Keleti Ujság, 1941. július (24. évfolyam, 147-173. szám)

1941-07-27 / 170. szám

19 4 1„ J h £ 1 U S 27

„A NAGY SORSFORDULAT"

Mai számunkban tovább fctytaijok „A nagy sorsfordulat" jeligével, a kő. aönség köréből beérkezett írások közlését. Legközelebbi vasárnapi számunkban ismét sorát ejtjük néhány sikerültebb trásmü közlésének.

Mit éreztem, amikor az első honvédet megláttam ?

hogy síró k&imyek hözöUt kidhboUam: ,,Isten

Pityertátiik. Ébren vagyok. Máskor ztyer>- kor javában atudtam, most tázascun forgolódom ágyamban. Az álom messze elkerül. Várom a reggelt, 1940 szeptember 11-ik napjának reggeléi. Azt a reggel, amely éppen 22 esztendeig leesett. Fáradt agyamban egymást kergetik a gondolatok. Hol varrnak a napsugarak? Miért nem világosodik? Még mindig sötét van s szemeimben két forró könnycsepp jelenik meg. Érzem, hogy szivemet feszíti az öröm. mert ennek a hajmlhasaáásnak el kell jönni. Ez a hajnalhasadás nekünk szabadságot jelent, de sok százezer igaz magyarnak, — köztük az én szüleimnek is csak a sötét éjszakát nyújtja meg. Ezért van könny a szememben. Hallom, hogy morajül', zug a. város.

Hirtelen felkelek. Magamra kapkodom szegényes diákruhámat s futok az utcára. Mellemet ma reggel, életemben először, magyar színek díszítik. Az utcám már megindult az élet. A város vége felől hallatszik, az elnyomó sereg elvonulása. A kapuk cdól ijedt, de ünnepélyes arcok bukkannak ki. Mindenki azt kérdi vájjon elmentek-e már? El hál’ Istennek — felelik a jobban értesültek. Biztosan már jönnek a mienkek. Az utca képe olyan, mint egy hangyaboly. Az emberek ezrei tódulnak a Mátyás-király tere felé. Megállók az utcasarkon és figyelem, visszafojtott lé- lekzeltel figyelem, a régi kopott háztetőket, amelyeken, mint egy varázsszóra kibukkantak a drága, magyar zászlók. A nap ragyogó kedvében hinti reájuk aranyos, éltető sugc- rait, A meleg hajnali szellő vígan játszadozik velük. E zászlók 22 keserves esztendeig, valahol a sötétben el voltak rejtve, de most újból felszínre kerüllek és hirdetik örökre, a magyar nemzet ősi dicsőségét. Visszamentem a lakásomra, kibontottam a titokban varrt selyemzászlót. Akaratlanul forró könnycseppet ejtettem reá. Halk imádságot mondtam: .yAtyám, hozdd ei azok számára is a felszabadulás óráját, akik még mindig rabságban vannak, engedd Istenem■, magyarok Istene, hogy egyszer e drága zászlót kitűzhessem az én édesanyám düledező házikójának ormára is“.

Amikor ismét kimentem az utcára, a nap mór melegen sütött, s felszántotta az éjszaka könnyeit, a harmatot. A pacsirta is megszólalt, mintha csak munlcára hívta volna ez ősi magyar ugar tulajdonosait, de ezen a napon nem volt munka, mert a föld fiai őszi rózsákkal a kezükben várták a magyar honvédeket.

Én a keserves és hosszú elnyomatás alatt születtem. Amíg kisebb voltam, édesanyám az ölébe szokott venni s fátyolos, halk hangon mondott meséket tündérországról. Azt mondta, abban a tündérországban, ahol a piros, fehér, zöld zászlót lengeti a szél, ott mindenki boldog, mert szabadon élhet, gondolkozhatok és irhát.

Valahányszor erről az országról beszélt, mindig sirt s könnyeit ölébe hajtott fejemen morzsolta széjjel. Én nem kérdezősködtem, csak. megcsókoltam munkától kérges, ráncos kezét s aztán futottam játszani, de izgalmamban, még a játékot is elrontottam.

