Keleti Ujság, 1942. április (25. évfolyam, 74-97. szám)

1942-04-16 / 85. szám

♦ « •CsatörtöU 1942. Április 2« Jira 12 miér SZERKESZTŐSÉG, KIADÓHIVATAL, ÉS NYOMDA: KOLOZSVÁR, BRASSAI-D. 7. TELEFON: 15-08. — POSTAFIÓK: 7L SZ. KÉZIRATOKAT NEM ADUNK VISSZA ELŐFIZETÉSI ARAK: 1 HÓRA 2.70, NE- «FED ÉVRE 8, FÉL ÉVRE 16, EOÉSZ ÉVRE 32 PENGŐ. — FOSTATAKARÉK- 1 "ÉKETARI CSEKKSZÁMLA SZAMA 72148. KIADJA A LAPKIADÓ RÉSZVÉNYTARSASA« FELELŐS SZERKESZTŐ: NYÍRÓ JÓZSEF Ha alakul meg az uj európai gondolattal együtt­működő francia kormány A vichyi kormány vissza utasította a sértőhangu amerikai jegyzéket 2451 harcikocsit veszitett ebben az évben a szovjet haderő Hazatérnek Japánból az indiai nemzeti mozgalom vezérei Franciaországnak reszt kell vennie Európa megmentésében Etébpa jövőjének alakulása szempont­jából a legnagyobb jelentőségű Francia- ország most már végérvényessé vált ál­lásfoglalása. Az uj francia kormány Laval elnöklésével alakul meg s az uj kormány névsorát ma már közlik is a nyilvánossággal. Német politikai körökben ked-den még tartózkodtak az állásfoglalástól, szerdán azonban már azt a nézetet hangoztatták, agy látszik, hogy Franciaország végle­gesen el akar fordulni a várakozás poli- tikájától. amelyet belátó francia poli­tikusok ismételten veszélyes várakozás, nak minősitettek. A német külügymi misztérium részletesen csak Laval mun­kájának befejezése után nyilatkozik francia kérdésről­A német közvélemény hangulata. — amelyet félhivatalos német helyen is ősz tanak, — az, hogy a francia kormány teljesen áttért arra az irányra, amelyet a német politika kívánatosnak tart. Már & vichyi határozatok első hírére előtéri)« jutott az a gondolat, hogy a változás következményeként a vichyi tekintély- kormány teljesen hozzásimul a német politika kívánságainak megfelelő együtt­működés követelményeihez. Hz a német j-’árakozás teljesedésbe ment és a vichi/i ügyek alakulása berlini mértékadó kö­rökben megelégedést kellett. Az „Effort“ című vichyi francia lap a leghatározottabb hangon ir Franciam- szág résztvételéröl az uj Európáétt fo­lyó küzdelemben. Véglegesen leszámol a várakozás politikájával s megállapítja, hogy az egyáltalában nem felel meg Franciaország európai helyzetének. Meg kell nyernünk a békét, — írja, — s Fran. ciaországnak teljes becsülettel és méltó­sággal, lehetőségeinek keretében rész. kell venni Európa megmentésében. Franciaországnak volt szövetségesei iránt valóban nem kell semmiféle hálát, vagy lekötelezettséget éreznie. Azóta, hogy az angolok emlékezetes ,,dicsősé­ges visszavonulásukkal" cserbenhagytak, csak fenyegetést, kigúnyolást, méltatlan bánásmódot és ellenséges bombatámada sokat kapott. Legutóbb, amint ismeretes, az Egyesült-Államok kormánya amerikai főkonzult nevezett ki De Gaullisíák el­lenőrzése alatt álló francia Középafrika fővárosába, Brazzavillébe s amikor ezért Franciaország tiltakozott, Sumner We' les amerikai külügyminiszter sértőhangu jegyzéket küldött a vichyi kormánynak Az amerikai jegyzék azt hangoztatta, hogy a washingtoni kormány fenntartja a kapcsolatot azokkal az igazi francia polgárokkal, akik az afrikai francia terű leteken az ellenőrzést gyakorolják s teszi ezt a szövetségesek végső győzelméig. A vichyi kormány azonnal utasította ametrikai nagykövetét, adja tudomására a washingtoni külügyminisztériumnak, hogy a sértőhangu jegyzéket nem fo­gadja el s még kevésbé fogad el külföl­diektől leckét a hazafiságból. Amerika a jegyzéket még annak alnyujtása előtt közzétette s ez is mutatja, hogy azt fő ként hirverési és zavarkeitési szándékkal készítették. A francia döntés tehát megtörtént és mert a történelmi idők most gyors cse­lekvéseket