Keleti Ujság, 1942. március (25. évfolyam, 49-73. szám)

1942-03-07 / 54. szám

Hozzászólás egi/ vitához; Mikor született Mátyás király? Az „iggzságos“ király kolozsvári szülőházán elhelye­zett emléktábla adatához semmi kétséa sem fér A „Keleti Újság" egyik legutóbbi száma közölte, hogy Cegléd városa elfogadta Oppel Jenő dr. ny. gimnáziumi igazgató felvilágosí­tásait, amelynek értelmében Mátyás hírűig 1440 március 18-ikán született (volna) és ennek alapján nem kivon részt venni az egész magyar társadalom', az összes vármegyék és az összes városok által előkészített 1943 már­cius 27-iki jubiláns ünnepségekben. Megírta a ,.Keleti Újság“ Oppel Jénő ada­tai alapján, hogy az 1443 március 27-iki dá­tum egyedül a kolozsvári iiülüház emléktáb­láján fordul elő (?) továbbá, hogy ebben a kérdésben az alföldi város közgyűlése fog dön­teni. Tudományos szempontból meg lehet álla­pítani, hogy a ceglédiek nagyfokú tévedésnek és tájékozatlanságnak áldozatni. Mátyás király születésének kérdésével a mólt század negyvenes éveiben a tudómánvos körök igen sokat foglalkoztak. Telrki József gróf, a Magyar Tudományos Akadémia ala- pitó-elnöke évtizedekig tartó kutatásokat folytatott hazai és külföldi levéltárakban és minden a Hunyadiak javára vonatkozó ada­tot felkutatott és feldolgozott. A „Hunyadiak kora Magyarországon“ eimti hatalmas gyűj­teményes munkája még ma is a legteljesebb és legtökéletesebb munka ebben a témakörben. A nagynevű Teleki József gróf, a későbbi erdélyi kormányzó, a Hunyadiakra vonatkozó adatoknak máig is legalaposabb ismerője, eb­ben a munkában a leghatározottabban az 1443 március 27-iki dátum mellett tör pálcát. Fel­sorolja az összes többi ndatokat is, amelyek azonban mind tévesnek bizonyultak. Heliai Gáspár, a. hírneves erdélyi krónikás Kolozsvárott készített krónikája, amelynek adatait olyanoktól szerezte Keltái Gáspár, akik még személyesen ismerték Hunyadi Já­nost, Szilágyi Erzsébetet és Mátyás királyt, • leghatározottabban megállapítja, hogy Má- tydt király az Óvárban egy szász szőlősgazda házában 1443 március 27-ikén hajnali 3 óra­kor született. Mátyás király korában rendkívül nagy di­vatban volt az asztrológiai ismeretek alapján a horoszkópok készítése. A fenti születési adat alapján igen sok horoszkópot készíttetett 'Má­tyás király is. Az újabb korban is rekonstruál­tak ilyen horoszkópot hozzáértő asztrológusok és csodálattal állapították meg, hogy meny­nyire Mátyás király jellemének megfelelő' egyéniség jellemét mutatja a március 27-én született egyén horoszkópja. Minden más dátum egészen más jellemű ember képpét adta. Távoli áll tőlünk, hogy ebből tudomá­nyos értékű megállapításokat szűrjünk le. Vera lehet azonban elhanyagolható körül­ményként kezelni azt a tényt, hogy Mátyás király lépten-nyomon készíttetett magának és fiának Korvin Jánosnak horoszkópokat. Már pedig elképzelhetetlen, hogy ezeket a horosz­kópokat (Oppel Jenő ur szerint) téves dátum alapján állíttatta volna össze. Egy születési dátum megállapítása genea­lógiai kérdés. Ebben a kérdésben nem egy al­földi város közgyűlése hivatott dönteni. Ez teljesen elhibázott elképzelés. Ezt a kérdést már Mátyás király születésének 4000. évfor­dulója (1843 március 27) alkalmából a Ma­gyar