Keleti Ujság, 1942. augusztus (25. évfolyam, 173-196. szám)

1942-08-09 / 180. szám

MSGaaBnOSaam

Szelek szárnyán - vizek hátán

• • . A síé 1 és a viz, e két mitikus elem mindig megragadta képzeletemét.

Gyermekkorom édesen borzongató emléke az almárium óriás kagylója volt, amelyből a tenger muzsikált, Anyám a széltündérrö!, Meluzináról mesélt, ha ablakunk alatt felsírt a telefonpóznák porcellánc:::gái. Meluzináról, alţi nappal ott alszik a nyírek boszorkány- seprűi között, hogy az alkony pasztell színei előcsalják rejtekéböl s különös titkokat sugdosson az alvó rügyecskék fülébe. Eolus, a szelek istene volt az, aki a felhők közé repített később-roppant vászonsárkávyokon s 6 csábított az idén is arra, hogy kis hajómnak, a Szampónak árbócára fölvonjam a karcsú vitorlákat, röpülni szelek szárnyán, vadvizek hátán.

Szampó, pompás kis gumi kajak, hűséges társa a magamfajta vizi csavargónak, öt méter hosszú keskeny kis jószkg s nevét a Kalevala csodahajójáról kapta. Röpített már engem a tajtékzó Szamoson, a komolykodó Balatonon s a Velenceí-tó romantikus nádrengetegei között.

Ezidén a Mezöség széles völgyei közé vágytam, ahol halastavak százai csillognak ma is a déli verőn. A kietlennek és kopárnak tartott Mezöség még fölfedezetlen paradicsoma a csendnek, nyugalomnak, a napfénynek és a viznek.

Különösen a Füzes patakának völgye dicsekedhetik azzal, hogy még ma is valóságos tófüzér húzódik végig rajta. Régmúlt idők tanújaként emlékeztetve arra a csaknem összefüggő tóra, amely Szamosujvártól Pusztakamarásig húzódott s melyről úgy emlékeznek meg krónikáink hogy: „paludcm Srarvastó mentám.“

„Hajdan“, ez a szó minduntalan int, emlékestet bennünket a Mezöségcn. „Hajdan“ összefüggő erdőségek, melyekből valószínűleg még a bükk sem hiányzott, (erre utal Mezöszilvás néhány bükkfája) ma itt-ott egy-egy maradék daraberdő, vadvizek marta kopár domboldal maradt. „Hajdan" kis Finnország, ezernyi tóval, ma selymekes tósrétek, nádasok, szittyók földje. „Hajdan“ szín ma-' gyár tájegység, ma szórványvidék, ahová csak ritkán téved cl a falukutató.

Ezamosujvár felöl lehet legkönnyebben megközelíteni a Füzes patak völgyét s a völgyszádá,kban megbúvó falvakat: Va.sas- ezentlványt, Császárit és Cégét.

Erre felé vettem utanjat én is. Velem volt két csendre és pihenésre áhítozó túratársam is. Az egyik közülük maga is hozzám hasonló öreg „vizihobö“. A másik szenvedélyes halász, akit a horgokon és mülegyeken kívül nem érdekelt semmi sem széles e világon. Természetesen velünk volt a Szampo is négy hátizsákba rejtve; hűséges kis puskám, no meg a nomád-sátor, amely három napon át menedékünk volt a vadvizek partjain.

Az ördöngösfüzesen át vezető utón, vásárra igyekvő falusiak, tehenek, bivalyok színes áradata hömpölyög. Rozoga autóbuszunk alig tud utat törni közöttük. Az útról letérni nem lehet, mert süppedő nádasok, ingoványok szegélyezik. Egy hirtelen kanyar, rövid lélegzetű emelkedő és a táj smaragdzöld keretéből szinte kiugrik a Cégéi vagy Hódós-tó végtelennek látszó szalagja.

Susogó nádkeretbc szorítva, finoman bor- zolódik a víz, amidőn tábort verünk partjain. Karé jós öböl mélyén, két fűzfa között csakhamar kifeszül a sátor barnászöld vászna s a négy hátizsákból előkerül a Szampo Is.

A két főtartóra csakhamar rákerülnek a bordák, majd a hétrétegü vastak gumibőr is. Széles léckeretre szereljük föl a habfedélzet gumilapját. Az eszkimó kajakhoz hasonlóan a Szampo is teljes biztonságot nyújt a felcsapódó hullámok ellen. A fedélzeten csupán két köralaku rés szolgál arra, hogy bebújhassunk a kajakba, de ezeket is szorosan derekunkra szoríthatjuk, ha viharosra fordul az idő.

