Keleti Ujság, 1941. szeptember (24. évfolyam, 199-222. szám)
1941-09-18 / 212. szám
Keittn ISrsMn Marosvásárhe’yi hcdijeíentés m Lakáskeresés, amelynél tehertétel, ha ax ember keresztény Marosvásárhely, szeptember 17. Áhítattal olvassa a Keleti Újságban a vásárhelyi lakóé: Nagyváradon megoldják ' a látási-őségét. Kolozsvárt harminc uj munkásház épölt... Egy, két. három, öt, kényelmié.«, fürdőszobás lakásokra gondol, aztán sóhajt s tovább indul íaikáskoreső kőrútjára. Ismeri már aiz összes -utcákat. Volt a Kis-utcában, ahol csak gyalog lehet, járni, mert az utca közepén levő árok miatt kocsival lehetetlen közlekedni. Volt a nagy utcákon, a tereken és ni külvárosban. Mindenütt volt és rájött, hogy Legjobb otthon. Különösen, ha lakása van az embernek. Mert Marosvásárhelyen nincs lakás. Any- nyira nincs, hogy az emberek már nem egymás hogyléte felől érdeklődnek, hanem találkozásikor azt kérdezik: — Találtál lakást? — Köszönöm, nem. Vásárhely ugyanis fejlődik. Napról-napira uj üzemek létesülnek, bővülnek a hivatalok, munkaalkalmaik vámnak, de — senki sem épit. A legteljesebb lakásínség van s erről az állapotról kell feljegyeznünk néhány adatot. Keresztény az ur? E sorok írója is elindult a nagy útra. Kezében egy papírlappal, rajta a varázslatos címek. Aztán megérkezett, a tett színhelyére. Itt. .komfortos lakást“ hirdettek két személy számára. — Ahol ketten lakhatnak, ott elfér egy is — gondolta és benyitott. A lakás a következő: A háziak hálószobáján át bejut az ember, két ággyal, egy szekrénnyel, egy mosdótáHal felszerelt, szobába. A fajon varrott képek, a székeken festett párnák. Enyhe hónapos-szoba szag. sülét függönyök, kissé évszázados falfestés. — És mindez mibe kerül? — Ötven pengő. De ha fürödni akar, azt is tehet., hetenként egyszer. Az külön öt pengő. A másik hirdetés a következőképpen hajolja el el a tapasztalatlan embert: „Egyszobás, fürdőszobás üres lakás kiadó. Esetleg bútorral is.“ Faji hovatartózan dóságát kétségtelenül eláruló urhödgy fogad. Megmutatja a lakást. Egy szoba. — És a fürdőszoba? — Az is itt vau, kérem. Csak át kell menni azon a szobán, — Szóval nem különálló a fürdőszoba? — Ugyan, kérem... Megvetés és undor van a- hangjaiban. „Ugyan kérem...“ — Hát én esetleg kivenném, ha... — Igen. Ki lehet venni. Ne vegye rossz néven uraságod, előzőleg kérdeznék valamit. — Tessék. Legjobb tudomásom szerint válaszolok. — Hát akkor... Uraságod milyen templomba jár? — Néha barokkba, máskor megelégszem a gótikával is. (Amilyen kérdés, olyan a válasz. Kezd mulattatni a dolog.) Őnagysága azonban nőm mulat. Ő komolyan érdeklődik: — Keresztény az ur? — Igen. — Akkor sajnálom... A lakás úgy látszik csak jó házból való „izr“ wi on'.berniek kiadó, esetleg kiilönbejá- natu angol rádióval, esténként szovjet,filmekkel és Sztálin -szoborral. Itt keresztény nem kaphat lakást. „Lakást keresek minden áron“ A hirdetésdk között cealk lalkáskeresés van. Kiadó lakás nincs, legfeljebb üzlethe- lyiséggel. raktárral együtt. De mit kezdjen egy szegény tisztviselő, tanár, vagy ügyvéd a raktárhelyiségekkel? A várost igazán részletesen ismerő ur, akiinek az idegen elpanaszol jai lakás-sirámait, a következőket mondja: — Nem csodálkozom, hogy nem akarták kiadni aat alz egy szobát... Marosvásárhelyen ugyanis az a helyzet, hogy a zsidók nagy része nyitó harcot kezdett a keresztények ellen. Mintha csak a szovjet hadakat atenmák támogat™. Az üzleti életben is ez nyilvánul meg, de a lakásokat is egymás kö■I I I ———» Bosszú útra készültem:, azaz nem is any- nyira hosszúra, mint inkább körülményesre. Arviz és más akadályok miatt 5—6 átszállásra számíthattam legalább és 18 ára helyett 36 órára. Természetesen ha valaki ilyen írtra indul, előbb megnézi a menetrendet, ami nem is olyan könnyű dolog, mert a rendes menet- rend melleit van még egy időközönként kibocsátott füzet is, amely a forgalomban lévő vonatok számát sorolja föl. Ehhez nem juthat hozzá mindenki, de különben is vajóságos szakértőnek kell lenni áhhoz, hogy valaki eligazodjék rajta. Bosszú útra mindig a menetjegyirodában szoktam megváltani a jegyemet, igy hát most. is oda készültem. Eszembe jutott azonban TFuss Albert barátom szomorú élménye az egyik kolozsvári menetjegyirodában, igy hát elhatároztam, hogy okulok rajta és a másiknál órából ok szerencsét. így 'yitottam be. a Waggons-Lits főtéri irodájába és tekintettel arra, hogy kevés utas-jelölt tartózkodott ott, raészen gyanútlanul jegyváltás előtt felvilágosítást próbáltam kérni. Kaptam is mar két kényszeredett mondatot, amivel azonban még nem lettem okosabb utamat illetőleg, de ebben ■„ pillanatban egy fiatal hölgy lépett be é.s az iroda vezetője nyomban fáké,mél hagyott ezekkel a szavakkal„Mi csak azokkal az utasokkal fogtalkozKolozsvár, szép*. 17. Vitéz Baász Aladár dr. miniszteri osztályfőnök, a kolozsvári Nemzeti Színház miniszteri biztosa hétfőn dél óta Kolozsváron tartózkodik. .4 miniszteri biztos a helyszínen tanulmányozza azokat n megöl, dásra váró kérdéseket, amelyek a kolozsvári Nemzeti Színház minél előbbi megnyitását lehetővé teszik. Ugyancsak Kolozsvárra érkezett marosvécsi birtokáról Kemény János báró, a kolozsvári Nemzet; Színház főigazgatója i«. Szerdán egyébként értekezlet volt a kolozsvári Nemzeti Színházban vitéz Baász Aladár dr, & Jelen Gyula dr. a Szinpártoló Egyesülőt elnöke vezetésével. Az értekezleten resztvettek Kemény János báró főigazgató, Tárai/ Ferenc igazgató, Bankó János dr. szinrött csúsztatjuk át. természetesem egymásnak, És nincs ez ellen orvosság! Mozgósítsák a nagytőkéi! Egyetlen orvosság volna. Még pedig az, hogy hivatalosan mozgósítsanak minden nagytőkét, pénzintézeteket, magánosokat és építtessenek velük korszerű, jő és tiszta lakóházakat. Fürdőszobákkal, gázfűtéssel, amint azt lehet Marosvásárhelyem. Nem olyan óriási a város területe, hogy akár a most. még kaszálóknak használt területeken is ne vennék ki boldogan a lakásokat az ide települ* családok. Végül is nemcsak a kényelem szempontjai szólnak a terv mellett., hanoim a nemzet érdekei is. A lakásviszonyok mándég befolyásolják a népességi kérdést és ha az a sraáz-száirötven fiatal család ölesén, nagyobb lakáshoz jutna, nem hivatkoznának a® egy szoba, kényelmetlenségére, abol gyermek nélkül is alig fémek el... DAVID IVAN. hatunk, akik tényleg vásárolnak jegyet.“ A meglepődéstől álig tudtam ennyit felelni: én is jegyet akarok vásárolni, de mielőtt vásárolnék kénytelen vagyok felvilágosítást kérni, tekintettel arra, hogy az árvíz és más okok miatt általam ismeretlen forgalmi korlátozások vannak. „Jöjjön délután — felélte — most nincs időnk ilyesmivel foglalkozni!“ De uram, én délután már el akarok utazni. Erre felém lökte villámló szemékkel a menetrendet: „Itt van, tessék szórakozni!“ Mit tehettem mást mint „szórakozni“ próbáltam vele, azaz csak próbáltam volna, m'ert a következő pillanatban már kikapta kezemből és a terem másik sarkába rohant, miközben a még mindig ott álló fiatal hölgyre vetett egy mosolyt. Erre otthagytam az irodát, pontosabban az üzletet, ahol a kereskedő udvariatlansága miatt nem tudtam jegyet vásárolni és lever- ten a TFnss Albert által „megénekelt“ helyre menlnn. Gondoltam, hogy talán szerencsésebb lessek és úgy is volt. Végre azt az udvariasságot tapasztaltam, amilyet a manapság amúgy is sgk kényelmetlenségnek kitett utas igazán megérdemel. Ebben a reményben irtom le én. is ezt a kis, esetet, hogy szenvedő utas-társainvnak ezentúl több udvariasságban legyen részük a Waggons-Lits-nél. f. t. parkoló egyesületi kiküldött és Ju.há*z Andor dr. számvevőségi főtanácsos, az állami színházaik gazdasági főfelügyelője. Az értekezleten megállapodás jött létre a kolozsvári Nemzett Színház és a Szín pártoló Egyesület között. amelynek értelmében a Szinpnrtoló Egyesülőt tagjai jelent")* kedvezményben fognak részesülni. Jeden Gyula díj bejelentette, hogy a Szinyártoló Egyesület a tagsági dijakból színházi ösztöndijakat létesít s ezen- kívül társadalmi utón is előmozdítja majd a magyar nemzeti színjátszás iiguét Vitéz Had*?. Aladár dr. minisztPrj osztályfőnök, a kolozsvári Nemzeti Színház minis» • térj biztosa előreláthatólag péntekig marad Kolozsváron Több udvariasságot S Színházi ösztöndiiakat létesít a kolozsvári Szinpárto Egyesület Vitéz Haasz Aladár dr. miniszteri biztos a helyszínen tanulmányozza a Iro'ozsvári Nemve'i $z'rh?z időszerű kérdéseit A helyi lapban egyébként a kővetkező hirdetések jelennek inog: „Minden áron keresek azonsaira 1 szoba, fconihás lakást“. 35 perc ITZarosvdsdrhelvj 40 perc nagyvárad perc Budapest REPÜLŐGÉPPEL A Magyar Légiforgalmi r. t. MALERT légfjdratai vasárnap is közlekednek, üóelőre gondoskodjék heljjloglalásró Mátyás I«irály fér 7 s*. Telefon: 35—96 UJésf fartőit az Erdé!yrészS Gazdasági Tanács Az erdélyi t<u «urmérnök* hivatalok elkészítik a fo'yék szabályozási munkálatainak terveit Kolozsvár, szeptember 17. Az Erdélyrészi Gazdasági Tanács, Béldi Kálmán gróf elnökletével, szeptember 16-án ülésezett Kolozsvárott. Az ülésen részt vett a m. kir. miniszterelnökség részéről dr. Papp József nyug. főispán, a hazatért Erdély kormánymegbízottja, továbbá dr. Balogh Vilmos miniszteri tanácsos, a földmivelésügyi minisztérium erdélyrészi kirendeltségének vezetője, kiket az elnök a Tanács részéről melegen üdvözölt. A Tanács ezúttal is alaposan megvizsgálta mindazokat a teendőket, amelyek Erdély iparosítását, gazdasági viszonyainak korszerűsítését és az újabb munkaalkalmak intézményesítését elősegíthetik, ugyanakkor még elevenebbé teszi a vérkeringést a hazatért részek és az anyaország között. Az erdélyi úthálózat kiépítése az árvíz pusztításai ellenére is komoly eredményeket hozott. Az erdélyi utasforgalom igényeinek megfelelőleg elké. szült az OMIH Csíkszeredái, máramarosszigeti és sepsiszentgyörgyi emeletes szálloda- épületeinek terve, amely az anyaországgal kapcsolatos forgalom kielégítésére minden tekintetben alkalmas, Kolozsvárott és Szi- kelyvdrir helyen pedig diák turista-szálúk épülnek. Marosvásárhelyen az Erdélyrészi Hangya-Szervezet az intézmény nyugll;alapja részére kíván száülodát építeni a MA.B1 támogatásával. Köszönettel vette tudomásul a Tanács, hogy a kormány magáévá tette a lejárt váltók visszkereseti jogának meghosszabbítására vonatkozó javaslatát, továbbá az erdélyrészi fűszerpaprika-nagykereskedők kijelölése érdekében készült felterjesztését. Ugyancsak 1341 SZEPTEMBER 18 örömmel fogadta azt a hatékony segítsége*, amelyet az Erdélyi Ipari Munkaszervező Intéz,t a? erdélyi energia- gyáripari ügy A hatékony megoldása érdeklőén, jelentő, tőkék munkát a fektetése folytán már eddig *s nyújtott. A Tanács továbbra is napirenden tartja a székelyföldi ásványvizek értékes>: seben néikiilrizh cl ellen széke'y földi pala ekgyárak létesítésére irányuló törekvéseket és Örömmel üdvözöl minden egészséges kezdeményezést. Ugyancsak örömmel értesült a Tanács arról, hogy a csíki közbirtokosságok kis- és kő- zép faitermelőinek szövetkezeti tömörülése eredményesen közeledik befejezéséhez. A csíki faipar átállítása ezzel újabb jelentős lépés sei haladt előre. A székelyföldi kis fatermelők szükséges tőkeellátásának érdekében a Tanács célravezető irányelveket állapit oft \mq, amelyek lehetővé teszik, hogy a magyar tér melcík betöltsék megillető helyüket az erdélyi termelés és értékesítés munkájában, Uj jövedelemforrás megnyitását jeterti az erdélyrészi háziipar szorgalmas művelői szamára az erdélyi si-kcszités szervezett felkarolása. Fél napi munkával ugyanis a gyakorlott kézműves egy-egy pár si-talpat kényelmesen elkészíthet, amelyért e népszerű téli sport egyre gyarapodó számú hívei 60 pengőt is megadnak. Miután Erdélyben sem a szükséges faanyagban, sem pedig a szervezett előállításhoz szükséges ügye- kézben nincs hiány, a Tanács tárgyalásokat kezdeményezett abban az, irányban, hogy megfelelő számú ipari szakoktatók kiküldése utján Írassanak oda, hogy a jelentkező figyelemreméltó áruszükségleteknek megfelelőleg uj keretek között épüljön ki Erdélyben a virágzó házi o-ipar. Az erdélyi árvizek pusztításai különös jelentőséget adtak a Tanács árvizvédelmj intézkedésekre vonatkozó felterjesztéseinek. A Tanács köszönettel vette tudomásul a földmive- lesügyi minisztériumnak idevouatkozé értesítését, mely szerint az erdélyi folyószabályozásokra vonatkozó tervek elkészítésével az erdélyi kultúrmérnöki hivatalok máris foglalkoznak s a megvalósításukra is fokozatosan sor kerül. Károly volt román király Mexikóban vásárolt kastélyt RÓMA, szept, 17. A Tribuna jelenti az „El Grafica“ híradása alapján, hogy Károly volt román király fejedelmi kastélyt, vásárolt Coyuca mexikói városban és annak egyik bankjában hétmillió dollárt helyezett el. a Székely tfadonialy tagjaihoz A budapesti központi elnökié? rendelkezése szerint felhívjuk az igazolt bajtársain- kat, hogy az alábbi okmányaikat sürgősen szerezzék be és nyújtsák be főszékünk elnökségéhez irattározás végett. Az alábbi okmányok a nemzetvédelmi kereszt elnveré- séhez is szükségesek. 1. Erkölcsi bizonyítvány. 2. Nemaethüségi bizonyítvány. Kivételt képeznek a fegyveres erők tényleges, nagy nyugállományú tisztjei és hason- álllésu tagjai, valamint, a m. kir. ssendőrség tagjai. Állami kinevezett tisztviselők csak szolgálati bizony t vány t kell benyújtsanak. 3. Mindazoknak, akik két bajtárs által igazolták, hogy a székely hadosztályban tényleg szolgáltak, valamely katonai parancsnokság előtt, tanukkal együtt esküvel kell igazolniok, hogy tényleg a székely hadosztályban teljesítettek szolgálatot. 4. Felhívjuk mindazokat a bajtársikat, akik nem a Székely Hadosztály Egyesület utján adták be kérésüket a nemzetvédelmi kereszt igénylésére, hogy ezt azonnal jelentsék elnökségünknek. 5. Figyelmeztetjük mindazokat a bajtársakat, akik akár a dallárdábe, akár a lij- vészszázadba be vannak osztva és bármjeI lyílk alakulattól háromszor igazolatlanul hiányoztak, aiz egyesület tagjai sorából töröltetnek. Dalárdaporóbn minden héten pénteken este 8 órakor van. Tervbe van véve a dalárdának a jövő hónapban Szegeden és Pesten való szereplése. Elnökség.