rice Baskin 37 éves munkanélküli műsze­részt és Armand Fraiteur 18 éves brüsszeli diákot halálra Ítélte, mégpedig Bertulot pé­ket Forny újságírónak, a „Soir“ főszerkesz­tőjének, valamint Paul Soltú újságírónak, a „Nouveaux Journal“ és a „Casandre“ folyó­irat kiadójának meggyilkolása, továbbá Vancopenole belga ezredes, a belga állami rendőrség főnöke ellen megkísérelt gyilkos­ság, valamint fegyverrejtegetés miatt, Fratteurt a Paul Soljn elleni gyilkosság büntette és tiltott fegyverrejtegetés, Ras- kint pedig a Solin meggyilkolása és az ez­redes ellen megkísérelt gyilkosság és erő­szak büntette és tiltott fegyvertartás miatt. J2amo5wMíR BÁRÓ ATZÉL EDE c»..jsyi főlövészmester meglátogatta a Sza- mosmentét s Antal Dániel megyei főlö- vészmesterrel, Almay József főtitkárral és Papp Gyula szervező titkárral megbeszéite a lövészegyletek szamosmenti szervezését. A DÉSHEZ CSATOLT DÉSAKNA országoshirü sósfürdőjéröl a közelmúltban is sok szó esett. Nemrég egy tőkéscsoport te­kintette meg a fürdőt, szállodát akartak építeni a sósfürdö mellé, de azóta a hírek elhallgattak. A legegészségesebb megoldás az lenne, ha Dés város építené ki a jónevü és kellemes környezetben fekvő régi fürdő­helyet. HERÉDY SZABÓ IMRE zeneiskolai igazgató vasárnap délután ren­dezi meg hangversenyét Szamosujváron a gimnázium tornatermében. A hangverse­nyen Beethoven, Dohnányi, Schubert, Pa­ganini, Hubay és Liszt miivel szerepelnek.

Next

/
Thumbnails
Contents