Keleti Ujság, 1942. április (25. évfolyam, 74-97. szám)
1942-04-03 / 76. szám
1942. At>niClS 3 IfeggliriTf/iaüB Igazolni IteVI a Icözszá Hívásokra beadói I a já nlalolc adatait Kolozsvár, április 2. A közellátásügyi a»t- hisatérium 57813/1942. számú leiratában felhívja külön is a figyelmet az áruelllenó'pzéssel kapcsolatos alaprendelkezésekre. E rendelet értelmében a kolozsvári kereskedelmi és iparkamara most széles körben tudomásra hozza, hogy mindazok a vállalatok, amelyek az államtól, törvényhatóságoktól, községektől!, az Országos Társadalombiztosító Intézető), a Ma- gánalkalm a zott ak Biztosító Intézetétől, az Országos Mezőgazdasági Biztositó Intézettől megrendelést kapnak, abban az esetben, lm a rendelés összege legalább a 100.000 pengőt eléri, nyolc, napon belül, kötelesek előterjesztést tenni azokról as adatokról, amelyek a szerződésben kikötött árak, vagy szolgáltatási dijak alapjául szolgáltak. Ha a kormánybiztosság megállapítása szerint valamely áru ára indokolatlanul magas, az összes vonatkozó lényeges adatok bejelentését és az iratok bemutatását is megkívánhatja. Szükség <»etén pedig bíróság utján eskü alatt kihallgattak ja, mind a tulajdonost, mind ivedig az alkalmazottakat.------------..... . Szombaton folytatják a Newyork-étterem árverését Kolozsvár, április 2. Innen-onnan egy hónapja, hogy Kolozsvár egykor egyik legkeresettebb étterme, a Now-York bezárt. A közvéleményt állandóan foglalkoztatja az étterem sorsa. A New-York még a felszabadulás előtt elvesztette hajdani népszerűségét. Az úri társaságok erdélyszerte kedvelt találkozó helye «gyre jobban sorvadt a meghonosított szerencsejátékok miatt. A tulajdonosok számára hovatovább öncéllá vált a römizök oda- csalogatása, amivel a régi, szolid vendégeket riasztották el. A bécsi döntés újból alkalmat adott a patinás étterem régi hírnevének felújítására. A csonka hazába szakadt visszatérő véreink egykori emlékei nyomán újra felkarolták az éttermet, de csalódva állapították meg, hogy a New-York — megváltozott. A kolozsvári Nemzeti Színház november elején történt megnyitásakor a mai New- York bebizonyította, hogy mily messzire eltávolodott nemes múltjától. Az étterem személyzete az ott megjelent I előkelőségek hatalmas seregét a szó szoros I Kállay miniszterelnök értekezletet tartott az árvíz- és belvizsujtotta vidékek megsegítése ügyében Budapest, április 2. (MTI.) Kállay Miklós miniszterelnök szerdán aa árvíz- és belvizsujtotta vidékek megsegítése ügyében értekezletet tartott. Az értekezleten resztvettek Bánffy Dániel báró földművelésügyi miniszter és az érdekelt minisztériumok szakelőadói. Bárcsay János árvízvédelmi kormánybiztos tájékoztatta az értekezletem megjelenteket az árvíz- és belvízkárok következtében előállott helyzetről. Az értekezleten behatóan megvitatták a kárt, szenvedett vidékek nehéz helyzetét és a megsegítés Módozatait. A kormány minden lehetőt megtesz a belvizek mielőbbi levezetésére és gondoskodik arról, hogy a viz mentesített területek gazdaságilag mielőbb használhatók legyenek. Az összeomlott és megrongált lakóházak helyreállításának ügyét vitéz Bonczos Miklós államtitkár ismertette, majd bejelen- fette, hogy a lakosságot ebben a vonatkozásban elsősorban az építőanyag központi beszerzésének és szállításának irányításával ki-, vámja támogatni. AprSlis 8-aéti "olyfâlfâit Papén merénylőinek bunperéV Ribbenfrop ellen is merényletet tervezett az ankarai bűnszövetkezet Ankara, április 2. (MTI.) A Német Távirati Iroda jelenti: A Papén birodalmi német nagykövet elleni merénylet tettesei ellen megindított per szerdán délután, első tárgyalása 15 órától 20 óra 45 percig tartott. Mindenekelőtt foly tatták Sayman vádlott kihallgatását, aki elmondotta, hogy barátaival együtt bolsevista megbízott volt. Először abban a hitben ringatták őket, hogy főleg Ribbontrop birodalmi külügyminiszter ellen terveznek merényletet, amikor majd a Balkánra utazik. Úgy tudták, hogy ez a merénylet nem török területen esedékes. A tárgyaláson minduntalan felmerült a vádlott bolseviki barátnőjének neve. Azt állította, hogy e nő befolyása alatt állott és ez csábította a szélsőségesek közé. Az elnök ezután Sayol vádlottat hallgatta kij aki többszöri kérdésre azt felelte, hogy az előzetes vizsgálaton elhangzott vallomásai a valóságnak megfelelnek és nincs hozzá tennivalója. Ezután került sor Pavlov és Kornilov, a két szovjetorosz vádlott kihallgatására. Mind a kettő határozottan tagadta, hogy az ankarai szovjet nagykövetség kereskedelmi képviseletének hivatalnoka. Pökhendi hangon bizonyítékokat követelt arra, hogy találkozott a két török vádlottal. Ugyanígy viselkedett Kornilov is.. A tárgyalás során vita támadt a szovjet vádlottak, a törvényszék és az ügyész között. A szovjetorosz vádlottak mindenképpen kihívóan áldozatoknak Igyekeztek magukat feltüntetni és azt akarták elhitetni, hogy a ki nem elégítő tolmácsolás miatt nem tudják követni a tárgyalás menetét. A törvényszék ezután elhatározta, hogy uj tolmácsot alkalmaz "és a tárgyalást április 8-.ra napolta el. Egy ötödik, szlovén nemzetiségű vádlottja is van az ankarai pernek Ankara, április 2. (MTI.) A Német Távirati Iroda jelenti: Az ankarai német nagykövet éllen elkövetett merénylet ügyében kiadott vádiratból kiderült, hogy az eddig szerepelt négy vádlotton kivül a vizsgálat megállapította Podacsnik Stevan jugoszláv állampolgár, valószínűleg szlovén nemzetiségű férti bűnösségét is. A vádirat az emlitett öt személyt azzal vádolja, hogy felbujtották Fokát Oemer isz-' tanbuli joghallgatót, kövessen el merényletet Papén német nagykövet ellen. A vádirat szerint, Kornilov és Pavlov szovjet állampolgárok a többi vádlott segítségével ezt a merényletet előkészítették és Oemer Foka- tot ebből a célból, mint önként jelentkezőt Ankarába küldték. Oemer Fokát a bűncselekmény végrehajtásakor életét vesztette. IMAftOS VAiAHHUy Ilyáit vezette. Vallomása az optikai eszközok szállítására vonatkozott. A tábornok hangoztatta, hogy voltak ugyan elsőrendű optikai eszközök, azonban ezek száma nem volt elegendő a tényleges szükséglethez képest. A miiszerek szétosztása sem volt megfelelő. A katonák és a tartalékos tisztek legnagyobb része nem értett a készülékek kezeléséhez. Ezután Bemard hadbiztos-tábornokot hallgatták ki. A felszerelés hiányosságáról beszélt. Különösen bakancsokban és takarókban volt hiány. A legközelebbi tárgyalás április 14-éii lesz. Gazdasági szaktanfolyam az értelmiségi munkanélküliek részére Budapest, április V (MTI.) Mint a Hivatalos Lap csütörtöki száma közli, az értelmiségi munkanélküliek ügyének kormánybiztosa kórházüzemi gazdasági szaktanfolyamot szervez. A kilenc hónapig tartó tanfolyamra 25 hallgatót vesznek fel. Jelentkezni április 14-ig lehet Budapest, V. Klotild utca 10/c. száma alatt, az értelmiségi munkanélküliek kormánybiztosságánál. Keresztény magyar ember Keresztény magyar iparossal dolgoztat Keresztény magyar kereskedőnél vásárol! Franciaorszag összeomlásának titkát leplezték le a riomi per csütörtöki tárgyalásán értelmében '.ellátatlanul hagyta, noha már eleve minden asztalát lefoglalták az étterem nek. Ezzel véglegesen megpecsételődött a New- York sorsa. Néhány hónapig vegetált még ugyan, kölcsönök és adósságok útvesztőjében. A bezárult étteremben tegnapelőtt meg- perdült a dob, hogy a bevételből esődbeju- tott legutóbbi bérlőnek, Gráf Gyulának adósságait legalább részben kiegyenlítsék. Gráf Gyula, aki egykor az országszerte híres Gráf-féle szállodát vezette, régi vendéglős családból származik. Édesapja annakidején a vasúti vendéglő bérlője volt. Az első impériumváltozat utáni időkben azonban hatalmas vagyonát el kellett kótyavetyélnie. A felszabadulásuk után remélte, hogy annak egy részét visszaszerezheti. így határozta el magát a New-York étterem kibérlésére, amihez — jövőbeni követelése reményében — kölcsönt vett fel. Amellett átvállalta a légi tulajdonosok tetemes terheit is. Minthogy az étterem talpraállitása neki sem sikerült, bevétele odaveszett, tartozásai pedig egymásután váltak esedékessé. A hitelezők végül árverést kértek Gráf Gyula és társbérlői ellen. A követeléshez csatlakoztak az elbocsátott zenészek és éttermi alkalmazottak s Így tegnapelőtt megperdült a dob a New-York étterem helyiségeiben. A szokatlanul nagy érdeklődéssel kísért átverést aznap nem sikerült befejezni, ezért tegnap tovább folytatták. Minthogy a csütörtöki árverés sem vezetett végleges eredményhez, — a közbeeső ünnep miatt — nagyszombaton megint folytatni fogják az eddig jónéhányezer pengő bevételt eredményező árverést. Valószinüleg holnap véglegesen uj tulajdonba kerülnek a New-York- étterem egykori értékei, ami talán ezúttal szerencsésebb korszak kezdetét jelenti majd a neves étterem életében. Rióm, április 2. (MTI). Az OPI jelenti: A tárgyalást 13 óra 30 perckor nyitották meg szerdán. Daladier kérte a hare- kocsigyárakban alkalmazott azon mérnökök kihallgatását, akik ellenőrizték a kapott anyagot. Azután Perre ezredest, a második páncélos hadosztály parancsnokát hallgatták ki. Tanúskodásában azokat a rendelkezéseket ismertette, amelyek értelmében 1937-ben és 1938-ban a harckocsikat tömegesen kezdték alkalmazni és nem a gyalogság kisér őhadának tekintették. Véleménye szerint az e tekintetben szenvedett késedelmek a népfront uralomra jutásának és az igazgatás lassúságának tulajdonit- hatók. Perre ezredes ezután a páncélos hadosztályok megteremtéséről szólott. Ezeket a hadosztályokat az 1935-ben létesített első német páncélos hadosztályok miatt állították fel. Perre ezredes şl őadta, hogy volt ugyan három könnyű gépesített jármüvekből álló nagy egység, ezek azonban összesen csupán 90 páncélos kocsival rendelkeztek, a német páncélosok háromezres tömegével szemben. A harckocsik, legnagyobb gyengéje az volt, hogy hatósugaruk csak öt óra. alatt meglett távolságra szorítkozott, ugyanakkor a német páncélosok nyolc órányi utat is meglehettek, A harckocsik különben jók voltak. 1600 kilométert is megtettek anélkül, hogy olajozni kellett volna őket. Daladier kijelentette, hogy semmi hozsáiennivalója sincs egy harckocsi- hadosztályparancsnok vallomásához. A tárgyalást 3 órakor félbeszakították, majd 40 perces szünet után újra megnyitották. Langlois tábornok kihallgatása következett, aki a harmadik páncélos hadosztály parancsnoka volt. Langlois tábornok hangoztatta, hogy emberei tudták feladatukat és a háború tartama alatt mindenhova követték vezetőiket. Ezután Sehle tábornokát hallgatták ki. — Túlzott derűlátás nélkül megállapíthatjuk — mondotta Sehle tábornok, — hogy a hadianyag biztosította számunkra az ellenállást. Negyven korszerűsített harckocsizászlóalj és legalább fis régi Jiarckocsizászlóalj állt rendelkezésre. A szüksénres hadianyag is rendelkezésre állott. Harckocsijaink tonna- snlya legalábbis annyi volt, mint a német harckocsik tonnasúlya. Biom. április 2. (MTI.) Az OFT jelenti: A csütörtöki tárgyaláson elsőnek Marcseaux tábornok megállapította, hoev a mozgósításkor 600 dgyu állott rendelkezésére, amikor 7000-re Tett volna szükség. Harckocsik elhárítására 5900 ágimra, volt szükség és csak 1400 volt. A tábornok hibáztatta az uralkodó szellemet, arnelv lebecsülte a légvédelem értékét. A következő tana Hureault tábornok volt. aki annakidején a hadsereg geográfiai osztáSzép eredmények a Wesselényi Lövészegyesület házi versenyén Kolozsvár, április 2. A Wesselényi Lövészegyesület Honvéd-u. 12 az. alatti löterének felépítésével hatalmas lendületet adott a kolozsvári lövészsport fejlődésének. Rendkívül nagy hiányt pótolt, mert a fedett lőtéren ezerszámra részesülnek kiképzésben azok a lövészek, akik a nagyszerű múltú és jelenti magyar lövészsporthoz méltó erdélyi színvonalnak megteremtésén dolgoznak a legnagyobb lelkesedéssel. A nagyváradi Árpád Lövészegyesület fedett lőtéravatásí ünnepén tartandó lövészversenyt megelőzően, — hol a Wesselényi egy férfi és egy női csapattal vesz részt —* egymásközti barátságos válogató versenyre hivta meg a Wesselényi Lövészegyesület a kitűnő kolozsvári MÁV Lövészegyesületet, mely szintén részt vesz a váradi versenyen. Tegnap este folyt le a kisöbüpuska csapat és egyéni verseny, háromtesthelyzetben. Csapatversenyben első lett a Wesselényi csapata 150/1145 körrel (Kerezsi, Balás, Haray József, Lázár, Hadnagy), második a MÁV csapata 150/1138 körrel (Hosszú, Kvintus, Stanecka, Dóczi, Lőrinc). Egyéni versenyben: első Hosszú Emil MÁV 30/245 körrel, második Kvintusz János MÁV 30/238 körrel, harmadik Kerezsi Károly Wesselényi 30/236 körrel. Ugyancsak tegnap délután folyt le a Wesselényi női válogatóversenye, hol első lett Schafer Irén 30/224 körrel, második Zsold Rebeka 30/202 körrel. A fiatal kolozsvári lövészsport büszke lehet az elért eredményekre. JÓ ÁRU ÉS JÓ HIRDETÉS ALAPJA A JÓ ÜZLETMENETNEK Kik Ketíverce, íeiíiak barátja, vendének öröme, házigazda biiszkeséqe: Kórus Likőr!