Keleti Ujság, 1943. március (26. évfolyam, 49-72. szám)

1943-03-13 / 59. szám

JKíb&btj jfrsjta

4

194X M/tnCIV S ÎS

Újból elnepollólt az Imrécly—Perlés* aajlóper tárgyal ásó*

Budapest, március 12. A Magyar Országos Tudósító jelenti: A budapesti büntető törvényszék pénteken tartotta harmadlzben tőtárgyalás&t abban a sajtóperben, amelyet Inirédy Béla indított Kertész Róbert, a ,S órai Újság" fómunkatársa ellen. Keríts* Róbert a „8 Oral Újság“ mult évi február 12-1 számában ,Kórró kása, avagy savanyú szölló" clmü cikkében sértő kitételeket használt Imrédy Bélával szemben. Az előző tárgyaláson Kerttsz József a valódiság bizonyításának az elrendelését kérte. A pénteki tárgyaláson a felek meghallgatása után « törvényszék elrendelte a valódiság bizonyítását. Ennek során több Irat beszerzését, több tanúnak a kihallgatását és Imrédy Béla kihallgatását is, a tárgyalási pedig elnapolta. A bíróság határozata ellen a védő aemlegességl vádat jelentett be, mert a törvényszék több bizonyítási pontot elutasított. A fömagánvádló képviselője a törvényszék határozatát tudomásul vette.

ERDELY MOZOO

ELKÉSETT LEVÉL

Filmre irta: Pünkösdi Andor Főszerepben :

Szörényi Éva, Uray Tivadar Feleky Sári, Kamarás Gyula Makláry Zoltán

Vasárnap és hétfőn d. e. 11 órakor mat'né.

Jön!

Március 17-től

Jön !|

Az évad legizgalmasabb Mmóriáse | T-RZfiH GYŐZ

Kolozsvárra főit ^szolgálni* két kis romén legém/ke

Egyikük apja állítólag itt ól, da a rendóisóg »«Kel sem fa álja

Kolozsvár, március 12. Csütörtökön, a késő esti órákban a pályaudvaron szolgálatot teljesítő rendőrörszemnek feltűnt, nogy a perronoa két kis falusi legényke ácsorog és kóborol tanácstalanul erre-arra az elsötétített pályaudvar környékén, a síneken. A rendőrőrszem megkérdezte, hogy mit keresnek a pályaudvaron, de feleletüket csak tolmáccsal tudta megérteni... A két megszeppent, kucsmás, harisnyás, bocskoros legényke hosszas vallatás után kinyögte, hogy 6k szolgálni jöttek Kolozsvárra... A rendőr kissé csodálkozott feleletükön, hiszen alig látszottak ki a földből, olyan kiesül s mégis elnyüttek voltak. A tolmács segítségével azonban mégis csak sikerült jegyzőkönyvbe venni vallomásukat.

Amint a 12 éves Jusán János elmondotta, Kocsis György 11 éves játszópajtásával elhatározták, hogy nőm ülnek többé otthon, Tötörben (Hzolnok-Doboka vármegye), hanem bejönnek Kolzsvdrra szolgálni. Jusán azt is elmondotta, hogy édesapja már hónapok óta Itt él a városban s napszámba jár. Neki üzente, hogy jöjjön csak be a vonattal, majd valahova elhelyezi szolgálni. A román fiúcska azonban nem akart elválni a szomszéd Kocsis gyerektől — aki különben, bár Kocsisnak hívják, egyetlen szót sem tud magyarul — s öt is rávette, hogy jöjjenek együtt szolgálni Kolozsvárra. Elhatározásukat tett követte s begyalogoltak a Tötörtöl hét kilométerre lévő állomásra s vonatra ültek. A vonat el is hozta őket Kolozsvárra, számításukba csupán egy kis hiba csúszott, be... Jósán ugyanis azt állítja, hogy édesapja üzenete szerint annak itt kellett volna várnia Okét a pályaudvar várótermében, de a rendőr hiába hordozta végig mindkettőjüket számtalanszor a hatalmas várótermen, a két gyerek sehol sem látta a rengeteg utas között a kis Jusán édesapját. ..

A két gyereket a rendőr bekísérte az írszobába s lefektette őket, pénteken reggel pedig jelentkezett velük a rendőrkapitányságon. A nyilvántartóban órákon át nyomoztak Jusán János tötöri születésű, hónapok óta Kolozsváron dolgozó napszámos személyi adatai után, de ilyen nevű embert nem találtak. A rendőrkapitányság feltevése szerint pedig & különböző élelmiszerjegyek megszerzése nélkül senkisem élhet Kolozsváron hónapok óta a Így a két kisfiú álli- | tása már az első nyomok alapján megdőlt. •

A rendőrkapitányság végülis úgy intéz- j kedett, hogy mindaddig, amíg a lt éves 1 Jusán János és a 11 éves Kocsis György £ Kolozsvárra jövetelének, vagy megszökésé- g nek az ügyét nem sikerül tisztázni, az ál- \ laml gyermekmenhely gondoskodjék róluk. I A rendőrség megindította a nyomozást, I

Válasz

a »Március« cikkírójának

A hazatért Kolozsvár szellemi, társadalmi

és politikai életének egyik jellegzetessé váló tünete az, hogy valahányszor a „Keleti Újság“ a szabadkőművesség kérdését akár nyíltan, akár a legtávolabbi utalásokban érinti, mindig akad laptársunk, amely siet megragadni az alkalmat arra, hogy „üssön egyet“ a — „Keleti UJság“-on. Megszoktuk s már nem is törődünk vele. Most azonban a „Keleti Újság“, illető, eg a lappal való vonatkozásban szerény személyem részesült abban a megtiszteltetésben, hogy ismét rendreutasítást kaptunk, olyan oldalról pedig, ahonnan a szabadkőműves szellem ellen folytatott küzdelmünkben inkább megértést és bátorítást vártunk volna. Csalódni azonban emberi dolog, fis e csalódás mély keserűségével jegyzem fel a megtörtént tényt: az uj magyar élet felépítésének szent fogadalmával megindult „Március" clmü negyedévenként megjelenő folyóirat, az erdélyi egyetemi ifjúság lapja ütött egyet rajtam Tamási Áron „Csalóka szivárvány“ cimü darabjának kolozsvári bemutatójáról irt bírálataim miatt. Ha ez a kritika, hc’yesebben az ellenkritlha más kolozsvári lapban Je'e- nik meg, nem volna fontos és nyugodtan napirendre térhetnénk felette. Hogy azonban épp az nj magyar szellemi rend jövendő letéteményeseinek, az egyetemi ifjaknak lapjában jutott nyilvánosságra, mégis meg- gondolkoztató és jogos aggodalmat vált ki. Mert amint a „Keleti Újság“ már utalt arra, itt, ebben a kérdésben nem pusztán arról van szó, hogy egyik vagy másik kritikus miképpen lát és Ítél meg egy-egy darabot. A kérdés föléje nő az esztétikai és dramaturgiai szempontoknak, a magyar közélet egyik legfontosabb problémakörét érinti és ebből a szempontból sem nekünk, sem az egyetemi ifjúság zömének nem mellékes, hogy lapjuk kit támad és kit vesz védelmébe, függetlenül a támadás, vagy védelem módjától és hangjától.

Vegyük hát sorjába azt, amiről szó van.

A „Március“ néhány nappal ezelőtt megjelent februári számában Takácsy Miklós „Csalóka kritika“ cimü cikke a következőket állapítja meg a „Csa’óka szivárványról Irt bírálataimról és személyemről:

Azzal vádol, hogy ál’andó rosszindulattal vagyok Tamási Áron iránt. Megállapítja, hogy a darab mondanivalóját nem értettem meg. Megállapításaimmal szemben leszögezi, hogy Tamási színdarabjaiban vele együtt a „magyar dráma megújulását, a dráma forradalmát" illett volna látnom.

Fiatal cllenkritlliusom nagyon egyszerűen és sommásan Intézi el a „Csa'óka szivárvány“ cseppet sem egyszerű, sőt nagyon Is bonyolult problematikáját. „Ml azt láttuk a darabban, — Írja a „Márciusiban közzétett Írásában — hogy Czlntos öngyilkossága teljesen megoldja a problémát: Czlntos nem vállalja sorsát, uj, bcldogiíóbb életformát keres; ebből kiábrándulva nem tud régi életformájához visszatérni, menekü'ést pedig csak az öngyilkosságban talá'. Ezt egész egyszerűen bünhödésnek nevezzük."

Nincs kedvem vitába szá'.lanl flatai meg- , leckéztetem esztétikai és morális álláspontjával. De a rend kedvéért köte'rsségem megjegyezni, hogy épp ezen a ponton nem lehet megbarátkozni a költői Igazságszolgáltatás eme módjával. A bünhődtetésnek ebben az irodalmi formájában a mai szemlélet nem lát semmi forradalmit, de nem látja abban az erkölcsi megtlşztnlâs tényezőjét sem. Lesz idő talán, araikor az Ifjú Takácsy Miklós is megérti, hogy a Czlntos Bá’intok számára az elkövetett bűn Jóvátéte’e nem az öngyilkosság, hanem épp el'enkező'eg: a vezeklés és a* élet újrakezdésében, újjáépítésében volna. Ha szerző valóban a magyar dráma megújulását és forradalmát Jelenti müveivel, a könnyű és dilettáns megoldás helyett szent kötelessége lett volna épp a sokat hangoztatott megújulás és forradalom nevében Czlntos Bálint bűnét az élet szépségét és dicsőségét, a sors rendelésében va ó alázatos megnyugvását hirdető legtermészetesebb csattanóval befejeznie darabját. Igen, ez lett volna felemelő a „Csalóka szivárványában. felcme’ő és valóban magyar és valóban népi drámairól lelemény! Azt hiszem, Takácsy Miklós és vele együtt minden mai erdélyi magyar egyetemi hallgató egyetért velem abban, hogy a színpadról hirdetett eszményeknek csak akkor van értelmük és értékük, ha nekünk, a magyar életformák közé huszonkét esztendei e’szekitottság után hazatért erdélyi magyaroknak a magunk élete megtartásának értelmét, érdemességét, öntudatunk megerősítését és hitünk, bizalmunk felfokozását prédikálja a legszebben zengő költői szó. Nem megoldás, ha tévedéseinket, hibáinkat a halálba való meneküléssel gyáván magunk mögött hagyjuk. Nem megoldás sem az életben, sem a művészetben. Ennek a dillettáns szemléletnek demarkációs vonalától az uj európai és bízvást mondom, az uj magyar szellemiség már nagyon messze jár. S aki az öngyilkosságot helyezi erkölcsi piedesz- tálra, nem erősíti sorainkat.

így megítélve a „Csalóka szivárvány“ problematikáját, tökéletesen mellékes, hogy a darabot a dramaturgia hagyományos módszereivel mércslkéljtlk-e, és akkor megá'la- pitjuk annak szerkezeti, logikai és eszmei fogyatékosságait, vagy pedig megnyugszunk abban, hogy ez és ennyi a magyar dráma megújulása és meghirdetett forradalma. Elismerem, Tamási Áron színdarabjai újat is hoztak: sok szint és Ízt. De vájjon ennyl-e a magyar dráma annyira kívánatos és szükséges felfrissülése? A „Március“ cikkírója nagy adut: Németh László tekintélyét veti itt a mérleg serpenyőjébe. De nem jutunk tovább annál, hogy Német László is csak várja Tamásitól az ígéretek beváltását, fis ha Német László, a legjobban felkészü't élő magyar esztétikus sem tudott más megállapításra jutni, miért kívánja Takácsy Miklós és miért kívánják vele együtt még Igen számosán, hogy más többet lásson a „Csalóka szivárvány“-ban Î

Miért?

Világnézeti és elvi szempontokat kell megvilágítanunk a válasz megadásához, mert a kérdés már régen nem pusztán Írók és esztétikusok problémája. Kialakult egy jól megszervezett és soraiban meg nem bontható tábor, amely elvárja és megköveteli, hogy bizonyos Írók iroda’mi és irodalmon kívüli munkásságát az apostol és a vezér személyét megillető feltétlen hódolattal és alázattal fogadják. Ahol és akinél ez a feltétlen hódolat nincs meg, ott személyes rosszindulatot keresgélnek. Holott a kérdésnek ez a része nem Intézhető el a személyes elfogultságok kicsinyes síkján. Mert ezen a ponton — akárhogy is szeretnék, ha nem Így volna — mindig beleütközünk az érdé yi magyar élet legkényesebb pontjába, közéletünk Achilles sarkába: a szabadkőművesség problémájába.

Már pedig Tamási Áront Illetőleg ezt a kényes és fájdalmas pontot, még ha akarjuk, sem tudjuk megkerülni. Maga Tamási Áron és hívei teszik ezt számunkra lehetetlenné. őszinte nyíltsággal ki kell mondanom: végtelenül sajnálom, hogy azzal a Tamási Áronnal, akit Indulásunkkor nagyon közel tudtam magamhoz s akinek több elbeszélését egész életre szóló élményként melengetem szivemben, akiről éppen én Irtani le első novelláskötetének megjelenésekor, a mai pesti kritikusokat messze megelőzve, hogy uj utakat vágott a magyar humor virágos mezőin, azzal a Tamási Áronnal éppen szabadkőműves mivolta miatt állandóan összeütközésbe kerültem előbb személyi, majd később elvi és világnézeti vonalon. Keserű és gyötrelmesen kiábrándító példákkal tudom Igazolni ezt az állításomat. Van bátorságom nyíltan kimondani: nagy kár, hogy Tamási Áron, a nagyrahivatott elbeszélő, akinek sok-sok Írása üti a világirodalmi mértéket, azonos a szabadkőműves mozgalom igen ekszponált tagjával. Ez nemcsak nekem, az erdélyi magyar szellemi élet szerény munkásának hozott sok keserves csalódást és megaláztatást, hanem az elmúlt két évtizedes román megszállás alatt a kisebbségi élet felelős tényezőinek Is.

Mindazonáltal tartozom Takácsy Miklósnak és a „Március“ felelős szerkesztő bizottságának azzal az ünnepélyes kijelentéssel, hogy soha, ma sem voltam és vagyok ellensége Tamási Áronnak, rosszindulatot nem tápláltam Irányában, nem Is táplálok, hiszen voltak megnyilatkozásai, amelyeket a legteljesebb jóindulattal és elismeréssel méltattam. Ezzel szemben soha sem voltam kapható arra, hogy elvi álláspontomat feladjam senkivel szemben, vele szemben sem. Voltak ténykedései, amelyekkel nem tudtam azonosítani magam, voltak kezdeméSorstiönt* KérdÁiCkban

mézéé (grafológia)

Or. NEKES

ielkitauáesadás; tudományos irásórtei

If

MENTOR“

Lélektani Laboratóriuma

Herfhv u. 3. ff sfórf*.#pRet.t Tele*:

ayezései, amelyek elől ki kellett térnem. Sok cselekedetének miértjét nem értettem meg, csak akkor, amikor a román megszállás utolsó éveiben kipattant a féltve őrzött titok: a szabadkőm lives kapcsolat.

Nekem Is voltak tévedéseim, botlásaim. Levontam azok konzekvenciáit, bűnhődtem és vezekeltem érettük, elsősorban a magam kérlelhetetlen lelkiismerete előtt.

fis itt választ cl bennünket, nem a személyes rosszindulat, hanem a szemléletit külön világa. Tamási Áron szabadkőműves múltja konzekvenciáit nem vonta le maradéktalanul, aminthogy az erdélyi szabadkőműves mozgalom tagjai sem vonták le helyzetük tanulságait. Mindnyájan buzgalommal ápolják és fejlesztik a régi — a társadalmi érintkezés vonalán — kapcsolatokat.

Sem Takácsy Miklós, sem pedig a „Március" felelős szerkesztő bizottsága nem tudja, mert nem tudhatja, mit jelent a szabadkőműves szolidaritás hatalma. Bármily szerény és jelentéktelen pont Is vagyok, a magain kicsinységében lelrhatatlanul sokat szenvedtem a szabadkőműves összetartás embereket kihasználó, embereket elgázoló, embereket lehetetlenné tevő, tehetségeket semmibevevfl erejétől, amely mindenütt jelenvaló, mindenütt ható, de titkos és láthatatlan, tehát annál hatalmasabb. Az erdélyi irodalompolitika személyi vonatkozásaiban ezzel a félelmetes hatalommal kerültem ellentétbe még akkor, amikor nem Is tudtam létezéséről. Keserű éveknek, nagy lelki megrázkódtatásoknak kellett fölöttem elvi- harzaniok, amíg kiderültek az összefüggések és megértettem mi miért történt velem ■ másikkal.

Ezeknek az összefüggéseknek ismeretében érthető, hogy amikor szabadkőműves íróról valaki nem a fenn tartásnélküli elismerés hangján Ír s az Írásban nincs meg a ma- gasztalás tömjénje és mlrrhája, nemcsak a megbírált Író, hanem az. egész titkos mozgalom is érintve és sértve érzi magát, s megtorolja a rajta esett közvetlen, vagy közvetett sérelmet. Kimondom és bármely bírói fórum előtt eskü alatt vallom- a szabadkőműves Íróktól való személyes eltávolodásom, a velük való eBentéteim és nyflt harcaim miatt ma odáig fajult a helyzet, hogy Kolozsvár szellemi életében a szó legszorosabb értelmében teljesen elszigetelődtem és Írói boldogulásomban rengeteg hátrányt szenvedtem és szenvedek.

Az elszigetelődés legújabb és leginkább meggondolkoztató állomásának Takácsy Miklós cikkét látom. Hát már akad egyetemi ifjú is, akinek helyzete és küldetése szerint azoknak a nemesebb erőknek érvényesüléséért keUene harcolnia, amelyek kialakítják az uj magyar és minden Idegen befolyástól mentes magyar szellemet, a szabadkőművesség rejtelmes erői eHen harcoló Írót és újságírót leckéztet? Ebben rejlik a meggondolkoztató tünet. Mert Takácsy Miklós nem rajtam ütött eUenkriUkájával, hanem kiállásával a szabadkőművesség malmára liajtotta a vizet.

Kérdés azonban, hogy az egyetemi ifjúság teljessége azonositja-e magát Takácsy kiállásával. Bizonyos vagyok abban, hogy ae egyetemi Ifjúság, mint a jövendő magyar szeUemlség letéteményese, élénken figyelemmel lesz arra, hogy a Palatlnus-per kolozsvári tárgyalásán a bíróság Palatínus Józsefet elítélte ugyan három hónapra, de az Ítélet Indokolásában a legsúlyosabban elítélte és megbélyegezte a szabadkőműves mozgalmat.

Közéletünknek azonban érdekes tünete az, hogy a szabadkőműves Írói táboi szo<'- daritásn ma is éppen úgy megvan és hat, mint akkor, anvkor a páholyok szabadon működhettek. S ómig a fennáUó törvényes rendelkezések kiküszöbölik a magyar életből, ainig a bírósági Ítélet a szabadkőművességet éppen magyar nemzeti szempontból bélyegzi meg, a hajdani páholytagok még tna Is folytatják a maguk küzdelmét a velük egy gyékényen nem áruló személyek és a személyekhez fűződő elvi és világnézeti álláspontok ellen.

Minden reményem megvan arra, hogy a* erdélyi magyar egyetemi Ifjúság teljessége ebből a szempontból vizsgálja meg azt a kérdést, amelyet a fiatal Takácsy Miklós Írása vetett fel és állást foglal azzal kapcsolatban. S állásfoglalásában tisztázza, hogy az nj magyar szellemi rendért folyó küzdelemben hol van a magyar közélet Jövendő vezetőinek, szellemi Irányítóinak, munkásainak helye: a s mhadkőmüves szellemiség képviselői mellett, vagy azok mellett, akik a szabadkőműves szellem hatásai ellen harcolnak.

Újra hangsúlyozom: nem esztétikai 6* dramaturgiai kér lésről van szó, hanem elvi küzdelemről, amelyben nem az a lényeg, hogy ki miképp értékel egy-egy írót alkotást, hanem arról, hogy kiállásával ki milyen álláspont mellá kötelezi el magát az nj magyar életfa»a.

FINTA ZOLTÁN