Keleti Ujság, 1942. szeptember (25. évfolyam, 197-221. szám)

1942-09-13 / 207. szám

1942. SZEPTEMBE 13 Inter arma... A 292/11. sz. tábori postáról levél érkezett a K. U. szerkesztőségéhez. Tö­rök Ferenc dr. orvoshadnagy küldte. A levél tartalma: hét szonett... Török dr. irta ezeket „valahol Oroszország­ban'/,.. Kettőt közlünk a különös han­gú, különös izü versekből. GÂKI KASTÉLYBAN Lombfolyosók közt, pazar ősi parkban hajdani kastély: Barjatinszkyj herceg nagymüve porlik. Múltba nyúló percek tündérvarázsa iramlik el halkan. Cárok, vezére, Péter árnya suhan, hol a vak éjben magyar honvéd áll ért Ivanowszkoje orosz álma fölött. Balalajka szólt... s a megszakadt futam titkát a torzók szóbeleiké őrzi. Árva tó tükrén búcsúcsókot Int, lop, diszhídon díszlett, karcsú lámpaoszlop. Carrarai szűz márványt messzeföldi Ihlet lehellte, véste itt remekbe ... Nagy időnk most von patinát felette. 1942. alig. 7. .-ó.n<á£<w; , TÁBORI KÓRHÁZBAN Felvétel van a tábori kórházban. Ráták repülnek, bombazápor csapkod, izmok feszülnek . .. Otthagyta a tankot Kiss Péter is, beteg testében láz van. Számolni kell a kincstár vagyonával: bár zubbonyát a bomba eltalálta, a zsoldjából maradt csak 3 márka, kezében félkenyér, semmit se fájlal... „Mi a hiány? És mit hozott magával?“ Jegyzik: megvan nadrág, derékszíjj, sapka — feltár szerint, hogy harc előtt kikapta ... i S míg lelke túl a Kárpátokon szárnyal, beszámol ő híven, sötét hajnalon: „Nem hiányzik semmi!... csak a tél karom...“ , 1943. ang. 27. TÖKÖK FERENC Sikeresen folyik a harc a járvá­nyok ellen a keleti arcvonalon (Keleti hadszíntér.) A megszállott keleti területeken sokféle feladat várt a tengely közigazgatására és a feladatok között első helyen állott az egészségügyi szolgálat meg­szervezése. A lehetetlen állapotok megjavítása mind­járt az elönyomuló csapatok nyomában megkezdődött: máról-holnapra kórházak, se­gélyhelyek, vizsgálóintézetek és ' anácsadók alakultak s a megszállott területek népes­ségének is alkalmat adtak arra, hogy a ten­gely szakembereinek vezetése mellett ma­guk is segédkezhessenek a hosszú időn át elmulasztottak kiküszöbölésében. A feladat azonban nemcsak ez volt; ami­kor a tengely közigazgatása már úgy, ahogy Rendet teremtett, megindult az önkéntes munkavállalók áradata Németország felé. Márpedig ezek a mindennünen érkező mun­kások százféle járvány csiráját hordhatták magukban, nem is szólva a Szovjetoroszor- szágban egyáltalán nem eseményszámba menő tetvekröl. A bajok megelőzésére az­után megalakították az úgynevezett „tetüt- lenitő intézeteket“, amelyek egyaránt keze­lésbe veszik a birodalomba igyekvő munka­vállalót és ruházatát is. A Szovjetunióban elharapódzott betegsé­gek közűi egyébként a flekktifusz a legel­terjedtebb; a ruhatetü terjeszti, súlyos lázat okozó fertőzés, amely a bőrön foltszerű ki­ütésekkel jár. Hogy ez a betegség mennyi áldozatot szedett, arról majdnem lehetetlen hü képet alkotni, mert a szovjet statisztikák éppenséggel nem megbízhatók. Az elmúlt télen egyébként félő volt, a hagy csapateltolódások, a nagyszámú fog­lyok és szökevények révén járványok fog­ják felütni fejüket. A tengelycsapatok által foganatosított egészségügyi intézkedések és rendszabályok azonban szerencsére útját vágták a flekktifusznak, s még a legveszé­lyesebb vidéken, mint Fehér-Ruténiában is elkerült a bajt elkerülni. Az ellenséges prapaganda igen nagy re­ményeket fűzött ahhoz, hogy a flekktifusz majd megtizedeli a tengelycsapatokat; ezek « remények azonban nem váltak valóra. Ha 'ilyen fertőzés szórványosan elő is fordult, azok fogolytáborokban történtek; néhol ugyanis olyan hatalmas számú fogoly gyűlt össze, hogy számuk páratlanul áll a hadvi­selés történelmében s Itt lehetetlen volt minden egészségügyi előírást maradéktala­nul végrehajtani. A tengely hadereje tehát a flekktifusszal szemben is kiállotta a próbát; az eredmény ugyanaz volt, mint a fegyverek harcában, aminthogy a y.égső eredmény sem lehet más. 9 HÉTVÉGI NAPIÓ ZILAH Kisasszony napján nagy ünnepe volt Zilah- nak, a hepehupás vén Szilágy székvárosá­nak: visszaállították helyére a román meg­szállás alatt ledöntött Wesselényl-szobrot. Az ünnep jelentőségét, mozzanatait már megörökítettem tudósításaimban és felvéte­leimben, mégsem tudok elszakadni attól a különös, meleg és kedves élménytől, amelyet Zilah és a zilahi ember jelentett a kötelessé­ge teljesítésére kiküldött újságírónak. Már a megérkezés pillanata Is soha el nem felejthető pillanatot jelent. A vicinális jó órás késéssel döcögött be az elsötétített állo­másra. De ebben a fizikai sötétségben egy­szerre kigyult és világítani kezdett Zilah vendégszerető, baráti szive és a koromsötét utcákon végig is megmutatta az irányt, amelyen az ünnepe gre érkező vendégsereg eljut a kijelölt szállására. Az állomás főnöki irodájában valóságos fő­hadiszállás ütött tanyát: ott dolgozott a vendégek elszállásolásáról gondoskodó foga­dó bizottság. Zilahnak ugyanis nagyon cse­kélyek idegenforgalmi lehetőségei. Csak egy szállodája van, abban is mindössze néhány szoba fogad be vendégeket. Az ünnepségre érkezőket — számuk körülbelül 600 volt — tehát magánházaknál kellett elszállásolni. Suchy Dezső tiszti főorvos, mint az ünnepi napok főszállásmestere, egész kis vezérkar­ral és rengeteg kimutatással, blankettával várta az érkezőket. Mindenkinek, aki idejé­ben bejelentette részvételét, már érkezéskor átadták a szállását kiutaló cédulát. De arról is gondoskodtak, hogy a vendég el is jusson szállására. Tudni kell, hogy a 10.000 lakosú Zilahon mindössze 5, azaz öt bérkocsi műkö­dik. Az állomás pedig két kilométer távol­ságban van a város főterétől! öt konflissal kissé nehéz lett volna a hatalmas vendég­sereg beszállítása. A rendezőbizottság ezért a vármegyeháza és a város gépkocsijait is mind mozgósította. Az öt konflis és a néhány hivatalos gépkocsi aztán olyan forgalmat bo­nyolított le három nap alatt, hogy világvá­rosok is megirigyelhették volna.-* E sorok Íróját, addig is, amig szállásadó házigazdámmal összehozhatott, S r é t e r Já­nos dr. tb. vármegyei főjegyző vett védő­szárnya! alá. Néhány szempont UsztázAsa után azonnal elvitt vacsorázni az egyetlen zilahi „hotel“ éttermébe. Az étterem azon az este a vendéglő részben fedett, részben fedet­len udvarán működött. A tornácon néhány villanyláng pislákolt, gondosan elsötétítve. A tornác elején cigány húzta, de olyan erővel, mint ahogy az Ítélet harsonái szólanak. An­dalító tangó harsogott és a zilahi fiatalság — táncolt. A pincérek álmos közömbösség­gel ténferegtek a vendégrk és a táncolok kö­zött. Hely természetesen sehol. Egyetlen pin­cér meg nem kérdezte, mit ldván az a né­hány betévedt idegen, aki a lila homályban asztalt keresgélve tévelygett. Végül Is a vén- diáktalálkozóra érkezettek asztalánál kötöt­tünk ki. Itt nyúlt ki először Zilah szive. He­lyet szorítottak, poharat tettek elénk, pin­cért kerítettek. Miiyen különös volt abban a lila homály­ban a poharak csilingelőse, a fortisszlmók- ban andalgó tangó, a táncoló párok csoszo- gása a tornác aszfaltján, a vacsoraillat és a pincérek irigylésreméltó, ázsiai nyugalma, amelyet nem mozdított meg sem az uja*'b érkezőit igénye, sem a már helyhez jutottak ellátásának góndja. Forró hangulat árama csapott meg. Ez a világtól elzárt város sze­ret és akar élni! És tud is élni a maga mód­ján. A város fölött őrködő Meszes nyájas szőlőivel megadja azt az irányt, amerre iga­zodik Zilah élete. A város főterét dominálja a vármegyeháza és a Wesselényi-kollégium épülete. Alig tiz méternyire vannak egymás­tól. De e két főépülettől balra és jobbra egy- egy vendéglő áll őrt, úgy fogja össze a köz­élet e két fókuszát, mint megrendithctetlen istrázsa. Szelleme és bora van ennek a városnak. Beszélj tiz percet bármelyik zilahi emberrel, már felmelegedtél, testvéreddé fogadtad és nehezen tudod elhinni, hogy el tudj szakadni tőle. Szellem, bor és gyümölcs ize, illata leng a város felett. Amikor éjszaka 2 óra tájban végre ven­déglátó házigazdámmal, Szmercsányi Béla dr. városi tiszti főügyésszel haza-érünk, a' nagy ebédlőszobában hatalmas könyvszek­rényt pillantok meg elsőnek. A vendégszobá­ban másik könyvállvány s az asztalon gyü­mölcsös kosár, telve válogatott szilvasze­mekkel, szőlőfürtökkel és ököhvyi barackok­kal. S házigazdám máris szives szóval invitál: — Holnap délután kicsit kinézünk a sző­lőbe a diáktársakkal. Nagy megtiszteltetés volna, ha velünk tarthatna. Hát bizony vissza kell még mennem egy­szer Zllahra, hogy a szives meghívásnak ele­get tehessek s megnézhessem a hires zilahi szőlőket, ahoi szüretelték azt a bort is, amelyből anno dazumal Ady Endre szürcsöl- hette az Ihlet első cseppjeit... * S­Vasárnap este érkeztem Zflahra. Hétfőn reggel az első ut természetesen a Wesselé- nyi-szoborhoz vezet. Csak kedden, kisasz- szony napján, a magyar honvédség zilahi be­vonulásának második évfordulóján lesz az ujjáavatási ünnepség. Vájjon minden rend­ben lesz-e? A szobor ugyan áll az uj talpa­zaton, de maga a talpazat még Korantslncs készen. Egész munkáshadsereg szorgoskodik a nagy mü körül. Délben már az állványo­kat is leszedték a szobor körül s most már csak a talpazat sima köveit kell helyükre illeszteni. Nem kis munka, már az első pil­lanatra látszik. De a,' munkássereg egész éj­szaka folytatta a munkát s kedden reggelre már minden készen is volt. A szobor mai formája egyben különbözik a régitől. A két hatalmas bronzalak termé­szetesen nem változott. Wesselényi szobor­alakján ugyan még látszik néhány gépfegy­vergolyó nyoma. Az ott is marad örök emlé­keztetőül. A régi szobor, Fadrusz János ere­deti elgondolása szerint sokkal alacsonyabb volt. Alig emelkedett a föld fölé. Alacsony volt a talpazata és a virágok, majd egy gyö­nyörű vasrács fogta körül. A rácsot maga Fadrusz János kovácsolta a zilahi legendák szerint. Mai alakjában a Wesselényi-szobor kima­gasló pontja lett Zilah főterének. Az uj tal­pazat maga is embermagasságu s a bronz - alakok igy olyan magasra kerültek, hogy csak föl lehet rájuk tekinteni. így tekinté­lyesebb, tiszteletet parancsolóbb. De a régi, amit 1934 tavaszán szétromboltak, mégis csak közelebb volt, közvetlenebb volt, mond­ják a zilahiak. Zilah magyarsága azonban az ünnepélyes ujjáavatás után ezzel a szemponttal nem tö­rődött, hanem elárasztotta a szobrot. Ahá- nyan csak elfértek a köpódium sima lapjain, annyian tódultak a nagy Wesselényi árnyé­kába, egészen közel hozzá. Hiszen nyolc éve nem látták és nyolc éve nem érezték jelen­létét. Ahogy simogatták, tapogatták a szür­ke termésköveket, ahogy megcsillant sz3- mükben a könny, ahogy elrévedve nézték a szobrot és a babérkoszorúk rengetegét, ab­ból minden magyarázatnál szebben kiderült, hogy mije volt Zilahnak ez a szobor. Élt ez a szobor s most, hogy visszatért, épp olyan testvéri szívélyességgel vették körül újra, mint az élőt, aki megérkezik, vagy visszatér a városba, sok évi távoliét után. Az ünnepség előkészületei már hosszú he­tekkel ezelőtt megkezdődtek. A vármegye- háza és a városháza már hetekkel ezelőtt teljes odaadással szegődött annak a célnak szolgálatába, hogy a Wesselényi-szobor uj- jáavatásának napja országra szóló, felejt­hetetlen ünnepe legyen Zilah városának , Is, de azoknak is, akik az ország közéletének képviselőiként ideérkeznek. Illik feljegyezni, hogy Gazda Endre dr. BUDAPEST, RAKÓCZI-UT 5 SZÁM. Központi fekvés. * Korszerű kényelem SZÁLLÓ Egijáciijas szobák 6*— P-tőI 12- P-ig Kétágas szobák 9'— P-tőí 18’— P-ig Éttermében Veres Károly és c gány- zenekara muzsikál Elismerten kiváló konyha. Polgári árak. alispán, szandai Sréter János dr. várme­gyei tiszteletbeli főjegyző, Suchy Dezső dr. tiszti főorvos és Szabados László dr. tb. fő­szolgabíró, továbbá Sólymos Károly polgár- mester, s irányításuk alatt a vármegye- háza és a városháza teljes személyzete olyan munkát végzett, amelynek eredménye valóban méltó volt az ünnepség jelentősé­géhez. Az utolsó héten valószínűleg nem is láttak ágyat. Különösen Sréter főjegyző vette ki ré- ezét a dolgok irányításából. Megtudtam, hogy körülbelül száz cikket Irt mellesleg az ünnepség érdekében. Bámultam nyugal­mát, • - türelmét, munkabírását és szives készségét, amellyel nekünk, erdélyi újság­íróknak munkánkat megkönnyítette és elő­segítette. Minden magyar közhivatalnok példát vehetne tőle ebben a vonatkozásban. De ha már itt tártunk, említsük meg a vármegyeháza sofőrjeit is. Vasárnap esté-, tői szerdán dóiig egyikről sem került le 3 ruha, annyira igénybe vette őket a több­százfőnyi vendégsereg szállításának gondja.. Meg keil emlékeznünk egy kolozsvári is­merősről is, akinek szintén nagy szerepe volt a gyönyörű ünnepség fényében és mél­tóságában. A színházterein elrendezésében és a főtlri emelvények megöl dúsában. KiczJkó László kolozsvári, iparművész fára­dozott rengeteget. Az ünnepség már régen lezajlott, tudósí­tásaim is mind megjelentek, amikor pénte­ken este a Keleti Újság társlapjának fő- szerkesztője ezzel a kérdéssel fogott el: 1—i Most beszéltem olyanokkal, akik Zi­lahiéi jöttek vissza. Azt mondják, hogy háromszor tartóztattak le és még a rendőr­ségre is elkísértek. Mi igaz ebből? Nos, valami csakugyan van a dologban. Éppen nem tartóztattak le, éppen nem kí­sértek fel a rendőrségre, de az igaz; hogy kétszer úgy leigazoltattak, mintha Isten a megmondhatója, micsoda gyanús alak let­tem volna. ‘ Az ünnepség megkezdése előtt éppen Jó­sika János báró, főispán szobáiban figyeltem a meghívott méltóságok seregét, amikor egy vármegyei hajdú diszkréten kihívott a folyosóra. Egy bajuszos, botos .ur lépett etem. — Mily jogon fényképez ön ittßno rí- vallt rám zordonan. Nem akarok'^eltünéat, jöjjön velem, igazolja magát. Utána mentem, igazoltam magam, j, y, _ — .Van külön engedélye? I— Nipcs, nem is szükséges, — mondtam. 'Sajtókamarai tag vagyok, jogom van újság­írói kötelességemet tollal és fényképező gép­pel teljesíteni. Ezt a körülményt azt hiszem, az urak is éppen olyan jól tudják, mint jó-, magam. ■— Hallja,, engem ne leckéztessen! —- sí- vallt rám a bajuszos ur. Vigyázzon a sza­vaira. Eleget tettem ’kívánságának. Meg sem mukkantam s lábujjhegyen elpárologtam. öt perc múlva mellém lép egy másik vár­megyei hajdú I <j — Bocsánat, uram. Micsoda iratok van­nak a kezében? >— Újságírói jegyzeteim. Miért kérdi? 1— Tessék sürgősen eltenni, mert a detek­tív ur kijelentette, hogy mindenkit letartóz­tat, akinek irat van a kezében. *— Am tessék, — mondtam nyugodtan, esi Azt szeretném én látni, hogy ezért letartóz­tassanak! Két lépésre ott állt egy magasrangu rend­őrtiszt. Szúrós szemekkel nézett rám... Az ünnepség után a Vigadó nagytermébe*» éppen Tasnádi Nagy Andrástól, a Képviselő- ház elnökétől kértem autogrammot. A ke­gyelmes ur szívélyesen elbeszélgetett velem. Pincér lépett mellém s újra kihívott. Most két fiatal detektív állt elém. Nagyon udvariasan megkérdezték: —- Milyen Jogon molesztálja ön itt a ven­dégeket? Igazolja magát. Igazoltam magam. Két perc. múlva tisz­táztuk a helyzetet s azután maguk a detek­tívek segítettek abban, hogy „molesztáljam“ a vendégeket, azaz: eleget tehessek újságírói kötelességemnek.. , A rendőrségre való kisérés máskor volt, 1936 pünkösdjén, Marosvásárhelyen. Kél hó­nap múlva szabadultam... Hát lehet Ziiahot elfelejteni'?

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents