Keleti Ujság, 1942. április (25. évfolyam, 74-97. szám)

1942-04-15 / 84. szám

104 2. AVUI CMS 15 Vitéz Szombathelyi Ferenc, a honvédvezérkar főnöke, az olaszországi ejtőernyős kiképzőtelepen ímrédf Kálmán df* MÁV elnök ItorménYZÓi Itili»«f©lés© Budapest, április 14. (MTI.) A Kormányzó a kereskedelem- és közlekedésügyi miniszté­rium vezetésével megbízott iparügyi minisz­ter előterjesztésére megengedte, hogy Imréd/ Kálmán dr., miniszteri osztályfőnöknek, a Magyar Államvasutak igazgatósága elnöké­nek, vitéz Szinte János dr.. miniszteri taná­csos, államvasuti igazgatónak, az államvas­utak elnöke állandó helyettesének, a Kor- mányzóhelyettes Urnák, még mint az állam­vasutak igazgatósága elnökének közvetlen környezetében teljesített értékes szolgál­taikért elismerését tudtul adják. Kolozsvárra érfcexeft ▼if©* Haas* Aladár dr. minisiferi osiíálYfőniik Kolozsvár, április 14. Kedden délután Ko­lozsvárrá érkezett vitéz Haász Aladár dr. rni- r>.isztori osztályfőnök, a kolozsvári Nemzeti Színház kormánybiztosa. Vitéz flaász Aladár dr. néhány napig marad Kolozsváron, hogy illetékesekkel megtárgyalja a Nemzeti Színház jövő éri költségvetését és a szí házzal kap­csolatos egyéb anyagi és művészeti kérdéseiét Teljes ülést farioll a Lofoisrári ItiráTyi ítélőtábla Kolozsvár, április 14. A kolozsvári királyi Ítélőtábla Vékás Lajos dr. Ítélőtáblái elnök elnökletével április 14-én, kedden teljes ülést tartott. Ezen az ülésen tette le a hivatali esküt az újonnan kinevezett Kiss Dezső dr. királyi Ítélőtáblái biró. A közeljövőben eredményesen befejeződnek a Szentszék és Finnország tárgyalásai Helsinki, április 14. Az OVI jelenti: A Vatikán és Finnország között kölcsönös állandó diplomáciai képviselet létesítésére vo~ notkozóan megindult tárgyalásokkal kapcso­latban jólértesült, körökben kijelentették, hogy a diplomáciai viszony létesítése iránti *javas­latot a Szentszék kedvezően fogadta, A tár­gyalások a közeljövőben eredményesen befe­jeződnek. Öfmilliárd font ster> ng Anglia háborús költségvetésének végösszege Stockholm, április 14. (Búd. Tud.) Sir Kingsley Wood, kincstári kancellár az alsó­ház legközelebbi ülésén részletesen beszá­mol Nagybritánnia legújabb háborús költ-, segvetéséről. Elsőizben történik meg Anglia történetében, hogy a költségvetés összege meghaladja az ötmilliárd font sterlinget. Csupán a háborús kiadások összege eléri a 4.5 milliárd fontot. A valószínű bevételek összege 2.3 miiliárd font sterlinget tesz ki, úgyhogy 3 milliárdot hitel utján kell elötr- remteni. A háborús gazdálkodással kapcso­latban jelentik még Londonból, hogy maga­sabb közvetett adóval fogják sújtani a luxus­kocsikat, nagyobb adót fognak kivetni az alkoholra, sörre és a szórakoztató iparra, beleértve a mozikat is. Kóma, április 14. (MTI.) A Duce kedden reggel saját repülőgépén vitte vitéz Szom­bathelyi Ferenc vezérezredest, a honvéd- vezérkar fonókét és kíséretének tagjait a középolaszországi ejtőernyős kiképzőtelepre. A hárommotoros Savoia-bombázógépet Mus­solini maga vezette és a magyar vezérkar főnőkével együtt végignézte az ejtőernyősök gyakorlatait. A Duce innen repülőgépét Berlin, április 14. (MTI.) Mint a Német Távirati Iroda katonai helyről értesül, a ke­leti harctéren a támadó és elhárító harcokat mindjobban akadályozza a megindult hóol­vadás. Az utak mocsarakká változtak, még sokkal inkább, mint az elmúlt ősszel. Az utászcsapatok éjjel-nappal igyekeznek jár­hatóvá tenni a keskeny útvonalakat, de ha a jármű letér ezekről a keskeny sávokról, akkor odavész a kocsi, a rajta lévő anyag és Paris, ^április 14. (MTI.) A Német Táv­irati Iroda jelenti: A párisi haditörvényszék most mondta ki Ítéletét az egyik kommu­nista terrorszövejkezet 27 tagja ellen indí­tott perben. 25 vádlottat halálra ítéltek. Le- febre vádlottat fegyverviselésért öt évi fagy házra, a 15 éves Kirschen nevű zsidó vádlót tat pedig, figyelembevéve kiskorúságát, 10 Budapest, április 14. A budapesti Vili. kerületi rendőrkapitányság Réti L. Pál szín­házi ügynököt, a nevéről elnevezett színházi iroda tulajdonosát, a zsidótörvény kijátszása miatt egyhavi elzárásra és 2000 pengő pénz- büntetésre ítélte. Az ügy tárgyalásán érde­kes fordulat történt. Az értelmiségi kormány biztosság kiküldöttje ugyanis vádat emelt a visszavezette a littoriai repülőtérre és szívé­lyesen búcsút vett a honvédvezérkar főnöké­től. Repülőgépét azonban továbbra is vitéz Szombathelyi Ferenc vezérezredes rendelke­zésére bocsátotta, aki ezen a gépen repült tovább a Róma közelében lévő légügyi kísér­leti telepre. Itt a honvédvezérkar főnökét a telep megtekintése után Fongier tábornok, légügyi államtitkár látta ebédre vendégül. a ló. A sárból kihúzásra, vaiamint a fontos utánpótlási anyagok szállítására hernyótal­pas jármüveket használnak. A német után­pótlás mégis teljesen rendben folyik. Ez az eliszaposodás a keleti harctér sok szakaszán lehetetlenné teszi a jelentősebb hadművele­teket. Csak ott fejlődtek ki nagyobb harci cselekmények, ahol a még szilárd utak lehe­tővé tették a felvonulást. évi fogházra ítélték. A vádlottak bombákat gyártottak, fegyverraktárt rendeztek be és a német véderő ellen 34 merényletet követ­tek el. Ilyen módon nemcsak németeket gyil koltak meg, hanem franciákat is. A haditör­vényszék megállapította, nem hazájuknak akartak segíteni, hanem kommunisták vol­tak és Moszkva fizette meg őket. tanúként beidézett Karády Katalin és Mezey Mária színművésznők ellen is, a zsidótörvény kijátszása miatt. Karádyt 2000 pengő pénz­bírságra vagy 30 napi elzárásra, Mezey Má­riát pedig 500 pengő pénzbírságra, vagy tiz- napi elzárásra ítélte a rendörbiró. Az Ítélet nem jogerős. Járhatatlan utak nehezítik meg a támadó hadműveleteket a keleti harctéren Huszonöt halálos ítéletet hozott a párisi haditörvényszék a kommunista-perhen Irán megszakította diplomáciai kapcsofatait Japánnal AMSZTERDAM, április II/. (MTI) A Né- 1 ta diplomáciai kapcsolatait Japánnál és fői­met Távirati Iroda közli: A Reuter iroda I szólította a japán követséget, hogy egy hé- teheráni jelert/kése szerint Irán megszakítót- B ten bedül hagyja el Teheránt. A zsidótörvény kijátszásáért elítélték Karády Katalint és Mezey Máriát Az Erdélyi Párt kolozsvári tagozata csatlakozik Bihar-vármegye törvényható­sági bizottságának a zsidókérdésben felterjesztett javaslatához Északi „kalandtól* óvja a szovjet saító Japánt Zürich, április 14. (Búd. Tud.) A Neue Zürcher Zeitung kujbisevi jelentése szerint a szovjet-japán semlegesség! egyezmény megkötésének évfordulóján a Pravda cikket közölt, amelyben óvta Japánt attól, hogy északon „kalandba" bocsátkozzék. A szovjet lap fenyegető hangú cikkében azt Írja, hogy ilyen irányú lépés magának Japánnak jelen­tene kárt. Vonat elé vehette magit egy marosváserhelyi le enc iu Marosvásárhely, április 14. Megdöbbentő öngyilkosság történt hétfőn este Marosvá­sárhelyen- a labdarugó pálya mögötti vonat­töltésen. Elekes Árpád 16 éves lelencfiu a vonat elő vetetté magát és a vonat kerekei darabokra tépték. A fiúról az utóbbi időben a marosvásárhelyi hatóságok gondoskodtak, iskolába járatták és élelemmel is ellátták. Hétfőn délelőtt a fiatal fiú társainak fel­tűnt, hogy Elekes Árpád több levelet ir, de ügj'el arra, hogy meg ne lássák. Ezek vol­tak a búcsúlevelek, amelyeket meg is talál­tak a szerencsétlen fiú zsebében. — Meg kell halnom, mert nem bírom a lelenc-sorsot és az árvaságot —- írja a tra­gikus véget ért fiú egyik ismerőséhez irt búcsúlevelében. Kolozsvár, április 14. Az Erdélyi Párt ko­lozsvári tagozatának IV. kerületi szervező bizottsága kedden este nagy érdeklődés mel­lett tartotta meg értekezletét Nyirö József országgyűlési képviselő, tagozati elnök el­nöklete alatt. Nyirö József megnyitó szavai­ban hangsúlyozta, hogy a mai idők a leg­teljesebb magyar egységet követelik meg. Az elnöki megnyitó után Páll György dr. országos központi főtitkár adott tájékoztatót a kül- és a belpolitikai kérdésekről. Ezután László Dezső országgyűlési kép­viselő beszélt a „Korszerű magyar“-ról. Elő­adásában kifejtette, hogy a korszerűség ter­mészetszerű követelmény, mert mindenkinek vállalnia kell saját kora feladatait. A ma­gyarság ezt a szerepet mindig megoldotta Árpádtól kezdve, Szent Istvánon keresztül és 1848-on át napjainkig. A nagy francia for­radalomban elindult és nálunk 48 után meg­valósított szabadság, egyenlőség, testvériség gondolatköre a magyar társadalom addig kötött rendszerét változtatta meg. De a kor liberális, egyéni, nemzetközi és hitetlen gon­dolkodásával szemben rövidesén a közösség nemzeti és keresztény alapon álló magyar gondolatvilága fejlődött ki. Ennek alapján állunk ma is: a nemzet életében lévő összes alkotó képességek és foglalkozási ágak megerősítésére törekszünk a haza javára -— amint azt Hitler és Mussolini, Európa két nagy nemzetének vezetői is tették — a két- kézi munkásság osztályuralmát nemzetközi alapon hirdető lenini és sztálini eszmékkel szemben. Az előadások elhangzása után Botos Já­nos tagozati főtitkár felolvasta Bihar-vár­megye törvényhatósági bizottságának a zsidókérdésben felterjesztett javaslatát, ame­lyet az ország valamennyi törvényhatóságá­nak megküldöttek. Az értekezlet felkérte a tagozat vezetősé­gét, hogy a központon keresztül tegye ma­gáévá ezt a javaslatot és utasítsa erre a város törvényhatósági bizottságába bevá­lasztott tagjait is, hogy kellő eréllyel kép­viseljék a javaslatban kifejtett álláspontot. A határozatot széleskörű vita követte s annak rendjén a zsidókérdéssel kapcsolat­ban több indítvány hangzott el. I CAPITÓLBAN ELSODORT EMBER és KARÁDY KATALIN PÉNTEKEN PREMIER ? DR. Kovács István Naponta 1600 gyermeknek adott ebédet márciusban a város népjóléti ügyosztálya Kolozsvár, április 14. A város népjóléti ügyosztálya most tette közzé március havi működéséről szóló jelentését. A jelentésből megtudjuk, hogy a népjóléti ügyosztály az elmúlt hónapban 21/05 családot tartott nyil­ván 8016 taggal.. A fclekezelek. utján gondo­zásban részesült 360 család 582 taggal. Az ügyosztály 59 esetben osztott ki gyors­segélyt a rászorulóknak, ezenkívül kiadott 186 pár gyermekcipőt, 1/6 rend fiuruhát, 32 rend leányruhát, 1775 élelmiszer és 1/87 tűéi fautalványt. Naponként 1600 gyermek­nek adott ebédet és a zöldkércsztes tejak­ció során 1200 gyermeket részesített tcjcllá- tásban. A Magyar Norma alapra az elmúlt hónap­ban 7726 pengő folyt be. A Közjóléti Szövetkezet két lovat adott ki arra szoruló embereknek, 1260 pengő ér­tékben, két iparost segített 775 pengő köl­csönnel. Cipökészitésscl 53 iparost foglalkoz­tatott s ezek részére 1061 pengő bért fize­tett ki. Fonál feldolgozásban 30, az aszta­los műhelyben 10 munkást foglalkoztatott. A Földművelésügyi Minisztérium kolozsvári kirendeltségének támogatásával a szövetke. zet az írisz-telepen és a monostori Újtele­pen kertészeti tanfolyamot rendezett. Felemellek a gyapjú beváltási árát Budapest, április 14. (MTI) A m. kir. közellátásügyl miniszter most kibocsátott rendeletével az 1942. évi nyirásu gyapjú be­váltási ára után erre az évre minőségre való tekintet nélkül kg.-ként 50 fillér terme­lői árkiegészítés kifizetését rendelte el. A közellátásügyi miniszter ugyanezen rende­letével az 1941. évvel szemben az 1942—43- ban beszolgáltatott gyapjutöbblet után .ki­fizetendő termelési prémium összegét két­szeresére emelte fel és a termelési prémiu­mot birkagyapju után az alapminőségre vo­natkoztatva kg.-ként 2 pengőben, bárány- gyapjúnál kg.-ként 1.30 pengőben állapította meg. A jelenlegi 4.30 pengő kilogramonkéntl beváltási alap erre az esztendőre tehát a kg.-kénti 50 fillér termelési árkiegészítéssel kg.-ként 4.80 pengőre emelkedik, míg •az 1941. évvel szemben beszolgáltatott gyapju­többlet beváltási ára 6.80 pengő kg -ké"t. Eqy merénylet megtorlásául öt kommun'stát végeztek ki Páriában Páris, április 14. (Búd.Tud.) A párisi né­met katonai hatóságok közük, hogy április 2-án egy német őrt meggyilkoltak és egy, a német katonaság által lefoglalt helyiségbe bombát dobtak. Megtorlásul öt kommunistát kivégeztek. Ha április 17-ig a merénylet ér­telmi szerzői nem kerülnek meg, akkor bizo­nyos számú egyetemesen felelős egyént, zsi­dót és kommunistát agyonlőnek. A szerkesztésért felel: NYIRÖ JÓZSEF. A kiadásért felel: JENEI LÁSZLÓ. Szerkesztőség, kiadóhivatal és nyomda: Brassai-utca 7. sz. Telefon: 15-08. Pos­tatakarékpénztári csekkszámla száma: 72148. Postafiók: 71. sz. Kéziratokat nem adunk vissza. A'Minerva Irodalmi és Nyomdai Miiintézet Rt. nyomása. F. v.: Major József

Next

/
Thumbnails
Contents