Keleti Ujság, 1942. május (25. évfolyam, 98-122. szám)
1942-05-17 / 111. szám
Í!942. MA JUS 17 % Elbocsátás Nyomasztó csend fonott a; „"Fejlődés" eladó helyiségeiben. A nagy áruház mintha kihalt volna. A földszinttől, a vazelin- és faolaj- űsztálytóí, egészen a negyedik emeletig, ahol a gyermekcipőket és játékszereket árulták — ahogy szokás mondani — még a légyzümmö- gést is meg lehetett volna hallani. Déli egy óra. Ebédidő. Árusítók, hivatalnokok behúzódnak egy-egy hűvösebb, elha- .gyatóttabb sarokba, a felügyelők fekete zsa- kettben. fehér nyakkendővel, szórakozottan bámulnak ki a tágas ablakokon a májusi melegben népes, forgalmas utcára. Hirtelen kinyílik az irodahelyiség ajtaja és kilép az igazgató ur. Megsuhogtatja ezüst- vtgü sétapálcáját és dühös pillantással, mint egy zsákmányra leső ragadozó, körülnéz birodalmában. Dühös és elégedetlen. Ma reggel kellemetlen levelet kézbesítettek a központi igazgatóságtól. Az alkalmazottak viselkedését, modorát és teljesítményét kifogásolja az áruház vezérkara. A vásárlóktól üres helyiségek egy cseppet sem javitják az igazgató ttr zordon hangulatát. Elhatározta magában, hogy rendet teremt. Jobbkezét csipőjére támasztva lassan megindult a lépcsőkön lefelé, hogy felülvizsgálja a különböző osztályokat. Az illatszerosztályon az elegáns és csinos elárusitónők rámosolyognak. Máskor, ilyen alkalommal feszesen kihúzta magát, gáláns megjegyzéseket tett, kétértelmű szavakkal játszadozott s fiatalos léptekkel libegett el a hamisan kacsintgató női szemek előtt. Most hivatalos szigorral adta tudtára a már-már megszeppent hölgyeknek, hogy a jövőben nem tűri az áruházban a feltűnően rövid szoknyákat. A bőröndosztályon könyörtelenül sarkall egy kopaszodó, .szemüveges eladót portörlésre. A csillárosztályon őzszemü tizennyolc éves eladónő folytatásos regény utolsó kötetét dobja be nagy hirtelen a csomagoló asztalka alá. Éppen finom selyeminget gusztál egy vevő a női fehérnemüosztályon. Szokásától eltérően, az igazgató ur nem dicséri az áru páratlan minőségét, hihetetlen olcsóságát, hanem hidegen, tekintélyének túlzott tudatában, mint a feltartózhatatlan végzet megy tovább a déli melegtől elbágyadt fegyelemsértő alkalmazottak megsemmisítésére. Benyit a butorosztályba. Senki. Teljesen Eres. A levegőben naftalinszag hömpölyög. Mint egy vérbeli detektív, .lábujjhegyen, jobbra-balra leskelődve oson az ágyak, szekrények, asztalok, székek útvesztői között. Meghökkenve áll meg. Nem hisz saját szemeinek. Öt méterre tőle egy férfi, fekete zsakettben, fehér nyakkendővel, nyilván az áruház hivatalnoka, kényelmesen hever egy Mária Terézia korabeli antik ágyban, lábait amerikaiason nekitámasztva az ágy fájának, szemeit a menvezetre függesztve, miközben szabályos füstkarikákat fuj a levegőbe és elégedetten bámul egy-egy sikerültebb példány után. Vér szalad az igazgató ur arcába. Hát ez mégis csak szemtelenség! Egy nyolcszáz pengős ágyban! íme, megvan, akin kitöltheti bosszúját. — Alázatos szolgája, uram! — szólítja meg maró gúnnyal a meglepett hivatalnokot. Mivel tölti idejét? Ahelyett, hogy dolgozna, megvizsgálná az árcímkéket, megigazítaná a félrecsuszott függönyöket, ön cigarettázik? És feleletet sem várva, folytatta: — Gondolja, hogy tovább is igy megy ez a szibarita életmód? Gyorsan dobja el azt a cigarettát! És most megértheti, kedves barátom, hogy elegem volt magából. Hogy hívják? — Kelemen Tibor, huszonnyolcéves, római katolikus, tisztviselő, de .., — Elég, «lég!.... Előveszi noteszét és ír: „Fizessenek ki Kelemen Tibor urnák... — Mennyi a heti fizetése ? •— Hetvenkilenc pengő kérem, de ... — Köszönöm, elég! Dühösen bevési a számot és a noteszlapot aláirja. — Menjen a pénztárhoz és ne lássam többé! Takarodjon! Két perccel később az igazgató ur, miután így kiöntötte mérgét, lement a földszintre, hogy ott is széjjelnézzen. Egy lépcsőkanyarnál szinte összeütközött Kelemen úrral, aki nyugodtan, szájában égő cigarettával, éppen pénztárcájába süllyesztette a ropogó bankjegyeket. Az igazgatót egyszerre elfogta a szánakozás. — Nézze, Kelemen ! Magát kidobtam! Ez jogom és kötelességem volt. De önnek is jogában van kérni a szolgálati bizonyítványt. Nem teszek fukar a kifejezésekben ... Kelemen az igazgatóra mereszti két nagy, rövidlátó szemét: — Nagyon, nagyon kedves, de nines szükségem bizonyítványra. Jó állásom van, csak egy cigarettát jöttemi át elszívni... Én... én... öt éve vagyok a szemben lévő temetkezési vállalat alkalmazottja. Ha egy nap szükség lesz rám, rendelkezésére állok ... Megigazította fehér nyakkendőjét, kilépett az utcára és a meleg májusi szél meglebeg- trjt-e zsakettjének fekete szárnyait. NAGY JÓZSEF HÉTVÉGI NAPLÓ * CSAK EGY BETŰ Néha egyetlen egy betű Is roppant galibát okozhat egy-egy ember életében. Tanúm rá az élet, a legötletesebb szerző, aki a következő történetet alkotta meg: F. J. kolozsvári kereskedő vidéken lakó asszony-leányának kicsikéje született. F. J. felesége az örömhírre azonnal leutazótt az örvendetes családi esemény színhelyére. Látogatását néhány napra tervezte, de a megbeszélt időre nem ő, hanem egy távirat érkezett a boldog nagyapa cimére. A távirat szövege ez volt: „Ica meghalt. Kedden érkézén».“ A kereskedő lesújtva, mélyen megrendülve olvasta a távirat baljós szövegét. Nem. részletezem lelkiállapotát. Legyen elég any- nyi, hogy azonnal az állomásra sietett. Fel akart ülni az első vonatra, hogy legalább idejében érkezzék leánya temetésére, aki alig néhány nappal kicsikéje megszületése után halt meg tragikus hirtelenséggel. Az állomás perronján annyira idegesen viselkedett, hogy többeknek feltűnt s az egyik vasúti főtisztviselő meg is kérdezte, mi bántja. F. J. megmutatta a táviratot. A vasúti tisztviselő elvezette a kétségbeesett embert a legközelebbi telefonig, felhívta a föposta táviratosztályát és néhány pillanat múlva megnyugtató mosollyal mondotta:-— A távirat szövegébe hiba csúszott. A szöveg igy helyes: „Ica meghűlt, kedden érkezem.“ Nagy ereje van a betűnek. Vigyázzon rá mindenki, felelőssége teljes tudatában, hogy bajt ne okozzon vele.,, NÉMA GYERMEK AT Művészeti Hetek ünnepélyes megnyitásakor Tasnádi Nagy András, a képviselöház és az Országos Irodalmi és Művészeti tanács elnöke mondott mélyenszántó beszédet. Igaz és szép szavakat hallottunk Erdélyről, Erdély leikéről, Erdély hivatásáról, Erdély szerepéről. Ennek a léleknek, hivatásnak, szerepnek közelebbi érzékeltetésére a kincses város illusztris vendége neveket sorolt fel. írók, képzőművészek nevét említette, ami igen dicséretes volt: legalább ország, világ szine előtt hallhattuk a toll, az ecset és a véső művészeinek szóló tisztelet- adást. Jól tudjuk ugyan, hogy ez a névsor hiányos, jól tudjuk, hogy egy-egy névért harcolni kellett, hogy szóhoz jusson a Művészeti Hetek csillogó programján, de azt is biztosan tudjuk, hogy a névsor összeállításáért, annak hiányosságaiért nem Tasnádi Nagy András önagyméltóságát kell hibáztat nunk. Az sem az ő tisztelt és megszeretett személyének szól, amit az alábbiakban feljegyzők naplóm lapjaira. Csak épp a beszéd apropóját ragadom meg annak elmondására, hogy nemcsak Írók s képzőművészek vannak itt Erdélyben, akikről soha említés nem történik, még pedig szándékosan és nem véletlenül, hanem vannak itt Erdély szellemi keresztmetszetéhez tartozóan olyanok, akikről a hazatérés óta soha, sehol, egy árva szóval sem tett említést senki. Hát róluk essék most itt néhány mondat, az erdélyi magyar színészekről! Most, a Művészeti Hetek ünnepélyes légkörében illik utalni arra, hogy az elmúlt két évtized alatt ők Is itt voltak! Itt voltak és állták a helyüket. Minden este kiálltak a rivaldalámpák és fényszórók teljes világába s az ajkukon megcsendülő magyar szóval ők is hirdették, hogy vagyunk és leszünk! Ott álltak a közönség szeme előtt, a kritikusok pillantásának fókuszában és ott álltak az Ismert és nem ismert spiclik, besúgók sanda, gyanakvó nézésének örökös kereszttüzében. Mindenki, aki hazakerült a jó magyar nap fénye alá, sietett megcsillogtatni érdemeit, sietett jussát kiverekedni. Sietett állást biztosítani, elismerést szerezni, érdemrendet kabátja hajtókájára tűzni. A színész, ez az izgága, nyugtalan, csupa mimózaér- zékenységü bohém, tiszteletreméltó ildomos- sággal várt és remélt. Nem várt és nem remélt sokat. Csak annyit, hogy a világot jelentő deszkákat továbbra Is a talpa alatt érezhesse, hogy a rivaldafény továbbra is rávilágíthasson a kendőzött arc és a ragasztott szakái mögött szabad magyar szóért Sóvárgó szivére. Vágjuk teljesült. De látván, hogy mindenki dicsőséghez és külön glóriához jut a kétévtizedes idegen megszállás túlélése jussán, az én privát igazságérzetem azt mondja: essék már külön fénysugár, külön elismerés a mi derék értékes erdélyi színészeink homlokára is. Tessék elhinni: megérdemlik. Tessék elhinni: csak kevesen ismerik, mi az: erdélyi magyar színésznek lenni a két évtizedes ide gén uralom alatt. Hogy mennyit koplaltak, hogy milyen rongyosak voltak, hogjT menynyit nélkülöztek, azt csak ők tudják, tik pedig — pedig a szó a kenyerük! — nem beszéltek és nem beszélnek. Ez a szemérmetlenül exhibicionista társaság nem hajlandó a sebei megmutatására és nem kapható a hatásos monológokra a színház falain kiviil. „Lenni, vagy nem lenni“ — harsogta Hamletként a festett kulisszák között, hogy a kiskapun túl, az élet testetlen . díszletei között csendesen elsuttogja: „Enni, vagy nem enni ? ... Szerep , volt ez is.. Küldetés volt ez is. Erdélyi magyar sors volt a szinész-sors is. A glorifikálás ünnepi perceiben soha, senki meg nem említi őket. Nem hálátlanság ez, csak fatális feledékeny&ég épp az itteni szellemi élet irányítóitól, hogy magukra többet gondolnak, amint kellene és amint illenék. Ha nem igy volna, bizony, a kisebbségi múltban: derekas munkát végző actorokról is esett volna talán egy-két elismerő szó. Vagy talán nem ? ösztönöm és lelkiismeretem egyaránt azt mondja, hogy mégis csak mostohán bánunk a mi színészeinkkel közéleti vonatkozásban. Tessék egy hevenyészett névsor, amiből bizonyára sokan hiányoznak, de az elmondottak alátámasztására tökéletesen megfelel: • Tóth Elek 4.5, Kozma G.vuia kardalos 35, Czoppán Flóri 33, Réthely Ödön 30, Dancsó György 22, Tompa Sándor, Benes Ilona, Lantos Béla, Kőszegi Margit, Szántó Mária, Bartha Mária 30—20, Stcfanidesz József karnagy 36 éve áll az erdélyi színészet szolgálatában. A névtelen műszaki személyzet tagjai között, is van néhány, például Blanár Sándor, Gerendi János, Fodor József, Szige- thy János is végig ette a küzdelmes kisebbségi évek nehezen szerzett, könnyel sózott keserű és szűkös kenyerét. Hát ők vájjon nem érdemelnek meg egy jó szót a nehéz és küzdelmes „frontszolgálatért?“ Ez a szolgálat küzdelmes volt. És sokszor nem is épp a megszállók miatti. De lel. késén, törhetetlen hittel végigcsinálták. Nem dicsekedtek és nem panaszkodtak. Ma sem teszik. Becsülöm és tisztelem bennük azt a szerénységet és ildomosságot. Ezért jár ki nekik, valamikor, legközelebb, egyszer, egy jó szó, egy-két hivatalos Írás, vagy akár ordó is. Megérdemlik. Mert ^ ők ott néma gyermekek, ahol mások a mellüket döngetve Igénylik a babért és elismerést ... Különös ... Nem? ... TERMÉSZETRAJZ A természetrajzórán a csigákról volt szó. A tanár ur elmagyarázta a csigára vonatkozó jellegzetességeket, majd néhány csigafajtát névszerint is megnevezett. Természetesen esett szó a kerti csigáról is. A tanár ur elmagyarázza, hogy ennek a csigának tudományos neve: Helix hortensis. — Helix, azt jelenti, hogy csiga.., Na, most, mit jelenthet a „hortensis“.? — kérdi egyik növendékétől a tanár. A nebuló feláll, töri a fejét. Innen is, onnan is súgnak. A kisdiák elkap egy Szót és diadalmasan vágja ki a feleletet: * PANNÓNIA szalu BUDAPEST, RAKÓCZI-UT 5 SZÁM. Központi fekvés. * Korszerű kénuelem Kétágas szobák 7 9*—P-tőI 18*— P-ig Éttermében Veres Károly és c gány- xenekara muzsikál. Elismerten kiváló konyha. Polgári árak Haditudósítók — • r w I járőrben ~~ <=— ’A m. kit. hohuéd hadit tűló sit'é '■ század közlése — Á párás, feltűnően enyhe éjszakában, öten. lépkedünk a fák között. Péter Miklós szakaszvezeto, két önként jelentkezett embere s mi ketten: haditudóéifók, Péter szakaszvezető a legügyesebb és legvak- merőbb felderítő járőrparancsnokok egyike az egész zászlóaljban. Most is önként vállal- kozott erre a feladatra. — Csöndesen! Hanglalamdl —> suttog ' hátra a szakaszvezető. A vállalkozás felette érdekes és izgató. Állásainktól mintegy' öt kilométerre észak-- kelet felé, különös mozgolódást tapasztaltak megfigyelő repülőink, de pontosan nem tudták megállapítani, hegy milyen ellenséges erők bújhattak meg az erdős, bokros domb-; oldalon. Ezért kell most pontos jelentéj arról, hogy mi történik ezen a szakaszon. Máris izzadunk, pedig alig tettünk meg két kilométert. Minden lépésre vigyáznunk kell. A sötétségben bizonytalanul érzi magát íz- ember. A fák között néha hangokat hall, ágak reeesenésére lesz figyelmes. Most egyszerre olyan világosság támad, mintha belereflektoroztak volna az er dob#. Olyan az erdő ebben a különös, fehér világításban, mintha nem is valóteág volna az, amit látunk, hanem valami roppant filmvászonról foszforeszkálnának felénk a fák törzsei. Ét-' lágitó-rakétát ' lőttek ki valahol -a közelben. A néhány percig tartó éles világítás után még feketébb az éjszaka. Átkapaszkodunk egy dombháton s most vizes, latyakos terepre érünk. A két dombvowu- lat között zsombékos, mocsaras a talaj. A viz bele folyik bakancsunkba, olykor-olykor bele* tenyerelünk a pocsolyákba. De ki törődik most ilyen apró kellemetlenségekkel! Már tuí is. vagyunk ezen a szakaszon s most egy vár* gásban baktatunk az erdőn keresztül. Időnként. megállunk, hallgatózunk. Néhány lövés csattan fel itt-ott, azután megint egy világitó: rakéta vakítóan fehér fénysátra borul rá « dombokra. ’< A vörösöknek semmi nyoma. Pedig ment, ■már nem lehet messze az a pont, ahol szoe- jeteröket figyeltek meg repülőink. Kijutunk az erdőből. Lassan világosodik.1 Szürke esőfelhők borítják az eget. Előttünk egy majorság romjai tűnnek fel. Feltétlenül ki kell kémlelnünk ezt a* el—1 hagyott tanyát. Szántások árkában kúszva, a bokrok mögött meglapulva nyomulunk előre. A tanya sövénykeritéséig jutottunk már el, de életnek, mozgásnak nyomát sem látjuk. A kerítés résein leskelődünk be az udvarra. Most, mintha palami mozgolódást r>ennénk észre ... -v , ~| Vörös katona kerül elő, vödörrel a kezében s a kút felé tart. Nem zavarjuk, hadd merítse meg a völröt. j .Vájjon merre tart? Nemi »ejti, hogy !»*•»»! den lépését megfigyelik. Egykedvűen, almo- san bandukol ki a tanyaudvarról s a dűlő- utón kapaszkodik felfelé. Világos van és az oroszoknak nem szaoad észrevenniök bennünket. Keserves, kétórás \ küzdelemmel tesszük meg azt az ötszáz métert, amely elválaszt bennünket a tanya túlsó határától, ahonnan egy erdei fatelepet pillantunk reeg. A mi as®a.kánk oda «»elte a vödör vizet. Lélegzetünket ia visszatart.jtí^ mégis kiderül, hogy hiába voltunk a Vgóvatosabbak. A vörösök megsejtettek valamit s vaktában megnyitják felénk a tüzet. Megfigyelőhelyeinkről villámgyorsan bel«-1 gördülünk egy sáros vízmosásba. Éppen csak}, fejünk látszik ki. Tisztán ki tudjuk venni két goivószórónaR és egy géppuskának a hangját. Nyilvánvaló, hegy a fatelepre géppuskás, golyószórós fészket telepítettek a vörösök, első védelmi vonalaiktól mintegy kilométernyi távolságra. __Visszatérésünk ugyanolyan keservesen történt, mint amilyen lassan és óvatosam kúsztunk előre a vörösök tűzfészkéig. Késő délután volt már, mire visszakerültünk a századhoz. Péter szakaszvezető jelentést tett a parancsnoknak, aki azonnal közölte a megfigyelés eredményét a mögöttünk álló gép- vontatásu tüzérüteg parancsnokával. Mialatt mi éhesen nekiestünk a borsófőzé- léknek és a főtt marhahúsnak, azalatt tüzér* ségünk megnyitja a tüzet az általunk felderített szovjet tűzfészekre. Gyujtógránátokhctl lövik a fatelepet. " Ebédelés közben halljuk, hogy ti bahzár* nyunkon küzdő német csapatok elfogtak egy szovjet ejtőernyőst, akinél több érdekes iratot és utasítást találtak. Kiderült, hogy most már nemcsak ipari szabotázscselekményekre kiképzett embereket dobnak le ejtőernyőnél a hátországban, hanem; papi ruhába öltözött propagandistákat is. Ezeknek az a feladatuk, hogy politikai és vallási egyenetlenbe* déseket szítsanak köztünk, Némelyiküknek á nemzetiségi ellentéteket kellene kiélezniük, másoknak pedig az a parancsuk, hogy esz* tályhafcra izgassanak. A tábori telefon megszólal s jelentik, hogy tüzérségünk f^éüÁUc a kelsesúki tfiSikcU% •
