Keleti Ujság, 1943. március (26. évfolyam, 49-72. szám)

1943-03-05 / 52. szám

ECbsjzvb IÍísjyq 1943. MARCUS 5 _■> Súlyos szerencsétlenség' történt egy Miskolc-környéki bányában. Miskolcról je­lenti a Magyar Távirati Iroda: A Lyuko- vöigyi lejtős aknában 3 üres csille megsza­ladt és az ott dolgozó munkások közé ro­hant, A szerelvény Jobbágy Károly villamos- szerelőt és Kenessei Károly ácsot agyon­gázolta, Márkus Antal ácsnak pedig egyik karját leszakította. — KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS. Mind­azoknak, akik szeretett testvérünk Talaba Vilmos temetésén megjelentek és ezzel fájdalmunkat enyhítették, ezúton mon­dunk hálás köszönetét. A gyászoló csa­lád. — Pályázat a hivatásos honvédtanárt kare han levő hiány megszüntetésére. A Magyar Távirati Iroda jelenti: A honvédelmi minisz­ter a hivatásos honvédtanári karban lévő hiány megszüntetésére pályázatot hirdet. A fettételek megjelentek a f. évi 9. számú Honvédségi Közlönyben, valamint a február 18-i 39. számú Budapesti Közlönyben. A pá­lyázat benyújtásának ideje: május 1.-i- Az „Ifjú Repülő“, a magyar fiuk ked­velt repülőfolyóirata a repülés nemzeti fon­tosságú ügyének nyeri meg ifjúságunk szlno- javát. Legfrissebb számában Major Mihály fronton Íródott versével kezdi a lap uj szá­mát és érdekes műszaki és ismertető cik­keket ad. Uj mode'lek tervrajzai, a német modellezés és legfontosabb modelljei, regény, elbeszélés adnak érdekes olvasmányt ifjúsá­gunk kezébe. Az uj szám cikkeit Benedek György, Hanka Lajos, Ijjász Szabó József, Dékány Zsigmond és még sokan mások a magyar modellezés klvá'óságai közül Írták. A lap ára 30 fillér számonként. Mutatvány- számot a kiadóhivataltól (VII. Klrály-u. 93.) kérjünk. — Műsoros jótékonycéiu teadélutánt ren­dez szombaton a tordai és torda-aranyos- vármegyei menekültek dalköre. A tordai és torda-aranyos-vármegyei menekültek da'- köre a menekült hadbavonultak hozzátarto­zóinak felsegélyezésére március 6-án, szom­baton délután 4 órai kezdettel műsoros tánc­délutánt rendez a volt iparkamara helyisé­geiben (Deák Fercne-utca 53. sz. Corvin- mozi felett). A rendezőség jó borról, hideg és meleg été’ékről gondoskodott s a tánc­délutánra ezúton is meghívja a közönséget. * Hirdetmény. Szám: 271/1943. Kb. Kolozsvármegye Közigazgatási Bizottsá­gának Kisajátítási Albizottságától. A m. kir. Iparügyi Miniszter Ur 78.379/XV— 1942. sz. rendeletével Morcos Aurél és neje Chira Irén, Romániába távozott, volt szamosszentmiklósi lakósoknak a szamos- szentmiklósi 239. sz. tjkvben 88/1. hrsz. a. felvett 1 hold 979 négyszögöl területű ingatlanára vonatkozólag községháza és jegyzői lakás építése céljára Szamos- szentmiklós község közönsége részére a kisajátítási jogot engedélyezte és egyben az 1881 :XLI. te. 32. §-ának 2. bekezdé­sében megjelölt feltételek egyikének fennforgása esetére a kisajátítási eljárást elrendelte. Kolozs vármegye Közigazga­tási Bizottsága Kisajátítási Albizottságá­nak elnöke által az 1881. évi XLI. te. 33. §, 2. bekezdése alapján kiküldött bizott­ság a kisajátítási terv megállapítása vé­gett Szamosszentmiklóson 1943 március hó 30-án d. e. 10 órakor helyszíni tár­gyalást tart, melyen mindazon igények és észrevételek felett határoz, amelyeket ér­dekeltek az 1881 :XLI. te. I. fejezete alap­ján emelnek. A bizottság a kisajátítási terv megállapítása felett akkor is érdem­ben határoz, ha az érdekeltek közül senki sem jelenik meg. Kolozsvár, 1943 február hó 22-én. Dr. Inczédy-Joksman Ödön s. k. főispán, elnök. wozwmOjorok * ARPAD-f ilmszinház: Enyém vagy! A szen­vedély filmje! Főszerepben: Szilágyi Szabó Eszter, Zsiíley Margit, Perényl, Bilicsi. E'őtte a legújabb 992 sz. magyar híradó és Dolgozik a Zöldkereszt c. magyar kül- turfllm. Vasárnap d. e. %12-kor matiné. CORVIN-mozgó: Az úszó város. Főszerep­lők: Michael Simon, Jules Berry, Gaby Morley. Előadások kezdete: 3, 5, 7 és vasárnap d. e. 11 órakor. EGYETEM-mozgó: Lidércfény. Főszereplő: Kristina Söderbaum. Csak 16 éven felü­lieknek engedélyezett film. ERDÉLY-mozgó: Vágyak asszonya. Fősze­repben: Pierre Aumont, Marcelle Chantal, Viktor Frankén. Előadások kezdete 3, 5, 7. MÁTYÁS KIRÁLY-mozgó: Alkalom. Fő­szereplők: Karády Katalin, Szilassy, Som- lay, Pethes, Csortos és Bilicsi. A film előtt: Magyar és Ufa híradók. Előadások: 3, 5, 7 és vasárnap d. e. 11 órakor, RAKóCZI-f ilmszinház: Jöjjön elsején. Fősz.: Turay Ida, Páger «Anta1, Jávor Pál, Su­lyok Mária. Legújabb híradók. Műsoros akadémiai estély a kolozsvári Református Teológián. A kolozsvári Refor­mátus Teológia dísztermében vasárnap, március 7-én délután 6 órakor lesz & máso­dik akadémiai estély. Felolvasást tart Mol- ter Károly, az ismert marosvásárhelyi iró, énekel Versényi Ida, a Nemzeti Színház művésznője, zongc .n kiséri Jodál Gábor dr., előadást tart Nagy Géza dr. teológiai pro­fesszor „Misszió, vagy keresztes háború?“ cimmel. Be'épti dij nincs. A perselyes ado­mányt a hadbavonultak hozzátartozóinak segélyezésére fordítják. Meghivót nem bo­csátottak ki. — Kiesett a robogó villamosból, koponya­alap! törést szenvedett és meghalt egy új­pesti orvos. Újpestről jelenti a Magyar Táv­irati Iroda: Halálos szerencsétlenség történt Újpesten. Havas Sándor dr. újpesti orvos villamoson akart a fővárosba utazni. A Váczi-ut és az Arpád-ut sarkán lévő erős kanyarban kiesett a kocsi hátsó tornácáró' az úttestre. Koponyaalapi törést és be’sö sérüléseket szenvedett. Kórházba akarták vinni, de útközben meghalt, Szerdán este rég nem tapasztalt prózai­siker színhelye volt a kolozsvári Nemzétí Színház. Bókay János je enlétében bemu­tatta a prózai együttes „Az utód" elmü há­rom felvonásos, nagysikerű szinjátékát. Is­meretes, hogy Bókay szín játéka Budapesten hónapokon keresztül estéröl-estére zsúfolt házat vonzott. A kolozsvári bemutató is zsú­folt ház előtt történt meg s valószínű eg ezután is zsúfolt nézőtér e ött adják Bókay uj darabját. Mert ha „Az utód" témája nem is mindennapi, azért a „mindennapi“ szln- házjárókat le tudja kötni s éppen ebben van értéke és érdekessége. „Az utód" egy nyugalomba kényszerülő világhírű professzor tragédiáját veti szín­padra. Szepesi Mihályt, a nőgyógyászat vi­lághírű professzorát, mert elérte hetvenedik életévét, nyugdíjba küldi a minlaztéiiujn. A professzor, aki már fáradt is, nyugodtan aláveti magát az intézkedésnek, hiszen utódját is kiszemelte Falud! Péter személyé­ben, aki unokájának vőlegénye. Közben azonban görcsösen bjzik abban, hogy meg­kapja a minisztériumtól a szokásos tiszteleti évét, mialatt még jobban elrendezi magában és klinikáján a dolgokat. Csakhogy egy ál­talános rendelkezés folytán Szepesi elesik a tiszteleti évtől, az idő lejárta után nyomban nyugdíjba kell mennie. Azt hiszi, hogy a dol­gok ilyenként! fordulatában része van az „utódnak" is a igy pattan aztán ki — ha lehet úgy mondani —: a tragédia. -. Szepesi szembefordul a saját maga által kivá osztott és sokra tartott utódjával. Az Idegpattaná­sig feszülő harcban azonban a'ul marad, de az „utód" sem élvezheti zavartalanul e ért élete célját. S mindezen felül a klinika or­voskara is két pártra oszlik. Néhányan gör­csösen ragaszkodnak az „elődhöz" s véé együtt elhagyják a klinikát. A többi pedig máról-holnapra felcsap Faludi Péter meg­ingathatatlan hivének. I'yen hangú'atban történik meg a hivatalos búcsúztatás is. A meghasonlott öreg professzor az ö tudását és értékeit magasztaló Takács tanár beszé­dére már nem is tud válaszolni, annyira összeroppan. De az „utód" is kétségekkel küzd. Az érzékenységében, tudásában meg­bántott két kitűnő orvos szembekerül egy­mással s az „eőd" kije’enti, hogy soha többé nem lépi át a klinika küszöbét. Ami- . kor azonban abban a pillanatban behoznak a mentők egy súlyos beteget, elfelejti foga­dalmát s rohanni akar a beteghez. Az „utód" azonban, mert friss, fiatal és ruga­nyos, magára kapja orvosi köpenyét s már rohan is a beteghez... Az „e öd" ekkor érzi meg legerősebben a valóságot, hogy ideje lejárt, veszi a kalapját, tétovázva kinjritja az ajtót s aztán elindul a nyugalom fe é... „Az utód" cse ekményét éppen az „előd" hordozza. fis ez is egy érdekessége a Bókay- darabnak, de éppen ez az élethez ragasz­<— Meghalt Ntte János, sxaraosujv&ri gyógyszerész. Súlyos veszteség élte Sza- mosujvár társadalmát: Nits János gyógy­szer ész, a Szent Ferenc-rcnd confratere életének 73-ik évében, március 5-án meg­halt. Az elhunyt gyógyszerészt nemcsak Szamosujváron, hanem Erdéiyszerte is jól ismerték. Kiváló magyar ember volt, a ki­sebbségi években sem maradt ki egyetlen társadalmi és magyar megmozdulásból. Gyógyszertára, ahol rendre összegyűltek a város értelmiségi osztályának tagjai, való­ságos szellemi központja volt Szamosujvár- nak. A joviális, jókedélyü gyógyszerészt mindenki tisztelte és becsülte. Halálhíre osztatlan részvétet keltett mindenütt, ahol ismerték. Nits Jánost ma, pénteken délután 4 órakor helyezik örök nyugalomra, lelki üdvéért szomnaton reggel 9 órakor a Szent Ferenc-rend templomában mutatnak be en­geszteld szentmiseáldozatot. Nits János na- lálát kiterjedt rokonság, valamint barátai­nak és tisztelőinek nagy serege gyászolja. kodó törvényszerűsége is a színpadi alkotás­nak. Éppen ezért minden szereplő előtt az elődről, az elődöt alakitó Mihá’yfl Bé áról kell lmunk. Kolozsvár szlnházjáró, próza- szerető közönsége rég az ideje, hogy nem gyönyörködhetett ilyen töké etes alakítás­ban, mint amilyen a Mihály fi Béláé vöt! Pedig nagyon egyszerű eszközökkel játszot­ta meg szerepét... Csupán azoknak az ér­zelmeknek adta át tejesen magát, aaieyek adott esetben egy, a hivatásában szerelmes, de ideje lejárt, öregedő férfiben dúlhatnak és dúlnak. Az idő lejárt, át kell adni a he­lyedet az utódnak... Ennek a drámai pilla­natnak a megfogását s magából kisugáro- zását, kirobbanását úgy adta Mlhá'yfi az aakitásában, amilyen az valóban csak az életben lehet, összeroppanása olyan d.ámai volt, hogy a nézőnek szinte vigasztalni lett volna kedve: — „Ugyan, ugyan Mihály bá­csi, de most már aztán Igazán vigyázzon az egészségére... Látja, látja, mire való volt úgy felizgatnia magát... Hiszen itt az „utódja", bízzék benne.. Az „utódot" alakitó Szénái Ferenc való­ban méltó vetélytársa mindenben az „előd­nek". Ezt érezl ki a néző az alakításából is. Férfias, mindenre elszánt. Nem könnyebb az ö helyzete sem. Hiszen, azonkívül, hogy utód Is, az elődje unokájának a vőlegénye. Szereti a hivatását, szereti ifjú feleségét s főként már majdnem vallásos tisztelettel néz, beszél az elődjéről, a nyugalomba kényszerülő, híres professzorról. Még ak­kor Is, amikor szembekerülnek egymással. Ezeket a kényes, kínos helyzeteket Szécal Ferenc is teljesen átérezte s alakítása át­éreztette a nézővel is. A tudományon túl, e két egymással vetélkedő tudóst, és férfiút összekötő kapocs a leány-unoka, a fiatal feleség, Irén, akit ölvedy Zsóka személye­sített meg nagyon élethűen. (Annyi indu­lat, sorsával mégis megbékélés csak egy or­vos feleségében lehet s Oívedy Zsokénak az életben, a magán életében valóban ezt a szerepet kell betöltenie, hiszen egy neves sebészorvos felesége ...) ölvedy Zsóka több- izben bebizonyította, hogy kitűnő színészi tehetségekkel van megáldva, de ez az ala­kítása sokáig a néző emlékezetében marad. Egy másik nagyobb szerepben, Takács De­zsőnek, a kétszínű orvostan árnak szerepé­ben remekelt Kenessey Ferenc. Testére- lelkére szabott szerep volt s meg is állotta helyét benne. A néző szinte gyűlölködve fo­gadta hol ide, hol oda néző pillantásait, de aztán bele kellett törődnie, hogy ennek az árral úszó szerencsétlen orvosembernek ez a szerepe, nem tehet róla, hogy a szerző Ilyennek gyúrta — mert valóban vannak ilyenek is, — s 6 ezt Igyekezett alakításá­val elhitetni nagyon meggyőző eszközökkel. Az elismerés hangján kell szólásunk Tomp« Sáhdor alakításáról is, aki egy bölcs, már régen nyugalomban lévő, jósá­gos orvosprofesszort alakított. Mennyi min, mennyi derű volt ebben az alakításban... Kosztolányi Dezső jóságos „Doktor bácsi“- ja jutott eszünkbe, aki nem annyira ope­ráló késeivel, mint inkább ösztönével és balzsebéböl előkerülő édes cukorszemekkel gyógyítja a kisgyermekeket. Tompa Sán­dor is ösztönösen alakította olyanná jósá­gos doktor bácsiját, mint amilyen volt s ép­pen ezért volt valóban jó, sőt egyik legjobb erőssége „Az utód" együtte lének, és ha már elérkeztünk a kisebb szerepekhez áll­junk meg pillanatra Várady Rudolf alakí­tásánál is, amely szöveg szerint egyike a legkisebb szerepeknek, de alakításra akár a legelső helyen is méltathatnók. Várady Rudolf egy úgynevezett férjet játszott. Egy olyan férjet, aki harminc éven keresztül nem is veszi észre a feleségét. Véle é.i le az életét, de csak harminc év után jön rá, amikor az asszony talán menthetetlen, hogy mennyire szereti a feleségét... fiir, nyö­szörög, szűköt a hires orvosprofesszor szo­bájában, hogy mentse meg azt at asszonyt, mert nélküle nem élet az élete... fis aho­gyan ezt megélte Várady Rudolf — mert ez a helyes kifejezés — valóban nagy, emberi volt. NyUtszini tapsot is kapott érette. A többi kisebb szerepekben jó alakítást nyúj­tott Versényi Ida, akit először láttunk szín­padon ilyen szereposztásban. Kis szerepé­ben is jobban érvényesült, mint eddigi, na­gyobb, kosztümös szerepéiben. Csóka Jó­zsef egy öreg, mindentudó szolgát játszott kedves humorral. Kicsi szerepéből is sok életet tudott kisajtolni a nézők gyönyörűsé­gére s őt Is nyiltszini tapssal jutalmazta a közönség. Borovszky Oszkár rátarti, kissé zsémbes, véleményét keményen nyilvánító orvosa is nagyon jó volt. Danoső hűséges, öreg inasa, Bódé medikusa s a többiek Seu- kálszky Endre, Perényl János, Kiirroendy í-ajos, Flóra Jenő, Kőmlves Tona alakítása mind, mind kiegészítői voltak „Az utód" tökéletes sikerének. A rendezést maga a szerző végezte szive szerint s azok a lelkes tapsok, amelyek Bókayt, a szerzőt és a szereplőket annyi­szor csalták a függöny elé, nemcsak a szere zőnek és a szereplőknek szóltak, hanem a rendezőknek: Bókay Jánosnak és Mihályi! Bélának is. Ró. ■/po>»tK8rcfcl& Eidóly jágkorongsportjónok nagy sikere az MSE második helye Kolozsvár, március 4. Az országos Jégko­rong-bajnokság küzdelmei teguap befejeződ­tek. A bajnokságot a BBTE csapata nyerte pontveszteség nélkül, második az MSE lett, harmadik a BKE, mig a KKE az utolsó helyre szorult. Az eredmény érdekessége, hogy Budapest bajnokságában a BBTE má­sodik lett a BKE mögött, az MSE pedig szintén csak másodiknak végzett a vidéki bajnokságban a KKE mögött. Az első he­lyezetteknek tehát a döntőben rosszul ment. Feltűnő, hogy a KKE a hálom napon foko­zatosan mind rosszabb eredményeket ért el. Az első napon igen szépen játszott a ko­lozsvári csapat s csak 2:0 arányú vereséget szenvedett a BKE-töl, másnap már 8:l-re kapott ki a BBTE-től, harmadszorra pedig az MSE-töl 7:0 arányú súlyos vereséget szenvedett. Az edzéshiányra nem lehet hi­vatkozni, mert az MSE-nek szintén nem volt alkalma edzeni és mégis második lett. Mig az MSE napról-napra javult, a KKE napról-napra romlott — legalább is az ered­mények ezt mutatják. Mindenesetre dicsé­retes dolog, hogy egy erdélyi korongcsapat­nak a sokszoros magyar bajnok BKE előtt sikerült végeznie a bajnokságban. A bajnokság pontos végeredménye a kö­vetkező: 1. BBTE 3 3 — —— 12:5 6 2. MSE 3 iii 13:7 3 3. BKE 3 iii 4:4 3 4. KKE 3 amm 3 1:14 0 ELUTASÍTOTTA az osk A KAC KÖZKEGYELMI JAVASLATÁT A KAC javasolta, hogy a Mátyás K’rály Sportév alkalmából gyakoroljon a MLSz közkegyelmet. Az Indítványt felterjesztették az OSK-hoz, amely most arról értesítette a MLS*-t, hogy közkegyelem gyakorlását a labdarugó sportban nem tartja megoldható­nak, mert rendkívüli időkben rendkívüli fe­gyelmezettségre van szükség. Kik vehetnek részt a levente-bajnoksá­gon? A tavasszal meginduló leventelabda- rugő bajnokságokban csak az a levente ve­het részt, aki társadalmi egyesületbe még Bem volt és természetesen most sincsen. Holnapi kezdettel az „MRPAD“ FILMSZÍNHÁZBAN AZ UTOLSO DAL. A magyar filmgyártás kiemelkedő és szenzációkban bővelkedő eseménye. Ceodá« dalok, gyönyörű zene! Főszerepben: Ma utoljára: sARDY JANOS, SIHOR ERZSI, JÁVOR PÁL ENYÉM VAOYI 1 kinházi hirch Az uYód RóVflv János sxmiátéba a kolozsvári Nemzeti Sz’nh^xban

Next

/
Thumbnails
Contents