Legszebb perceim azok voltak, amikor rokkant édesapám a magyar huszárokról és azok viselt dolgairól beszélt. Ő is 9-es honvédhu- szár volt. Elmondi", honi1 r'ih'rn viiézek voltak s elmondta, hogy a világháborúban, milyen nagy tetteket, vittek végbe. Emlékszem, egyszer azt kérdeztem tőle: édesapám én sohasem lehetek magyar honvéd? Erre a kérdésre nagy csend lett a szobában s mire észrevettem, édesapám már sehol sem volt...

A honvédek vámsakor ezek az emlékek jutottak eszembe. Az óra kilencre jár. Lelkendezve szaladok a Mátyás szoborhoz. Ahogy odaérek, egyszerre csak hallom a nagy dübörgő zajt. Odanézek s látom, hogy az őszirózsák zánorként hullanak az utca kövezetére. A nagy tömegtől semmit sem láttam, csak azt hallottam, amint az ezernyi torok kiáltja ütemesen: „Éljen a magyar hadsereg!“. Majd orledmzerü fergetegként: ..Mindent -issza!“. Ezt kiáltom én is. Most azonban már nem törődtem a tömeggel. Előre törtem, ökleimmel csináltam magamnak utat, s éreztem, hogy szivem, mind gyorsabban és gyorsabban ver. Nem tudtam mi van velem. Ébren vagyok-e vagy álmodok? Megláttam, az első magyar honvédet. Gyűrötten, porosán, fáradtan, de csillogó szemmel, ragyogó életkedvvel. Bármilyen poros volt, nekem mégis igy is a világ első katonája volt. Magyar honvéd! Hozzá rohantam) s lecsókoltam poros arcát. Olyan nagy volt a lelkesedés bennem■>

hozott testvér"!

A hcmmgok zúgni kezdtek. Ők is úgy örültekI mint én, hiszen egy uj, szabad életnek kezdetét hirdethették. Az dső magyar honvéd láttára a harangok is imádságot mondtak. Én szabad folyást engedtem könmieim- nek. Ezek igazi örömkönnyek voltak. Az első magyar honvéd meglátásakor, ugij éreztem» hogy elfeledtem a gyászos muMat. Most egy uj életet, egy magyar, munkás életet kezdek. Tudtam és éreztem, hogy ez a mámor, ez az

Amikor a Belvedere-palotában elhangzott

a szó és a honvédség bakancsai megcsattantak a gunyhatár felé, minden egyes lé- pés, amely közelebb hozta őket Mátyás vá. rosához, együttdobbant a megkönnyebbült magyar szivek lüktetésével. Akinek türelme volt ezekben a történelmi órákban szemlélődni, vaskos kötetre való epizódot gyűjthetett össze. Olyan epizódokat, amelyek többé elő nem fordulhatnak, amelyekről mesélni lehet az unokáknak. Színes, könnyes, moso- lyos apróságok voltak ezek valóban, de mindegyikben benne volt a magyar lélek, a magyar eskü: „Soha többet!“

A Tordai-uton reggeltől-estig, estétől reggelig húzódott nagy zsivajjak Felek fele a nagy visszavándorláis. Hej, milyen nagy örömmel bámulta az utca.

Balázs István köszörűs, a telep legmagya- rabb embere is ott állt. kapujában. Bent felesége éppen az angyalos címert bimezte a négy méteres selyem-zászlóra. A ház kicsiny volt, de Balázs köszörűs kapujában ott, állt beásva egy 7 méteres rúd, méltó helye a könnyekkel megöntözött szent magyar jelképnek.

Balázs uramnak igen sok baja volt a román hatóságokkal. Neve máit rég ott állt a fekete listán . . . Szomszédjában lakott egy

örönw-fongás egy szebb és boldogabb magyar jövendőnek a záloga.

Aztán jöttek, dubörögve< förgetegként a honvédek. Olyan nagy és erős felszereléssel, hogy az a rajongóé, amit eddig éreztem a magyar katona iránt, őszinte szereteté változott át. Igen, ezek a fiuk, úgy jöttek. mint haza. Ezek hozták a szabadság éltető világosságát. őseik, vitéz őseik, nyomán jöttek. Ezek nem idegenek, ezek az igazi őslakók, akik Vérük hidlatásával szentelték meg ezt a drága, ősi magi far, erdélyi földet.

Ez, ez az édesanyám, tündérmeséje, amely im* itt, ebben a pillanatban valóra vált.

Tapsoltam... kiabáltam... örültem... és sírtam. Ilyen hangulatban sohasem voltam. Megláttam az első magyar honvédet. Felejthetetlen élmény volt ez számomra s megerősítette bennem a Nagymagyar ország feltámadásában vetett hitet. Isten áldja meg a magyar honvédeket!

(Kolozsvár, julius.)

RÁZMÁNY ANDRÁS

román „locotenent“. Erőszakos, kötődő, tapintatlan ember, aki ugyancsak megkeseri- tette kellemetlenkedésével a kicsiny család amúgy is nyomorúságos életét. Csak igy a kerítésen keresztül parancsolgatott, mert nagyon jól tudta, hogy István bácsi szörnyű erős és emellett igen éles késeket tud fecni. De most ő is útra készült. Még valami kel lemetlenséget azonban minden áron szeretett volna okozni a derék magyarnak. Mondom, mentok szépen kifelé a „Mvek“. Alvásról szó sem lehetett az országút, melletti kis házban. Balázs Istvánban forrt a harag. Visszafizetni! Csak egy kicsit visszafizetni. Egy este titokzatos csomaggal érkezett haza. ő, nem pokolgép volt, hanem apró, éles acél csillagok halom számra. Kitudja, hogyan csinálta azokat. Senkinek sem szólt egy szót sem, hanem amikor leszállt, az éjszaka és kissé szünetelt a nagy igyekezés a Tordai utón, megrakta vele zsebeit és elindult. Bele- bele markolt és szépen, mint a magvető el szórta az acél-csillagokat, végig az utón Amikor aztán kiürültek zsebei, szépen haza ballagott. Kinyitotta az ablakot és bámulta azokat a csillagokat, amelyek a boldog vá ros felett fennt az égen ragyogtak és várt... Nem sokáig. Jöttek ismét a román tankok, teherautók, motorkerékpárok, magángépko.

esik. Hirtelen, mint egy láthatatlan hadse- reg lövöldözése, hatalmas pukkanások hal- látszották. Az acél csillagok dolgoztak. Elég volt belőlük egy is, hogy kivágja a gummi tömlőt. Egész éjjel hallani lehetett a gummi kerekek pukkanásait. Káromkodás, átkozó- dás hallatszott. . . . Másnap jött a vizsgálat. Ki a tettes? Halál vár reá bizonyosan. Két nap volt még a bevonulásig. Balázs István úgy gondolkozott: „Ti is lesből támadtatok, én is igy tettem“. És hallgatott. De nem úgy a hadnagy nr, a szomszédból, örökké szi. matoló természetével megsejtette, hogy a dolog csak Balázs Istvántól telhetett ki. Tudta, hogy a mestersége is ilyenféle, hát nem lehetett más. „Ezt a madarat én fogom meg“ — gondolta. Magáraszedte minden fegyverét és megvárta, amig a szomszédok elülnek, nehogy segítségére siessenek a bűnösnek. Kezébe vette revolverét és bezörgetett a köszörűs kapuján. Balázs uram lassan kicammogott és mindjárt látta, hogy baj van. „Na Pista“ — gondolta „te sem éred meg a magyarok bevonulását“. A hadnagy erőssen reárivalt: „Haide“! És fenyegetően emelgette fegyverét Balázs István kilépett a kapun, egyik kezével becsukta, a másikkal pedig hatalmas ütést mért a tiszt ur fegyveres kezére. Az feljajdult. A másik pillanat ban azonban két szörnyű kéz ragadta meg és kicsavarva a revolvert, egyetlen lóditás- sal belökte támadóját az udvarra. Ott fel. kapta a földről s szinte ölbevitte be a házba, felesége nem kis rómületére.

— Vendéget hoztam asszony! Na hadnagy ur, tudja most már mit jelent a közmondás. Törököt fogtam, de nem enged?

A tiszt rémülten nézte a hatalmas embert, megnémulva a félelemtől. Balázs István letette maga elé a revolvert és nyugodt han- gon ismét megszólalt:

— Hát a hadnagy nr most foglyom marad. Nem báintja senki, ne féljen. Még egy nap és bejönnek a mi drága honvódeink. Akkor aztán legalább ketten nézhetjük végig a parádét. Úgyis kiváncsi voil reá. Van nekem egy viseltes ruhám. Abba felöltözik szépen. Addig pedig itt fog lakni a nyári konyhában. Jól bezárva, nehogy bántódáaa essék.

Mit volt, mit tenni, bele kellatt nyugodni az Ítéletbe. Kérés, könyörgés semmit sem használt. Ott várta meg akarva nem akarva a nagy napot. Akkor aztán Balázs István karonfogta szepegő áldozatát, nehogy megszökjék mellőle és elballagtak szépen a Mátyás király térre, ahol a virágos emelvény előtt éppen akkor vonult, el a délceg magyar hadsereg. Valóban kemény büntetés volt ez a hadnagy urnák. De hát ennyi elégtételt csak megengedhetett magának Balázs István köszörűs.

Otthon ünnepi ebéd várt a hazatérőkre. Balázs uram egyre.másra mondogatta a fet- köszöntőket a magyar hadseregre. A hadnagy ur is úgy, ahogy evett, ivott. Este szár dékosan nyitva hagyták kényszcrszállása ajtaját. ügy el tűnt, mint a kánfor. Többet nem is látták a környéken. Másnap Pista bácsi összeszedte a hadnagy holmiját és beállított vele a most már magyar rendőrségre:

_ Igen kedves vendégem volt — mondta

— aki udvariasságból nálam hagy'a ruháit, hogy valamivel visszafizesse a szives magyar vendéglátást . • .

H. KERESZTES ETELKA

MOn-MUIOftOK

parsCAPITOL-mozgó: A csúnya !ány. Fősz.: Jávor Murát! Kabos Gőzön Előtte 96 UFA

y 5

és 909. Magyar híradók.

EDISON-mozgó: Rozmaring. Harsány! Zeolt regénye nyomán. Fősz.: Turay, Kabos, Pager, Vaszary,

EGYETEM-mozgó: Leányintézet. Fősz.: Angela Salloker, Attila Hörbiger, Raoul Aslan. Előadások kezdete hétköznapokon: 5, 7 és 9 órakor, szombat, vasár- és ünnepnapokon: 3, 5, 7 és 9 órakor.

RIO-mozgó: Halálraítéltek. Fősz.: Merle Oberon, Georg Brent. Műsor előtt: Legújabb híradók. Előadások kezdete: 3, 5, 7, 9.

ROYAL-mozgó: Nem loptam én életemben. Fősz.: Egry Mária, Szilassy László, Bilicsi Tivadar. Latabár Kálmán Magyar- és Luce híradó. Kezdete: Negyed 4. negyed 6, negyed 8 és fél 10 órakor.

URÁNIA-mozgó: A három kadett Fősz.: Jean Chevier, Helene Proriere, Előadások kezdete: 5, 7 és 9 órakor, szombat- vasár és ünnepnapokon: 3, 5, 7 és 9 órakor.

JÓ ÁRU ÉS JÓ HIRDETÉS

ALAPJA A JÓ ÜZLETMENETNEK

Képek a ke?eti hadszíntérről

Német csapatok vonulnak át egy hídon a szovjet—lappföldi határ közelében

EGY SZTÁLIN-VONALBELI ERŐD, ami a német csapatok kezére jutott

Bsslaizs Isivai* visszafizet