Keleti Ujság, 1941. augusztus (24. évfolyam, 174-198. szám)

1941-08-03 / 176. szám

194U AVGVSZTliS RH vi «lese« uff Ai nyit a német Imdlerő Mos*lkv^ felé Á finn csapatok már messze túlhaladtak a régi finn-szovjet határon Berlin, aug. 2. (DNB.) A szombati ha-dijelentés kiegószitése képpan a Né­met Távirati Iroda katonai oldalról a következőkről értesül: A keleti arcvonalon most befejező­dött háborús hét majdnem ugyanazt a képet mutatja) mint az előző, csak az a különbség, hogy a harci tér e hét folya­mán is tovább kiterjedt kelet felé. A Szmolenszknál már két hete dühöngő csata ismét közelebb jutott a sikeres befejezéshez. Ennek eredményeképp azonban előreláthatólag már a közeljövőben meg kell nyitni a német csapatok előtt a Moszkva felé vezető utat. k Az arcvonal északi szárnyán szintén bekerítették és megsemmisítették az ott harcoló szovjet kötelékéket, amelyek a Peipus tótól nyugatra vetették meg lá­bukat) maradványaik pedig észak felé vonultak vissza a tengerpart irányában. V éter vár szabászán a hadműveletek tovább haladnak előre, bár a szovjet csapatok igen kemény ellenállást fejte­nek ki. Ezen az arcvon a 1 szakaszon kü­lönösen figyelemre méltó a finn csapa­tok erélyes előrenyomulása a Ladoga- fótól északra és északkeletre. Az előre­nyomulás következtében az ottani finn haderők már messze áthaladtak délke­leti irányban a régi finn—szovjet hatá­ron. A német légierő ezen a héten is sike­resen folytatta megsemmisítő harcát a szovjet repülők ellen. Csaknem minden éjjel támadást intéztek Moszkva szovjet fegyverkezési és közlekedési pontjai el­len és katonai és közlekedési berendezé­seket bombáztak. ('MTI.) Leszerelt szovjet ellentámadás Berlin, augusztus 2. Mint a Német Távirati Iroda értesül, az erővonal középső részén au­gusztus 1-én egy nehéz fegyvernemmel indi- toit szovjet ellentámadás során egy német lég ’111áritó üteg három, súlyos, 'több, mint 50 fon. 'lás szovjet páncélos harcikocsit semmisített meg és megállította a szovjet ellentámadást. A német harci repülőgépkötelékck megtámad­tak gépesített ellenséges oszlopokat is és o támadások során hét páncélkocsit, 14 láveget, egy légelháritó ütege,t és 300 tehergépkocsit semmisitáttek meg, A német harci repülőgé­pek a szovjet tüzérségi állások fölé repülve még 3 szovjet üteget tettek harcképtelenné. Julius 31-én egy német harci repülőgép me­rész támadásban telitalálatokkal két páncél- vonatot megsemmisített, másik kettőt pelig néhány kocsi saét-rombolásával használhatat­lanná tett. A német gépek még további talá­latokat értek el egy mozgásban lévő szálláté- vonaton és két veszteglő tebervonatou is. (M. T. I.) Tizennégy szovjet repülőgépet lőttek le a finnek szombaton Helsinki, augusztus 2. (DNB.) A pénteki nap folyamán egyetlen bolseviki légitámadás sem történt firm terület ellen. A szombati nap folyamán a légi erő és a földi elhárítás lelőtt 14 szovjet harci gépet ég megsemmisített egy megfigyelő léggömböt. Egy finn gép nem tért vissza támaszpontjára. .MTI.) A svéd önkéntesek is megkezdték a harcot Stockholm, augusztus 2. (DNB.) A Svenska Dagbladet közleménye szerint a Szovjetunió elleni bábomban résztvevő svéd önkéntesek két századát már az első vonalba bevetették. (MTI.) ■■■■■nBHMi mám ■mmwu.mmi t wmmnm* EGYETEM MOZGO KEDDER HAGY PREMIER 1 Márciusi mese magyar Film, főszerepekben: TU8AY - GÜZON — KABOS -BÁDAY«TÖ5ZS-PfTi Tltaiföld kormánya csaiSakoziic Japán kelet ázsiai politikájához TOKIÓ, aug. 2. (DNB.) Miután a japán hadsereg csapatai eddig Francia-Indokina több kikötőjében partraszálltak, most — mi­ként a Domei-iroda Szingapúrból jelenti — a japán csapatok a francia csapatokkal együttműködve az ország belső és déli részét, szállták meg békésen. A Domei-iroda jelentése szerint a thai­földi kormánynak a jelek szerűit elhatáro­zott szándéka az, hogy csatlakozik Japán keletázsiai politikájához. A thaiföldi kor. mány 5 órahosszat tartó ülésben foglalko­zott, az uj politikai irány megállapításával. Valószínű ezért, hogy uj elhatározások jöt­tek létre, amelyekre Tokióban éberen fi­gyelnek. (MTI.) LEGÚJABB SPORTHÍREK A kolozsvári Kiss és Bíró győzelmei az országos vidéki atlétikai bajnokság e:ső nap on Kolozsvár, aug. 2 A városi sporttelep gyönyörűen újjáépített salakpályáján kezdőd­tek meg tegnap az országos vidéki atlétikai bajnokságok, A kitűnő rendezés mellett meg­tartott versenyen, hét kerület több, mint 300 atlétája vonult fei a kétnapos vidéki baj­nokságra. Közülük különösen a Pestvidékiek és a délkeleti kerület versenyzői szerepeltek kitünően Kiss György és Biró György, a KAC két kiváló versenyzőjének teljesítménye különösen kiemelkedik, mert mindkettő or­szágos vidéki bajnokságot nyert. Kiss, noha lába szerdán kirándult, a 800 méteren végig vezetve könnyen győzött, Biró nagy fö­lénnyel lett első a kalapáesdobásban. A szom­bati nap eredményei a következők • 100 m. síkfutás: Bajnok: Korompal (Ke­let) 10,8 mp. 2. Simon (Pestvidék) 11 mp 3. Vadász (Északnyugat) 11,1 mp. 4 Magyar (Észak) 11.1 mp. 5. Gulyás (Észak) 11.2 mp. 20 induló, négy előfutam, két középfutam A debreceni Korompai másfélméterrel győzött. 400 m, gátfutás: Bajnok: Nádasdy (Észak) 57.3 mp. 2. Koháry (Pestvidék) 58.5 mp. 8. Kiss (Délkelet) 58.9 mp. 4. Bécsi (Kelet) 1:00.9 mp. 5. Uzsoki (Pestvidék) 1:01.4 mp. 13 induló, három előfutam. Nádasdy végig ve­zetve két méterrel győzött. 800 m síkfutás: Bajnok: Kiss György (Dél- Kelet) 1:58.2 mp. 2. Kosa (Pestvidék) 1:58.5 mp. 3. Szeben (Pestvidék) 1:58.6 mp. 4, Apró (Észak) 2.00.3 mp. 5. Baranyai (Észak) 2:01.6 inp. A nap legszebb küzdelme. Kiss, már az elején magához ragadta a vezetést, de Szeben és Kosa erősen a nyomában vo!t. Kiss a má­sodik körben két méter előnyt szerzett s biz­tosan nyert. 14 induló. 5000 m. síkfutás. Bajnok Pataky (Pestvi­<Mk) 16:27.2 mp. 2. Ni lmon (Pest-vidék) 15.85.6 mp. 3. Játékos (É-zaknyugat) 16:01.6 mp. 4. Molnár (Pestvldék) 16:03.4 mp. 5. Neményi (Észak) 16:05.5 mp. Előbb Játékos vezetett kétezer méterig, majd Pataky ugrott előre, aki 120 méterrel győzött 15 induló. Kalapácsvetés: Bajnok: Bíró György (Dél­kelet) 46.84 cm. 2. Horváth (Észak) 4J.68 cm. 3. Sik (Délnyugat) 39.4« cm. 4. Bemete (Pest vidék) 36.09 cm, 5. lerchner (Délkelet) 33.38 cm. 12 Induló. Biró nagy fölénnyel nyert. Rúdugrás: Bajnok: Eéhnert (Dél) 370 cm, 2. Csutkái (É) 360 cm. 3. Bakov (Dél) 350 cm. 4, Herczeg (Dél) 340 cm. 5. Bodnár (Ke­let) 340 cm. Léimért a 370-et csak hajszál­nyira vitte át Az etsö nap eredményei után n pontverseny álláoa a következő: 1 Pestridék 35 pont. 2. Észak 24 pont, 3. Délkelet 18 pont. 4. Dél 12 pont. 5. Kelet 10 pont. 6. Északnyugat 6 pont. 7. Délnyugat 3 pont. Az országos vidéki férfi és női atlétikai bajnokságokat ma délelőtt 9 órakor, majd délután fél 4 órakor tovább folytatják a vá­rosi sporttelepen. A KAC ŐSZI BAJNOKI MÉRKŐZÉSEINEK SORSOLÁSA Budapest, aug. 2. Az NB I. sorsolása meg­történt. A KAC-nak az első fordulóban ellen­fele Kolozsvárott a Szeged lesz, a második fordulót Salgótarjánban játsza. Mérkőzéseink sorrendje a következő: aug. 20-án KAC—Sze­gedi AK, aug. 24-én SBTC—KAC, 31-én KAC —DiMAVAG, szept 7-én a Szabadkai VAK— (Újvidéki AC mérkőzés győztese KAC, szept. 14-én KAC—WMFC, 21-én NAC—KAC, 28- án KAC—Ferencváros, okt, 5-én Újpest— KAC, okt, 12-én KAC—Kispest, okt, 19-6n Lampart—KAC, okt. 26-án a magyar—német mérkőzés miatt szab'ad nap, november 2-án Gamma—KAC, 16-án a svájci—magyar mér­kőzés miatt szabad nap, 38-án KAC—Pécsi DVAC—MÄVAG mérkőzés győztese, nov 30- án Szegedi VSE—KAC, dec. 7-én Elektromos —KAC. A WMFC MEGHOSSZABBÍTÁS UTÁN GYŐZTE LE A KISW: T A SZENT ISTVÁN KUPÁBAN Budapestt, augusztus 2. A Szent István ku­páért folyó esij mérkőzések első fordulójában a WMFC a Kispestet kétszer tíz perces meg­hosszabbítás után 3:2 arányba legyőzte. Az első félidőben a Kispest vezetett, 2.1-re. a WMFC a rendes időben egyenlített, a meg­hosszabbítás első tíz perce nem hozott gólt, csak a második. A marosváaárhelyt Aranyosi sikere a nagy­váradi uszó-kongresszuson. Nagyváradon meg rendezett XXX. kongresszusi és a VIII. kerü­letközi uszóverseny első napján a pontver­senyben Északnyugat vezet 47 ponttal, mö­götte Dél áll 46 iponttal, harmadik Észak 30 ponttal. Az erdélyiek közül a marosvásárhe­lyi Aranyosi megnyerte a 200 m, kerületközi mellúszást, ideje 3:8.2 mp. volt, A magyar válogatott vízilabda csapat vidék csapatát 13:0 arányban győzte le. A kolozsvári Pálffy és D&rócsy kikapott az országos egyéni ökölvivóbajnokságon. Budapestről jelentik: Az országos egyéni ökölvivóbajnokságv szombaton megkezdett küzdelmei sarán a félnebéz.'.niyhan Szigeti PTC pontozással legyőzte Pálffyt, a kolozs­vári Vn sutasok versenyzőjét. A pehelysúly­ban Frigyes BSzKRT szintén pontozással nyert, Daróezv koloszvári Vasutas ellen. Csányl (UTE) az ifjúsági távolugráson 708 om-t ugrott az UTE atlétikai versenyén szom babon. A iKHezl-esatorna lsttzépsti »*afca»zán támailfak a német barclrefiü^k BERLIN, aug. 2. (DNB ) Az augusztus I seit. Más német reptöögópek Kairó fölött 1-re virradó éjjel a német légierő három hé- I jelentek meg és a Szuezi-csatorna középső ten belül immár hét Ízben tánladta meg si- 1 szakaszán Ismaila közelében támadtak meg kerrel a Szuezi csatorna katonai berendez«- * egy repülőteret. (MTI.) Bombalaiálaf érte a Nelson angol cirkálót és az Ark Royal repölőgépanfabajót Róma, aug. 2. (Ştefani.) Az angol ten- gernagyi hivatalból származó értesülések és ellenőrzött külföldi olasz források szerint a julius 23-án és 25-én a Szicíliai csatorná­ban lefolyt légi és tengeri ütközetben az an­golok veszteségei a következők: Hat 10—15.000 tonnás gőzös, valamint a Fearlos torpedónaszád elsüllyedt. Megron­gálódott a 33.500 tonnás Nelson páncélos hajó, továbbá a 28.000 tonnás Ark Royal repülőgépanyahajó, amelyen 8 repülőgép el­pusztult. Megrongálódott még a 9.300 ton­Német lapok méltatják az uj budapesti német követ megbízólevelének átrdását Boriin, augusztus 2. (MTL) A népiét lapok feltűnő beállításban közölnek tudósítást az uj budapesti német kö­vei megbízólevelének átadásáról. A la­pok szóról szóra közük a német követ beszédét és a kormányzó válaszát. Sváiclaa újra Itorláloitáb n szioppnnfoqv »üitós» Bern, augusztus 2. (Búd. Tud.) A meg­változott keleteurópai helyzet következtében és különösen a 'vjetorosz szállítások elma­radása miatt Svájcban a nyersanyagfogyasz­tás további korlátozása vált szükségessé. Így elsősorban újból korlátozták a szappan­fogyasztást, A kormány rendeletét bocsátott ki, amelynek értelmében az augusztus és szeptember havi jegyekre kiadott szappan­mennyiségnek elegendőnek kéll lennie október hónapban is. Tehát a szappan fogyasztást is­mét egyharmadával korlátozták. Nem szabad levápni a négy évesnél fiatalabb szarvasmarhákat Budapest, augusztus 2. (MTI.) A földmű­velésügyi miniszter a közellátási miniszterrel egyetértve, elrendelte, hogy négy évesnél fia­talabb tehenet, üszőt, üszöborjut, valamint négy évesnél fiatalabb bivaly tehenet, bivaly­üszőt és bivaly üszöborjut nemi szabad levág­nia Manchester cirkáló is. A cirkáló 56 halottat, 12 sebesültet és 150 egészséges ka. tanát vett fel az egyik elsüllyedt angol gő­zösről. Megsérült a Birmingham osztályba tartozó egyik 9.000 tonnás cirkáló is. Kiét torpedónaszád gépházaiban súlyos károk ke­letkeztek. A két torpedónaszádról 200 ha­lottat és sok sebesültet szállítottak partra. Az ütközet folyamán összesen 27 angol re. pülőgép pusztult el. Az olaszok 9 repülő, gépet vesztettek. (MTI.) ni. Nem esik a levágás! tilalom alá a felsorolt állapot, amelyről az illetékes m. kir. gazda­sági felügyelőség vagy a vármegyei állatte­nyésztő egyesület megállapítja, hogy nem kí­vánatos fajtajelleg, vagy hibás testalakiűás illetve más ok miatt felnevelésén« és tenyész­tésére nem alkalmim. A rendelet, kimondja még, hogy az ország bármely más területéről származó egy évesnél fiatalabb üsző borjut az áSami borjukiosztási akció céljaira, fel le­het ajánlani. Hasonló rendeletét adott ki a földművelésügyi miniszter a négy évesnél fia­talabb anyajuhok és jerke bárányok közfo­gyasztására való levágásának tilalmáról. Egy lépéssel köaeiebb b z állattenyésztési alep feláHifóp'sboz Budapest, augusztus 2. (MTI) Az 1940, XIII. t. c. kimondta, hogy minden törvény. hatóság állattenyésztés; alapot köteles létesí­teni, még pedig ez évi december 31-ig. A földművelésügyi miniszter most- c nek a tör­vénynek a végrehajtásáról rend-'letet adóit ki, amely a Budapesti Közlönynek a vasár­napi számában jelenik meg. A szerkesztésért feiet: NYIRÖ JÓZSEF, A kiadásért felel: JENEY Umá, Szerkesztőség, kiadóhivatal és nyomán; Brassai-u. 7. sz. Telefon: 1508. Posta-in- karék pénztári esek*zárnia száma : 79145. Fostafiók: 71. sz. Kéziratokat nem »(tank vissza. Nyomatott a Lapkiadó Részvénytársaság körforgó-gépén. Felelős fkmnmeeetö: Pávél Miklós-

Next

/
Thumbnails
Contents