Keleti Ujság, 1941. június (24. évfolyam, 124-146. szám)

1941-06-25 / 142. szám

MkxMTrUlSMB _ Hatalmas arányú sroeáálki munkát véget a kolozsvári népjóléti ügyosztály Kotozsvnr, junius 24. 'Csizmádul Andor dr. ti>. tanácsnok moet állította össze a vá«>s közigazgatási bizott-ága elé terjesztendő jelen tését a népjóléti ügyosztály félévi működésé­ről. A jelentés vázlatos képet ad arról a ha­talmas arányú, jól megszervezett szociális munkáról, amelyet a népjóléti ügyosztály a szegénysoi'su polgárok felemelése érdiekében Végez. Az ügyosztály legelső feladata a polgári közigazgatás bevezetése után a segélyrpszo-. rulők nyilvántartásának félfektetése■ volt. Az ügyosztályhoz beosztott gondozónők május végéig 4459 környezettanulmányt végeztek. Segélyezésért, illetve tanácsadásért eddig az időpontig 9023 személy jelentkezett, A ki­vizsgálások alapján a segélyre rászorulók kö­zül azokat az elaggott és munkaképtelen sze. gényeket, akiknek fizetésre köteles hozzátar­tozóik nincsenek, a Magyar Noima keretében juttatták ellátáshoz A tárcsái szeretetotthonban 80 személy ré­szesül gondozásban, 399 személyt pedig az egyes felekezetek gondoznak, Ezeknek a sze­gényeknek gondozására a Magyar Norma fe­jenként havi 15 pengőt folyósít a felekezetek rendelkezésére A Magyar Noima megszervezését, illetőleg a segélyezéshez szükséges megajánlások gyűj­tését februárban kezdték meg. A megajánlok száma 2556, akik 10 fillértől 50 pennáig terjedd megajánlási összeggel összesen 6552 pengő 93 fillért ajánlottak fel havonként. A népjóléti hivatal az említett, elaggott szegényeken kívül még 387 családot tart nyilván. Ezek közül 230-an jelenleg a város által szervezett közmunkán dolgoznak. Ezen­kívül még 752 olyan család szerepel a nép­jóléti hivatal reyílvántartásaban,. Ezeket, a családokat természetbeni támogatásban nésae. sitik. Félév alatt ezeknek a családoknak 3000 kény érutalványt adtak ki 7200 pengő érték­ben, 5799 élelmiszerül ah: dny t 19.197 pengő értékben, végül 1920 tüzifautáványt 5261 pengő értékbem. A szegény családok megsegítésére indult meg a kiskerttakció, amelynek keretében 81 családnak egyenként 250 négyszögöles parcel- lát juttattak évi 12 pengő, természetben is leróható bérért. A népjóléti ügyosztály nagy súlyt helye® a sokgyermekes családok felkarolására. A Központi Gyermekkonyha félév alatt 178.500 adag ebedet oszlott ki a rászoruló qyermekek között, A Zöldkeresztes tejakció keretében a gyermekek reggeli tejhez jutottak. Összesen 38.794 liter tejet osztottak szét félév alatt. Az Erdélyi Szociális Szervezet cipő-akció­ja során 3410 pár gyermekcipőt osztott szét a népjóléti hivatal, n város háztartásának terhére pedig 1288 fiúgyermek jutott ingyen ruhához. A népjóléti hivatal munkatéré ében szerepel a szegény családok egészséges lakáshoz jut­tatása is. Ennek érdekében egyelőre 30 lakó­ház építése kezdődött meg a monostori fa­piacon. Eddig 22 családot helyezett él a hi­vatal megfelelő egészséges lakásban. Amint a gazdasági helyzet javulni fog és megfelelő mennyiségű anyag áll rendelkezésre, a kis­lakások építése nagyobb ütemben indul meg. A népjóléti hivatal jelentése a továbbiak­ban beszámolt a menekültek ellátásáról és a megszervezés alatt álló Közjóléti Szövetkezet előzetes munkájáról. Seregszemlét tartott az Erdélyrészi Gazdasági Tanács a hazatért terü­letek gazdasági kérdései felett Kedvező közbenjárásokat tett a Tanács a legégetőbb kérdések rendezése érdekében Kolozsvár, junius 24. Az Erdélyrészi Gaz­da-sági Tanács junius, 23-íkán Bélái Kálmán gróf elnökletével tartott ülésén a hazatért or­szágrész több időszerű gazdasági kérdésével foglalkozott, örömmel vette tulomásul a Ta­nács, bogy a kisiparosok megsegítése érdeké­ben tett sorozatos lépéseinek njabb eredmé­nye mutatkozott, amennyiben a kormány el­határozta, hogy a kisipari gépsegély-akciót kiterjeszti Erdélyre is, az anyaországinál is ttagţ/obb arányokban. A Tanács az igénylések feltételeit a közeli napokban ismerteti. Ugyancsak eredménnyel járt a Tanácsnak a kétezrelékes városi értékvám eltörlése ügyé­ben tett lépése is. A minisztertanács a vo­natkozó rendeletét jóváhagyta s igy a na­pokban várható megjelenése a Budapesti Közlönyben A székelyföldi fatermelési hitelek ügye döntő fázisba jutott, egyes igények kielégí­tése már meg is kezdődött Az iparügyi miniszter kelésére a Tanács foglalkozott a villamosénerga-gasSdálk adásra vonatkozó jogszabályok hatályának a haza­tért részekre való kiterjesztésével, és a minisz­ternek adott válaszában ezt kívánatosnak tartja.. Megnyugvással vette a Tanács tudomásul, hogy a pénzügyminisztérium méltányolta n Tanács kérését és a székelyföldi kis-faterme. lök részére a bérvágásoknál a forgal/hi adó- váltság alapjául szolgáló átlagértéket a fenyő götitbfa köbméterénél 58 pengőről 43 pengőre mérsékelte, Elhatározta a Tanács, hogy a leg­utóbbi székelyföldi árvizekre való tekintettel a kormányhoz fordul, hogy « székely vidékek károsultjai az anyaországi árvízkárosultakhoz hasonló segítséget kapjanak. Foglalkozott a Tanács egyes gyáripari vál­lalatoknak a mérlegkészítéssel kapcsolatosan előterjesztett kéréseivel s azoknak legnagyobb részét kedvező véleményezéssel továbbította az illetékes minisztériumokhoz. Ismételten tárgyalta a Tanács a szövetkeze­tek és a magánkereskedelem közötti érdek- . ellenlétek áthidalásának kérdését. A Tanács újólag megállapította, hogy a magyar ke­reskedő osztály kialakítása és megerősítése az erdélyi részeken is éppen qlyan nemzeti érdek, mint a kisembereknek szövetkezetekbe való tümöritl&e. Éppen ezért a Hangyának ismételten felhívta arra a figyelmét, hogy olyan helyeiken, ahol a magyar kereskedelem kialakulásának és Megerősödésének folya­mata megindul, szövetkezetek alapítását ne szorgalmazza és a kezdeményezéseket se tá­mogassa. Az erdélyi ár-viszonyok rendezése érdeké­ben a Tanács azzal a felterjesztéssel fordul az illetékesekhez, hogy a M. Kir. Kereske­delmi Hivatalnak legalábbis a fontosabb ki- rendeltségei mellé az árkormanybiztosság egy-egy szakértőt rendeljen ki, akik egyrészt az iparosoknak ás kereskedőknek az árak ki­számítására vonatkozó tanácsokkal szolgál­hatnak, másrészt segítséget nyújthatnak a hatóságoknak az árellenőrzéshek. A Tanács­iak az ülés során hozott további határozatait legközelebb ugyancsak részletesem ismertet­jük-. Megérkeztek a kedvezményes utazásra jogosító jegyek a szabadságra utazó alkalmazot­tak részére A MÁV igazgatósága, mint ismeretes, 50 százalékos utatzás; kedvezményt biztosit a ö'a- bedságna utazó alkalmazottaik és munkások részére a MÁV összes vonatain. A kedvez­ményt csak azok az alkalmazottak igényelhe­tik, akiknek havi összjövedelme nem nagyobb 250 pengőnél. A kedvezményes utazásra jogo­sító jegyek már megérkeztek és azokat a vá­rosháza 14. számú szobájában vehetik át az igénylők. A jegyek átvételéhez szükséges n munkaadó igazolása, amely büntetőjogi fele­lősség mellett, tanúsítja, hogy az alkalmazott­nak 250 pengőnél náncs nagyobb jövedelme c* alkalmazottja után az OTI járulékot '»fi­zette. Adományok a Magyar Hírlapírók Országos Nyugdíjintézete javára A Magyar Hirta pirók Országos Nyugdíjin­tézete javára újabban a következő adományok érkeztek: Magyar Ügyvédek Nemzeti Egye­sülete 100 pengő. Gömör és Kishont Varmegye 100 pengő? Boros Vince Zenta 1.50 eegő, Padics Béla egy pengő, Baditz.Pál dr. 50 fil­lér. 1 9 4UJVMMVS IS Nem tudják feltartóztatni a német haderő hatalmas támadó mozdulatait a szovjet csapatok BERLIN, junius 24. A német hadi je leütéshez beavatott katonai helyen az alábbiakat közük a Német Távirati Irodával: Bár a többi harctéren is továbbfolynak a hadműveletek', az uj keleti harc­tér eseményei kerültek előtérbe. Az eddigi jelentésekből megállapítható, hogy a német haderő hatalmas támadó mozdulatait a szovjet csapatok eddig nem tudták feltartóztatni. Bár az ellenség szívósan ellenáll, a német hadse­reg összehasonlíthatatlan gyalogságával, jól képzett rohamcsapataival a mű­szaki csapatok és tüzérség, valamint a páncélos erők támogatásával mélyen betört az orosz határállásokba. A német légi haderő keleten a támadás két első napján igen sok ellenséges repülőgépet semmisített meg- Ezzel cgyidő- ben jelentékeny veszteséget okozott az ellenséges csapatokban, megzavarta a felvonulás összekötő vonalait és min dennemü szállítóeszközt. Tekintetbe véve a nagy távolságokat, amelyek a légi haderő hadműveleteinek széles­körű tevékenységéből folyik, különösen figyelemreméltó, hogy mindenhon­nan teljes sikerekről érkezik jelentés. A német haditengerészetet is ismét te vékenyen harcba vetették- A Keleti tengeren létesített és már jelentett akii agáron kívül a német tengTrészegysé- gek mostmár különleges aknavállalkozásokat is hajtottak végre az ellensé­ges haditengerészet kikötőinek megzavarására. Ezek szintén veszteségeket okoztak. A két nap eredményeinek összefo glalásakor kitűnik: 1, a német haderő tervszerű előnyomulása. 2. néhány szakaszon a szovjet (•^■ejifnk elkeseredett ellenállása és 3. a német légi erő fölénye. (MTI.) Felmorzsolódott egy szovjet hadosztály Berlin, junius 24. Mint a Német Távirati Irodával közük, német egységek junius 23 án az ellenséges határmenti állások áttörése után egy szovjet, hadosztállyal kerültek szemközt. Még mielőtt az oroszok tulaj- donképeni állásaikat elfoglalhatták volna, összeomlott a hadosztály a német tűzben, majd teljesen megsemmisült. Készenlétben álló szovjet páncélos erőket német repülők szórtak szét. A németek e harcokban rend­kívül csekély veszteséget szenvedtek. (MTI) Ug«I»I> latisz orosz fcon»l»ayelőf puszfilollalc el a német vadászok BERLIN, junius 24. (DNB) Junius 23-ân a reggeli órákban megsemmisítettünk egy szovjetorosz harci repülőgépköteléket, amely berepülést kísérelt, meg Keletporoszoiszág fölé. Német vadászok a határvidéken szem- beszálltak a szovjet bombázókkal. Rövid harcban húsz ellenséges gépet lőttek Je. Egyik ellenséges bombázőgépet a másik után pusztították el és a lezuhanó gépek legénységének egy része ejtőernyőn igyeke­zett menekülni. Eddig 10 halottat találtak meg. Több foglyot ejtettek. A német vadá­szok mind veszteség nélkül tértek haza- (MTI) „A Szovjet megszüntetése Európa történelmének sürgős követeié se66 MADRID, jui&us 24. (DNB.) Kedden délelőtt Madridban sok ester diák és fallange tag zászlók és loblá-k alatt nagyarányú tüntetést rendezett. Serano Sauer külügyminiszter a tömeghez ezt a beszédet intézte: Szovjetotoszország vétkes és Szovjetoraszország bűnös volt a mi polgár- háborúnkban. Bajtársak! Halljátok meg a szót, amely hívni fog benneteket. Legyetek készen. A szovjet megszüntetése Európa történelmének sürgős köve­telése. Egyébként kedden a brit nagyköve ség előtt nagy tömeg tüntetett. Külön­féle 'kiáltások hangzottak el Angliának a Szovjettel való Összeesküvéséről. A nagykövetség néhány ablakát beverték. (MTI.) Ugabb l^girfadé Bukarestben A szovief hadiMotfa nem lúd döntően fellépni a német hadiflottával szemben Az Associated Press jelentése szerint az Egyesült Államok tengerészeti köreinek vé­leménye szerint a szovjetorosz hajóhad nincs abban a helyzetben, hogy döntően léphessen | fel a némiet hajóhaddal szemben, legalább is az Atlanti-óceáni csatában. A szovjet ha­jóhad «— móndják — tonnaiszámát tekintve erős ugyan, a világhatalmak hajóhadához viszonyítva azonban egyike a legjelentéke­nyebbnek. (MTI) Anqlia nem bízilc a szovjet hadseregben Arra a kérdésre, vájjon Németország meg. tudja-e verni a Szovjetuniót, vasárnap dél­ben a brit rádió kommentárjában kijelen­tették, hogy Angliának el kell készülnie a legrosszabbra, vagyis a könnyű német győ­zelemre. LEGÚJABB SPORTHÍREK KÓMÁBAN 5-.1-RE GYŐZTEK AZ OLASZ TENISZEZŐK A MAGYAR CSAPAT FELETT Róma, junius 24 A magyar—olasz váloga­tott teniszmérkőzés a Trófea Esporione-ért az olaszok 5:1 arányú győzelmével végződött. Asbóth legyőzte Romaninit, Szent,péteri Vi­szont kikapott Sadától. JÓ ÁRU ÉS JÓ HIRDETÉS ALAPJA A JÓ ÜZLETMENETNEK A szerkesztésért felei: NYÍR O J O Z S E F. A kiadásért felel: JENE V' L A S Z t, 6. Szerkesztőség, kiadóhivatal és nyomda: Brassai u 5. sz, Telefon: 1508, Posta-ta- karékpénztári cseksz&mla száma: 72148, Postafiók: 71, sz. Kéziratokat nem adunk vissza. Nyomatott a Lapkiadó Részvénytársaság körforgó-gépén. Felelős üzemvezető: Pávai Miklós­BUKAREST, junius 24. (MTI) Buka- . restben kedden este hét órakor légi riadó I volt. A légelbántó tüzérség és a vadász- | I repülök működésbe léptek. A légi riadó bét óra 35 perckor megszűnt.

Next

/
Thumbnails
Contents