Keleti Ujság, 1942. augusztus (25. évfolyam, 173-196. szám)
1942-08-30 / 196. szám
~w » ..7. rt: P • MM Párisi krónika Ni volt az angolok célja Dieppenél? — Ami a Lloyd társaság harangja meséL.— Rotschildék 190 millió frankja egyéb apróságok 1942. AUGUSZTUS 30 Szerencsére születtem... Mindenféle vész ragadós. Járvány idején «sok roppant élővigyázattal tud az ember a bajtól megszabadulni. Egyéb vészek mellett, amiket most nem sorolok fel, e pillanatban bélémütött az úgynevezett „nyereségvész“. A baj úgy kezdődött, hogy egy pénztelen pillanatomban megakadt szemem a lapok sorsjegy nyereménylistáin. Oldalakra menő tételek ■ezek. És mindannyi nyert. A - vész először azzal a lázas gondolattal kezdődött, hogy ha már van főnyeremény és azt valaki megnyerheti, miért ne lehessek éppen ón az a kiválasztott és miért mindig a másik? Abban a pillanatban, amikor elhatároztam, hogy sorsjegyet veszek, egyszerre mintha összes régi bűnöm, tehetetlenségem, naivitásom ostorozni kezdett volna. — Ostoba ember — mondta belül valami. ■— Negyvenöt éves korodig nyűglődtél a spárga végén és sohase volt egy árva vasad se. Pedig a szerencse lépten-nyomon ott abajgoit körülötted. Te meg annyit se tettél •saját érdekedben, hogy legalább egy sorsjegyet vásároltál volna. Pedig azzal a szerencsével, amellyel eddig az árnyékvilágon tudtál maradni, hat főnyereményt is zsebre- gyürheitél voina . .. Imigyen ostorozott szünet nélkül lelkivilágom. Végülis engedelmesen beláttam, hogy .bizony én vagyok a világ legostobább embere. Csak egy sorsjegyet kellett volna vennem .... Halmazával állana bukszámban a pénz, én meg lógathatnám lábamat — az ellenségeimmel ... Miért is ne nyernék, aki a szerencse fia Vágyok 1 Amióta ez a gondolat motoszkál fe- 'jemben, lepergett letki szemeim előtt életem Végtelen szerencsesorozata. Mert én egész életemben szerencsés voltam ... Pályás koromban kezdődött . ., Maris, a Jelei dadánk Af lováéra gondolt, ahová három évre elvitték a bakáját. Én közben csendesen kicsúsztam a pólyából és pont a fejem lábára estem. Öt évig dadogtam, de semmi bolyom se történt. Itt vagyok. Másik tündöklő esetem: megnősültem s anyósom nemcsak látni, de még hallani sem akar rólam. Hát nem vagyok én a szerencse fiát ’ I De folytassuk tovább. Az első világháborúban, a Fgjti Hrben történt velem, a tizedik offenzivában, hogy éppen mellém csapott be a gránát — és egyetlen hajamszála sem görbült meg. Fortuna még a Monte Tómban is kacérko- 'diott velem ... Három lélegzetvétellel hamarább ugrottam ki egy árokból, amely a következő* pillanatban telitalálatot kapott. Mást, hogy mindezekre visszagondolok, határozottan és cáfolhatatlanul érzem: főnyereményre születtem. Hogy bebiztosítsam magain, már meg is Véltem a sorsjegyemet. Természetesen nyöl- cadot, mert hiába, mégis csak van az emberben egy kis bizalmatlanság. De azért ez is az én bőkezűségemet jellemzi. Hadd részesüljenek mások is az én közmondásos szerencsémben ... S ha ennyi önbizalom, ennyi múltbeli szerencse után. mégsem nyernék, arYa is megvan a válaszom: — Bolondoké a szerencse ,.. Paris, augusztus 29. Az angolok által beharangozott úgynevezett második front felállításának szükségessége a világon talán a franciákat érdekli. A németek ugyanis nyugodtak abban a tekintetben, hogyha bárhol kerülne sor a világon a második front kikényszerítésére, akkor a német betonfalakon törik szét az. ellenség koponyája, nem is beszélve a milliméter pontosságra belőtt ágyuütegek munkájáról. A franciák azonban úgy érzik, hogy ez a második front az S terüietökön fejlődne fel, akár Afrika nyugati partján Dakarnál, vagy pedig a francia tengerpart valamelyik pontján. Azóta megtörtént és véres kudarcba fulladt a dieppei angol-amerika Partraszállási kísérlet s ezzel kapcsolatban m* gállapitják a franciák, hogy ez a véres példa gyakorlatilag ili megvilágította a második front francia területen való felállításának lehetetlenségét. Egyszerű számadatokkal beszélnek. Az ugyanis tiszta dolog már, hogy a német erödvonalat nemcsak ötvenezer, de még százezer ember partraszállásával sem lehet felállítani. Kisebb erők sorsa a feltétlen pusztulás volna. Ahhoz pedig, hogy valóban frontot alakítsanak francia területen, számolva a német erőviszonyokkal, legalább egymillió felszerelt katonát kellene kihajózni a partvonalon. Már most nézzük csak a ceruzát. Francia tengerészeti szakértők állítása szerint ennek az egymilliós hadseregnek elszállításához 15—20 millió tonna hajótér szükséges, ötezer tonnás hajókat véve alapul, tehát 3—1000 hajóra volna szükség. Ez a hajópark azonban nem áll az angol-amerikai admiralitások rendelkezésére. Csak most épitik ... De a franciák kiszámították azt is, hogy ez a hajópark sohasem készülhet el, mert a németek és japánok sokkal többet pusztítanak el, mint amennyit építhetnek ... Most aztán megérthetjük azt is, Dieppénél miért viselkedtek az angolokkal szemben nemcsak közönnyel, hanem ellenségesen a franciák. Halott ötletért nem kockáztatnak életekét. Ezért fűlt kudarcba az angolok taktikája is, mert bizonyos, hogy ennél a partraszállási kísérletnél nem a német erők és a partraszállás! lehetőségek kikutatása volt a főcél, hanem a francia nép forradalomba ugratása. Az eredmény éppen az ellenkezőjét mutatta meg. * ' V r> Parisban székel a Uoyd nemzetköri tengeri biztosító társaság. Megalapítása óta fenntartotta azt a kegyeletes szokását, hogy minden elsüllyedt hajó emlékezetére megszólaltatta az intézet tornyában elhelyezett halálharangot. Amikor Párisban elkondult az első ütés, ugyanakkor a világ minden tájékán elhelyezett Lloyd fiókintézetek hangszóróin közölték a tengeri tragédiát jelképező harangzúgást. Az angol érdekeltségű Lloyd azóta bezárta kapuit, de a németek jóvoltából ez a kegyeletes szokás megmaradt. Napjában többször is megszólal a komor harang- ütés, jelezve az angol-amerikai hallgatóknak, hogy ismét a tenger fenekére került egy hajójuk ... Legutóbb harmincnyolc esetben zúgtak fel a harangok. Ugyan milyen sziwel hallgatják ezt az angolok ? — kérdik a franciák, akik még ma sem tudják elfelejteni a Mers-El-Kebiri angol árulást, amikor megtámadták és szétlőtték a francia kereskedelmi és hadiflottát s a hirre ujjongó kacagásban törtek ki az alsóházban együtt ülő képviselők. Ez is olyan dolog, amit nem igen lehet elfelejteni... y ■ < Lassanként arra is rádöbbentek már az egyébként csökönyös franciák, tulajdonképpen hogyan -került életükbe az a métely, amelynek gyászos eredményét most kanalazzák. Sokat beszélek mostanában arról a százmillió franl ól, amelyet Rotschildék és a világ nemzetközi zsidó szövetsége adott ösz- sze 1936-ban, hogy uralomra segítse a népfrontot és a francia politikát teljesen németellenes vonalra állítsa. Hogy ez mennyire •sikerült, azt az eredmény mindennél ékesebben bizonyítja. A százmillió frank mindenütt eljutott rendeltetési helyére. Ez a pénz dolgozta meg a sajtón keresztül a francia lelket a németellenes háború szükségességére. Politikusokat, Írókat, vezgtö államférfiakat vásároltak meg. Most azt várja türelmetlenül a francia közvélemény, mikor közük azt a Ustát, amelyben pontosan felsorolják a neveket és az összeg nagyságát Is, amelyet könnyedén zsebbegyürtek a lelkes hazafiak. A lista pedig megvan. Csupán arra vár, hogy nyilvánosságra hozzák. Az Ínyencek számára, akik mostanában igen szerény koszton kénytelnek élni, ez sem volna megvetendő csemege ... r.... -MHa már a zsidóságról tartunk, az sem egészen érdektelen, mi i sodródott bele a háborúba Belgium, hojoté királya meg akarta menteni népét az esztelen háborútól. A Grengoire „Zsidó dagály Belgiumban" címmel érdekes statisztikai kimutatást közöl a belgiumi zsidó térhódításról. A kimutatás szerint a nehéz vasipar 47 százalékban volt zsidó kézben, a bútoripar 3S, a bőripar 64, automobilipar 43, bankok 34, bazárok 78, gyümölcsbehozatal 67, parfőmgyárak 78, szücsipar 82, szappan 62, filmkölcsönzés 73, orvosi müszergyárak 58, szabóipar 45, gyémántkereskedelem 81, selyemipar 58 százalékban. Amikor .tehát szóhoz jutottak a kereskedelem, az ipar és a pénzpiac minden terén, szinte máról-holnapra kezükbe kaparintották a politikai vezetést is. Ennek a statisztikának a birtokában most már senki sem töpreng azon, miért hullott bele ez a kis n' o a háborúba, amikor sem a tömeg, sem a királya nem akarta azt. A zsidók 'akarták és ez éppen elég ARPÁD-filmszinház (volt Uránia): Az első bál. Főszerepben: Olga Tschehowa, Peter Petersen, Maria Andergast. Előadások kezdete hétköznapokon: 5 órától, szombati vasárnap: 3 órától. .Vasárnap' délelőtt fél 12-kor Matiné. CORVIN-mozgó (volt Royal):' Jelmezbál. Fősz.: Szörényi Éva, Ajtay Andor, Turay Ida, Gregus Zoltán, Billcsi Tivadar, Mió hályffy Béla. Előadások kezdete minden^ napi föi-től. Vasárnap d. e. 11 órakor matiné. EGYETEM-mozgő: Aranyember. Főszereplők: Kiss Ferenc, Uray Tivadar, Csortos, Kormos Márta. Vasárnap d. e. ll-kor matiné: Aranyember. ERDÉLY (volt Edison-): Ma. Tegnap, Holnap. Főszerepben: Szilágyi Szabó Eszter, Jávor Pál, Mály Gerö, Vaszary Piti, Mák- láry. Előadások kezdete hétköznapokon: 5, 7, 9. Szombat, vasárnap: 3, 5, 7, 9. MÁTYÁS KIRALY-mozgó: Régi nyár. Honthy Hanna óriást sikerű zenés vigjá- téka. A többi szereplők: Sibor Erzsi, Szi- lassy László, Csortos, Rajnay, Vassarl Piri. Műsor előtt Uj magyar és Ufa, világ- hiradók. RAKöCZI-mozgő (volt Rio): Rémület az alvilágban. Fősz.: Richard TaimhÖge, BUDAPEST, RAKÓCZI-UT 5 SZÁM. Központ; fekvés. * Korszerű kényelem SZÁLLÓ Egtjdqijcis szobák 6-— F-tőI 12* P-ig Kétáayas szobák 9*— P-től 18*— P-ig Éttermében Veres Károly és egány- zenekara muzsikál Elismerten kiváló konyha. Polgári árak. Másnap reggel Kicsijános kivitte édesanyja az ölében a mezőre s letette a pászma szélére. Amikor pedig a nap mindegyre erősebben forgolódni kezdett a nagy égi bundákban s már olyan melege lett, hogy nem is birt magával s majd szétrobbant a forróságtól — az asszonynak is eszébe jutóit Kicsi jános: t T-y Kéne egy kicsi árnyékot csinálni a gyermeknek — mondta az urának. — Elolvad a nagy melegben, szegény. Hagyj békét neki, nem lesz semmi baja *-r szólott rá az ura. — Szokjék. Nem árt az tieid. Legalább könnyebben birja majd ezt a testet-lelket törő munkát, ha megnő. Úgy is itt fog majd emésztődni, ezeken a barázdákon s nem árt, ha szokik. — De' ha én úgy sajnálom, a lelkemet — Kedveskedett- az asszony. ' — Hát engem nem sajnálsz ? — torkolta lé á'z ura. — Jó ürügy volna neked most a kölyökkel babrálni, hogy én addig majd nyújtsam a nyakamat egyedül. Ez kellene neked, ugye? Megetetted, lefektetted, megvártad, amig elaludt, mit akarsz még? Ne törődj, véle, hagyd aludni. Majd délben újból megeteted s aludni fog estig, ha néni is mindegy re gogoíálod ... Az asszony nem is merte tehát egy szóval íse töb.bé" említeni a gyereket. Máskülönben Is mér jó messzire elhaladtak tőle a kapálással. ., Nem is látszott a reggel megkezdett pászma vége, ahova a gyereket lefektették. A szomszédos tábla földön buzavetés volt Már. egészen szárba szökkent s piros pipacsok kacagtak ki a búzából. Időnként fül jek szállottak fel s vigan röpködtek tova. Az ember és az asszony szó nélkül nyújtotta egymás mellett-a nyakát s kapáltak, kapáltak. nagy forgalmasán. Végül az asszony amikor már nem bírta tovább a nagy szó- talanságot, újból megszólalt: — Szép ez a buzavetés. — Miért ne lenne ? — válaszolt az ember. — Nincs egyéb dolga, csak hogy' szép legyer — Olyan nagy, hogy el is lehetne tűnni benne — fejelte tovább a beszélgetést az asszony. — Hát menj s tűnjél el benne, ha unod a kapálást! — kapta fel a fejét az ember. Hogy milyen marhaságokat beszélsz .. . — Jó, jó. Azért nem muszáj mindjárt mérgelődni, hiszen nem azért mondtam. — Én se — mondta az ember. Még az a szerencse, hogy éppen delet harangoztak s igy legalább nyomban megenyhült a hangulat. — Menj s hozd errébb az ebédet, mert harangoznak — szólott oda a férfi az asz- szonynak. — Gyere te is, mert én a gyereket hozom. Klcsijánost hozom. Szegény gyerek, vájjon mit csinál? ... . — Éppen rádgondol s heréll a p rücsköket — élcelödött a férfi. Megindultak végig a pászmán Elöl az asszony s nyomában az ember. Az asszony valami erős szorongást érzett bensejében ... Már ott volt a reggel megkezdett kapálásnál, ahol a gyereket lefektette, de á gyerek nem volt sehol. Csak a ruha volt ott, amivel letakarta. — Klcsijános! Kicsijános, hol vagy? — kiáltotta. — Kicsijánooos! — Minek ordiszt úgy? — méltatlankodott a férfi —, vigyázz, még mind felriasztod a fürjeket déli álmukból. Hát vigyázz!... — Vigyázz! Vigyázz, de hol a gyerek? — Istenem, hol a gyerek? — eirta el magát kétségbeesve az asszony. — Hol a gyerek, hol a gyerek? — ne félj, majd megkerül — biztatta az ember. — Add ide az ebédet, mert éhes vagyok s majd megkeressük ebéd után. — Jaj, be lelketlen vagy! — sirta el magát az asszony —, hát tudnál ebédelni Kicsijános nélkül, a fiad nélkül ? ... — Tudnék hát. Ebédeltem én már nélküle ... — lelketlenkedett az ember. De ezt már az asszony se bírta tovább. Mint egy eszelős vetette neki magát a mezőnek s úgy kiabálta Kicsijános nevét. De választ nem kapott sehonnan. Soha, soha .. . Csak aratáskor. * Közben hetek teltek el. A szomszéd földön megérett a buza learatásra. Az aratók egy reggel beállottak a rendbe s egymásután gyűjtötték marokba, kévébe s aztán keresztekbe a. drága aranykalászokat. A búzatábla közepe táján egy nagy hangyabolyra találtak az aratók. Kikerülték, mert a hangyák nem tűrtek senkit meg hatalmas házuk közelében. Az aratók ezen is túljutottak. Csupán a két kis vizhordó fiú nem akart tovább menni a hangyabolytól. Az árokpartról hoztak maguknak két hosszú füzfaágat, léhán- tolták a héját s aztán ráillesztették a fűzfavesszőket a hangyabolyra. — Hangya, hangya aggy ecetei, mert ha nem acc ldütöm a szemedet -— biztatták a hangyákat. S a felbolydult hangyák nyomban ecetet izzadtak ijedtükbe a fűzfavesszőkre. A két vízhordó fiúcska szorgosan emelin- tette ajkához az ecetes vesszőt s újból elölről kezdték a műveletet, majd amikor jól élyásott a foguk r* ftréregcrvvanytt hangya ecettől, verteikkel beleaaurUk be-rubői £ nagy hangyabolyba, de hanyatt is estek nyomban az ámulattól s kiabálni kezdtek torkuk szakadtából: — Ni, mit találtunk! Ni, mit találtunk!... Az arató emberek ledobták kezükből a sarlót s odaszaladtak: A hangyaboly közepén egy kis, hófehér csontvázat láttak. Olyan vakitóan féhért és tisztát, mint az Öltári Szentség s úgy is ragyogott ! , — Ez a szegény Kicsijános csontváza, lehet... — szólalt meg az egyik, aratp. — Ez bizony az volt — mondották utána, a többiek Is '—, ez a szegény Kicsijános volt... Nagy óvatosan kiszedték a hangyaboly, közepéből a kicsi fehér szontvázat s bevitték, a faluba. — Vájjon hogyan kerülhetett á hangyabolyba? — kérdezték még évek múlva is,.. Aztán a kegyetlen valóságból megszületett' a legenda arról, hogy bujdosott el szegény Kicsijános az ő szüleitől azon a régi nyáron, kapálás idején, bé a szomszéd búzaföldbe... És itt leült a búza árnyékába. Az álom pedig szépen ölébe vette s elringatta, mint egy jólelkü édesanya. De aztán álmában meglepték -szegény Kicsijánost a hangyáig s az ártatlankának lemarták testecskéjéről a húst... Aztán sirhantot is emeltek föléje törmelékekből s az alól csupán aratáskor került elé csontyázacskája, amely olyan vakitóan fehér volt és olyan tiszta volt, mint az Oltári Szentség s úgy is re ~yc jött!... A határban pedig, pontos m a helyén, ahol Kicsijános csontvázát megtalálták, még most is ott áll egy kopott Krisztus-kereszt. De nem a golgotai-Krisztust faragták Erre u frkeresztre, hanem a.bettehemit'.;,, ürüli emlékczteWül.