Sötét este van, mire a Szampo is menetkészen hever a parton. Fölgyul a hajóorv reflektora, aranyos sáv vetődik a vízre, amint lassan kisiklunk a nádból s csakhamar ott uszunk a nyílt vizen. Előttünk sarlóalakban húzódik a tó óriás teste. Szárcsák húznak el fejünk felett, nagyokat csobbanva ugrik ki egy-egy hal a vízből. A túlsó parton felcsillannak a panzió lámpái, ők egyedül képviselik itt a kulturéletet, mely hála Istennek, még elkerülte a tavat s tündéri szépségű környékét. Néhány nyaraló, ■> közöttük egy fővárosi napilap szerkesztőjének családja élvezi itt a nyugalmat és a csendet. Csodálkozva találgatják a Szampo kilétét, de mi m- kognitőnkat egyelőre megőrizve evezünk vissza táborunkba, hogy holnap nappali fényben fogjunk neki a tó felderítésének.

Pattogó tábortűz mellett beszéljük ni;' az elkövetkező napok tennivalóit. A tóról is sok ssc esik. S a tó némán és titokzatosan hallgat hátunk mögött, lvi sejtené például, hogy o. különösen hangzó Cege elnevez ás eredetet a klasszikus görög Ságéné szóban kell keresnünk, mely hálót jelentett az isiinek nyelvén. Ezt a szót hajlitgatta nyelvünk a Szegje majd Szegye, végül pedig a Cege aaóvá. A Hodos-tó elnevezés a szárcsának

szlávsredetü „hoda" nevéből ered, nem pedig, iránt azt sokan hiszik, a hódtól, erről a szorgalmas, gátépítő kis emlősről, am».'.; még itt élt a Mezőségen iş néhány száz évvel ezelőtt.

Szót szóba füzünk, míg a Csövás gerincének hajlatából mint óriás diszkosz suhan az égre a mézszinü hold. Tündéri fénye óriásira növeszti a nádszálak karcsú sziluettjét, melyek lehclletfinom japáni tusrajzkánt tükröződnek a vizen. Szikrák szaladnak szerteszét a viz tükörén, csipkefodrot ölt a hullám „s mint szende lány a csók után. a sás zokogni kezd nagyon ...“ y

Hajnali harmat ébreszt másnap. Négy öia van, amikor megoldom a Sátor ajtaját s szemem a tóra téved. Félelmetesen nagyszerű látvány tárul elém. Mint óriási boszorkányüst forrva, kavarogva gőzölög a viz. Roppant ködkolosszusok vajúdnak a vizek titkos mélyiben s vágtatva rohannak felém. Szinte látom Oberont és Titániát kibukkanni a tejfehér párából ... Szcntiván éje van, a titkoknak és csodáknak éjszakája. Keleten lassan izzadni kezd az ég s a hajnal uj színeket kever a szürke palettára. Mélyvörös árnyalat vegyül a ködfoszlányok bizarr sokaságába, majd lassan biborpirosan kezd izzani a gomolygó páratánc. Narancs, terrakotta halványul el lehclletfinom korallpirossá, aztán szél indul az erdő felöl é3 simára törli a tó tükörét.

Reggel van. Lázas sietséggel szereljük lel a Szampb vitorláit. Kötelek é3 merevítő huzalok szeszélyes összevisszaságából kell kiteregetni a vásznakat, melyeket az egyre erősödő szél lázas erőlködéssel próbál kicsavarnia kezeink közül. Most már hárman küzködünk a Szampóval, mely nyugtalanul hánykolódik a vizen. Néhány pillanat még s a föárbócra fölkuszik a vitorla. Társam alig tud beugrani a hajóba, amely mint kilőtt nyíl tör át a nádason. Most az el.sö ülésen próbálkozik némileg megerősíteni a szél- nyomás alatt elhajló föárbócot. Engem a kormányzás és vitorlakezclés nehéz teendői foglalkoztatnak. Minden idegszálam pattanásig feszül, hogy a gyorsvonata sebességgel száguldó hajó irányát tartsam. A Szampó kormánya folyóvizekre készült, nem pedig viharos tavak hullámaira s igy olykor az evezővel kell a kanyart szűkíteni.

A szél egyre erősödik s amikor a tó közepére érünk, böszült erővel ront reánk a Csóvástetö mögül. Ez nem a Balaton egyenletesen fújó szele, hanem lökéses, szaknyelven „böés“ szél, amely már annyi fejtörést okozott, amikor még a levegőt jártam vitorlázó vászonsárkányommal. Keresztbe kell fordítanom a hajót, hogy sebességét csök- kenthessem. A hullámok derékszög alatt kapják most a Szampót s ugyancsak meg- hintáztatnak bennünket. Valami izgatóan félelmetes érzés ez rohanni a tarajló, fehéren átbukó hullámokon ... A kötelek között felsír Meluzlna, finom pára szitál ránk, amikor ismét egyenesbe hozom a hajót. Most hátuK ról kapjuk a vihart s ,,tarkószéllel“-űszágul; dunk a tó felső partja felé; A part nádrenge- tege ijesztő falként növekedik előttünk Nincs sok idő a gondolkodásra. Elhatározom, hogy hirtelen, éles kanyarral fordítom meg a Szampót. Huszonöt méterré sem vágyunk a parttól, amikor jelt adok. társamnuk a vitorla bevonására. A Szampó mint megvadult csikó vágtat a sekélycscdö parti vizen. A vitorlakötél megfeszül, de a vászon tartó karikái megakadtak valahol az árbocnál tetején s most nincs megállás, rohanni kell tovább, ösztönszerüen nyomom át balra a kormányt. A Szampó fölágaskodik s oldalt dűl. A szél átnyomja fölöttem a vásznat s neki veri kis hajómat a nádnak. Ropogva törik a zsom- bék, amikor sikerül a Szampót megfékezni. Társam a kötelekkel és gyűrűkkel bajlódik, magam lázas erőlködéssel evezek hátrafelé, ki a nyílt viznek. Hasztalan erőlködés. Már azt hiszem, sorsára kell hagynom kis hajómat, amikor a vitorla megoldódik s leszalad a csigákon. Ismét szabadon úszik a Szompó. Evezőt ragadunk s a szélmcntes oldalon igyekszünk vissza táborhelyünk felé. Szótlanul küzdünk a felcsapó hullámokkal. Az izzadság patakokban folyik rólunk, ráadásul csuklómat is megránüitom s a hasogató fájdalom blinden húzásnál erősebb lesz. Végre itt a tábor! Gyors vitorlajavitás aztán ismét ki a tóra. Most már óvatosabb vagyok, óriási spirálokkal és nyolcasokkal lavírozok egyik parttól a másikig, gondosan vigyázva, hogy tarkószelet ne kapjak. Ez ugyan pazar sebességgel röpíti a. hajót, de néhány perc alatt lekerget a tó végére, onnan ismét evezni kell szél ellen, hullámmal szembe.

Most már tuldöntött kanyarokkal is megpróbálkozom, meglepő sikerrel. Csak társam fejét veszélyezteti olykor az átvágódó kls- VÍtorla rudja.

Késő délben uz éhség zavar partra. Arcunk ég a tűző naptól, szemünk fáj a süvöltő széltől. Testünkben ólmos fáradság ömlik el, de az állandóan fúvó szél nem enged pihenni. Feszülő vásznakkal késő estig járjuk a vizet s csak amikor a szél clül s pihenni tér a nád közé, evezünk vissza sátrunkhoz, ahol illatos hálpaprikás vár bennünket.

Pihenni hiv a sátor lágy öle. Két társam már csendesen alszik a gyepre hintett szalmán. Engem azonban visszahív a vizre a csöndes éjszaka. Nesztelenül suhan a Szampó a náci között s az árbóclámpa pislogó fényénél Verlainet betüzgetenr a csillogó füzek alatt „hol szárcsa sir s a tavirózsák arca lázban cg“.

„A tó olyan volt mint üres papir a bánat szivemben egyre nőtt, az árnyékok már sűrű szemfedőt szőttek, mely lassan mindent betakart; aludni tért a fűzfa, part, a tavirózsa és a sárga nád s a szél dúdolt nekik szelíd danát“.

1FJ. NANTES JANOS Dr.

ALASZKA

az Egyesült Államok Achilles-sarka

Washingtoni Jelentések szerint az amerikai vezérkar arra a meggyőződésre jutott, hogy a japánoknak az Aleutákon való partraszállása nem „színpadi fogás veszélyeztetett himevük megmentésére“, mint ahogyan a sajtó először hamisítatlan amerikai felfu- valkodottsággal hangoztatta. A japánok nagyon is tekintélyes erőket szállítottak partra, melyek Amerika eddig biztosnak tekintett összckötövonalait komoly veszedelem fenyegetik. Szerény hangon fűzik még ehhez a jelentések, hogy az Egyesült Államok egyelőre semmit sem kezdeményezhet a japánok elűzésére, mert „az erős viharok és a köd lehetetlenné teszik, hogy az amerikai légihad- erö október előtt beavatkozhasson“, ösztövér kifogás, mert köztudomású, hogy Alaszka klímája elsősorban éppen októbertől kezdve tesz lehetetlenné minden nagyobbszabásu 16- gihadmüveletet.

Wasliington tehetetlenségének igazi oka nem az időjárás esetlegességeiben, hanem sokkal állandóbb jellegű tényezőkben fejük. A katonai téren meglehetősen tájékozott newyorki „P. M." már 1941 február 11-ért ezt irta: „Alaszkát nem leltet tartani. A 4.300 kilométer hosszúságú könnyén hozzáférhető nyílt partvidék ellenőrzéséhez száz hadseregre lenne szükségünk. Mindaz, amit Alaszka megszállása esetén hadseregünk és haditengerészetünk remélhet, csak annyi, hogy kö- zelebbfekvő támaszpontokról az ellenségnek á lehetőség szerint nagy károkat okozhat. Egy alaszkai háború majdnem kizárólag lé- gllráboru lenne".

Ha tehát ezek szerint Amerika valóban légierejére van utalva és ha a washingtoni nagyvezérkar még a mostan! világos nyári hónapokban sem lát sok lehetőséget a légi- háborúra, nagyobbarányu japán partraszállás

esetén Alaszka megvédelmezése csakugyan kilátástalannak mutatkozik.

Az amerikaiak először 1940-ben, sőt nagyobb mértékben csak 1941 elején kezdték meg alaszkai támaszpontjaik kiépítését, a törvényhozás az anchorage-i, fairbanksi, metletkatlai, yakutati, kodiáki sitkai és különösen a dutch harbour! légi- és tengeralattjárótámaszpontok kiépítésére 50 millió dollárt szavazott meg. A legsürgősebb munkálatok elvégzésére előirányzott idő másfél és kér év között mozgott. Ezek szerint tehát az építkezések még felerészben is alig készülhettek el.

A japánok, mint ismeretes, időközben megszállták Attu és Kiska, sőt valószínűleg Adalt ‘szigetét is és ezzel a Bering-tenger déli bejáratával Alaszkának a sarkkörön belli! fekvő partvidékét Is egészén ellenőrzésük alá vonták. A Dutch Harbour kiépítésére odaszállított építőanyagok nagyrészét 1940 karácsony estéjén, még az eröditéoi munkálatok megkezdése előtt, egy robbanás elpusztította. A gyanút, hogy a katasztrófát szabotázs okozta, a megindított vizsgálat nem tudta megdönteni. Mivel Alaszka és az anyaország között az egész forgalom légi és tengeri utón bonyolódik le, az akkor már erősen érezhető liajótérhiány miatt alig valószínű, hogy az elvesztett hadianyag pótlását és kiegészítését a kívánt mértékben azóta is sikerült volna végrehajtani. A legújabb amerikai jelentés, mely szerint a képviselöház erődítési célokra sürgősen egy milliárd dollárt szavazott meg, arra vall, hogy az Egyesült Államok maga is tudatában van a mult mulasztásainak.

Alaszka védelmének legnagyobb nehézsége az anyaországgal való szárazföldi összeköttetés és általában az utak hiánya.

1942, M VG V SE TVS 9

Alaszkának kevesebb kiépített útja ven, mint a legsötétebb .Afrikának. Akkora területen. mint Finnország, Svédország én Norvégia együttvéve eddig csak o300 kilométeres úthálózat van. Kanada’ segítségével néhány hónappal ezelőtt megkezdődött ugyan a nagy USA—Alaszka ut építése, befejezésére azonban hamarább, mint négy-öt év letelte előtt nem lehet számítani. Am ha az ut máris készen lenne, a hófúvások miatt akkor Is csak az év négy» hónapjában jöhetne számításba. Az építés alatt levő ut tehát a világ egyik legtöbb, költségbe kgrülő, ezenfelül pedig most már versenytárs nélkül a világ legkevésbé gazdaságos útvonala lesz. Az állandó vándorlásban levő gleccserek áthidalására számtalan, nem egyszer a nyo!c kilométeres hosszúságot is elérő ljid építésére van szükség, a gyakori földcsuszamlások, tavaszi áradás, hó és jég pedig az ut elkészülte után is állandó gondot fog adni. Ennek az óriási. tervnek megvalósítása a legszerényebb számítások szerint is legalább kilencven millió dollárt fog felemészteni — és ebVJöl semmi sem térül meg. A stratégiai célon tulmcnőleg teherszállításra az ut sohasem lesz alkalmas: a nagy üzemanyag-szükséglet miatt ezen az utón a szállítás átlag négyszer annyiba kerülne, mint az anyaországban.

Mint annyi más téren, Amerika itt is megkésett a való helyzet felismerésével. Amióta 1867-ben Oroszországtól potom 7.2 millió dollárért megvette, a sajtó évtizedeken át kábította a közvélemény azzal az állítással, hogy Alaszka, kimeríthetetlen ásványkincsei (vas, réz, cin, nikkel, cink, petróleum, arany, stb..) ezt a nevetséges vételárat ezerszeresen megtérítik, kiaknázásuk érdekében azonban azóta sem történt semmi, még ke- vésbbé katonai megerősítésére, bár legszélső nyúlványai 90 kilométerre közelítik meg az ázsiai Oroszországot és alig vannak mesz- szebb ezer kilométernél a legközelebbi, japán szigettől, ßppily általános meglepetést keltett, amikor az utóbbi évek erődítési terveinek nyilván osságra kerülése kor a nép azt is megtudta, hogy Alaszka legészakibb fekvésű városa, Point Harrow, légvonalban közelebb van Berlinhez, mint Newyorkhoz, vagy hogy Point Barrow átlagos évi hőmérséklete magasabb, mint számos amerikai északt államé és hogy Alaszka északi partjain az évi hóesés átlagos magassága kisebb, mint a legdélibb fekvésű északamerikai államban, Virginiában. Mig Alaszka íö.- városában, Juneauban a téli és nyári csúcshőmérséklet mínusz 57 és plusz 39 Celsius között ingadozik, a meleg Gc'.f-áram Alaszka parti klímáját fehér ember számára nemcsak elviselhetővé, hanem úgyszólván kellemessé teszi. Az átlagamerikai azonban minderről semmit sem tudott, mert üzleti lehetőség hiányában Alaszka nem érdekelt®.

Az első, aki Alaszkában „az amerikai védelmi rendszer Achilles sarkát" meglátta, jellemző módon Mitchell tábornok volt, ugyanaz a Mitchell tábornok, alti az amerikai admiralitásnak azokat az urait, akik 1941 december hetedikének éjszakáját Pearl Harbourban békés álomban töltötték, idejekorán figyelmeztette, hogy eijön az idő, amikor kitűnik, hogy a csatahajó.’ ál értékesebb a repülőgép. Mitchell tábornokot jövendöléséért haditörvényszék elé átütöttük és elbocsátották. -Szégyenében hamarosan meghalt. Ma már Washington urai Se látják, hogy a halálba üldözött katonai szakértőnek mindkét esetben igaza volt, de ez a felismerés nemcsak Mitchell táltor noknak jött későn, hanem magának Amerikának is. (MN)

mm

CAPITOL-mozgö: Tosca. Fősz.: lmperlo Argentina, Michel Simon, Rossano Brázzi, Rumoldi Adriano. A film előtt: Kolozsvártól—Zágonig. Magyar és Ufa híradók. Vasárnap délelőtt 11-kor matiné. Előadások kezdete szombat, vasárnap és ünnepnap 3-kor, hétköznap 5-kor.

EDISON-mozgó: Cserebere. Fősz.: Szilassy f., Latabár K., Kiss Manyi, Makláry Z. Előadások kezdete hétköznapokon 5, 7, 3. Vasárnap és ünnepnapokon 3, 5, 7, 9.

EGYETEM-mozgó: 3, 5, 7 és 9 órakor: 5 óra 40 pere. (Tasnády Mária, Kiss Ferenc, Uray Tivadar). Ma d. e. 11 órakor ma- * tinó: 5 óra 40 perc. Holnapi kezdettel: Férjet keresek és Szöcske Szcpi kalandjai. (Micky Maus).

Rlö-mozgó: Dankó Pista. Fősz.: Jávor Pál, Lukács Margit, Simor Erzsi. Vasárnap 9-én d. e. 11 órakor Matiné.

ROYAL-mozgó: Bűnös vagyok. Fősz.: Csor- tos, Mezey Mária, Rácz Vali, Kamarás Gyula, Greguss Zoltán, Koo Zsófia. Előadások kezdete mindennap V&4-töl. Vasárnap d. e. 11 órakor matiné.

URANIA-mozgó: Vágyak asszonya. Főszerepben: Victor France, Marcelle Chantal és Jean Pierre Aumont. Vasárnap d. e. %12-kor Matiné. Előadások kezdete hétköznapokon 3 ólától, szombat és vasárnap • 3 órától.

i