Keleti Ujság, 1942. április (25. évfolyam, 74-97. szám)
1942-04-26 / 94. szám
19 4 2. JlPUU lS 16- i • - , HÉTVÉGI NAPLÓ A RÉMHIRTERJESZTÖ ALKÍMIA Hsendül a vetés 'A tavasz már odcüehelte első, halo vány zöldjét a domoldalakra, meleg napsugarak dédelgetik a félénken zsendülö vetéseket.., Vasárnap délután van, pihen a munka. A kis falu mintha nyújtózkodnék s ablakszerűéivel fnegelégedetten hunyorgatna a jóleső verő fényben, lit, a templom fölötti dombon, ahol már nagy igyekezettel rügyeznek, bimbóznak a szilva- és barackfák, kökénybokrok bontogatják fehér fátylaikat, a felujjongó cmkeszó és pacsirtadal szinte belevesz a nagy ünnepi csendbe. De bálig adósak! Nem messze tőlem hirtelen vidám kacagás, énekszó csilingel. Figyelem a hangokat s amint lassan • közelebb húzódom, megpillantok egy tarkaruhás kis csapatot: falusi gyerekek, kik ott ugrándoznak a sarjadó fü sárgavirágos szőnyegén. Játszanak és dalolnak: „Bújj, bújj, zöld ág, Zöld levelecske, Nyitva van az arany ka pH ■. .“ Ezt éneklik újból és újból a vékonyka hangok, hibátlanul, csak kissé idegen kiejtéssel, Hallgatom, és valami különös érzés, öröm és meghatottság vesz erőt rajtam ... Hiszen ennek az eldugott falucskának népe román anyanyelvű s. még eddig sohasem hallottam önkéntesr magyar szót a játszadozó apróságok ajkáról. Most ezt is meghozta a távasz. Ez a kis dal, gyermekkorom önfeledt boldogságának édes izével, úgy buggyan elő szájukból, mint a friss, kristálytiszta forrás vize. „Bújj, bújj, zöld ág ...“ Mikor a játék végetér,, odalépek hozzájuk és megsimogatom a kipirult arcú, pöttömnyi Annúsha szöszke buksiját: — Szép játék ez, kitől tanultátok f — Az iskolában tanultuk — zengik kórusban — a tanitónénitöl! Annuska, lenvirág szemét reám emelve, sugárzóan mondja: — Tudunk mást is! Máris körben helyezkednek el a kék és piros szoknyácskák és belékezdenek az uj játékot kisérő dalba: „Bevetettem kis kertemet a tavasszal...“ Van köztük, aki még alig tudja a magyar szöveget, de bátran fújja a többivel. Mindjobban belemelegszenek a kis hangok. Kerge tik egymást s nagy a kacagás, ha egyiknek sikerül átfognia a másikat. Nagyon tetszik nekik ez a játék. Sokáig állok még ott és jóleső érzéssel nézem őket. Közben, lent a szűk ösvényen, ami m faluból kanyarog föl ide, -elindul egy'legényke. Ö is dalol: ■ „Horthy Miklós katonájavagyok, ■Legszebb katonája...“ Jó kedve lehet az emberkének, kucsmáját lekapja fejéről és magasra hajítja, miközben teljes lélekkel, csak úgy harsogja az indulót... Elgondolkozva nézek el a domb aljához bizalmasan odabuvó kicsiny falu mohos, szürke nádfedelei fölött, amikre most arany zuha- tagként hull a napsugár. Túl a határban, eljövendő, áldásos aratási napokat ígérve, búzatáblák teregetik mosolygó, gyenge zöldjüket, A végtelen, kék- levegő pedig tele pacsirtadallal, édes, magyar dalia! .. . Tavaszodik. Zsendül az ifjú vetés . .. BÁRÓ BLOMBERG CLARA Bwcsuió na nem szeretsz kedvesem, azért bizony vízbe magam nem vetem. Száz leányon, asszonyon — ha akarom, kezed Jábad megkapom. Arcod rejted, takarod? . . . Felhőn virul könnyed és a mosolyod. S ha szempillád zárt nekem, sugarait csillagfényben meglelem. Fehér kövek töviben, úgyis egyszer minden lélek megpihen. Minden erőn idegen, úgyis egyszer rög domborul, fü terem. S mikor én is nyughatom, virágokban kacag majd a bánatomBOTÁR n \ Töredelmesen bevallom: műveletlen ember vagyok. Csütörtökön délután 6 óráig egy árva mukkot sem tudtam néhai Michael Stiefel úrról, aki matematikus, plébános és - - rémhirterjesztő volt egyszemélyben. A megnevezett időpontban érkezett meg a napi postával egy német könyomatos, adatokat közölve Michael Stiefelröl. Mostanában sok szó esik a rémhirterjesz- tökről, nem érdektelen hát tájékozódni, milyen volt négy évszázaddal ezelőtt a rérnhir- terjesztö és miképp fogadta a rémhíreket a közvélemény. • Ideragasztom a könyomatos szövegét s a hozzám hasonló műveletleneknek ezennel bemutatom a „suttogó propaganda“ e nevezetes művelőjét. íme: „Jénában 1567 április 19-én halt meg Michael Stiefel matematikus pi ofesszor. Mint Luther barátja, Wittenberg mellett egy kis faluban, Lophauban plébánosi és magiszteri állást vállalt. A prédikáció és irodalom mellett azonban nagyon szívesen foglalkozott matematikával, asztronómiával és asztrológiával. Tőle származik, habár nem mostani tökéletes formájában, a logaritmus ideája. 1533-ban azzal a megrendítő hirrel lepte meg hiveit, hogy még az év folyamán október 3-án délelőtt 10 órakor elérkezik a világ vége. A Szentirás és a bolygók járása, alapján egész pontosan kiszámította, hogy mikor érkezik el az utolsó Ítélet napja. Mindenki . elhagyta kis házacskáját. Egyesek szerint énekeket énekelve és Imádkozva készültek a nagy számadásra, mások pedig minden jószágukat és birtokukat olcsó pénzen áruba bocsátották, hogy az igy szerzett pénzen legalább az utolsó napig gondtalanul és mámorban éljenek. Az állatokat levágták, a földeket nem művelték. Az istállók, csűrök kiürültek. A fejedelem ugyan hallgatást parancsolt a jövendömondónak, ez azonban a tilalom ellenére tovább szónokolt és hirdette a pusztulás nagy napját. Elérkezett a rettegett nap, — de el is mult és nem történt semmi. A következő nap Lochau becsapott lakossága dühösen összegyülekezett és vad haragjában alaposan helybenhagyta a „hamis prófétát“. Halált követeltek rá. Stiefelnek valóban rosz- szul is ment volna a dolga, ha a felzúdulás hírére meg nem érkezett volna a fejedelmi lovasság és a szorongatott embert ki nem szabadította volna kinos helyzetéből. A katonák Wittenbergbe vitték. A város kapujában már nagy tömeg várta. A város népe diákokkal az élen harsány kacajjal fogadta a rémhirterjesztöt. Gunydalt is komponáltak a nem mindennapi alkalomra. A városban mindenki énekelte: „Stiefel muss sterben...“ (Stiefelnek meg kell halnia). Stiefelnek azonban még sem kellett meghalnia. A wittenbergi konzisztóriumban Luther pártfogásába vette a szerencsétlen embert s megbocsátotta ostoba ballépését. Négyhetes szobafogság után szabadon bocsátották. Bárhol jelent meg, mindenütt a róla költött gúny- dalt hallotta. Nyugtalanul bolyongott egyik helyről a másikra. Az emberek gúnyolódása végül is addig űzte, hajtotta, mig Königsberg mellett, egy kis porosz faluban letelepedett és némileg megnyugodhatott. Később Ismét visszatért Jénába; ahol 375 évvel ezelőtt halt meg. Hosszú évszázadok után azonban még mest is hallhatjuk a „Stiefel muss sterben ..gunydal szövegét, amely halhatatlanná tette a hamis próféta ostoba tévedését.“ Sajnos, manapság nem érünk rá e fölényes derűre, hogy egy életen át kántáljunk gunydalokat a mai Stiefelekre. Rémhirterjesztök, figyelem! Nem minden suttogót vesz pártfogásba a választófejedelem és nem minden fecsegö- nek áll a háta mögött egy-egy Luther. Fecsegni lehet, de akinek beverik a kobakját, ne csudálkozzék egy cseppet sem. Ez a hamis próféták, a rémhirterjesztök hagyományos tiszteletdija, amióta szokás a rémhirjesztés prófétai mestersége. At anyagátváltoztatás, a transmutáció rejtelmes művészete minden korokban birizgálta az emberi képzeletet. Régen ólomból akartak aranyat varázsolni, nagy elméleti felkészültséggel és rejtelmes hókuszpókuszokkal. Azt mondják a régi krónikák, hogy sikerült is olykor-olykor. S a modern természettudomány bevallja, hogy az alkimisták vágyálma nem is volt alaptalan fantazmagória. Ma már az atomrombolás energiáival nem is látszik távoli eredménynek az anyag átváltoztatásának nagy misztériuma. Na, azért senki se rendezzen be valamelyik fölösleges szobasarokban atomromboló apparátust. Az anyag átlényegülésének rejtelmes folyamatát kevesebb kockázattal, bár több bosszúsággal mindenki könnyedén elvégezheti. Nem kell ehhez semmi más, csak mondjuk: egy lábos rakottkáposzta. A káposztával és hússal ne kísérletezz, alkimistajelölt felebarátom! Csak a hozzájuk szükséges tejfölre koncentráld minden figyelmed! Csodát látsz, akárcsak jómagam. A tejföl, amit ráöntöttiink a káposzta és husrakásra, a fed6 alatt percek alatt egész különös vacakká transmutálódott. Vizre és valami fehér, porszerü masszára esett szét. A közelebbi vizsgálat kiderítette, hogy a tejföl eredetileg vizből és tehéntúróból készült. Nem tudom, a hús, vagy a káposzta volt-e az a reagens, amelynek hatására az alkotóelemek disszimilálódtak, tény, hogy a tejföl át és visszaváltozott valami egyébbé, ami soha nem volt és ami soha nem is lehet. Nem ártana feltalálni már azt a nagyfeszültségű atomrombolót, amely némely tejesből, némely tejfölalkimistából — becsületes embert transmutál! Mert ha rövidesen fel nem találják ezt a csudamasinát, jogos felháborodásomban atommá találom rombolni azt a tejszakmabeli alkimistát, akit legközelebb rajtacsipek a tehéntúrónak és viznek tejföllé való átlényegesitésén és az ebből önként következő tisztességtelen haszonszerzésen. A SZAPPAN Amióta háborúban vagyunk, a szappannal lassacskán megszakadtak régi jó és szívélyes diplomáciai kapcsolataim. Előre le kell szögeznem, nyomatékosan és félrema- gyarázhatatlanul: korántsem a szappan hibájából. Szappan van! Ha nem is olyan bőségben, mint régen és nem is olyan nagy választékban, azért mégis van! Van — és mégsincs! Amikor pedig valami a „van“ éa a „nincs“ sikján egyaránt megnyilatkozik, ez a valami problémává válik, amivel mind magánemberi, mind közírói minőségemben lehetetlen nem foglalkoznom. Egyelőre csak privatim tekintek a szappanprobléma határozottan illatos távlataiba. Elfogyott a mosdószappanunk. — Majd én veszek, — mondja a feleségem. Elment és üres kézzel jött haza. — Nincs. Nem adtak, — mondta nagyot sóhajtva. — Nem értem, tűnődtem. — Hiszen éppen a napokban adtam le azt a hirt, amely szerint a közélelmezési ügyosztály pipere- szappannal látta el a kolozsvári kereskedőket. — Van! — mondta ádázul a feleségem ___ Van elég ... Csak nem adtak. — Miért? —- Mert a drogériában kijelentették, hogy csak akkor adnak mosdószappant, ha kölnivizet, pudert, fogpasztát és .,. — Ne folytassad! •— szóltam kurtán és olyant gondoltam, amiért 80 pengő pénzbírság jár kimondás esetén. — Majd én veszek szappant. Elmentem szappant szerezni. Szivet megindító kellemmel, mint valami bülbülmadár, elfuvoláztam alázatos kérésemet abban a boltbán, ahol vásárolni szoktam:- Egy darab mosdószappant kérnék szépen . . . — Talán holnap! — fuvolázták vissza. — Várjuk, hogy magunk Is kapjunk ... PANNÓNIA BUDAPEST, RAKÓCZI-UT 5 SZÁM. Központi fekvés. * Korszerű kényelem SZÁLLÓ ' 9S^9Sas szobák 6'— P-től 12- P-ig Kétáqtjas szobák —P-töl18’— P-iq Éttermében Veres Károly és c gány- xenekara muzsikál. Elismerten kiváló konyha. Polgári árak (Mért adok 1" *>~nrt a szo-kesrt.öségbeu szappankiosztási a vonatkozó közleményeket?) Mentem tovább. Az egyik főtéri naery drogériában — hess, bülbülmadár! — n rendes hangon szóltam: — Egy darab mosdószappant kérek! — Tessék, — szól a segéd — de csak glicerin szappanunk van ... ®s már tesz is elém egy darab Heinriche féle szappant. No, ez főnyeremény! — hálálkodom magamban. Rápillantok a csomagra. Ez áll rajta: „Petrol szappan“. — Ez glicerinszappan ? — kérdezem óvatosan ®a segédtől. — Glieerinszappan! — mondja, mint a kinyilatkoztatás és feltépve a burkolatot még meg is mutatja a szappan sarkát. Fekete, mint a szurok ... — Ez nem glicerinszappan, — cáfolok barátságosan. — Glicerinszappan! — vág vissza a segéd ingerülten. Véletlenül értek a szappanokhoz, különösen a gyógyszappanokhoz. Kissé magam is felgerjedtem. — Vállalja ön ezért a glicerin-szappanért a felelősséget? Gondolja ön, hogy jót tesz ez egy érzékenyebb női arcbőrnek. A segéd rám vicsorgott: — Glicerinszappan! (Zárójelben legyen mondva, amikor a sza$ pan iránti kérelmemet előterjesztettem, valósággal leigazoltatott és a vásárlási könyvecskémben még az üres rubrikákat is átböngészte gyanakodóan, szimatolva.) Az üzlet főnöke ott állt két lépésnyire. Hozzáléptem, félrehivtam, elmondottam, hogy petrolszappant akarnak rámsózni gli- cerlnszappan helyett, Végighallgatott, sót nemes felgerjedés remegett végig rajta. — Az az ostoba segéd! — mondotta, felháborodva. Nem tudja a szerencsétlen megítélni, hogy kinek lehet elsózni azt a szappant! ... Most már erélyesen léptem fel. Kaptam egy darab szappant. Olyan, amilyen. Szappan. Mosdószappan. Mert nemcsak „glicé- rinszappan“ van! Van másfajta is. Pipereszappan. Illatos szappan. Sőt szagos szappan is ... Mert „szaga" — az van a kolozsvári szappannak! Gyanús rossz szaga van. S mondom, a szappan nem tehet róla, hogy ilyen slamasztikába keveredik. Csak ezt akartam elmondani azok okulására, akikre „glieerinszappant“ akarnák a jövőben rásózni a szappan-szezámok élelmes tulajdonosai. — fz — Az 5-ös számú őrház (Bemutató a kolozsvári Egyetem-mozgóban) Miért kiemelkedő film, miért élményseerü alkotás „Az 5-ös számú őrház“ ? Hiszen a történet igazán nem „filmszerű“, a esetein meny egy elhagyott vasúti őrház belsejében és az előtt játszódik le, főszereplője smcé több, mint,öt-hat szülész. Mi készteti a moziból távozó közönséget mégis arra a megállapításra, hogy az eddig legjobb, legsikerültebb és leglenyűgözőbb magyar filmet látta? A felelet nagyon egyszerű. A forgatókönyv vérbeli iró — Szitnyai Zoltán — pompás munkája, a szereplők — Bulla Elma, Jávor Pál, Bihari József, Hajmássy Miklós, Toronyi Imre, Pethes Ferenc — a magyar filmgyártás élcsapatához tartoznak. Bihari József, egy elesett, ételre & állásra egyaránt éhes „alkalmi pályamunkás“ szerepében olyan döbbenetes és olyan reális alakulást nyújt, amilyet — felelősségünk tudatában szögezzük le — magyar filmen eddig nem láttunk. Ahogy az állami állás iránti mohó vágyában gyilkossággal vádol meg egy pályaőrt s-ahogv a hamis vád leleplezése után, a talajt elvesztve lába alól, fokozatosan magábaro=kad, olyan színészi munka, amit csak a llegnagyób- bak tudnak. Bulla Elma, mint tiszta, ártatlanul megvádolt feleség, Jávor Pál, műit lobbanékony, féltékeny, végeredményben mégis becsületes pályaőr, a rokonszenves megjelenésű, férfias Hajmássi Miklós mint jegyző, Toronyi Imre mint jóindulatú járásbiró és a mulatságok Pethes Ferenc nagyszerű lendülettel visaök előre Szitnyai Zoltán remek, mindvégig izgit1- mas történetét. A mozivásznon a legpompásabb kamarajáték alakul ki s a nézők úgy érzik, mintha elsőrangú színpadi előadást látnának. A film fényképezése ugyancsak kivételesen sikerült munka, ezen a téren is a legmesteribb francia, filmekkel veszi fel a versenyt. T5ár> Frigyes, a rendező, olyan jó munkát végzett, hogy „Az 5-ö.s számú őrház“-at állomásnak lehet tekinteni, a magyar filmgyártás eddig legjelentősebb állomásának. f—) JÓ ÁRU ÉS JÓ HIRDETÉS ALAPJA A JÓ ÜZLETMENETNEK
