Keleti Ujság, 1941. július (24. évfolyam, 147-173. szám)
1941-07-22 / 165. szám
I 9 4 1. J U C i V S 22 MúsmwntUif&j&k Budapest, julius 21. (MTI) A képviselő- J ház hétfőn délelőtt összeült. Tasnádi Nagy i András elnök egynegyed 11 után nyitotta i meg az ülést. Bemutatta a felsőház elnöké- | nek átiratát, amelyben tudatja, hogy a felsőház a házassági törvény módosításáról és kiegészítéséről szóló törvényjavaslat !), és 16. szakaszait nem a képviselőház szövegezésében fogadta el. Bemutatta továbbá Zala-várme- '• gye közönségével: átiratát a Muraköz visssa- csatolásáról' A bejelentést a Ház minden oldalán hosszantartó tapssal fogadták. Az j ülést ezután felfüggesztette. Szünet alatt a képviselőház igazságügyi és I jogügyi bizottsága tárgyalta a házassági tör I vény módositásáról és kiegészítéséről! szó'ló * törvényjavaslattal kapcsolatban a felsőház által elfogadott módosításokat. Szünet után Bocsávv István, az igazságügyi és közjogi bizottság előadója beterjesztette a bizottság jelentését és kérte, hogy a tárgyalásra mondják ki a sürgősséget. Mivel a mai illés egyetlen tárgya a további teendők iránti intézkedés volt, Tasnádi Nagy András elnök javaslatára a Ház úgy határozott., hogy legközelebb holnap, kedden délelőtt 10 érakor iil össze és napirendre a házassági törvény kiegészítéséről és módosításáról szótó törvény javallatnak a felsőház álfal módosított egyes szakaszai feletti döntést tűzi ki. Az ülés háromnegyed 12 órakor ért véget. AZ EGYETEM n . , mozgóban lif„i nstnaa ma visszavon hatat- tiu 1 V 811 il 21 i.Anuif utolsó nap, sió kezdettel: <3 VlOSUf nagyszerű vígjáték, főszerepekben : Gutti Huber, Hans Holt, 7 n «... heo Linóén Horthy-parkba kijárni. A lóvétzdtChonnak lesznek pártoló tagjai is, akik inkább anyagi és erkölcsi támogatásukkal lesznek segítségünkre. Egyelőre a Honvéd-utca végén lévő városi kőbánya területén végezzük gysko-'la. tain kát. de igyekezni fogunk, bogy minél hamarabb korszerűen felszerelt helyre vonuljunk át. Kiczkó 7i, László ezután arról beszél, bogy milyen lelkesen végzik gyakorlataikat az egyesület tagjai. Iparoslegények, köz- és mngin- fisztv'selők együtt, égy sorban. Szabad idejüké* áldozzák rá mindannyian, a napi robot után. Nem támadásra, hanem védekezésre készülnek: megvédeni rrnude.n eHensA» ellen az országot. Akár a honvédek. Honvédek ők is. — polgári ruhában, katonás szívvel és fegyelemmel; ami belülről jön, minden kényszerítés nélkül. A Wesselényi Lövész Egylet már vidéken is számos egyesületet szervezett s a szer. vezke-dés nem is áll meg addig, amíg minder testileg, lelkileg ép s most nem fegyverben álló maguar férfi és nő tagja nem lesz. A honfoglalás nem ért véget s hogy beteljesülhessen, ahhoz egy lépés a Wesselényi Lövész Egylet példamutatása, amelyet minda nviunk- nak követnünk kell. Áz erdélyi fölcígézlcutafások Kolozsvár, ju]ius 21. Marosvásárhely gyáripari vállalatai, továbbá magánházahialc túlnyomó része, mint ismeretes, a Romániában maradt fö)d gáz-mezőből kapta fütöenergiáját. A városi Villamosúra, a cukorgyár, a bőrgyár, a Hedvig mümalom. a medgyesfalvi és ma- rosszentgyörgyi téglagyár, a Mestic és Bisz- szinger malmok, a zsinór és paszomá ny-ánj- gyár, a közvágóhíd, a szappangyár. a petróleum-finomító. valamennyi péküzem és kenyérgyár, továbbá közel 2000 magánháztartás nyerte igy a román földgáztársaságtól a földgázát, amelyet 36 km. hosszú, 3 millió pengő értékű vezeték szállított a sárosi mezőről. Marosvásárhely évi 16 millió köbméter földgázát fogyasztott amelynek fütőér+éke 4800 vagon tűzifa, vagy 3200 vagon kőszén fűtő- értékével '’olt egyenértékű. Miután a bukaresti székhelyű ,.Societate Anonima Romana de Gaz Metan" január óta nem tudott marosvásárhelyi kintlevőségeihez hozzájutni, a jelenleg is hiányzó nemzetközi megegyezés miatt a romái) vállalat a földgázszolgáltatást — beszüntette, majd lépéseket tett annak érdekében. hogy cca 300.000 pengő értékű ma- rosvásárhelyi követelései ellenértékeképpen gázcsöveket kapjon Ezt a megoldást viszont megnehezíti az a tény. hogy a gázeső íém- anysga hadianyag s igy kivitele különös szem pontokat tesz szükségessé. A marosvásárhelyi helyzet az 1965-ig érvényben lévő szerződés ellenére állott elő s igy joggal meggondolkoztatja az illetékeseket A maro.svásnrhelyi érdekeltségek szükségesnek látják, hogy a magyar erdélyi részeken folyó gázkutatási munka szélesebb keretek között meggyorsuljon. Ezirányban tett lépéseket a Székely Kerületi Kereskedelmi és Iparkamara is A rási munkálatok nagyobb arányú folytatás* rövidesen meghozza a kívánt eredményt. Egyébként a székely megyék területén ugyan csak foiyamatban lévő gázkutatások szintén meglepő eredményekkel kecsegtetnek Az erdélyi gázmezők energia-gazdálkodásának jövő kifejlődését illetőleg egyes nagyipari körök azzal a tervvel foglalkoznak, hogy7 I csővezeték utján egész a fővárosig juttassák j a kimerithetetlennek látszó földgáz-energiát. A tervvel szemben az erdélyrészi gazdasági érdekeltségek azonban az erdélyi iparvállalatok eminens érdekeit, kívánják megvédeni, mert az a véleményük, hogy az erdélyi földgáz az erdélyi magyar iparfejlesztési program egyik lényeges tényezője, amelytől teljes joggal remélheti uj iparvállalatok létesítését a Királyhágótól keletre eső országrész önállósághoz szokott gazdasági élete, Sz. Jakab Géza fi F Ugra mecv lseit >r«linámit »falii Romániái Testileg, lelkileg egyaránt felkészíti Fe'eiőtfenü! izgatnak a román lapok a király halálozási évfordulója alkalmából a polgárságot az a Wes Kolozsvár, julius 21. A minap délután, vállán lőfegyi t rrel, katonás menetben 20—25 főnyi fiatal női-csoport haladt végig az Unióutcán. A járókelők ámulva-bámulva állottak meg a járdaszélen s nem egy közülük tapsra ragadta el .magát a szokatlan kép láttán. A fiatal nők komolyan, katonásan lépkedtek tovább, a cél felé, a gyakorlótérre. Elől a parancsnok s titánná a kis csapat, a Wesselényi Lövész Egylet női százada. Hasonlatosak voltak a finn női katonai szervezet „Lottá“- jához s céljuk is ugyanaz: — Békében felkészülni a háborúra!... Felkerestük a Wesselényi Lövész Egylet Unió-utcai helyi-égében Kiczkó Z. Lászlót, a Lövészegylet ügyvezető igazgatóját, aki érdeklődésünkre elmondta, hogy Kolozsvárott a Wesselényi Lövész Egyletnek már több mint 5000 tagja van. Az említett nói-csapat például a bábaképző intézet növendékeiből ţ önként rekrntálódott. — Hogy mi a Lövészegylet célja, azt már ‘ számtalanszor elmondta báró Atzél Ede elnök * E én most csak azt mondhatom el újból, ami! ^ ő mondott, de nem mulaszthatom el fontos-. > ságát és létjogosultságát hangsúlyozni. Nem , katonai alakulat, hiszen mindenki láthatja, i csupán a szellem katonás, amiben neveljük ? a tagokat' Az a célunk, hogy a magyar hon. J véd szellemét átvigyük a polgári élet minden j terére' A lövés sportszerű fejlesztésén túl ez | az, amit él akarunk érni. Emlékezzünk csak j vissza a trianoni, guzsbakötött Magyaror- szagra, amikor a csonka országnak megtil- ■ tották a fegyverkezést. A világ számára igy | is volt, de a gyakorló-tejeken, a lövöldékben $ leventék „jcit ék-puskákkal“ készülődtek az í ui honfoglalásra Lövészegyiet igazi fegyverforgatásra. És ez sikerrel is járt, amint az események igazolták, őnfegyehnezett testtel és lélekkel vártak arra az időre, amikor a néma fegyverek megszólalhatnak s ők hosszú felkészültségükkel meg is adták a méltó választ és meg is adják majd ezután is. .. — Mindenki tudja, hogy a honfoglaláshoz, a látható fegyveren kívül belső, lelki fegyver is kell. Egv harc győzelmét nem csupán a fegyverek, hanem a lélek minősége dönti el Ezt bizonyítja a most duílé keresztény és keresztényei lenes háború, amelyből, amint látjuk, a lélek kerül ki győztesen. A szovjet harci egységei között nemcsak férfi csapat- testek, de nők és úgynevezett if.jukommunis- ták is harcolnak s fogságba esnek. Miért? Mert a harcra nem csak látható fegyverekkel kell ké-zülni... — A mi Célunk — folytatta Kiczkó Z. László igazgató, — hogy az uj honfoglalásra ne csak a test legyen kész, de a lélek is erős legyen' Az a szellem- amely a Wesselényi Lövészegylet minden egyes tagját párt és társadalmi osztály különbség nélkül áthatja, alkalmas az uj honfoglalásra. Nem politikai egyesület, de százszázalékosan magyar egyesület vagyunk. Ezért is találkozunk mind a katona; mind a polgári hatóságok részéről a legnagyobb megértéssel és támogatással. ítélünk, hogy rövid időn belül korszerű lövöldét létesítsünk az egyesület számára a város irg. szebb parkjában, a Horthy parkban. Azonkívül itt a belvárosban is lövészotthoni tervezünk, ahol főként azok végeznék gyakorlataikat, akiknek nines idejük a kiseé távoleaő Bukarest, július 21. A román főváros lapjai vasárnap Ferdinánd király halálának évfordulójával foglalkoztak. A „Timpul“ azt irta, hogy Ferdinánd valósította meg a román egységet, az iránta érzett, kegyelet tehát nemcsak kötelesség, hanem a nagy roBbiosiVésí per a* anijoloSc állal vi^sza- InrlolV árult mialt Budapest, július 21, A Mautner Testvérek és Társai rt. bőrgyár 10.000 pengős pert indított az Adriai Biztositó Társulat ■magyarországi igazgatósága ellen \ A kereset szerint a gyár 1939 őszén egy iámért cégtől 30.000 kilogram bőrcserző anyagot rendéit és a vételár fejében 8993 pengőnek megfelelő törökfontot fizetett. Az árut Izni értő! Galacig az Oitüz nevii román hajón, Gerinctől Újpestig pedig átrakással dunai hajón akarták szállítani. Az árut a gvár háborús veszély ellen 10.00G pengő értékben biztosította az Adriánál. A biztosításra vonatkozó levélben az intézet közölte, hogy a háborús kockázat tekinteiében az úgynevezett „Instituta War Clauses" érvényes. Eszerint a biztosítási szerződés hatálya kiterjed a zsákmányolásra, dknh-ásra visszatartásra, tfltartáztatásra. korlátozásra, valamint, ezek következményeire, vagy ezekre irányuló kísérletekre, toáhbá fiz ellenségeskedések, vagy hadműveletek következményeire, tekintet nélkül arra, hogy történt-e hadüzenet vagy sem; végül kiterjed polgárháború, forradalom, lázadás, felkelés, vagy ezekből eredő polgári ear árok. kalózkodás következményeire. Az Oituz az áruval elindult Izmirből. A hajót az angol ellenőrző hatóságok 1939 novemberében Málta szigetére kisérték, ott a biztosított árut kirakták, visszatartották és az •Ikobzás iránt zsákmánybirozági átjárást injain kiegészülés gondolatát képviseli. Egy másik cikkében azt irja, hogy a Ferdinánd alatti Romániát most újra meg keH valósítani. A „Curentul“ .szerint Ferdinánd király őrködik a hős apák vitéz fiainak mai harcán. ctitottak. Ennek eredményéről semmit sem lehet tudni, csak az egy bizonyos, hogy az árut a gyár mindeddig nem kapta meg. Ezért a biztosítási összeg megfizetése iránt a gyár a biztosító intézet ellen pert indított. Mikos Ferenc dr törvényszéki bíró előtt megtartott tárgyaláson a szembenálló felek között élénk jogi vita indult meg annak tisztázására, hogy a biztosítási szerződés vonat- koíik-e arra az esetre, ha az árut az angol hatóságok Máltában visszatartják, eljárás alá vetik, de az eljárás még nem- fejeződött be, A tárgyaláson az is kiderült, hogy a bőrgyár a zsákmánvbiróság előtti per vitelére Felice Cremona máltai ügyvédnek megbízást adott A bíróság árrá a jogi álláspontra helyezkedett, hogy a biztosítás hatálya a feltar-tózta- tfisia és a visszatartásra is kiterjed, tehát a biztosító intézet köteles megfizetni az ára értékét. Ezért a törvényszék a« Adriait « biztosítóit áruk 8933 pengő ellenértékének és 600 pengő perköltség megfizetésér« kötele#• te, (Magy. Tud.) __Mikor kapják meg cukor- és lisztjegyüket az Endre király utca lakói? Szombati számunkban közöltük a cukor- és lisztjegyek szétosztásának uj rendjét. Az, utcarendi beosztásból kimaradt az Endre király utca. Pótlólag közöljük, hegy az Endre király utca lakói cukor, és liszt,jegyüket jrüiws 28-án vehetik át az illetékes saerveknéL Otezer tagja van már Kolozsvárott az egyletnek — Korszerű lövölde és lövésfo thon létesítését tervezik NÉMET C-ÉPESITETT CSAPATOK MINSZE UTCAIN A képviseloliáz a Muraköz visszacsatolását ünnepelte