Keleti Ujság, 1943. április (26. évfolyam, 73-96. szám)
1943-04-30 / 96. szám
1943* AVUI C I S 30 Szinyei-Merse Jenő kultuszminiszter a Ház elé terjesztette a kántortanitók államsegélyének rendezéséről szóló törvényjavaslatot Budapest, ápr. 29. A Képviselőház ä Húsvéti szünet után csütörtökön délelőtt ülésezett először. Nagy érdeklődés nyilvánult meg a képviselők között. 10 óra 25 perckor Vitéz Tors Tibor nyitotta meg az ülést. Bejelentette, hogy a Ház szünete alatt az egyes bizottságokat megalakították, majd az állandó összeférhetetlenségi bizottság határozatát ismertette Lili János országgyűlési képviselő összeférhetetlenségi ügyében. Szinyei-Merse Jenő vallás- és közoktatás- ügyi miniszter beterjesztette a kántortan- nttói fizetést kiegészítő államsegélyek szabályozásáról szóló törvényjavaslatot. A törvényjavaslatot kiadják a bizottságoknak. A csütörtöki napirend első pontja a Pozsonyban 1942. julius 2-án kelt magyar— szlovák társadalombiztosítási szerződés becikkelyezéséről szóló törvényjavaslat volt. Vitéz Kökényesy Pál előadó után a törvény- javaslathoz elsőnek Dónátli György szólt hoazá. Kiemelte a szerződés fontosságát és arra kérte a belügyi kormányzatot, hasson oda, hogy a Németországgal és Szlovákiával megkötött szerződések folytatásaképpen a lehetőségekhez képest a többi viszonylatokban is rendeztessék a társadalombiztosítás kérdése. A Ház Szabó Gyula hozzászólása után általánosságban elfogadta a javaslatot. Az ülés napirendjének második pontja a Duna-Száva-Adria Vasúttársaság viszonyainak uj rendezése tárgyában Brioniban 1942 augusztus 10-én kelt szerződés becikkelyezéséről szóló törvényjavaslat volt. A javaslatot Megay Károly előadó ismertette. Kállay Miklós miniszterelnök emelkedett ezután szólásra és beterjesztette a kormány 1940. évi működéséről és az ország közállapotáról szóló jelentését, az állami számvevőszék elnökének az 1941. évre megszabott hitelekkel szemben az egyes költségvetési fejezeteknél mutatkozó eltérésekről szóló jelentését. Báró Bánffy Dániel földművelésügyi miniszter beterjesztette az állatorvosi közszolgálat államosításáról, valamint az állategészségügyről szóló törvény egyes rendelkezéseinek módosításáról és kiegészítéséről szóló törvényjavaslatot és a rendkívüli fahasználat mértékéről szóló és az 1941—42. termelési időre vonatkozó jelentését. A miniszterelnök és a földművelésügyi miniszter felszólalása után Vasváry Lajos szólt hozzá a Duna-Száva-Adria Vasúttársaság viszonyainak rendezése tárgyában kötött egyezményt becikkelyezö törvényjavaslathoz, melyet a Ház általánosságban elfogadott és részletes megvitatás céljából a külügyi, köz- gazdasági, közlekedésügyi és pénzügyi bizottságokhoz tett át. Az ülés napirendjének harmadik pontja a családjogi határozatok és holttányilváni- tások kölcsönös elismerése tárgyában Berlinben 1942 október 2-án aláirt magyar— német egyezmény becikkelyezéséről szóló törvényjavaslat volt. A Ház a törvényjavaslatot Huszovszky Lajos előadó részletes beszámolója után általánosságban elfogadta és további megvitatás céljából a külügyi és igazságügyi bizottsághoz tette át. A napirend negyedik pontja az egyenesadók tekintetében a kettős adóztatás elhárítása tárgyában Budapesten 1942 október 5-én kelt magyar-svájci egyezmény becikkelyezéséről szóló törvényjavaslat megvitatására került sor. A Ház a törvényjavaslatot Cselényi Pál előadó részletes beszámolója és Germana Antal' hozzászólása után általánosságban elfogadta és részletes megtárgyalását az illetékes bizottságokra bízta, v A napirend ötödik pontját a pénzügyminiszternek a rendkívüli házadómentesség tárgyában benyújtott jelentése képezte. Cselényi Pál előadó részletes beszámolója után Zimmer Ferenc szólt hozzá a jelentéshez. A pénzügyi zárójelentést nem fogadta el. A Ház János Áron hozzászólása után a jelentésben foglaltakat tudomásul vette és hasonló eljárás céljából, a Felsöházhoz tette át. Napirend szerint következett a 42 tagú országos bizottság 1942 junius 25-től december 31-ig terjedő időre eső működéséről szóló jelentésnek a tárgyalása. Ronkay Ferenc előadó részletesen ismertette a bizottság működését és a Ház a jelentést egyhangúan tudomásul vette. A Ház ezután Forszter György előadó Ismertetésében a számvizsgáló bizottság jelentését tárgyalta az 1942. évre terjedő számadásokról. A Ház a jelentést vita nélkül elfogadta. Ezután a mentelmi bizottság több jelentését ismertette Váczy György előadó. A Ház a mentelmi bizottság jelenté* seit egyhangúan tudomásul vette. Krúdy Ferenc elnök ezután napirendi javaslatot tett, hogy a Ház legközelebbi ülését pénteken 10 órakor tartsa napirendjén a tanyai közigazgatás rendezéséről szóló törvényjavaslat tárgyalásával. A Ház az elnök napirendi javaslatát magáévá tette és ezzel az ülés fél 2 óra után végétért. A képviselőház valószínűleg a jövő kedden folytatja tanácskozását. Napirendre Szófia, április 29. (MTI.)' Zsindely Ferenc kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter háromnapos bulgáriai látogatása és részvétele a plovdivi nemzetközi mintavásár megnyitásán rendkívüli visszhangot keltett Bulgáriában. A bolgár lapok kivétel nélkül hosszú cikkekben közllk azt a szívélyes nyilatkozatát, amelyet a szófiai magyar követ fogadásán mondott a sajtó képviselői előtt. A lapok már elmeikben is kiemelik azt a sok irányú benyomást, amelyet a magyar miniszterre tett szófiai tartózkodása, továbbá a két nemzet közötti barátság elmélyülését hangoztatják, amelynek a látogaGöbbeVs «Ir.: Berlin, április 29. (MTI) A Német Távirati Iroda jelenti: Göbbels dr. birodalmi miniszter a „Reich“ - ban „Hői állunk ?“ címmel cikket irt, amelyben az eddigi hadiesemények alapján felállítja a tengelyhatalmak és ellenfeleik mérlegét. A cikk rámutat arra, hogy a tengely- hatalmak hadvezetésének nagy katonai eredményeit a háború első egyharmadának sikerei alapozzák meg. Ezek a sikerek messze felülmúlják azokat a várakozásokat, amelyeket a tengelyhatalmak a háború kezdetén reméltek. Éppen fordított a helyzet a tengelyhatalmak ellenfeleinél. Az angolok ezt a háborút, mint világraszóló birodalom, teljesem biztos helyzetben kezdték meg. Szó sem lehet többé arról, hogy Angliának ma már ez volna a helyzete. Ha Nagybritannia jelenleg a hadszíntér külső vonalán kisebb- nagyobb katonai eredményeket is ér el, ezek az eredmények jelenleg minden esetben re- lativek. Abszolút szempontból nézve Anglia csak veszített. Ha az angolok relativ eredmények alapján végső győzelemről beszélnek, mennyivel több okunk van nekünk erről beszélni. Európa, legnagyobb része szilárdan előreláthatólag a tanyai közigazgatás reformjáról Intézkedő törvényjavaslatot tűzik ki. Bánffy Dániel