Keleti Ujság, 1942. augusztus (25. évfolyam, 173-196. szám)

1942-08-30 / 196. szám

1942. AUGUST!VS 30 Nemzetnevelés Hatalmos távlatokat nyit meg léc kolozsvári egyetemi • • • „vigyáznunk koll... nehogy egy hátra — vagy tdíeiéfordltott arccal élő nemzet szerencsétlen életsorsába essünk“ <. > Lényeget látó bölcs az értelem hegyéről lefelé int és tanításához, mint megértető példázata mélyben kanyargó folyamra mutat. Mérnétek: a tovahömpölygC áradat, amint évezredek óta áttör sziklákon s minden útját áHó akadályokon, átzubog s rohan, majd lassan s hullámzás nélkül szélesre terülten, megduzzadva magával«odor más belétorkollott vizeket s a sikon nyugalomban tovakanyarog s aztán megtorpan, mert ször­nyű lökések hegyeket dobtak útjába, elzár­ták medrét, de ereje utat tör s bár apadtan, mégis folytatja útját. Ilyen a fajták, nemzetek élete Is. Állandóan változó, fejlődő folyamat. Életfolyamat, amelynek zajlását történelemnek nevezzük. Békében lassan s biztosan haladó, háborúk, vagy belső forron­gások idején gyorsult ütemü változásokat felmutató történelem, de mindenkeppen moz­gásban lévő folyamat. A történelemben lassú * lecseodesedett mozgás idejűi belső erők hatása következtében, hibák s bűnök miatt lerakódások, iszapodások, idegen beáramlá­sok idézhetnek e)ö torlódásokat, zátonyokat, tehát megakadályozhatják a fajta életfolya­matát. de a külső erők viharzó kitörései is ugyanilyen következményekkel járnak. A fajtának, a nemzetnek örökérvényű tör­vényekkel megszabott életfolyamata, tehát az ő zajló történelme és ezt az életfolya­matot tudatosan és megfontolt tervek szerint lehetséges a fajta, a nemzet fennmaradásá­nak szent érdekei szerint irányítani, igaz­gatni. Ezt a beavatkozást nevezi Geld József dr. nemzetnevelésnek, „amely a maga esz­ményi magaslatán következményeiben egyen­lővé lesz a nemzettörténelemnek megfontolt, tervszerű igazításával és irányításával“. Az európai hirü biológus fenti megállapí­tásával merőben uj és lényegéten minden eddigitől eltérő értelmezést ad a nevelés fogalmának, mert tartalmában és rendelte­tésében jövőtformáló és biztosító erőnek, magyar szempontból pedig elengedhetetlen szükségszerűségnek jelöli meg. Tőlünk a sors a nemzet érdekében történe- lemforméló cselekedeteket vár A nemzet- nevelés az a szolgálat, amellyel lehetővé tesszük, hogy fajtánk lelkét és testét meg­erősíthesse, számbelileg és minőségileg gya­rapodhasson, vérében megtisztulhasson, er­kölcseiben megigazíthasson és kitartó aka­rattal vállalkozzék épitő, hősi munkára és küzdelmekre a jövendőért. Az éj csendjében felhangzó távoli égzengés vihartjelző morajához hasonló komor figyel­meztetésként hangzik Géléi professzor hangja: — Mérhetetlen felelősség nyugszik azok­nak a vállán, akik nemzetnevelésre váüal­íjabb müvében Geley 3 ót séf dr., inár, a kiváló tudás koznak s még nagyobb, akik helyzetükből kifolyólag kötelesek a nemzetneveléssel fog­lalkozni, de ahhoz vagy nem értenek, vagy arra nem vállalkoznak. Ahogy könyvének lapjain tudásának gyémánthegyü vésője nyomán k'formálódik a magyar sors gránitba vésett szimbóluma, a felszökő szikrák fényénél rémekként jelen­nek meg a mult kisértetei: Muhi-puszta, Mohács. Világos, Trianon. Vigyázzatok! ne ismétlődhessen meg többé hasonló pusztulá­sunk, „nemzettetlenségiink, ntegszervezett- lenségiink, egységbekovácso’atlanságunk“ szomorú következményeként. íme tanításának főbb vonásokban össze­fogott lényege: A nemzetnevelés: cselekedet. Tudatos és tervszerű munka a