Tudományos Akadémia nagynevű tudó­sok adatai alapján eldöntötte. Ennek alapján készült a kolozsvári emlék tábla, amely tábla adatainak helyességéhez nézetünk szerint ezért semmi kétség sem1 férhet. Igaz, hogy Erak női Vilmos vat ikáni kuta­tásai alapján (ezeket Teleki József is ismer­teti) inkább az 3£40. év mellett foglal állást, arra való tekint tftel, hogy a Szentszék kötete jelentésében az 3458 januárjában megválasz­tott Mátyás királyt 18 évesnek mondja. Eb­ből állapította meg azután Fraknói visszakö- vetkeztetéssel az 1440. évet. Hogy Fraknói tévedés, t. i. a szentszéki követ téves in for máeiójának áldozata, azonban nyilvánvaló. Közjogi adataink ugyanis kétségtelenné te­azik, hogy Mátyás királynak 1443-ban kellett születnie, mert így megválasztásakor még néni lévén teljes korú (15 éves), királyi helytartó' (Szilágyi Mihály guberriafor-lor.umtencns) kellett választani. Ha Mátyás király 1440 ben született volna, tehát választásakor 18 éves lett volna, Szilágyi Mihályt vagy mást nem .«betett volna telié helytartói)! adni. A hely­tartói (államfőhelyettest) intézmény több ne­ves közjogi kü atója megállapította, hogy Szilágyi Mihá’y közjogi állásában 1458 vé­gén lényeges változás állott be. Világos és ért­hető ez, hiszen 3458 március ‘27-én Mátyás király teljes korúvá (15 éves) lett és ettől kezdve az okiratokat már nem Szilágyi állí­totta ki, már nem Szilágyi nemesitetf és adott ~ birtokokat, hanem maga a király. Es amikor a királyi hatáskört Szilágyi a király teljes- korusága ellenére is továbbra is úgy akarta gyakorolni, mint azelőtt, altkor őt Mátyás el­fogatta és elzáratta. Később azonban megbé­kélt vele, „Beszterce örökös főispánja“ ta­met, majd pedig a „gubernator Transilvaniae« címet adta neki. A felsorolt adatok alapján világosan áll előttünki hogy a kolozsvári emléktábla ada­tainak helyességéhez kétség seip fér. De ha ez a dátum kétséges lenne is, akkor akkor is minden taktikai és nemzetpolitikai szempont, s nagyszámú gyakorlati érv is amellett szól, hogy mindenképpen egy dátum és pedig az 1443 március 27 mellett marad­junk meg. 1913 március 27-ike tnegiinneplé- sere az egész ország, az egész nemzet nagy lelkesedéssel készül. Ha Oppel Jenó’ ur állás­pontjára helyezkednénk, akkor mindennek el kellene maradnia, ha pedig a helyesnek elfo­gadott dátum mellett tartunk ki, akkor remél­hetjük, hogy már békés viszonyok mellett, igazán, a legnagyobb nemzeti királyunkhoz méltóan ünnepelhetjük meg születésének 500. évfordulóját 1943 március 27-*en, amely nap egyben II. Rákóczi Ferenc születésének is év­fordulója. A Hollós Mátyás Társaság, a budai írók és művészek egyesülete például, amikor az 500 éves jubileumnak 3943 március 27~én való nagyszabású megünneplését propagálta min­denfelé, nem akart tudományos vitát provo­kálni az országban igeu nagy számban buvár- kadó történészek között, annál is kevesbítő, mert a vitát a Magyar Tudományos Akadé­mia nagynevű alapító-elnöke már egy év­századdal ezelőtt végérvényesen eldöntötte. Az említett Társaság az összes gyakorlati szempontok figyelembevételével, a magyar nemzeti öntudat megerősítésére, fáklyát akart felmutatni ebben a sötét magyar éjszakában, amely fáklya rávilágítana a magyar nemzeti élet egyik legragyogóbb alakiéra, hogy annak révén azt a birodalmi gondolatot szolgálja, amelynek egyik legpregnánsabb képviselője Kolozsvár halhatatlan szülötte. Mátyás király volt. Ezt az országos ünnepei fontoskodások­kal igazán nem volna szebad megzavarni. SZftLL SÁNDOR Mai kezdettel I -jL mutatia fceaz Uí DAPHNE DU MAURIER világhírű regényének film változatát: A Mcmderíey ház asszonya Milliók olvasták e regényt és miiliéknak marad felejthetetlen élmény e• film. - Főszerepben: LAWRENCE OLIVIER és JOAN FONTAINE. Előtte: A leguiabb biradó. A film hosszúságára való tekintettel az elő­adások pontosan 3, b és 9 órakor kezdődnek. VASÁRNAP délelőtt V* 12 órakor MATINÉ olcsó helyárakkal Ihirendfeltél« c» cailkorlbelefjeic Icot©^©*© b©j©i©**I©siéf Budapest, március 6. (MTI.)' A Budapesti Közlöny pénteki számában rendelet jelent meg- az Inzulin rendeléséről és kiszolgáltatá­sáról, valamint a cukorbetegek egyszeri .kö­telező bejelentéséről. A hazai InzulinszUkáég- let megállapítása végett minden orvos, ille­tőleg minden klinika és egyéb gyógyintézet igazgatója köteles az 1943 március 13-től április 15-ig terjedő Idő alatt a gyakorlatban megjelent, valamennyi cukorbeteget bejelen­teni. A betegek érdeke tehát, hogy a fenti idő alatt orvosnál, vagy a felsorolt gyógyin­tézetek valamenyikénél jelentkezzék, hogy igy az összes betegek részére szükséges in­zulin mennyisége megállapítható legyen. tmr ■ Kitűnő'eredménnyel vizsgázott a kolozsvári texulhulladékgyüjtő tanfolyam 21 vitéz és vitézt váromá­nyos résztvevője Kolozsvár, március 6. Az Erdélyrészi Vitézi Kirendeltség és a Wesselényi Lövész egyesület a textilhulladék gyűjtésével és ke­reskedelmével kapcsolatos szakismeretek elsajátítása céljából — amint már megírtuk annakidején, - Kolozsvárott tanfolyamot rendezett. Az öthetes tanfolyamon, amely o „Fedál" rongygyüjiö-telepen zajlott le, hu szőnegy vitézt és vitézi várományost oktat­tak elméleti, gyakorlati és nemzetvédelmi ismeretekre. A hallgatók hat heti komoly munka után pénteken délután záróvizsgán teltek bizony Ságot tudásukról. A záróvizsga a Wesselé nvi Lövészegyesület fedett löterének helyisé gében zajlott le a hadsereg képviselőinek és a minisztérium, valamint' a város kikül­dötteinek jelenlétében.-Megjelent a záróvizs­gán vitéz Benkö Béla ezredes, a Vitézi Szék erdélyi kirendeltségének vezetője, Pogány Sándor ezredes, Gyurics Árpád őrnagy, Vú- sdrhelyi László dr. pol^ármesterhelyettes Atzél Ede báró, Királyfalvi Gusztáv, a tex tilhulladék beszerző osztag rt. igazgatója miniszteri megbízott, Kiss-üzölgyéni Ferenc, a textilhulladék országos bizottságának elő­adója, vitéz Petröczy József, a XIX. kerület vezetője, Feisthammel Béla, a VT. körzet vezetője, Rácz Péter Pál, a IV. körzet ve­zetője. A „Fedál" részéről vitéz Fekete An­dor, Lászlóffy István és Dávid Mihály je lentek meg. A vizsgát vitéz Benkö Béla ezredes nyi­totta meg. Köszönetét mondott mindazok­nak, akik a tanfolyam megrendezését lehe­tővé tették, majd a tanfolyam résztvevői­nek kötelességét vázolta: — Mindenekelőtt az a kötelességük, hogy minél többet gyűjtsenek és mint'l hamarabb szállítsák az általuk összegyűjtött tcxtilhul ladékot — mondotta. — A textil nyersanyag gyűjtői hálózata ezzel szolgálja hazánk ér­dekeit legnagyobb mértékben a mai sors­döntő időben. Ezután került sor a hallgató t gyakorlati tudásának a bemutatására. Hatalmas cső mag hulladékrongy közül kiválogatták a hűl ladékot minőség és használhatóság szerint, majd elmondották, melyik fajtából mit le­het még készíteni. összesen 65 kérdésre kellett megfelelniük s valamennyire nem csak kielégítő, hanem dicséretes választ ad tok. Királyfalvi Gusztáv miniszteri megbt zott a legnagyobb elismeréssel nyilatkozotl tudásukról. Zárószavai után a hallgatóknak, névszerint Buschmann Árpádnak, Zubor Já nosnak, Benkö Sándornak, Benedek Sándor­nak, Kovács Istvánnak, Takács Istvánnak. Nyegrutz Tibornak, Burján Károlynak, Ta­kács Józsefnek, vitéz Uram Antalnak, Bel csap Gergelynek, Borbély Pálnak. Rózsa Ferencnek és Haltrich Bélának átadta a mi nisztérium részéről kibocsájtott ngvreszóió textilhuüadékgyüjtöi igazolványokat. A nall gatók nevében vitéz Uram Antal mondott köszönetét. — Aszal a tudattal megyünk a kijelöl, munka-helyünkre, hogy a TV. kerület, veze- . tőségében mindemkor igaz magyar támoga Iákkal számolhatunk — mondotta. — Mi« dig azt a tiszta, keresztény erkölcsi felfo gást. fogjuk szem előtt tartani, amelyet o tanfolyam ideje alatt az oktatók belénk ol tottak: csak aí becsületes munkával meg ér de melt jövedelem válhat igazán hasznunkra é» gyarapodásunkra. A hallgatók nevében Tófulvy Sándor ko rondi harisnyáé székely is felszólalt. A záróvizsga két óra hosszat tartott. A hatósági megbízottak meggyőződhettek .ar­ról. hogy a IV. körzet textllhulladékgyüjtést joga a legjobb kezekbe került, amelyekből nemcsak a tanfolyam hallgatóinak, han-ra a köznek is csak haszna lehet. A sikeresen vizsgázott vitézek és vitézi várományosok egyébként már ei is foglalták kijelölt körzeteiket. — Megalakult a Baross Szövetség ko­lozsvári fiókjának férfidivat és egyenruha­szabó csoportja. Csütörtökön este a Baross Szövetség Deák Ferenc-utcal helyiségében Lehőcz József elnökletével ülést tartottak a ■ kolozsvári keresztény férfidivat és egyen­ruhaszabók. amelyen kimondották, hogy megalakítják a Baross Szövetség kebelében külön csoportjukat. A' tisztikar megválasz­tását későbbi időpontra halasztották. 19 42. MAnCIVS V SzíféaysomVói MÉSZÁROS JANOS Dr. TÁBORI ESPERES HALALA SzilAgysomlyó város egyik nevezetes szí)» lőttének halálát gyászolja. Mészáros János dr., tábori esperes, alezredes, a Ludovika Akadémia tanára tragikus Hirtelenséggel Budapesten meghalt. A kiváló képzettségű, nagyteiietségü Mészáros Jánost Rómában szentelték pappá s Becsben avatták az egyházjog és filozófia doktorává. A meleg* szivii, mindenkin segíteni akaró Mészáros dr. lelkes hazafi volt. Mint tábori lelkész résztvett az 1919-es forradalom leverésé­ben. később pedig a felvidéki harcokban és a honvédcsapatok Erdélybe való bevonulá­sában is. Az utóbbi, években nem tudott már ellátogatni Szilágy Somlyóra, mert a román hatóságok még özvegy édesanyja temetésére sem engedték haza. A főhata­lom változás után végre hazajöhetett sze­retett szülővárosába, ahol mindenki őszin­tén szerette és büszke volt reá. Teljesülhetett az a vágya is, hogy a szilágysomlyói római katolikus templomban tartsa meg ezüst- miséjét, abban a templomban, ahol első miséjét mondotta. Már-már legendás aflak- ját az egész város mély szeretető vette körül és hivatása teljesítése közben történt várat lan elhunyta általános részvétet kel­tett Szilágy'somlyőn. Mészáros János dr, még csak 51 éves volt. ■ív A KÁLÓT NÉPFŐISKOLA HALLGATÓI az elmúlt szombaton önálló estélyen mutat­koztak be Szilágysomlyó közönségének. A katolikus kultúrtermét zsúfolásig megtöl­tötték az érdeklődök. A népföiskolás gazda- ifjak különösen játékos, népi táncaikkal arat tak nagy sikert. Susztek Ferenc táncoktató betanításában és vezetésével előadták a kop- pányszántól és karádi kanásztáncot, a sza- nyi verbunkot s a két rövid kis színdarab­ban is igen sok táncszámmal remekeltek. Az ifjak ezenkívül népdalokat és népi játé­kokat adtak elő. Az estélyi Gaál Lajos tit­kár vezette be, az előadás végén Dlusztus dr. központi titkár, a központ üdvözletét tol­mácsolta. Az estély jövedelmét egyébként a Népfőiskola berendezésére fordítják. A nép­főiskolások vasárnap is szerepeltek. A ncp- müvelödési előadások sorozatában Rácz Ist­ván főgimnáziumi tanár előadást tartott a magyar dalról és táncról s az előadás után a Népfőiskola hallgatói régi magyar tánco­kat mutattak be és régi szép magyar dalo­kat énekeltek. *­KOZÉPISKOLASOK KULTUR- MUNKAJA Simonkovich Imre főgimnázium! tanár ve­zetésével a szilágysomlyói középiskolások is nagysikerű műsoros előadást rendeztek. Az előadás szereplői a főgimnázium és » női ipariskola növendékei voltak. Résztvett még a ferencrendi zárda is teljes zeneka­rával és Cosma nővér énektanárnő közre­működésével. A szereplők zene- és táncszá­mokkal s egy rövid kis bohózattal szóra­koztatták a szép számban megjelent kö­zönséget. A tanúié Ifjúság dicséretreméltó törekvését szép anyagi és erkölcsi siker koronázta. A, jövedelmet az ifjúsági egye­sület felsegélyezésére fordítják. * MEGOLVADTAK a szilágymegyei hegyek hatalmas hotbme­gei s az olvadás a hegyekből megindulva patakokká, majd folyókká bővült a mezők vízzé vált jégpáncéljaival. Néhány napig az országutakon csak a legnagyobb nehézség­gel lehetett közlekedni s a környező falvak­ból zuduló hatalmas víztömegek komoly ár- * vizveszéllyel fenyegették Szilágysomlyót, bár a város még évek múlva 3em heveri ki a tavalyi nagy árvíz pusztításait. A város lakossága érthető aggodalommal várta a falvakból naponta jövő telefonértesítéseket s elkészült a legrosszabbra. Udvary József dr. polgármester, a tavalyi tapasztalaton okulva, a legmesszebbmenő óvótntézkedése- ket léptette életbe, arra az eshetőségre, ha a környék és a Magúra megolvadt hótömego egyesülne a Kraszna folyóval s az kicsapna medréből. Néhány napig éjjel-nappfel riadó­szolgálat volt a városban. Szerencsére ko­molyabb veszedelemre nem került sor. Né­hány enyhe éjjeli fagy megakadályozta a vt* tömegek hirtelen lezudulását s Így árvízve­szély egyelőre nem fenyegeti az árvíztől annyiszor sújtott várost. e. (f. * Értesítés. Áramszünet. A Kolozsvári Vil­lamos Müvek Rt. értesiti t. fogyasztóit, hogy halaszthatatlan hálózati munkáinak elvég­zése céljából áramszünetet fog tartani folyó hó 8-án, vasárnap délelőtt 7—10 óra közötti időben a Kandó Kálmán-utcábnn, valamint Kajántói-uton és környékén.

Next

/
Thumbnails
Contents