Keleti Ujság, 1942. augusztus (25. évfolyam, 173-196. szám)
1942-08-08 / 179. szám
2 1942. MVGVSZTVS 8 osztályunk. A Don nagy kanyarulatában az ellenség sikertelenül ismételte meg támadásait. Kzsev környékén a Szovjet tovább folytatta kétségbeesett tehermentesítő támadásait. Az ellenséget súlyos veszteségek érték mind emberben, mind hadianyagban. A Finn-tengeröbölben elsüllyesztettünk egy szovjet örnaszádot, 4 másik naszádot, egy aknaszedő hajót pedig megrongáltunk. A keleti harctér felett tegnap repülőink és légvédelmi tüzéreink 138 ellenséges repülőgépet lőttek le. Nyolc repülőgépünk elveszett. A véderő főparancsnoksága a Kaukázus vidékén szerdán lefolyt harcokról kiegészítésképpen még a következőket közli: Az Azovi-tengertöl keletre előretörő német és szlovák csapatok a dél felé vissza- özönlő bolsevisták üldözése közben elfoglalták és maguk mögött hagyták Tihoréck városát. A Jejszkböl Armavirba és Kraszna- darból Sztálingrádba vezető ,rasutvonal a fontos csomópontján heves utcai harcokra került sor, de a német csapatok az ellenállást megtörték. Az ellenség Vorosilovszktól délre kelet felé kitörést kísérelt meg, de valamennyi kisérlet összeomlott a német fegyverek összpontosított tüzében. A Don alsó folyása és a Szál között előnyomuló német és román csapatok szintén tovább támadnak jelentős sikerrel. Német harci- és zuhanóbombázó repülőgépek egymást követő hullámokban támadták a Kaukázus északi nyúlványaira rendetlenül visszaözönlő bolsevistákat. Egy kaukázusi ellenséges repülőtér megtámadása során 13 földön veszteglő repülőgépet pusztítottak el. A nagy Don-kanyarban a német légifiaderö kötelékei sok harckocsit I valamint többszáz löveget megsemmisitei- tek. Sztálingrádtól délre bombatalálatokkal több pályaudvart szétromboltak. A németek urai a wovjet légiiéinek A bolsevista I. (vezetőség a szárazföldi harctér tehermentesítésére az elmúlt na, pókban erős légikötelékeket vetett harcba. Mint a keleti arcvonal különnözö szakaszain megállapítható, a német gyorskötelékek ellenállhatatlan támadásai főleg az arcvonal 'déli terében egyre jobban tért nyerő előretörésekre vezetnek. Szándékaiéi t szinte pótolhatatlan • repülögép-mennyistget és személyzetet vesztett a Szovjet. Az eddig rendelkezésre álló jelentések szerint augusztus 3-tól. 6-ig -}}2 bolsevista repülőgépet semmisítettek meg. Ugyanebben az időszakban a német, veszteség mindössze 27 repülőgép volt. Tizennégy nap eredménye: a szovjet hadsereg déli szárnya teljesén összetört. BERLIN, augusztus 7. A X. S. T. jelenti: A keleti hadszíntéren megindított német támadás 14 napos eredményét a következőkben foglalják össze: A szovjethadsereg déli szakaszát sikerült teljesen összetörni. Ma még nem lehet teljesen megállapítani, hogy hol fog az oroszok visszavonulása végződni. Lazul a fegyelem a szovjet tisztikarban Stockholm, aug. 7. (MTI) A Ştefani iroda jelenti: A Pravda közleménye szerint Sztálin 38 uj tábornokot nevezett ki és szigorúan figyelmeztetést intézett a tisztek bizonyos rétegéhez, amelyben a fegyelem lazuli. ) Uj mintáján nagy hatásu bombákkal támadják a németek az angol szigeteket jBerlin, aug. 7. A német véderő főparancsnoksága jelenti: Az elmúlt éjszaka a brit légihaderő újból a rajna-wesfaüai iparvidék több városának lakónegyede ellen intézett támadást. Vadászaink 7 támadó bombázót lőttek le. A Xagybritannia ellen folyó harcban a lé- gihaderő tegnap nehézbombákkál árasztotta el Délnyugat-Anglia hadi fontosságú berendezéseit. Péntekre virradólag Kelet'Anglia és Kelet-Skócia tengerparti kikötőit, és hadiüzemeit támadtu.c. Repülőink több nagy tüzet figyeltek meg. Valamennyi repülőgépünk visszatért, kiindulási pontjára. London, aug. 7. (MTI.) Á NST. jelenii: Német repülőgépek, pénteken hajnalban heves támadást intéztek egy délkeletangliai város ellen. A német repülök teljesen ujmintáju gyűjtő- és rombolóbombákat dobtak le. Hull angol város újjáépítéséhez legalább lnisz évre van szükség Stockholm, aug. 7. (MTI.) A Német Távirati Iroda jelenti: A Nya Daglight AJlehanda londoni híradása szerint Hull város lakosai sérelmesnek találják, hogy a légitámadásokról kiadott közleményekben városnevekről nem, tesznek említést. A jelentések úgy tüntetik fel, mintha Hull nem szenvedett volna nagyobb mértékben a bombatámadások következtében, holott a valóság az, hogy Hull lakóházainak 80 százaléka megrongálódott. Szakértők megállapítása szerint 20 évi munkám volna szükség, hogy a várost újjáépítsék. Az angol repülők akarják felgyújtani a német gabonát Berlin, augusztus 7. (MTI.) Mint a ’Német Távirati Iroda katonai részről értesül, a d a ven try i brit rádióállomás bemondója augusztus 5-én kijelentette, hogy német harcirepülőgépek Nagybritánnia elleni támadásaik során gyűjtóbombakat dobtak mezőgazdasági területekre és földekre, hogy az érő gabonát elpusztítsák. Német hivatalos helyen ezzel kapcsolatban hangsúlyozzák, hogy ez a brit állítás sennniképen sem felel meg a tényeknek. Ezzel szemben megállapítható, hogy brit repülőgépek ismételten nagymennyiségű gyújtó- és foszforlapocskái szórtak birodalmi területen gabonaföldekre, hogy a gabonát megsemmisítve kárt ekozzanak a német lakosságnak. Újból 15 angolszász hajó lett a német tengeralattjárók zsákmánya BERLIN, augusztus 7. (MTI.) Az Inter- ini’. jelenti: Német tengeralattjárók, az Atlanti óceán és Nyugat-Afrika partjai előtt elsüllyesztettek 15 hajót, összesen 103.000 tonna tartalommal, valamint egy ellenséges rombolót és egy űrhajót. Felderítő és tüzérségi tevékenység Egyiptomban Róma, augusztus 7. (MTI.) A Ştefani Iroda közli az olasz fegyveres erők főhadiszállásának 801. számú közleményét: Az egyiptomi arcvonalon felderítő és tüzérségi tevékenység folyt. A tengely légihadereje támadásokat intézett mögöttes ellenséges területek ellen és bombákkal árász- tott el táborhelyeket, valamint menetelő cí zlopokat. Légiharcokban a német vadászok lelőttek 4 ellenséges repülőgépet. Pénteken délután megkezdődött a pánindiai kongresszus ülése Gandhi szükség esetén elrendeli az általános sztrájkol Lisszabon, aug. 7. (MTI) Mint a brit hir- ssolgálat Bombayból jelenti, pénteken délután fényes külsőségek között a pánindiai kongresszus 250 tagja és mintegy 10.000 főnyi közönség jelenlétében megkezdődött a kongresszus végrehajtóbizottságának üiésc, »melyén döntenek az indiai brit közigazgatás megszüntetéséről szóló határozati javaslatról. Gandhi, akit a gyűlés tagjai a közönséggel együtt nagy lelkesedéssel fogadta, indiai időszámítás szerint 16 órakor megkezdte nagy beszédét. Gandhi hir szerint azt tervezi, hogy valamennyi üzletet egy napra zárjanak be, másodsorban pedig általános sztrájkot készítsenek elő. Gandhi a sajtó képviselői e’őtt egy értekezleten kijelentette, hogy még egy utoisó felszólítást intézett az alkirályhoz. Ez a- levél nem ultimátum jellegű és ha a válasz kielégítő lesz, úgy az alapul szolgálhat a tárgyalásoknak. A Német Távirati Iroda közli, hogy egy amerikai hírügynökség tudósítója sajtóértekezleten „félreérthetetlen bizonyítékot' kért Gandhitól arra nézve, hogy gondol-e a Japánnal való esetleges tárgyalásokra. Gandhi kijelentette, hogy ilyen „bizonyítékot“ nem Ígérhet, de hozzátette, hagy a Japánnal való tárgyalást egyedül és kizárólag >ra szövetségesek ügyének érdekében" t*nrté. — A tárgyalások megindulása előtt azokban — mondotta Gandhi — meg kell valósítani India függetlenségét, utána pedig a szabad indiai kormánytól engedélyt kellene kérnie ezekre a tárgyalásokra. " A továbbiakban Gandhi hangsúlyozta, hogy adott esetben nem fog visszariadni a „nem erőszakos“ rendszabályok kiterjesztésétől, sőt az általános sztrájktól sem, mely' egyáltalán nem esik a lehetőség határain kívül. Rooseve!tfől, Csangkajsektől és a Szovjettől kéri India függetlenségi törekvésének támogatását Amszterdam, aug. 7. (MTI) A Német Távirati Iroda’ közli: A brit hirszo’gálat bompayi jelentése szerint a minden indusok nagytanácsa csütörtökön háromórás ülés után elhatározta, felkért Azad elnököt, írjon Rooseveltnek, Csangkajseknek és a londoni szovjet nagykövetnek és levelében arra kérje őket, hogy támogassák a kongresszus függetlenségi törekvését. A japán ok Ki na kan ef puszii tollak 29 amerikai repülőgépei Tokió, aug. 7. (MTI) A Német Távirati Iroda jelenti: A Domej Irodának egy japán légitámaszpontról érkezett tudósítása szerint japán repülőgépek amerikai repülőterek ellen intézett támadások során Honan-tar- tományban, valamint Kvangsi tartományban 29 amerikai repülőgépet pusztítottak el. Ezek közül . 18-at légiharcokban lőttek le, 11-et pedig a földön pusztítottak el a japán repülök. A japánok vesztesége négy repülőgép volt. A Döméi Iroda ugyanakkor azt jelenti, hogy a csekiangi arcvonalon és a kiangi tartományban lévő csungkingkinaí repülőterek elfoglalásánál a japánok összesen 2756 bombát zsákmányoltak, amelyek az amerikai repülök számára álltak készen. Ötvenhat mázsa cukrot panamázott ki egy zsidó fiatalember a nagybányai közélelmezési hivataltól Nagybánya, aug. »7. A nagybányai rendőrség őrizetbe vette Kats János zsidó fiatalembert, aki hamisított igénylési lapokkal ezévi március elseje óta 5éoa kg. cukrot vett át a közélelmezési hivati‘\ói. Ezen jelentékeny • cukormennyiséget Rats lánckereskedelem révén értékesítette. A rendőrségen történt kihallgatása alkalmával a letartóztatott üzér bűntársait is bevallotta. Közöttük vannak Houses István nagybányai pékmester, »aki sajat bevallása szerint 4 mázsa cukrot vett át Katztól. Az árun a városban lévő fiókjai ’évén adott túl. Henses István ügyletében Cudar Antal kereskedősegéd is résztvett, aki utóbb , önállósította“ magát, A .fekete cukor“-ból jelentősebb mennyiség jutott még Ganz Róza, Pap Sándor és felesége, továbbá Farkas Józ3eí pogácsásnak. Katz féltestvére is lényeges mértékben részesült az áruból. Egyizben í mázsa cukrot vett át, amelyet Farkas Vilmos keresztény cukorkagyáros üzietvez vöjével egyetértésben a Farkas-féle gyárcan dolgoztak fel cukorkának és 3.80-as kilónkénti áron adtak túl rajta. Később még 6 mázsát szállítottak az üzletvezető kezéh s, de a hatóságok ekkor leleplezték a dolgot. Honvédeink szólnak! Augusztus 10-én este 8 óra 10 perckor a magyar rádió Budapest I. hullámhosszán a fronton küzdő honvédeink üzeneteit és «téréseit továbbítja a közönséghez. Sokezer tábori lap soraiból tevődik össze az üzenet és a kérelem, amely kifejezésre juttatja, hogy a szebb magyar jövendőért küzJő