nemzettest, nemzeterö, nemzetegészség, nemzetszelleni, nemzet­erkölcs és a jövő érdekében, korszerű tudás­sal s a legcélravezetőbb módokon. A nemzettest, a magyar anya és a magyar kenyér. A nemzeterö: a magyar munka meg­szervezése. A nemzetegészség: a fajta egész­sége, vérének tisztasága. A nen zetszellem: a fajtestvéri összefogás, szociális igazságos­ságban, faji jellegű jellem kialakításában, a rátermettség és hajlam szerint való kiválo­gatás s ezen adottságoknak fejlesztésével, a tettvágyó és áldozatkész egyének össze­fogásával » a nemzet cselekvő, Itarcos réte­gének kialakítása. A nemzeteikölcs: a faj- szeretet erős és öntudatos mindennapi gya­korlásával kitermelni a békében és habom­ban egyaránt hős, a közért önkéntes, áldoza­tos cselekedetekre kész egyén ck típusát, amely fedhetetlen tisztaságú és a közért való felelősségérzésétől áthatott s egyformán hisz a gondviselő Istenben és r gondviselő hazá­ban, A hit, mint az erkölcs is ne legyen szemléleti hit és szemléleti erkölcs, hanem cselekvésre ösztökélő lelki erő. A biológiai közösségtudat: negyvennyolc felmenő ős összekeveredett vére csergedez mindnyájunk ereiben s csalhatatlan bizonyos­sággal köt a fajta közösségébe. E szent tény- nyel szemben a származás mániája alapján emelt- válaszfalaknak magyar és magyar kö­zött le kell omlaniok. Lefelé a magam vére alapján kell gondoskodnom arról, hogy sok­sok unokán keresztül vérem minél többfelé tisztán szóródjék szét a magyar jövendőben. Ez a fajvédelem! Mert akaratunktól függ, hogy milyenek s hányán legyenek utódaink. A történelmi közösségtudat: az országépités az állandó honfoglalás tudata, a közösen átélt küzdelmek, az átszenvedett jelennek s közösen kitervezett jövendőnek egybefüzö ereje. A teremtő közösségtudat: kényszer és követelmény, mert sem a nemzet sem a társadalom lényegében nem szerkezet, nem állapot, hanem egy örökkétartó folyamat, amelyet nem annyira a meglévők megőrzé­sével, mint inkább újaknak megteremtésé­vel lehet fenntartani, tehát a fennmaradni akaró nemzetnek legfőbb megtartó ereje a 8 teremtő közösségben van. „A nemzet jövője az országépités ütemén múlik. A jövő nagyságát nem annyira a köz­állapotok szilárdsága, mint inkább a fejlődés gyorsasága jelzi.“ Rá kell nevelni a nemzetet az igazi termelő közösségnek megvalósítá­sára, nemzeti fajpolitikánkat lépcsröl-lépésre mélyítenünk, társadalmi' igazságosságot job­ban megvalósítanunk, köz és áliambiztonsá- gunkat, hadseregünket tovább fejlesztenünk kell és külpolitikánk tökéletesítésével, a nem­zeti összefogás kiépítésével lankadatlan fokoznunk kell a közjólétet. A közvagyon gyarapításával és a köztermelés, ipar, keres­kedelem, mezőgazdaság fejlesztésével emel­nünk kell a kereskedelmet, a pénzügyet, a nemzet állagát, erejét, egészségügyét, köz­szellemét és közerkölcsét, hogy népünket a megszervezett közösségeken át a fejlődés örök útjára vezethessük. Mérhetetlen jelentősége van az egymásra­utaltság világos tudatának. A nemzet külön­böző alkotóelemei egymást kölcsönösen lei­tételezik és kiegészítik, egymásra elkerül­hetetlenül rá vannak utalva, mert az állam és társadalom alkotásában egyformán nél­külözhetetlenek. Ezért csak abban a társa­dalomban alakulhat ki a kölcsönös meg­becsülés. társadalmi béke, megnyugtató köz­hangulat, amelyikben az egymásrautaltság elve eltölti a lelkeket. De a nemzet szervezeti és szerkezeti összetartását is szolgáló tényező az egymásrautaltság tudata. Minden közösség szervezetekből tevődik össze és minden közösség létezése, fennállása vagy eltűnése attól függ, hogy milyen súlyos erkölcsi értékűek azok, akik szervezik. „Szervezők nem lehetnek közönséges embe­rek, csak a legkiválóbbak s elhivatottak“. ,(Nemzeti életünkben, sajnos, erről a nagy valóságról: nevezetesen a szervezés jelentő­ségérőt vajmi keveset tudnak és vajmi keve­set hallanak. A társadalmi és nemzeti munka mindenütt kimerül az üzemmegkövetelte igazgatással és az állapotok fenntartására irányuló yégrehajtással . -. — pedig — nagy nemzeteket s a nemzeti életben nagy törté­nelmi fordulatokat mindég nagy szervezők teremtettek meg. Ilyenek voltak Árpád, Mátyás király, Bethlen Gábor és jelenünk­ben Hitler és Mussolini...« , Mindazok a nemzetet védő intézményeink, amelyeket már megvalósítottunk, mint pél­dául a honvédelem, csendörség, rendőrség, bíróságok, közegészségügyi, csecsemő-, agg­védelem, házassági és családvédelem, stb. csak akkor működhetnek eredményesen, ha a közösséget mindezen intézmények támoga­tására ráneveljük s a közösségek cselekvő munkájukkal támogatják. Magának a nemzetnevelő szolgálatnak is szüksége van védőintézményre a „nemzetiélek, nemzet- erköics és nemzeti hit megmételyezi« ellen, mert a nemzetet az idegen szolgálatban álló kémek nem veszélyeztetik annyira, mint ezek az erkölcsi kutmérgezők“. ' Másik veszedelem á rni magyár életünk­ben túltengő jogelvüség: „vészesen jogállam- voltunkból származik, hogy belső nemzeti feladataink elé mesterségesen öngátló korlá­tokat emelünk és nyakunk köré fojtogató köteleket fonunk ott, ahol a. történelem tő­lünk nem .(elsősorban) jogaink vitatását, hanem a nemzet Iránt való kötelességeink gyors és elszánt teljesítését követeli. A zsidó­ság például a magyartól nem életjogokat vett el, nem törvényeinket játszotta ki, ha­nem a nemzetet életlehetőségétől fosztotta meg, a honnak belső kifosztását és megrab- lását követte el, ezzel szemben pedig nem törvények alkotásával kell az Időt vesztünkre húzni, halasztani, hanem honfoglaló paran­csok gyors kiadásával“. A nemzet jogelvi beállítottsága kifelé trá- nyultában is éppen olyan károsan hatott a ma felnövekvő nemzedék nemzeti gondol­kodására. Az iskoláztatás rendeltetésének általában a nevelést vélik, s ezért azt hiszik, hogy befejezésével a nevelésnek is vége van. A társadalom inkább neveletlen, mint jói- neveltekböl áll. A társadalom nevelését soha és sehol semminemű életkorra való vonatko zásban nem lehet befejezettnek nyilvánítani. A nevelés nem kezdődhetik elég korán és nem végződhetik elég későn. Az iskolákban több gondot kell fordítani a jellemképzésre, nemcsak elvi és elméleti szempontokból, ha­nem gyakorlatilag is. Mindent, amit a taní­tásban nemzeti vonatkozású, élménnyé kell tenni. A mai iskolánkivüli foglalkoztatás inkább népoktatás, mint népnevelés. Elkerül­hetetlen a felnőttek nemzeti nevelése még a teljesen keresztülvitt iskolai nemzetnevetés után is, mert a felnőttek hosszú életkora alatt a külvilágban a nemzet életére sors­döntő változások játszódhatnak le, amihez nemcsak a politikai gondolkodásra éretlen ifjúságot, hanem a felnőtteket is hozzá kell igazítani. A nemzetnevelés sokoldalú, sokrétű, mér­hetetlen jelentőségű feladat s azt nem lehet kizárólag a nemzet hivatott nevelőire, a tanítói testületekre bízni. Az összes nevelő- hatású intézményeinket meg kell szervezni a nemzetnevelés érdekében. Az anyák a nemzet testében elsöosztályu nemzetnevelöi feladatot teljesítenek s ennek megfelelő becsületnek, tiszteletnek, támoga­tásnak kell megnyilvánulnia az anyák Iránt. A lányok részére tudástnyujtó intézményein­ket az anyaságra és ház tartás vezetésre elő­készítő uj programmal kell ellátni. A köz- szolgálat sem állapot csupán, az is folyamat, amely mint minden az emberrel kapcsolato­san, jelenségcélok felé tör és önmagában hordja az előrehaladás és tökéletesedés jelelt. A közélet minden ágában is nemzetnevelést kell végezni. A honismeret, történelemisme­ret, a nemzeti irodalom és a nemzeti müvészetismeret becsületügy .minden magyar számára. Géléi professzor a nemzetnevelés szolgála­tára s megszervezésére vonatkozó részletes tervezetet is kidolgozott és azt fentebb is­merteti könyvében közli. Tömören meg­fogalmazott világos mondataiból a nagy gondolkozó értelmet nyitó és vezető ereje sugárzik az olvasó felé, de hangja a szivek faláról á lelkiismeret felé visszhangzik. Érez­zük. egy igaz, fajtáját , mindenekfelett sze­rető, a hazáért s a magyar jövendőért dol­gozó harcos kiált és kérdez bennünket: Megtetted-e kötelességedet ezekben a sors­döntő időkben? TUBÁN LAJOS FALUSI LEGENDA Irta: Biró Jáno“ Kicsijános már éppen tipegni kezdett a tO- rokbuza-kapálás idejére. Amikorra pedig másodszor kellett megkapálni a törökbuzát. olyan erős volt, mint egy kovácstnas, aki úgy játszik a pöröllyel, mint ogy jó kártyás * könnyű kártyalappal s olyan biztosan is. Éppen, mert olyan virgonc s életrevaló volt, nem is nagyon lehetett iá vigyázni. Nagy­anyja a múltkor is a kút kávájáról vájta le. mert oda kúszott fel s bámulgatta a vízben nagy csudálkozással két pufók angyalarcát. Időközben pedig kis kavicsokkal vágott bele a vízbe fénylő arcába s a nagy csobbanás erősen tetszett neki. Még el Is kacagta ma­gát az örömtől, hogy mit tud ö már. így talált rá éppen a nagyanyja s nagy óvatosan lefejtette a kút kávájáról, ölébevette kicsi «mókáját s egymásután kétszer, háromszor a fenekére vágott s aztán össze-vissza csókolta pferos orcácskáját s erősen, nagyban fogad- kozott: — Az a meunybéli jóságos Isten ne en­gedjen engem kettőt lépni egymásután, ha holnaptól kezdve ügyelek erre a semmirevaló köldökre. Hát hogyisne! Még beessék a kút­ba s engem vigyenek el a csendőrök s majd ott rothadjanak el öreg csontjaim a tömlöc fenekén . . . Isten őrizz! Vigyék magukkal a mezőre, ha azt akarják, hogy megérje bár a n-ennyegzöjét, mert ha itthon marad még bár egy nap, még az első nadrág idejét se éri meg .... Az- öregasszony bevitte Kicsijánost a pit­varba, letette játszani a homokba a hogy na tudjon újból kimenni az udvarra, még a pitvar leess ajtajai j§ bc-reieszsjte» - • — így, látod, igy már játszhatsz s nem lesz semmi baj belőle. Mert a kútba könnyen behúzhat a csúf béka, te. te! — s jó két cup­panós csókot nyomott fogatlan szájával kicsi onokája piros orcájára. Ettől meg nyomban elgörbült a gyerek ajka s addig, addig szipogott, amíg kicsúszott a torkán a sirás. Előbb csak csöndesen, mint amikor a cigányok játék előtt kipróbálgatják hang­szereiket, aztán teljes erejéből sirni kezdett, hogy még az erek is belékékültek a nyakán. — Csitulj, lelkem, csitulj, mert kitépem a gégédet — cirógatta nagyanyó a gyereket, mire az még jobban kezdett oiditani. Erre már nagyapó is felemelte feje: a párnáról, mert éppen a földi kutyát akarta meglesni álmában s rákiáltott nagyanyóra. — Te, mi a bánatnak rikatod azt a köiy- köt, hogy az ember meg le se hunyhatja tő’etek a szemét. Jobb lesz, ha elhallgatta­tod, mert ha felkelek, nem köszönitek meg. Az Isten pókositson meg mindkettőtöket! — Engem is szidsz? — siránkozott