Keleti Ujság, 1942. május (25. évfolyam, 98-122. szám)
1942-05-31 / 122. szám
es Irt«» I Heffdbe Béla A jövendő történetírójának nehéz, de szép feladat 'jut. Egy vénhedt, csődbe jutott és maga alá temetkező civilizáció haláláról, egy uj, szociálisabb és kulturméntő hagyó- mányokon felépülő Európa kialakulásáról kell képet rajzolnia. Munkájának -egyik igen érdekes része lesz az, amikor a most dúló háború „non senseinek” valóraválását fogja boncolgatni. Meid, ez a kor a „non sensek" valóraválásának az ideje is. Elégséges ennek igazolására a kétéves német-orosz barátsági szerződésre, vagy az angol-francia viszony alakulására utalnunk. A jövendő 'történetírójának, többek között, — lesz még egy igen érdekes feladata; is: a francia tragédia és megújhodás történetének megírása. A tragédiának szemtanúi voltunk. A megújhodásnak szemtanul vagyunk. Ezzel kapcsolatosan érdemes felidéznünk Romain Rolland szép sorait: „Tudjuk a történelemből, hogy a legrégibb fajták meglepő megújhodásokat érhetnek meg s hogy ez a csoda a világ egyik népénél sem ismétlődött meg gyakrabban, mint a mi Franciaországunknál. Az évszázadok során tízszer is követte hősies ifjúság a kimerülés korszakait, amelyekben Európa Franciaország fényes, kendőzött pusztulására várt. Ezeket a feltámadásokat Franciaország a fajták sokféleségének köszöni, amelyek alkotják s amelyek felváltva alszanak el és álmodnak és állnak őrt. A fáradt csapatokat friss csapatok követik. Néha kihunytnál« látszik az élet. Az alvó tábor körül az ellenség ólálkodik, fis éppen ez az óra, amikor a hasadó hajnalplrban riadót fújnak a kiirtok. Mi, azt hiszem, Ilyen órában élünk. A népünk ébredez.“ (Jean Cristophe.) Rolland profétikus szavait most igazolja az idő. Franciaország ébredez. Gyakran beszéltek hanyatlásáról. Sok jel a hanyatlás, a halál mellett is szólt. A francia történelem azonban mindig rácáfolt az aggodalmakra. Jeanne d’Arc korában csapatostul kószálta,k a farkasok az elpusztított Páris- ban. Idők folyamán az elharapódzó élvezet- szomj, a teremtő akarat csődje, az elernyedés anarkiája a pusztulás harangját kongatták meg Franciahon felett.. S Gallia mégis él. Uj és minden eddiginél nagyobb és nehezebb próba elé állítja a történelem: újjászületést követel tőle s még valamit, ami talán mindennél nagyobb: azt követeli tőle, hogy kezet fogjon Németországgal, párosítsa széles kultur-öntudatát és lelki éleslátását a német lélek érzelmi gazdagságával, természetérzésével és rakja le az uj Európa alapját. A történelem megismétlődik... A történelem folyamán most másodszor kísért sorsdöntőén a francia-német összefogás gondolata. Először 1871-ben, Sadowa után meredt a franciák elé e döntő feladat elvégzése. Akkor, a legyőzött francia nép dermedt lelki és politikai válságában merült fel a kérdés: parttalan viz-e a Rajna, vagy összekötő folyó, amelynek két oldalán nem ellentétes világok, hanem egymást kiegészítő országok terülnek el ? Renan vallott akkor, Sadowa után, a német-francia viszonyról s érdemes felidézni sorait: „Franciaországból 1815 után kiveszett az Igazi harci szellem. A franciák minden tevékenysége a szociális kérdésekre, az ipart meggazdagodásra Irányult. Ebben egy volt Európával, kivéve Poroszországot. Mi valami esztelen anyanyelvüség felé rohantunk, a porosztik viszont ápolták azt a szellemet, amelyet mi „ancien régime“-nek nevezünk. Ennek a „régi rendszernek“ az Ismérvei voltak: a gyarapodás vágya, a nemzeti mítosz, a faji büszkeség. Poroszországot megóvta ez a régi rendszer az ipari, gazdasági szo- eiálts materializmustól, amely minden nép erejét gyöngíti és kiszívja. A háború lényegében a „régi rendszer“ tartozéka. A demokrácia pedig a katonai szellem legerősebb megrontója. Németország győzelme a fegyel mezett, tisztdettudó, figyelmes, módszeres ember győzelme volt. A tudomány és a józan ész diadala... Már látom a napot, amikor a szocialista államokat a németek fogják kormányozni, (Reforme intellectuelle et morale. 1871.) Az 1871-i összeomlás után, Franciaország a maihoz hasonló helyzetben volt. Akkor is Könyvnapi könyvek nagy választékban kaphatók a Kiráíy János könyvsátrában, Mátyás Király tér 16. szám (az üzlettel szemben) Plébánia épület. Telefon: 21—12. írók a sátorban autogramot adnak, kereste a tragédia okait s éppen Renan foglalta egybe azokat, apukor Így irt: „A német nemzet történelmi valóság és ml balgán túltettük magunkat rajta. Kívánatos lett volna, hogy a német egység nem akaratunk ellenére, hanem éppen a mi beleegyezésünkkel jöjjön létre. A ml ellenállásunk forrósltotta harci lázzi a porosz hege- monia vágyát.“ Nagy hiba volt. Három háború született belőle. Az elsőt, az 1870—71-est látta Renan s így kiáltott fel: „A francia-német háborút a legnagyobb szerencsétlenségnek tartom, ami valaha Is a civilizációra zudult.“ Ebnek a felismerésne.k a szelleme élt tovább abban a francia katonában, aki 1916- ban ezt Irta. egyik levelében: „Szívesen meghalok, ha tudom, hogy többé nem lesz háború Francia- és Németország között.“ Az első világháború francia katonája E kevesek közül való Jaques Chardonne. Uj könyve a közelmúltban hagyta el a sajtót és súlyos mondanivalóival igen széleskörű érdeklődésre tarthat számot. (Chardonne: Voir la Figure. Réflex sur ce temps. Grusset. Paris, 1941.) Chardonne neve nem ismeretlen a magyar olvasó előtt. Egy pár évvel ezelőtt magyar fordításban is megjelent egy könyve. (A boldogság éneke.) Chardonne szépiró. A prousti analitikus iskola tisztultabb, higgadtabb, józanabb eszmei síkján mozgó tehetséges Író, akinek az utóbbi két évben megjelent müvei beszédesen bizonyítják a francia szellemi életben az összeomlás után bekövetkezett „konverziót". Complenge után megszűnt a francia irodalomban az öncélú „regénytémákkal" való bibelödes. Az eddig kimondottan szépirodalmi síkon alkotó irók Is a nyers, tragikus valósághoz kapcsolták mondanivalóikat. Szórakoztatókból önismereti problémákkal, okfejtéssel, helyzetjelentéssel, reflexív ténymegállapításokkal és naplóirással foglalkozó kommentátorokká, útmutatókká változtak. Ez a szellemi átváltás magyarázza meg, hogy miért van annyi napló mostanság a francia irodalomban és miért lett olyan kedvelt megnyilatkozási forma a szellemes, de mindig józan kommentár, és reflexió-gyűjtemény. Chardonne uj könyve sem más, mint ilyen „megjegyzés-gyűjtemény“. Az Íróba oltott józanszemléletü politikus megnyilatkozása. Se program, se hitvallás, de még egy politikai rendszer felvázolása sem példázódtk ebben a könyyben és mégis érezzük, hogy itt egy francia iró népének sorskérdéseiröl nyilatkozik s a francia-német viszonyról rögzített megállapításaival döntő fontosságú igazságokat tár elénk. Chardonne ennek a vesztett hálxirunak a Rcnanja. Szívesen is idéz tőle s érezzük, hogy a késői szellemi utód fokozott határozottsággal vallja azt, amit elődje is olyan gyakran hangoztatott: „Németország uralkodni fog Európában. De a győző nem fogja kimélni azoknak a nemzeteknek a területét, amelyek az uj Európa kialakítására hivatottak, feltéve, ha azok belekapcsolódnak ebbe az uj egységbe . . . Csak Németország fogja tudni megszervezni a kontinenst és a mi számunkra is alkalmat ad â belső újjászületésre, amelyre szükségünk volt s ami sikerünk záloga“. Bátran és őszintén elismeri, hogy Németország megoldja az európai kérdést. Szerinte az a megoldás „az európai egység kialakítása a nemzetek szellemi egységének tisztelet- bentartásával.“ Chardonne 1905-ben járt először és utoljára Németországban. Azóta németekkel, nagy tömegben, 1940-ig nem találkozott. Külön fejezetben számol be arról, hogy milyen változásokat észlelt az .1905 óta nem látott németségen. Először is leszögezi, hogy az országát megszálló németek „egészen mások." „A német nép gyökeresen megváltozott." — Meglepeti — Írja, — a fiatal vezetők szabad szelleme, természetessége, szerénysége, előkelősége, egyszóval felfedeztem a valóságos felsöbbség jelelt rajtuk . . , Húsz év alatt teljesen megváltozott ez a nép.“ Majd igy folytatja. „A mai német a régi germán Ideált hordozza magában . , . Olyan köérézte, hoşy 6 egy sxpialó asfáiét tagja. A mult visszaéléseitől, aesarkodásaitól és politikai féltékenységeitől kirobbantott háború névtelen katonája egy expiálő nemzet nevében rótta papirra az egyszerű szavakat. A •sorok mögött élt XIV. Lajos deszpotizanusa, a forradalom vérzivatara, Napoleon véres európai álma. Az első világháború nem oldotta meg a német-francia viszony függő kérdéseit. Azt csak a versaillesi politikusok gondolták, hogy egy földig alázott, négyéves háborúba belefáradt és a nyomor martalékává dobott ország többé nem le,sz ellenfél. A franciák nem tanultak eleget nagyjaiktól. Pedig ök bölcsek és okosak voltak. Montesquieu már a XVIII, században kioktatta nemzetét, bőgj’ a „győztes állam ha uralkodni akar, nem szabad maga előtt hajtania a legyőzőiteket, hanem arra kell törekednie, hogy a legyőzőitekét a magú követésére bírja. A marnei győzelem mámorában, a versaillesi békediktátum törhetetlen erejébe vetett bizalomban rángatózó franciák közül Igen kevesen gondoltak arra, hogy a gyűlöletet, a megnemértést szeretettel és a kiegyezés, az egj’üttdolgozás politikájával is lehet hcly- lj’etteslteni. habom Rsnanja zösség ez, amelyben a kasztok összeolvadtak, de nem tűntek el az Igazi hierarchiák." A németekkel szembeállítja az angolokat, akik „fegyvereikkel csak pusztulást hoztak reánk s ha visszatérnének Franciaországba, megjelenésük egyelő lenne a vizözönncl.“ — A győzök, —- Írja egy másik helyen, — okosan felhasználják hatalmukat. Megkímélnek a lassú halódástól. Meglepnek történelemszemléletük nagyvonalúságával. A nemzeti szoeiálístáli ismerik a nemzeti egyéniség értékét.“ Chardonne felismerte a német-francia viszony forradalmi jellegű alakulását. „Itt most nem utcai csetepatéról van szó, hogy egy kontinens, egy érzésvilág, egy erkölcs átalakulásáról." Hangsúlyozza, hogy „Franciaország helye az uj Európában csupán a franciaktól függ,“ mert „tudom, hogy Németország az uj Európa klalákitásához kérni fogja a mi intézményeinket is. Éz nem lehet ártalmas a franciára, erre a régóta kialakult emberre, aki megismerte már a tekintély és az anarkia. a rend és a zűrzavar minden formáját s aki a véletlenek váltakozásában változatlan maradt és annyi gondolatot adott a világnak.“ Ez a francia értéke. Chardonne nem hallgatja el azonban a német értéket sem, hiszen „Görögországban a szabadság egyenlő volt a városállam függetlenségével és ott nem tűrték az egyén jogainak a városállamon kívüli kifejlődését. Németország pedig a hellén szabadságldeáInak ezt az emlékét őrzi.“ „Méltó a gj’özelemre, a legyőzött pedig a barátság utján lehet győztessé.“ Az élet nagy épitő fogalmairól szólva, Chardonne ezt Írja: „Ezek a szavak, bőgj’: kötelesség, szolgálat, munka, testvériség Németországban abszolút értelmet nyertek. Erről nekünk, franciáknak, fogalmunk sincs. Ml ezeket két szóban fejeztük ki: kényszer és rendőrség. Most a németeké a szó.“ így ir a németekről 1941-ben, egy szörnyű összeomlás után, Jacques Chardonne. Megnyilatkozása sokaknak anakronisztikusán hat. Pedig ebben az állásfoglalásban nagy elődjei voltak. Ezek közé tartozik Victor Hugó, aki 1871-ben ezt irta: „Uj Európát kell kialakítani, uj eszmék alapján. Németéi Franciaország, ez a két egymást kiegészítő hatalom lesz a főpillérje ennek az uj Európának. Ebből az uj világból Anglia és Oroszország kizáratnak. Angliát az Óceánokba fogják kergetni, a tatár Oroszországot pedig visszaüzik a steppékre.“ És most akad-e társa Chardonne-nak ? Akad-e iró, felelős politikus, aki a német és francia nép egymásrautaltságát hirdesse? Ezelőtt egy évvel még csak a kérdés meredt elénk. Ma már itt a válasz: Chardonne könyve s Laval kormányrajutása. Találó most felidéznünk a montoirei politika apostolának Lavalnak, 1940 julius 20-án mondott szavait: „E háború előtt Francia- ország nem tudta megszervezni Európát a francia győzelem alapján. Elismerem, hogy ezt a szervezést á német győzelem alapján végezzék el. Kívánatos már, hogy az egymást követő európai konfliktusokat a bizalom és a hit megszüntesse.“ Két nép most egymást keresi, mert tudja, 'mgy az uj Európának szüksége van reájul:. Chardonne könj’ve megkönnyíti az egymás- ratalálást. Európai könyv. Két nyugat! nép egymásíataláiáőának épitő vágya példázod: k benne. Utazó ellenőrzést mankóra felvesz es I kik/ül*7 lehetőleg 24—30 éves érettségizett fiatalembereket er- llSIIiptf. délyi nagyvállaiat. A kiképzési idő alatt kb. 250.— Phavi jövedelem, utána 400.— P jövedelem biztosítva. Öskeresztény származást igazolni tudók pályázatukat rövid életleirással „Kereskedelmi szak- képzettség előnyben“ jeligére a Kiadóhivatal cimére nyújtsák be. Chardonne, az u; Í&42. M M J V 3Ä gazdagság ára; mindössze 3 P. Ennyibe kerül a magyar királyi jótékonycélu állami sorsjáték egy egész sorsjegye és 1.50 P-be egy fél. A húzás már közeledik, junius 5-én! A sorsjegy kapható minden sorsjegylőárusitó- nál. valamint az összes dohán ylőzsdékben. Am/am/elvünkért Kesztyű Kesztyű marunkról Bárezi Géza éleket írja „Magyar Szófejtő Szótárjában: „elhomályosult összetétel, első tagja a kéz főnév, második a tesz ige igeneve: tevő, a szó keletkezése idején: teü. Jelentésének kialakulása nem világos: vágj’ ,kezet formáló, ábrázoló“, vagy .kézretevö“, az első meglepő szemlélet, a második mondattanilag szokatlan.“ Azt hisszük, hogj’ kesztyű eredeti jelentése valóban .kézretevő“ és mondattanilag sem szokatlan, ha hangtaniig helj’esen magyarázzuk. Ismert dolog, hogy a mai Szegedre, Várad• ra, Győrbe algkok helyett, eleink Szegedé, Véradó, Győré alakokat használtak (ma is; Szögedé-be, Győré). Ma hely-határozói értelemben csak egészen szórványosan használjuk ezt a -vá, -te, ill. -rí, -é ragot: világgá, hová, tova < tova (v. ö. tovább), ki < kivé, meg < megé (v. ö. HB.-bali migc) stb. Módhatározóként azonban annál gj'akrabban: Krisztus a vizet borrá változtatta, vér nem válik vízzé, porrá zúzta az ellenséget, Mátyás Magyar- országot naggyá tette, stb. Legsűrűbben válik és tesz igénk vesz részt hasonló szerkesztésekben. Figyelemre méltó, hogy míg válik mellett a -vá, -vé rágós alakok mindég módhatározói értelműek, addig tesz mellett nem egj’szer felcsillan eredeti helj’határozói jelentésük is. Példák: Tűvé tettem érted ez.t a tenger rétet. Bencze nem azt akarja mondani, hogy tüt csinált a rétből, hogy1 Miklóst megkapja, hanem azt, hogy tűre tette a rétet, azaz, olyan aprólékosan átkutatta, minha minden pa- ránj’i szegelyukát egy tű begyével piszkálta volna fel. Olyan kifejezés ez, mint pl. latra tesz minden szót. Lóvá tettem Jánost. Ezt sem úgy kell képzelni, hogy Jánosból lovat csináltam, hánem úgy, hogy Jánost lóra tettem, azaz, lovat adtam alája, lóra ültettem, felültettem. Hiszen a ló nem a hiszékeny embernek, hanem ősidők óta a magával ragadó képzeletnek a jelképe; a magyar mesék táltos lova tüz.et eszik és többé nem ismeri a valóság gátjait, a régi görögök is lóra, a Pegazusra, ültették költőiket. Akit rá akar szedni, azt az oláh is lóra ültéti: Tam insclat .megcsaltam“ tkp. .nyeregre tettem“- Szóvá tesz valamit, vagy valakit, Természetes, hogy eredetileg ez is olyan- szerü kifejezés, mint ezek: hírbe hoz, szóba hoz. Ma a nép úgy’ is mondja: szóba tesz: Engem gyaláz a szeretőm édesanyja, Engem gyáláz, engem tesz a, vesz a szóba. Még idézhetnénk egy-két példát, de ennyi is elég. Világos egyébként, hogy a fenti kifejezésekben á tesz jelentése nem is .csinál“, hanem .valahová tesz, helyez“. Bizonyos ruhadarabokkal kapcsolatban ma is nagyon használjuk ezt a szót: kalapot, tesz a fejébe, kötényt tesz maga elé. Közismert dolog, hogy a maga elé tevő ruha neve éppen elöte <előté ~ előtő, azaz: előtevő. Mondattani lag hasonló, a betevő falás is, csakhogy újabb alkotás. Állítsuk ezeket egymás mellé: elő-te be-levő kez-tyü. Nyilvánvaló, ho|y kesztyű jelentése szerint: k'ézrctevő, mondattani szerkezete szerint: közzétevő, eredeti hangalakja szerint: + kezétm. Ebből lett elébb: kezetéü, majd: kezteü, végül pedig: kesztyű. Ez a hangtani fejlődés egészen szabályos. így lett: élévé teü előte kivé menen kimenyen migé seokoszt megszakaszt. stb. * SZABÉDI LÁSZLÓ Paritclleré#i mtmlcálalokál jutányoson vállal LőrinCzi megrendelések a S E B Ö K uukrtíszda Szenteggház-u, 1 és Zápol^a-utca 6