honvédnek, aki a legnehezebb viszonyok között az országtól ezer és ezer kilométer távolságban a lövészárkokban és a leégett piszkos szilijét házak között él, nemcsak a teste, hanem a lelke is meg kell, hogy kapja az itthon- maradottak támogatását. Pesti férj kalandja Kolozsvárott Kolozsvár, aug. 7. Kellemetlen kalandja volt csütörtökön este Kolozsváron egy budapesti divatkereskédönek. A kereskedő, aki üzleti ügyek lebonyolítására jött Kolozsvárra. Itt tartózkodása alatt megismerkedett egy magát Bálint Paulának nevező növel. A nő csinos volt és látható jóindulattal fogadta a kereskedő közeledését. Csütörtökön este is közös programot csináltak. Együtt mentek el vacsorázni az egyik étterembe. A féifi ujján értékes briliánsgyürü szikrázott. A no elkérte a gyűrűt és felhúzta az ujjara » kereskedő jegygyűrűjével együtt. Valamivel később a nő felállt az asztaltól és eltávozott. A kereskedőnek azt mondta, hogy néhány pillanat múlva visszatér. A divatkereskedö nyugodtan várt egy ideig, de mivel az állítólagos Bálint Paula nem tért vissza, a rendőrségre ment és feljelentést tett. A rendőrség széleskörű nyomozást inditott ‘ az ügyes szélhámosnő kézrekeritésére. A kereskedő kára 757 pengő. JO ÁRU ÉS JÓ HIRDETÉS ALAPJA A JÓ ÜZLETMENETNEK Kolozsvárott egyelőre nem lelt ofcsóbb a fagylalt Kolozsvár, aug. 7. Megírtuk hogy a köz- ellátásügyi minisztérium a „Budapesti Közlöny" augusztus elsejei számában megjelent 84.100/1942 számú rendeletével szabályozta a fagylalt árakat. Eszerint a 28 köbcentiméteres adag kosárban vagy tölcsérben 20, az 56 köbcentiméteres adag kagylóban adagonként, az ülővendégek részére csészében vagy pohárban kiszolgált fagylalt deciliterenként 50 fillér. A rendelet alapján Kolozsvár közönsége érdeklődéssel várta, hogy a — nyilván árkorlátozó — rendelkezés milyen változást jelent a fennálló fagylaltéra« terén. Megállapítható azonban, hogy mind ezideig Kolozsváron nem változott a fagylalt ára. Ennek oka a következő: A fentemlitett rendelet az árszabályozással egyidejűleg úgy intézkedett, hogy azok a fagylaltkészitők, akik hiteitéidemlöen igazolják, hogy a felhasznált anyagok önköltségi ára a készáru egy literére számítva 2 pengőnél többet tesz ki, úgyszintén, ha hi- teltérdemlöen beigazolást nyer 1 ogy a megállapított árakon való árusítás az üzlet élet- képességét veszélyezteti, a megállapított árak felemelését kérhetik. Továbbá azok a* I. ósztályu cukrászdák, amelyek a miniszteri rendeletben megállapított áraknál magasabb áron árulják a fagylaltot s ezt 8 napon belül a Magyar Cukrászok és Méi-tskalácsosok Országos Szövetsége utján igazolják, az ülő vendégek részére csészében vagy pohárban kiszolgált fagylaltért tovább, a is a rendelet előtt érvényben volt árakat számíthatják. Hat kolozsvári cukrász: Vas László, Sebök János, Takács Pál, Cstke Erzsébet. Bánhegyesi Sándor, Kapusán György a rendeletnek erre a kedvezményére hivatkozva, felkeresték a közélelmezési hivatalt és türelmi időt kértek mindaddig, amig sikerül az előirt bizonyítást teljesíteniük. A régi árak fenntartása azonban, mint a rendeletből világosan kitűnik, csak az ülő vendégek részére csészében vagy pohárlan kiszolgálandó fagylaltra vonatkozik, az ostyábanf tölcsérben kimért fagylaltra nem. Feleskették Amerikában az első nőhadnagvot az Egyesült Államok elsfl nöl tisztjét, s 42 éves dr. K. Mildred Maccafeer hadnagyot. Washington, aug. 7. (Búd. Tud.) Knox haditengerészetügyi miniszter felesketette - - -- —————