nagy­anyó —, hát tehetek én róla, ha bog? Mit csináljak véle? Na, mond, te hires, mit csi­náljak véle? — s aztán kelepelj! — Csinálj véle akármit, csak éppen ne bőgjön. Tudod, hogy. nem bírom a gyerek- siráat. Se fiatalkoromban nem bírtam, se most, a varjú vájja lei a szemedet! — Ne zsörtölődj, lelkem, ne zsörtölődj, meri: mindjárt elhallgat. Ugye, Kicsijános, mindjárt elhallgatsz? TJgy-ugy, hallgass eí ««egeSi mert eíinegy nşgyapyp a yeaááss, a hoz onnan neked egy csattot, egy pattot s egy dorombot. Erre a gyerek csakugyan elhallgatott. Ajka szélén kinyílott a sok apró kacagás­bimbó, mint a tavaszi fán a virág s ez sok­kal jobban állott neki a sirásnál. De meg is dicsérte érette nagyanyja s maga is lekuporodott melléje játszani a pit­var homokjára. Olyan önfeledten játszott, hogy az öreg ember meg sem állhatta szó nélkül: — Téged is vénségedre boiondit meg az Isten ... Minek ülsz le a gúnyáddal a porba ? Egyetlen tisztességes rongyod már, gondolj arra, hogyha meghalsz, ebben kell majd el­temessenek, mert csak nem akarod még költségbe vejni az élőkét, te vén csóka! — Nem mondj nekem ilyen csúfságokat! — kapta fel a szót az öregasszony —, mert épperi eleget vénitettél gorombaságaiddal mostariig. Hát ezt érdemiem én meg tőled ? ... Istenem, Istenem — s most már az öreg­asszony kezdett sirni. Kicsijános nézte, nézte egy ideig a fekete zokogást s ainikor azt látta, hogy- még job­ban felborzolják nagyanyát az előtte érthe­tetlen viharok, fogta magát, felállott a pitvar földjéről s megindult az ajtó felé. Már éppen át. akart lépni a küszöbön, amikor valamiben megbotlott s végigvágódott a földön. Erre újból sírni kezdett. Olyan erősen, mintha elevenen nyúzták volna. Az öregember meg hallgatta egy ideig a kétféle sirás különös összjátékát, aztán feltápászkodott az ágyból, tekintetével végigmértc töpörödött, szerinte minden oknélkül airó, zokogó élettársát s kicsi onoká-ját, —• Tte'tá bolondok'-—‘ mondta megvetően , tiszta bplpRüok! tje. om mm&i psjsm gyönyörködnöm bennük .., Azzal vette a kalapját, botját s elindult ki az utcára. —• Menj, menj, mert egyebet sem tudtál solia, csak menni — szólott utána az öreg­asszony. — Én neveltem fel a fiaimat is, neveljem fel hát onokáimat is. Hát jó. Ma még nevelem, de holnaptól fogva már tudom, hogy nem. Nem én. — Gyere ide, Kicsi­jános! ... A gyerek már megéltette, hogy őt szólí­tották, de talán éppen ezért, menekülni igyekezett. Újból a kút felé vette az irányt s amikor nagyanyja odatipegett, már majd­nem a kút káváján volt. Ettől a peertól fogva nagyanyja egy pillanatra se tette le öléből a ficánkoló, sirö-rivó eleven gyerme­ket. Csak az estére várt, hogy a fia.fcafe* a- mezőről hazajöjjenek s nyomban előállott: — Én többet nem ügyelek a gyereketekre. Mert ez nem olyan gyerek, mint a másé. Olyan ez, mint a gyik. Csináljatok véle, amit akartok. Vigyétek ki a mezőre, majd eljátszik ott, amig kapáltok —- mondottá! menyének. • -t- De anyára, Iáikéra- hát hova gondol, í jó Isten szereimére kérem? Hiszen, ha ki­visszük, nem tudunk majd tőle dolgozni. Nem leszünk készen aa-zalva kapálással aoha. Gyerekre is vigyázni meg kapálni, egyszerre nem lehet azt. Holnap már el is yégeznők, ha vigyázna Kicsijánosra, egész könnyen elvégeznök. Vigyázzon még bár holnap —> kérlelte az öregasszonyt. — Nekem egy szót se könyörögj, mert úgysem érsz véle semmit. N6» akarok a tömlöc feneken el rothadni a kók/köd msatt. Hossz az, mint a bőn! ...

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents