Keleti Ujság, 1943. március (26. évfolyam, 49-72. szám)
1943-03-25 / 68. szám
1943. HA ne IV S 23 3 A 36 tagú országos honvédelmi bizottság elfogadta a légitámadások következményeinek elháritásárél szóló rendeletet Budapest, március 24. A Magyar Távirati Iroda jelenti: A 36 tagú országos honvédelmi bizottság szerdán délelőtt 10 órakor gróf Takarii- TÓlvay József elnöklésével a képviselöház miniszterelnöki tanácstermében ülést tartott. A bizottság a m. kir. minisztérium 1200/1943. M. E. számú, a légitámadások következményeinek elhárításáról és az ezzel kapcsolatos Jogviszonyok rendezéséről szóló rendeletét tárgyalta, amelyet vitéz Csicsery- Kónay István előadó szakszerűen és részletesen ismertetett. Szilágyi Lajos, Vájná Gábor, gróf Appo- nyi György, Ember Sándor, B. Vozáry Aladár hozzászólása és- Keni én yi-Se hneller Lajos pénzügyminiszter válasza után a bizottság a rendeletet tudomásul vette. Kibneic allolásai nyalják meg a Mátyás •emlékünnepei azország másodikMücsarnokál? Kolozsvár, március 24. Jelentettük már, hogy március 27-én, szombaton, a Mátyás király születésének 500. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségek egyik kiemelkedő pontja lesz a kolozsvári Sétatéren emelt Műcsarnok megnyitása. Az ország második Műcsarnokát reprezentatív magyar képzőművészeti kiállítással nyitják meg. Erre a kiállításra a kép- és szoboranyag már meg is érkezett. Az Erdélyből elszármazott festő- és szobrászművészek alkotásait Tasnádi-Nagy Andrásnak, az Országos Irodalmi és Művészeti Tanács elnökének elnöklete alatt zsűriztek el. Ismertnevü művészek kiváló értékű művészi alkotásait sikerült a kolozsvári kiállítás céljaira megszervezni és pedig a következő festőktől: Aradi Edvi Illés Jenő, Bar- csay Jenő, Nagyborosnyói Bartha László, Csíki Gál János, Erdélyi Gáli Ferenc, Gyimessy Kováts Gábor, Kapussy György, Kun István, Mágori Varga Béla, Merész Gyula, Pánczél Béla, Pap Domokos, Ruzicskay György, Solymássy C. Viktor, Szász István, Szentgyörgyvári Gyenes Lajos, Szentiványi Lajos, gróf Teleki Ralph, Varga Nándor Lajos, akik 33 képpel szerepelnek. A szobrászati anyag nagyobb, 48 szoborral vesznek részt a következő szobrászművészek: Andrássy-Kurta János, Borbereki Kováts Zoltán, Borsodi Bin- dász Dezső, Babóczy Mihály, Halmágyi István, Homokay József, Horváth Géza, Istók János, Kallós András, B. Illyefalvi Lőte Éva, Matei Aurél, Matéka Sándor, Ősz Nemes György, Rápolthy Lajos, Dit- rói Siklódy Lőrinc, Sóváry János, Szamosi Soós Vilmos, gróf Teleki Mária, Zsákodi Csiszér János. A kolozsvári és erdélyrészi művészekről legközelebb számolunk be. EGY ETEM-MOZGOBAN ma, csütörtöktől kezdődően az idei évad nagy, ünnepi eseménye: NÉGYARCU ASSZONY Az európai íilmgyáríás felülmúlhatatlan káprázatos remekműve. Budapest legnagyobb mozgószinházaiban a közönség ezrei hetek óta lenyűgözőben tapsolnak e tökéletes mesterfilm szépségeinek. A fővárosi sajtó az elragadtatás hangján ir a NÉGYARCU ASSZONY művészi tökéletességéről. Ma, csütörtökön és vasárnap délelőtt 11 órakor is: NÉGYARCU ASSZONY Jegyekről tanácsos előre gondoskodni! Felvágta ereit szerdán délelőtt az Unic-utcában egy állástalan fiatalember • Kolozsvár, március 24. Szokatlan módon akart megválni az élettől szerdán délelőtt László István 28 éves lakás- és foglalkozásnélküli fiatalember. Az Unió-utcán, a járókelők szemeláttára előrántotta zsebéből bicskáját, előbb zavarosan kiabálni kezdett., á következő pillanatban pedig egy hirtelen mozdulattal balkarján, osuklótájhan felvágti az ereket. Történetesen éppen akkor érkezett a helyszínre egy orvos müszertáskájáva.l, aki Lászíó István súlyosan vérző sebét bekötözte. Az első segénynyujtás azonban nem ment minden zökkenő nélkül, mert az életunt fiatalemberrel valósággal közelharcot kellett vívjanak a járókelők és az orvos, amig sebét sikerült bekötözni. A helyszínre érkező rendőr László Istvánt bekísérte a rendőrkapitányságra, ahol, hogy ne tehessen kárt magába, egyelőre őrizetben tartják. Az életunt fiatalember a rendőrkapitányságon megtagadott minden felvtlágosi- tást arról, hogy miért akarta Uyen szokatlan módon eldobni magától az életet? Idegenfoigalmi újságírók érkeznek ma Kolozsvárra Kolozsvár, március 24. Az Idegenforgalmi Újságírók Egyesületének 16 tagú csoportja — a város vendégeként — csütörtökön Kolozsvárra érkezik. A csoport tagjai három napra tervezett itt tartózkodásuk alatt megtekintik Kolozsvár nevezetességeit, hogy e történelmi város lelkiségébe betekintést nyerve örök élménnyel távozzanak Erdély fővárosából. Csodálatos munkateljesítményt érnek el az uj német szerszámgépek egy most feltalált kemény fém felhasználásával Berlin, márc. 24. (MTI) A Német Távirati Iroda jelenti: A német technikusok már régebbi idő óta fáradoztak azon, hogy a hadfelszerelési ipar valamennyi ágában rendkívül fontos szerepet játszó önműködő munkát végző szerszámgépek teljesítményét fokozzak. Munkájuk sikerrel is járt, mégpedig egy uj kemény fém feltalálása folytán. Egy délnémet- országi gépgyárban egy idő óta egy önműködő gép dolgozik, amely bonyolult, motor- alkatrészeket teljesen önmagától készít el az ntolsó simításig mégpedig óránként négyszer annyi munkát végez, mint az eddig alkalmazott gépek. A gép teljesítményének rendkivüli növelését az uj kemény-fém alkalmazása tette lehetővé, amelynek összetételét titokban tartják. A német fémku tatóknak ez a sikere olyan számításoknak az eredménye, amelyeket az uj német elektrofilm tett lehetővé, amelyet pár hónappal ezelőtt mutattak be először nyilvános előadáson. Ferenci József püspök emléké* méltatja szombaton a Dávid Ferenc Egylet Vasárnap kezdődnek az unitárius egyház főtanácsának ülései Kolozsvár, márc. 24. Az unitárius egyház március 28-án és következő napjain tartja papszentelésscl egybekötött évi főtanácsi üléseit. Ez alkalommal az egyháztársadalmi egyesületek is megtartják évi rendes gyűléseiket. Ezek közt kiemelkedő lesz március hó 27-én d- u. 5 órakor a Dávid Ferenc Egylet dr. Boros püspök emlékünnepélye az unitárius kollégium dísztermében. Dr- Boros püspök társadalmi működését főképpen ebben az egyletben fejtette ki, most midőn megfestett arcképét elhelyezik az E. K. Tanács teremben a többi unitárius nagyok közt, a Dávid Ferenc Egylet is megragadja az alkalmai, hogy tiszteleiének és nagyrabecsülésének kifejezést adjon. Az egylet ünnepies gyűlésén Sigmond József székelyudvarhelyi lelkész mond imát, Kiss Elek dr- egyh. főjegyző megnyitó beszédet, vitéz Nyiredy Géza dr. min. tanácsos pedig előadást tart dr. Boros Györgyről. Közreműködnek szavalattal Beneze Márton pap- növendék és Mátbé Lajos szentábrahámi lelkész. Az ünnepélyre a tagokat és az érdeklődőket ezúton is meghívja az egylet vezetősége- Az arcképet másnap, istentisztelet után fogják elhelyezni az E- K. Tanács termében Józan Miklós püspök beszéde után. Százhét gyermekotthont rendezett be Erdélyben az Egyesült Női Tábor és a MÁNSz munkaközössége Budapest, március 24, A Magyar Országos Tudósító jelenti: Az Egyesült Női Tábor és a Magyar Asz- szonyok Nemzeti Szövetsége a napközi gyermekotthonok ügyében szerdán országos munka közösségi értekezletet rendezett, amelyen mind a főváros, mind a vidék női társadalma igen nagy számban vett részt. Elsőnek vitéz Lukács Béla m. kir. titkos tanácsos, tárcanélküli miniszter, ,jiz értekezlet elnöke 1 üdvözölte a megjelenteket, majd így folytatta: — Az orsáág belső rendjének, nyugalmának, de egyben háborús erőkifejtésének érdekében is elsőrendű fontosságú kérdés — nyugodtan mondhatjuk, hogy elsőrendű honvédelmi feladat — gondoskodni arról, hogy’ a magyar csaladok otthona és mindenek felett a magyar gyermek, szeretetteljes védelem alatt álljon. Két nagy országos női szervezetünk, az Egyesült Női Tábor és a MANSz e kérdés nemzetvédelmi fontosságát felistherve testvért egyetértéssel elhatározta, hogy az Országos Nép- és Családvédelmi Alappal karöltve széleskörű tevékenységet kezdeményez a gyermekotthonok országos megszervezésére, illetve a meglévő keret szükséges kiépítésére. Ebben a munkaközösségben arról vaj) szó, hogy a munkaközösség vezetői és munkatársai minél nagyobb részt vehessenek a nemzetvédelmi munkából. Meggyőződésem, hogy e nemes elhatározásból az egyetemes nemzet szolgálata, s e szolgálatból fajtánk megvédése és felemelkedése következik. Ezután vitéz Keresztes-Fischer Ferenené országos elnök ismertette az Egyesült Női tábor egész országra kiterjedő és eredményekben gazdag munkásságát. 1340-ben C3 gyermekotthont létesített a Tábor, 1941-ben már 1000 otthon felállítására kapott megbízást; végereduiényben 1100 gyermekotthon létesült, ebből. 107 Erdélyre, különösen a. szórványvidékekre esik. Most folyik a munka gyári gyermekoti honok létesítése érdekében. Stolpa Józsefné, a MANSz ügyvezető elnöke a. 25 évvel ezelőtt létesült MANSz munkásságáról adott számot. Soniody Ferenc dr. szociális főfelügyelő fejtette ki ezután, hogy mit vár az Országos Nép- és Családvédelmi Alap a női társadalomtól. Vitéz Bodorné Czeke Vilma., az Egyesült Női Tábor ügyvezető elnöke a gyermekotthonokkal kapcsolatos női segítő- szolgálat gyakorla ti tenni valóiról adott tájékoztatót. Végül vitéz Lukács Béla indítványára az értekezlet hódoló táviratot intézett a Föméltóságu Asszonyhoz, mint a gyermekek legfőbb pártfogójához, a belügy- és a honvédelmi miniszterhez. Riadószerü mozgósításra készül a svó'ei hadserea Zürich, márc- 24. (MTI.) Az elmúlt év tavaszán mozgósítási hadgyakorlatokat végeztek Svájcban. A szövetségi tanács ezidén is felhatalmazást adott a hadsereg főparancsnokának. hogy egyes seregcsoportokkal hadgyakorlatokat végeztessen. A hadgyakorlatok részben riadószerü mozgósilási gyakorlattal lesznek összeköttetésben. Jó ÁRU ÉS JÓ HIRDETÉS ALAPJA A Jó ÜZLETMENETNEK