sürgetnek, kétségtelen, hogy a német-francia együttműködés tekinte­tében is gyors fejleményekre lehet számí­tani. Mindjobban erősödik az indiai függetlenségi mozgalom Az indiai eseményekkel és Cripps ku­darcával kapcsolatban a német külügymi­nisztérium sajtótájékoztatója megállapí­totta, hogy ez az esemény nem egyszerű diplomáciai kalandot jelent Anglia számá­ra, hanem a világtörténelem nagy forduló­pontjának egyik kimagasló jelensége. A történelem mai alakulásának törvénye, ennek az évszázadnak törvénye Anglia el­len fordult és az indiai vereség jelképe annak, hogy Nagybritannia ideje lejárt. A háromhatalmi egyezmény államai e tör­ténelmi folyamat eszközei. India az angol javaslatok elutasításával megindult a brit birodalomtól való elválás utján. A japán sajtó hosszú cikkekben foglal­kozik az indiai helyzet várható alakulásá­val. Egyértelműen megállapítja, hogy Cripps elutazása után az indiai független­ségi mozgalom a legnagyobb erővel lán­golt fel. Angliának a közeljövőben nem­csak a japán szárazföldi, tengeri és légi támadással, hanem az indiaiak fegyveres ellenállásával is számolnia kell. Nagyje­lentőségű ebből a szempontból az a tény, hogy a burmaiak máris együtt harcolnak a japánokkal s Cebu szigetének megszál­lásában is részt vett egy hindu század, amely Szingapúrban csatlakozott a japá­nokhoz. Egyébként a japán sajtó azt is közli, hogy az indiai nemzeti mozgalom vezető egyéniségei légi utón Japánból Indiába utaztak, hogy ott dolgozzanak végleges fölszabadítása érdekében. Burmában a bennszülött lakosság tá­mogatása mellett nagy sebességgel nyo­mulnak előre a japánok és már hétfőn el­foglalták Magve városát. Az angolokat át­karoló mozdulattal kényszeritették mene­külésre és megakadályozták őket a kő­olajberendezések elpusztításában. Burmá­ban mind nagyobb számban pártolnak át az indiai csapatok a japán harci erőkhöz és támogatják a japán hadvezetöséget a brit erőkkel folytatott küzdelemben. A Fülöp-szigeteken hamarosan végleg megtörik az amerikaiak ellenállása. Cor- regidor erődjének ütegeit a japánok már elhallgattatták, a sziget körüli tenger­részt teljesen elzárták és igy a védők szá­mára csak a feltétel nélküli megadás ma­radt hátra. Csökken a bolsevisták harci kedve A bolsevizmus elleni harcvonalon az ellen ség támadó tevékenysége tovább csökkent, jelenti a német hivatalos közlemény. A né­met nehéz tüzérségi és a légi haderő ered­Hetezinki, április 15. (MTI.) A Német Távirati Iroda jelenti: Az április 15-i finn hadi jelentés a követ­kezőképpen hangzik: A karjalai földszoroson visszavertük né­hány ellenséges osztag támadásait. Az au­nusi földszoroson egyik ellenséges támasz­pont elfoglalása során 109 halott bolsevistát számoltunk össze. Egy kétszáz emberből álló ellenséges különítményt körülzártunk és az utolsó emberig megsemmisítettünk Csapataink szétromboltak egy ellenséges ál­lást, amely 20 kísérődből állott. Az ellenség Itt kétszáz halottat vesztett. Csapataink mintegy 100 géppisztolyt és igen sok más A német véderő tóparancsnoksága jelenti: Észak-Afrikában t hatásosan bombáztuk a britek gépkocsiösszevonásait és repülőtereit. Málta ellen a támadások során egy bomba- telitalálat lerombolta a Rinella adótelep rádiótornyát. Német vadászok Málta fölött és az északafrikai partok fölött lelőttek 9 brit repülőgépet. A Csatorna és a norvég partok fölött légi­harcokban kedden 9 brit repülőgépet sem­misítettünk meg. Brit bombázók a szerdára virradó éjjel Németország nyugati részét támadták. A veszteség néhány halott és sebesült a pol­gári lakosság köréből. A légvédelmi tüzér­ség és éjszakai vadászok 10 támadó bombá­zót lelőttek. * A Ştefani iroda közli az olasz főhadiszál­lás 683. számú közleményét: Cirenaika felett vadászgépeink két ellensé­ges gépet lelőttek, tíz másik gépre pedig eredményes géppuskatüzet zúdítottak. Ellen­séges repülőgépek berepültek Banghasl fölé. A légelháritás lelőtt egy brit repülőgépet. Két repülőgépünk nem tért vissza támasz­pontjára. A Földközi-tenger középső részén vadászrepülőgépeink lelőttek egy angol fel­derítő gépet. ménycsen támadta Leningrad és a Krim- félszigetcn Szebasztopol kikötőjét. Északon a finnek napról-napra nagy veszteséget okoznak a támadó bolsevistáknak. Felderítő harcok Kszakafrikában Az északafrikai harctéren mindkét részről erős felderítő és tüzérségi tevékenység folyt. A jelek szerint itt a hamarosan elkövetkező nagy támadás előfeltételeit igyekeznek meg­teremteni a tengely csapatok. Hazautazott a kujbiseví török nagykövet A szovjet sajtó és rádió egyre idegeseb- • ben és tolakodóbban foglalkozik Törökor­szág helyzetével s főként a Papén német nagykövet merénylői ellen folyó perrel. An­karai körökben ez a szovjet beavatkozás nagy méltatlankodást keltett. Felelős török körökben az a vélemény, hogy a támadás annak tulajdonítható, hogy Moszkva el akar titkolni valamit, aminek kideriilé.'étöl na­gyon tart. A választ majd a per lefolyása adja meg. A török—szovjet viszonyra egyébként je­lentős az a tény, hogy Törökország kujbiseví nagykövete hazautazott Ankarába. fegyvert zsákmányoltak. Az ellenség halot­takban több mint ezer embert vesztett. Légi kötelékeink kedden hajnalban a Szvirtöl délre nagyszabású bombatámadást Intéztek az ellenség egyik ellátási központja ellen. Egy nagy lőszerraktár felrobbant és raktár- épületekben nagy tüzek keletkeztek. A Ştefani Iroda jelenti: Foglyulejtett szov­jet tisztek szerint a szovjet parancsnokság dühödt támadásokat indit az aunusi harc­téren, hogy helyi sikert érjen el és javítson a téli küzdelmekben rendkívül megviselt csapatainak harci szellemén. A tisztek azt a parancsot kapták, hogy bármilyen áron, de foglalják el a finn állásokat. 1522 repülőgép az ellenség egy hónapi vesztesége Berlin, április 15. (MTI) A Német Táv­irati Iroda jelenti: Eddigi megállapítások szerint a március IC-től április 14-ig eltelt időben a bolsevisták Iliit, a britek pedig 380 repülőgépet vesztettek. Január 1-től április 13-ig német páncélos elháritó és légierők a keleti arcvonalon a bolsevisták ii5l harc­kocsiját semmisítették meg. Cjahb korlátozások Angliában Stockholm, április 15. (MTI) A Ştefani iroda jelenti: A Daily Mail szerint rövidesen korlátozzák Angliában a szén, gáz és villa­mosáram fogyasztást. A jövőben csak jegy ellenében lehet vlllamosáramot, szenet,, vagy gázt használni. Az angolok nem nagyon osztják Marshall „merész elgondolásait“ Róma, április 15. (MTI) Mint a Messagge- ro jelenti, Marshall tábornoknak, az Egye­sült Államok vezérkari főnökének londoni látogatása nyomán az a hír terjedt el, hog-j valószínűleg Londonban lesz a szövetségközi A német nehéztüzérség Lenüngrádot lőtte, a repülők a szebaszfopolt kikötőt támadták Berlin, április 15. (MTI.) A Führer főha­diszállásáról jelentik a Német Távirati Iro­dának; A véderő főparancsnoksága közli: Keleten az ellenség támadó tevékenysége tovább csökken. Csak néhány helyen táma­dott az ellenség nagy erőkkel és ezeket a támadásait is visszautasítottuk. Nehéz tü­zérségünk Leningrad hadifontosságu beren­dezéseit lőtte, köztük egy lőszergyárat. Tar­tós tüzeket és robbanásokat figyeltünk meg A német harci repülők eredményes támadá­sai Szebasztopol kikötője és repülőtere ellen irányultak. A finnek ellenállásán is megtörnek st szovjet lémudások Harminckét repülőgépet vesztett egy nap alatt a brit haderő

Next

/
Thumbnails
Contents