báró, földművelésügyi miniszter beterjeszti az állatorvosok államosításáról, a növényvédelemről szóló, Rado- csay László igazságügyminiszter pedig az igazságügyi szervezetek módosításáról szóló törvényjavaslatot. Politikai körökben valószínűnek tartják, hgy a képviselöház huzamosabb ideig marad együtt. , tás újabb határkövét jelzi, A „Dnyesz“ cimü félhivatalos lap első oldalán külön méltatást szentel Zsindely Ferenc kereskedelmi miniszternek. Háromnapos bulgáriai tartózkodása — Írja a lap — alkalmat ad arra, hogy rámutassunk a magyarok és a bolgárok sorsközösségére, amely két évtizedes elnyomatás után kölcsönös felemelkedés felé vezet. Az igazságosabb Európában Magyarország és Bulgária kétségtelenül el fogja érni a nemzetközi életben megillető helyét és gazdasági téren még az eddiginél is eredményesebben fog együttműködni. kezünkben van. Az Európa fenyegetett határain felépített óriási erődmüvek teljes hadműveleti szabadságot adnak nekünk keleten és ezzel minden lehetőséget újabb támadásokra. A brit légiháborut kétszeresen, sót háromszorosan is ellensúlyozza a mi tengeralattjáró háborúnk. Egyébként erre már részben mi is megfelelő választ adunk, de a végleges válasz ideje is el fog jönni. Hadvezetésünk külső vonalaiban itt-ott megtámadhatók vagyunk, aminek oka a központtól való nagy távolság. Maga a központ azonban veszélyen kivül áll. Ezután a miniszter igy folytatja: — 1943 tavaszának közepén a német nép szövetségeseivel el van szánva arra, hogy nagy nemzett próbáit minden erkölcsi és anyagi erő latbavetésévsl és minden körülmények között győzelmesen kiállja és semmiképpen sem engedi bizonytalanná tenni, vagy megzavarni természetes er&inek kifejtését. Ha ma azt kérdezik tőlünk: „Hol állunk?“, azt felelhetjük, hogy ott állunk, ahol három évvel ezelőtt mi magunk sem reméltük. Hatalmas részvéttel temették el Kőrösy Endre detektiveso portvezetőt Kolozsvár, április 29. Csütörtökön délután 4 órakor, hatalmas részvéttel helyezték örök nyugalomra az élete delén, tragikus körülmények között elhunyt Kőrösy Endre detektivesoportvezetö földi maradványait. A derék rendőrtiszt temetésén többezer ember vett részt. A vármegye képviseletében megjelent Inczédy-Joksman Ödön dr. főispán, Kolozsvár városát Vásárhelyi László dr. polgármesterhelyettes képviselte. A rendőrkapitányság tiszti és legénységi csoportja élén megjelent Kőrösy Endre végtisztességén Hollóssy-Kuthy Lajos dr. rendőrfökapitányhelyettes, továbbá képviselte magát a honvédség, a csendörség, valamint a pénzügyőrség is. Az egyházi gyász- szertartás megkezdése előtt a Rendőr Dalárda Rezik Károly karnagy vezényletével gyászdalokat adott elő, majd a beszentelés után gyászkocsira emelték a virág- és koszorú-erdővel borított koporsót. Kőrösy Endre tűzharcos volt s ezért temetése is tűzharcos tiszteletadással történt. Koporsójára rátéri tették a Tűzharcos Szövetség lobogóját és rohamsisakot helyeztek. Számoa kitüntetését bársony párnán rendőrlegény vitte a gyászkocsi előtt a sírig, ahol az elhunyt földi maradványait Kőrössy Dudus és Halász Lajos egyesített cigányzenekara édes-bus hallgatói elhangzása közben helyezték örök nyugovóra. A Tűzharcos Szövetség és a rendörlegénység kivezényelt diszszázada néma tiszteletadással búcsúzott az elhunyt bajtárstól, Sarkady Lajos a munkatársak nevében mondott utolsó Isten- hozzádot. A Székely Hóz javára rendez előadást a kolozsvári Székely Alkalmazottak Egyesülete Kolozsvár, április 29. A Székely Alkalmazottak Egyesületének műkedvelő csoportja május elsején délután fél 7 órakor a Nyári Színkörben olcsó helyárakkal előadást tart. Előadásra kerül Illyésné Ferencxy Erzsébet: ,J7e játsz a csókkal“ cimü három felvonásos népszínműve. Az előadás tiszta bevételét a Székely Ház alapjára fordítják. Az előadás minden szereplője székely alkalmazott, akik nagy kedvvel és lelkesedéssel készülnek a szombat esti. bemutatóra. A főszerepeket a következők játszák: Dósa Ferenc, Kovács Krisztina, Pál Veronka, Madaras Lajos, Lukács Margit, Péterffy Árpád, Orbán Erzsi, Gergely Róza, Péterfy András, Oláh Anna, Borbély Sándor, Farkas András, Dósa András, Szántó Ilus, Tőkés Béni, Fodor Mariska, Köntés József, Nagy Sándor I., Nagy József, Józsa Dezső, Márton Jóska, Seprőd! Gergely, Tőkés Gergely, Nagy József II., Farkas András II. és Tőkés Béni II. Az előadást Pataki János és Nagy Sándor rendezik. Feltétel Assziszi Szent Ferenc rendjébe A Szent Ferenc rendjének erdélyi rendtartománya felvételi pályázatot hirdet olyan ifjak részére, akik a szerzetesi életre, a pásztorkodás munkájára, missziók tartására és a néptanitásra hivatást éreznek. Felvételt nyernek olyan ifjak, akik legalább a középiskola IV. osztályát jó eredménnyel végezték. Kérvényükhöz csatolják be a következő okmányokat: 1. Keresztlevél; 2. bérmálást bizonyitvány; 3. születési kivonat a polgári anyakönyvi hivataltól; 4. erkölcsi bizonyítvány a lelkésztől külön lezárt borítékban; 5. orvosi bizonyitvány, különös tekintettel a szemek, fogak és tüdő egészségi állapotára; 6. iskolai bizonyitvány; 7. szülői beleegyezés, melyben az is ki van tüntetve, hogy a szülők szerzetbe vonult gyermeküktől, vagy a szerzettől anyagi támogatást nem várnak. Jelentkezési határidő: 1943 julius 10. Olyan róm. kát. ifjak, kik hivatást éreznek magukban bensőségesebb lelki életre: kik lelkűket tisztán akarják megőrizni 8 világ csábításaitól; kik a jó Istennek híven akarnak szolgálni és igy lelkűk üdvét biztosítani: folyamodjanak felvételre a Szent Ferenc-rendbe laikus, kisegítő testvéreknek. Assziszi Szent Ferenc zászlója alatt, az ő szellemében eszményi céljukat elérhetik. Felvételt nyernek, akik 14. életévüket betöltötték és a 30-ikat el nem hagyták. Kér- vényezésnél a fentebb megjelölt okmányok beküldendők. Ne kérvényezzen az, aki közvetlen katonai szolgálat alatt áll, akit nem a hivatás sarkal erre, hanem más világias indító okok. Kérvényezni lehet bármikor. A kérvények erre a cimre küldendők: Ferences Tartományfönökség, Kolozsvár, Ferencrendiek u&cfcja g. % Most már kétségtelen hogy az idei évad legszenzáziósabb filmsikere a LEGÉNYVÁSÁR Rökk Ma rika ellenállhatatlanul bájos alakításával. Ezien és ezren látták, de még ezren és ezren akarják látni az . EGYETEM-MOZGÓBAN LEGÉNYVÁSÁR-t, amelynek előadásait az óriási érdeklődésre való tekintettel sikerült még 3 napra meghosszabbítani. . LEGÉNYVASÁR utolsó előadásai: Pénteken, szombaton és vasárnap. vasárnap d.e.11-kor is látható matiné keretében. Valamennyi előadásra, tehát a matinéra is, már most megválthatók a jegyek. I Rendkívüli visszhangja van a bolgár sajtóban Zsindely Ferenc miniszter látogatásának Nagybritannia katonai eredményei minden esetben relativek