Keleti Ujság, 1942. július (25. évfolyam, 146-172. szám)

1942-07-26 / 168. szám

1942. J V £ I U S 2ß . .1 v SP'A Az erdélyi Kereskedelem Keleten Az európai tengerentúli kereskedelem, mely melv békében főkcp az Északi-tenger és a La Manche csatorna kikötőire támaszkodott, ta­lán leginkább érzi a mostani háború súlyos következményeit. A tengerentúli behozatali, illetve kiviteli piacok kiesése válságos hely­zetbe hozta a hamburgi, brémai, lübeehi, rot­terdami és amsterdami nagy kereskedelmi vállalatokat, mégis a józan előrelátás, az ál­lami gondoskodás nem hagyta munka nélkül a kereskedelem hőskorától fennálló Hansá- kat. A legsúlyosabb feladatok megoldása a németalföldi kereskedelmi vállalatokra várt, amelyek talán egyszersmindenkorra elveszí­tették a dél-ázsiai gyarmatbirtokukat és igv évszázadokon keresztül beidegzett üzletágról kellett átnyergelniük az európai adottságok által kínálkozó lehetőségekre. Mar több mint egy éve, hogy amit az euró­pai világkereskedelem a tengeri háború miatt ei veszített a szélrózsa minden irányában, azt megtalálta Keleten. A félig elfelejtett, elha­nyagolt kereskedelmi utak egyszerre felbuk­kantak a történelmi homályból és visszanyer­ték hajdani jelentőségüket. Ami most törté­nik Keleten, az vetekszik a phöniciaiak ten­gerész úttörőinek munkájával, vagy akár a XVIII, századbeli angol kereskedők makacs, csökönyös kereskedelmi térhódításával: az építő tehetség, a közösségi erő és szellem óramű pontosságú együttműködése, a jövő módszeres előkészítése a legteljesebb mértékig jgérqubc van vé#<e és egy cél elérésére van be­állítva. Keleten nem hányódik a tőke az ut­cán ; itt nincs helyük spekulánsoknak és pénz ügyi manővereknek. Keleten az európai ke­reskedelem semmit sem örökölt, hanem min­dent fel kell építenie. Délkelet-TJkrajnában jóli megterem a gya­pot, a dohány, csak el kell kezdeni a terme­lést. A brémai céhek folytathatják azt, amit kétszáz évvel ezelőtt abbahagytak: a novgo- rodi ötvösmunkák szállátását, ami annyi di­csőséget hozott a tekintélyes Hansa-városnak. A lengyel főkormányzóság újjászervezésé­ben 40 birodalmi nagy firma vett részt. Ke- valtól Csernovicig behálózzák a fiókok, í ak­tárak, rakodóhelyek a főkormányzóságot. Azok a eégek, melyek a háború előtt kizáró­lag tengerentúli kereskedelemmel foglalkoz­tak, a mult üzleti évet Keleten is aktiv mér­leggel zárhatták. Érdekes, hogy nemcsak a német cégek mer­nek Keleten hatalmas üzleti befektetésekkel dolgozni. A három legnagyobb hollandiai ke- rcşkedelmi ház az amszterdami „Handeisve- reenigiiig (HVA), a „Déli Batavia Rubber Jlaatschappij“ és a Deli Maatsehappij“, az európai kereskedelemben eddig a kaucsuk, a növényolaj, a dohány koronázatlan királyai, most felszabadult tőkehegyeiket kelet felé irányították és évszázados tapasztalataikkal résztvesznek a pionir-munkában. Már eddig mintegy 220 millió holland forint dolgozik Fehéroroszországban s ezekben a napokban folynak tárgyalások több más holland firma bekapcsolásáról. Hogy milyen intenziv a Birodalom és a hollandiai megszállt részek között a kereske­delmi és pénzügyi forgalom, arra jellemző, hogy a. Holland Bank kimutatása szerint, az utplsó pénzügyi évben a clearing forgalom elérte a másfél milliárd birodalmi márkát. Kelet kereskedelmi beszervezése egyálta­lán nem jelenti azt, mintha Európa lemon­dott volna a tengerentúli piacokról. Az euró­pai kereskedelem sohasem fogja bevonni a zászlókat az óceánokról. Téves volna tehát azt hinni, hogy Keletre helyezte át Európa, amit a tengereken túl most nagy veszélyek között kereshetne. Keleten most mellékvonal épül, amely a háború végén nagyszerűen együttműködik a tengeri fővonallal. Termésvédelmi szolgálatot lát el 1:700.000 levente Kolozsvár, julius 25. Az ország háborús kitartása szempontjából annyira fontos ter­méskészletek most kezdődő betakaritása, va­lamint későbbi időpontban való tárolása biz­tosítására a leventeintézmény önkéntes ala­pon valamennyi leventéjét termésvédelmi szolgálatba állította. Az összes járási levente­parancsnokok, ahol ez még eddig nem tör­tént volna meg, azonnal összeköttetésbe lép­tek a közbiztonsági és közigazgatási hatósá­gokkal: és odahatottak, hogy e fontos szolgá­lat ellátására a közbiztonsági szervek kiegé­szítésére minden helységben és tanyán feltét­lenül megbízható levente álljon rendelkezésre. E szolgálaton túlmenően, —- mint a Levenfe Hírközpont jelenti, — 1.700.000 levente első­rendű kötelességének tartja, hogy nyitott szemmel járva, mindenhová beférközzön, a szabotázs-terveket felderítve, azoknak végre­hajtását idejében tett jelentéssel vagy köz­vetlen beavatkozással már eleve megakadá­lyozza. A leventemunkában nincs nyári va­káció, Kormányzó Urunk legfiatalabb hon­védéi, a magyar leventék ott állanak a dicső­séges háborút harcoló ország belső frontjának Ü vonalán. Az erdélyi hangosfilmmiivészet megterem­tésének kérdése egyre időszerűbbé és ége­tőbbé válik. Sok cikk jelenik meg, amely fényt akar vetni erre a sokat, de mégsem eleget hangoztatott kérdésre. Teljesen tiszta képet egyik sem adott és nem is adhat. Sze­rény Írásom sem törekszik erre, csak egy akar lenni a fényszórók közül, amelyek rá­világítanak erre a kérdésszövevényre. Az erdélyi filmművészet kérdésénél a leg­nagyobb probléma természetesen az, hogy van-e rá egyáltalában szükség? Érdemes-c nagy költséggel és áldozattal virágzó film­életet, hangosfilmipart fejleszteni Kolozs­várott ? A kérdés egyfelől — sajnos, nagyon sok filmember szemszögéből — anyagi vonatko­zású. Leverő tény, de való, hogy a mai magyar filmgyártást nem annyira művészet­nek, hanem inkább iparnak lehet nevezni s ftlmkérdésekben inkább a pénz, mint a tiszta művészi érzék irányit. Amikor az anyagi érdek szembekerül a művészivel, utóbbi ma­rad alul. Kevés pénzzel is lehet művészi fil­met felvenni és sok pénzzel Is lehet csapni­valót fényképezni. A szeszélyeskedő pénz­ember sokat ronthat egy film értékén s ez nyilvánvalóan sok bonyodalomra ad okot Célravezető megoldás lehetne, hogy a film­készítéshez szükséges pénzt az alapítandó gyár adja, a befektetett pénz pedig ne egye­seknek kamatozzék, akik bármikor kivehetik pénzüket és aztán nem pénzelik többé a filmművészetet, hanem az utolsó fillérnyl hasznot is a gyár fejlesztésére fordítsák. A művészetért kapott pénz a művészetet szol­gálja. Az egyéni és zsarnokoskodó vállalko­zás káros túlkapásai örök időre megszűnné­nek. Erdély sohasem egyezhetik abba bele, hogy lelkületűnktől, tőlünk távolállök, min­ket nem ismerők akár a pénz jogán, akár bármilyen jogon kezükbe ragadják film­művészetünket s azt saját részükre aknáz­zák ki. Nem akarok különbséget tenni anya­országi és erdélyi között, de inkább egy filmkockát se vegyenek fel itt, mintsem, hogy ne erdélyiek kezében legyen az erdélyi film. Ne érveljen senki azzal, hogy minket be kell tanítani, mert a hangosfilmhez itt jóformán senkisem ért! Mi kérjük a pestie­ket, hogy tanítsanak ki, hogy műszaki tudá­sukat közöljék velünk, de ennél többet ne tegyenek!!! Az első években kérünk szaK- emberek és rendezőket, de csak azért, hogy erdélyieket tanítsanak ki. Befogadni csan azokat akarjuk, akik teljesen erdélyiekké tudnak válni. Ma még nem tudnánk mi, erdélyiek filmet felvenni, de csak meg kell tanulnunk a han- gosfilmkészités műszaki titkait s nénány éven belül már megállunk saját lábunkon Akkor aztán megkezdődhetik az igazi er­délyi filmgyártás! Kérdés az is, hogy művészi szempontból érdemes és kivánatos-e itt megindítani a fel- vevögépeket ? Tudna Erdély a kezdet nehéz­ségeinek leküzdése után valódi nagy alko­tásokat adni? Ha ebben biztosak vagyunk, akkor bár­mekkora pénzáldozatot érdemes hozni. Térjünk vissza azonban kissé a múltba, hogy tisztán láthassunk. Az 1910-es években vagyunk. A fejlődő és a külföld mögött semmivel le nem maradó magyar filmélet szépen halad és erősödik. Budapesten közel 50 mozi mű­ködik. A filmplacon csak külföldi filmek szerepelnek. A magyar filmgyártásnak ezek­kel kellett versenyre kelnie. Előbb Budapes­ten keletkeztek filmgyártó cégek, ezék azon­ban sokáig csak hiradó-jeilegü képeket ké­szítettek s alig egy-két jelentéktelenebb kísérletezés történt játékfilmek felvételére. Mint a magyar színjátszás, a magyar film­művészet is Erdé'yben született meg s hír­nevét is itt szerezte. Jellegzetesen egyéni stilusu, külön irányzat volt ez s a legtöbb itt készült film külföldön is hatalmas sikert aratott. Az erdélyi film a termékeny iro- da'mi múltból táplálkozott s állandóan újat adott, mind rendezésben, mind kiállításban. Az erdélyi filmgyártás az első világháború közepén megszűnt. Erdély megteremtette a magyar némafilmet, naggyáfejlesztette, de a körülmények mostoha alakulása véget ve­tett a sikerek utjának. Minden filmkészitési a’akulat Pesten ütötte fel tanyáját s egész gyártásunk ott összpontosult. Hol állhatna ma az erdélyi film, ha nem következett volna be Trianon? Lehet, hogy kevesebb pénzzel, de annál nagyobb:művészi lelkesedéssel ontanánk a filmeket, amelyek minden bizonnyal versenyre kelnének a pesti filmekkel s hajszálnyira sem maradnának le azok mögött. óriási hiányt kell pótolnunk, mindazt, majd az erdélyi filmgyártás körül is ... Az anyagiaknak azonban Erdélyben nem szabad gátlólag hatniok a művészetre, a töke ön­kényeskedését s a hozzánemértők beleszólá­sát teljesen ki kell kapcsolni. Minden azon múlik, meg tudunk-e teremteni mi, erdélyiek egy egészséges, igazságos gyártási formát, pénzügyi szervezettséget s az erdélyi film­művészet vezéreszméjévé tudjuk-e tenni a „L’art pour Part‘‘-ot a „L’arl pour l’argent“ helyett ? ... Nem szabad megengednünk, hogy a film alkotóművészeinek kiválasztása, anyagi ke­reteinek megszabása, végül pedig egész sorsa egy gazdag, de esetleg művészi érzék nélküli és pénzsóvár embernek, a „producer­nek“ kezében legyen. A pesti gyártásban az anyagi lehetőségeket megteremtő producer­nek állandó irányító szerepe van; ha kevés a pénze, megnyirbálja a rendező elképzelé­sét, kevesebb és tehetségtelenebb szereplővel játszatja el a filmet, olcsóbb anyagot hasz­náltat, korlátozottabb bt világítással fel­vételezik s irtózik a rosszul sikerült jelene­tek megújításától. Olyan megoldást kell tehát találni, amelynél a művészetet pénzért lealacsonyitó egyéneknek nincs irányitó sze­repük. amit a Hunnia tiz év alatt ért cl, nekünk — hangsúlyozom, csak műszaki oldalról! — egy-két év alatt kell elsajátítanunk. Szak­embereket kell képeznünk, nagy összeget kell áldoznunk egy erős és erdélyi szellemű, tiszta magyar, külföld felé nem kacsintgató utánpótlás kiképzésére. Vigyáznunk kell, hogy az utolsó méterig csak saját magunkat adjuk filmeinken. Na csak szórakoztasson, neveljen is ... Mint ahogy egykor a némafilm idején, ma is Erdély és az anyaország irodalmából me­ríthetünk témát, mégpedig olyat, amely nemcsak Magyarországon játszódik le, ha­nem amely teljesen magyar szellemű, ma­gyar kérdéseket foglal magában, a magyar tömeget akarja előbbrevinni. Alapfeltétel tehát, hogy a magyarságot a szórakoztatás mellett javitsa s legalább egyet felvessen a számos magyar sorskérdés közül. Bátran kell hirdetnie az uj magyar életbe vetett hi­tet, a népi erők érvényrejuttatását, a mun­kás helyzetének megjavítása szükségessé­gét, stb. stb. Milyen rendezői irányt ajánlatos követ­nünk ? Erre a kérdésre nagyon nehéz a fe­lelet; természetesen csak a kezdetre gondo­lunk, mert később reméljük, hogy mint a némafilm hőskorában, úgy a hangosfilmben is külön irányzatot tudunk kitermelni. Igazi magyar filmet a magyar tájjal lehet csak megalkotni. Erdélyben a külső felvéte­leknek kell előtérbe kerülniök. így képsze- rűbb s filmszerűbb lesz a film, levegösebb, mint a pesti filmek, helyi vonatkozása, ki­fejező környezetábrázolása pedig tökélete­sebb. Az erdélyi filmművészetnek az lesz a szerepe a nemzet életében, hogy szétoszlassa azt az álmagyar világot, amelyet a zsidó szellemi befolyás alkotott a külföldnek ró­lunk, pazar potemkinos hazugságokkal, fes­tett szájú, selyemharisnyás menyecskékkel, lasszós csikósokkal, félhülye dzsentrikkel, préri-szerü Hortobággyal. Ebben a hazugság áradatban minden szerepelt, csak éppen a magyar nép nem, népművészetünket pénz­szerzésre használták ki. A külföld — sajnos — sok helyt még mindig nem változtatta meg véleményét rólunk. Az erdélyi filmját- szá-snak kell ezeket az álhiedelmeket szét­oszlatnia, kultúránkat bemutatnia. Olyan regényeket, témákat kell feldolgoz­nunk, amelyek a magyar filmekben olyan gyakori és visszataszító ötletszegénységet, mondanivaló-hiányt már jóelöre . kizárják. Hadat ke'l üzenni a ponyvaizü, rendelésre beérkező happy-end-nek is. Ez még nem jelentené, hogy a filmeknek csak tragikus végük lehet, de meg kell szüntetni az ala­csony színvonalat és a hétköznapiasságot. Erdélynek kell megteremtenie az igazi magyar történelmi filmet. Az első években ez még nem történhetik meg, csak akkor, ha már jól betanult műszaki és művészgárda áll rendelkezésünkre. Az eddigi magyar tör­ténelmi filmek nem annyira a történelemért, mint inkább a kínálkozó szerelmi története­kért készültek. Nekünk viszont nem szabad a történelmet ilyen okból háttérbe szorítani. • Másik tárgyterület az elnyomatás éveinek kora, a közeli mult történelme... Nem „El­némult harangok"-szerü filmekre van szük­ségünk, hanem Nyirő és társai müveinek higitatlan, jól átmentett filmredolgozására. Most már a munkáé a szó! Lássuk az er­délyi filmgyárat! Induljanak el a felvevő- gépek, mutassa meg Erdély ismét, hogy mit tud?, gZENIFÉTERY LASZLö Meg kell szüntetni az egyéni vállalkozás túlkapásait HOGYAN SÜL A KALACSKA? Onnét, ahol most hárommillió magyar kasza vágja az Isten ajándékát — a szép. Alföldről — hoztam magammal egy zacskó békebeli kenyérlisztet. Itt kalács­liszt a neve. Süttettem belőle kenyérkaiá- csot. Hogyan? Egy pohárka lisztért kap­tam élesztőt, egy másikért két deci tejet, egy harmadikért egy tojást, a negyedik pohárka lisztért pedig megsütötte ideigle­nes háziasszonyom. Olyan lett, mint a kakastéjjel sütött, pünkösdi kalács. Pedig ez bihaltéjjel sült. Csak az volt a baj, hogy nem mertem nyíltan megenni, mert kinézték volna a kezemből az embe­rek. A többit hét részre osztottam be »' úgy ettem meg, hogy a kávémérésben lehörpintettem a tejemet, utána ţftedig itt­hon ettem meg a kenyérkalács-adagot, mert nekem nem adtak kenyérjegyet, ami-« kor ideutaztam. Az irigy’élt őstermelő szektába tartozom, összes vagyonom fél­hold búzaföld és. 300 négyszög rózsa- krumpli ....- y- * A NÓTA VÉGE Egyik reggeli sétámon gyönyörűségem telt tizenkét legényben. Vidékről jöttek be cte- rócban, pántlikás kalappal. Poros volt a fu­tóik, poros a nemzeti pántlika... s a legé­nyek ugyancsak daloltak ám. Nem tudom, a fenyőviztől vagy a krumplilétől, de dalol­tak... A. város belseje felé egyre szűnt a dali ereje. (Egyik a másikat bökdöste obiad­ba.) Volt közöttük egy kemény legény. Szép volt, mint a húszéves tölgyfa dereka. Arisá­nak egyik felén az anyai esők melege, a má­sikon a mátka csókjának tüze... Szeme a-k-' kor is messzeségbe nézett, amikor bakancsa orrát nézte. Zengett»a hangja, amikor azt * dalolta, hogy: Szamosfalvi vasútállomáson Három gőzös áll a negyedik vágányom Az elsőnek jaj, de füstöl a kemence. Azon visznek az orosz határszélre.., — Az orosz túlsó-határszélre... — javí­tottam bele a nóta szövegébe. A nóta elárulta jöveteink célját s megfao- esájtottam neki a nótáért. De nem ilyen *'■ fehér zubbonyban figyelő ember. Az más. törvények szerint mozog. Gyengéd felszólítás után erősebb követke-' zett s hamarosan komolyra fordult a dolog... • Az ocsúdó legényt már kisérte is... Behi-- sérte ... Elébe vágtam a menetnek s a következő utcasarkon megállítottam a rend fehérrwhás őrét. — Panaszom van, biztos uram! Nem túrja a fülem ezt a fülsiketítő szirénazajt, amit ezek a kerékentolható kolozsvári benzinfíijé- szesek csapnak az utcákon végestélen végig— Hozzámhajolt s azt mondta, ismételjem még a panaszomat, mert a fűrészek sistergő m- '' zsikája miatt nem hallja pontosan. Kezem­ből dudát csináltam s úgy. zúgtam fülébe: " Rámnézett, csóválta fejét. Valószínűleg bo­londnak tekintett. Intett a kezével, hogy... álljak odébb.., Hegy jobban megértsem, rámkiabált-: — Az más, uram! * TIROS PARADICSOMOK Egyszer már körülutaztam a világét. Ingyenjeggyel utaztam. Per sup. (Hadi- - fogoly voltam a múltkori összekoccanás végén.) Az Amur mentén rostokoltunk vagy három évig. Ott láttam, mit jelent a gyümölcs! A meleg Mandzsúriából nehézhasn de­reglyék hozták fel az északi (orosz) vá­rosba a friss paradicsomot. Nosza, rajta, a város ezer és ezer gyermeke megrohan­ta a kikötő tájékát és pénzért, használt szőrmedarabokért, egy-egy nyütt kozák­sapkáért egy szakajtóravaló piros paradi­csomot kaptak a hogyától. Felét azon­mód beszemelték a gyerkőcök. Csak úgy ’ csurgott az édes lé a szájuk szögletén. Ahol most hárommillió kasza vágja » jövő kenyérnekvalóját, már megérett az első paradicsom. A vonat acélkerekei már ide is elhozták az első szállítmányt. Tulaj­donképpen 98 százalék viz az egész gyü­mölcs. Édes öröm nézni a piacon a piros halmokat, de gyermeket alig látók, körü­lötte. Alinak, állnak szegénykék, mintha nem is paradicsom, hanem piros farkas­alma volna. Félnek tőle, mert olyan, mint a méreg: drága. Megvehetetlen. Ehetetlen ... Az ártatlan gyerekeknek a nyála csep­pen érte, nekem meg a szivem fáj tőié.,, K. i. , \

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents