Keleti Ujság, 1942. augusztus (25. évfolyam, 173-196. szám)

1942-08-09 / 180. szám

2942. AUGUST! US 9 ■ ...................... i n ■■■■un % / JP levél Martino Mardockáj ^ Venezuelába Szenyor* » Ne haragudjék, hogy nem így Írom ,.ked­vagy „tisztelt“, ahogy mifelénk még azokat is szólítjuk, akiket egyáltalán nem tisztelünk és csöppet sem találunk kedves­nek. De úgy érzem, ön még ezeknek a ke­véssé tiszteletreméltó és kedves uraságok- nak a színvonalát sem üti meg. Ami pedig a „szenyort" illeti, ez is puszta véletlenség. ön, amennyire értesültem, éppen annyira nem szenyor, mint ahogy nem lord, dón, P88. vagy nemzetes ur. ön egyszerűen Mar- tinó Mardocháj Gonzalez s az a gyanúm, hogy sokkal inkább Mardocháj mint Gon­zalez. Nagy érdeklődéssel olvastam, hogy a, del­him erika* államok nevében kijelentette: szá­mukra megszűnt az európai kultúra s im­máron csak az északamerikai kultúrához tartozónak érzik magukat. Később ugyan kiderült, hogy önt, Gonzalez Mardochájt, Roosevelt elnök ur olajtrösztjei- nek kitűnő ügynökét és felhajtóját, senki seni bízta caég azzal, hogy döntsön Dél- «incrlka művelődési hovatartozása felől. Ez «honban mitsem számit. Hiszen ez csak az igazság s ez az önök- tiázatáján elhanyagol- feátö tényező. Az a fontos, hogy az amerikai rádió világgá harsogta a hirt. Az ön ősz atyja, aki valamikor a fegyvercsempészet nemes művészetét űzte Levante kies tájain, bizonyára könnyezett volna a meghatottság­tól, ha hallja fia rádiószózatát. hagyjuk ezt. Egymás között vagyunk, így, a levélpapír bizalmas téte-a-téte-jében megvallom önnek, hogy a kiáltvány nem volt stílusos dolog. Mardocháj, vagy ha így job­ban tetszik, Martinez Gonzalez, hát elfelej­tette a régi szép időket? Hiszen mielőtt hajóra szállt volna, hogy a venezuelai kultú­rát öregbítse, mint olajügynök, valamikor ön Is Európában nyüzsgött. Mardoch ... bo­csánat, Martinez, gondoljon galambösz aty­jára, a tisztes fegyvercsempészre, aki Le- jjante kék ege alatt terjesztette a kultúrát. Akadhatnak olyanok, akik erre gúnyosan mosolyognak, de mi ketten tudjuk, hogy a fegyvercsempészet is egyik módja bizonyos kultureszmények terjesztésének és még hozzá nem is roszul jövedelmez. De térjünk a tárgyra, ön uram, aki újab­ban a délamerikai forrósággal zengő Mar­tinez nevet hordozza — elhatározta, hogy Délamerikát elszakítja az európai kultúrától. Beszéljünk erről egy kicsit. Mardoch... Martinez ön messze van tőKink. Nem nagyon tudhatja, hogy ml minden történik jelenleg Európában. Közölhetem például, hogy erre mifelénk senki sem haragszik Shakcspeare-- re, már pedig ö ugyancsak angol volt. Arról sem hallottam még, hogy hadat üzentünk Volna Tolsztojnak, Dosztojevszkinek, Rim- sztój-Korzakoffnak csak azért, mert meg akarjuk szabadítani a világot az orosz bol­sevistáktól. Sőt még a telivér kommunista Gorkij Maxim könyveit is számon tartjuk és besoroljuk az európai értékek közé. Ha valaki erre mifelénk ilyesmivel próbálkoz­nék, azt bizony kinevetnék. Úgy látszik azonban Amerikában sokkal naivabbak az emberek. Ez valószínűleg azért van így, mert itt Európában valahogy másként értékelik a szellemet és a művelődést, amiről önöknek egészen sajátos képzeteik vannak. Nem mondjuk, hogy a miénk az egyetlen kultúra, hiszen a bölcs öreg Kína tudománya, India misztikus, kanyargós bölcsessége; az azték, irka. indián őskulturák mind éltek valaha. De ezek ma már mozdulatlan vizek. Régen halott népek építették s ma már nincs ben­nük mozgás, élet, fejlődés. A fekete kopo­nyákban ugyan sarjad zik valamiféle uj kul­túra, de hol van ez még! Ehhez, kedves Gonzalez, jnég korai volna- csatlakozni. Kü­lönben Is a négerek földjén, tudomásom szerint, sehol sincsen annyi olaj, mint Vene­zuelában. önök az északamerikai kultúrához avar­nak csatlakozni. Ez kétségtelenül nagyon szép szándék, ön valószínűleg tudja, hogy külön északamertkai kulturá nincs. Ami amott, túl a tengeren valamit ér, alfájától Omegájáig importáru a megtagadott Európá­ból. Vájjon van-e önnek fogalma arról, mily hatalmas, hömpölygő, feltartóztathatatlan folyam az európai művelődés? Forrásai ott buggyannak görög tájakon, az Atcrcpolisz tövén s azóta három évezred minden alko­tása ezt tette gazdagabbá. Hogy nevetne magán, Mardocháj, a gúnyos Artaztoi'dnéss s egészen biztos, hogy Szókratész is csóválná fejét. Elszakadni az európai kultúrától '* Hát azt hiszi, hogy olyan könnyű? Hiszen az a nagyon kevés Igazán szép dolog, amit Ame­rika földjén álmodtak, mind-mind vissza­Mepp a gőzös. ,. Száguld. röpül a gyors, röpül, mint egy vastáltos, mint a sors, száll, mint a szikra, mint az életem ... Óh, röpke vágy! Óh, szárnyas [élelem... Erdély, Erdély, te szép, te elrabolt király kisasszony, láttad-é a hold, a haíovány hold arcán arcomat, sok harcomat, sok-sok kudarcomat? Óh, láttad-é, hogyan viaskodom, hányszor halok meg érted, csillagom, hogy hány a sárkány lángot, kénkövet, hogy támad százszor [öl a gyűlölet?. Óh, mert én mindig, mindig láttalak, midőn a hold az égen áthaladt, akár ködfátyolt, akár [ölleget öltöttél, láttam sűrű könnyedet. (1939. október.) 9 utal ide. hozzánk, # vén Európába., ön le­mond Ssofokl észről, MoÜére-ről, Ibsenről? Nem kell Dante, Bach, Beethoven, Wagner? Nem akarják ismerni többé a heidelbergi bölcset s közömbös lett Goethe minden töké­letessége ? Nem folytatom tovább, mert akkor talán estig sem ér véget a levelem, ön minderről, az európai kultúráról lemond. Higyje el, nagyon-na gyón csodálkozom önön, Mardocháj-Martinez. Hiszen ha van valami, amiért érdemes élni e földön, egy mosoly­gós, meleg szerelem, kacagó gyermek, a nap­sütés, talán a szellem és lélek kialakítói sem elhanyagolható tényezők: a költők, a festők, szobrászok, építők, akik szinbcn, for­mában álmodták a szépet, ök a sók, az izek életünkben. S ha ön lemond ezekről, a magá­nyos éjszakák vigaszáról, akkor azért teszi, mert nem Ismeri azt, amit megtagadott. Ámbátor az Is meglehet, hogy önnek, Mar- docháj, álmatlan éjszakáin legfelemelöbb tépelődései csak az olajrészvények esélyeivel állanak szoros összefüggésben. Mi, magyarok csak kicsi nép vagyunk. Keletről hajtott ide a végzet. Nagy, végtelenbeslmuló sztyeppék álmait hoztuk és hordozzuk ma is. Betörtünk ide, Európá­ba, mint a lázadó angyalok s e föld, e táj, e szellem megigézett. Ma Is őrizzük Kelet álmait, de itt élünk Európában. Kettős a lelkünk s kettőzött küldetés harcol miben- nünk. Anyánk nagy Ázsia, Ifjú szerelmünk Európa s ma hitet tehetünk már, egy ezredév után, hogy mindkettő a miénk. A szivünk talán még ma is keletre huz; de értelmünk tudja: itt a helyünk. Az európai kultúra hatalmas épületéhez is adtunk néhány gigászi terméskövet. Petőfi, Arany, Madách, Kemény, Ady neve tódul ajkamra. Mit tudhat ön, Mardocháj, levantei fegy­vercsempész fia, Európáról ? Ez hatalmas épület, lábalnál a tiszta heUén világgal s ormain a mával. Európa a világ kovásza, a föld legszebb, légszenvedöbb, minden harco­kat megvívó fele. Forradalmak hazája, a gyujtószlkra, ami nem gyengül és nem pusz­tul el soha. Európa kultúrája maga a csoda. Hányszor hitték, hirdették, hogy már elaggott, kor­Minden sírásod, minden sóhajod, minden reményéé, minden óhajod agy hullt szivemre, mint a förgeteg jégzápor, mint a szikragörgeteg. Megdermcszteti és megdermeszt ma is, folgerjeşztett és fölgerjesst ma is — Óh, csüggedt vágy! Óh bátor [élelem! óh, átkozott, óh áldott szerelem! Ecély, Erdély, Óh, szivem csillaga, elérlek-é, elérsz-e valaha megszabadulsz-e. lelkem jegyese, életem párja, hitem hitvese?... Gyi vastáltos, gyi sors, Erdély felé! A boldogság, a szenvedés [elé! A szolgaság, az égő hold [ölé! A szabadság, a kelő nap [öté! PAKOZDY FERENC Megy a gőszös... Scénémég? Egyék, pipázzék s beszéljen. I A vándornak, aki vén volt s erősen elcsi­gázott, enni adtak a munkások s a pipáját is elkérték, bogy dohányt tömjenek belé. A Ibol éri majd az esie. Az útépítők se törődtek vándor csöndesen falatozott, mint akinek egy­általán nem sietős a dolga s azzal se törődik, az idő múlásával s hallgatták nagy csönd­ben, amint nagy tempósan beszélt, beszélt: ! ’ — Szép volt az az asszony. Olyan szép volt,- bogy azóta se láttam olyan szépet... Á:z is igaz, bőgj' azóta se néztem többé fehér- népre. Még aranyfoga is volt, amikor haza­került a városból újra a falunkba, mert vá­roson szolgált sokáig. Meg is bámulta ám eranyfogát, meg is bámulta, mondom, még a bíró is, még a plébános ur is, mert abban az időben ritka dolog volt még az aranyfog. tNekem azt mondotta volt, hogy ott berni, a regátban, talán éppen Bukarestben csinál­tatta magának s bizony, még nekem is tet­szett szép három aranyfoga. Kacagtattam is én sokszor még parancsszóra is, csakhogy láthassam a fogát, mert arra hátrafelé volt felszerelve mind a bárom aranyfoga. Eecar rossz kod ve volt s nem akart kacagni. Még mosolyogni se, a lelkem ... Az utépitők kuncogni kezdtek s egyik meg­kérdezte:. — Hát aztán mit csinált véle, hogy mégis kacagjon ?.,. — Adtam egyet úgy a félorcájába — mu­tatja^ a vén vándor az öklével — s erre ki­hullott a foga. De esak egyik. Erre aztán még jobban kárpálni kezdett, mire még meg- srmogattam vagy kétszer-háromszor egymás­után s kint volt mind a három, aranyfoga ... Még a többi is. * Az utépitők most már hakötázni kezdtek a dolgon, úgy tetszett nekik. — Az asszony erre fogta magát s végig- száguMott a falun. De úgy átkozédott, hogy majd leszakadt belé az ég. Olyan szavakat hasznúit, hogy szégyenében majd elsüllyedt a falu. Pedig a falu nemigen válogatja ám a szavait. Hát, mit ad Isten, másnap egy urféle érkezik a faluba, aki ért ,a fogakhoz. Elviszem hozzá az asszonyt, hogy tegye hely­re a fogait. Vállalta. Jó drága pénzért, de vállalta. Csak azt mondotta, hogy ezt nem le­het olyan egykettőre összeütni. Aggyak neki szállást is. Gondoltam, hogy elfér az első házban, hát befogadtam a fogcsináló embert. Éppen nagy dologidő volt, de az asszony csak nem mozdult ki a háziból. Tűrte, hogy száraz koszton dolgozzam a mezőn s még egy ron­gyos levesételt se csinált s ki se nézett a me­ző felé. Egy este halltom a szomszédtól, hogy az asszony s a fogcsináló ember igen-igen megértik egymás! ... — Beteg vagyok, nem megyek aratni — 'mondom az asszonynak. — Megyek én, lel­kem — mondja ő — s Feri is jön — mutat a fogesináló emberre. Hát ebből már csak­ugyan láthattam,, mert a bolond is észrevette volna, hogy hányadán állanak ... El is men­tek aratni az asszony, meg a fogcsináló Feri, én pedig egyenesen a korcsmába. Kém tu­dom, hogy’ ők mit csináltak a mezőn, mit nem, de én csúnyán bérugtam. Annyi erőm még volt, hogy hazamentem s vártam, nőkor jön­nek ők is haza. Ülök a pitvarajtóban s vá­rok. Hát egyszerosak nyílik is az utcaajtó s belibeg az asszony. Én is csak őt vártaim s felkaptam magam alól a széket. Én ugyan nem láttam többet soha, mert amikorra a csendőrök elfogtak az erdőn, már el is te­mették, csak azt mondták mindig, hogy szét­törtem a feleségem fejét... Tizenöt eszten­dőt kaptam s ie is ültem becsülettel, de ez nem elég. Most addig megyek, amig megtalá­lom valahol azt a gazember fogcsinál ót s azt is leütöm... — Becsületes ember, rendes ember! — he­lyeseltek az útépítők. Igaza van ... — Még kapok vagy tizenöt esztendőt s ebbe belenyugszom — fejelte a történetét a vándor. Akkor mígszökött a gazember, de ha él, majd megtalálom valahol... És többet nem is szólott semmit. Az utépi­tők ebből azt látták, hogy vége a történetnek s nem is ingatták tovább. Csupán Mihály kérdezte meg egy idp után: — Hát erre jár-e még valaha? — Lehet, ■— mondta a vén vándor — az is meglehet, bogy erre is eljövök még. Mit tu­dom én, talán éppen ezen az országúton ta­lálok rá arra a gazemberre... Azért mon­dom, hogy az is lehet. Sokfelé jártam én már s erre is, arra is azt hallottam, hogy itt, meg itt látták azt a gazember fogcsináló embert s csak megtalálom valahol. Még külországba is kiszöktem érette s ott láttam, amint mon­dom, hogy másként csinálják a jó ország­utat ... A köveket bütüvel ássák bé a földbe s akkor a kövek nem mozdulnak meg minden kiesi esőre. Ezt tudnia kellene minden rendes embernek. Én mondom ... Az utépitők már nem tiltakoztak s nem is méltatlankodtak, csak a vén vándort bámul­ták jó hosszan. Még akkor is, amikor az már messzire haladt tőlük s eltűnt egy kanyar­ban. — Mégis rendes ember volt — szólalt meg az egyik útépítő. Ha már elvállaltuk a mun­kát, csináljuk Is meg úgy, ahogyan illik. így. A köveket bütüvel ássuk be a földbe s ne lapjára fektessük. Ezt vigye el majd az ár­víz... Mert mégiscsak szégyen, hogy egy vén betyártól, egy börtöntökelckfcől tanuljunk be­csületet A zangyalát!.,, BECHSTEIN BÓSENDORFER FÖRSTER GROTRIAN-STEIN WEG zongoragyárak vezérképviselete MU SICA R. T. Budapest VII. Erzsébet körút 43. szám. hadf, halott. Körülnéztek a tájakon s láttak; csöndet, pusztulást, szenvedést. Undok gásak böffentek Európa földje alól, kigyók lepték el a szellem téréit. Nem volt már sehol remény. Aztán jött a csoda. Az örók megújulás. Titkos források mélye buggyant. Nagy, öreg tölgyek növekedtek a magasba s elámultjnk az örök, ifjú, szép Európán. Gondoljon csak a századfordulóra. A tunya közönyre, anya­gias tespedésre, a Versailles! „béke" világá­nak kispolgári, torz gyűlöletére, idézze az álművészek hemzsegéseit. fis látja... most ismét minden uj élettől duzzad. Vérünkben, csontjaink feszülésében érezzük, hogy —- vagyunk. Nemzetek lelke riad a kábulatból. Mi, magyarok, önkinzó elszándssal keressük fajtánk titkait s győzelmes, ifjú »épek éb­rednek. Európai fiai vérük áldozatát adják ezért: a kultúráért és az otthonért. Lehet, hogy ezt kissé nehezen érti még. Sót talán meg sem érti. Van önnek hazája, szenyor Mardocháj? Van önnek sejtelme, fogalma arról, hogy mit jelent a haza?. Milyen köteléket a szülőföld rögével és a rög fölött elszálló hagyományos szellemé­vel ? Nem hinném, Mardocháj-Martlnez.. . önnek hazája a széles világ. Ami azt jelenti, hogy nincs is hazája. Legfeljebb szállása s főképp irodája ma Itt, holnap ott. Ahol zsírosabb a profit. Ne beszéljen hát kultaráról. Homéroszból nem lehet részvényeket kibocsátani s * Kalevalának nincsenek kuponjai. De ha már szájára vette azt, ami Európának és as emberiségnek legértékesebb kincse, ám lá­gyén. Az a világ, amelynek ön, arasyor Mardocháj a pusztában kiáltó szózata, «a lehet tölünk, Európa nélkül „bis hundert und zwanzig“... Mt is csak eltengődünk valahogy önök nélkül. Európa még hálás Is önnek, szenyor Mas­ei ex-háj, hogy szakított velünk. Úgyis csak szakítás lett volna a vége a dolognak. így legalább tiszta helyzet kristályosodott ki K az uj Európa nagyon hálás lesz, ha Amerika békében hagy a jövendőben s különösképpen, ha' öpök, sienyor Mardochájok, nem avat­koznak bele soha többet legszentebb ügyeinkbe. A status quo-t elfogadjuk. De nagy a gyanúnk, hogy ön, szenyor, egy szép napon rájön arra, hogy rossz üzletet csinált. Addig is; minden tisztelet mellőzésével.»,, jfe.- v.'^ÍWNBilteá’i TUDJA-E ÖNT... hogy Olaszországban ma már annyi jódat termelnek, hogy az ország egyáltalán vont szorul e téren behozatalraT Az olaszok a jó­dat évente 50.000 kSós mennyiségben a satso- maggiorei folyók vizéből nyerik; hogy Franciaországban, már javában gyártják a mürostot és hogy ebben az esz­tendőben a francia textilgyárak 90.000.000 kg. nyersanyagot használnak fel; * hogy a természet a legnagyobb tékozlót Tudjuk, hogy a sokféle halfajta rengeteg to­jást produkál, de ebből csak elenyésző meny m/iséget keltenek ki. A német tudósok meg­állapították, hogy abból a megszámláTh/jitair lanul sok pisztrángtojásból, amit egyetlen pisztrángnőstény rak, legfeljebb egyetlen százalékból lesz élet, míg a halgazdaságokban a tojásmennyiség 853-át ma már mesterséget kezeléssel kikeltik; hogy a Német Birodalom legrégibb gyógy szertára Strassburgban vanf 1268-ban alapí­tották és a címere egy aranyszarvas volt. A gyógyszertár eddig 56 generációt szolgált ifi s maga Goethe is oda járt, amikor gyógy­szerekre szorult; \ hogy a német szakemberek az olajtüzek oltására uj eljárást eszeltek ki, mert bebizo­nyult, hogy az eddig használt hábqMmBol nem mennek sokra, a -lángok ■% hahón áttör­nek és uj erőre kapnák. Az u; találmány egy vizfwvó cső, amelynek vizlökö ereje oly ha­talmas, hogy az olajat cseppekre szórja estéj­jel és valósággal bevonja viszel. Így az oiaj- tüzet sikeresen és gyorsan el lehet fojtani. hogy a világ legnagyobb vegyi­gyárai — az erdőségek, amelyek óriási tömegű szénsavat lehelnek a levegőbe. Egy négyzetméter falevélterület óránként egy gram szénsavat bocsájt a levegőbe, egy hek­táros erdő. tehát évente 10,000_ kilogramat;

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents