Keleti Ujság, 1942. szeptember (25. évfolyam, 197-221. szám)

1942-09-27 / 219. szám

1942. S2EPfEMߣR 27 Äz idefjeinüé^ió regény©.** Ilî. Napoleon rendeletére 1854®ben a krimi háborúban í$ részivel! a viszontagságos sorsú „Legion d'Efrangére" — Áz alakulat fennállása óta vérszerinti németek adták mindig ez összléiszám kétharmadát ESadé házhelyek Előnyös fizetési feltételek mel­lett Álmos-u 65. Értekezni Deák F.-u. 47. emelet ügyvédi irodában ,>A légió története egy a XIX. század fran­cia gyarmatosításának történelmével. Ma a légro a francia gyarmatok katonai gerinc­oszlopa.“ így határozta meg találón Liantey tábor­nagy Franciaország sokat vitatott és az idestova évszázados hagyományok mellett is rejtélyes homályba burkolt zsoldoshadseregé­nek lényegét. A francia idegenlégió születési órája az 1830. évi júliusi forradalom megte­remtője Lajos Ffllöp, a polgárkirály, akinek a bitorolt trón védelmére de Boegard belga báró felajánlotta a mindenfajta nációból ösz- szeverödött vakmerő harcos-különitményét. E hazanélküli szabadrablóbandához csatla­koztak a Hohenlohe-légió és a királyi gár­dából elbocsátott svájciak, valamint a haj­dani svájci arcvonal-regiment töredékei. Az 1831 március 9-én hozott törvény ebből az össze-visszagabalyodott, szervezetlen harcos- tömegből egy egyelőre 6000 főből álló, szl- lárdszervezetü rohamcsapatot formált hét hatalionba (három német, egy spanyol, egy olasz, egy belga-holland és egy lengyel), amely igen előnyösnek látszott arra, hogy folytassa a X. Károly által Allgirban meg­kezdett gyarmati háborút. Minden 18. élet­évét betöltött fiatalember, nemzetiségére való tekintet nélkül felvétethette magát, csak köteleznie kellett magát arra, hogy leg­kevesebb öt évig szolgál a légióban. Az uj alakulatot igy nevezték: „Légion d'Etran­gére“ és 1831 őszén rendeltetésének megfele­lően Afrikába szállították. Erre Franciaország megteremtette azt az egyedülálló hatalmi eszközt, amelyet végté­re® gyarmati háborúi során az anyaország minden vérvesztesége nélkül tekintet nélkül bevethetett az újonnan meghódított gyarma­tok földjén. Az idegenlégió lett a francia ha­talmi akarat végrehajtója. Otthona Afrika forró sivatagi talaja; de mindenütt ott hasz­nálták fel, -ahol a fáradalmak a legelvisel­hetetlenebbek, az ellenállás a legkeményebb s a halál a legközelebb volt. Vasfegyelem, vitézség és haláltmegvetö bátorság kovácsol­ta össze a „Homeur et fidéUté“ jelszava alatt a szedett-vetett romantikusokat és ka­landorokat, a gazdasági vagy lelki szempont­ból összeroppantakat, a politikai menekülte­ket, az élet rendes pályáiról kitaszítottakat egy esküvel felvértezett harci közösséggé, amelytől bármit meg lehetett követelni. A francia idegenlégió sorsa változatos volt, éppoly változatos, mint annak az államnak a története, amelynek gyarmati politikáját szolgálta. 1831 és 1835 között a maskaral emirtől: Abd el Kádertől fanatizált algériai bennszülött-törzsek ellen harcolt váltakozó szerencsével, amig a véres győzelmet kive- rekedte. 1835-ben a légió 8000 főre felsza­porodott csapatállományát a junius 28-i szer­ződés értelmében rövid utón eladták Spanyol- országnak, de az újabb algiri felkelések hí­rére ismét sebtében megalakították, hogy mint küzdő és rendfenntartó csapatokat fel­használhassák. 1845—56-ban ni. Napoleon az idegenlégió erős kötelékeit küldte Orosz­országba, ahol azok a krimi háborúban vet­tek részt. A krimi háború befejezése után HL. Napoleon elsöizben oszlatta fel ezt a zsoldoshadsereget. A kabilok felkelése azon­ban ismét szükségessé tette a légió azonnali visszaállítását. 1859-ben az idegenlégió olasz földön harcolt Franciaországért és vívta ki fényes győzelmeit Magentánál és Solfgrinó- nál. 1863-ban részt vett ni. Napoleon gyér szós mexikói kalandjában. 1864 és 1867 kö­zött a légió az Oránban állandóan fel-fellob- banó nyugtalanságokra sújtott le, miközben 1862-ben rövid időre másodszor is feloszlat­ták. 1864 óta az oráni Sidl bel Abbesben van a légió állandó állomáshelye s 1870-ig állt a kiváló Mac Mahon tábornagy parancsnoksá­ga alatt. Az 1870—71. évi német-francia há­ború hozta először magával, hogy a légiót Franciaország földjén vetették első izben harcba; egyidejűleg Algírban és Oránban is újabb felkelések tomboltak. 1881-ben a légió verte le Bu Amena lázadását és megszállta Tuniszt. 1883 és 1896 között Madagaszkárt szerezték meg a légionáriusok a francia gyarmatbirodalom számára, 1885-ben Indo- Kinában csatáznak és meghódítják a gazdag Tonkin tartományt. Az 1914—18. évi világháború ismételten erősebb kötelékeket kényszeritett Európába az időközben 15.000 főre szaporodott légió­ból. A német katonák már 1914 karácsonya­kor találkoztak velük Prunay-nél, később Artois-ban és a Champagne-ban, Lotharin- giában, az Aisne mellett, majd Verdun-nél és bennük mindig elszánt ellenfeleket találtak. CSak 1818 december elején történt meg az Idegenlégió tagjainak visszaszállítása Afri­kába, ahol 1926-ban végre spanyol segítség­gel leverték Abd el Krím 1914 óta tomboló láBftdáaalt. Az első világháborúban európai földön véghezvitt fegyvertényekért az ide­genlégió „Regiment du Marche“ ezredei ma­gas kitüntetéseket kaptak, igy többek kö­zött a térdszalagrendet, a becsületrendet és a katonai érdemkeresztet. A francia idegenlégió ezekkel a helytállá­saival a francia hatalmi politika nélkülözhe­tetlen gerincűvé vált. Ennek megfelelően a Versailles! békeszerződés 179. cikkelye azt a tilalmat, hogy német állampolgár nem szol­gálhat az án tántb atalmak hadseregeiben, nyomatékosan feloldotta a francia idegenlé­gió toborzási gyakorlatát Illetőleg. S 1919 óta gyakorlattá vált, hogy az idegenlégió kötelékeit már a francia mandátumterülete­ken is — mint például Szíriában — állan­dóan felhasználták. 1920 óta felemelték a sorozásl korhatárt: csak olyan ifjakat vet­tek be, akik legalább a 20. életévüket betöl­tötték. A légió fennállása óta vérszerint való né­metek adták kétharmadát az összlétszám- nak, amely a világháború vége után 1919- ben 51 nemzet fiaiból tevődött össze s 1923- ban 30.000 főre szaporodott. S épp a világ­háborút követő évek letiport Németországa nyújtott termékeny terepeit az idegenlégió gyanús, német földön törvénytelen és meg­tiltott, de a megszálló francia hatóságok ál­tal mégis szorgalmasan űzött propagandá­jának. Munkanélküliség, lelki vagy politikai zátonyrafutás kergetett számtalan németet — leginkább a véderő és a bolti hadseregek kiszolgált katonáit — az eszközeiben csep­pet sem válogatós francia ügynökök hálójá­ba. Csekély zsoldért vásárolták meg ezek­nek életét a légió számára és annak a kilá­tásnak megcsillantásával, hogy 15 esztendei szolgálati idő után évente 500 frank sovány járadékot fognak élvezni. Csakhogy hányán és hányán vesztették el életüket ennek az időnek letelte előtt! A legtöbb légionárius­nak Afrika sivár földje lett örökös nyugvó­helye. Francia-Északafrika zabolázhatatlan, szabadságszerető, vallási fanatizmustól, izzó bosszúvágytól, határtalan kapzsiságtól és vad idegengyűlölettől tüzelt bennszülött tör­zsek: a berberek, arabok, beduinok, kabilok és mórok ősi harci szelleme állandóan véres áldozatokat követelt. Szemet szemért, fogat fogért, vért a vérért! — ez ott a jelszó! S az elesettek seregéről semmiféle veszteséglista nem ad jelentést. A háborút ott nem előzi meg hadüzenet: és soha nincs vége a kara­vánfosztogató bandák ellen indított büntető­hadjáratoknak, a felderítő vállalkozásoknak, 'a rendcsináló munkának, a zendülések leve­résének, a nyugtalankodó határvidékeken felállított örsáljomások berendezésének és a Szahara belsejébe egyre jobban behatoló ha­tárvidék feltárásának s hasznosításának. Uj területeket kell kiirtani, uj ültetvénye­ket, utakat, hidakat, kutakat, vasutakat és ..városokat kell létesíteni a legkorszerűbb szempontok szerint. Francia-Marokkó váro­saiban az európai utasok által oly kíváncsian szemlélt légionáriusok fehér képükkel, oliva- zöld egyenruhájukban, napbarnitotta arcuk­kal nemcsak haláltmegvetö katonák, hanem a világ legnyomoruságosabban fizetett mun­kásai. A légionáriusok egyaránt hódítók és felfedezők, akiknek testi, szellemi és lelki képességeit a francia államhatalom a végső­kig kihasználja. S a Trancia gyarmatbirodalom felépítésé­ben játszott nagy szerepe ellenére is az ide­genlégió katonája mégis csak pária maradt, akinek egyetlen polgár sem ajánlja fel asz­talát és nem ad semmiféle oltalmat. Még a Franciaországban egyébként oly egyszerű honosításhoz is csak az ötéves szolgálatot bizonyító kifogástalan bizonyítvány felmuta­tása ellenében van joga. A légionárius meg­tartja eredeti állampolgárságát, de az 1918. évi Casablanca-affér alkalmával mégis az derült ki, hogy az a légionárius sincs bizton­ságban a francia hatóságok beavatkozásától, aki egyébként szülőhazája diplomáciai kép­viselőjének védelme alá helyezkedett; ami azt jelenti, hogy az idegenlégió szolgál:'ti kötelezettsége fontosabb, mint a légionárius hazájának igénye. Drákói büntetések teszik lehetővé a szigorú fegyelem betartását, ami- t re egyébként feltétlenül szükség is van a lé­gionáriusok összetétele és erkölcsi alkata miatt s ami a seregnek egyedülálló ütöerőt kölcsönöz. Németek tízezrei véreztek el az idegenlégió kötelékében Franciaországért a XX. század második évtizedében. A birodalmi kormány 1927-ben végül is egyezményben kötötte ki, hogy a francia kormány tartózkodik a meg­szállott német terű’eteken a verbuválás min­dennemű támogatásától. 1939-ben pedig a birodalmi kormány minden német állampol- ■ gártól, aki az idegenlégió kötelékében telje- ■ sitett szolgálatot, vagy a jövőben lép be és I Ptt tovább akar szolgálni, megvonta az ál- § Iampolgársági jogot. A birodalmi kormány­nak e tekintetben az az álláspontja, hogy Franciaország minden német légionáriussal egy francia katonát spórol meg, akit aztán Németország ellen küldhet harcba. Ezeket természetszerűleg hazaárulóknak kell tekin­teni. Ebből a szemszögből egészen természe­tes volt, hogy az 1940 junius 22-én megkö­tött Compiegne-i fegyverszünet egyik kikö­tése az volt, hogy az összes német legioná­Cserei Szász László, a ,JK.eleti Újság“ hasábjairól is jólismert, te­hetséges fiatal költő, aki jelenleg „valahol Oroszországban“ szol­gálja fegyverrel hazáját, tábori postával küldte lapunknak az alábbi megkapó hangulatú verse­ket: Csaba ui vitézei (Hősi halált halt bajtársaim emlékére) Ne sírjatok, ha ő halott, Csaba királlyal alszik ott Don parton: Lebcdiában ... Szolgája tesz ott sok neki, s aranyló napban fürdeti lelkét az égi nagy Hadúr. S baj, ha érné a magyart csillagfény utón arra tart, s Csabával ő is visszatéri Izgatottan tépte fel a csomagot burkoló vastag kéregpapirost. A spárgát egyetlen rántással kettészakította s aztán a zömök, sötétzöld kötetet kihámozta a papirboritó- ból. A címlapon kövér arany betűkkel díszel­gett; N KI KICSODA? Amolyan idegennyelvü, nemzetközi lexi­kon volt, amelyben betűrendben felsorolták az összes nevetes személyiségeket. A politi­ka, művészet, tudomány, arisztokrácia ösz- szes kiválóságai szerepeltek benne, betű­rendbe sorakoztatva. A név után néhány sor­ban a születési adatok következtek, majd az a valami, ami méltóvá tette az illetőt arra, hogy bekerüljön a vastag zöld kötetbe. Fellapozott a D betűre. Végigpergette az oldalakat, amig végül megakadt a szeme a Dévai néven. Tehát igaz, dobbant bele szi­vébe. Tényleg szerepel a neve a világ legelő­kelőbb társadalmi lexikonában, amely szel­lemi téren olyan előkelő, mint a Gótai Alma­nach. ő, a fiatal muzsikus, néhány külföldi koncerttel a háta mögött eljutott oda, hogy a nagy nemzetközi névsorban ott ragyog az ő neve is: Dévai Alexander. Szeretettel simogatta végig kövér betűk­kel szedett nevét. — Na Dévai Sándor, te ugyan sokra vit­ted! — mormogott elégedetten magában. — Ki hitte volna, amikor néhány esztendővel ezelőtt bemutattad a Zeneakadémián első szonátádat. Ez bizony körülbelül már azt je­lenti, hogy nemzetközi nagyság, majdnem európai híresség vagy. A világ minden tá­ján, Amerikában és Japánban, Ausztráliában és Berlinben olvassák majd ezt a lexikont s most már minden esztendőben ott ragyog majd neved a többi híresség között. Most már nem sajnálta azt az ötven pen­gőt, amibe a zöldkötésü lexikon került. Eleinte ugyan kissé fázott a gondolattól, hogy a szerény körülményeihez képest igen nagy pénzt jelentő ötven pengőt elküldje a kötetért, de amikor újra és újra elolvassa a lexikont kiadó cég merített papirosra gépelt, előkelő levelét, mégiscsak összekaparta vala­hogyan az összeget. — Megérte — állapítot­ta meg. Már előre elképzelte, amint barátai­nak hanyag mozdulattal mutogatja majd a könyvet s közben unott hangon egyébről be­szél.. Húsokat el kell bocsátani, S ezzel az idegenlégió elvesztette legerő­sebb emberanyagforrását. De a többi euró­pai államok felől is egyTe kevesebb lesz a légió utánpótlása. E zsoldoshadsereg vége már közeledik. S ezzel együtt sorsdöntő fordulat várható a francia gyarmatpolitikában, amelynek lénye az, hogy Franciaországnak a jövőben saját népi erőiből kell gyarmatai megtartásáról gondoskodnia. , Oly közeli a csend . 8, Sok vitéz Szép piros vére csordul és orvul mind közelebb egyre közelebb kúszik felénk a csend... Lövésre lövés szisszenve dörren, s felünnen tűznyelvélt öltve, halált süvöltve stukái a repülő. Suppanva, sorba pöffen az akna; szaladna mind-szakad a föld! s kórusba üvölt a Sztalin-orgona. Bombára bomba rőt lángot dobva halomra mindent tépve hull, s mégis itt alul mégis áll a honvéd. __ Meg fognak pukkadni a tisztelt mu­zsikus kollegák — vigyorgott magában és fütyörészni kezdett. Fölvette a kötetet s olvasni kezdte a neve után álló szöveget. Tulajdonképpen ez a do­log nem túlságosan érdekelte, hiszen ő maga fogalmazta annakidején a szöveget. Még pontosan visszaemlékezett arra, milyen nehe­zen fogalmazta az idegen nyelvű mondato­kat. Olvasni kezdett. Összehúzta homlokát, aztán megdörzsölte szemeit. Mintha nem lá­tott volna jól. Mi ez? A neve után apró he­tükkel ez állott: ^Született Budapesten 1906- ban. Művészettörténeti tanulmányokat vég­zett, majd porcellángyujtéssel kezdett fog­lalkozni. Ma az ő tulajdonában van Közép- európa legértékesebb porcellángyüjteménye. Kimeredt a szeme, amig a végére jutott. Mi ez? Az ördög incselkedik vele? Vagy megbolondultak a lexikon szerkesztői? Hir­telen végiggondolta, hogy össze-vissza három porcelláncsészéje és egy tányérja van, az is csorba. Az egyik csészét még szegény Jo- lánka nénitől kapta, aki mindig abból Itta a bivalytejes kávét. A csorba csésze oldalát nyalka közvitéz diszitl, amint éppen egy pajzán szobacica orcáját csipkedi. Hát ezt igazán nem lehet porcellángyüjteménynelt nevezni. A muzsikus a következő napokban ngy d* hervadt, mint egy fonnyadó nefelejts. Még rendes törzskávéházába sem járt be a mü- vészasztalhoz. Felhajtott gallérral bolyongott elhagyott, sötét mellékutcákban és öngyil­kossági tervekkel foglalkozott. A lexikont pedig bedugta könyvtára legsötétebb zugá­ba. De hiábavaló volt minden óvatosság. Ro- rompai, a gaz Korompai, aki mindig ellen­sége volt, — az ég tudja honnan — fölfe­dezte a lexikont, amikor nála járt. Kárör­vendő vigyorgásba torzult a szája: — Aá, öregem, nem is tudtam, hogy te porcellángyüjtö vagy. Gratulálok! Dévai mélyen elpirult és összeszorltotta a száját. Érezte, hogy tökéletesen nevetséges. Másnap délelőtt a belvárosban bolyongott és szinte öntudatlanul megtorpant egy régi* ségkereskedö kirakata előtt. Egy porcellán- vázán akadt meg a szeme. Szép, régi kinal porcellán volt. A zománc már régen megre-< pedezett rajta, de még mindig csodálatos kék ţzinben ragyogott. Dévai elmerengett, aztán Ne sírjatok, ha ö halott, az ősi földben alszik ott a nyírből rótt nagy kereszt alatt. CSEREI SZÁSZ LÁSZLÓ Az égszínkék porcellán Irtás Nagy Elek ■imuwumbmii ■min r iiiítii'HMBK——'' í'»"iir«ffi w nr ­Kék vers Lebédiúból

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents