Keleti Ujság, 1941. június (24. évfolyam, 124-146. szám)
1941-06-14 / 133. szám
941.JUN1VS 14 i/pofthiradő 4 KEACs Magyarország főiskolai labdarugó bajnoka A döntőben : KEAC—BEAC 5: 1 (1: O) BUDAPEST, junius 13. A KEAC labdarugó csapata a kolozsvári egyetemi sport- egyesület tekintélyét jelentékenyen gazdagította: a kiváló együttes megnyerte a főiskolai labdarugó bajnokságot! Mint ismeretes, a döntő négyes mezőnyéibe kívüle a Kassai FSC, a BEAC, a Soproni MAFC került. A sorsolás alapján a KEAC a középdöntőben a kassai csapatot kapta ellenfeléül, amelyet 8:0 (2:0) arányban győzött le. A BEAC pedig a Soproni MAFC felett 6:2 (3:0) arányban győzedelmeskedett, úgyhogy a döntőbe a KEAC és a BEAC csapatai jutottak s a döntőben a kolozsvári együttes a BEAC.ot 5:l-re (1:0), tehát fölényesen verte Martin, Martin, Szabó, Szabó. Török sorrendben lőtt gólokkal. Érdekes jelenet sorozat volt a második félidő 30. percétől eltelt hat perc, ezalatt nem kevesebb, mint négy gól esett,: Szabó két, Vihar szépítő és Töröknek a végeredményt beállító gólja. A BEAC-nak némileg mentségéül szolgálhat az a körülmény, hogy az I. félidő 31. percétől kezdődőleg csak tiz emberrel játszott mert Demus nevű játékosát a bíró utánrugásért kiállította. A labdarugó bajnokság harmadik helyéért: Soproni MAFC—Kassai TFSC 6:5 (2:1). Meghosszabbítás után nyert mérkő- A budapesti sportláp ezt irja: A kolozsváriak megérdemelték a bajnokságot. Csapa, tök klasszissal emelkedett a mezőny fölé. A győztes csapatból a csatársor és a fedezetsor játszott jól. Nagyszerűen játszott István is. A vesztes csapatból talán a csatársor jnbbszámya nyújtott elfogadhatót Prohászka kapuson kívül. A főiskolai labdarugó baj. nokság végeredménye: 1. Kolozsvári EAC, 2. Budapesti EAC, 3. Soproni MAFC, 4. Kassai FSC. Kél vidéki csapat a Maqyar Kupa döntőiében Szolnok—Kispest 3:2 (3:1). SZOLNOK, junius 13. A középdöntőben Kispesten eldöntetlenül végződött Szól nők - Kispest Magyar Kupa mérkőzést ezúttal Szolnokon megismétlik. A Szolnok a szívósan védekező Kispestet , csak 3:2 (3:1), arányban győzte le. Győzelmével a Magyar Kupa döntőjébe került, amelyet a SalBTC- veT vív meg. Két vidéki csapat a Magyar Kupa döntőjében! HÚSOS—KMSC 5:3 MÁV—HAGGIBBOR 3:2 Kólót*vár, junius 13. Űrnapján két barátságos mér közőst játszottak le a Haggibbor pályán MÁV—Haggibbor 3:2 (2:1), Húsos—KMSC 5:3 (2:2). A KMSC lemondta a selejtezőt A KAC MAROSVÁSÁRHELYEN Kolozsvár, juni.us 13. A KAC csapata az MSE elleni második döntőmérkőzésre a szom bat délutáni gyorssal utazik Marosvásárhelyre. A csapat ugyanabban az összeállításban játszik, mint az elmúlt vasárnapon. Az izgalmas küzdelemnek ígérkező mérkőzést Vass Antal fogja vezetni, aki repülőgépen utazik holnap Budapestről a székely fővárosba. A KAC—MSE mérkőzésre a KAC társasgép- koesit indít, amely vasárnap reggel 5 órakor mdul. A társasutazás részvételi dija oda- viasza 12 pengő 50 fillér. A NAC SZOMBATON A KEAC, VASÁRNAP EGY KOLOZSVÁRI VEGYES CSAPAT ELLEN JÁTSZIK Kolozsvár, junius 13. Szombaton és vasárnap a NAC tudvalevőleg Kolozsváron játszik. A műsorban némi változás állott be. A NAC ellenfele vasárnap nem a Haggibbor, hanem egy kolozsvári vegyes csapat lesz. A szombati NAC—KEAC mérkőzést az egyetemi stadionban játszák délután 6 órai kezdettel. A vasárnapi NAC—Kolozsvár vegyes csa- jj patot a következő keretből állítják össze: Bereczky, Nőé, Hantz, Weisz, Kleimaun, Losonc, Engi, Katz, Gecző, Fried, Léb. Oro- szi, Herskovits és Bot AZ AAC működésének azonnali felfüggesztését kért§ a Crisana. Bukaresti lapjelentés szerint ae aradi Crisana CFR sportegyesület táviratilag kérte a labdarugó szövetségtől, hogy azonnali hatállyal függessze fel az Aradi Atlétikai Club működését, arra hivatkozva, hogy az AAC működése ellenkezik a nemzeti érdekekkel. (Az AAC Arad nagy mul tu és előkelő sportcgycsiilete, amelynek vezetését sikerült mind a mai napig magyar kezekben megőrizni.) < NAC—Szabadka 7:0 (3:01. Szabadkán Bodola- (3)> Sárvári (2) és Kovács '-) góljaival fölényesen győzött a nagyváradi csapat. Budapest amatőr válogatott—Kassa válógatott 5:4 (2:2). Kassán győztek a budapesti amatőr labdarugók. . WAKMEBDAM 475 CM-RE JAVÍTOTTA A RÚDUGRÁS VILÁGREKORDJÁT Los Angelesből jelentik: Cornelius Warmer- dam a nemrég felállított 464 cm-es rúdugró világcsuosát ismét megjavította. Az uj csúcs: 475 em. Warmerdam immár negyedízben javít világcsúcsot a rúdugrásban, amióta Sefton világcsúcsát túlszárnyalta A MAC umani versenyén Szabó dr. MAC 16-6 mp.-t futott a 110 méteres gátfutásban. Vörös 21 perc 06.2 mp, idővel győzött a MUE 1500 méteres versenyén. A MAC és a KAC közös rendezésében junius 22-én Kolozsvárott viviak a MAC „Hősök-emlékversenye“ döntőit Kolozsvár, jumius 13. A MAC rendezésében évedként lebonyolításra kerülő „Hősök em- lék-vivóversoiy“ minden alkalcmunal a sport- éleit kiemelkedő eseménye. Idei megrendezése érdekességben és jeJentőségbem is bővül, amöntnyiben ezúttal a hazatért erdélyi terület vívói is bekajwsoíódtDfik a versenybe s azonkívül a döníbőmóitkőzések színhelyéül Kolozsvárt jéföttók ki. így a nagyszabású verseny lebonyolításában a MAC felkérése alapján a KAC is résztvessz, amely a rendkívüli eseménynek kijáró nagy gondossággal tette meg a rendezés iránt való előkészületeket. A döntők időpontja: junáus 22, szánhelye: a kolozsvári Mátyás diákbáz. Ezt megelőzőleg 19-én az anyaországbeli vívók egymás között már eldöntik a Kolozsvárra érkező kilences mezőny összeállítását, ebhez a kilenc részvevőhöz csatlakozik a hazatért területről kijelölendő az a bárom versenyző, akik 21-én délután 4 ómkor kezdődő válogató versenyen a legjobbnak bizonyulnak. Az igy kialakuló tizenkettes döntő mezőny vonul fel a junius 22-i versenyre. A MAC két évvel ezelőtt egyizben már elvitte a fővárosból a verpeny döntőjét, akkor Kassáin rendezte meg. Előreláthatólag azon- bam az idei döntő mind ünnepélyes külsősé-’ gek, mind pedig sportérték szempontjából kiemelkedőbb lesz, annál is inkább, mert a verseny a miagyar bajnokság előtt, vagyis a versenyzők formája tetőfokán, zajlik. A versenynek legfőbb védnöke a Kormányzó Ur Őfőmélfósága, József, Albrecht és József Ferenc főhercegek pedig magiais védnökei, a védnökök sorában a miniszterelnökkel az élen a kormány tagjai, valamint a közélet egyéb kitűnőségei találhatók. Budapest—Eger 9:0 (8:0). KISOK válogatott mérkőzés. Az uszószámok jobb eredményei: 100 m. gyors: Bernjén ő 1 pere 05.2 mp., 100 m. hát: Erdélyi 1 pere 17mp. 100 m. mell: Hockstock 1 perc 20 amp. nn»nuinncTcccu Ara szavanként 6 fillér, vastaq betűs szavaké 12 fillér - Legkisebb hirdetés 60 fillér. tftrilUliliYÜL. I L.OL.I1 Jeligés levelekre, megkeresésekre, csak válaszbélyeg ellenében válaszolunk és csak portózott leveleket továbbítunk. Aliást keresőknek szavanMnt 3 fillér T lakás KIADÓ julius 1-re orvosi rendelőnek irodának esetleg női szalonnak megfelelő 5—6 szobából álló parkettes és részben utcára nyíló helyiség balkonnal. National« Biztositó, D, ák Ferenc u. 6. — 1491. MODERN 5 szobás villa lakás, külön telken kiadó, Dónáth.ut S. sz KERTES villában egy szoba, konyha, speiz kiadó. Barabás Miklós-ut 6. sz. Kr- zsébet-ut teteje. — 1525. KÜLÖNBEJÄRATU utcai bútorozott szoba, napos jő 'evegöjü, nyaralásra alkalmas, azonnal kiadó. Vasvári Pál-utca 10. At Pást keres ÁLLÁST keres keresztény nek tekintendő", 10 évig volt bankban könyvelönö, gyors- j és gépírást tud, Cim a ki- ! adóban, Aclás-véte# MOTORKERÉKPÁRT üzem képest veszek. Postakert- 1 Utca 5/H. balra, —1541 ELADÓ 2 drb. tölgyfakeretes vitrin 140X2.50 202 □ méter üveglappal. Majális- utca 25. — 1511. SZÍNES kerti napernyőt ! keresek jó állapotban. Bernit, 8, Délelőtt 8—10-ig, délután 5—6-ig. Telei.: 36-35. i CUKRÁSZDÁNAK, bode- gának alkalmas szép berendezés, egy rózsaszín garnitúra, egy kataszteri mérnöki felszerelés, egy uj Hungária mérleg és kisebb-nagyobb márvány lapok eladók. Dr. Sárdlnénál. Wesselényi Miklós utca 13. emelet — 1520. WERTHEIM SZÉK. RÉNYT kisebb méretűt ke resek megvételre. Lakatos Ferenc. Kossuth Lajos u. 2. — 1519. ELADÓ modern diógyökér ebédlő háló kombinált szoba berendezések, rökamie. modern fotelek égés* finom kivitelben, müasztaIos Dávid Ferenc u. 3 — 1518. dély városai részére, továbbá alkalmi munkatársakat, szolgálati lekötöttség nélkül, írásbeli ajánlatokat, okmányok nélkül kérjük a lap kiadóhivatalába sürgősen: ,, Pénz „pénz-pénz“ jeligére. SZÉPEN és önállóan dolgozó varrólányokat alkalmaz Sófalvi Margit Kornis-utca 2 sz —1534 K1FUTÓFIUT azonnal fel vesz szentgericei Jakab Jenő könyvesboltja. Mátyástér 7. Oktatás ELADÓ szép nagy liázépi tésre alkalmas telek. Hadak i ii, 26. Cim a kiadóban, — 1518. i Ingatlan KETTÖSZOBÄS kertes komfortos házat vennék. Cim árral leadandó kiadóba. —1542 RÁKóCZI-uton eladó egy vilin, a Házsongárdban gyii- mölcBÖB kéri és egy nagy jégszekrény. Mussolini 31. —1532 APkaPmazás BIZTOSÍTÓ INTÉZET keres kolozsvári vezérügynöksége részére: 1. Üzletszerzőket (kezdőt kitanitunk). 2- Gyors és gépirónöt. 3. vidéki j pénz beszedőket egész Er- I „KCLTURA“ középiskolai magántanfolyam gyors, lelkiismeretes, eredményes. Budapest, Mester u. 4. IV. 3. (Válaszbélyeg.) Üzlettárs JÖVEDELMEZŐ iparhoz ötszáztól ezer pengőig társat keresek. „Megélhetés“ jeligére a kiadóba. — 1515. ....—* ---------------------EZERTŐL háromezerig szerény megélhetést biztosi, tó iparhoz társat keresek. ..Bőripar" jeligére a kiadóba.' — 1515. NEM árja társulna ipari vagy kereskedelmi vállalatba „Tőke 6000“ jeligére. —1543 KüPönféPe ÜGYVÉDI irodát átvennék, esetleg társulnék, Aján latok: yJog-államtudor“ jeligére Lapkiadóba. —1516 i I A GÖMBÖS EMLÉK-VÍVöVERSENY GYŐZTESEI: 'BAY DR. A TŐRBEN, BERCZELLY A KARDBAN Budapest, junius 13. A Gömbös emlék- vivóversenyt szerdán és csütörtökön bonyolították le. Tőrben: 1. Bay dr. (BEAC) veretlenül, 8 fíy., 2, Masalay (HTVK) 7 gy., 3 Palócz (UTE) 6 győzelem. Kardban: 1. Berezellv (HTVK) 6 gv., 2. Keresztes BBTE 5 gy-j 3. Gerevich (MAC) 5 győzelem. A következők, Pesthy és Német szintén öt győzelmet arattak, de találatarányuk előnytelenebb, Csapatversenyben: 1. HTVK 44 p., 2. MAFC 18 p., 3. MAC 9 pont 4 perc 45.4 mp. nagyszerű időt úszott a szovietorosz Meskov a 400 méteres gvors- Ufizásboa. 14 perc 36.6 mp.-t, futott 5000 méteren r. finn Heino a helsinki! stúdióban. NioWén 200 om.-es ugrással nyerte a magasugrást. Kolozsvár ttij. szab. kir város polgármestere 118306, szám. 1941. ü. O. Verseny tárgya ási hirdetmény 1. Nyilvános versenytárgyalást hirdetek a Cukorgyár utca folytatásában, a vasbeton szerkezetű u, m. „Szent György" Szamoshid alámosott közbenső pilléreinek megerősítési munkálatára. A közszálldtás költségei szabályszerűen biztosítva, vannak. 2. Ez a köz- azálldtás az 50.000—1934, K M. számú Köz- szál litási Szabályzat 51. paragrafusa értelmében kisiparosok, kisiparosok szövetkezete, alkalmi egyesülése, száll itócsoportja részére van fenntartva: másnál» csak akkor lehet odaítélni, ha elfogadható kisipari ajánlat nincs. 3. Ennek a közszál 1 itásmok a feltételei tekintetében a jelen hirdetményben felsorolt kikötéseken kivül a Közszállitási Szabályzat rendelkezései, a m. kir. iparügyi miniszter ur által kiadott és érvényben levő általános, részletes és különleges ajánlati feltételek, valamint Kolozsvár tfaj. szab. kir. város Hivatalos Lapjában a „Hivatalos hirdetések" chnü rovat élén minden január és juMus havában az első számban — amennyiben a módosítás szüksége merülne fel időközben is — közölt, illetőleg a Kolozsvár thj. szab kir város Hivatalos Lapja szerkesztőségében IC fillér áron beszerezhető ajánlati feltételek kikötései érvényesek. 4. Ezt a közszállitást esetleg megosztva fogom kiadni, 5 Az ajánlatot a rendelkezésre bocsátandó ajánlati űrlapnak és mellékleteinek felhasználásával a jelen hirdetményben, valamint az ezt kiegészítő és fentebb említett többi feltételekben foglal - tak értelmében oly kép kell szövegeznd, hogy az ajánlat és mellékletet a szerződés minden adatát és feltételét tartalmazzák. 6. Az ajánlatnak a következő mellékleteket kell tartalmaznia: 1. ajánlat, 2. költségvetés, 3. engedélyezési okirat, 4, hogy ajánlattevőnek nincs OTT tartozása 5, hogy ajánlattevő a munka elvégzésére jogosult. 7. Versenytárgyalás a visszacsatolt Keleti és Erdély területére korlátozott 8. Az ajánlati és költségvetési űrlap, a feltételek, tervek, rajzok és áruminták a megrendelő hivatal helyiségében (Mérnöki hivatal) I, kér., Farkas.utca 4 sz. I. em. 7, ajtószám alatt a hivatalos órák alatt megtekinthetők és díjtalanul megszerezhetők. Ha a közszálldtás vállalati összege vagy egy bizonyos munkanemre eső vállalati összeg a 15.000 Pengőt nem haladja meg, kisiparosok e kiadványokat díjtalanul kapják meg, 9. A közszállitással kapcsolatban felmerülhető kérdésekre a szükséges felvilágosítások az előző bekezdésben ,említett hivatalos helyiségben nyerhetők. 10. A megfelelően elkészített ajánlatokat sértetlen borítékban elhelyezve, pecséttel lezárva a megrendelő hivatalnál (Mérnöki hivatal) I kér., Farkas-utca 4. sz, I. em. 7. ajtószám alatt 1941. évi julius 15. napján délelőtt 9—10 óra közötti idő. ben személyesen vagy megbízott utján kell benyújtani. A benyújtott ajánlatok ugyanaznap délelőtt 11 órakor ugyanebben a hivatalos helyiségben kerülnek nyilvánosan felbontásra. 11. Azt az ajánlatot, melyet az ajánlattevő nem a kijelölt helyen és a kijelölt időben nyújt be. vagy pedig nem a megállapított fel. tételek és előírások értelmében készit el, a Közszállitási Szabáyzat idevonatkozó rendelkezései szerint figyelembe venni nem lehet. Kolozsvár, 1941 május 17, Ke|edy s. k. polgármester, A kiadmány hiteléül Olvashatatlan irodav □ m REGGEL: t KELETI VJS AG I3Ü« w DÉLBEN; MAGYAR ÚJSÁG