Keleti Ujság, 1942. május (25. évfolyam, 98-122. szám)

1942-05-31 / 122. szám

r ~- —M íiáíiifain 2942. M A J U S 31 NEM ARABUL, HANEM MAGYARUL! As Ellenzék május 27-i számában kü­lönös cikk látott napvilágot, amely hem­zseg a félrebeszélésektől, gyanúsításoktól s meglepő, hogy a szerkesztőség a mai komoly időkben az ilyenfajta megnyilat­kozásokkal szemben nem tanúsítja azt a komoly belső cenzúrát, amire magyar ■közéletünkben szükség van. A támadóélü cikk Szcpos Sándorral, a Corvin-koszorus festőművésszel s személyemmel foglal­kozik. Hetekkel ezelőtt Szopos Sándor működését méltattam s rámutattam arra, hogy a múltban milyen rosszindulatú ■mellőzések érték. A mostani szokatlan hangú támadás válasz akar lenni a Ke­leti Újságban megjelent cikkemre. A méltatlan harag felhői boronganak fe­lénk, márpedig, aki haragszik, annak ■rendszerint nincs igaza. Hogy Szopos Sándor munkásságának és magas kitün­tetésének méltatása mennyire helyénvaló volt, arra bizonyíték Kelemen Lajosnak, a kiváló erdélyi tudósnak az üdvözlése. <5 mondotta: Nagy örömmel olvastam a cikket, örülök, hogy végre akadt valaki, aki Szopos Sándor kiyáló érdemeit elis­merte s kellő értékére szállította le azo­kat a rosszindulatú gáncsoskodásokat és mellőzéseket, amelyekben eddig a kiváló erdélyi művésznek része volt. Kelemen Lajos pedig ismeri az erdélyi magyar közéletet s megfontolt véleménye mindig mértékadó szerepet játszott a magyarság körében. Az Ellenzék cikkírója tehát csak a saját személyében támad, gán- csoskodik és gyanúsít. Nem vennök túl­ságosan komolyan, ha nem egyik laptár­sunk hasábjain mondja el sajátos, egyéni véleményeit. Hiába írja, hogy a Szopos Sándor méltatásáról irt cikkünkben „igen nagy részében szerény személyével“ fog­lalkoztunk. Ö, nem. A cikk megírásánál az Ellenzék cikkírója csak „mellékkörül­mény“ volt. ' Hét pontban száll perbe velünk, de a lényeget mindenütt mellébeszéléssel akar­ja elnyálazni. Vegyük sorjába „érveit" és végezzünk röviden vele. Azt Írja, hogy a freskót összetévesztem a falfestmény­nyel. A freskó a zsurnalisztikában min­dig egyet jelentett a falfestménnyel. Két­féle freskó van: az al fresco, a nedves vakolatra felrakott falfestmény és az al secco, a száraz falra festett falfest­mény. Mindkettő freskó néven ismeretes ? magyarul —- falfestményt jelent. A cikkíró úgy látszik itt is egyéni utakon jár. Azt Írja továbbá, hogy Budapesten megjelent könyvét, amelyben Szopóst el­hallgatta, Thormát levágta s magát az egekig felmagasztalta, nem „Erdélyi Mü- vészalmanach“-nak nevezte, hanem „Er­délyi Művészek“ címmel jelölte meg. Eb­ben igaza van. De azt nem tagadhatja le, hogy az „Erdélyi Művészek“ cimü mun­kájából Szopos Sándort elsikkasztotta, pedig az ő és a nagybányai festők mél­tatása nélkül erdélyi művészetről aligha lehet komolyan beszélni. Áz is igaz, hogy a „Barabás Miklós Céh“-et klikknek neveztük. Mindezt azért kockáztattuk meg, mert a Céhből az er­délyi és nagybányai művészek nagy ré­sze hiányzik, aminek a főhatalomváltozás után lép előtérbe a jelentősége, midőn a Kolozsváron felépítendő műcsarnokot, ér- /tesulésünk szerint, a város bérbe akarja adni a Barabás Céhnek. Cikkemben érintettem, hogy néhány éwel ezelőtt az Ellenzék cikkírója külö­nös női portrét festett, amely egy kolozs­vári „ujreformátus nagyasszonyt“ ábrá­zolt. Magyar ruha volt rajta, kezében biblia., a háttérben pedig a Farkas-utcai református templom körvonalai bonta­koztak ki. Amint utóbb értesültem, a cikkiró nem a Farkas-utcai református, hanem a főtéri Szent Mihály templom körvonalait rajzolta fel a képre. Akkori­ban a „műről“ bizonyos körökben nagy megbotránkozással beszéltek s Kolozsvá­ron minden valamirevaló ember tudta, hogy a cikkemben említett portréra való utalás nem Makkai Sándor református püspökre vonatkozott, hanem egy kolozs­vári kikeresztelkedett zsidó asszonyra. Jobban tisztelem én a püspöki palástot, mint az Ellenzék cikkírója, aki rossz­indulatúan ferdít s különös lelkiségére és erkölcseire vall, hogy Makkai püspök pa­lástja mögé akar bújni. Szopos Sándor művészi munkásságát ismét bántó módon aposztrofálja, midőn azt írja, hogy „személyes véleményem azonban, hogy monumentális feladatok megoldására nem futja erejéből és ilyen természetű munkái csak megnagyobbított illusztrációk; hogy éppen ez a „még va­lami“ hiányzik belőle, ami művésszé teszi a művészt.“ Nevetséges volna vitát pro­vokálni az Ellenzék cikkirójával, midőn Szopos Sándor megkapta a Corvin-koszo- rut, ami ma Magyarországon a legna­gyobb művészi érdem jutalmazását je­lenti. A magam részéről a Lotz Károly aranyérmet se tudnám lebecsülni, ame­lyet a székesfőváros nagy gonddal össze­állított bizottsága ítélt oda a festőmű­vésznek. Ök bizonyára tudják, miért. En is tudom. A cikkiró tehát nem annyira az én hozzáértésemet, mint a kultuszmi­niszter ur és a székesfővárosi művész- bizottság hozzáértését teszi hamis kritika tárgyává. Ugyanakkor cikkében Szopóst modortalannak nevezi s amint értesül­tem, mindezek miatt Szopos becsületsér­tés és művészi hitelrontás címén a bíró­ság előtt fog magának méltó elégtételt szerezni. Az Ellenzék cikkírója nem válogat az eszközökben: megkockáztat egy alantas és rosszindulatú gyanúsítást is, amidőn azt Írja, hogy voltak olyan könyörtelen magyarok, akik nemzeti ajándékot kap­tak a román uralomtól ingyen, vagy kép­letes 1 lejes árért. Tekintettel arra, hogy cikkében Szopósról és rólam esik szó, vissza keli utasítanom a rosszindulatú gyanúsítást. Nekem valóban a román Imperium elején egylejes képletes áron a Bem-uteában ajánlottak fel egy olyan házhelyet, ami ma 23—30.000 pengőt ér, de — nem fogadtam el. Tudomásom sze­rint Szopos Sándor sem fogadott el sem­miféle házhelyet. Állításomat hajlandó FELIX-qYÓgyfMrdő Nagyváradtól 8 km.-re. 49ftC. hőfokú, kénes, rádiumos hévizforrás. Reams, CSDZ, JSClliAS. izMeíí bánfáiméit, nőt betegségek ellen, csonttörés után utol* erbeleílen gyógQhafáso meleg iflrtfök, iszappahelis. Szabadhirdő! Állandó fürdőorvos. Egész éven át nyitva. A jászóvári prépostság kezelésében. Képes tájé­koztatót díjmentesen küld a: Fürdőigazgatóság, TéliXfflnlO, Bihar vm. vagyok bármikor igazolni a ma is Ko­lozsváron élő Vasilie Hossu, volt városi főjegyzővel. Keresse tehát máshol azokat a „könyörtelen“ magyarokat, akik a ro­mán hatóságtól adományokat fogad­tak el. A cikkiró azonban nemcsak gyanú­sít, hanem „politizál“ is, midőn kijelenti, hogy voltak olyanok, akik a Magyar Párt, vagy egyéb közületek emlőin csüngve tartottak ki a „nemzeti irány­zat“ mellett. Nem titkolom, soha nem is titkoltam, hogy megrendelőimnek 80 szá­zaléka román volt, — állítja magáról az Ellenzék cikkírója. Rendben van. Minden becsületes magyar ember, jó magam is azonban büszkén vállalja, hogy a román uralom ideje alatt a Magyar 1‘art emlőin csüngött. Kevesen vannak azonban olya­nok, akik bevallják, hogy — 80 százalék­ban a románság emlőin csüngtek. Mi más elveket vallottunk és ingyen házhelyek helyett börtöncellákban részesültünk, de mindvégig kitartottunk a cikkiró által macskakörmök közé ékelt és gúnyosan aposztrofált nemzeti irányzat mellett s ki fogunk tartani a jövőben is. De nem kényszerítünk senkit, hogy ezen az utón kövessen. OLAJOS DOMOKOS Májusi r.. — Már nem gyalogolok tovább — mondta a barátom. Fújt egyet és megtörölte zsebken­dőjével kopasz tarkóját. — Ti, fiatalok csak sétáljatok — szólt feleségéhez, leányához é- a fiatalúrhoz. — Lefoglalunk egy asztalt ebben a ven­déglőben s ha meguntátok a korzózást gyer­tek bé, megvacsorázunk itten. — Kerlek — mondta, miután elhelyezked­tünk é« hozták a habos finom sört. — te régi jó barátom vagy, veled őszintén beszélhetek bizalmas magánügyeimről. Xagyon szeretném véleményedet hallani. íme: ez az ur, ez a Károly, akinek bemutattalak, már vagy öt éve udvaról leányomnak. Még a kisebbségi sorsban kezdte. Hát akkor bizony anyagilag elég gyatra körülmények között élt s a jövőt illetőleg sem voltak valami fényes kilátásai. Most azonban — Istennek hála — jó állása van s a legjobb előhaladási lehetősége. Har­minc éves is elmúlt, tehát minden feltétel megvan ahhoz, hogy megnősülhessen. leá­nyomról nem beszélek. Öt ismered. Komoly, okos, esinos urilány, egyetemi hallgató... Bol­dogok lehelnének és — látod — a fin vár, nem nyilatkozik. Mint apa nem a házasságkö­tésről, mint korszerű problémáról akarok ve­led csevegni, hanem kizárólag csak erről a speciális esetről, amelyhez nekem is van va­lami közöm. Kérlek, nyissad ki kissé a sze­med, gondolkozz és majd alkalmilag mondd meg a véleményedet. Vacsorázz velünk, csi­nálunk egy kis görbe éjszakát, úgyis olyan ritkán jövök be ebbe a kedves régi városba fatornyos hazámból! — szólt s még két po­hár sört rendelt. Az előkelő étterem lassanként megtelt, a villanyfény beragyogta a fehér asztalokra ra­kott csillogó evőeszközöket s a vázákból fel- ágaskodó „növényzet“, mintha a sürgés-for­gásba kapott pincérekkel együtt szolgálatba lépett volna, himbálni s rezegtetni kezdte ma­gát az ételszagos kavargató enyhe májusi légben. A felmeredő tűzfalak között, fenn a végtelen messzeségben megjelentek a csilla­gok. Egy sarokban a banda pengetni kezdte a húrokat s a prímás, kezében a nyirettyűvel, szakértő szemmel nézte végig a megjelente­ket. Néhányat biccentett... Úgy festett, mint egy ur, aki könnyelműen és gyorsan elher­dálta a vagyonát, de közbe meghízott s meg­komolyodott. Azután intett, széles mozdulat­tal nekivágott a huroknak... A mama, leánya és az udvarló megérkez­tek... A mama fején a legújabb tavaszi „herzig kis modell“ volt. Amikor vette, bizonyára szt mondták, hogy kalap. Mindenesetre me­rész képzelet szülötte, volt, posztóból és sza­lagokból. A mama különben szép asszony volt. Mindene szép volt. Arca, termete, keble, karja és keze, amellyel felém intett, amikor megkérdezte: — Maga, mit eszik, — Elég sok krumplipaprikást vacsoráztam a kisebbségi sorsban — mondottam — most harcsát eszem, rántva és körítve, de bejelen­tem: késsel, ha megengedik. Az ételek, amiket megettünk, a bor, amit megittunk, a cigaretták és szivarok, amiket elfüstöltünk a legfinomabbak voltak, a han­gulat, a muzsika és a szertecsapongó társal­gás, amelyet minden elképzelhető témáról folytattunk, a legkellemesebb volt, az a jele­net pedig, amikor a mama észrevette, hogy kalapjának pontos mása még három hölgy fején pompázik és hivalkodik s némi csodál­kozás után olyan arcot vágott s úgy kezdett nézni, mint amikor a lányok pókot látnak és egy valószínűleg begyakorolt mozdulattal az asztal alatt erélyesen rálépve férj ura tyúk­szemére, csak ennyit mondott: Edgár! ez a jelenet számomra rendkívül kedves és tanul­ságos volt. Mcrhiszen én nemcsak vacsoráz­tam, szórakoztam, nekem feladatom s köteles­ségem is volt. Megfigyeltem és tanulmányoz­nom kellett itten embereket, akik „szerelme­BUDAPEST, RAKÓCZI-UT 5 SZÁM. Központi fekvés. * Korszerű kényelem SZÁLLÓ Eaydtpjas szobák 6*— P-tőI 12* P-ig Kétdayas szobák 9*— P-től 18'— P-ig Éttermében Veres Károly és c gány- xenekara muzsikál. Elismerten kiváló konjjha. Polgári árak sek“ és megkellett állapítanom, miért nem akarnak egybekelni ? Amikor Edgár, a papa, mint férj, az első falat után azt mondta : „ez a mártás külö­nös“, akkor a mama egy parányit késhegyre véve megizlelte s pillanat alatt beavatkozott,' sózott, kevert és savanyított, a papa pedig megelégedetten s élvezettel falatozott tovább. Ez cselekedet, ez tény, amiből egy pszicho­lógus megállapíthat, következtethet és Ítéle­teket vonhat le. De mit lehet megállapítani abból, ha egy kisasszony ngyanakkor a vita­minokról beszél és Rilkének — mint lírikus­nak — látásmódját összehasonlítja Duhamel- nek, a prózairónak jellemfestő készségével, miközben udvarolnak neki s a cigány azt huz­za: magos a házatok...? Örömmel csatlakoztam az indítványba»: menjünk oda. ahol táncolni lehet. Mentünk! A dzsesz rikoltott s a parketten csoszogtak • vonaglottak a párok. Egy nő énekelt, olyan volt a hangja, mint a nagybátyámé, három­napos lumpolás után. A főpincér ide-oda ci­kázott a zsúfolt asztalok között s amikor * falakhoz ért, közömbösen és minden meggyő­ződés nélkül csavarintani kezdte a kapcsoló­kat, emiatt kék és lila félhomály keletkezett- Ezt hangulatvüágitásnak hirdették. Hangulat volt is, mert az emberek csak rendeltek és egyelőre még nem fizettek. Mi is rendeltünk s ketten a papával koccinthattunk és ittunk. Jókat nevettünk, mert elmondottunk nehány viccet s jobbra-balra bólintgattunk, mert is­merősöket fedeztünk fel. A mama, leánya és az udvarló táncoltak. Sokat táncoltak s legtöbbet a mama. Forgott, hajladozott s a táncosok valósággal elkapkod­ták egymástól. — Te — mondom barátomnak — feleséged nagyszerűen érzi magát s ennek örvendek. Nézi ed csak, most egy német katonatiszttel1 táncól. Öröm volt nézni őket. Könnyen s kecsese® ropták, tüzesen bokázták a zene luktető rit­musát s látszott, hogy csiklandozza őket a tomboló muzsika pajzán szövege, amelyet időnként belekiabáltak a zenekarból a kavar­gásba: „Szép hely, jó hely Teherán, de ott is teher am, — a feleség“... Szünetben a német és még nehány ismerős asztaliunkhoz ült. A zenekar nekünk játszott. A hangulat vidám s emelkedett volt, nevet­tünk és énekeltünk. A papa megölelte és meg­csókolta Kálmánt és fizetett. Hazakisert ük1 őket. Elváláskor, diszkréten megkérdeztem *• barátomat: — Mondd kérlek, nyilatkozott mán, — gratulálhatok? — Nem — válaszolta! ‘ Nyulatkozat ellenben mégis történt. A né­met tette, amikor kettesben hazafelé ballag­tunk. A Szamos-hidon mentünk éppen, ami­kor lenézett a mélyben hömpölygő habokra és igy szólt: — Ezt a magyar asszonyt elvenném fele­ségül, most rögtön, ha hozzám jönne... Pedig nem is ivott sokat... , *­----- TÚRÁN LAJOS mar Kát­CAPITOL-mozgó: Leányvásár. Fősz.: leczky, Latabár, Sárdy, Tompa Pufi, Kiás Manyi, Vaszary, Makláry, Bilicsi. Vasár­nap d. e. 11 órakor Matiné. Műsor előtt a legújabb magyar és Ufa háborús hiradök. EDISON-mozgó: Jöjjön elsején. Fősz.: Tu- ray Ida, Jávor Pál, Pager Antal. Előadá­sok: 5, 7.10, 9.10. EGYETEM-mozgó: Trcnk báró kalandjai. Fősz.: Hans Albers. Vasárnap d. e. 11 óra­kor: Trenk báró kalandjai. RIO-mozgó: Kölcsönkért férjek. Fősz.! Si- mor, Szilassy, Vaszary, Bilicsi, Pethes. Vasárnap d. e. 11 órakor: Matiné. ROYAL-mozgó: Fráter Lóránd. Fősz.: Pá- ger, Szilassy, Tőkés Anna, Mály Gerd, Tompa Pufi, Makláry Zoltán, Ajtay An­dor, Kökény Ilona. Vasárnap és 4-én csü­törtökön d. e. 11 órakor külön előadás. URANIA-mozgó: Kár volt hazudni ... Fosa. Irene Dunne és Cary Grant. Vasárnap d. e fél 12 órakor: Matiné. JÓ ÁRU ÉS JÓ HIRDETÉS ALAPJA A JÓ ÜZLETMENETNEK

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents