Keleti Ujság, 1943. március (26. évfolyam, 49-72. szám)

1943-03-28 / 70. szám

12 1943. MÁRCIUS 2$ Tunéziában fovább Vart az angol étst amerikai csapatok támadása BAfLin, március 27. (MTI) A Nemzetközi ’-tájékoztató Iroda jelenti az északafrikai harcokról: Dél-Tuné'ziában tovább tart az an go'ok és az amerikaiak nagy támadása, a. tengely haderők állásai ellen. Eddig még azonban sehol sem sikerült döntő sikereket aratniok sem Gafsától kelet felé Makna-ssin és El Guéttáron át előretörő amerikai páncé’os hadosztályoknak, ‘sem Montgomery vegyes különleges kötelékeinek, amelyek délészaki irányban végeznek hadműveleteket. Mind az amerikaiak, mind az angolok az arcvonal közelében nagyobb páncélos erőket, vonnak össze, ezekét közvetlenül gépesített kötelé­kek követik. A «terep sajátossága miatt azonban az angol csapatok és az amerikaiak ezeknek a haderőknek mindeddig csak egy részét tudták harcba vetni, úgyhogy ember­ben és hadianyagban lévő nagy fölényüket •sehol sem tudták még teljes mértékben ér­vényre juttatni. Ellenkezőleg. Az angolokat és az amerikaiakat a tengely kötelékek ügyes hadműveletekkel pénteken is több he­lyütt nagy veszteségekkel .járó visszavonu­lásra kényszeri tették, miközben egy gépesí­tett .német csoport jelentős zsákmányra tett szert önműködő fegyverekben. Ezenkívül eddig öt nehéz gyalogsági löve- get és 8 gránátvetőt zsákmányoltunk. Az amerikaiaknak azt á kísérletét, hogy Mak­naseinál az előretolt, nemet biztosító köte­lékeket, átkarolják, visszavertük és több foglyot ejtettünk. El Guettamál egy német tábori taracküteg jól célzott tűzzel halomra lőtte azokat az amerikai páncélosokat, ame­lyek pénteken délelőtt egy dombvonulat vé­delmében a. német csapatok ellen támadtak. A német állások előtt nyolc harckocsi he­vert égve, vagy mozdulatlanul. Djebel Te- bagától délre pénteken nagy fölényben lévő angol páncélosköteíékek a délutáni órák­ban heves tüzérségi előkészítés után táma­dásra indultak egy német gyalogos hadosz­tály vonalai ellen. A német védők kemény harcokban, amelyek több órán át tartottak, mindenütt helytálltak, kivéve egy keskeny csekélyjelentöségü helyet. Az angolok betörésének helyét hatékonyan elreteszeltük, úgyhogy semmiféle közvetlen veszély sem fenyegeti a tengelyhaderöket. Az angol csapatok rendkívül nagy és véres veszteségeik, valamint sok elveszett hadi­anyagjuk miatt nem is voltak abban a hely­zetben, hogy az átmenetileg kínálkozó sikert kihasználják. Csak a német páncéltörő fegy­verek hatása következtében az angolok a tá­madás alig néhány km. széles terepén pén­teken 32 harckocsit vesztettek. Német kí­sérő vadászgépek légiharcban lelőttek öt angol repülőgépet. A kelet! harctéren átmenetileg felélénkültek a harcok Berlin, március 27. (MTI) A nemzetközi tájékoztató iroda jelenti a keleti harctérről: A keleti harctér valamennyi szakaszán a rnult héttel szemben jelentősen csökkent a harci tevékenység. Pénteken mindenütt már cáak helyi jelentőségű harcok voltak, ame­lyekben részben megjavítottuk a német ál­lásokat, részben elhárítottuk a bolsevista támadásokat. A harcitevékenység csökkené­se nyilvánvalóan főleg két mozzanatra ve­zethető vissza. A déli és a középső1 arcvo­nalszakasz kiterjedt részén az olvadás kö­vetkeztében feneketlenné váló utak lehetet­lenné tesznek nagyobb hadműveleteket, más­felől nyilvánvalóan mindkét részen nagyobb átcsoportosítások történnek. Ehhez járul még az is, hogy a bolsevistáknak nyilván túl sokba kerültek az olyan tömegtámadá­sok, amilyenek a .mult héten még Őreinél, Jartevonál és Dorrgobuznál, valamint az Ilmen-tótól északra és Leningrádnál napi­renden voltak. Pénteken átmenetileg megint erősen fel­élénkültek a harcok Őreitől délnyugatra Szevszk vidékén, ahová a szovjet nagyobb erősítéseket hozott. A harcokban többek között, egy bolsevistsfjpáncé’ös dandárt tel­jesen megsemmisítettünk. Két szovjet, lövész hadosztálynak heves német ellentámadások­kal oly nagy veszteségeket, okoztunk, hogy a két hadosztály a sötétség leple alatt kény­telen volt visszavonulni. A Kubán torkola­tától északra pénteken újból nagyobb harci cselekményekre került sor. A üíauseii-bSzotlság' adatai a bolsevisták Kottás márc. 27* (MTI.) A Stefáni Irod3 je“ lenti A Nansen bizottság most tette közé. a hi­vatalos adatokat azokról a mészárlásokról, amelyeket a bolsevisták követtek el Orosz­országban. Spanyolországban és más európai országokban. Az adatok a kovrfkr/ök: Orosz ország: A Csóka 19|7-töl 1923-ig 1.761.065 em bért végjeit ki. Ezenkívül az 1922- és 1923 évben éhen halt 10 millió ember, 300.000 vol gai németet pedig bzibci iába száműzlek. Spa­nyolország: 12 püspököt, 17.500 papot és apá­cát öltek meg a bolsevisták az 1936. .éyi for­radalom idején- Lettország: Egy év alatt 1,355 embert kivégeztek. 32.385-öt pedig le- t artóz Isi fák és száműzlek. Észtország: 1940- ben 1178 emberi megöltek 60 911 embert pe­dig száműztek- 1911 "ben 65-063 embert vé­geztek ki. Litvánia: 1100 papot és 15.000 pol­gári személyt megöltek. Lengyelország1 1.800 000 embert száműztek Szibériába- Ezek közül 1,400.000 eltűnt. Orszâţpsxerle naeţfivicltilfals a mezőifaiKtlaságn műn Is álatok Budapest, märe- 27. A Budapest! Értesítő jelenti: A legutóbbi február 23-i vetésjelentés óta eltelt négy hetet az átlagosnál enyhébb nap pali időjárás a* átlagnál mindenütt jóval he­vesebb csapádéit jellemzi. A lefolyt négy hét alatt országszerte nagy erővel indultak meg » talajt-ésr.itö és vetési, valamint összes gardasági munkálatok. Az őszi repce általá­ban ritka, egyenetlen. Az őszi búza általában jól lelelt. Ma még elég sűrű, de esőt kivan. A tavaszi bura vetése legtöbb Helyen befeje­ződött. Az őszi rozs is általában jól telelt, helyenként azonban visszamardt. Az őszi árpa korai vetésé elég erős és bokros, néhol egye­netlen- A tavaszi árpa vetését nagyrészt be­fejezték- A burgonya iiitelése, a cukorrépa és takarmányrépe vetése az Alföldön és a Du­nántúlon már megkezdődött. A rétek és a legelők sarjadzása a melegebb fekvésű helye­ken megkezdődött. A gyümölcsfák egy részé­nek rügyfakadása is megindult. Â besztercei erdőtűztől visszatérőben árokba fordult a tüzoltokocsi fércé, márc. 27. (MTI.) A-szépnyiri c _n eddig ismeretlen okból tűz tá­madt, amely a szomszédos besztercei er­dőre is kiterjedt. A tüzet csak nagy ne­hézségek árán sikerült megfékezni. A tűzoltók gépkocsija az erdőből visszaté­rőben fékhiba következtében az árokba fordult és a rajta ülő hat ember közül kettő súlyosan, négyen könnyebben meg­sebesültek. Hétfőn hajnalban kezdetét veszi a nyári Időszámítás Amint már több alkalommal jelentettük, MagyarorsEéeón március 29-én ker rţT3. Kör lép életbe a nyári időszámítás, Az órák at tehát hétfőre virradó éjszaka egy órával dóré kell igazi tani, - . Ellenőrzés alá helyezlek minden társadalmi vagy gazdasági viszo­nyokra vonatkozó adatgyűjtést Budapest, márc. 27. Á Magyar Távirati Iro­da jelenti: A kormány a Hivatalos Lapban rendeJetet tett közzé, amelyben mindennemű adatgyűj­tést központi nyilvántartás és ellenőrzés alá helyez- A rendelet - szempontjából adatgyűj­tésnek kell tekinteni, társadalmi, vagy gazda­sági viszonyokra vonatkozó adatokat akár statisztikai, akár egyéb, például nyilvántar­tási célból adatszolgáltatók nagyobb, vagy jelentős számához intézett, azonos természetű kérdések utján való számbavételét és megál­lapítását. Földrengés Hulcareslben Bukarest, március 27. (MTI.) Március 26-án 9 óra 52 perckor Bukarestben harmadfokú földrengés volt. Á szovjet tiszteknek nem szabad az első vonalakban mutalkozniok Berlin, március 27. (MTI) A Német Táv­irati Iroda értesülése szerint a legfelsőbb szovjet hadvezetés egyik titkos parancsából kiderült, milyen nagy tisztveszteséget okoz­tak a német csapatok a vörös hadseregnek. A rendelkezés szerint a szovjet tiszteknek a jövőben megtiltják, hogy a legelső vona­lakban mutatkozzanak, azonkívül utasítják a tiszteket, hogy mint harcászati vezetők támadásaikat a hátsó állásokból irányítsák. BENCJÁZI ! Ma utoljára Corvinban. D. e . 11 6rakor matiné. Holnap premier: Az éj szaka lánya Muráti Lilivel Vasáridp nyílik roeţj st Mticsnrnols Kolozsvár, márc- 27. A Mátyás király ün­nepségekkel kapcsolatban vasárnap délelőtt az erdélyi képzőművészek reprezentativ anyagával megnyitja, kapuit a közönség előtt is a Műcsarnok. További intézkedésig minden nap délelőtt 9—1-ig és délután 4—6 óráig áll a közönség rendelkezésére- Altalanos belépő­jegy szentélyenként 50 fillér, tanulóknak, fő- iskolai hallgatóknak 20 fillér. /italaliuh st Twir«l SSsKO^etség Miskolc, március 27. (MTI) A Turul Sző vétség lillafüredi nagytáborozásán a követ­tábor határozatilag kimondta a, Turul Szö­vetség átalakulását Ifjúsági és Társadalmi Turul Szövetségre. A követtábor Ambrus Józsefet tiszteletbeli fővezérévé választotta. Felhívás a megszabás alatt nyersbőrkeszerzéssel és értékest- léssel fog’alkozolf személyekhez Kolozsvár, marc- 27. Felhívjuk a román megszállás ideje alatl nyersbőr beszerzésével, értékesítésével és forgalmával foglalkozott magyar embereket, bogy működésük, szakis­meretük legpontosabb részletezésével nyújt­sák be tájékoztatójukat a Wesselényi Lövész- egyesület irodájába (Kolozsvár. Unió utca 12.) Az Erdélyi Borkereskedelem gyökeres át szervezése módot fog nyújtani a nyersbőr- szakmába való ujbóli elhelyezkedésükre. _ Pali ázat a debreceni egyelem magyar történeti tanszékére. A Magyar Távirati Iro­da jelenti: A vallás- és közoktatásügyi mi niszler a debreceni m. kir. Tisza István Tudo­mányegyetem bölcsészettudományi karán üre­sedésben lévő magyar történeti tanszékre nyihanos pályázatot hirdet­Â négyarcu asszony Francois® Rosay világhírű filmje az Egyetem-mozgóban A fővárosi sajtóban hetekkel ezelőtt kivételesen nagy cikkeket olvashattunk egy egészen rendkívüli, tsodálatos színé­szi teljesítményről, Francoise Rósay négy alakitásáról. Francoise Rosay neve e film után sokáig emlékezetes marad s a „A négyarcu asszony“ , minden idők fümszinésznőinek elérhetetlen vágya lesz. A francia filmgyártás ezzel a filmmel, újszerű keretes történetben kiváló alkal­mat nyújtott egyik legnagyobb művész­nőjének, hogy tehetségét teljességében érvényesítse. A filmet Jaques Feyder ir­ta. és rendezte. Mindenképpen méltó ke­retet adott Francoise Rosay játékához. A mese magja egy világhírben megfáradt színésznő öngyilkossága. A nagy mű­vésznő dicsősége zenitjén visszavonul a színpadtól, hogy leánya mellett csendes nyugalomba élje le életét. Hozzátartozói azonban nem értik őt és nem fogadják szívesen, igy hát a legteljesebb pihenést, a megzavarhatatlan nyugodalmat vá­lasztja, amit meg is ad neki a tenger. Holttestét kifogják a hullámokból és ku­tatják kilétét. Az öngyilkosság hírére jelentkezik a rendőrségen egy hegyvidé­ki birtokos, egy leányintézet tulajdonos- nője és egy hajós. Mindhárman hozzá­tartozóikat vélik felismerni az öngyil­kosban és megtörtön mesélik el. a, sze­rencsétlen nagy regényét. Es igy játszó él Francoise Rosay egy anyah.elyet.tes ház­vezetőnő, egy Icányintézel nevelőnője és egy szerelmes, féltékeny halászasszony szerepét. A. film Francoise Rosay ért készült, de minden részletében, epizódszereplőinek alakításában is tökéletes. Az iró-rende- zőn és a főszereplőn kívül valamennyi munkatárs megnevezetten maradt. A szereplők névsora helyett ezt írták a szalag elejére: ,,Nevünk helyett művé­szetünket adjuk. A film alkotói.“ Válóban művészetüket adták. (bf ) LEGÚJABB SPORTHÍREK HATSZEGHY NYERTE A TŐRVÍV ÁST A KAC MÁTYÁS-VERSENYÉN­Szombaton kezdte meg Kolozsváron a Re­dut nagytermében a KAC, Mátyás király emlékére rendezett országos vivöversenyét. Az- első napon s t(árversenyt bonyolították le a legjobb magyar tőr vívók indulásával. A verseny eredménye a következő; 1. Há-tazoghy HTVK 9 győz. 2, Redo HTVK 8 győz. 3- Palótz 6 győz. 4. Berzsenyi dr. MAC 6 győz. 5. Gözsy dr. HTVK 6 győz. 6. Makusay FTC 4 győz. 7. Szentki­rályi KAC 3 győz. 8. Guráth KAC 2 győz, 9. Mőmisz KEAC 1 győz. 10. B-enke KEAC győzelem nélkül. A versenyen megjelent Vincéé András al­tábornagy, a magyar Vivó szövetség elnöke is. A megjelenteket. Háo Etek ezredes, %z LX. vivőkérőlet ügyvezető elnöke üdvözölte. A verseny megkezdése előtt egyperces •rvászszünetet tartottak von Tschammer und '>*ten német birodalmi sport.vezér emlékére A kardverseny, amelyen a magyar vivők élgárdája indul, vasárnap’ d. e, és délután lesz, a Redut nagytermében, A szerkesztésért és kiadásért felel; JFNEV LÁSZLÓ. Szerkesztőség, kiadóhivatal és nyomda; Krassai-utca 7. sz. Telefon: 15-08. Pos­tatakarékpénztárt csekkszámla száma: 72118. rosta fiók: 71. sz. Kéziratokat nem adunk vissza. A Minerva Irodalmi és Nyomdái Miiintézet Bt. nyomása. F. x.: Major József./

Next

/
Thumbnails
Contents